Somogyi Néplap, 1975. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-14 / 11. szám
Lovasedzők A lovassport az utóbbi időben egyre népszerűbbé válik. A lovasiskoláknak mind többen lesznek a tagjai, már- már azt mondhatjuk, hogy a lovaglás is hamarosan a tömegsportok közé tartozik. Legalább ilyen fontossággal bír a sportlótenyésztés is. A lótenyésztés országos irányításán kívül szükség van hazánkban olyan képzett szakemberekre, akik a lovaglás oktatása mellett egyre hathatósabb segítséget tudnak nyújtani — a sportteljesítmények tudatos kifejlesztésével Rabovszky János. — sportlóállományuhk minőségének további javításához. Vagyis az edzői, oktatói munka mellett a tenyésztést is kézben tartják egy-egy helyen. Ennek a célnak a megvalósítása érdekében jött létre a lovasedzőképzés Kaposváron, melynek tanügyi épületét a múlt év őszén avatták. A képzést a MÉM irányításával, az OTSH egyetértésével a Testnevelési Főiskola edzőképző csoportjával együttműködve a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola végzi. Az első évfolyam végzett hallgatói a napokban költöztek el Kaposvárról. A két féléves bentlakásos tanfolyam véget ért, rövidesen indul a következő. Tizenegyen fejezték be tanulmányaikat az idén. 22—15 éves hallgatók vizsgáztak. Valamennyiüknek már volt gyakorlati tapasztalata, hiszen agrármérnökiként, technikusként jöttek. Persze ez a végzettség nem elég ahhoz, hogy valakit fölvegyenek a tanfolyamra. Szeretni kell a lovat, tudni kell vele bánni. A tanulók többsége már sporteredményekkel is büszkélkedhetett, amikor ide került. Itt azán újra bizonyítani kellett, a délelőtti edzéseken és délután az iskolapadban. Beszélgetőpartnerünk Rabovszky János és Jaksa Mihály. Rabovszky János Békéscsabáról jött, az ottani termelőszövetkezetben a lóté- nyésztést irányította. — Délelőtt mindig gyakorlati oktatás van — magyarázta. — Számos technikai fogást kell elsajátítani. Lovagolni mindenki tud, aki ide kerül, de nem mindegy, hogy bizonyos dolgokat milyen szinten sajátítunk el, és mennyire ismerjük meg azokat a fogásokat, amelyekkel a tanítványokat kell maja . tatni. — Elképzelhető-e, hogy egy edző olyasmit tanítson lovasainak, amit maga a gyakorlatban soha nem próbált? — Azt hiszem elképzelhe- ‘tő — válaszol Jaksa Mihály —, de az eredmény nagyon is kétséges. Csak azt taníthatjuk, amit magunk is tudunk. Csak így választhatjuk ki a legmegfelelőbb módszert. És még valami nagyon fontos: ismerni kell a lovat és az embert. Nem szabad megfeledkeznie arról az edzőnek, hogy élő szervezetekkel van dolga. Minden ló — hogy egy kicsit emberi kifejezéssel éljünk — más jellem. Éppen ezért a ló és a lovas jellemének hasonlítania kell. Csak így lehet eredményt elérni. — Miből áll a tananyag1? — Lovaglás, egy-egy órának a levezetése, óratervek készítése. Azután elméleti anyagok. Anatómia, takarmányozástan, a tenyésztéssel kapcsolatos tantárgyak. Ido- mítás, pályaépítés. A klubhelyiség vitrinjéből előkerülnek a szemléltető eszközök. Apró akadályok, kőfal, sövény. Az asztalon pillanatok alatt elkészül a versenypálya. Elmagyarázzák a szabályokat, melyeket az Jaksa Mihály. akadályok elhelyezésénél figyelembe kell venni. — A lényeg, hogy esztétikus és természetes legyen — mondja Rabovszky János. -» A ló nagyon érzékeny az ilyesmire. A meredek akadályokat nem kedveli. Egy sövényt szívesebben ugrik, mint egy kőfalat. Tanulmányi kirándulás is szerepelt a tantervben. Tatán tereplovagláson vettek részt. És még egy nagy élményben volt részük. — Voltunk Apajon, ahol találkoztunk Fülöp Sándorral, aki fogatával hajtó világbajnokságot nyert. A világbajnok fogatot hajthattuk, ugyanabban az összeállításban fogta be a lovakat Sándor bácsi, ahogy a világbajnokságon szerepeltek. — Mi a legszebb ebben a szakmában? — Talán a változatosság. Az, ami egyúttal nehéz is benne, hogy a ló kiszámíthatatlan, mindig más. Nem telik el két nap ugyanúgy. Az évfolyam hallgatói 17-én tesznek záróvizsgát, j Lesz aki lovasedzői, lesz aki ! sportlótenyésztői képesítést kap, olyan is, aki mindkettőt megszerzi. Mindez a tanulmányi eredményektől függ. Azután valamennyien visszamennek gazdaságukhoz, az ország különböző részeibe. Üj szakmát szereztek, és most elindulhatnak azon az úton, | melynek minden állomásán a ; magyar lovassport, lótenyész- ; tés jó hírnevét öregbíthetik. Dán Tibor A repülés századai Európa is nekilendül Wrighték az első sikeres és bizottság által hitelesített repülésük után értesítették a sajtót. A testvéreket Amerikában nemzeti hősként tisztelték, és teljesítményük híre elterjedt az egész világon. 1904-ben már kört írtak le a . levegőben, és visszatértek a felszállás helyére. Ezek a re- ! pülések néha elérték az öt- perces időtartamot. A még nagyobb teljesítmények eléré- séért új gépet, új motort ké- szítettek, és 1905 októberében mór 38 perc alatt 45 kilómé- j ternyi távolságot repültek be. s azért nem még többet, mert j elfogyott a benzin, A kávéültetvényes „cipőskatulyája” Európában sem tétlenked- í tek közben a repülés úttörői. A francia Ferdinand Ferber (1862—1909), akinek erejét a hivatalokkal vívott értelmetlen küzdelem .emésztette, nagy nehézségek árán szerkesztette meg motoros gépét, amellyel 1908. július 25-én repült. Ferber sorsa: pilótatragédia. Egy évvel később lezuhanó gépének roncsai alatt lelte halálát. Akadt egy nagypénzű repü- í lésimádó, egy brazil kávéültetvényes, bizonyos Alberto Santos-Dumont, aki léghajósként tette ismertté nevét, a többi között azzal, hogy kormányozható léghajójával 1903 ban körülrepülte az Eifel-tornyot. Dumont 1906-ban el- ! nyerte motoros repülőgépével az úgynevezett Archdeacon- díjat (25 ezer frank), amiért huszonöt méteres távolságot kellett repülni! Dumont gépe j szörnyű alkotmány volt, a ko- | rabeli újságokat idézve: »leg- j inkább azokra a cipőskatu- | lyákra emlékeztetett, ame- 1 lyekben tyúkszemes apácák { cúgoscipőit tárolják«. A korabeli repülőgép-építők közül kiemelkedik még a i Voisin testvérek, majd Henry ! Farman neve, aki az autóversenyzésről nyergeit át a repü- j lésre. Farman első repülése j kuriózum: egy közeledő vihar miatt Voisdn sürgette Farmant j (aki mint pilótanövendék ült a gépen), hogy hátrahúzotl j magassági kormánnyal gurul- 1 jón mihamarabb a felszállómező túlsó oldalán lévő han- 5 gárba. Farman gurult, gurult, mind nagyobb gázzal, s közben valahogyan középállásba engedte a magassági kormányt, mire a gép puhán föl- emelkedett a földről. Farman 1908-ban — amikor 50 000 frankos díjat tűztek ki egy 1 kilométeres körrepülésre — simán, nyert. Az akkor használatos gépek általában ötven kilométeres j sebességnél emelkedtek a levegőbe, és legfeljebb 70 kilométerőr a sebességgel voltak képesek repülni. Ismét a Wright testvérek A Wright fivérek közben hadseregben nem ismerték föl a repülés katonai jelentőségét, és húzták-halasztották a szerződés megkötését. Nem sokkal jobb eredményt értek el európai útjuk alkalmával sem, viszont a kontinensen azt tapasztalták, hogy amíg ők abbahagyták repüléseiket és minden energiájukat az üzletire fordították, addig a jó öreg Európában jelentékenyen fellendült a repülés. Villámgyorsan felismerték a helyzetet, és beneveztek a legnagyobb repülődíjakért folyó küzdelmekbe. 1908 augusztusában a Le Mans-i magassági díjért folyó vetélkedésben (25 ezer frank járt annak, aki eléri a 25 méteres repülési magasságot) Wilbur Wright 90 méter magasra szállt, és fölényesen nyerte a díjat. Ekkor az európai konstruktőrök és repülők még csak az amerikaiak mögött kullogtak. Ezt bizonyították az úgynevezett időtartam-repülések — abban az időben ez is rekord- kategória volt. Ha tudjuk, hogy az első motoros repülés ideje mindössze 12 másodperc volt, akkor értékeljük csak igazán a ' Wright testvérek 1908. december 31-én végrehajtott időtartam-repülési rekordját. Alig öt esztendővel az első repülés után ugyanis Wilbur 2 óra 20 percig marad fenn gépével a levegőben. Nem sokkal később már utast is vitt magával, és ez alkalommal több mint egy órát Népi ellenőrök a reprezentációról Egy külföldi vendégre tizenhárom kísérő Á Pénzügyminisztérium még 1973-ban szabályozta a reprezentációs költségek fel- használását. Ezt megelőzően a megyei pártbizottság már felhívta a megye gazdálkodó szerveit a takarékosabb gazdálkodásra, a reprezentíciós költségek csökkentésére. Mind a felhívásra, mind pedig a rendeletre nagy szükség volt. Találkozni lehetett ugyanis korábban olyan nagyvonalú vezetőiekéi, akik szinte két marokkal szórták a személyes vagy a vállalati reprezentáció céljait szolgáló pénzt. Huszonhét gazdálkodó szervnél foly" tattak vizsgálatot a népi ellenőrök. Megállapították, hogy a »néhány helyen tapasztalható hibák ellenére is kedvezőek a változások.« 1973-ban az előző évhez képest 27,3 százalékkal csökkentek a reprezentáció költségei. A szövetkezetekre korábban jellemző nagyvonalúság örvendetesen mérséklődött. A mezőgazdasági termelőszövetkezeteknél 104, a fogyasztási szövetkezeteknél pedig 101 ezer forinttal lett kevesebb ez az összeg. Hasonlóan kedvező tendencia érvényesült 1974-ben, s a tavalyi reprezentációs kiadások összege még alatta is lehet az előző évinek. A népi ellenőrök a vizsgált időszakban különösen a személyes reprezentációra fordított ösz- szeg csökkentését találták kedvezőnek, ez elérte a 30 százalékot, s mintegy 80 000 forintot tesz ki. Ez a csökkenés kizárólag a mezőgazda- sági és a fogyasztási szövetkezetek területén tapasztalható. A termelőszövetkezetek többsége a központilag kiadott irányelvekben meghatározott reprezentációs kereteket köz-, illetve küldöttgyűlésen megtárgyalta és elfogadta. Ez is töltött az erősen megterhelt gép a levegőben. Nézzük meg, mi volt a helyzet ebben az időben az európai repülőknél. 1908-ban De- lagrande 6 perc 30 másodpercet repült. Ez áprilisban történt. Ugyanő május 30-án, egy római repülés alkalmával már 15 perc 26 másodpercig tartózkodott gépével a levegőben. Közgyűlési határozat nélkül Kedvező változások A „bolond bőregerek” nem hagyták magukat Farman 1908 júliusában elnyerte a negyedórás repülésért járó 10 ezer frankos díjat. Egyébként ez húsz per? és húsz másodpercig tartó egyenes vonalú repülést jelentett, s közben Farman húsz kilométernyi távolságot tett meg. A fönt felsorolt és több más, a repülési teljesítmények javításáért kiírt díjak jelentősen hozzájárultak a motoros repülés ugrásszerű fejlődéséhez. Az ilyen díjakkal együtt megrendezett repülőtalálkozókon a részvevők életközeiben tanulmányozhatták egymás gépeit, és éjszakákba nyúló szakmai vitákon beszélhették meg a különféle rendszerek, szerkezetek előnyeit és hátrányait. A rekordokért kiírt díjak voltak hivatva arra, hogy valamelyest kárpótolják anyagilag is azokat, akik hittek az ügyben, s akiket a közvélemény »bolond bőregereknek" csúfolt. (Folytatjuk.) Ko Tamás segített abban, hogy a megyei pártbizottság takarékos- sági felhívása, valamint a Pénzügyminisztérium rendelet« elérte alapvető célját. A termelőszövetkezetek között mégis akadt néhány, melyben a reprezentációs ke- i rét elfogadásáról, felhasználásáról csak a vezetőség döntött, a közgyűlés, a küldött- gyűlés véleményét nem kérte ki. Ezt tapasztalták a ságvári Egyetértés, a kéthelyi Egyesült Aranykalász és a tapso- nyi Rákóczi termelőszövetkezetben. Kéthelyen még azt is kifogásolták a népi ellenőrök, hogy a teljes reprezentációs keretet '— 50 000 forintot — személyi reprezentációként kezelik, s az összeget felosztották a tsz négy vezetője között. Nem találtak viszont a népi ellenőrök a vizsgálat során olyan hatósági intézkedést, mely a termelőszövetkezeteket a helyes, illetve szabályos eljárás megtartására figyelmeztette volna. A népi ellenőrök a vizsgálat során kedvezőnek ítélték, hogy a különböző rendezvényekre fordított összegek jelentősen csökkentek. A termelési tanácskozások, zárszámadó közgyűlések kiadásait többségében a részesedési alap terhére számolták el. Ettől csak néhány szövetkezet tért el: a ságvári Egyetértés, valamint a marcali Vörös Hajnal tsz. Az ilyen címen felmerülő kiadásokat reprezentációként, a nagybe- rényi Egyesült Erő Tsz és a nagyatádi Rinyamenti Vízgazdálkodási Társulat pedig az általános költségek között számolta el. Furcsának találták a népi [ ellenőrök azt is, hogy a Danuvia nagyatádi gyáregysége 26 kávéfőzőt — központi utasításra — reprezentációra számolt el. Nyilvántartást az ajándékozásról nem vezetnek, így azt megállapítani, hogy belföldi vagy külföldi vendég kapta-e a kávéfőzőt, vagy egyáltalán elajándékozták-e azokat — nem lehet! Több gazdálkodó szerv folytatott az elmúlt években — külkereskedelmi szervek közreműködésével — tárgyalást külföldi partnerekkel. így például a Kaposvári Ruhagyár 1974 kilenc hónapja alatt 88- szor. A költségeket mindenkor a rendeletben előírtak szerint számolták el. Ilyen, alkalmakkor divat- és szakmai bemutatókat is tartanak. Ám a külkereskedelmi szervek részére átadott mintadarabokról nyilvántartást nem vezetnek, így azok további sorsa ismeretlen a vállalat vezetői és a népi ellenőrök számára is. A siófoki áfész és a ságvári Egyetértés Tsz is fogadott az elmúlt években külföldi vendégeket, szabálytalanságot az elszámolásnál nem észleltek a népi ellenőrök. Túlzásnak tartották, s kirívó példaként említik a vizsgálatról készült jelentésben a vései Egyesült Üj Élet Tsz- nél tapasztaltakat. 1973-ban többször is fogadott a szövetkezet külföldi vendégeket: egyszer a külföldiek száma tizenegy volt, az őket kísérőké pedig negyvenhét! Tizenhét- szer rendeztek exportvásárt; ezeken 19 külföldi vendégen kívül 256 hazai kísérő jelent meg. Egy külföldi vendégre átlagosan tizenhárom kísérő jutott... Szálai László Huszonhat kávéfőző Egy kissé túlzás Humor a mak Tessék elképzelni, hogy a megyei úthálózat három legfőbb őre, a közlekedési osztály főmérnöke — tisztes, ősz fejével —, az útfenntartó vállalat igazgatója és a minisztériumi területi főmérnök egy szép júniusi délután, miután meggyőződött arról, hogy sehol senki széles e határon, uccu neki, felkapaszkodott az útmenti cseresznyefákra, és jóízűen ropogtatni kezdte az , ízes állami gyümölcsöt. Talán j mondani sem kell, hogy te- 1 kintélyüket és könnyelműen I kockára tett becsületüket az állami tulajdon egy buzgó őre 1 ellenében a visszaérkező so- I főr mentette meg. Ilyen és még sok más történettel van tele Koroliny Mártonnak, a Közúti Igazgatóság nyugdíjas főmérnökének Humor a makadámon című könyve. Több évtizedes útfenntartó munka tapasztalatainak összegzése ez a könyv — elsősorban a humor, a derűs történetek és a vidám epizódok sorjázásán keresztül. A kiegészített és részben átdolgozott gyűjtemény fő eszköze a bőven csorduló anek- dotázó stílus és a finom iró- ! nia. Megkapja a magáét még I az akkori miniszter is, akinek az éberségét »ötliteres okmánybélyeggel" igyekeztek elaltatni a leleményes, ám hanyag munkát végző útépítők. S nem is hiába. De a j szerző gyűjteményében olvas- : hatjuk az egykori Festetich hercegék jószágkormányzó- j jának a javaslatát is: úgy 1 építsék meg Keszthelynél a í vasúti sorompót, hogy az ne az autók, szekerek, hanem a , vonat útját zárja el. Mert ; ugye, ha a herceg úr netalán arra talál kocsikázni, hercegi nyugalmát nehogy megzavarja a ziháló vicinális. A könyv fő érdeme a bőven ömlő, adomázó kedv. Ebből a szerripontból a Humor a makadámon a több kötetben is napvilágot látott Magyar anekdotakincs pótkötetének is számítható. A derűs epizódok, vagy a kacagtató fordulatok mindazonáltal szorosan kapcsolódnak az útépítés-útfenntartás különböző korszakaihoz, a királyi, állami és tanácsi felügyeleti szervek munkájához, az utak építésén munkálkodók hangulatához, tetteihez, véleményéhez. Ka- roliny Márton élvezi az anekdotáiban szereplő mérnökök, felügyelők, munkások ügyetlenkedéseit, baklövéseit, de iróniája szelíd, sosem ér az elevenig. Hiszen a megyét és az országot behálózza, messze kígyózó utakon telt el az ő élete is, s ezt, minden tarka- barkaságával, csetlő-botló ügyetlenségével, kacagtató sutaságával együtt szereti. Anekdotáinak világa bizonyos mértékig mégis zárt világ számunkra. A legismertebb talán a Sajó-hidat inspi- ciáló ifjú szakértő esete, aki táviratban értesítette a miskolci hídoszályt: »Itt állok a hídon, amely bármelyik pillanatban összedőlhet. Távirati utasítást kérek.« A válasz: »Azonnal menjen le a hídról.« Az út- és hídépítők munkája, bár eredményével mindennap akad dolgunk, mégis kevésbé ismert számunkra, így a könyv is elsősorban a szakmai közönségnek érdekes. (Bizonyára ezért is jelent meg a gyűjtemény a KPM Közúti Főosztályának támogatásával.) A szép számmal szereplő somogyi esetek közül azért jó néhány ismerős nekünk is. Így sejtjük, hogy ki volt az az indulatos Pista bátyánk, aki a fizetésosztáskor fölfigyelt egy elégedetlenkedő munkásra. — Könnyű a mérnök úrnak, látom, jó nadrágja van — morogta a munkás, mire a hirtelen, haragú Pista bátyánkat elöntötte a méreg, lerántotta a nadrágját, és odavágta a megrökönyödött elégedetlenkedő elé: — Tessék! Nekem elég az alsó is! Mindent egybevéve: jól szórakoztunk! Cs. T.
