Somogyi Néplap, 1975. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-12 / 10. szám
KÖZMŰVELŐDÉS Tuskés Tibor új könyve Ssomsxédvámk ha Összeszámolnám, hogy a közművelődésről leírt cikkekben hányszor fordul elő az együttműködés kifejezés, szép nagy szám jönne ki. Hiszen beszélünk a gazdasági és a kulturális vezetők, az állami irányítás és a különböző tömegszsrvezetek, a közoktatási és közművelődési intézmények, és az »ágazaton belüli« kulturális intézmények együttműködéséről. Nos, ha ez valóságos együttműködés, akkor munkakap■ csolatok egész rendszerét jelenti. De máris megállít bennünket egy kifejezés: a munkakapcsolat. Nem túl szép összetétel, hiszen a munka eleve kapcsolatokat ' tételez fel, s a kapcsolatok is, valamiféle közeledési tevékenységet. Így összetéve hivatalosízű: benne érzem azt, hogy a kapcsolat alapja nem a ro- konszenv, vagy a nagyrabecsülés, netán a szeretet — hanem csak kifejezetten a munka, a tevékenység valamely részterülete. De jó-e az a munkakapcsolat, amely kizárja a rokonszenvet, az együttérzést, az egymás iránti megbecsülést? Ha csak tes- sék-lássé'k alapon működnek együtt? Az, hogy egyes szervek, intézmények szomszédvárként tekintenek egymásra, s csak utasításra engedik le a hivatalos kérdésekben a felvonó- hidat — nem új dolog már. Persze, ha nem is új, rossz dolog. Olyannyira rossz, hogy ezt annak idején, a megye akkori kulturális elnökhelyettese szóvá is tette a balatoni beszélgetések fórumán. A balatoni beszélgetések azóta megszűnt rendezvények listájára került, s az akkori szó- válételt azóta sem követte hatékonyabb együttműködés. Persze azon is el lehet gondolkodni, hogy elég hathatós-e csupán a szóvátétel. Mostanában, amikor a gazdasági vezetők körében a gyökeres szemléletváltozásra apellálunk, a közművelődési intézményeknek, a kulturálódás- ban nagy fontosságú küldetést vállaló tömegszervezeteknek példát kellene mutatniuk az együttműködésben. Azt hiszem, van mit tanulni az ipartól. Egy épület sem készülhetne el, ha a különböző »vállalkozók« örökösen nézetkülönbségre hivatkozva elzárkóznának a kooperációtól. (Persze, szemléletes »szépséghibák« mutatják, hogy az iparban is van javítanivaló az együttműködésen.) De hogyan készülnek a kulturális »épületek« — a rendezvények? Két fő forma alakult lei Somogybán. Egy-egy rendezvényt kiosztanak valamelyik intézményre, s az jól-rosszul csinálja, tervezi, szervezi. A többi igen gyakran még annyi fáradságot sem vesz, hogy megszemlélje, milyen volt a rendezvény. Vagy ha több intézményre testálják, akkor gyorsan eldől, ki a fővállalkozó — mint a művészeti szemlék esetében —, s a többi csak a nevét, adja a munkához. Nem jó ez így, mert nemcsak egyes kampányfeladatok megvalósításában káros, hanem az egész közművelődésben. Az igazi közművelődést a látványos rendezvények, kampányakciók valóban képesek reprezentálni, csak a munka hű tükréhez hozzá tartozik a kevésbé látványos, de mindennapos feladatok megvalósítása is. Milyen jó lenne például, ha egy múzeumi hónap keretében megtalálná egymást a könyv1 tár és a levéltár is. S ez csak egy példa. Baj van az eredmények »elkönyvelésével« is. Igen gyakran tanúja vagyok annak, hogy egy-egy sikeres rendezvény után mint próbálja némelyik intézmény-' vezető a babérokat saját feje és intézménye köré fonni, a másiknak töviseket ajánlva. Nincs okunk eltagadni: igen gyakran tapasztalható ilyen »elkönyvelési« bizonytalanság a KISZ és a művelődésügy szervei, apparátusa együttműködésében, még pontosabban együtt nem működésében. HALLOTTAM MAR járási KISZ-öizottságon, hogy a kulturális eredményekről mint a KISZ-munka kizárólagos bizonyságáról beszéltek. fordítva is: megyei fórumon az intézményvezetők »leszólták« a művelődésügyben részt vállaló KISZ-es fiatalokat, mondván, minden, ami van, az az állami irányítás munkáját dicséri csak. Az ilyen rivalizáló közművelődési szemléleten is van javítanivaló. Nem lehet letagadni, hogy a KISZ-szervezeteknek rendkívül nagy szerepük van a közművelődési párthatározat megvalósításában. Viszont csak elmarasztalhatok az olyan különakciók, amelyek azért születnek. hogy kizárólag a KISZ égisze alatt, az állami irányítás ellenére, cáfolatára bizonyítsák be: képesek kultúrát teremteni. De az is bizonyos, hogy a szakigazgatásnak, az irányító apparátusnak méltányolnia) kell a fiatalok kezdeményező I kedvét. Somogybán igen jó ötletek születtek a közművelődési munkában — hallottam legutóbb a megyei tanács ülésén. De az is előfordult, hogy az itteni jó ötletek másutt valósultak meg. Mert nálunk nem »divat« a más ötletére büszké-nek lenni, annak megvalósításáért dolgozni. Persze ötletet hozni önmagában még kevés .. »Azt akarjuk, hogy a népművelők a közigazgatási, a gazdasági vezetők partnerei legyenek« — hallottam ugyancsak sokszor az óhajt. Sajnos ez mindaddig vágyálom marad, amíg a köz művelődésen belül nem valósul meg ez a partnerség. Amíg a munkásművelődés vagy a .fiatalság igényeit védőpajzsul használva egymás ellen tesznek a közművelődési intézmények, vagy — ami még gyakoribb — tökéletesen közömbösek egymás iránt. IGEN SOKSZOR hallható, hogy a gazdasági vezetők szemléletén változtatni kell. Ismereteim birtokában elmondhatom, , hogy a somogyi gazdasági vezetők nem is annyira »kultúrálatlanok,« mint amenyire néhány fórumon annak tartják őket. Kidolgoztak-e vajon a közművelődési intézmények megfelelő támpontokat arra vonatkozóan,, hogy. melyek azok a lehetőségek, formák, módszerek, amiket a munkásmű- vélődés éVdekében az üzemben, s melyek azok, amiket a lakóhely körzetében érdemes biztosítani. Az egységes közművelődés érdekében az intézmények körében is egységre lenne szükség. Tröszt Tibor | 1 h K. 1 " í K KODOLÁNYI JANOS Kodolányi János századunk magyar irodalmának egyik legellentmondásosabb alakja volt. Róla könyvet írni fele- lősségterhet is jelent. Tüskés Tibor vállalta elsőnek ezt a nehéz feladatot. S hogy vállalta, bizonyíték arra: becsüli, értékeli ennek az ellentmondásos életnek — Kodolányié- nak — a termését. Kettős kötés szoríthatta: egyrészt az. amit eddig leírtunk, másrészt viszont a kötelező kritikusi, irodalomtörténészi objektivitás. Sok példán mérhettük már, mint győz az utóbbin az előbbi. (Például a Németh Lászlóról, Dáry Tiborról szóló könyvek. Vekerdy László és Ungváry Tamás munkáiból bizonyos elnézés csendül ki ott is, ahol szükség lenne elmarasztalásra.) Tüskés Tibor Kodolányi- könyvében a tárgyilagosság győzedelmeskedett. Nem mentegeti életrajzi esszéjének »tárgyát«. Sok botlással, eszmei zűrzavarral, politikai baklövéssel, sértődésből fakadó indulattal teli élet volt Kodó- lányié. Kár lenne tagadni vagy elhallgatni ezt. Amit hátrahagyott — életműve —, azonban jelentős; egész irodalmunk nyeresége. Szuverén, másoktól jól elhatárolható * munkásság. Érték. Tüskés Tibor új könyvében az írói életmű és az élet közötti kölcsönhatások folyamatát elemzi. Lépésről lépésre követi Kodolányi pályáját e kisgyerekkortól a halálig Olyan ismeretanyagról tesz tanúságot, mely az olvasót elismerésre készteti. Szinte is merősévé válunk Kodolányi Jánosnak. Tüskés Tibor vonatkoztatta munkájára a leniNagyszülők és unokák Különös „csodákkal** szolgál nap mint nap a rádió. Érzékeny mikrofonjaival megjelenik egy öregasszonynál, és mint a mesében, varázsszóra mindhárom kérését teljesíti. A néni örömében azt sem tudja, sírjon-e vagy nevessen, hiszen a hallókészülékkel újból tisztán hallja az emberi szót; megfiatalodva néz vissza magára a tükörből, máris elkészült az ünnepi szép frizura; elmehet szilvesztert ünnepelni, hiszen meghívták, pezsgő is lesz, és annyi év után nem tölti már többé egyedül az év utolsó napját. »Csoda« történt, és ha mindez magától, a rádió közreműködése nélkül történik, igazán az lett volna ... Az öregség című könyvében Simone de Beauvoir egy helyen arról ír, hogy az öregek mennyire érzékenyek, bántja őket, ha gyerekeik vagy unokáik megtagadnak tőlük valamit. legyen az bármilyen jelentéktelen csekélység. Valaki nemrég mondott nőkéin egy példát erről. Fejét tenyerébe hajtva beszélt a nagyapja haláláról. Ha arcára nem is, szavaira tisztán emlékszem. — Mielőtt; meghalt nagy- ápő, félig tréfásan rászóltam valamiért, hogy nem szabad; nagyon megbántódott. Én láttam utoljára az arcát, ha rágondolok, mindig kírjoz a lelkiismeret. Nagyapó vidám ember volt, mindenki kedvelte a faluban. Engem szeretett legjobban. Peti nevű barátom déd- nagyapja kalandos életű or- gonakészítö mester volt, nagyapja nyolc nyelven beszélt, részt vett a két világ-1 háborúban, németül, törökül, angolul, oroszul a hadifogságban tanult meg. Hogy az idős emberek mennyire igénylik unokáik szeretetét, bizonyítja az öreges ravaszkodás, mellyel a szeretet minden apró megnyilvánulását várta. Versikéket költött, tér-i déré ültette unokáját és leste a hatást: »Sásdon búcsú van, / Pákozdon meg nem, I' Szeretem én a Petit, / De ő engem nem — mire Peti kézzé!- lábbal, teli torokból tiltakozott, nagyapja legnagyobb megelégedésére. , A nagyszülő és az unoka közötti kapcsolat gyakran bensőségesebbé válik, mint a szülő és a gyerek viszonya. Egy ismerősöm így emlékezik két éve meghalt nagyanyjára: — Mindent megbeszéltünk egymással. Ha öröm ért, velem örült, ha valami rossz történt, jobban bántotta, mint engem. Jó lélek volt, lánya halála után három gyereket is magához vett, tisztességgel nevelte őket, házát is egy hozzá kedves teremtésre hagyta. Szerettem hallgatni. ahogy a régi időkről mesélt. Azóta is, ha idős emberekkel beszélgetek, mindig eszembe jut. Sok öreg végzi szomorúan, magára hagyva életét. Az udvarunkban is lakott egy néni, férje halála után Dunaújvárosba költözött a hozzátartozóihoz. Amíg hasznos volt, jól bántak vele, de aztán szociális otthonba adták. Gyakran ír nekünk levelet, arra kér, válaszoljunk, az se baj, ha csak néha-néha küldünk levelet, de írjunk, mert ez számára az egyetlen öröm. Kusza, alig olvasható sorokat ír, meg kellett kérnünk, inkább diktálja valakinek, akinek jobb a szeme, hogy elolvashassuk. Hozzátartozói gyakran nem tűrik meg az idős embert közvetlen környezetükben. — Nagyapám egész életében keményen dolgozott, bányász volt. hajlott kora ellenére is nehezen viseli a tétlenséget. Kertészkedik, munkát vállal mások szőlőjében. Csendesen éldegél a rokonoknál, mégis áUandóan panaszkodnak rá. Nem nagvon szeretik. külön viskót építettek számára hátul az udvarban, a házba csak akkor teheti be a lábát, ha kfi'ön engedélyt kap rá. Pedig látni a/ arcán, mennvire örül. ha néha e?v asztalhoz ülhet velük. A múlt évben meghívtuk néhány nanra nvaralni a Balatonra Először látta életében. Remekül érezte magát, végre egyszer valakivel kibeszélgethette a »világpolitikát«, jól tájékozott. memóriája csak néha hagyja cserben. Egy idő után kezdte kényelmetlenül érezni magát a pár napos semmittevésben, fészkelődött, morgolódott, míg végre kibújt a szög a zsákból. Sehogy sem fért a fejébe, honnan került a Balaton partjára az a rengeteg ember. Ezek itt mind tétlenül heverésznek, doho- . gott magában, és elindult keresni valami elfoglaltságot Próbáltuk marasztalni. ma- 1 gunkkal hívni, de nem jött, ragaszkodott régi, megszokott környezetéhez. Sok idős ember élete végéig megőrzi aktivitását, szellemi frisseségét. — Nagyapám egyszerű ember volt. Erős akarattal, paraszti sorból emelkedett fel, szakmát tanult, majd katonai pályára lépett, felküzdötte magát, szépen emelkedett a ranglétrán egészen addig, amíg egy alkalommal szájon nem vágta Gömbös Gyula miniszterelnök fiát. A katonai reáliskolában — ahol nevelő volt — tanult Gömbös mindkét fia. A napisb- bik értelmes, fogékony gyerek volt, aki már tizennégy éves korában több nyelven beszélt. A kisebbik az apjára ütött rossz természetével Egyszer nagyapám ellenőrizte a szobákat, és észrevette, hogy a kisebbik Gömbös, a »Oyuszi«. szennyesét a takaró alá rejtette. Felelősségre akarta vonni, mire az elfutott. Nagyapám fürge, és hirtelen haragú ember volt, utánaszaladt, megfogta, és lekent neki egy pofont. Rögtön eltanácsolták a pályáról. Élete végéig tevékeny ember volt, megőrizte jó memóriáját. Mikor az újságok hírt adtak arról, hogy bizonyos Podmaniczky bárót Nyugaton kéncsempészés miatt letartóztatták. csak annyit mondott: már az iskolában is ilyen volt. Szldera Szpirosz A tárgyilagosság jegyében ni tanítást: »Hogy a tárgyat valóban megismerjük, minden oldalát, minden kapcsolatát és összefüggését kell felfognunk és kikutatnunk.« Egyszeriben világossá válik, milyen determináló hatása volt az íróra a család, a szülőföld. Az életrajzíró szembesíti a későbbbi művekkel ezt a hideg-rideg, s mégis oly gazdag gyerekkort. Azt a varázslatot teszi követhetővé, melyben az alkotó a valóságot, az élő alakokat — a modellt — irodalmi műbe emeli, az Ernst Fischer-i meghatározást igazolva: -A művészi alkotás célja és lényege nem a természet reprodukálása, s jelentése és tartalma nem merül ki abban, hogy hasonlít az ábrázolt tárgyakhoz.« És ugyanez! idézhetnénk Tüskés munkájának dicséretére is. Olyan portrét kapunk, mely gazdag árnyalatokban; egyszerre szemlélhetjük modelljét belülről és kívülről. Szinte ott vagyunk a korabeli szerkesztőségekben. Egy- egy találó vonástól lesznek életsssé egykori híres szerkesztők. írók, művészek. A Visszapillantó tükör című mű megjelenése után kitört a vihar. Ki így, ki úgy látta Móricz és az IGE, azaz az írók Gazdasági Egyesületének kapcsolatát. Kodolányi és Móricz viszonyát. Tüskés — rokonszenvesen — »nem oszt igazságot«. De ragaszkodik az igazsághoz! Sokan először hallunk arról is. hogy Kodolánvit milyen szálak fűzték Bajcsy-Zsi linszky Endréhez. A Mussolinit bíráló, álnéven irt cikkéről is. Szinte hihetetlen a Kosztolányival való barátsága, annyira más világé írók voltak. A somogyiakat érdekelhetik az író dél-dunántúli kapcsolatai ,is; például a Kanyar Józseffel foglalkozó rész. Tüskés Tibor kimutatja Kodolányi János műveiben a freudizmus hatását is, s ezt összehasonlítja más íróknak ugyancsak lélektani tanulmányokról árulkodó alkotásaival. (József Attila a freudizmust és a marxizmust igyekezetljkösszeegyeztetni, Kodolányi a forradalom freudista módon értelmezett perma- nenciáját vállalta.) A könyv stílusának érzékeltetésére idézünk egy kis részletet: »Kodolányi e regényei is afféle ihletből táplálkoznak, mint a modern angol művész. Henry Moore archaikus világot idéző szobrai. Gilgames éppoly időtlenné és mégis valósággá formált alak Kodolányi regényében, mint Moore Két ülő alak-jának királya«. Ilyen kitűnő viszonyítások, pontos hasonlatok teszik a könyvet — tanulmányoknál ritkaság! — olvasmányossá, mondhatni érdekfeszítővé. Hadd valljam be: életrajzi jellegű munkáit és elbeszéléseit kivéve nem szeretem Kodolányi műveit. Tüskés Tibor könyve azonban arra ösztö- ' nöz: próbáljam meg újra a barátkozást ez utóbbiakkal is. Ha evvel más is így van, •í somogvi származású író . — Tüskés Tibor' — elérte célját a Magvető Kiadónál megjelent müvével. Le kó László !gy do!g07unk Módszertcni segítség a tsz nőbizciisógckpah Régóta kért. nagyón várt kiadványt adott közre a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa. Az 1970-ben megjelent nőpolitikái határozatok végrehajtása érdekében a mezőgazdaságban sok intézkedést tettek. A termelőszövetkezetek nőbizottságai mindenütt a sajátosságoknak megfelelően igyekeztek kialakítani munkamódszereiket, határozták meg azokat a feladatokat, melveket el kell végezni a szövetkezetekben dolgozó nők élet- és munkakörülményeinek javítása, általános. politikai és '-szakmai műveltségük fokozása érdekében. Mégis, több tanácskozáson fölvetették Somogybán is. hogy fokozott segítségre lenne szükség — mégpedig elsősorban módszerbeli útmutatásra — ahhoz, hogy minél több nagyüzem' ’ íiőV'o'iÉkil munkáját, bevált gyakorlatát megismerhessék a n--">bizott- ságok. valójában ezt nz igényt igyekszik kielégíteni a most me- jelent így dolgozunk kiadvány. Sokféle módszer alakult ki a nöbizottságok tevékenységében. A könyvecskében a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa 59 tsz nőbizottságának tapasztalatait gyűjti csokorba. Mondandója világos, egyszerűen fogalmazott, s ami talán a legnagyobb értéke: tele van az életből merített, számtalan példával, hasznos tanáccsal, 'tapasztalattal. Ezek ismerete, e'sa'á- tításai rendkívül sok sevi'sé- net adhat a n'őbiznttsások-'ak. és mindenképpen hozzájárul ahhoz. hocv munkájukat eredményesebben, jobban végezzék. Virágos időjárásmutató A népi faragás szép dísze lehet a mai modern lakásnak. Nemcsak régi. tárgyak őrizhetik a népi díszítőművészet kincseit, hanem újabb és újabb, mai használati tárgyak is kapcsolatba kerülhetnek a népművészettel. Ezt a ba- ■ rométert a kadarkúti Farkas Ernő otthonában láttuk. Az 1974. éyi id. Kapoli- pályázaton sikeresen szerepelt egy hasonló funkciójú faragással, altkor egy időmérő órát épített be tányér alakú faragásának közepébe.