Somogyi Néplap, 1974. december (30. évfolyam, 281-304. szám)
1974-12-01 / 281. szám
fi labdarúgó NO I eredményei FTC—VM EGYETÉRTÉS 3:0 (1:0) Üllői út, 10 000 néző. Vezette: Szilvási. Góllövők: Pusztai, Szabó, Branikovics. Végig óriási fölényben volt a Ferencváros. CSEPEL—VASAS 4:0 (2:0) Csepel, 4000 néző. Vezette: Palotai. Góllövők: Szurgent (2), Csordás, Sándor. A Csepel megérdemelt győzelmet aratott, elsősorban csa- táíjátékban múlta felül ellenfelét. Ü. DÖZSA—SBTC 5:3 (3:2) Megyeri út, 3500 néző. Vezette: Tátray. Góllövők: Tóth, Törőcsik, Fazekas (11-esből), Bene, Dunai III., illetve Harsány! (öngól), Básti (11-esből), Kajdi. Az Űjpesti Dózsa utolsó hazai mérkőzésén megérdemelten győzött és veretlenül fejezte be az idényt. SZOMBATHELY—PMSC 2:0 (1:0) Góllövő: Farkas (2). A Szombathely okosabb, átgondoltabb taktikával és játékkal megérdemelte a győzelmet. BP. HONVÉD—MTK 1:0 (0:0) Hungária körút, 5000 néző. Góllövő: Kozma. Bár az MTK az első 45 percben több helyzetet dolgozott ki, a Honvéd egységesebb, érettebb ‘csapatjátékkal rászolgált a két pontra. RÁBA ETO—VIDEOTON 5:0 (1:0) Góllövők: Szokolai (2), Pénzes, Pozsgai, Sebők. Az enerváltan játszó Videotonnal szemben megérdemelten győztek a győriek. BÉKÉSCSABA—ZTE 0:0 Békéscsaba, 12 000 néző. V.: Szávó. Többet támadott a hazai együttes, de a Zalaegerszeg jól védekezett. Meglepetésekkel kezdődött az asztaliteniszezők felszabadulási emlékversenye Kaposvári sikerek a női párosban Szombaton reggel benépesült a kaposvári Berzsenyi Dániel általános iskola tornaterme. Az ifjúsági lányok mérkőzéseivel megkezdődött a két napig tartó versenysorozat, melyet Kaposvár felszabadulásának tiszteletére írt ki a Városi Tanács V. B. Testnevelési- és Sportfelügyelősége. Már az első versenyszám néhány meglepetést hozott. A 31 induló között második és harmadik helyen kiemelt Bogyó (Statisztika) és Merényi (BSE) nem jutott dobogóra. Bogyót a KSI-versenyzö Tihanyi, Merényit pedig Benke (Statisztika) ütötte el a továbbjutástól. A ferencvárosi Szabó is megszorította az első helyen kiemelt Ivaskó Gabriellát. A döntő szettben csak 21:19-re nyert a BSE válogatott versenyzője. A további sorrend: 2. Benke Marianna (Statisztika), 3. Tihanyi (KSI) és Szabó (FTC). Ezután az ifjúsági fiúk versenyére került sör. A 26 induló között Horváth (Csepel), Frank, Iharos, (mindkettő Bp. Postás) volt a kíemelési sorrend. A fiúk versenye nem hozott meglepetést. Az egyik ágon Frank, a ganz-mávagos Tóth legyőzésével, a másik ágon Horváth Iharos két vállra fektetésével jutott a döntőbe. A döntő mérkőzést lapunk zárta után játsszák. A kaposvári ifjúsági leány és fiú versenyzők kevés sikerré versenyeztek. A lányoknál Torma az első mérkőzésen, Fóris pedig a második mérkőzésen mondott búcsút. Az öt kaposvári fiú versenyző közül egy sem jutott túl az első mérkőzésen. 31 pár állt asztalhoz a felnőtt női mezőnyben. A kiemélési sorrend a következő volt: 1. Juhos, Kuchár (Statisztika); 2. Csőke, Petrányi (MÁV TI, FTC); 3. Csik, Merényi (Szabá- ria, BSE); 4. Bogyó, Benke (Statisztika). Ebben a versenyszámban már bőven akadt pieglepetés, melyek bennünket is kellemesen érintettek. Az Iváskó, Tihanyi páros 2:1-re legyőzte a Juhos, Kuchár kettőst, jó és színvonalas mérkőzésen. A második helyen kiemelt Csőké, Petrányi párost Váradi, Dobos a kaposvári Vasas versenyzői győzték le biztosan 2:0-ra. Hogy teljes legyen a kaposváriak öröme a elődöntő egyik ágán tehát kaposvári háziversenyre került sor. Itt a Diószegi, Boldizsár pár 2:0-ra verte a Váradi, Dobos kettőst, akiknek ellenfele a mai döntőben a S2endi, Szabó páros lesz. ök 2:l-re győzték le az Iváskó, Tihanyi párt. A Munkácsy Gimnázium tornatermében 37 pár indult a férfiak felnőtt páros küzdelmeiben. A kiemelási sorrend a következő volt: 1. Kocsis, Papp (Bp. Spartacus); 2. Börzsei, Juhos (BVSC); 3. Kollár, Bánkúti (Bp. Postás, Csepel); 4. Frank, Bánlaki (Szondi SE, VRt. Közért). Kellemes meglepetés itt is akadt. A kaposvári Péter, Balázs kettős legyőzte a Bánkuti, Kollár párost és ezzel a 3. helyen végjeit. Ugyancsak meglepetés, hogy a Van- csura, G. Bíró pár legyőzte a 2. helyen kiemelt Börzsei, Juhos párost. A Szálinger és Katona (K. Vasas) a B. Bíró, Van- csura pártól kapott ki 2:l-re a legjobb négyközé jutásért. A döntő párosítása: Kocsis, Papp (Bp. Spartacus) — Bánlaki, Frank (VM. Közért, Szondi SE). A döntőkre ebben a versenyszámban is ma délelőtt került sor. Ugyancsak' lapunk zárta után fejeződik be a férfi és női másodosztályúak versenye és kezdődik el a női és férfi I. osztályúak jsüzdelme. Kuchár az ifjúsági Európa-baJ nők női páros egyik tagja klubtársával, Juhossal szombaton vereséget szenvedett. Bízik benne, hogy vagy az egyéniben, vagy a vegyes-párosban eredményesebben szerepelC típusú lövészklubok versenye Diószegi, Boldizsár kettős az ugyancsak kiemelt Bogyó, Benke párost győzte le 2:1-re, izgalmas mérkőzésen. A Statisztika párosa a döntő szettben már 19:16-ra vezetett. Az A Magyar Honvédelmi Szövetség Somogy megyei vezetősége 6 fordulós jubileumi versenysorozatot indított a megye összes C típusú lövészklubjának részvételével. Valamennyi fordulót egy-egy nevezetes ünnep alkalmával rendezik. Az elsőt szeptember 29-éh, a másodikat november 7-én tartották. December 2-án, hétfőn kerül sor a harmadik fordulóra. Helyszín az MHSZ Zalka Máté utgai lő- tere. Kezdés 9 órakor. Népdalkedvelők ! Nótasseretők! „Farsangi dalos vetélkedő Somogybán“ A Somogy megyei Vendéglátó Vállalat magyar nóta- és népdalkedvelők részére vetélkedőt rendez. A vetélkedőn részt vehetnek dalaikkal a Somogybán élő nemzetiségiek is. Müsorszámaikat a versenyzőknek kell összeállítaniuk: népdal — lehetőleg helyi gyűjtésű vagy kevésbé ismert legyen — és magyar nóta kategóriában. Egy-egy kategóriában a műsorszám 5 perces lehet. A jelentkezés alsó korhatára: 16 év. A benevezettek előzetes meghallgatás után — ennek időpontját a jelentkezőkkel közöljük — Kaposváron a Kapos étteremben lépnek fel közönség előtt. A jelentkezést nyílt levelezőlapon 1974. december 15-ig kell megküldeni a Somogy megyei Vendéglátó Vállalat áruforgalmi osztályának, 7400 Kaposvár, Ady Endre u. 2. | címre. A jelentkezési lapon a következőket tüntessék fel: név, foglalkozás, életkor, pontos lakcím, j Az elődöntők lebonyolítása után a döntő a Kapos étteremben kerül megrendezésre 1975. farsangján. A helyezettek értékes jutalomban részesülnek. A népdalénekes kategória legeredményesebb versenyzői különböző megyei rendezvényeken szerepelhetnek. Somogy megyei Vendéglátó Vállalat (8594) Egy régi levél ürügyén A levél, amely »Kaposvár Méltóságos Polgármesteréhez« íródott, kereken 40 éves, de most, amikor felszabadulásunk 30. évfordulóját ünnepeljük, mégis időszerű. A levelet a Kaposvári Rákóczi Atlétikai Club körbélyegzőjén kívül az akkori elnök és főtitkár hitelesítette aláírásával. Kérelmet terjesztettek elő, hogy a polgármester a Rákóczi 76.70 pengő villany- és fűtői díját »elengedni kegyeskedjék". A kor szellemét tükröző, alázatoskodó sorokat, a kérvény nyelvét a mai ember bizonyára furcsállja. Nem is a kifejezés módja miatt idézünk néhány sort: *.. .Igen, nagyon nehezünkre esik jelen tiszteletteljes kérelmünket Méltóságod elé terjeszteni. mert tisztában vagyunk a város anyagi helyzetével és nagyon örülnénk, ha készpénzzel mehetnénk a város pénztárához, mert akkor egyesületünknek is jól menne. Sajnos, a rajtunk kívül álló kényszerítő körülmények késztetnek arra, hogy megírjuk jelen kérelmünket. Legyen szabad előadni még, hogy egyesületünk 15 éves fennállása óta mindössze két ízben vette igénybe a T. Város anyagi támogatását 100— 100 pengő erejéig ...« Nem tudni, hogy Kaposváry György meghallgatni kegyeskedett-e az akkor 15 éves Rákóczi klub vezetőinek kérelmét, — de nem is ezért íródott a visszaemlékezés. Mostanában egyre kevesebb szó esik arról, hogy mi volt négy évtizeddel ezelőtt. Így van ez a sportélettel is. Manapság természetesnek tartjuk, hogy vannak — vagy épülnek — korszerű sportpályák, hogy évek óta látogatható a kaposvári fedett uszoda, Meg azt is, hogy a felszabadulás óta épült oktatási intézményekben olyan korszerű tornatermek szolgálják a testnevelés és a sport céljait, mint amilyen a tanítóképzőé vagy a Munkácsy gimnáziumé. Közben még elégedetlenkedünk is, hogy késik a kaposvári sportcsarnok építkezése... Dehogy akarjuk azt, hogy a sportközvélemény mindent beletörődéssel vegyen tudomásul! A jobbra törekvés, a ma sporteredményeinek túlszárnyalása juttatta el a kaposvári sportéletet is oda. ahol áll. Hogy a célok megvalósuljanak, az közügy, s ezért kissé tanácsi ügy is. Ebből adódik, hogy sportköreink 30 év múltán is kopogtatnak a tanács ajtaján. Nem alázatoskodva és nem alamizsnáért. Csiky Gergely Színház: 15 órakor; JELENETEK RÁKÓCZI ÉLETÉBŐL. Erkel-t)érlet. 19 órakor: JELENETEK RÁKÓCZI ÉLETÉBŐL. Bajor-b. KAPOSVÁR, Vörös Csillag: de. fél 11 órakor: TÜCSÖK, du. 3, 5 és este 7 órakor: MAGAS, SZŐKE FÉRFI FELEMÁS CIPŐBEN (14). Szabad Ifjúság: du. 4, 6 és este 8 órakor: A- TÖRÖKFEJES ROPJA. Latinca filmszínház: fél 6 órakor: SZERELMESEK. Rákóczi mozi: du. 4 órakor: A JÉGSZIGET FOGJAI, I—II. Siófok: de. 10 órakor: RANDEVÜ A DELFINNEL, du. 5 és este 7 órakor: A FEKETE FARMER (14). Nagyatád: du. 5 és este fél 8 órakor: LÁNYOK pörAzon. TELEVÍZIÓ Budapest 8.15—10.05: Iskolatévé. 10.05: Zsebtévé. 10.35: varázsolló. 11.15: Reklámműsor. 11.30—12.20: Leonard Bernstein a muzsikáról. 14.08: Műsorismertetés. 14.10: Pedagógusok fóruma. 14.50: Egy óra múlva itt vagyok. Tv-íilmsorozat. III. rész: A hajsza. 15.50: Reklámműsor. 16.00: Műsorainkat ajánljuk. 16.25: Delta. 16.50: A költő felel. VI. A tölgyek alatt. 17.30: FTC—Mladost Zagreb vízilabda KEK-döntő mérkőzés. 18.30: Reklámműsor. 18.40: A közönségszolgálat tájékoztatója. 18.45: Esti mese. 19.00: A hét. 20.00: Hirek. 20.05: Fiatalok. Szovjet film. 21.35: Tv- bérlet. Hangversenysorozat. 22.20: Hírek, sporthírek. Jugoszláv tv 8.40: Gyermekeknek, utána magyar nyelvű tv-magazin. 9.40: Jan és Tina. Előadássorozat gyermekeknek. 10.10: Népi muzsika. 10.40: Földművelőknek. 11.25: Az első atomerőmű alapkövének ünnepélyes letétele. 12.15; Uj ruha. 12.45: Foglalkozás ábécé. 13.15: A zöld terv iskolája. 13.45: A nézők és a tv. 14.15: A-, kincses sziget. Film gyermekeknek. 15.45: ökölvívás: bajnokok mérkőzése. 18.15; A repülés úttörői. Filmsorozat. 18.40: A párizsi Notre Dame toronyőre. Játékfilm. 20.00: Ember a javából. Humoros adás. 21.05: Dokumentumadás. 21.35: Sportszemle. 22.30: Hét tv-nap. Osztrák tv 16.00: Kicsinyek műsora. 16.55: Callmero. Rajzfilm. 17.00: George. Filmsorozat. 17.25: Beszélgetés képekkel. 17.55: Jó éjszakát, gyerekek. 18.30: Emlékműsor Giacomo Puccini halálának 50. évfordulójára. 19.30: Tv-híradó. 19.45; Sporthírek. 20.15: Virágok a porban. Film. 21.50: Tv-híradó, sporthírek. KOSSUTH RADIO 6.00: Hírek, lapszemle. 6.10—7.23: Kellemes vasárnapot! 7.23: Múzeumi híradó. 7.26: Faluról mindenkinek. 7.56: A közönségszolgálat tájékoztatója. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: öt kontinens hét napja. 8.20: Hallgatóink figyelmébe. 8.21: Meglepetés Télapónak. Mesejáték. 8.57: Óvodások dalkincse. 9.C7: Szivárvány. 10.25: Zenés reklámturmix. 10.30: vasárnapi koktél. 12.00; Hírek, időjárás. 12.10: Édes anyanyelvűnk. 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. 12.50: Tisztelet az embernek. 13.00: Ml a titka? 14.00: Szélmalom, tulipán, fapapucs. 14.30: A vasárnap sportla. 15.00: Hírek, időjárás. 15.08: Pillantás a szocialista világba. 15.33: Lili bárónő. Részletek. 16.00; Irodalmi kívánságműsor a Keravill szocialista brigádjainak. 16.58: Hallgatóink figyelmébe. 17.00: Hirek, időjárás. 17.05: öt perc sport. 17.10: Faluról falunak — muzsikával. 17.50: Vlláglíra. 18.05- Olasz operaest. 18.58: Hallgatóink figyelmébe. 19.00: Hírek, időjárás. 19.10: öt perc sport, totó. 19.15: Színészhistóriák. 20.10: A Bécsi Filharmónikus Zenekar hangversenye. 21.49; Dzsesszf el vételeinkből. 22.00: Hirek, Időjárás. 22.10: Sporthírek, 22.20:. Félóra sanzon. 22.50: Tavasz van mégis. 22.50: Magyar előadóművészek felvételeiből. 24.00: Hírek, időjárás. 0.10—0.23: Részletek Sárközi István Szelis- tyei asszonyok és pettyes című daljátékából. PETŐFI RADIO 6.58: Hallgatóink figyelmébe. 7.00: A görög katolikus egyház félórája. 7.30: Orgonazene. 8.00: Mit hallunk? 8.30: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa Bartók-miiveket énekel. 8.47: Színes. népi muzsika. 9.20: A -Nyit- nikék« postája. 9.50: A Moszvai Rádió és Televízió szimfónikus zenekarának hangversenye. 11.28: Ha még nem tudná... 11.56: Puc- cini-ciklus II. rész. 13.00: Tomi és az ele'ánt. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Táskarádió. 15.00: Reklám. 15.03: Barokk muzsika. 15.49: Mikrofon előtt az ; irodalmi szerkesztő. 16.00: Hírek, időjárás. 16.05: öt perc sport. 10.10: Népszerű muzsika — ! világhírű előadók. 17.10: Mit üzen a rádió? 17.43: A berlini rádió énekkara énekel. 18.00: Hirek, időjárás. 18.05: öt perc sport. 18.10: Láttuk, hallottuk. 18.30: Cserháti Zsuzsa és Horváth Attila énekel. Werner Müller zenekara játszik. I 19.10: Verbunkosok, nóták. 19.50: ! Jó estét, gyerekek! 20.00: Hirek. | időjárás. Í0.10: öt perc sport. 1 20.15: A Rádió dalszínháza. A cor- I nevüle-i harangok. 22.20: Új cseh- í szlovák lemezeinkből. 22.54: Lisz- I nyai Gábor Tavaszi csokor. 23.00: Hirek. időjárás. 23.10: Népszerű énekesek és együttesek felvételeiből. 24.00—0.10: Hírek, időjárás. S. MŰSOR 8.00: Hirek, időjárás. 8.05: Műsorismertetés. 8.09: Mozart-müvek. 9.31: Glenn Miller zenekara játszik. 10.00: Üj zenei újság. 10.35: Liza Minelli Kander Kabaré című municaljéből énekel. 10.49: Rádiószínház. Egy a sok közüL 12.00: Hírek, időjárás. 12.10: Csajkovszkij: a-moll trió. 13.00: XVIII. századi operákból. 14.00: Kis magyar néprajz. 14.05: Mü- vészlemezek. 15.04: Diákkönyvtár — hangszalagon. A két koldusdiák. Rádiójáték. II. rész. 16.00: Hírek, időjárás. 16.05: Hallgatóink figyelmébe. 16.07: Thomas Beecham vezényel. 17.41: Majde- burgi emlékeim. 18.00: Hirek, Időjárás. 18.05: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Szegedi Ernő zongoraestje. Közben 18.40—18.55: »Már három napja fúj a szél«. 19.41: A magyar költészet századai: Kassák Lajos. II. rész. 19.53: Csak fiataloknak! 20.53: Beszélgetés Király Istvánnal Ady Endre című könyvéről. H. rész. 21.33: Az európai népdalgyűjtés útja. 21.59: Manón Lescaut. Operarészletek. 23.00—23.10: Hírek, időjái^s. PÉCSI RADIO 17.00: Vörösmarty Mihály versel. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. 19.15: Német nyelvű műsor. 20.00: Műsorzárás. HOLNAPI S mm ' wttusor KAPOSVÁR, Vörös Csillag s du. 5 órakor: PIKNIK A SASOK HEGYÉN, este 7 órakor: FILMBARÁTOK KÖRE: MAKRA (14). Szabad ifjúság: du. 4, 6 és este 8 órakor: FOGJAK EL OICHIT, ÉLVE VAGY HOLTAN! (14). Dal- ios Ida mozi: 6 órakor: ELÁTKOZOTTAK (18). Siófok: este 7 órakor: MAGAS, SZŐKE FÉRFI FELEMÁS CIPŐBEN (14). TELEVÍZIÓ Jugoszláv tv 16.30: Magyar nyelvű tv-napló. 17.30: Bábjáték. 17.45: Az idény kis slágere. 18.15: Népi muzsika. 18.45: Irodalmi klub. 20.00: Josse. Francia tv-dráma. 21.20: Kiválasztott pillanat. 21.25: A forradalom alakjai. 21.55: Fiatalok fiataloknak. Osztrák tv 18.00: Három lány és három fiú. Filmsorozat. 18.25: Jó éjszakát, gyerekek! 18.30: Kamera (3) Fotóbarátok műsora. 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tv-híradó és kultúra. 20.06: Sporthírek. 21.15: Boney. Filmsorozat. 21.05: Riportműsor. 21.15: Tv-visszapillantótükdr. 22.00: Tv-híradó. KOSSUTH RADIO 4.25— 7.59: Jó reggelt. 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Műsorismertetés. 8.11: Budapest és a vidék kulturális programjából. 8.16‘. Mit üzen a rádió? 0.51: Negyedóra 3 4 ütemben. 9.00: Az elmés, nemes Don Quijote de la Mancha. 9.26: Rádióbörze. 9.30: A hét zeneműve. 10.00: Hirek, időjárás. 10.05: Iskolarádió. 10.30: Mozart: D-dúr hege düverseny. 10.59: Földön, vízen, levegőben ... 12.00: Déli krónikeg. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Tánczenei koktél. 13.30: Nyári Károly népi zenekara játszik, László Annie nótákat énekel. 13.50: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.05: Édes anyanyelvűnk. 14.10: Régi híres énekesek műsorából. 14.38: Arany János élete és művészete. 15.00: Hírek, időjárás. 15.10: Iskolarádió. 15.50: Tamássy Zden- kó dalaiból. 15.59: Hallgatóink figyelmébe. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: . Bárdos Lajos népdal- feldolgozásaiból. 16.15: Több munkáslakást! 16.35: Bemutatjuk új felvételeinket. 17.00: Hírek, időjárás. 17.05: ■ Külpolitikai figyelő. 17.20: A hét rádióhallgatója. 17.40: P’ilmklub. 18.00: Játsszunk együtt Szegeden! 18.58: Hallgatóink figyelmébe. 19.00: Esti krónika. 19.30: Sporthíradd. 19.40: BUÉK 1974! A Rádió Kabarészínházának szilveszteri műsora a Mikroszkóp Színpadról. 22.00: Hírek, sport. 22.20: Évfordulók nyomában. 23.30: Népdalok 24.00; Hírek, időjárás. 0.10—0.25: Kokkonen: Laudiatio Domini. PETŐFI RADIO 4.25— 7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Népdalok, néptáncok. 8.45: Haydn: D-dúr szonáta. 9.00: Hírek. 9.03: Ezeregy délelőtt. 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Romantikus zene. 13.45: ldőjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől — ötig ... A Rádió kívánságműsora. 17.00: ötórai tea. 18.00: Hírek, időjárás. 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: A vegyszerek nem üzennek hadat. 18.50: Böngészde. 19.49: Reklám. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.00: Hírek, időjárás. 20.10: Üj könyvek. 20.13: Sikerlista. 1974. november. 20.53: Puskás Sándor, Jákó Vera és Kiss Károly nótákat énekel. Kállai Kiss Ernő klariné- tozik. 21.34: Otto Klemperer Mo- zart-nyitányokat vezényel. 22.11: örökzöld dallamok. 23.00: Hírek, időjárás. 23.15: Koltay Valéria operettdalokat énekel. 23.30: A hét zenemüve. 24.00:—0.10: Hírek, időjárás. 3. MŰSOR 18.00: Hírek, időjárás. 18.25: Huszonöt perc beat. 18.50: Sugár Rezső: Epilógus. 19.00: Abu Hasszán. Operai észlelek. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye. Közben: Kb. 20.15—20.35: Láttuk, hallottuk. Kb. 21.35: Hírek. Kb. 21.33: Stan Getz kvartettje játszik. 22.00: Üj lemezeinkből. 23.00—23.20: Hirek, sport, időjárás. PÉCSI RADIO * 17.30: Fél hattól fél hétig. Aktuális, zenés magazin. 18.30: Déldunántúli híradó. 18.45: A tepnag slágerei. 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor. 19.30: Német nyelvű műsor. 20.00; Műsorzárás.