Somogyi Néplap, 1974. december (30. évfolyam, 281-304. szám)
1974-12-05 / 284. szám
Győzelemmel búcsúzott a magyar válogatott Nem kényeztetett el bennünket ebben az esztendőben a magyar labdarúgó-válogatott. Amikor év közben sok minden megváltozott a magyar labdarúgásban, új szelek kezdtek fújni a válogatott csapat körül is. Az első lépés volt, hogy Bozsik József, a százszoros válogatott labdarúgó lett a szövetségi kapitány. Azt tudtuk, hogy Bozsik sem tudja máról holnapra megváltani a világot, sőt a mélyre jutott magyar labdarúgást sem. Ráadásul az új kapitány hamar megbetegedett. Moór Ede kapott megbízást, hogy a beteg kapitány helyett ellássa a szakvezetői tisztet. Ezt követően sem ívelt fölfelé a válogatott eredménvjelző grafikonja. Most mégiscsak jutott egy sovány Ica győzelem a mieinknek. Tegnap délután Szolnokon játszotta utolsó idei mérkőzését a magyar nemzeti tizenegy. Ellenfele Svájc csapata volt, amelyik Európa Kupa mérkőzéséről Törökországból hazatérőben (Ankarában 2:l-re kaptak ki a svájciak) Szolnokon megállt egy barátságos találkozóra. Ismét szerencsés húzásnak bizonyult, hogy a magyar válogatott vidéki' pályán szerepelte A szolnokiak új stadionjában húszezer néző remélte, hogy az újjászervezett csapat végre nyerni fog. Ez az óhaj teljesült. Ennek ellenére nem mindenki távozott elégedetten a szolnoki stadionból. Eléggé mérsékelt teljesítményt nyújtott válogatottunk, s az a tény. hogy a győzelmet jelentő egyetlen gólt is csupán tizenegyesből (noha annak jogosságát aligha leh^t vitatni) értük el. nem hatott lelkesítőén. Az évzáró szolnoki mérkőzés arra természetesen jó volt, hogy a jövő 'évi nagy feladatokhoz újabb tapasztalatokat szerezzenek a magyar labdarúgás vezetői. K. S. Magyarország—Svájc 1:0 (1:0) Szolnok, 20 000 néző. Gól- .lövő: Fazekas (a 43. percben, 11-esből). Verseny a közönség kirekesztésével A két napig tartó kaposvári asztalitenisz emlékverseny mondhatnánk közönség nélkül zajlott le. Nem az érdeklődők hiánya miatt. Egyszerűen az történt, hogy a nézőiket kizárták a Munkácsy gimriázium tornaterméből. Sok-sok megjelent néző elégedetlenkedett, s a rendezők munkáját kifogásolta. Pedig nem rajtuk múlott. Minden igyekezetük és kérelmük ellenére az iskola nem járult hozzá, hogy a fal mellett szőnyegeket terítsenek le, s így helyezzék el a közönséget. A teremben tartott padokat is kivitték, így a pihenő versenyzők kénytelenek voltak a gumipadlóra ülni. De még ezzel sem érték be. Közölték, hogy az iskolában nincs fölösleges szék, a versenybíróság részére a szomszldos Berzsenyi iskolából kellett áthozni. Az már kimondottan túlzás volt, hogy valamennyi asztal lábára szigetelőszalagot kellett ragasztani. Mindenkit bosszantott, hogy a terem két széles ajtaját bezárták, nehogy a folyosóról néhányan — már akik odafértek volna — nézhessék a versenyt. Mindez nem volt elég. Szombaton délután kiderült, hogy NB Il-es kosárlabda-mérkőzésre szerződés köti a Munkácsy t. Ezt »véletlenül« elfelejKaposvárLvívó a serdülőbajnokság országos döntőjében Várpalotán rendezték a dunántúli megyék (területi) serdülő vívóbajnokságát. E versenyen a megyei bajnokságok legjobbjai léphettek pástra, s közülük az első hat szerzett jogot az országos bajnoki döntőn való indulásra. Az újjáéledőben levő kaposvári vívósportot két sportiskolás lány képviselte: Pet- ronovics Mária és Érfalvi Csilla. Mindketten várakozáson felül szerepeltek. 1 Érfalvi az első akadályokat Petronovics Marika. Magabiztos vívással nyert a selejtezőkben, a középdöntőben, s került a nyolcas döntőbe. A kaposvári sportiskolás kislány a végküzdelmekben sem vallott szégyent, csak rosszabb találatarányával került a második helyre, de így is jogot szerzett, hogy ott legyen az országos döntőn. A területi döntő eredménye: 1. Török (Baranya) 6 gy 2. Sipos (Veszprém) 5 gy 3. Németh (Vas) 5 gy 4. Rottenbücher (Veszp.) 4 gy 5. Kapiller (Vas) 3 gy 6. Petronovics (Somogy) 3 gy 7. Hajnóczky (Veszprém) 2 gy 8. Réti (Baranya) 1 gy Az országos döntőben a küzdelmek már elektromos tőrrel folynak. Ez gondot okoz a döntőbe jutott somogyi kislánynak, aki eddig csak »■száraz« tőrrel versenyzett. SAKK tették közölni a rendezőkkel. Elképzelhető, milyen bonyodalmak keletkeztek, amikor délután lei kellett hurcolni a felállított asztalokat, majd a kosárlabda-mérkőzés után visszahordani. Érdekes: erre a mérkőzésre feloldották az utcai cipőben való belépés tilalmát. Sok elmarasztaló vélemény hangzott el miad a versenyzők, mind a kizárt nézők részéről egyaránt. A Munkácsy gimnázium tornatermét azért építették ilyen nagyságúra, hogy a sportcsarnok megépüléséig segítse megoldani a gondokat. Az OTSH is ezért adott egymillió forintot erre a célra. De városunk sem. maradt el az adakozásban, hisz az úttörő-olimpia előtt a termet gumiszőnyeggel borittatta be, és két üveg ko- sárlabdapalánkot szereltetett föl. Erről mind megfeledkezett az Iskola vezetősége, mint ahogy elfelejtette azt is, hogy egy felszabadulási emlékverseny több támogatást érdemelt volna. Az iskolák régi panasza, hogy az egyesületek nem nyitják ki a sportpályák kapuit a diákság előtt. Nos, az egyesületeknek is lehet hasonló kívánsága. Sportcsarnokunk még több évig nem lesz. Versenyeket pedig addig is kell rendezni; a mostanihoz hasonló színvonalas, országos jelentőségű versenyeket. Ezt valamennyi — megfelelő tornateremmel rendelkező — iskolának meg kell értenie. Hisszük, hogy a jövőben nem távozik keserű szájízzel városunkból sem vezető, sem versenyző, mint ahogy most történt. J. R. iiimiiiiiiimiiiiim DECEMBER 5 CSÜTÖRTÖK Vilma Milyen lesz az időjárás? A várható időjárás ma estig: Változóan felhős, párás idő, néhány helyen esővel. Mérsékelt, változó irányú, majd fokozatosan déli—délnyugatira forduló, főként a Dunántúlon több helyen megélénkülő szél. A várható Icgm agasäbb nappali hőmérséklet ma, csütörtökön: általában 9—14 fok között, a tartósan ködös keleti megyékben kevéssel 5 fok fölött lesz. — Bolgár vegyipari küldöttség érkezett hazánkba, hogy megtárgyalja azegyütt1 működést és az 1976—80-ra ’'előirányzott kölcsönös áru- szállításokat. — Kiállítást rendeztek a várus felszabadulásának évfordulójára a kaposvári Bartók Béla iskola úttörői. A tanulók maguk készítette népművészeti tárgyaikat éí néprajzi gyűjteményüket mutatják be. — Segélyküldeményt — élelmiszert és ruhaneműt — 600 ezer forint értékben továbbított a chilei politika: bebörtönzöttek és családjaik megsegítésére a Magyar Vöröskereszt. — 80 kaposvári úttörő gyűlt össze tegnap az ifjúsági házban a Pajtás-ankéton. Torma Győző, a Pajtás újság munkatársa tájékoztatta a gyerekeket a lap szerkesztéséről és válaszolt kérdéseikre. — Kitűnő a közérzetük a szombathelyi négyes ikreknek. A hétvégén már »találkozhatnak« édesanyjukkal is, aki a gyermekosztálytól fél kilométernyire levő szülészeti osztályon fekszik, s eddig csak tv-képernyőn látta újszülötteit. — Újjáalakult a vízvári nők klubja. A törzsgárdát a menyecskekórus tagjai alkotják. Első összejövetelükön mai költészetünkről hangzott el előadás, és a barcsi meg a babócsai művelődési ház adott műsort. 90 évvel ezelőtt, 1884. december 5-én Cegléden született — és 1983 februárjában Budapesten halt meg — Kárpáti Aurél Kossuth-tlljas író, kritikus Az esztergomi tanítóképző elvégzése után a fővárosba került; verseket, novellákat, kritikákat írt a Magyar Szemlébe, az Új Időkbe, A Hétbe, a Hazánk című napilapba stb. Négy esztendőn át állandó munkatársa volt A Hétnek. Első verskötete — Az én örökségem — 1909-ben jelent meg. Több novelláskötctét is kiadták, s ezekben, valamint regényeiben (Három régi esztendő, Aquamanile, A nyolcadik pohár) a múlt idők finom hangulatainak megelevenitésével tűnt ki. Igen jelentős kritikai munkássága. Megindította és Há- lasi Andorral közösen szerkesztette a Kritika című folyóiratot. Sok cikke, kritikai írása jelent meg a Nyugatban, a Pesti Naplóban, a Déli Hírlapban, A Napban. Cikkeinek jó része aktuális napi eseméfTy kapcsán íródott, de nemegyszer már megírásuk idején föléje emelkedtek a napi aktualitásoknak. Halála után jelent meg utolsó könyve: A vándor visszanéz. — Bemutatót tart gyermekeknek — ingyenes filmvetítéssel — péntek délután 4 órakor az MHSZ könnyűbúvárklubja a kaposvári Kilián György ifjúsági központban.. , — Átadták a Maros-hidat Makónál. A Szeged—Mak<3 és a nagylaki határátkelőhely közötti forgalom szempontjából fontos híd építése 65 millió forintba került. sikeresen vette, de egy technikai tévedés (eredményét fordítva írták a jegyzőkönyvbe) megzavarta, s nem került Jenei és Szűcs a Kaposvár-bajnokság élén Útlörősport a középdöntőbe. Annál figyelemre méltóbb sikert ért el Továbbra is nagy csaták jellemzik Kaposvár város Sporthírek A spanyolországi Badalonában kedden a késő éjszakai órákban került sor a férfi kosárlabda kupagyőztesek Európa Kupájában a Juven1 tud Badalona—Bp. Honvéd visszavágó mérkőzésre. A magyar férfi csapat 6 ponttal győzött ugyan, de. mivel Budapesten 13 pontos vereséget szenvedtek, a spanyolok jutottak tovább 170:163 össz- pontaránnyal. ... Vilniusban befejeződött a »Zárj a Vosztoka« elnevezésű nemzetközi férfi kézilabdatorna. A döntőben a magyar válogatott 20:18 (9:8) arányban vereséget szenvedett a Szovjetunió csapatától. Ez az eredmény á világkupában elszenvedett 28:19-es Vereség után jónak mondható. További eredmények: 3. helyért: Románia—Litván SZSZK 28:20. Az 5. helyért: Csehszlovákia—Szovjet Ifjúsági Válogatott 23:22. ... Az Albert Hallban nemzetközi hivatásos nehézsúlyú ökölvívó mérkőzésen az Eu- rópa-bajnok magyar származású angol Joe Bugner az argentin Alberto Lovellel találkozott. A 10 menetesre tervezett mérkőzés azonban már a második menetben véget ért, mert a teljesen megrogyJ gyant Lövellt a mérkózésve- j zető leléptette. A villachi jégpalotában j 4500 néző előtt az NDK jégkorong válogatottja 6:2 (1:0, 0:1, 5:1) arányban győzött az osztrák válogatott ellen. * * * Megkezdődött a hatodszor kiirt nemzetközi férfi röp- labdatoma. Az első eredmények: CSKA Moszkva—Reso- via Rzeszow (lengyel) 3:0 (13, 12, 11). SC Leipzig—TSC Berlin 3:0 (9, 1, 5). * * * A Magyar Jégsport Szövetség fegyelmi bizottsága az 1973. novemberében eltiltott Horváth Zoltán (FTC) hátralevő büntetését december 31-ével bezárólag elengedte, így a válogatott jégkorongozó 1975. január 1-től újra csapata rendelkezésére állhat, ismét játszhat. ... A Király Kupa olaszorszá- I gi — Anconában december I 13—15 között sorra kerülő — döntőjére készülő magyar teniszválogatott szombaton ■ és vasárnap Nyíregyházán tartja főpróbáját. Az előkészületekről Jákfalvy Béla szövetségi kapitány a következőket mondotta: ■ Nyíregyházán négy játékossal a Király Kupához hasonló mérkőzést rendezünk. Taróczy, Benyik, Ma- chán és Baranyi szombaton két egyest és párost, vasárnap két egyest játszik. A válogatott valószínűleg kedden indul Anconába. egyéni sakkbajnokságát. A legutóbbi forduló versenyei után Szűcs pontszámban beérte a vereséget szenvedő Jenéit, s ők ketten állnak az élen. Nagyon tömör a mezőny. Eredmények: Szűcs — Závoda 1:0, Parra- gi — Máté 1:0, Jenei — Schmideg 0:1, Nagy — Grul- ler 0:1, Kaposi — Dávid döntetlen. 4 pontos: Jenei és Szűcs. 3,5 pontos: Bálint, Máté, Gruller. 3 pontos: Parrag, Schmideg, Kaposi, Dávid. • * * A megyei csapatbajnokság B csoportjában két mérkőzést játszottak. Kaposmérö—Gámás 4:4 Nagybajom—K. Vasutas 11. 6,5:1,5 Asztalitenisz A barcsi járásban négy iskola részvételével rendezték az úttörő-olimpia asztalitenisz döntőjét. A győzelmet a lakó- csaiak harcolták ki: Zárácz Gyula, Bardek Tibor, Finolik Mária és Kecskés Klára. Modellezés Kaposváron rtégy járási és hat városi csapat részvételével rendezték meg a repülőmodellezők versenyét. Az úttörőmodellezők nagy felkészültségről tettek bizonyságot. A j csapatversenyt Taszár, a kaposvári iskolák versenyében pedig a Gárdonyi Géza Általános Iskola együttese nyerte. Az egyéni sorrend: 1. Darányi Tamás (Gárdonyi) 65 m 2. Lengyel Zoltán (Kisfaludy) 63 in 3. Stenger Jenő (Üttörőház) 62 in 4. Kállai Tibor (Üttörőház) 58,5 m 5. Molnár Lajos (Kisfaludy) 53,5 m A Csiky Gergely Színház igazgatósága közli, hogy Sütő András Egy lócsiszár virágvasárnapja című darabjának december 6-i és 8-i előadásai betegség miatt elmaradnak A jegyek a színház jegyirodájában visszaválthatók, vagy a december 19-i előadásra érvényesíthetők! (8622) — Hosszú útra indul a Magyar Néphadsereg Vörös Csillag Érdemrenddel kitüntetett művészegyüttese: a jövő héten másfél hónapos vendégjátékra utazik Indiába, Burmába és a Közel-Keletre. — Rügyfakadás. A Sopron j környéki hegyeket járó erdészek és kutatók több jellegzetes alpesi növénynél — így a mogyoróbokrokon is — másodszori virágzást, korai rügyfakadást figyelték meg tegnap. — Feldolgozóüzemet létesítettek a Zala megyei Pákán; csak csonthéjas gyümölcsökkel foglalkoznak itt. A zalai dión kívül import nyersanyagokat is fölhasználnak ; a Szovjetunióból például évenként 2000 tonna jereváni mogyoró érkezik. — Tíz újítást adtak be a dolgozók — az újítási hónapban — a Nagyatádi Konzervgyárban. A bevezetett újítások mintegy százezer forint megtakarítást hoznak az üzemnek. — Fotó- és filmszakkört szerveznek az istvándi művelődési otthonban. A szakkor a helyi képes híradókhoz, faliújságokhoz is ad majd segítséget. A laboratóriumi fölszerelést már megvásárolták. — Elnyerte a Rubinstein- díjat Fellegi Ádám a Rio de Janeiro-i nemzetközi zongoraversenyen. fltomerömü-lrba A japán atomerőmű-társaság elrendelte a fukul prefekturában levő, 357 000 kilowatt kapacitású atomerőmű üzemeltetésének átmeneti beszüntetését, cgv ellenőrző vizsgálat ugyanis kim itatta: hibás a reaktor vízhűtő rendszere. Az erőmüvet a- Generál Elektrictöl vásárolta Japán. Ez már a harmadik eset, amikor hibásnak találták Japánban a Egyesült Államoktól vásárolt atomreaktort. — Lakástiizet okozott tegnap délután Kaposváron, a Zalka Máté utca 33. sz. alatti házban egy olajkályha. Szerencsére a tűzoltók időben érkeztek, s eloltották a tüzet. Az anyagi kár párezer forint. — Szabálytalanul kanyarodott Pannónia motorkerékpárjával Inke és, Vése között a 63 éves Szabó Péter vései nyugdíjas, és egy Robur teherautó elgázolta. A motoros súlyosan megsérült. — Figyelmetlenül kerékpározott tegnap Csurgón a 46 éves Kulcsár Gyuláné helybeli segédmunkás; felborult és súlyosan megsérült. — Figyelmetlenül vezette motorkerékpárját augusztusban Balatonföldvár és Szárszó között a 21 éves Fülöp József kaposvári fűtésszere- relő, és nekirohant egy fékező személyautónak. A motorkerékpár utasa, a 19 éves kaposvári Czink Ferenc az úttestre esett, majd a kórházban meghalt. Fülöp Józsefet tegnap a Kaposvári Járásbíróság egyévi és háromhónapi szabadságvesztésre ítélte. — A NAGYaTAD város belterületének ú^ felmérése alapján készült nyilvár’artási térképek és a tulajdoni, kezelőt, területi adatokat tartalmazó adatlapok a Nagyatádi Járást és Városi Földhivatal (Április 4- u. 5.1 1. sz. helyiségében 1974. november 25-től december ho 11-ig 15 napon át közszemlén lesznek. A hivatalos idő alatt — reggel 8 órától délután 4 óráig — megtekíntheiők és az érdekeltek a sérelmes térképi, tulajdoni, területi adatok ellen december hó 31-ig a járási és városi földhivatalnál felszólalással élhetnek. A Nagyatádi Járási és Városi Földhivatal vezetője — A Csiky Gergely Színház Gyermekszínháza bemutatja John Arden—Margaretta D’Arcy: KIRÁLYI KEGY. AVAGY A SZÍNÉSSZÉ LETT KATONA című zenés gyermekdarabot. Bemutató előadás: 1974. december 17-én, 14 órakor. Műsoron: december- . ben és januárban. (>580) l