Somogyi Néplap, 1974. december (30. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-25 / 301. szám

Szeretem as ... I Új zászlója van Kaposvárnak A centenárium évében a me­gyeszékhely új címert kapott. A város felszabadulása 30. évfordulójának alkalmával a város tanácsa az új zászló megalkotásáról, és használatá­nak szabályozásáról határo­zott. Ezzel is növelni kíván­ják a lakosság városszerete- 'tét, s azt szeretnék elérni, hogy a közösségi életnek he­lyi jelképe legyen. Az új zászló megőrzi a régi kénsárga színeit. Az alapszí­ne sárga, egyik oldalának kö­zepén — eredeti színeivel — a város címere, fölötte ível- ten, kék színnel a Kaposvár felirat. Egyik rövidebb oldala — mely álló alakban az alsó széle — kék-sárga rojttal sze­gélyezett. A felirat és a rojt — A családban hárman vol­tunk fiúk, és mind a hárman erdészek lettünk. Dinasztia? Igen, az volt. Már az üknagy­apám is erdészként járta az ösvényeket, irtásokat... Test­véreim hamar meghaltak. Van két fiam, de egyik se vá­lasztotta ezt a hivatást. A MÁV-nál dolgoznak. Kíváncsi az életemre is? 1914-ben születtem a Kab- hegy tövénél, a Bakonyban. Az erdőben nevelkedtem. On­nan jártam iskolába is. Meg­szerettem az erdőt, ezért let­tem erdész. Akkor nem taní­tották ezt a szakmát. Gyakor­lati időt kellett letölteni, s utána vizsgázni. Én négy és fél évet töltöttem kint, mint gyakornok. Kilencszázhar- mincötben szereztem meg a képesítést. Pontosan emlék­gíteni járok be. Szabadságon vagyok. Elsejével pedig nyug­díjban ... Mindig szerettem az erdő varázsát, a csendet. Hallgatni a madarakat, s ha megüti az ember fülét egy-egy ismerős madárének, tudja: jön a ta­vasz, a nyár. Gyöngyvirágot szedni, csak egy-egy szálat. Télen találkozni a favágókkal. Tűznél hamuban sült krump­lit enni, sült kolbásszal, sza­lonnával. Igen, ehhez azt kell érezni: ez hivatás és nem egyszerű munka. Kipróbáltam a városi éle­tet is. Nagykanizsán dolgoz­tam a fatelepen. Nem bántam mtg, de visszahúzott a szívem a fák alá. A feleségemet is a városból hoztam. Ö is meg­szerette az erdőt. Az volt szá­mára a legnagyobb boldogság, ha. mondtam: Csomagolj, megyünk az erdőre. És ö jött. Megtanítottam a fegyverkeze- lésre is. Ha valahová el kel­lett mennem, nyugodtan men­tem. Nem féltettem, tudtam, ismeri a fegyvert. A lakásomon van kitömött állat, vaddisznóagyar, huszon­két centis. A legnagyobb, amit a környéken lőttek. Igaz, volt már nagyobb súlyú, de ekko­ra agyarú még soha. Szeret­tem a vadászatot, leginkább a iesvadászatot. A hajnali szür­keségben figyelni az állatokat. Nem mindig azért ült ki az ember, hogy lőjön valamit!.. . Dolgoztam karácsonyfákkal -is. Majdnem húszezer darab­bal. Amikor vágtuk őket, mindig arra gondoltam, hogy hány gyerek lesz boldog, ha i majd kígyóinak a gyertyák. Nálunk, az erdőben, mindig más volt a karácsony, mint máshol. Este meggyújtottuk a gyertyákat, elénekeltünk né­hány dalt, a puskámmal a le­vegőbe lőttem néhányat... Szeretem az erdőt és ra­gaszkodom hozzá. Itt szeret­nék maradni, de ha el kell mennem, megyek. Csak arra fogom kérni a kollégákat, ha találkoznak velem az erdő­ben, ne úgy nézzenek rám, mint valami csavargóra, ha­nem úgy: ez egy olyan em­ber. aki szereti az erdőt... Elmondta: Traub Sándor kék színe megegyezik a cí­mer kék színével, a rojt sárga színe pedig a zászló színével. A zászló szélességének és hosszának aránya 1:1,5. A tervezetet tegnapelőtt a tanácsülés elfogadta, s 1974. december hó 23-tól ez a me­gyeszékhely zászlaja, mely a város jelképe. A zászlót csak jelentős események alkalmá­val: az állami, a társadalmi és a mozgalmi városi szer­vek ünnepi megemlékezésein, ülésein, értekezletein lehet használni. Az állami zászlónak és a munkásosztály vörös zászla­jának a város zászlajával va­ló együttes használatakor el­sőbbséget kell biztosítani a két eísőnek. Cserezászlóként, elismerésként a városi tanács vagy a végrehajtó bizottság adományozhatja. . A zászlót eredeti színeivel és a rendeletben előírt for­mában szabad használni, más­képp tilos. szem ra: 1935. augusztus 5-en. Délután mentem haza. Apám nem volt otthon. Tudtam, kint jár az erdőn. Utánaindultam. Ismertem az útját. Sokáig ke­restem. Halva találtam rá. Ott kint, az erdőn halt meg ... Hamar elkerültünk a Ba- konyból. A képesítést is a Ba­laton északi partján, a Magyar Kegyestanító Rend erdészeté­ben kaptam meg. Apám teme­tése után néhány nappal kine­veztek a helyére, kerületveze­tő erdésznek. A címünk: erdész. A hiva­tásunk: az erdő gondozása. Védjük az élővilágát. Ezt ten­ni — boldogság. Boldog vol­tam, de cseléd. Kilencszáz- negyvenkettőben — kérelem útján — kerültem a Magyar Királyi Erdészethez. A hábo­rú híre is itt ért. Voltam a fronton, aztán Topónárra ke­rültem a csemetekertbe. Ott ért a felszabadulás. Most itt dolgozom az iharosi erdőgaz- j daságnál. Igaz, már csak se­Gyorsan, szakszerűen Följegyezte: Nagy Jenő Ajándék a n\ui>díjasoknak — Kaposvár még mindig nincsen kellően ellátva szol­gáltatóipari egységekkel — mondta Kőszegi György, a Kaposvári Vasipari és Mű­szaki Ktsz elnöke. — Ez in­dokolta többek között, hogy a háztartási kisgépek javítá­sa, a lakosság kiszolgálása érdekében új üzlettel egészít­sük ki az elektroműszerész részleget. A közelmúltban megnyitott üzlet beruházási költségeihez a szövetkezet 300 ezer forin­tot biztosított, a többivel — egymillió forinttal — a me­gyei tanács és az OKISZ já­rult hozzá. A legfőbb cél az volt, hogy minél rövidebb határidővel, minőségileg jó munkával áll­janak a lakosság rendelkezé­sére. — Nem számítottunk ilyen nagy forgalomra — mondta Teli János, az új részleg ve­zetője. — Mintegy 30—40 fé­le háztartási kisgép garanciá­lis és azon túli javítását vé­gezzük. Egy elektroműszerész, egy tekercselő és egy gépsze­relő dolgozik a műhelyben. Minden külföldi gyártmányú háztartási kisgépet és hő­elektromos készüléket javí­tunk, s itt van a Ramovill szerviz is. A nyitástól eltelt idő alatt eddig mintegy 10 ezer, forint értékű javítást végeztek el a szakemberek. A »belerázódás« hetei telnek, s bár megfelelő az anyagellátás és a fölsze­reltségük, a »nagyüzem« ja­nuárban kezdődik. A termelőszövetkezet — Gyorsan dolgozó, kép­zett szakembereket vittünk az új részlegbe — mondta az elnök, s erre igény is volt. Az egyik ügyfél egy porszívót hozott be a délelőtti órákban • javításra, s legnagyobb cso­dálkozására ezt a választ kapta: — Tessék, benézni délután három óra körül, készen lesz a gép. gondoskodik A nagybajomi Leni.i Tsz és a szövetkezet nőbizottsága öregek napját rendezett a termelőszövetkezet nyugdíja­sainak és az öregek otthona lakóinak tiszteletére. Három­százan gyűltek össze a műve­lődési otthonban. A szép ün­nepséget Dómján László, a nagyközségi tanács elnöke nyitotta meg, majd Horváth László országgyűlési képvise­lő, a Lenin Tsz elnöke kö­szöntötte a meghívott idős embereket. A szövetkezet nagy család­ja nevében arra emlékezte­tett. hogy a teremben ülök tevékenyen részt vettek a szö­vetkezet megalapozásában, munkájukkal hozzájárultak a tsz építéséhez, fejlesztéséhez. Ez a mai eredményekben is benne van. A szövetkezet nem feledkezik meg a régi tagokról, anyagi erejéhez mérten támogatja őket. Ta­valy 57 ezer forintot adtak szociális segély címén, a rá­szoruló tagok háztáji földjét az öregekről megművelték} tűzifát is adtak nekik. A zárszámadás egyik hagyománya, hogy az akkor nyugdíjba vonuló ötven-hat- van tag személyenként ötszáz forintot kap. Az egyedülálló és nagyon rászorult tizenhá­rom tag személyenként külön kap négyszáz forint , segélyt. A nyugdíjasokra azonban még a munkában is lehet számítani, az idén például ki­lencezer munkar\apot dolgoz­tak a szövetkezetben. A tsz különösen nagyra értékeli azoknak a nyugdíjasoknak a munkáját, akik odaadóan se­gítettek a nehéz őszi betaka­rítás idején. Bállá Lőrinc iskolaigazgató köszöntötte ezután az ünne­peiteket, majd felolvasta a göllei származású Fekete Ist­ván novelláját. Az iskolások műsorral tették színesebbé az öregek napját. A meghívottak karácsonyi ajándékot kaptak, majd fehér asztal mellett folytatódott az ünnepség. Balaton bogláron A Balatonboglári Kertészeti Szakközépiskolát és Mezőgaz­dasági Szakmunkásképző In­tézetet arra a feladatra jelöl­ték ki, hogy lebonyolítsa a Dunántúl egész területére vo­natkozóan a szőlőtermesztési és feldolgozási szakágakban a technikusminősítő vizsgákat. A vizsgákon azok a dolgozók vehetnek részt, akik mezőgaz­dasági, kertészeti szakközép­iskolai érettségivel rendelkez­nek, és legalább két évig a szakmában dolgoztak; a gim­náziumi érettséginél előzőleg szakmunkásvizsgát kell ten­ni szőlőtermesztési szakágból. Tavaly a 78 jelentkezőből 42, az idén a 42 jelentkezőből 23 nyert jogot a technikus­minősítő vizsgára. Azok kö­zül, akik jelentkeztek, egy- harmad rész a bogiári isko­I Ián korábban végzett tanu­lókból került ki, a többiek Baranya, Tolna, Zala, Veszp­rém, Fejér és Győr-Sopron megyéből jöttek. Felkészülé­süket az intézet korrepetálás­sal, jegyzetekkel segítette. Mint arról dr. Náfrádi István igazgató tájékoztatott, főként az állami gazdaságok törek­szenek arra, hogy dolgozóik technikus képesítést szerezze­nek, vizsgára jelentkezzenek. A Balatonboglári Állami Gaz­daság például tervszerűen ütemezi — és segíti — ezt a munkát, s hasonló a tapasz­talat a badacsonyi, a sopro­ni és a villányi állami gaz­daságnál is. (Vajon a szőlész- kedő termelőszövetkezetek miért nem ismerték még föl az ebben rejlő nagy lehető­séget?) A szakmai ismeretek* I kel való gazdagodás éppen < középszintű irányításnál indo költ ebben az időszakban, it mutatkozik jelenleg meglehe­tősen nagy létszámhiány. A december második felé­ben megtartott minősítő vizs­gák részvevői többnyire jó összekapcsolták a gyakorla során szerzett tapasztalatoka a vizsgára való készülés elmé­leti anyagával. Lakatos And rás, a Balatonboglári Állam Gazdaság képviselője, a vizs­gabizottság elnöke elmondta hogy mindazokat, akik ebbő: az alkalomból technikus ké­pesítést szereztek, szíveset fogadja a bogiári gazdaság de felelősséggel ajánlja őket más gazdaságoknak is. Szak­mailag jól képzelt középká­derek ők, akik haszonnal ka­matoztathatják tudásukat szerte a dunántúli üzemekben, Fuvolaszó M ire képes egy jelentéktelennek látszó kis füzet? Kezébe veszi az ember, átlapozza, megáll egyik-másik kotta- sornál, és anélkül, hogy dúdolna vagy énekelne, kép-* zeletében megelevenednek a hangjegyek. Pedig ez a zene nem gyönyörködtet, nincs különösebb varázsuk a ’ dallamoknak Egyszerű ujjgyakorlatok. Mégis fölidézték emlékeimet, és arra sarkalltak, hogy ma a zenéről beszéljek. Erről a kis füzetről, amely nemrég jelent meg a Zeneműkiaa i gond >zas:.:bun, szerzőjéről, s arról, amit Somogybán talán az ő munkás-á­gával tudok a legjobban érzékeltetni: m.rrt keU vckúrik a zene? Miért kellette több, hogy álfonja egész életünket? Ho­gyan lehet valaki »próféta« se jut hazájában is, és miéi i. s-ebb vállalni a nehezet — a megfutamodás helyett —, miért jo mindig csak adni önmagunkból másoknak? Lapozgatom a kottafüzetet, s visszaidézem a »botladozó«, ügyetlen kis uj.iacskák látványát, a csodálkozó szemű lányo­kat, fiúkat: sokszor láttam őket a kottaállvány előtt. Aggódva néztek farkasszemet a csúnya fekete hangjegyekkel, cs meg­könnyebbülték, mikor a tanár bácsi lejátszotta azokat a be­hízelgő hangú, csillogó fuvoláján. Hogy megszépültek ezek a hangok, hogy betöltötték a szobát! De a fuvolaszó sohasem rekedt meg az iskola falai között. Kivágyott onnan a hang- versenyterembe, ahol hangszerek sokasága ölelte körül, s a pódiumra is,' ahol egyetlen zongora volt a társa. Hallottuk üzemi hangversenyeken és »hangszert választó« koncerteken, kiállítások megnyitóin és családi ünnepeken. A hangszer mes • tere pedig — bármilyen szokatlan megfogalmazás — közéleti szereplővé nőtt Somogybán. M^rt zenével is lehet építeni; nagy mesterek érzelemgazdagságát, feszes ritmusát, ember- szeretetét, a, művészet iránti rajongását átadni másoknak. Buzdítani és becsülni, értéket elfogadtatni és tisztelni az al­kotó embert — erre tanít a zone. A kötcsei fiú huszonöt éves »alig-ember« volt, amikor ta­nulmányai befejeztével visszatért Somogyba. Üj és nemes fel­adatra vállalkozhatott. Emlékszem, akkoriban az volt a zenei élet legnagyobb gondja, hogy alig beszélhettünk fúvósokta­tásról, nem volt utánpótlás, idegenből hozott muzsikusok erősítették a zenekart. Csupor László olyan körülmények kö­zé került, ahol csak erős akaratú, kitartó ember verhet gyö­keret. Nem bizonytalankodott. Ügy kezdte a tanítást, hogy fuvolára csak egy növendéke volt. A zeneiskolai tanárok kö­zül is »beiratkoztak« hozzá hárman, hogy meglegyen a tizen­hatos létszám. Nem volt kotta, hangszer; útkezdését hétköz­napi gyötrelmek tarkították. Gyötrelmek, az ünnepek elő­készítéséért. Tizenhat év apró örömeit, gondjait végigkísérni lehetet­len. De azt már pályafutása elején is észre kéllett venni: nem iskolás módszerekkel oktat, hanem nevel. A zene szere- letére és a hangszeres tudásra is. Módszereit maga alakította, gyakorlatokat írt növendékei számára, és együtt játszott ve­lük. Mindent és mindig együtt muzsikál. Siet a szomszéd szo­bába, nincs-e öt perce a zongoratanárnőnek? Mennyivel na­gyobb élmény, ha kísérettel játszhat a növendék... Ő pedig újításokon töpreng. A német iskolához való görcsös ragasz­kodást rúgta föl, és tizennégy éves kor helyett nyolcévesek­kel, előképzősökkel kezdte a tanítást. Módszerét vitatták az egész országban. Hadakozott, vitatkozott a továbbképzéseken cs a Parlandó című folyóiratban is. Nem ismert akadályt. Nem volt tananyag a kisebb gyerekek számára? Napról napra irta a gyakorlatokat, körmölt, ragaszkodott elképzeléseihez. Nyugodtan mondhatom róla: hagyomány romboló, tehát egyé­niség! íme a bizonyíték: az említett kottaíüzeten ez áll: »Csupor: Ujjgyakorlatok fuvolára. Az állami zeneiskolák hi­vatalos tananyaga.« Siker, elismerés ez a javából. S az sem véletlen, hogy azóta — a minisztérium felkérésére — részt vesz a fuvola szak új követelményeinek kidolgozásában. A jó muzsikusok halk szavú a k és szerények. Mit mond­hatnék Csupor Lászlóról? Kitűnő muzsikus. Nem is érti, miért lelkesedem országos sikeréért. S az itthoni elismerés — ha nincs is túl sok belőle — nagyon is megér­demelt. Mindig figyelem, amikor zenekari hangversenyeken játszik, amikor föl pillant a karmesterre. Érzi a zenét. Mellet­te a felesége ül, May Ida. Tőle tanult fuvolázni, s azt mond­ja róla: »Kiválóbb második fuvolást el se tudnék képzelni/« Ketten ötven növendéket tanítanak már a zeneiskolában. Csupor Lászlóval előadóművészként is gyakran találkoz­hattunk. Harminc nagy hangverseny krónikáját és legalább ötven ifjúságiét eleveníthetnénk f'l — élmény volt valameny­nyi. Mert sohasem értékeli túl magát, mert fölméri az erejet, mert csak akkor visz közönség elé egy művet, amikor már érzi, élvezi a zenét, s tud örülni saját játékának. Eddigi százhúsz növendékéből tizen választották a zenét élethivatá­sul, de a többiek is gazdagabb emberek lettek. S ez a leg­fontosabb. Mit jelent a zene? Tőle kérdeztem: »Sok örömet, benső­séges élményt. Valamit adni önmagunkból, valamit befogadni másoktól. Annak örülök a legjobban, hogy tanítványaim igen fiatalon átitatódnak a zenével. Iskolák ünnepségein, hangver­senyeken vesznek részt, az úttörőzenekarban szerepeinek, s látom: szeretik megmutatni, továbbadni azt, amit tudnak. So­kat töprengek: képes-e arra a zene, hogy nemesítse, jobbá le­gye az embereket? Azt hiszem, önmagában kevés ehhez. A ze­ne eszköz az ember érzelmi életének fejlesztéséhez, s egyre nélkülözhetetlenebb eszköz«, Tizenöt év alatt — különböző okból — tizenöt zenetanai ment el Kaposvárról. Az utánpótlás gondokat okoz, pedig az iskola tanári gárdája a város, a megyei zenei élet szempontjá­ból is meghatározó. »Elmenni? Innen? Nem! Mint muzsikus olyan feladatokat és lehetőségeket kaptam, amilyeneket Bu­dapesten és máshol sem tudnának nyújtani. Szeretem a pá­lyámat: elképzeléseim, gondolataim megvalósítását, fejlődése­met semmi sem akadályozza«. Hallottam egy figyelemre méltó hasonlatot. Valahogy így: »Há egy zenetanár nem kapja meg a muzsikálás öröméi, ak­ikor olyan, mint a partra veteti Ital«. Elképzelhető-e, hogy ná­lunk, a zenei fehér foltok rengetegében a zene örömére áhí­toznak? Furcsa ellentmondás, de ilyesmiről panaszkodnak ze­netanáraink. Még Csupor László is közéjük tartóik; évente egyszer pódiumot kapni, valóban kevés. Pedig az utóbbi évek­ben hallatlanul sokat fejlődött a zenei élet Somogybán. Nem beszélek most arról, hogy mennyivel több zeneiskola, ifjúsági hangverseny van, mint korábban; hogyah fejlődött a kórus­mozgalom, és mit jelent a Filharmónia hangversenysorozata De hadilábon állunk még a zenei ismeretterjesztéssel, tizenöt év alatt is csak 2700 gyerek járt a kaposvári zeneiskolába (ta­lán 20 százalékuk él a városban!), az olvasók egy százaléka érdeklődik zenei életünk iránt, s ki tudja, hányán kapcsol ják ki a rádiót, ha hangversenyt ígér a műsor. Van mit tennünk. M ennyire kellene, hogy az embert nemesítő »fuvolaszó«, a zene betöltse egész életünket! Nem a nagy hangver­senyek számát kell növelni, hanem a kis közösségek találkozását a zenével. Csupor László egyéniségének varázsa, nevelő hatása abban van, hogy megmutatja a hangszeréi, játszik önfeledten, bárhová hívják is. Miért ne lehetne brigá­dok összejövetelein, a klubokban es a művelődési házakban, a könyvtárakban és a közművelődés bármc’vlk $ :ín'»r *n — ha nem is bernsteini magasságokba emelkedve —, de"nagy szeietetiel és odaadással hinteni a zene morzsáit? Zenével is lehet építeni. Jávori Bál*

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents