Somogyi Néplap, 1974. december (30. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-25 / 301. szám

Ott készült a Kreml csillaga MINTHA az elvarázsolt kas­télyba léptünk volna. Aranyozott, vörös és zöld, kék és sárga, a szivárvány minden színében pompázó, kü­lönböző alakú és nagyságú al­kotások üvegből. Lámpák és vázák, tálak, boros-, teás-, ká- véskászletek. Olyan üveg, amelybe egyszerre'hatféle bor tölthető. 1— Ennek Téli táj a neve. Ezt Orosz nyírfának, azt Vi­zezésnek nevezte áz alkotója — halljuk a magyarázatot. A Kaünyin megyei Vörös Május Üveggyár házi múzeu­mában vagyunk. — A gyárat 1859-ben alapí­totta Balotyin földesúr, aki egyúttal kereskedéssel is fog­lalkozott. Üvegeket, s főként í>oharakat, különböző petró­leumlámpákat, köztük nagyon szép, díszes asztali és függő- lámpákat is készítettek. Akko­riban a 12—14 éves apróságok naponta tíz óránál is többet robotoltak, mert foglalkozta­tásuk olcsóbb volt a földesúr vámára, mint a felnőtt mun­kaerő. Ma többszáz terméket készítünk, csupán pohárból évi 40 milliót. Csak mi gyárt­juk a Szovjetunióban a több réteges, színes üveget. A pa- nelüvegböl, amelyből egy-egy évben 300 000 négyzetméter készül, Angliának, Ausztráliá­nak és több más országnak szállítunk — tájékoztatott Leo- vyid Dimitrejevics Sariko igaz­gató. ö is az üveggyári dinasztiá­hoz tartozik: édesapja munkás­ként kezdte itt, majd igazgató 'ett; ő pedig előbb technikus, majd főmérnök. Amikor nyugdíjba vonult az édesapja, követte őt az Igazgatói szék­ben. Velünk együtt szemléli a múzeum gazdag anyagát, a kü­lönlegességeket Vjacseszlav Pavlovics Uerozkin, aki a gyár 3100 dolgozója közül egyedül büszkélkedhet a Szo­cialista Munka Ho.se kitünte­téssel' és a Lenin-renddel. Üvegkohászként kezdte mun­káját, elvégezte az üvegipari technikumot, s ma az egyik nagyobb üzerhnek a vezetője. Üvegdarabot mutat: — Nézzék, rubinból készül. Ezt az üvegfajtát még a szá­zadforduló táján kezdték gyár­tani, de később tovább fejlesz­tettük. Ma négyrétegesen ké­szül, hasonlót egyetlen gyár sem készít a Szovjetunióban. Ebből készült a Kreml üveg­csillaga. Moszkva vezetői ben­nünket bíztak meg ezzel a megtisztelő feladattal, s ami­kor elkészültünk a munkával, levélben mondtak köszönetét. A rubin üvegdarab mellett ott a levél, felsorolva azoknak a gyári vezetőknek, munká­soknak a neve akik ezt a fel­adatot elvégezték, s elismerést szereztek a gyárnak. Megismerhetjük a gyár leg­jobb» tervezőinek alkotásait, s megtudjuk, hogy a főiskolát végzett tervezői gárda évente mintegy száz új alkotással je­len* kezik. Az 1968-ban létesített mú­zeumban olyan különlegessé­geket állítottak ki, mint az Oroszország—Ukrajna egyesí­tésének évfordulójára készített hatalmas váza, amelv nvolc részből áll, vagy a Lenin szü­Magyarországért harcoltunk Párbaj a Ferdinándokkal Készlet múzeum anw> Vjacseszlav Pavlovics Beroz- kin, a Szocialista Munka Ilöse. letésének századik évforduló­jára alkotott rubin- és kris- taiyváza. Ezekből csak egyet­len darab van. Alig van ország, ahol termé­keiket ne állították volna ki: Tokió és New York, Brüsszel, ahol a világkiállításon bronz­érmet nyertek; díjat szereztek a Moszkvában rendezett nem­zeti kiállításon is. Közben az igazgató meg az egykori üvegfúvó, Nyikolaj Grigorjevics Valenkov, a gyári pártbizottság titkára arról be­szélt, hogyan élnek az egyko­ri gyermekmunkások mai utó­dai. — A Vörös Május 1 nevel még 1929. május 1-én vettük fel. Nagyot fejlődött a gyár azóta, küLönösen a második vi­lágháború után. Automata so­rokat helyeztünk üzembe, van saját iskolánk, zeneiskoláink, üzemi kórházunk, az ipari ta­nulók számára internátusunk, üzemi klubunk, úttörőtábo­runk. Évente 70 lakást építünk dolgozóink számára. Elmondták azt is, hogy, 40 millió rubelből tovább korsze­rűsítik a gyárat, új automata sorokat helyeznek üzembe. Már csinálják az új épületeket, ahol 1975-ben indul a meste­rek iskolája. Az itt tanulók technikusi bizonyítvá”yt kap­nak. A bővítés után a Vörös Május lesz a Szovjetunió leg­nagyobb üveggyára, termelése megtöbbszöröződik, dolgozói száma pedig 5600 lesz. > A MÚZEUM közelében, a gyár kijárata előtti hatalmas táblákon fényképek sora. — Azoknak a képeit helyez­tük el itt, a dicsőségtablán, akik élen járnak a termelés­ben, a munkaversenyben, s az ötéves tervet négy év alatt teljesítették. Sokan vannak ilyenek. Nálunk az is becsület­beli ügy, hogy gyárunkból csak kifogástalan minőségű termék kerülhessen ki — mondták a gyár vezetői. Sz. L. Másnap átvezényeltek ben­nünket a Balaton és a Velen­cei-tó közötti területre. A hitleristák ott indítottak új támada-st a 3. Ukrán Front csapatat ellen. Újabb harc­kocsikat es Németországból átdobott friss erőket vetettek be. Elkeseredett harcok bon­takoztak ki, melyekben az ellenség sokszor 500 páncélosa is részt vett egyszerre. A kö­vetkező kis epizód csak egy volt a naey csatábap, még­hozzá akkor, mikor a fasiszta támadás kezdett kifulladni, és a 3. Ukrán Front csapatai vé­dekezésből támadásba lendül­tek. Az út a nádas szélén veze­tett, mögötte már süppedékes láp és viz, jobbról meredek part. Megkerülni sehol sem lehet. Két önjáró, Ferdinand típusú fasiszta löveg tűz alatt tartotta az útszakaszt. A gya­logságot a földhöz szegezték tüzűkkel. A szovjet páncélo­sok nem tudták fedezni a ka­lám, végighasított a levegőn a pánecéltörő lövedék. Vála­szul négy lövedék csapódott be a löveg mögött. Újabb torkolattűz a bokrok mögül és a válasz. A megfigyelőál­lásból jól láttuk, hogyan ta­lálta el az egyik ellenséges lövedék ágyúnkat, magasra vetvén a földet. Még füstöl­gőit a lövedék vágta tölcsér, de a légvédelmiek egy kicsit följebb, újabb ágyút vontak lőállásba. Erre is ugyanaz a sors várt. Csak két lövést tu­dott leadni, és eltalálták a németek. A megfigyelőpontra megérkezett a hadosztály- parancsnok. Arca sápadt volt, és feszült. A helyzet kritikus. A két Ferdinánd egész had­osztályunk támadási tervét veszélyeztette. A tábornok felém fordult: — Idefigyelj, főhadnagy, te tüzér vagy! Ott, a domb mö­gött van még egy 17 mnres ágyú. Kilőhetnéd ezt az átko­zott két Ferdinándot! hogy még néhány pere, és éppúgy semmivé válsz, mint a légvédelmi tüzérek; az út szélén újabb tölcsért vág a lövedék robbanása, és legjobb esetben vérbe fagyva visznek sátorlapon a kötözőhelyre. De hogyan tudtak olyan gyorsan kilőni az ágyúkat? Ez a gondolat kinzott. A tit­kot gyorsan meg kellett fej­teni. Lázasan • dolgozott az agyam. Hirtelen, mint a vil­lám, újra magam előtt láttam az ágyúk torkolattűzét. A torkolattúz alapján lőt­ték be magukat a németek, ezért találtak szinte tévedés nélkül — világosodott meg az agyamban. Megkönnyebbül­tem: be kell csapni a néme­teket. A megfigyelőállasról távozóban magammal vittem Viktor Duskínt, Elküldtem az ágyúért, én meg az égő pán­célosok felé indultam. Ott, a harckocsik mellett, pontosab­ban mögöttük, a sűrű füst fedezetében akartuk felállíta­ni az ágyút. Tolbuhln, a Szovjetunió mar Ralija (jobboldalt), nagy a dunántúli harcok idején. Zsoltov vezérezredes és Ivanov altábor­A lakosztályokról Megbénulva nézi a ci,> »met. linden IBUSZ-szobának meg­írnak a ma >a szokásai. Én i lenézek. Állunk, teljesen .genek egymással szemben, ;y ötvenen túli asszony meg ■ Közöttünk a cipőm, benne lábam. — Vizes — néz fel döbben­ni aranykeretes szemüvegén — Nem is értem — mon­■m. — Pedig szakad az Nincs pardon. Három pár apucs van kikésziive, egyik- i bele kéne bújnom. Csak kor mehetek be a hatszáz rintért bérelt szobába, Elő- iszem a magamét. Nagyka- it, sál, fekete utazótáska és ipucs, így festek szigorú te- iniete előtt. Német nyelvű 'lírás bizonyítja, hogy nem igyok kivétel. »Kérem, szí- ískedjék papucsot húzni!« A -üdőszobában is német szö- eg: melegvíz-szolgáltatás von 7. bis 22«. Budán más. Már a lépcső- ázban szembejövő — ugyan­iak idősebb, s mint később . iderült, egyedül élő — hölgy megkérdezte: — Véletlenül nem IBUSZ- v'odég ? Megmutatta a szobát, aztán ■Imént. Itt, a Népközársaság üi lakásban azonban minden- ova elkísér a háziasszony. El is mesél egy-két tanulságos történetet olyan fiatalembe­rekről, akikről senki sem tud­ja, »honnan szalasztották SÍ Somogyi Néplap őket«, s az ember — mármint 5 — sohasem lehet elég óva- os. Egészen zavarban vagyok, amikor a pizsamámat — egy­szer már volt rajtam! — az ágyra dobom. Még a végén a gyűröttségéből von le rólam következtetéseket. A mese — ez minden szobá­hoz hozzá tartozik. Férjekről, akiket »az a cafka meghülyí­tett«, a meg nem értő rokon­ságról, a világ legbajosabb unokáiról. Meg az ingatlanke­zelésről. Meg a régi jó vendé­gekről. Meg a .. meg a ... A kék színű húszforintos az IBUSZ-szobák korlátlan »csá­szára«. Olyan ember, aki egy százast hagyna az asztalon — ezt én mondom, nem a házi­asszony! —, nincsen. A húszas az arany középút, ezt emleget­ni is lehet, az asztalon hagy­ni is. Húsz forintért a követ­kezőket lehet kapni (vagy el­érni) : hat nap alatt három tö- rökös kávét, naponta friss vi­zet — éjszakára és nappalra — a szoba kis asztalára, öt esetből kétszer túl lehet lépni a háromperces telefonbeszél­getési időt, s még néhány ap­róságot. például a zsemle ket- tévágásához konyhakést Az IBUSZ-szobák metamor­fózisa a következőt jelenti: a lefoglalt — Egyedül szeretnék lenni! — jelszó esetén — szo­bát lakosztállyá nyilvánítja a háziasszony. Ez azt jelenti, hogy van hideg és meleg víz, de meg fűtés is. Ez utóbbi — eddigi tapasztalataim szerint — azonban nem feltétlen kelléke a lakosztálynak, ezt a kifeje­zést egyébként is mindig óva­tosan kell kezelni Nagyot csalódtarn, mert nekem mind járt a Hotel Intercontinental jutott az eszembe, s azt hittem, hogy külön előszobám is,lesz. a süllyeszett fürdőkádról. az ágyba hozott reggeliről nem is beszélve! Ám a lakosztály — IBUSZ-mérce szerint — azt jelenti, hogy nem kell a sző­nyegen aludni, lehet az ágy­ban is, a friss vízzel telt kan­csó társaságában. A férj — aki válófélben van a háziasszonytól mert az a ... — ugyancsak »valahol« a la­kásban van. — Egyelőre! — mondja a háziasszony, mert tudja, hogy a bujócska nem kenyere a vendégnek. — Maga csak érezze nyugodtan otthon ma­gát! Az »érezze nyugodtan ott­hon magát«, ez megint budai kifejezés. A Duna másik olda­lán ezt mondják: olvasgasson szépen . .. — Nem azért mondtam! — szalad utánam, amikor észre­vette a húszast az asztalon. Előző este ugyanis éjfélig a jó vendégekről mesélt, meg a kék színű bankóról. Jó pali va­gyok, otthagytam én is, a vi­zeskancsó alá csúsztatva. Per sze nem veszem vissza. Így el­érem viszont, hogy MEGHÍV! — Téli szünetet szoktam tartani. De maga mindig jö­het! Bizony, kérem. Meghívott lettem egy lakosztályba! Pe­dig vizes cipővel érkeztem, s az egyik gomb a kabátomon nem egészen oda volt varrva, ahova a szabály szerint kelle­ne... Mészáros Attila tonákat, mert ezen az útsza­kaszon nem jutottak át. Há­rom harckocsinkat már elta­láltak, fekete füsttel égtek. Az égő tankoktól néhány száz méterre légvédelmi ágyút ál­lított fel a legénység. Két- három perc, és megkezdődik tüzéreink és a Fendinándok párharca. A lövészezred meg- figyelőállásáról mindent vilá­gosan’ láttam. Figyeltem a légvédelmi tüzéreket, de nem tudtam segíteni, mert. elfo­gyott a lőszerünk, és az után­pótlás csak 2—3 óra múlva ért oda. Csattant az ágyú első lö­vése. Kék villanás vakított egy pillanatra, s mint a vil­— Megpróbálom, tábornok elvtárs. — Sok szerencsét! — mond­ta a hadosztályparancsnok, és barátian hátba veregetett. Egy pillanatra megálltam a gránáttölcsérnél, ahol nem sokkal ezelőtt ágyúk voltak. Neki támaszkodtam az úlszéli fiatal fának. Kutyául éreztem magam. Nem hiszem, hogy megijedtem volna: 20 éves kor­ban ritkán gyáva az ember. Ma bizonyára jobban megijed­nék, hiszen az évek múlásává' az ember egyre inkább óvja magát. Nem arról volt szó, hogy inamba szállt a bátorság, csak — gondolom, megértik — szörnyű volt arra gondolni, Duskin 15 perc múlva meg­érkezett. Óvatosan odakúszott hozzám: — Látja? — kérdezte súg­va, mintha meghallhatta vol­na valaki. — De még mennyire —* feleltem. — És minden álcá­zás nélkül állnak! — Egészen elszemtelened- tek!. Na, majd egy kicsit meg­piszkáljuk őket. — Vagy ők minket — gon­doltam magamban, de az őr­mesternek azt mondtam: — Itt állítjuk fel az ágyút. Az út mentén fútóárkot kell ás­ni. Érted? (Folytatjuk.) Antonio Mingole (Mexikó) Karácsonyi mese A vacsora a vége felé járt, amikor belépett az inas, és jelentette a ház asszonyának: —' Szenyora, egy tolvaj lopózott a házba. A könyv­tárban van. Halálos csönd támadt. Első­nek Gomez úr tért magához: — Disznósag! Ezen az éj­szakán ... — Hihetetlen, hogy kará­csony szent éjjelén valaki ott­hagyja az otthonát, és betör egy idegen házba! — prüsz­költ Felita Pierredos. — Igen, drágám. Azonnal tisztázni kell, miért nem tölti ez az ember a karácsonyt a családjával. — Igaza van! — kiáltott fel Tostado úr. — Gyerünk, kér­dezzük meg! Mindnyájan fölkerckedtek a könyvtárszobába. A pán­célszekrénnyel babráló tolvaj hátra fordította a fejét, és elé­gedetlen arcki fejezessél pillan­tott a váratlan jövevények­re. Mintha csak azt akarta volna mondani: »Amíg maguk szórakoznak, én itt gürcölök, mint egy állat.« Valamennyien a betörő köré sereglettek, és mivel senkinek sem troli gyakorlata a bűnö­zőkkel való érintkezésben Gomez úr, akárcsak egy kar­mester, fölemelte a kezét, és dalra fakadt: »Mennyből az angyal...« A többiek is dúdolni kezd­tek, és lábukkal ütötték a tak­tust. A betörő abbahagyta a munkát, és ekkor valameny- nyien meglátták. hogy egy könnycsepp gördült le az ar­cán. De nem szólt egy szót sem. — Az a fő. hogy jól érezze magát a körünkben — mond­ta a ház asszonya. — Ha már nincs otthona, ahol a kará­csonyt tölthetné, mi azon le­szünk. hogy minél kelleme­sebbé tegyük az ittlétét. — Ki mondta magának, hogy nincs otthonom? — szó­lalt meg sértődötten a tolvaj, és kabátujjával megtörölte az orrát. — Ilyenkor mindenki ott­hon van . . Ügy gondoltuk .. . A betörő félretette a szer­szamait és így szólt: — A meló mindenekelőtt, uraim. Holnap is vigadhatok. — Azért talán iszik egy po­hárkával? — Attól félek, hogy nem. Minimum három órara van szükségem, hogy kinyissam ezt a mackót. — Ne gondoljon most erre. üljön le egy kicsit közénk, utana majd megmondom, ko­nyán kell kinyitni — fordult ozzá a ház asszonya. Negyedóra múltán a ha :i- ( asszony sajátkezüleg nyitotta ki a széfet, és az ékszereket is elővette. A betörő villám gyorsan belegyömöszölte a zsebébe. Ezután eldúdoltak még né­hány dalt, majd a tolvaj há­lásan megköszönte a vendég­látást. kinyitotta az ablakot, és kiugrott az utcára. — Értesítem a rendőrséget — emelte fel a kagylót a ház asszonya. A vendégek megborzong­tak. Képes lenne feladni azt az embert, aki velük töltötte a karácsonyestet?! — Rendőrség? Ellopták az ékszereimet... A tettes? Ma­gas, sovány, szőke ... — Rá- kacsintntt a vendégeire, akik alig tudták visszafojtani ne­vetésüket. A tettes alacsony, kövér, fekete férfi volt! A háziasszony visszatette a kagylót a villára, azután mo­solyogva mondta: — Valamennyi ékszer ha­mis volt. A valódiakat a bank­ban tartom __ F ordította: Zahemszky László

Next

/
Thumbnails
Contents