Somogyi Néplap, 1974. december (30. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-15 / 293. szám

Felnőttiek az iskolapadban Ha marosai! három óra. Ai ótváoiijnyi iskolába egymás után érkeznél; a tanulók. Min­den úgy zajlik le, ahogy már jó néhány éve naponta. Bejön­nek az osztályba, halkan be­szélgetnek, előkerül a füzet, a könyv. A látogatót az ismerős zajok, a megszokott képek fo­gadják. Azaz mégsem. A pa­dokban ülő lf tanuló már'rág kinőtt az iskolás korból. Vala­mennyien felnőttek, van köz­tük olyan is, aki már az ötödik X-et is elkerülte. Egyenesen a munkahelyükről iöttek. hogy pár órára újra 5-6. osztályos tanulók legyenek. Az órák megkezdése előtt Mohári Jenővel, az Ötvcskó- nyi Általános Iskola igazgató­jával beszélgetünk. — Október 21-én indítottuk ezt a 160 órás tanfolyamot azoknak a felnőtteknek, akik szeretnék megszerezni az 5-6. osztályról is a bizonyítványt. A legkülönbözőbb munkahe­lyekről járnak be. Van, aki a vasútnál, a Komfort ktsz-nél, a konzervgyárnál vagy a TÖ- VÁL-nál dolgozik. Legtöbben a Danuviától jöttek, de tanul nálunk tsz-tag is. Sehol nem nehezítik az iskolába járást, sőt inkább segítik felnőtt diák­jainkat. A termelőszövetkezet például azt is megtette, hogy más munkahelyre osztotta be azt, aki itt tanul, mert koráb­ban olyan volt a munkaideje, hogy nem jöhetett volna el az órákra. Hetenként kétszer jönnek a felnőttek. Hétfőn és pénteken pontosan háromkor kezdődik a tanítás. Itt nincs szükség csen­gőre. Mire a tanár belép az osztályba, már mindenki a he­lyén ülve várja az óra kezde­tét. A késés, a hiányzás ritka. — A tanár sem késhet egyetlen percet sem az óráról. Az emberek, akiknek 160 óra alatt kell elsajátítaniuk a tan­anyagot, úgy éreznék: ezt az időt tőlük raboltuk el. Az órák közötti szünetek is rövidek; ők szólnak, hogy kezdjük már új­ra, mert halad az idő. A tizenöt felnőtt közül 13 cigány. Pál’ évtizeddel ezelőtt, amikor iskolás korúak voltak, ők tanultak a legnehezebb kö­rülmények között. Talán éppen ezért ők most a legaktívabbak, szeretnék minél előbb pótolni, ami akkor elmaradt. Balogh Pál, a legidősebb ta­nuló, a községben tanácstag. A helybeli cigányság érdekeit képviseli, az üléseken. Ötven­négy éves fejjel jött el az isko­Munka és munkaidő lába. Nagyatádon, a Danuvía gyárban dolgozik, daraboló. Méretre vágja a vasat, kezeli a gépeket. — Régen volt, amikor isko­lába jártam, szinte már alig emlékszik rá az ember. Ami­kor megtudtam, hogy indul ez a tanfolyam, azonnal jelent­keztem. Éreztem, hogy kevés amit tudok, muszáj újat ta­nulnom, meg felfrissíteni a ré­git. Bent a műhelyben az em­ber gyakran találkozik szá­mokkal. — Melyik tantárgyat szereti a legjobban? — Hát... Tulajdonképpen mindegeiket szeretem. Nemrég például a madarakról volt szó. A legtöbbet ismerem, és most sok érdekeset tudtam meg ró­luk. Az olvasás is jó. Olyan dolgokról olvasunk, amikről eddig nem sokat hallottam. Elém teszi a tankönyveket. Fellapozza, megmutatja, mára mit kellett tanulni, mi volt a házi feladat. — Mikor jut idő az otthoni tanulásra? — Este. Az unokák néha odajönnek: papa, mit számolsz, mit olvasol. Ilyenkor aztán a nagyanyjuk elviszi őket, hogy ne zavarjanak. Mert nagyon Pécsi József, oda kell figyelni arra, amit ta­nulok. A számoláshoz is tiszta fej kell. Egyébként talán a számtant szeretem a legjob­ban. Ez kell leginkább a mun­kahelyeiméin. — A munkatársak segítenek a tanulásban? — Mindenki. Néha beviszem a könyvet a vállalathoz, ott együtt vesszük át a feladatot. A főnökeim is örülnek, hogy iskolába járok. — Gyerekek vannak? — Harmadikos, hatodikos, nyolcadikos. — Ki segít kinek a tanulás­ban? Apg^a fiúnak, vagy for­dítva? — Mikor hogy ... — Ha a hatodik osztályt be­fejezte, még tovább akar ha­ladni? — Szeretnék. Talán lesz még ilyen tanfolyam, ahol a nyol­cadikról is bizonyítványt kap­hatunk. Mert ha elvégzi az em­ber a nyolc általánost, utána a szakmunkás-bizonyítványt is megszerezheti. És senki sem akar élete végéig segédmun­kás maradni. Remél lietőleg lesz ilyen lehetőségünk, hiszen vala­mennyi ember vágya, hogy to­vábblépjen, ne kelljen egy helyben topognia. Néha ugyan lassabban lép előre ez a tizen­öt ember, mint szeretne, hosz- szabb idő telik el, míg lapoz egyet a tankönyvben. A tanár­nak is többet kell magyaráz­nia, mert a napi munka után nehezebben megy a tanulás. Az akarat azonban győz a fá­radtság fölött. Fotó: Gyertyás Dán Tibor Balogh Pál ötvennégy évesen újra a tábla előtt. Pécsi József jó pár mázsa be' tont megkever naponta mun­kahelyén, a Nagyatádi Kom­fort Ktsz-nél. Hétfőn és pénte­ken három óra előtt fölberreg az iskola ablakai alatt a Pan­nónia motorkerékpár, és min­denki tudja: megjött Józsi bá­csi. — Egy kicsit féltem, amikor beiratkoztam, hátha nem megy majd a tanulás, vagy nem jut rá idő. Szerencsére nem így van. Nagyatádi vagyok, ott vé­geztem a negyedik osztályt. Amikor megtudtam, hogy öt- vöskónyiban indul egy ilyen tanfolyam, jelentkeztem. — Nem fárasztó a tanulás a napi munka után? — Nem. Sőt inkább fölfris­síti az embert. Egy kicsit ugyan nehezen ment az elején. Főleg az írás. Mert tudok én írni szépen, olvashatóan — és bizonyságul megmutatja a fü­zetét —, de hát nem szabvány szerint. Kértem az igazgató urat, írjon nekem szabványbe­tűket meg betűkötéseket, hogy gyakorolhassak. Ügy érzem, nem volt hiábavaló. tPussuth László TALÁLKOZÁS ESŐISTENNEL Kirendeltség vezetői munkakörbe fölveszünk termelésirányítói gyakorlattal rendelkező személyt. Jelentkezés: december 20.-án 11 órakor. PROMETHEUS TTV, Kaposvár, Kossuth Lajos u. 57. (369362) Értesítjük kedves vevőinket, hogy lerakatunk méter — lakástextilosztálya f. év december 18-tól december 31-ig, konfekcióosztályunk pedig december 27-től január 10-ig leltározás miatt zárva tart Texlilnagykereskedelmi Vállalat Kaposvár, Jutái út (369409) Eligazodom az egyes, külön­bözőképpen keletkezett, ám egymásra mégis ható indián [kultúrák között. Mindehhez [hozzájárult, hogy ennek a gaz- [dag prekolumbián műemlék- [világnak, a legszebb, legjel- [lemzőbb darabjait láthattam, [nagyszerű elrendezésben és [tudományos megvilágításban. Számomra feledhetetlen kép volt az is, amikor kora dél­előtt megjelentek a kisebb-na- gyobb diákok — tanárnőikkel —, s a gyerekek azonnal a tü­körsima. gyönyörű fekete már­ványpadlóra telepedtek, áhí­tattal nézve a múlt ködébe vesző őseik emlékvilágát. Fe- fhér, indián, mesztic, sőt neg- froid és mulatt kisfiúk, kislá- fnyok — nagyon csinos egyen­ruhákban — csillogó szemmel, figen figyelmesen élték bele fmagukat ebbe a páratlan fmúltba. Sokszor hallgattam a {tanári szót, s magam is élvez­etem: szépen, világosan, irodal- f mi fordulatokkal magyarázták ) a kedves tanárnők a tőitek, f azték, maya és egyéb kultú­rák kialakulását, emelkedését ) és hanyatlását. Éppen úgy, ) mint amikor nálunk a gótiká- ) ról vagy a reneszáriszról esik I szó. é Belső feszültségem alig eny- { hült, míg le nem pergett két { előadásom. Az elsőt a törté- f nelmi regényről, a miniszté- { rium rendezésében a. Bellas { Artesnek, a legnagyobb szín- { ház egyik termében tartottam. ‘ Második előadásom kerete 'még megb'sztelőbb volt: az ? Antropológiai Múzeum min- * den szerdán esti előadást ren­dez, s ennek állandó közönsé­A kérdésre — mennyi is a napi vagy a heti mun­kaidő hossza Magyaror­szágon? — voltaképpen rop­pant egyszerű a válasz: napi nyolc, vagy heti 44—48 óra, attól függően, hogy a szóban forgó munkahelyen már meg­valósíthatták-e a munkaidő csökkentését, vagy még nem. A válasz már sokkal kompli­káltabb, ha azt vizsgáljuk, I hogy mennyi a napi vagy a j heti munkaidő hossza a való- ; Ságban? A napi fizetett félórányi ebédidőt eleve le kell von­nunk, mert ezalatt többnyire nem dolgozunk, viszont a tör­vényesen megállapított heti 44 vagy 48 órás munkaidőbe ez is beleszámít. Némi matema­tikai alapismerettel könnye­dén kiszámolható, hogy a tényleges munkaidő máris he­ti 41 vagy 45 óra. Bár csak így lenne!. — sopánkodnak, joggal, a munkaügyi szakem­berek, a műhelyfőnökök, s ál­talában mindazok, akiknek hivatali kötelmei közé tarto­zik a munkarend, a munka- fegyelem, a munkaintenzitás figyelemmel kísérése, vagy ép­pen az ezzel kapcsolatos írott szabályok és íratlan normák betartatása. Hol az a munkahely, ahol mondjuk a reggeli hat órakor kezdődő műszakot valóban hatkor kezdik, s hol az a hi­vatal, ahol reggel nyolckor, fél kilenckor mindenki munkával — értve ez alatt a produktív tevékenységet — kezdi a na­pot? A műhelyekben jó eset­ben is fél-egy óra telik el az anyagért, szerszámokért, al­katrészekért való futkosással, az irodák világában bevett szokás a reggeli kávézgatás, némi kis tereferével fűszerez­ve, s ezek a közjátékok átlag két-három óránként megis­métlődnek, további negyed­félórákkal csökkentve a való­ságos munkaidőt. S ne csak a munkásokról és a beosztott alkalmazottakról essék szó. Néhány éve úgyne­vezett munkanap-fényképezést végeztek egy iparág vezető be­osztású alkalmazottai köré­ben. Kiderült, hogy a vezetők is kénytelenek napi munka­idejük tekintélyes részét olyan tennivalókra fordítani, ame­lyek alaposan csökkentik a produktív munkaidőt. ge van. Az előcsarnokban nagy tábla hirdeti az előadó nevét és témáját. Ezúttal az Esőisten keletkezéséről és for­rásairól beszéltem. Aki megszokta az előadáso­kat, rövidesen érzi a terem és a hallgatóság akusztikáját, a csend vagy — ellenkezőleg — a mozgás, a zaj, a köhögés légkörét. Ügy érzem, jó lég­kör volt. Spanyolul beszéltem, és az olvasott szöveg termé­szetesen előbb elfárasztja a hallgatót, mint a közvetlen él­ményt nyújtó, rögtönzött be­széd. Mégis a szép számú hall­gatóság — amelynek csak kis része állt ott élő magyarokból — rendkívül figyelmesen hall­gatta egy idegen író mégis­csak szokatlan akcentusé be­szédét. Az előadás végén ked­ves. spanyol embergyűrű vett körül — sokféle kérdéssel vagy autogramokért. Meg kell emlékeznem a pi­acokról és vásárokról, akár Mexikóváros külső, népi ke­rületében, akár a híres tolu- cai pénteki vásáron, akár a nagy és élénk Puebla város hatalmas piacán pártám. Él­mény volt! Ez a hamisítat­lan. őseredeti Mexikó.: az in­dián parasztok, mesztic kis- ioarosok, vásárosok Világa. Itt láttam, amint gépi erővel sütik a tortillát — ezt a kes­keny, kerek kukoricalisztből készült lángosszerűséget, ame­lyet tízesével adnak el, s ez a fő tápláléka ősidők óta nem­csak a falubelieknek, de min­den , bennszülött mexikóinak is. Ugyanott készül sűrű, sö­tét mártásával a feketebab étel. Máshol az agavé levelé­ből kicsurgó, erjesztett és enyhébb szesztartalmú pul- quét vagy az erősebb, ugyan­csak kedvelt tequillát kortyol­gatják. Színek és formák elképzel­hetetlen gazdagsága uralko­dik kerámiában, szalmában, a helyi műhelyekben meg­munkált, nálunk féldrágakő­Statisztiikai közhely, hogy például az iparban az úgyne­vezett műszakegyüttható mindössze 1,4 körül mozog, s már hosszú évek óta nem si­kerül följebb tornáztatni. Ez annyit jelent, hogy az ipari termelőberendezések, az opti­mális három műszak helyett alig másfél műszakban dol­goznak, s korántsem csak a munkaerőhiány miatt. Mindez csak némi adalék a kérdés megválaszolásához: mennyi is a munkaidő hossza- Magyarországon? Ha nem len­ne szervezetlenség, ha lénye­gesen szilárdabb lenne a mun­kafegyelem, ha megfontoltabb lenne a technológiai tervezés és gyártáselőkészítés, ha ra­cionálisabb módszereket al­kalmaznának az ügyvitelben, akkor a valóságos — tehát a munkával eltöltött —■ idő fel­tehetően erősen megközelítené a törvényesen meghatározott heti 44 vagy 48 órát. De ha mindezeket figyelembe vesz- szük, s valamilyen módszerrel megpróbálnánk kiszámítani — és - leszámítani — az ilyen­olyan okokból adódó veszte­ségeket, akkor is bajba len­nénk az iménti kérdésre adan­dó válasszal. Mert bizony elő­fordul — nem is ritkán —, hogy valóban munkával telik el a napi nyolc óra. Rendsze­rint a nagy túlórázások ide­jén. amikor a napi műszak minimum 10, de inkább 12 óra hosszat tart. Vagyis lehetetlen megmondani, hogy mennyi is a valóságos munkaidő, s ez a bizonytalanság alapvető szer­vezési hiányosságokra, ebből következően pedig mérhetet­len — és kiaknázatlan — tar­talékokra utal. S utal a ten­nivalókra is. Igaz: nagysza­bású, az egész munkamenetet felforgató rendszerszervezése­ket végrehajtani nem tartozik a könnyen, gyorsan megold­ható feladatok közé. D e ha módszeresen kutat­ni kezdjük, hogy miért is rövidebb a tényleges munkaidő a törvényesen meg­állapítottnál, akkor minden munkahelyen tucatnyi — kü­lönösebb erőfeszítések és be­ruházások nélkül is végrehajt-- ható — tennivalóra bukka­nunk. V. Cs. nek számító onyxból, alabást- romból, achátból készült népi ékszerekben és dísztárgyak­ban, az ősi ezüstművesség re­mekeiben. Ilyen »ezüstváros« a szép és romantikus Taxco, amelynek számtalan ötvös­boltja szinte szikrázik az esti kirakatfényekben. A legtöbb kérdés, amelyet hazajövetelem óta barátaim föltettek, nagyjából így szólt: »■úgy élt-e képzeletem világá­ban Mexikó, ahogyan a való­ságban találkoztam vele?« El­érte-e, vagy talán túl is szár­nyalta a fantáziát a valóság? A válasz nem is olyan könnyű. Az élmények — s így az emlékezet sűrű szöyete is — idővel megritkul. Las­sanként szoros egységbe fo­nódnak a képek. Az »én« Mexikóm, amelyet az először 1939-ben megjelent »Esőis­ten«-ben elképzeltem, még archeológiái anyagában is a maiaknál jóval régebbi for­rásokból táplálkozott. Ma egy olyan latin-amerikai »nagy­országot« ismerhettem meg, amely szerencsésen olvasztotta össze az indián, a »latin« s az amerikai életforma ele­meit. S azok a műemlékek, amelyeket a “régebbi illuszt­rációkon, fényképeken rész­ben még belepett az őserdő vagy föld temetett el, ma ré­gészeti zónákká alakítva, avatott kézzel helyreállítva tá­rulnak az egyre növekvő ide­genforgalom elé. Az »Esőisten« a maya-azték Pantheonnak egyik legjelen­tősebb személyisége lehetett. Mitológiájukban központi he­lyet foglalt el a megterméke­nyítő eső kultusza. Az Eső­istennek 140 tonnás, negyven mérföldön, különös technikai berendezéssel elhozott óriás szobra a múzeum parkjában álj: ez volt az első ábrázolá­sa, amely a szépségek kapu­jában fogadott! (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents