Somogyi Néplap, 1974. november (30. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-07 / 261. szám

/ Mindnyájunk kincstára i Beszélgetés napjaink forradalmi cselekedeteiről E lbátortalanít a kifejezés: forradalmi cselekedet. Nevek jutnak az eszembe, Dózsa Györgyé, Pető­fi Sándoré, Adyé, József Atti­láé. Kisiskolás tisztelettel haj­tok fejet örök érvényű, meg támadhatatlan hitelű példa- mutatásuk előtt. Életük maga a kétségbevonhatatlan forra- dalmiság, a tiszta szavú tan­könyv. Mérni hozzájuk csak hasonló nagyságokat lehet. Eszerint le kellene tennünk a szándékról, hogy a ma, a .hét­köznapok forradalmiságáról beszéljünk? Eleve kilátástalan lenne a kísérlet? Míg le nem fejtjük az értel­met körülburkoló fölös pátoszt, nem juthatunk előre. Ennek igazáról a szocialista forrada­lom győzelme után Lenin is meggyőzte népét. »Kevesebb dagályos frázist, több egysze­rű, hétköznapi munkát!« — ezt hangsúlyozta. A legfőbb forradalmi tulajdonságnak je­lölte meg a kitartást, a fegyel­mezettséget és a helytállást a nétköznapok diktálta felada- 13kban. Az idézetet ifjú beszélgető- , társaim is ismerték, akikkel arról váltottunk szót, melyek a ma forradalmi cselekedetei. Hogy vannak-e egyáltalán, így senki sem tette föl a kérdést. Ki akadozva, ki csiszoltabb mondatokkal megfogalmazta: a szocialista építés forradalmi korszak. Ma is találkozunk forradalmi cselekedetekkel, ha azok különböznek is a »klasz- szikus« tettektől, annak a kor­szaknak a példáitól, amikor fegyverrel, kockázatosán bá­tor kiállással kellett bizonyí­tani. Tehát melyek a mai forra­dalmi tettek? Ki is a ma for­radalmára, aki köztünk él a gyárban, a földön, a hivatal­ban, az iskolában? Beszélgető- társaim véleménye, személyes tapasztalatai hozzásegítenek a válaszadáshoz. Bodó László, a Kaposvári Cukorgyár műsze­része a tisztánlátás fontosságá­ról beszélt. »Hiába ábrándo- zok a jövőről, hogy mennyire jó lenne tenni érte, ha nem lá­tom a nekem szóló tennivaló­kat. Az első lépés megismerni a munkahelyet, a környezetet, meghatározni azt a kört, ame­lyikben az ember képes vala­milyen cselekedetsorra. Aztán meglátni a hibát, s nem hagy ni szó nélkül. Nemcsak beszél­ni róla, hanem rögtön a meg­oldást is tálalni. Lehetőleg olyant, amelyikben saját ma­gának is szerepet szán az em­ber.« Azaz határozottan föl [ kell lépni a hibás gyakorlat | ellen. Nem általában és ködö­sen, hanem pontosan megfo­galmazott céllal. Elvetni a visszahúzót és a helyére állí­tani a jót. Kiss Katalin, az Egyesült Izzó kaposvári gyárá­nak üzemszervezője továbblé­pett, a tudatosságot hangsú­lyozta: »A forradalmiság élet- felfogás, életvitel, magatartás. Társadalmunkban tudomá­nyos-technikai forradalom zaj­lik, ez határozottságot követel tőlünk. Nem bízhatjuk a vé­letlenre sikereinket. Éppen ezért személyre kell szabni a teendőket: ki mire képes a munkahelyén. Van egy általá­nos mérce, de a véleményem szerint ennél fontosabb az, hogy az egyén mennyire ké­pes fölszámolni a hibáit, s a jó szolgálatába állítani a ké­pességeit.« Parázs vita rob­bant ki a megállapítás körül; volt, aki azzal válaszolt, hogy ennek alapján mindenkire rá lehet húzni a sémát, hogy for­radalmi cselekedeteket visz végbe. L assan megszületett a »megállapodás«: min­denki természetesen nem lehet forradalmár, de a szocialista építés, a haladásért vívott harc sokat vár az ifjú­ságtól. Azaz a forradalmi kor­szak cselekvő részessé avatja a példás munkával, tisztessé­ges helytállással megbecsülés­nek örvendő fiatalokat. Aczél György esztendőkkel ezelőtt írta le, mondta el: »Miért len­ne kisebb jelentőségű tett ha­zánkban új városokat, iparte­lepeket, erőműveket létrehoz­ni, terméketlen földet termő­vé tenni, országunkat a fejlett államok sorába emelni, mint húsz-huszonöt évvel ezelőtt a munkásegység megteremté­séért harcolni? Igaz, ami ak­kor és azóta történt és ma is történik, nem más, mint egy­azon szocialista forradalom átalakulásának más-más sza­kasza.« Tóth József, a Somogy me­gyei Finommechanikai Válla­lat technológusa — és párttit­kára — arról beszélt, hogy a forradalmi hagyományok pél­dát mutatnak a ma ifjúságá­nak. »Nem elég a szándék, az akaratból cselekedet kell le­gyen. Ez pedig neon megy másképp, csupán aprólékos, néha túlontúl prózainak látszó munkával. Becsülöm, ha vala­ki nagy tettre szánja el ma­gát, de a véleményem szerint ezeket elsősorban a közvetlen környezetében kell keresnie. Olyanok legyenek ezek a cse­lekedetek, amelyek előbbre vi­szik a közösséget, a társadal­mat.« Wirth István, az Egyesült Izzó technológusa a közösség erejét hangsúlyozta. »Egyedül is sokra képes az ember, de társakkal még inkább boldo­gul. Akik fölnyitják a szemét, ha rossz úton jár, akik segíte­nek megakadályozni, hogy ku­darcot valljon. Az ismerőseim között elég sok kallódó fiatalt látok.« Lángi Béla, a mesztegnyői tsz agronómusa a beszélgeté­sünk elején föltett kérdésekre gyakorlati példával válaszolt. »Tudom, mekkora értéket mentett meg termelőszövetke­zetünkben a százötven marcali ipari tanuló és a százötven ka­tona, akik a betakarítás nehéz óráiban segítettek nekünk. Se­gítőkészségükről, emberségük­ről tettek tanúságot, arról, hogy képesek fölmérni mind­nyájunk érdekeit, s nem húzó­doznak, amikor a munkáról van szó.« Az utóbbi hetek igen sok hasonló példával szolgál­tak, s mindig újabb fiatalok tettek tanúságot... Németh Károly, az 512-es ipari iskola szobafestő-tanuló­ja bővítette a kört: »Az ifjú­sági mozgalom adta feladato­kat is lehet olyan magas szin­ten' végezni, hogy azokat for­radalmi tettnek nyilvánítsák. A jóra mozgósítani, a helyes­ről meggyőzni, a közöny ellen indítani, új ismeretekkel gaz­dagítani egy közösség minden tagját — nehéz tennivaló, őszinte lelkesedés nélkül nem is megy.« Másik diákunk, Miklós End­re, a Táncsics gimnázium ne­gyedikese az iskolái kötelessé­gekről szólt. »Ha itt nem kerít bennünket hatalmába a köte­lességtudat, ha elhárítjuk ma­gunktól a rendszerességet, az iskola kapuján kívül sem bol­dogulunk. Én úgy képzelem, hogy a legfontosabb majd a munkahelyi helytállás lesz. Az viszont elképzelhetetlen a szüntelen önképzés nélkül, így, szerintem, forradalmi cse­lekedetet sem képes véghez vinni az, aki nem tudja, mi történik a világban és termé­szetesen a szakmájában.« M egtelt a jegyzetfüzetem, három cikkre való is benne lapul: a témához mégsem elég. Márcsak azért sem, mert minden nap meg­annyi új, lelkesítő példával gazdagítja a ma forradalmi cselekedeteink kincstárát. Pintér Dezső Karjukba kapták a vállalatot... Hogy a szocialista brigád- mozgalom »otthon vain« a Ta­hi Campingcikk-gyártó Válla­latnál, azt az első lépés után rögtön tudja az idegen. A be­járati faliújságon egy szaba­tosan fogalmazott, de annál dédelgetőbb tartalmú monda­tot olvashat: »A Kossuth bri­gád kismama-találkozóra hív­ja az összes többi brigádot.« Ilyen és ehhez hasonló, jó szájízt adó, kellemes közérze­tet biztosító tényekre bukkan az, aki — mint mi is — a szocialista brigádokról érdek­lődik ott, mondjuk Hodola Józsefné üzemgazdásztól, a ■vállalati munkaverseny felelő­sétől. Nem kevesebb, mint ki­lenc kis — tíz és tizenegy em­berből álló — közösség küzd a szocialista címért. Van kö- Jttük immár bronzkoszorús 5, és vannak olyanok is, akik lost vágtak neki először az tnak, amely egyre följebb czet. Megérdemlik, hogy a ■evüket és alakulásuk idő- lontj^t idézzük: November 7. 1986), Tyereskova (1967), Mi- rva (1969), Május 1. (1970), 'skota (1971), Kossuth (1973), -ínyi, József Attila és Al~ nde (1974). — Nagy ugrásnak látszik az 1 ei év az előző esztendők si­reihez viszonyítva is... — Igen, az idén három új ' gád nevezett be. A párt- mgresszus tiszteletére, a fel- zabadulás harmincadik év­'ordulójánák kőzeledtén, s a vállalat alakulásának tízéves ünnepére. Lendületet kaptak ’dől. S a lendületből sok min­denre telik. Nem idézzük itt eredményeiket a munkában, inkább a legalább ennyire fontos emberieket elevenítjük föl. A művelődő, önmaga egyéniségét, kultúráját fej­lesztő munkást dicsérjük. Vál­lalásaik nem emberfelettiek, dehogyis! Nagyonis prakti­kusak; csak ezek visznek elő­re. Műveltebbek akarnak len­ni a politikában, hogy eliga­zodhassanak a világ dolgai­ban. Valamennyien részt vesz­nek a politikai oktatás kü­lönböző formáiban. S az ta­lán nem óriási eredmény, hogy Törzsök Ferencné a brigád unszolására elvégezte az álta­lános hetedik és nyolcadik osztályt, felnőtt fejjel? Lám, úgy »belejött«, hogy most marxista—leninista középis­kolába jár. Könyvközpontúakká válnak lassan-lassan. »A brigád tag­jai közül ennyi meg ennyi ember könyvtári tag lesz« — vállalták a szakszervezeti könyvtárral közös szocialista szerződésben. S hogy ez nem tartalom nélküli feladat, bi­zonyítja: alkalmanként föl­elevenítik az olvasottakat, szinte ajánlva brigádtársaik­nak: ők is olvassák el a mű­vet. Baranyi Ferenc költői estjén »telt ház« volt. Az egészségügyi kultúrában is feladataik vannak. Mivel a brigádok tagjai javarészben asszonyok és lányok, nőgyó­gyász.! ti i i 'leadást tarta­ni. És szeretnék sorozattá fejleszteni az ilyen előadáso­kat. Játékos kedvben 6incs hiány. A »Szabadság, tégy gazdaggá minket/« vetélkedő­ben a Tyereskova brigád lett az első. De volt még egy, már a tavasszal szervezni kezdett kulturális vetélkedő. Azon meg a November 7. közössége remekelt. Munkásbrigád ez; »megverték« a könyvelési és a szellemi alkalmazotti brigá­dot is. A könyvjutalmakat éppen tegnap, az ünnepségen vehették át. És ha valaki azt hinné, hogy könnyű dolguk volt, téved. Ilyen kérdésekre kellett felelniük: »Mi volt Tab neve 1320 körül? Mikor épült a siófok—kaposvári vas­útvonal? Ki az a kétszeres Kossuth-díjas festőművész, aki gyermekkorát Marcaliban élte le?« Most légy okos, Do­mokos! Idézhetnénk a tetteket, az elismerésre késztető cselekvé­seket oldalakon át. i Hogy a József Attila brigád zuhogó esőben is vállalta az utat a szárszói múzeumig; közelebb akartak kerülni ahhoz, akinek a nevét választották. Hogy új- mó>di — mondjuk így: szocia­lista kalákában — kik és ki­nek segítettek a brigádon be­lül; hogy a betegeik nem ma­radnak magukra... Mondom: idézhetnénk tucatjával. Mintha karjukba kapták volna a vállalatot. S viszik- viszik egyre csak gyorsulva. L. L. Ojsztrah Néhány nappal ezelőtt, október 24-én az esti órákban, a világ valamennyi rádió- és televízióállomása — némelyik a műsorát megszakítva — jelentette a szomorú hírt: David Ojsztrah, a ki­váló szovjet hegedűművész és karmester egy nagy sikerű kon­certje utáni napon, Amszterdamban, szívroham következtében, 66 éves korában elhunyt. David Ojsztrah Ogyesszában született, abban a városban, ahonnan számos nagyhírű mű­vész indult el útjára. Ojsztrah szülővárosának híres konzer­vatóriumában, Sztoljrszkij pro­fesszornál kezdte zenei tanul­mányait. A különleges tehet­ségű fiatal hegedűs első nyil­vános — és nagy sikerű — hangversenyét 15 éves korá­ban tartotta, s ettől kezdve művészi pályája töretlenül ívelt a legmagasabb csúcsokig. Alig volt huszonkilenc éves, amikor megnyerte a brüssze­li Isaye nemzetközi versenyt, majd hamarosan Varsóban a Wieniawsky-verseny győztese is David Ojsztrah lett. Átütő sikereket aratott a régi, klasszikus mesterek — Bach, Mozart, Beethoven, Brahms — és a kortárs szov­jet szerzők műveinek elmé­lyült, lenyűgöző tolmácsolásá­val. Ö mutatta be és tette ze­nei közkinccsé Majakovszkij Hacsaturján és Sosztakovics hegedűversenyeit is. Ojsztrah sikereinek titkát általában technikai nehézsége­ket nem ismerő virtuozitásá­ban, rendkívüli erejű, mégis lágy tónusában, a különböző zenei korszakokban született művek hiteles és stílusos, biz­tos ízléssel megformált előadá­sában látták kritikusai és a közönség is. A káprázatos technika s a nagyszerű felké­szültség — ahogy Ojsztrah pél­dázta — azonban csak akkor emelhet a kor legnagyoob elő­adóművészeinek sorába, ha mindezek mellett a mély hu­mánum is felzendül hangsze­réből. David Ojsztrah Stradi- vari-hegedűje pedig egy vad­ban szeretetreméltó, melegszí­vű, nagy műveltségű muzsi­kus egyéniségét is közvetítet­te a halgatósághoz. Olyan mű­vészét, aki a hangversenyezés és a fiatal művészgenerációk nevelésének nehéz, felelősség- teljes feladatai között osztotta meg életét. Számos ma mar ugyancsak világhírű tanítvá­nya — köztük az egyik legne­vesebb : Igor nevű fia — foly­tatja a művész hivatását. » David Ojsztrah örökre el­ment. Művészetét az elmúlt években a magyar hangver­senylátogatók ezrei, a rádió, a televízió és hanglemezek közvetítésével a zenekedvelők milliói övezhették. E boldog megajándékozottakkal együtt emlékezhetünk az utolérhetet­len művészre és nagyszerű emberre a televízió David Ojsztrahot idéző, ma esti em­lékműsorában. Ojsztrah Síra- divarijának hangját örökítet­ték meg és teszik bárki szá­mára hozzáférhetővé azok a — remek sztereó-technikával készült — szovjet Melódia hanglemezek, amelyek r.álu tk most a szovjet kultúra hónap­ja alkalmából megjelentek, s amelyek közül szeretnénk né­hányat olvasóink figyelmébe ajánlani, mint David Ojsztrah legsikerültebb felvételeit, így Mozart összes zenekari kísé ré­tes hegedűműveit is. E négy lemezből álló sorozatban Da­vid Ojsztrah játssza a mű.ek koncertáló szólamait és ve­zényli a világ egyik legkivá­lóbb zenekarát, a Berlini Fil­harmonikusokat. A sorozatban különleges élményt nyújt a Simfonia concertante, ame'y- nek hegedűszólamát fia, Igor, brácsaszólamát pedig ő maga játssza. Zenei csemegének számít Beethoven Hármasver­senyének hanglemezfelvétele is, a Berlini Filharmonikusok­kal, Herbert von Karajan ve­zényletével. Vagy az a hat le­mezből álló sorozat, melyben Ojsztrah varázslatos hegedű­je Beethoven tíz hegedű-zon­gora szonátáját szólaltatta meg. Dr. Hock János Minden új, sőt újszerű is A rég várt iskola Az alsósok az új osztállyal barátkoznak. MÉG A FALAK álltak csak, amikor a 'kőművesek, ácsok közé odalopakodtak a pedagó­gusok és mosolyogva mutat­ták, hogy a leendő tanáriban ki hol fog ülni... S most a modern asztalok, kényelmes fotelszékek már gazdára ta­láltak, a kulcslyukakba kis papírt fűztek: kinek hol a he­lye. Érthető türelmetlenség, szinte a tanulókéhoz hasonló gyermeki öröm. Mert régóta akartak iskolát Lábodon; ké­szült terv is egy újnak építé­sére, aztán az omladozó, régi épület teljes felújítására — végülis a türelem győzött: új iskolát avattak tegnap. Igaz, a beköltözés körül vannak még apróbb gondok, de ezek már nem csorbítják a tanulók, nevelők, szülők közös örömét. A szülők is derekasan ki­vették részüket a munkából. — Egy 1963-as típusterv alapján kezdődött a munka, az építést a megye és a község fizette, az építő a Somogy me­gyei Magas- és Mélyépítő Vál­lalat volt — mondja Kovács Sándor iskolaigazgató. — A tízéves típusterv meg­felelt a mai igényeknek? — Nagyon megfelelt, mert éppen a mai — vagy holnapi? — igényeknek megfelelően módosíthattuk. így új tanter­meket nyertünk. Az iskolában kabinetrendszerű oktatás fo­lyik majd. A régiben kezdtük pl ugyan, de ami ott a szűkös­ség parancsa volt, az itt az újban nagyszerű lehetőség. Minden új, sőt újszerű is. A régi padok helyett felnyitható tetejű asztalkák az alspban, a felsősök kémiai-fizikai szak­tanterme olyan akár egy labo­ratórium. A nagy, zöld táblák szinte óriásivá nyithatók szét, egyszerre több tanuló is dol­gozhat rajtuk. Valamennnyi osztályban van televízió és képernyős, nappali fénynél használható Diaflex vetítő, Írásvetítő... Decemberre elké­szül az új tortanerem is; mel­lette két gyakorlóterem, az egyik a politechnikának, a másik a rajznak. A szabad pol­cos iskolai könyvtár és az út­törő-klubszoba egybe nyitha­tó. És még részletezhetnénk tovább az új iskola leírását, de most, ezekben a napokban nem is a részletek az érdekesek. Az a benyomás megragadó igazán, amit azok a lábodi szü­lők érezhetnek, akik a régi elemibe egyetlen palatáblával indultak el egykor, és most felnőtt fejjel nézhetnek szét ebben a szemet gyönyörködte­tő, új intézményben. Ehhez az ő szorgalmas munkájuknak is sok köze van. Ami engem a lábodi »isko­lalátogatáson« nagyon megra­gadott, az volt, ahogy az isko­la közössége, a tizenkilenc fős nevelői testület várta, fogad­ta ezt az intézményt. Az igaz- gató\ elmondta, hogy általános­sá teszik a szaktantermi rend­szert — néhány helyen azon­ban még vonakodnak ettől a pedagógusok. Szente Sándorné, az osztályfőnöki munkaközös­ség yezetője megerősítette a7 igazgató szavait: szívesen vál laltá'k a nevelők a többlet munkát, amellyel a szaktan­termek ’szervezése járt. S ami a dolog nevelési »oldalát« il­leti: egy-egy osztályközösség nem egy-egy tantermet érez így magáénak, hanem igazából az egész iskolát. Két kifejezést használunk általában arra, amikor a végzős nyolcadikosok elhagy­ják az általánost. Vagy »kien­gedik« őket vagy »szárnyra bocsátják.« Ez utóbbi kissé költői ugyan, de amit kifejez, megérdemli a szép szóbeli öl­töztetést. A lábodi iskolára ez illik. Mert nemcsak hetedik­nyolcadikban gondolnak arra, hogy a gyerek folytathassa a tanulmányait, hanem már az alsóban is. Kezdeményeznek. Kovács Sándorné és Farkas lmréné alsó tagozatos nevelők elmondták, hogy szakköröket indítottak a kisdobosoknak. Az egyik ilyen szakkör a számtanhoz kapcsolódik: már negatív számokkal és törtekkel is dolgoznak a kicsik. Az is­kola azonban a jövő tanévtől készen áll arra, hogy általá­nossá tegyék a korszerű »komplex matematika« okta­tását. A felső tagozatos tanul­mányokat jól előkészíti az orosz szakkör, képeskönyvek segítségével barátkoznak a nyelvvel, a testedzést pedig jól egészíti ki a kisdobosok testne­velési szakköre. ÉS VÉGÜL a nyelvi, nyelv­tani szakkör. Farkas lmréné: — Az előbb kérdezte, hogy nem terheljük-e mindezzel a kicsinyeket. A tapasztalat az, és a szülők is így mondták: a gyerekek szívesen veszik, mert játékos. A játék a fő! Bar- kochbázunk, játszunk a betűk­kel, totózunk — és közben közelebb jutunk a nyelvtan látszatra száraz szabályaihoz. De nem is ez a lényeg. Sokkal inkább az, hogy biztosabb le­gyen anyanyelvi tudásuk, helyesírásuk a szép magyar beszédhez. A lábodi iskolát tegnap avat­ták ünnepélyesen. Ünnephez méltó esemény volt. Tröszt Tibor Somogyi Néplap

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents