Somogyi Néplap, 1974. október (30. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-23 / 248. szám

A John Deere s magágyat készíti. Több mint 35 800 részvevővel... 835 közhasznú rendezvény — négy év alatt »Biztosítani kell a legújabb szakmai ismeretek elsajátítá­sának lehetőségét« — ez volt a négy évre szóló feladatok egyike, melyeket 1970. május 8-án, alakulásakor tűzött cé­lul a Műszaki és Terrhészettu- dományi Egyesületek Szövetsé­gének Somogy megyei Szerve­zete. Akkor tizenkettő, most tizenöt tagegyesülete működik az MTESZ-nek. Az alakulás esztendejének második félévét és az azóta eltelt három és fél évet tekintve ezek az egyesü­letek 833 rendezvényt tartot­tak, ahol több mint 35 800 ér­deklődő jelent meg. Hogy a négy évvel ezelőtt célul tűzött feladatokat meny­nyiben szolgálták ezek a ren­dezvények, arra elég csupán néhány példát említeni. Az Építőipari Tudományos Egye­sület kaposvári regionális cso­portja — másik tagegyesület­tel közösen — építésügyi film- napokat rendezett; a Gépipari Tudományos Egyesület bemu­tatót tartott az elemekből ösz- szeállítható készülékekből, va­lamint a korszerű festési el­járásokból; a Közlekedéstudo­mányi Egyesület többek között közlekedési kiállítást, útügyi napokat szervezett. A MAE Somogy megyei szervezetének hat szakosztálya és egy önálló helyi csoportja többnyire ön­állóan, de más szervekkel együttműködve is számos ta­pasztalatcserét, előadásokkal egybekötött bemutatót rende­zett: a 89 rendezvénynek ösz- szesen 8400 részvevője volt. Vezetnek a szakmai előadá­sok — ez tűnik ki az MTESZ összegezéséből. A tagegyesüle­teknél tartott előadások szá­ma négy év alatt 328 volt, ezenkívül sok konferenciát, ankétot, filmvetítést, klub­délutánt, tanulmányutat, ta­pasztalatcserét, kiállítást, be­mutatót is rendeztek, melyek közül nem egy túllépte a me­gyehatárokat, sőt az országos méreteket is elérte. Elmúlt a feszültség. A jó idővel együtt megjött a jókedv is. Pénteken, amikor Hetesen jártunk, a kétségbeesést a bi­zakodás, reménykedés váltotta fel. N gazdaság vezetőit — Varga Sándor tsz-elnököt, Nagy Lajos főkönyvelőt és Si­mon Gyulát, a: pártszervezet csúcstitkárát — az asztal mel­lett találtuk. A földeken a munka megkezdődött, már azt tervezték, mennyi idő alatt vé­geznek majd a vetéssel, a be­takarítással, hogyan haladhat­nak még gyorsabban. A szövetkezetben kilencszáz. hat hektár az őszi gabonák ve­tésterülete, és eddig alig több mint 100 hektáron fejezték be a vetést. Az őszi mélyszántás is csaknem másfél ezer hektá­ron hátravan. A cukorrépa be­takarítása sem halad gyorsab­ban. A 116-ból csak 17 hektá­ron szedték fel a termést. Két új betakarítógépet vásároltak, ám ezeket egyelőre nem lehet munkába állítani. A takar­mányrépát kézzel szabadítják ki a sár fogságából. Szabó József főagronómus és Simon Gyula párttitkár kí­séretében indulunk a földekre. Megsüllyed néha a két John Deere, és kisebb teljesítmény­nyel dolgozik a három SZK— 4-es is. Mély barázdákat vág­nak a kerekek, az összepréselt földből kibuggyan a víz. Az MZ nem bírja egyedül a szemmel telt pótkocsit, egy Dulra segít neki. Kettejük ere­je is majdnem kevés. pihennek az emberek' sem. nem akarnak egyetlen percet sem elvesztegetni. — A tagok felelősséget érez­nek —< mondja a párttitkár. — Nem válogatnak a munkában, csak minél gyorsabban halad­hassunk. A tsz ereje most lát­szik igazán. Még azok is. ajcik inkább a háztájival törődtek eddig, szívükön viselik a kjjzös ügyét. . Senki nem kérdezte meg, mit kapunk ezért, hogy ilyen megfeszített erővel dol­gozunk, csak azt, hogy mi lesz velünk, ha nem végzünk a be­takarítással, ha nem tudunk idejében elvetni. — Mindenki tudja, hogy a tétlenség most megbocsátha­tatlan — veszi át a szót Varga Sándor tsz-elnök. — Jólesik a társadalmi segítség is. A na­pokban huszonöt katona jón majd a gazdaságba, de az ipa­ri üzemek, sőt az egyik kapos­vári bolt szocialista brigádja ugyancsak felajánlották: szíve­sen segítenek. Az emberekre pedig ttagy szükség van, mert a gépparkunk megfelelő, csak kevés a kéz. A mi brigádjaink is dicséretet érdemelnek. Szere­lőink állandóan készenlétben állnak, nehogy géphiba miatt állnia kelljen a munkának, sőt ha úgy adódik, a traktorokra, kombájnokra is felülnek. Az ember ekkora akarás és lel­kesedés láttán elfelejti, hogy milyen nehéz helyzetben van a gazdaság. A harc tovább folyik. Egyre elkeseredettebben, de makacsul kiftd az ember és a természet, és az embet győzni akar. Dán Tibor A gazdaság két gépegy­séggel tagja a szekszárdi kuko- ricatermepztési rendszernek. Rendszerszerűen 500 hektáron termesztenek kukoricát, ezen­felül még 400 hektár közös és 300 hektár háztáji földről kell A kombájnok nyújtott műszakban dolgoznak. HETESI ŐSZ i Idő és gép Beszélgetés egy pályadíjnyertes mérnökkel mindennapi munka többet ki- [ sági számításait Is a termést betakarítaniuk. Lesz dolguk a kombájnoknak, szük­ség van a nyújtott műszakra. A termésátlagok 55 mázsa kö­rül alakulnak, a szemek ned­vességtartalma eléri, sőt néha meghaladja a 40 százalékot. A két szárító éjjel-nappal üze­mel. A TGSZ 06-os és a Sírok ; kó 20-as naponta 16—18 va­gon terménnyel végez. Ez a kapacitás azonban kevés. Most épül egy B—15-ös szárító is, mely rövidesen megkezdi a próbaüzemelést, annak ellené­re, hogy a hozzá tartozó tra i- zit tartályokat a termelőszö­vetkezet nem tudta megsze­rezni, mivel beszüntették a gyártásukat. így a szemet kénytelenek lesznek a betonra kiengedni. A szárító saját ki­vitelezésben készül, tüzelő­anyaga földgáz lesz. A szárítóüzemtől egy távo­labbi táblára indulunk, ahol a talajelőkészítés, a vetés folyik. A GAZ iszaptengerrel birkó­zik, a sár olyan mély, hogy be­folyik a terepjáró alján. A táb­la szélén egy tárcsával fölsze­relt John Deere és egy MTZ dolgozik. — Keserves munka — mondják a traktorosok. — Még ez a gépóriás is megsüly- lyed a mélyebben fekvő terü­leteken. A traktor, mintha bizonyí­tani akarná szavaik hitelessé­gét, egy pillanat alatt »beássa« magát tengelyig. Az irodában megtudtuk, hogy naponta 100 hektáron ké­szítik elő a talajt. Rövidesen öt vetőgép vet majd, nyújtott műszakban. A John Deere traktorok, kombájnok éjjel­nappal dolgoznak. A szövetke­zet 28 erőgépét mind a földek­re Irányították, a hát IFA te­herkocsi sem pihen. De nem Kovács László, a Kaposvári Ruhagyár fiatal fejlesztő mér­nöke nyerte a megyei KISZ- bízottság, a megyei tanács és az MTESZ elnöksége által ki­írt pályázat első díját a mű­szaki kategóriában. Erre a te­rületre érkezett a legtöbb pá­lyázat — összesen nyolc —, tehát a verseny is a műszáki témákat feldolgozó pályázók között volt a legélesebb. Rövid beszélgetésre kértem Kovács Lászlót a pályázat ki­hirdetése és a 3000 forint ju­talom átvétele után. A har- rmncéves gépészmérnök két éve foglalkozik a gyár mű­szaki fejlesztésével. Megsze­rezte a gazdasági mérnök ké­pesítést is. / Az ember alapvető hajlan­dósága, hogy lelkesedik a ki­emelkedő technikai, műszaki teljesítményekért. Már a ka­maszt Is élénken foglalkoztat­ják a különböző titokzatos szerkezetek bonyolult műkö­dési elvei. A gépek iránti von­zódás éppen ezért ebben a korban alakul ki az ember­ben. Ha tehetséges, akkor egyetemre kerül, s négy-öt év múlva mérnök lesz belőle. Kérdés, megmarad-e benne va­lami ebből az izgatott kama- szos kíváncsiságból? S ha megmarad is, elég-e csupán a mindig korszerű, a csupa mo­dern és a szuperteljesítményű gépek iránti lelkesedése? A ván... — A műszaki fejlesztés a lehetőségek # művészete — mondja Kovács László. — Ha a kezembe veszek egy szépen litografált, színes prospektust, amelyben kitűnő gépek sora­koznak, s ha fellapozom, hogy mit tudnak, rögtön megmoz­dul bennem a műszaki em­ber. Mert öröm gyorsan for­gó, hangtalanul működő, gör­dülékenyen dolgozó gépek mellett a munka. De akkor át kell azt is gondolnom: va­jon kifizetődik-e a vállalat­nak, ha megvesszük ezt a gé­pet? Ki tudjuk-e kapacitását teljesen használni? Ha el­romlik és megáll, szerezni tu­dunk-e alkatrészt? Mennyi lesz az ára, nem csökkenti-e túlságosan a nyereséget, ho­gyan alakulnak a termékelő­állítás költségei? A fejlesztő mérnök nem gondolkodhat csak műszaki kategóriákban, a gazdaságosságra i^ ügyelnie kell. S a kettő között igenis létezik összhang, harmónia, ami nem feltétlenül a közép­út, hiszen az összes feltétel legmegfelelőbb variációja. Kovács László pályázatában a gyermeknadrág gyártására vonatkozó komplex fejlesztési javaslatot dolgozott ki. A nad­rág elkészítésének mind a 18 műveletét gépesítette, s a gé­pi műveletek- részletes gazda­elvégezte. Ez, a pályázat tanúsága alap­ján, kitűnően sikerült. — A munka során szembe- kerüit-e fogas kérdésekkel? — Többször is. Például a kötősáv gépesítésénél. A kötő­sáv a nadrágnak az öv felőli része, s elkészítése több féle varrási műveletet igényel. A műveletek gépesítésénél a kö­vetkező fogas kérdéssel kerül­tem szembe: ismerek egy nyugati országból importálha­tó olyan gépet, amelyik egye­dül elvégzi az összes művele­tet. Csakhogy ez a gép drága. Hasonló magyar pedig nin­csen. Ha olcsóbb magyar gé­peket-veszünk, akkor a kötő­sáv csak részletenként készül el, tehát nagy lesz az idő- veszteség. Az idő viszont pénz, és sok kicsi sokra megy... így az összes mű­velet elvégzésére alkalmas importgépet terveztem be. mert ebben az esetben ez volt a legmegfelelőbb. De máskor, hasonló helyzetekben, egyéb megfontolások alapján a ma­gyar gép mellett döntöttem. — Vállalatánál ismerik, s I megvalósítják-e pályadíj­nyertes munkájának legfon­tosabb elgondolásait? — Egészen bizonyos, hogy ismerik. S mivel a gyár nagy gépi beruházás előtt áll, va­lószínűleg hasznosítják is el­képzeléseimet. ^ II kísérlet ára K ívülről csodapalota. Ha messzebbről nézem, még egy művelődési intézményt is el tudnék képzelni a falai között. Nem az. Tetszetős, de célszerűtlen épület. A helyi szakemberek között voltak, akik »egyiptomi koporsó­nak«, mások »betonszörnyetegnek« nevezték. Nem véletlenül. A papírok azonban kíméletesebbek: egyszerűen csak »kísér­letnek« hívják ezt a beruházást. így hangzatosabb. S amiről szó van, az nem más. mint a Toponár—zimányi Egyesült Erő Mezőgazdasági Termelőszövetkezet 600 férőhelyes szakosított hízómarha-istállója. Tizenhatmillióba került. És azóta, hogy betelepítették? A kísérletnek ára van. Följegyzések, jegyzőkönyvek, levelek sokaságát olvasom. Baj van a teleppel, Mintha a gyakorlatot senki sem ismerte volna azok közül, akik tervezték, építették — vagy legyünk itt is fennköltek a témához méltóan — megálmodták ezt az épületet. Kísérleteztek, s a kísérletnek mindig ára van. Csak az a kérdés, hogy ki fizeti meg? Igaz, a MÉM Termelés- és Műszakfejlesztési Főosztálya adott 2 2Ó0 000 forint támogatást a szövetkezetnek. De ki »támogatja« a sorozatos kényszervá­gást, az állatok elhullását? Nem a kísérlet ellen szólok: fejjel megy a falnak, aki el­veti az újat, a jobbat, a célszerűt. Csakhogy a kísérlet csődjét felelőtlenségek sorozata idézte elő. S a legfelháborítóbb az, hogy bírálat, elmarasztalás, felelőse égre vo nás helyett az elis­merés. az önfeledt boldogság, a köszönet hangja villan elő a papírokból. Mintha megfordult volna a világ. Ügy, mint az istállóban, ahol nem az etetővályúk mellé, hanem a szemközti falra tervezték az azóta is használhatatlan itatókat. Hadd gya­logoljon az a szerencsétlen marha, hadd törje össze magát és a másikat. Miért nem szoktassuk le őkéimét arról, hogy evés közben is csillapíthassa a szomját? De csak ez lenne a leg­nagyobb baj ... Kezdjük a legegyszerűbbel: beázik a tető. Ezt és a többi hibát már 1972. december 20-an, a műszaki átadás alkalmával rögzítették. Az 1974. március 20-i jegyzőkönyv tanúsága sze­rint a tetőszigetelést még nem javította ki a batéi TÖVÁL. Biztosan kevés volt rá az idő. A Somogy megyei Állattenyész­tési Felügyelőség terjedelmes följegyzésben gyűjtötte csokor­ba a tervezői, kivitelezői »bakikat«. Folytassuk hát ezzel a felsorolással. A kifogásokat a tsz szakemberei jogosnak ítél­ték. s azokat a laikus szemlélő személyes »élményei« is meg­erősítik. A telep kútja nem ad vizet folyamatosan. Az épü­letben a vízvezetékcsöveket a szellőzőelemek alatt vezették el, télen befagy a víz. Az önitató csészék elhelyezéséről már volt szó, ráadásul a túlfolyás miatt állandóan víz áll a pado­zaton. A tsz próbált segíteni magán: fürdőszobai ülőkádakat szereltek be. most abból isznak az állatok. (Ide vezetett a kí­sérlet!) A hizlalóépületet egyébként alom nélküli tartásra ter­vezték. A folyadékelvezetést azonban nem oldották meg. Csak az épület végén van lefolyó, de a talaj csodálatosképpen nem arra lejt. Kénytelenek almozni. Az állatok húszcentis tócsák­ban állnak, fekszenek. Felháborító látvány ez a csodapalotá­ban. Csúszós a padozat, lábukat törik az állatok. A vályogból épült, földes parasztistállókban tisztább környezetet tudnak teremteni. Itt lehetetlen. A trágj’át részben kézi erővel távo- lítják el, a beton tárolót földbe süllyesztették, hogy minél ne­hezebb legyen a kocsira rakás. A pihenőboxokat elválasztó vaskorlátokat fordítva építették be. ezért felálláskor beszorul az állatok feje. A következmény: törés, sérülés — kényszer- vágás. Nem váltak be a lánckorlátok csakúgy, mint az úgy­nevezett villanypásztor. Egyetlen szál acélhuzal akadályozta volna meg, hogy az állatok átlépve az etetővályúkon, önké­nyesen elhagyják ezt az árnyékvilágot. Áramot nem vezet­hettek a drótba az istálló túlzott nedvesség- és páratartalma miatt. Mit tehetett a tsz? Ócska fagerendákl^al akadályozta meg védencei távozását. S ezek még mindig nem a legnagyobb hibák. A kísérlet csodája, hogy az istálló oldalfalába — szellőztetés cél­jából — elfordítható paneleket terveztek. Korszerű, szép látvány, automatika vezérelné. De csak öt napig működött. Állítólag a páratartalom »rontotta el«, nyilván nem lehetett előre számítani rá. Most az állatgondozó — ha úgy érzi, me­lege van — egy kézi csőrlővel fordítja el a paneleket, hogy még melegebbje legyen. Terveztek azután égy gépi takar­mánykiosztó rendszert. A tsz meg is vette ezeket a »jármű­veket«. Használni ugyan nem lehetett őket, mert az 'etetővá­lyúkba beleépítették a tetőtartó oszlopokat, s az adagoló el­akadt. Ekkor lefűrészelték az etetőkocsik surrantóját, hogy némi veszteséggel ugyan, de még;s gép adagolhassa a takar­mányt. Az emberek azonban bolondok lennének használni, hiszen csaknem két méter magasra kellene emelni a zsáko­kat. hogy megtölthessék ezt a »szerkentyűt«. Inkább lefelé öntik, egyenesen a vályúkba. »Kísérletük« szerint így célsze­rűbb. Pénzbe se került. Azután az előrelátás legcsekélyebb je­lét sem mutatja, hogy 20 férőhelyre tervezték a boxokat, s ennyi állat egy vagontételhez sok, kettőhöz kevés. Kötetlen tartás van, szállítás előtt nem tanácsos összekeverni az álla­tokat. De nézzünk be egy pillanatra a borjúnévelőbe is. kíeleg- vízfűtést terveztek. Radiátorok helyett azonban a földtől más­fél méter magasan fűtőcsöveket vezettek végig. így éppen az a légtér marad hideg a magas épületben, ahol a borjak tar­tózkodnak. »Befürödtek« a Fontán típusú szoptató automa­tákkal is. A tápszer mecsomósodott a gépben. A borjak gyak­ran csak langyos vizet szoptak, és — megbetegedtek. Mond­jam még tovább? Következmények. Alacsony az átlagos húsgyarapodás. Egy év alatt 35 szopósborjú hullott el, és 48 hízómarha kény­szervágását kellett elrendelni. A kényszervágott állat negyed­annyi pénzt hoz a tsz-nek, s a közösséget másfél milliós kár érte. A gazdaságtalan állattartás miatt a tervezett jövedelem­nek csak nyolcvan százalékát kapták meg az emberek. És változás azóta fs csak a helyi vezetőségben történt. A csoda­palota maradt a régi. Nem láttak az emberek? Elvakította őket a kísérlet? Bizderi Károly elnök és Csongvay Dénes főagronómus azóta már nincs a szövetkezetben. Távozásuknak más oka is le­hetett. Az akkori főállatteqyésztő, Tiszaváry Sándor megha- sonlott, önbizalmát vesztetté, ő szóvá tette korábban is, hogy baj lesz. Meghurcolták érte. Az irattárból meghökkentő pa­pink kerültek elő. A Tervezésfejlesztési és Tipustervező Intézet 1973 szep­temberében felkérte a tsz akkori vezetőit: javasolják építészeti nívódíjra a csodapalotát. Megtették, pedig akkor már nyilvánvaló volt a kísérlet tarthatatlansága. Biz­deri Károly és Csongvay Dénes készségesen aláírta a papírt, miszerint »Az építmény tervezői hibából nem lépte túl a ter­vezett költséget, a létesítmény rendeltetésének megfelel, több új és korszerű megoldást tartalmaz. A felhasznált anyagok az" üzemi tapasztalatok, szerint megfelelőek.« Egy szó sem igaz az egészből. Igaz, nem is iktatták a levél másolatát, csak vé­letlenül került elő. S ahogy telefonon megtudtam a Típus­tervező Intézettől, a javasolt négy mezőgazdasági épületért (három más megyében épült) föl is vették a 100 000 forintos nívódíjat. Negyven százalékát a tervezők, hatvanat a kivi­telezők. Most mindenki elégedett, csak a szövetkezet új szakem­berei, vezetői tépik a hajukat. Igaz, a kísérletnek ára van. De nem túl drága árat fizetünk érte? Jávori Béla

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents