Somogyi Néplap, 1974. október (30. évfolyam, 229-255. szám)
1974-10-03 / 231. szám
AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BÍZÓT NAK LAPJA V I í l ( XXX. évfolyam 231. szám 1974. október 3., csütörtök A 20. ÉVFORDULÓN Losonczi Pál látogatása Kazincbarcikán Ma kezdi meg munkáját az országgyűlés őszi ülésszaka Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke tegnap — borsodi látogatásának második napján — íül kereste a várossá alakulásának 20. évfordulóját ünneplő Kazincbarcikát. A párt- bizottság tanácstermében tájékoztatót hallgatott meg Kazincbarcika kialakulásáról és fejlődéséről, majd megtekintette a várost és az építkezéseket. A városnézés után a Borsodi Vegyi Kombinátba látogattak el, s a tájékoztatót követően Losonczi Pál megtekintette a vegyi kombinátot és az épülő új üzemet, majd fölkereste a gyár kísérleti kertészetét, ahol a különböző hatóanyagú műtrágyák, valamint a PVC-fóliák mezőgazdasági aú kalmazásának módszereit próbálják ki. A borsodi látogatás befejeztével Losonczi Pál tegnap visz- szautazott Budapestre. Mint jelentettük: az Elnöki Tanács csütörtök délelőtt 11 órára összehívta az országgyűlést. Az ülésszakon — előre- i láthatóan — a külkereskedelemről szóló törvényjavaslat, valamint a Minisztertanács Tanácsi Hivatala elnökének a tanácstörvény végrehajtásáról szóló beszámolója kerül napirendre. Csökken a feszültség Portugáliában Tárgyalás a Élelem-palotában — A szerda esti nagygyűlés A hírügynökségi jelentések szerint az elmúlt három nap során Lisszabonban és Portugália-szerte érezhetően csökkent a feszültség. A fővárosban eltávolították a múlt szombatra tervezett jobboldali tüntetés megakadályozására fölállított barikádokat. Hivatalosan bejelentették: kedden további 58 szélsőjobboldali személyt vettek őrizetbe. ri nagy feladata, hogy harcában helyes célokat tűzzön ki és helyi harci formákat válasszon ki azok eléréséhez. A portugál szakszervezeti mozgalom bebizonyította, hogy Púja Frigyes New Yorkban Kedden este New Yorkba érkezett Púja Frigyes külügyminiszter, hogy részt vegyen az ENSZ-közgyűlés 29. ülésszakának munkSjában. A lisszaboni Belem-palotá- ban megtartotta első ülését a nemrég megalakított dekolo- nizációs bizottság. Az ülésen Costa Gomes államfő elnökölt. Részt vett rajta Gon- calves miniszterelnök, Soares külügyminiszter, Meló Antu- nes tárcanélküli miniszter és Almeida Santos, a területközi ügyek minisztere. Az ülésen Kiskörére látogatott az algériai vízügyi küldöttség A hazánkban tartózkodó Abdellah Arbaoui algériai vízügyi államtitkár és kísérete Szentendrén megtekintette az állandó vízügyi kiállítást, majd Dégen Imre államtitkárnak, az Országos Vízügyi Hivatal elnökének, valamint Hegedűs Lajosnak, a Szolnok megyei Tanács elnökének társaságában szerdán Kiskörére látogatott, ahol a II. tiszai vízlépcső és öntözőrendszer főműveivel ismerkedett. Az algériai vendégek ezt követően megtekintették a Vízgépészeti Vállalat kunhegyesi telepét és a kisújszállási öntözőgazdaság berendezéseit. jugoszláv pártmunkásküldöttség érkezett Budapestre A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága meghívására Lázár Vujovics- nak, a Szerb Kommunisták Szövetsége KB végrehajtó bizottsága tagjának vezetésével tegnap Budapestre érkezett a J ugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottságának pártmunkásküldöttsége. A jugoszláv küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren dr. Péter János, a KB osztályvezetőhelyettese fogadta. Jelen volt dr. Ziga Vodusek, Jugoszlávia magyarországi nagykövete. a Fegyveres Erők Mozgalmának prgoramjába foglalt de- kolonizációs politika további konkretizálásával kapcsolatos kérdésekről volt szó. * * * A portugál főváros kedden a késő esti órákban impozáns szakszervezeti nagygyűlés színhelye volt — írja az MTI tudósítója. — Az Intersindi- cal felhívására több ezer dolgozó ünnepelte meg a szak- szervezeti szövetség megalakulásának negyedik évfordulóját. A megmozdulás résztvevői hosszan éltették a Fegyveres Erők Mozgalma és az ideiglenes kormány képviseletében megjelent Costa Martins századost, a munkaügyi minisztert. 1 képes erre.: a fasiszta rezsim idején a diktatúra megdöntéséért, a demokratikus erők legszélesebb összefogásáért, a gyarmati háborúk megszüntetéséért küzdött. — A nép legfőbb ellensége ma is a tőkés osztály, ám ma ! már nem áll mögötte7 olyan | kormány, amely szolgalel- kűen kielégítené érdekeit — mondta, hozzáfűzve, hogy a demokráciához az antimomo- polista harcon át vezet az út. A szónok kiemelte annak az országos akciónak a fontosságát is, amelyben a munkások 1 és a parasztok a fegyveres I erők mozgalmának katonáival | karöltve barikádokat emeltek i a reakciós tüntetés megakadályozására. Az Intersindicalban tömő- j rült szakszervezetek szónokai állást foglaltak szövetségük antimcmopolista—antikapitalista stratégiájának fenntartása mellett. A banktisztviselők szakszervezetének — Portugália egyik legforradalmibb szakmai tömörülésének — titkára hangsúlyozta: a munkásosztálynak mindenkoVasco Goncalves dandár- tábornok, portugál kormányfő üzenetben fejezte ki jókívánságait a nagygyűlés résztvevőinek. Felszólította a dolgozókat: folytassák a demokrácia elmélyítése érdekében kifejtett munkájukat, vasárnap pedig tartsanak országos munkanapot a reakció felett aratott győzelemnek a munkásosztályhoz méltó megünneplésére. (MTI) FDP KONGRESSZUS HAMBURGBAN A kormánykoalíció egységét hangsúlyozták a szabaddemokraták ÉPÜL A SZÁRÍTÓÜZEM Üj — Bábolna típusú — szárítóüzemet épít, a hozzá tartozó magtárral, a fonyódi Balaton Termelőszövetkezet az ordacsehi üzemegységnél. A munkálatokat a tsz saját építőbrigádja végzi. Jelenleg az 500 vagonos tároló vasszerkezetének összeszerelésén dolgoznak (képünkön). A szárító egy hét, a magtár pedig két hét múlva készül el, s akkor már megkezdhetik a szárítást és a tárolást. Felszólalások az ENSZ-közgyűlés ülésszakán Makariosz síkraszállt a szovjet javaslat mellett Makariosz ciprusi elnök, az ENSZ-közgyűlés 29. ülésszakán elhangzott felszólalásában síkraszállt a szovjet javaslat mellett, amely nemzetközi értekezletét javasolt Ciprusról az ENSZ keretében. Az érsek elnök »konstruktívnak és elfogadhatónak- nevezte a szovjet indítványt. Hangsúlyozta, hogy a tárgyalások előfeltétele a megszálló török csapatok kivonása és a menekültek kérdésének megoldása. (Makariosz határozottan elvetette a ciprusi föderáció, illetve a sziget bármiféle megosztásának gondolatát is.) Chnoupek csehszlovák' külügyminiszter ugyancsak a ciprusi kérdés megoldását jelölte meg a tagállamok előtt álló egyik legfontosabb feladatnak. »Elsődleges kötelezettségünk annak elérése, hogy helyreálljon a földközi-tengeri szigetország függetlensége, szuverenitása és területi egysége« — mondotta. Igen fontos feladatnak nevezte a közel- keleti problémának a körzet összes népei érdekeinek figyelembe vételével történő megoldását is. A csehszlovák külügyminiszter ezután a gyarmati rendszer végleges felszámolásának, a fegyverkezési hajsza megszüntetésének és a leszerelési problémák megoldásának szükségességéről beszélt. * * * Buteflika algériai külügyminiszter, a közgyűlés ‘29. ülésszakának elnöke kedden este fogadta Henry Kissinger amerikai külügyminisztert. Kétórás találkozójukon a bilaterális kapcsolatokról, a közel- keleti helyzetről és több más nemzetközi kérdésről volt szó. A Munkaügyi Minisztérium közleménye az év végi munkarendről Az .idén november 7-ével kapcsolatban . munkarendváltoztatásra nem kerül sor. Ezért a vállalatoknak és egyéb szerveknek a kollektív szerződésben — vagy az azt helyettesítő rendelkezésben — meghatározott munkaidő-beosztást kell alkalmazniuk. Ennek megfelelően a november 3-i vasárnapot 4—5—6-án rendes munkanap követi, november 7. munkaszüneti nap, november 8. (péntek) rendes munkanap, november 9. pedig munkanap (szombati munkaidő-beosztással), a páratlan héien szabad napot tartó vállalatoknál munkakörben) szabad nap. Az év végén ugyancsak a rendes munkarendet kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy december 24-én és december 31-én szombati munkaidőbeosztással kell dolgozni. Ennek megfelelően — a kollektív szerződésben vagy az azt helyettesítő rendelkezésben meghatározottak figyelembe vételével — december 22-i vasárnapot, 23-án rendes munkanap, majd 24-én egységesen szombati munkaidőbeosztás követi. December 25. és 26. munkaszüneti nap, december 27. (péntek) rendes munkanap, december 28. pedig munkanap szombati munkaidő beosztással, a páros héten szabad napot tartó vállalatoknál (munkakörökben) szabad nap. Az év utolsó hetében decern- j bér 30. rendes munkanap, de- I cember 31. (kedd) munkanap j szombati munkaidő-beosztás- I sál. Ezt követi az 1975. ja- í nuár 1-i (szerda) munkaszüneti nap, majd január 2: és 3. a rendes munkanap, 4. pedig szombati munkaidő-beosztással, illetőleg az e napon szabad napot tartó vállalatoknál (munkakörökben) szabad nap. A vállalatok, amennyiben a december 22. és január 1. közötti időszakon belül leltározásra, karbantartásra stb. tekintettel akár egy napra is szüneteltetni akarják a munkát., kötelesek a felügyeleti szervüktől erre engedélyt kérni. (MTI) A kora délutáni órákban tegnap befejeződött Hamburgban a nyugatnémet szabaddemokraták országos kongreszusa. A keddi »tisztújítás« után a küldöttek az utolsó napon társadalom- és gazdaságpolitikai kérdésekről tanácskoztak. Az FDP vezetői záróbeszédükben az eddigi liberális politika következetes folytatását sürgették. Wolfgang Mischnick alel- nök, a szabaddemokrata képviselők parlamenti frakciójának elnöke az FDP »önállóságát« húzta alá, és tudtára adta az ellenzéki kereszténydemokratáknak, hogy hosszú ideig ne számítsanak a kormánykoalíció megbomlására. A koalíciós partner, a Német Szociáldemokrata Párt nevébel Uwe-Karsten Heye, az SPD vezetőségének szóvivője üdvözölte, hogy az FDP világosan megjelölte helyét a nuygatnémet politikában, és kibővítette a koalíció cselekvésének körét. A MÉM és a TOT vezetőinek megbeszélése í' 'flpippippillBp A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium és a Ter- j melőszövetkezetek Országos Tanácsa vezetői dr. Dimény Imre miniszter és Szabó István elnök vezetésével szerdán a MÉM-ben megtárgyalták a minisztériumok és a TOT kapcsolatát, az agrár- és szövetkeTakaros üzletek — százezrek jutalomra Űj versenyfelhívást fogádott el a MÉSZÖV (Tudósítónktól.) Somogy valamennyi fogyasztási szövetkezete május 10-ig bekapcsolódott a pártkongresz- szus és hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére indított munkaversenybe. A MÉSZÖV elnöksége a napokban újabb jelentős felhívást fogadott el. A cél, hogy a megye szövetkezetei a jövő év tavaszán az ünnepi eseményeket megfelelően, fölszerelt, korszerű, tiszta üzletekkel köszöntse. Az ősz és a tavasz alkalmas a tatarozási munkák elvégzésére. A fogyasztási szövetkezeteknek jelentős összegek állnak rendelkezésére e célra. Az a fontos, hogy az anyagiakat észszerűen fölhasználva végezzék ezt a munkát, úgy, hogy 1975. április 1-ig befejeződjön. A felhívás szerint a tatarozást — amely a két éven belül létesült új üzletekre nem vonatkozik — kívül és belül egyaránt el kell végezni. Beletartozik a munkába a portálok átfestése, ahol érdemes neon cégtáblák elhelyezése, a szövetkezetek és az üzletek környékének rendbetétele. A versenyt a MÉSZÖV és az áfész-ek vezetőiből alakult bizottság értékeli majd. A MÉSZÖV elnökségének döntése szerint a legjobb eredményt elérő első két áfész 200 000, a harmadik és a negyedik helyezett 150 000, míg az ötödik és hatodik 100 000 forintot kap fejlesztési célokra — a szövetkezetek közös fejlesztési alapjaiból — juttatásként. zetpolitika időszerű kérdéseit. Megállapították, hogy a két szerv' közötti együttműködés tovább erősödött, tervszerűbbé vált. A korábbi megállapodások végrehajtása és az együttműködés" jól szolgálta az agrár- és szövetkezetpolitikai, va- í lamint a gyakorlati termelés- - politikai célok valóra váltását. Foglalkoztak a kedvezőtlen adottságú mezőgazdasági ter- ! melőszövetkezetek helyzetével és továbbfejlesztésükkel kapcsolatos feladatokkal. Fontos tennivaló a termelési rendszerek megalapozott továbbfejlesztése, az együttesen kidolgozandó rendező elvek alapján. Megállapították, hogy a párt XI. kongresszusának és hazánk felszabadulásának 30. évfordulójára hirdetett szocialista muhkaverseny a szövetkezetekben is széles körűen bontakozott ki. Eredményesen szolgálja a termeléspolitikai célkitűzések megvalósítását, most különösen az őszi mez.őgazda- sági munkák sikeres elvégzését.