Somogyi Néplap, 1974. október (30. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-03 / 231. szám

A magyar párt- és kormányküldöttség látogatásának sajtóvisszhangja Szerdán — két napppl a ma­gyar párt- és kormányküldött­ség Szovjetunióban tett hivata­los látogatásának befejezése után — a szovjet lapok még mindig visszatérnek a két or­szág és a két párt kapcsolatai­nak történetében oly jelentős eseményre és széleskörűen kommentálja a látogatás ered­ményeit. Valamennyi szerda reggeli lap az MTI jelentése alapján közli azt a nyilatkoza­tot, amelyet Leonéid Brezs- nyev, az SZKP Központi Bi­zottságának főtitkára párt- és kormányküldöttségünk búcsúz­tatásakor a vnukovói repülő­téren adott Bokor Pálnak, az MTI egyik moszkvai tudósító­jának kérdésére. A Lityeratur- naja Gazét a című népszerű irodalmi hetilap legújabb szá­ma két cikket szentel a látoga­tásnak, illetve a két ország sokoldalú kapcsolatainak. A látogatás jelentőségét méltató cikket Horváth Bála. az MTI másik moszkvai tudósítója ír­ta. A Trud, a szovjet szakszer­vezetek központi lapja a leg­fontosabb nemzetközi esemé­nyeket összefoglaló és elemző nemzetközi szemléjében átte­kinti a látogatás eredményeit és elismerően ír a_ magyar— szovjet gazdasági kapcsolatok jelen'egi helyzetéről és távla­tairól. A lap egyebek között hang­súlyozza: »Bz a látogatás úgy került be a magyar—szovjet kapcsolatok történetébe, mint népeink barátságának és test­vériségének fényes megnyilvá­nulása. A közelmúltban véget ért látogatás eredményei nagy hozzájárulást jelentenek a szo­cialista közösség országainak a nemzetközi enyhülésért vívott közös harcához.-" 1 Az Ekonomicseszkaja Gazeta című gazdasági szaklap a bu­dapesti őszi nemzetközi vásárt értékelő kommentárjában idé­zi Kádár János Leningrádban elhangzott szavait, amelyek szerint Magyarország a közel­jövőben közepesen fejlett or­szágból magasan fejlett ipari országgá válik, és elismerően megállapítja: a magyar kiállí­tás igazolja Kádár János sza­vait. * * * A moszkvai magyar—szovjet | tárgyalások messte túlnőttek a két testvérország határain, tar­talmasságuk és átfogó jellegük révén nemzetközi jelentőségű politikai eseménnyé váltak — ezt állapítja meg a Rudé Prá- vo a Kádár János vezette ma­gyar párt- és kormányküldött­ség nemrég véget ért szovjet­unióbeli látogatásáról. Zdenek Kropac, a lap hírmagyarázója -Egység- című kommentárjá­ban rámutat, hogy a szovjet- magyar együttműködés nem- 1 csak Magyarország biztonsá­gát, gazdasági, politikai és kul­turális fejlődését szavatolja, hanem ugyanakkor a nemzet­közi politikai élet jelentős té­nyezője is. A magyar—szovjet barátság, együttműködés és a kölcsönös segítség az egyik legszilárdabb láncszeme a békefrontnak, ezt meggyőzően bizonyították a mostani moszkvai tárgyalások is — írja a Rudé Právo. _________________L____________ B efejezte a Szíriái KP Damaszkuszban szeptember I 26—28-án megtartották a Szí- j riai Kommunista Párt IV. ! kongresszusát. Meghallgatták Khaled Baglasnak, a központi 1 bizottság főtitkárának beszá- i mólóját azokról a legfontosaó’p j eseményekről, amelyek az elő­ző pártkongresszus óta mentek j végbe az ország és a párt éle­tében. Megvitatták és elfogad- I ták a párt programját, megvá- I lasztotta az új központi* bizott- j ságot és revíziós bizottságot, j A kongresszus határozatot ío- * gadott el az októberi felszaba- I dító háború első és a Szíriái j Kommunista Párt megalakulá- I sának évfordulója alkalmából. Ugyancsak határozatban tá­Jaroszewicz Ausztriában Piotr Jaroszewicz lengyel miniszterelnök, aki hivatalos látogatáson Ausztriában tar­tózkodik. kedden Linzben foly­tatta programját. Linzben az államosított vas- és acélmű­vekben nagy szeretettel és ba­rátsággal fogadták a lengyel j kormányfőt, aki Häuser alkan- j cellar kíséretében érkezett oda. Jaroszewicz miniszterelnök az üzemben ünnepélyesen meg­nyitotta azt a kiállítást, amely a Lengyel Népköztársaság 30 évének fejlődését mutatja be. munkáját kongresszusa I mogatja azt a kezdeménye- | zést, hogy hívják össze a kom- j munista és munkáspártok nem zetközi értekezletét. Ä kongresszus részt vevői | szolidaritásukról biztosították I a Jordán nyugati partján és a ; Gazai-övezetben harcoló arab | Hazafiakat; Chile és Uruguay j kommunistáit és demokratáit, | az imperialista összeesküvés | ellen küzdő ciprusi népet. Az új központi bizottság el- : ső ülésén egyhangúlag ismét j Khaled Bagdast választották a l központi bizottság főtitkárává, f helyettesévé pedig Jusszef Fej­széit. Ugyancsak megválasztot- j ták a tíztagú politikai bizott- I ságot. Megkezdődött a Watergate-per Vizsgálja már az összeesküvések ügyéi a római ügyészség Ma kezdi meg munkáját az országgyűlés őszi ülésszaka Az MTI hírmagyarázója ír­ja: Az országgyűlés kereske­delmi, valamint jogi, igazga­tási és igazságügyi bizottsága az őszi ülésszakot előkészítő együttes tanácskozásán meg­állapította: időszerűvé vált a külkereskedelemről szóló tör­vény megalkotása. A' külke­reskedelem szerves része a népgazdaságnak, jelentősége az elkövetkező években min­den bizonnyal tovább foko­zódik. A külkereskedelem ál­lami monopólium; szerveze­tét, működését és irányítását eddig azonban átfogóan nem szabályozta magas szintű jog­szabály. Az exportra—import­ra vonatkozó paragrafusok meglehetősen szétszórtan ta­lálhatók meg. Egységbe fog­lalásuk népgazdasági érdek, már csak azért is, mert ez az előírások egységes értelmezé­sét is szolgálja. A törvénytervezet — jelle­génél fogva — csak az időtál­ló, általános rendelkezéseket fogalmazza meg, a gazdaság- politika változásaitól függő részletkérdések szabályozását alacsonyabb szintű jogszabá­lyokra hagyja. / A napirendi javaslat szerint az őszi , ülésszakon a tanács- törvény végrehajtásának ta­pasztalatairól is tájékozódnak sérték. A jogi, igazgatási é» igazságügyi bizottság például az összegyűjtött tapasztala­tokról 1972-ben folytatott esz­mecserét a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnöké­vel. Akkor is — azóta is — megállapították a képviselők: alapvetően jól vizsgázott a törvény, és végrehajtói, a ta­nácsok is. Tény viszont az is, hogy akad a szakigazgatási tevékenységben »túlszabá­lyozott» terület, és az összes­ségében eredményes munkai színvonala még nem egyenlő a különböző tanácsoknál. A tanácstörvény alapvető célja: a magasabb színvonalú, korszerűbb tanácsi munka kereteinek megteremtése, va­lamint a tanácsok tevékeny­ségében a szocialista demok­rácia további szélesítésének biztosítása. Az eltelt három és fél esztendő már bebizonyí­totta: a tanácsok munkájá­ban mind határozottabban tükröződnek azok a kedvező folyamatok, amelyeket a tör­vény követelményként fogal­mazott meg. Így — egyebek között fokozódott a tanács­testületek meghatározó szere­pe, a kezdeményezőkészség, az önállóság és a felelősség; nőtt á lakosság részvétele a helyi feladatok megoldásában, szorosabbá vált a nem tanácsi szervekkel való együttműkö­MAROKKÚ, El-Aiun SPANYOL SZAHARA MAURITÁNIA El Aargub SPANYOL SZAHARA Tichte AFRIKA A római ügyészség megkezd­te az igazságügyi eljárást an­nak az összeesküvés! ügyekről szóló tájékoztatásnak alapján, amelyet az elhárító szolgálat jelentéseit felhasználva And­reotti hadügyminiszter jutta­tott el hozzá a napokban. Az ügyészségen kihallgatták Maletti tábornokot és az elhá­rítás más vezetőit, akik szó­beli vallomással kiegészítették a'z írásos anyagot. Nem hiva­talos értesülésék szerint a le­leplezett összeesküvések egyi­ke Junio Valerio Borghese 1970 decemberében történt állam­csíny-kísérlete volt. A másik ez év januárjában történt vol­na! Az egész olasz és nemzetközi sajtó hirt adott akkor arról, hogy egyes kaszárnyákban gya­nús készenléti állapot és csa­patmozdulatok voltak, ám a hadügyminisztérium akkor cá- Eolta, hogy »puccs veszélyről« vdlna szó, és tagadta a meg­mozdulások rendkívüli jelle­gét. A mostani tájékoztatás szerint jobboldali szervezke­dők á vezető politikusok es I szakszervezeti vezetők, így Bongónak, az OKP elnökének, \ és Lámának, a CGIL főtitká- | rának elrablását, Rumor mi- i niszterelnök meggyilkolását tervezték. • Az állítólagos .harmadik j puccskísérlet augusztusban j történt volna. a képviselők. A tanácstör­vényt 1971-ben alkotta meg az országgyűlés, és jóllehet hatásának átfogó elemzése azóta még nem került a ple­num elé, »sorsát« az ország- gyűlés állandó bizottságai rendszeresen figyelemmel kí­dés, megváltozott, illetve bő­vült a tanácsi tisztségviselők szerepköre. A törvény egyet­len paragr^usa sem szorul módosításra. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy nem in­dokolt néhány végrehajtási rendelkezés felülvizsgálása. Kissinger SEtannal tárgyai Henry Kissinger amerikai J ! külügyminiszter szerdán több i I mint kétórás megbeszélést tar- I I tott Jigal yfílon izraeli külügy- ! miniszterrel. Az izraeli diplomácia veze- j | tője a munkareggeli után Le- \ j roy Atherton közel-keleti ügyekkel megbízott amerikai j külügyi államtitkár-helyettes- i sei konzultált. (REUTER) V álasztási kampány Angliában Washingtonban megkezdődött az úgynevezett Watergate-per, amelynek tanúlistáján szerepel Nixon volí amerikai elnök neve is. Képünkön: John D. Ehrlichman, a volt elnök volt főtanácsadója (a vádlottak egyike) felesége társaságában megérkezik a bíróság épülete elé. (Telefotó: AP—MTI—KS) •i 6 spanyol—szaharai dosszié Napjainkban az egyre sza­porodó földközi-tengeri prob­lémák között olyanok is meg­húzódtak amelyek perifé­rikus voltuknál fogva kevésbé keltették föl a közvélemény figyelmét. Nyilván ezzel ma­gyarázható, hogy a ciprusi konfliktus mellett kevés szó esett a térség nyugati körze­teiről, elsősorban a Maghreb- országok sokszínű politikai csoportosulásáról, amelyek pe­dig számottevő szerepet tölte­nek be Nyugat-Európa jövő­re vonatkozó elképvelőseiben. A Maghreb egykori földrajzi fogalmat takart, a múlt évti­zedben politikai tartalmat is kapott. Tágabb értelemben Algériát, Marokkót, Tunéziát, I Mauritániát és Líbiát sorolják j ide, azokat az észak- és nyu­gat-afrikai országokat, ame­lyek a Földközi-tenger és a Szahara déli része által hatá­rolt $ávban fekszenek. Sző­kébb értelemben azonban a három elsőt tekintik az »arab Nyugat« igazi képviselőinek. A három állam érdekazo­nossága elsősorban a közös múltra vezethető vissza: vala­mikor mindegyik francia gyarmati uralom alatt élt. Igaz, ennek alapján Mauritás1 nia is ide sorolható, de mi- 1 után földrajzilag távol esett | a Földközi-tenger partvidéké­től, közömbössé vált az otta- j ni események iránt, érdeklő­dése főleg a fekete-afrikai or- j szágok felé fordult. Líbia vi- j szont nemcsak eltérő múltja, hanem közvetlen politikai és! társadalmi céljai miatt is el- ( üt a Maghreb többi állama- j tói. Kadhafi hatalomátvétele I után Tripoli erősebbnek érez- | te az »Arab-Kelet« kötelékeit, és sorsát a közel-keleti arab országokhoz fűzte. A Magyarországnál csak­nem háromszor nagyobb nyu- j gat-szaharai terület a múlt | század végén került Spanyol- ország ellenőrzése alá. Nem­rég azonban az elhanyagolt terület ismét az érdeklődés központjába került. A hatva­nas évek elején ugyanis el­terjedt a híre, hogy Spanyol- Szaharában óriási foszfátlelő­helyek vannak, s az addig hasznavehetetlennek vélt si­vatagos vidék gazdag kin­csekkel rendelkezik. (1973-ban már 16,6 millió tonna foszfát került ott napvilágra.) Csak­hamar az is kiderült, hogy a foszfáton kívül még 50-60 szá­zalékos színvastartalmú ércte­lepet és rézteléreket rejt ott a löld mélye. Érthető, hogy ennek a gaz­dagságnak birtokáért is­mét kiéleződ­tek az addig felszín alatt húzódó ellen­tétek. Minde­nekelőtt Ma­rokkó igyeke­zett igényét elismertetni Spanyol- Szaharára. Arra hivatko­zott, hogy az ősi és .etni­kai jog alap­ján mindig az ország integ­ráns részének tekintette ezt a területet, amelyet csak ,a francia—spanyol gyarmati uralom1 szakított el tőle. Ez­zel párhuzamosan azonban Mauritánia is bejelentette, hogy szuverénitása alá kíván­ja vonni az addik értéktelen­nek tartott nyugat-szaharai vidéket. Spanyol-Szahara státusza végül nem változott, de Mad­rid már nem visszakozhatott, Kénytelen volt hozzájárulni, hogy a terület őslakossága 1975 első felében az ENSZ ellenőrzése mellett népszava­záson döntse el hovatartozá­sát. Föltehetően abban re­ménykedik, hogy a mindössze 154 000 őslakosra megfelelő ha­Angliában gőzerővel folyik a választási kampány. Képün­kön: Wilson miniszterelnök egy választás* nagygyűlésen. (Telefotó: AP—MTI—KS) Verseny az új repülőgép-megrendelésekért tást gyakorol majd az ország­ban állomásozó 30 000 spanyol katona. Spanyolország halogató ma­gatartása és a Maghreben be­lüli nézetkülönbségek Spa­nyol-Szahara ügyében súlyos következményekkel járhat­nak a NATO számára. Az At­lanti-óceánt megközelítő útvo­nalak és Gibraltár potenci­ális védelme szempontjából igen fontos Marokkó nyomást gyakorolhat a NATO-ra cél­jainak támogatására. Ugyan­akkor Spanyolország is fel­használhatja aduként a terü­letén létesített amerikai tá­maszpontokat, ha érdekei ezt kívánják. Stockholmba utazott szerdán 1 Belgium, Hollandia, Dánia és Norvégia hadügyminisztere, hogy a helyszínen tárgyaljon a svéd Saab repülőgépgyár kép­viselőivel a Vigren típusú csa­tarepülőgép esetleges megvá­sárlásáról. A svéd gyár is ver­senyben van a négy NATO- tagállam esetleges közös ren­deléséért, amelynek célja, hogy 350 új géppel váltsák föl az el­avult Starfighter típusú harci repülőgépeket. A Saab-gyáron FJadó egy komplett szeszfőzdéi berendezés Érdeklődni lehet a Zrínyi Mg. Tsz-nél, Csurgón, a tsz-köz- pontban. Telefon: 89. (8227) kívül a francia Dassault, az amerikai General Dynamics és az ugyancsak amerikai North- rop-vállalat igyekszik megsze­rezni magának az »évszázad üzletét«, a több milliárd dol­lár értékű rendelést. Autósok figyelem! Mindenfajta személy gépkocsi- köpeny körfutózását rövid határidővel vállaljuk. Bonyhádi Ruházati Szövetkezet. Átvevő: Szilasi Pálné, Pécs, Magyarürögi út 52. Telefon: 10-173. Ruházati Ktsz gumi- részlege, Nagymányok, volt Bányatelep. Telefon: 11. (8209) T. L.

Next

/
Thumbnails
Contents