Somogyi Néplap, 1974. október (30. évfolyam, 229-255. szám)
1974-10-02 / 230. szám
Jegyzet a fölösleges kilókról 400 éves mesterhegedű Olvasom, hogy Svédor- ! szagban a túl táplált emberek- ; kel nem kötnek életbiztosítást a biztosító társaságok, vs I ha igen, csak alaposan megemelt díjtétel ellenében. A kö- j vér ember nem jó a biztosító- | nak. Nyilván nem azért, mert j az ügynököt idegesíti az elhá- jasödott svéd polgár asztmás lihegése, inkább az lehet az oka, hogy — ezt orvosi statisztikák már régen bebizonyították — minél több a súlyfelesleg, annál nagyobb a kockázat. Az embert annál biztosabban ! támadják meg a betegségek, különösen a mai civilizációs* ártalmak, a szívinfarktus, a cukorbaj, a máj- és epebetegségek, valamint a napjainkban rohamosan terjedő többi kór. És a különböző betegségek iránt fogékony embereken a biztosító társaságok nem tudnak keresni... Az elhízás nemcsak a svédeknél gond, az nálunk is. Oka már unalomig ismért: keveset mozgunk, de sok kalóriadús, bő táplálékot fogyasztunk. | Szellemesen jegyzi meg Bri- erly angol tudós, hogy az íróasztalnál vagy a varrógépnél ülő mai hivatalnok, munkásasszony több fehérjét és káló-, riát fogyaszt, mint valamikor egy vadásztörzs együtt. Ezek a j kalóriák a szervezetben fölöslegesek: csak a zsírpárnákat j gyarapítják. A zsírpárnák vi- i szont az izomszöveteket sat- nyítják el. Csökken a biológiai 1 aktivitás, az életerő, és ezzel { együtt a fizikai és szellemi tel- j jesítőképesség is. A megye és ! az ország átlagában számolva mindez már a termelőerők csökkenését is jelenti. Mit tegyen az ember, ha jó néhány kilóval súlyosabb a kelleténél és nap mint nap érzi erőinek apadását, a fásultságot, kedvetlenséget? JSgyfelől szorítják szokásai. A sietős, néhány falatnyi reg^elizés, a vastag szendvicsekből álló tízórai a vállalati büfében, az üzemi konyha zsíros ételei, s este otthon a bőséges, gazdagon terített asztal. A napi sörök, a cukrászda cukros és habos süteményei, a gyermekkortól magunkká cipelt szokások a főtt tészták, s a kenyér központi szerepe az étrendben, az ünnepi lakomák hagyományos, szertartásos élvezete. Olyan dolgok ezek, amelyek kényszerítő erővé válnak a mindennapok során. A kövér ember szervezétének belső mechanizmusában már régen elsorvadt az étvágyat szabályozó rendszer: bizonyos számú fölös kiló után az étvágyközpont nem jelez megállást. S így az egy-egy hatásosabb ismeretterjesztő • olvasmány vagy kisebb rosszullét után elhatározott fogyókúra vajmi sovány eredményre vezet. Túl erősek ugyanis a környezet állandóan jelenlevő ingerei, hatásai, túl raffináltan ínyenc a mai konyha — sokat bírált egyhangúsága ellenére is — ahhoz, hogy a normális testsúlyt fogyókúrával el lehessen érni. — mondják a sportorvosok, s kétségkívül igazuk van. Tehát futni kell. Kellene. De hol? A lakótelepeken, a forgalmas utcákon túl sokan járnak, s bizony nem kellemes, ha az izzadva, vörös képpel, kigúvadt szemmel fújtató 'kövér ember Szembetalálkozik néhány jól fésült ismerősével. Ahhoz, hogy nyugodtan verejtékezzék valaki, el kell tűnnie az emberek elől. s e célra legjobb a gépkocsi. De ha az autó ott áll a ház . előtt, újabbal gyarapodik a csábítások köre. Minek álljanak ott azok a lóerők hiába! így azt a kevés mozgást, "kalóriafogyasztást", melyet az otthontól a munkahelyig tartó séta' (késői kelés esetén rohanás) jelent, most helyettesíti a kocsizás. Azt mondják az orvosok, ne kíméljük magunkat a sétától, a lépcsőn való járástól, gyalog menjünk vásárolni, moziba, vendégségbe. Sovány vigasz. Egy-két tornaterem és pálya kellene inkább, ahol a kétbalkezes-kétballábas, a sporthoz mit sem értő ember is totyoghat, ügyetlenkedhet kedvére, és senki nem neveti ki, nem mosolyog rajta. De ilyen létesítmény nincs, s ha van is, még az iskolásoknak és a hivatásos sportolóknak sem elég. Pedig a mozgás, a nem túl sok, de mégis rendszeres napi mozgás valóban az életet jelenti. Akárhogy növekszik is az autók száma, a garázsba Csak a koplalás egyébként nem sokat ér. Mozogni, sportolni kell. Fuss, hogy élhess! végül is saját lábunkon kell elmenni. Cs. T. Ajándékkönyvek a töröcskei iskolásoknak A kaposvári postahivatal Teleki Blanka.szocialista brigádja tizenegy éves. Másodszor nyerte el a kiváló brigád megtisztelő címet. A tagok pénzbeszedők: hét nő, három férfi. Három éve tartják a kapcsolatot a Zrínyi Ilona Általános Iskolával, és támogatják az ott tanuló gyerekek közül azokat, akik rászorulnak. Egy-egy tanuló iskolába indítását vállalják az iskolaköpeny megvásárlásától a könyvek beszerzéséig. A Zrínyi Ilona iskolához tartozik a töröcskei alsó tagozatos iskola is, ahol tizenhét gyermek tanul. Zömmel hátrányos helyzetű cigánygyerek. Róluk gondoskodnak a legoda- adóbban. Eddig is ruhácskákat, játékokat küldtek nekik rendszeresen. A napokban pedig 500 forint értékben könyveket vásároltak számukra. Ebbe az akcióba bekapcsolódott a Petőfi Sándor aranykoszorús távirlítva, kicsit megilletődve sorakoznak be az ajtón az asszonyok. A hatalmas terem közepén két padsor. Nebulók ugranak talpra. Virágcsokorral köszöntik a hírből, ajándékaik révén már jól ismert néniket. A harmadikos Forró Marika megköszöni a többiek nevében is a Kis Mukkot, az Ezeregy éjszaka legszebb meséit és a többi szebbnél szebb olvasnivalót. Meghitt beszélgetés kezdődik az asszonyok és a gyerekek között. Barátság, kedves ismeretség szövődik a szép szemű, barna bőrű, negyedikes Balogh Marika és két kisebb testvére, az elsős Jóska, a másodikos Bözsike meg a szemüveges pénzfelvevő nő között. A távirásznő faggatja a tanítónőt, Csapó Jenönét, hogy i hol a tizenhetedik gyerek, mert szerinte egy hiányzik. — Bizony Kufi (csak így hívják a faluban az egyik család ötödik idejáró gyermekét) ebben az esős, hideg időben nem tudott eljönni: tönkrement a cipője — hangzik a válasz. Hej, de mennyire nem »postáskisasszonyok« a jelenlévők: már sorolják is a többi után az új küldenivalót. Lassan búcsúznak az asszonyok, hiszen a környezetismereti óra igencsak megrövidült. A gyerekek mind az ablaknál szoronganak: integetnek. A pocsolyákat kerülgetve már tisztázzák egymás között az asszonyok, hogy milyen anyag lenne legcsinosabb függönynek, és hogy melyik vasárnap jönnek- ki udvart rendezni. Gombos Jolán A Paganini hegedűverseny győztese, Alekszandr Kramov játszik az olasz mesterhegedűn. A Belorusz SZSZK állami J húros hangszer-gyűjteménye újabb értékkel, Giovanni Pao- ; lo Madgini mesterhegedűjével j gazdagodott. A 400 évvel ezelőtt készült hangszernek olyan tiszta a hangja, mint új korában volt. I A hegedűt Ljuba Selderova, Gomel város zongoraművésznője adományozta a gyűjteménynek. A hangszert férje, a leningrádi konzervatóriumot végzett zongoraművész a húszas évek végén Vásárolta. A belorusz állami húroshangszer-gyűjteményben ez a második olasz mesterhegedű. A hangszer felújítása után a belorusz konzervatórium legjobb hallgatói, az ossz-szövet- ségi és nemzetközi zenei versenyek részvevői játszanak majd rajta. A dilettantizmus termékei, vagy értékek? Néha jelentkeznek írásaikkal a falvakból. Vagy magunk botlunk riportkészítés közben beléjük. Elbeszéléseket, verseket, falubeliek cselekedeteiről szóló történeteket olvashatünk tőlük. Sokszor döcög a ritmus, ismétlődnek a szavak, vagy éppen nem eléggé csiszolt a stílus ezekben az írásokbaff, melyek nagy része nem több fogalmazványnál. Közölni nem lehet belőlük. De nem is ezért adják a legtöbben. Magukról, falujukról akarnak beszélni ezek segítségével; az újságíró munkáját megkönnyíteni. A dilettantizmus hozzá nem értést kifejező, jelentő szó. Dilettánsok-e, a tudománynyal, művészettel stb. nem kellő felkészültségi fokon foglalkozók-e ezek az emberek? így kell-e értékelnünk tevékenységüket? ' Meggyőződésem, hogy nem. A legtöbben közülük értékes munkát végeznek evvel a tevékeny kikapcsolódással. Példákat sorolhatok. A lakócsai verselő, aki rímekbe szedte, hogyan emelkedik faluja egyre följebb, egészen addig, míg valóban nagyszerűnek ítélhetik meg az életet az ott lakók. A látrányi versfaragó asszony, aki egyaránt témát talál a mindennapi munkában, s a község jeles eseményeiben, megmozdulásaiban. A porrog- szentkirályi bácsi, aki tulajdonképpen az önéletrajzát írja igazán színes történetekben. S az a’szabási ember is, akinek följegyzett históriáit valamelyik kiürített fiókban találtam meg. Talán valamelyik egykori kollégának küldhette be. A falujának szájhagyomány útján megmaradt történelmi eseményeit gyűjtötte egybe, személyes hangú keretet adva ezeknek. Lehet itt dilettantizmusról, kontárkodásról beszélni ? Aligha. Egyébként is: ha Ily- lyéshez, Déryhez, Németh Lászlóhoz viszonyítom X. vagy Y: »huszadrangú« írót, könyvei ellenére nem lehetne-e rá is ezt a bélyeget sütni? Minden csak viszonyítás kérdése. * Ezek a falusi verselők, elbeszélésírók hasznos, értékes munkát végeznek; szögezzük le még egyszer. Csak — az a gyanúm — nem is mindenütt találnak medret maguknak. Nem látnak célt, s elkedvetlenednek. Pedig lehet, sőt kell célt szabni eléjük. Égyre több helyütt készülnek falukrónikák. S bizony olvastam olyanokat is, melyek kezdenek elöregedni. Az utóbbi öt-nyolc év eseményeit már nem tartalmazzák. Pótolni kellene. Kevés helyen jutott eszükbe a krónikakészítőknek, hogy a verselgetők, a falu életéből témát meri tők írásait felhasználják. Pedig dokumentumértékük lesz ezeknek is nemsokára. Eseményekről, de többről is tanúskodnak majd! A mostani évek hangulatáról, kortársaink — s az irodalommal próbálkozók — egyéniségéről, a közösségről, mélyet alkotnak az emberek egy-egy falun belül. Szellemiségünkről, anyagi létünkről, gazdálkodásról, mindennapokról vallanak majd ezek a versek, történetek a fiáknak, unokáknak. S egy nemes hagyomány kezdetét is jelenthetik. Biztathatnak, hogy az utódok szintén jegyezzék fel az arra érdemes eseményeket. Kell a segítőszándék, kell a bátorítás a többnyire csak maguknak írogató embereknek. Tsz-tagnak, erdőőrnek, nyugdíjasnak, traktorosnak. Kellenek a tanácsok, a népművelő vagy a pedagógus tapintatosan elmondott javaslatai. Az érdek közös. L. fc.- Öregen, társtalanul dász brigád is. Csütörtökön a két brigád képviselői két Trabanttal nekivágtak a zuhogó esőben az útnak, és elvitték a szép könyveket a tizenhét gyereknek. — Szeretnénk személyesen is megismerkedni velük — mondta Májer József né, a Te-j leki Blanka brigád helyettes j vezetője. Öt a postai dolgozók maguk között csak Maminak szólítják, hiszen erre az útra is elkísérte őt lánya: Pájer József - né, a Petőfi brigád vezetője. Ig^n, így, egy betű eltéréssel. Nemcsak a munkában, hanem a szocialista brigádmozgalom- .ban is együtt az anya és a lánya. Az iskolát a fölázott úton csak gyalog lehetett megközelíteni. Magas, fehér épület, hatalmas, barna ajtóval. Rajta kicsi tábla, tanítós gyöngyirás- sal: »Tilos a tanítást zavarni, óra- alatt nem szabad benyitni.«. Esernyőiket egy sarokba ál- | Egy ember fekszik a járdán., Szegényes ruhába burkolt, erejét vesztett test. A nyűtt kalap méternyire hever. A súlyos fej, arccal a betonlap 1 felé, az 'alkarra támaszkodik. Néha mozdul, azután visszabillen. Szeptemberi, alkonyba hajló délután. A bolhói utca nép- telen. Barna kalapos, nyakkendős férfi jön. — A Vidák Miklós bácsi — mondja. — Mióta a felesége meghalt, teljesen összeroppant. Megáll a tehetetlen, orra bukott öregember fölött. Szidja. Közben azért fölemeli, és a kerítés melletti kispadra ülteti. A püffedt arcból világos, vizenyős szem tekint a segítőjére. — Ha még egyszer meglátom a kocsma környékén, megpofozom. Megértette? — Katonásan csattan a válasz: — Meg! — Azért mondom. Evett, ma valamit? — Nem! — Na! Hát ez fz! lm:' meg tud. Otthon van valami ennivalója? — Nincs. — Tüzelője? ‘ — Az van. — Haza tud menni? — A lábam ... Az nem bír el. Teljesen erőtlen. — Pihenjen egyet, azután szedje össze magát. Kék munkaruhás férfi jön. A kalapos megállítja: — Te is kapsz két pofont. Mit csinálták ezzel az emberrel? | — Én? Se ... semmit. — Ne beszélj! Együtt ittatok! — De én tudom a... a határidőt! — Talán a mértéket, te :.. Láttam, mennyibe! Dülöngéltél délután. Mennyit ittatok? — Az öreggel két fröccsöt. — Ki fizette? — Az egyiket én, a másikat ő. Ahogy illik. — Na, akkor most vidd haza! — Én npm! Mi vagyok én? A kalapos befordul a kocsmába. Az öregembe^ a pádon marad. Jó félóra múlva is ott ül. Csípős az este. Egy magas férfi áll meg előtte, azután továbbmegy. A második ház előtt két asszony beszélget. Az öreghez lépek. — Jobban van? — Csak a lábam. Nem tudok fölállni. Pedig nem vagyok részeg, ne higgye. — Messze lakik? — Ebben az utcában. De lejjebb. — Egyedül él? — Nincs senkim. Fölnyalábolom, hazaviszem. öreg, málló vakolatú házra mutat. — Itt lakom. Szűk udvar. Az első ajtónál fejkendős öregasszony áll. A másodiknál kulcsot próbál a zárba. Parányi előszoba. A konyhából bomló hulladékok, a tisztátalanság bűze árad. A villanyégő sápadt fényt vetít a nyomorúságos berendezésre. Az asztalon néhány szem szilva, kis lábos, kanál. Meg egy ruhakefe. Az ágynemű: sötétre piszkolódott gubanc. Leül az ágy végére. — Családja? — A feleségem két éve halt meg. — Hány esztendőt éltek együtt? — Harminchatot. Azóta vagyok így, mióta elment. — Előtte is ivott? — Nem. Akkor jött ez a bajom. Áz idegeim... — Hány éves? — Hatvanöt. — Nyugdíjas? — Az. Hatszázat kapok a tsz-től. — Mit dolgozott? — Az istállóban voltam. A lovak mellett. — Rokonsága nem él a faluban? • — Egy testvérem meg a családja. — Nem néznek néha erre? Válasz helyett legyint. Kétszer is. — Nincsenek jóban talán? , — Eh! Inkább nem mondok semmit. ' — Gyerekei? — Egy lányom. Pesten. — Unoka? — Van egy. — Mikor látogatták meg? — Semmikör. Kemény, pattogós válaszok. Most azonban az öregember arca rángatózni kezd, az ágy támlájára fektetett kezének ideges remegése is jelzi: belső tartása elhagyta. Sípolva, szinte nyüszítve préseli ki torkából a szavakat: — Pedig mindent megtettem értük! Többet nem szól. Maga elé mered, lassan lecsillapodik. • — Vigyenek el a szegényházba! Megígérték. Már vért is vettek. De csak itt vagyok, tehetetlenül. Kifelé menet * ott- áll az öregasszony. Sötét árnya egybeolvad a kapufélfával. Nem fogadja a köszönésemet. Litániára harangoznak. Idősebb asszonyok sietnek a templom felé. Szépen, szinte ünneplőbe öltöztetett kislányok tej«*- kannát lóbálva esi vitel neki Bejön á busz, szétcsapódó ajtaján fiatalok igyekeznek ki, és sietve indulnak otthonaik felé. l’aál László
