Somogyi Néplap, 1974. szeptember (30. évfolyam, 204-228. szám)
1974-09-29 / 228. szám
Tárlaton. (MTI-fotó—KS) Garai Gábor Szirma/ Endre Katonasorban Katona voltam, s nem is háborúban, ( mégis elszállt tőlem a félelem ... Izzott a csönd, úgy tetszett, szinte robban, és csak magányom virrasztóit velem. S egyedül mentem holdas temetőn át: egymást fenték az árnyak élesen; kutyák hörögtek, nyögtek a nehéz fák, — csak mentem, s meg se rebbent a szemem. Nem voltam bátor, s nem kellett tetetnem a hőst, — csak úgy éreztem, sérthetetlen lettem: velem jár földem igaza; s egymagámban is megsokszorozódtam: bőrömbe bújt— kit csillagomon hordtam — halhatatlan teremtöm, a haza. A házigazda öntudata Ősz az idő Már ősz az idő; a rétek ájulton feketéskékek, fakó a lomb, ezüstöt szórnak a fények, s oszlopot emel az égnek messze a domb. Lelkemben lucskosra ázott a tegnap tájra bogárzott mézragyogás, bánatot kormoz az este, ,szétrezgő árnyék a teste, vak lobogás. Jávendő szárnyalás álma gyökérbe, magba bezárva csöndben borong, születő tavaszok vágya biztató melegre várva szívemben zsong. ■ Az egyetemek és a különböző szintű iskolák kapunyitásával egyidőben — jelképes csengőszóval — indulnak a Tudományig Ismeret- terjesztő Társulat szervezésében országszerte népszerű szabadegyetemek, tanfolyamok. A szocialista birgádok és egyéb munkásközösségek, az értelmiségi-, alkalmazotti és ifjúsági közösségek szélle- mi gyarapodását szolgáló TIT-rendezvények és sorozatok. Túlzás nélkül mondhatjuk: ma társadalmunk valameny- nyi osztályát, csaknem valamennyi rétegét érintő folyamat a rendszeres tájékozódás és tanulás az osztályok, rétegek közötti szintkülönbségek fokozatos csökkentése. Annak a folyamatnak a kibontakoztatása, amelyet a maga eszközeivel — az MSZMP köz- művelődési határozatában rögzített módon — a kultúra valamennyi munkása is gyorsítani hivatott. A tudat, az ismeretek világában is fel lehet számolni a régi kiváltságok maradványait. Ma talán a legfontosabb az üzemi ismeretterjesztés demokratizmusának tiszteletben tartása. Senki ne gondolja, hogy a brigádok és műhelyközösségek munkásai nem tudják megmondani: mi érdekli őket, mire kíváncsiak? Nyitottabb füllel-szívvel ül a helyére az a munkás, akinek módja van ebben is véleményt nyilvánítani, kívánságait képviselni. Nem mindenki él majd e lehetőséggel. De még a hallgató dolgozó részvételi kedvét is erősíteni fogja, ha brigádját, műhelyét, üzemét — az ő tudomásával — szóra bírják, megrendelőként is kezelik, ha hangadó társaitól megkérdezik: milyen témakörben kívánnak tájékozódni, kiket akarnak meghallgatni, milyen módszerekkel (film, diavetítés, színészek közreműködése, szemléltető eszközök stb.) szeretnék az előadást színesíteni. A cél az, hogy a munkás ne feszengő vagy unatkozó vendégként, hanem jóleső otthonossággal, a házigazda öntudatával vegyen részt a számára rendezett előadásokon. A munkás arra kíváncsi, ami vele és családjával, munkatársaival történik. A művészi alkotásokat is többnyire sorsa tükreként akarja és tudja megismerni, érteni. Ebbe a keretbe azután — ha létrejött az élményszerű találkozás — sok minden helyet kaphat. Beszélni lehet a történelmi háttérről, társadalom és művészet összefüggéseiről, az irodalom, a film. a színház műhelyproblémáiról. A kiindulópont azonban lehetőleg mindig az élet, a munkások által közvetlenül ismert valóság. Ilyen módszerrel erősíthető a munkások közötti olvasási kedv. A jó könyv sem csak a szűkebben érintett irodalmat, az úgynevezett szépirodalmat közvetíti. Dokumentumként is felfogható ismeretet közvetít, világképet formál, az ember ízlését, értékrendjét befolyásolja. Erre pedig manapság különösen nagy szükség volna. A közéleti—tudományos és művészi információ túlnyomó része napjainkban a tévé és a rádió közvetítésével jut el az emberekhez. Közismert dolog, ét hétig ' kiküldetésben voltam. Visszaérkezésemkor a repülőgép késett, így amikor hazaértem, a feleségem már aludt. Ahogy észrevett, egy pillanatra fölriadt, és ezt suttogta: — Ki öl te meg Ivanovot? »0, már megint rémálmai vannak szegénykének« — gondoltam. — Aludj, aludj csak drágám ... Reggel a villamosmegállóban elém állt egy férfi: — Ki ölte meg Ivanovot? — kérdezte, és kiváncsi tekintettel nézett rám. — Megint Ivanov — gondoltam. — Alig teszi ki az ember a lábát a városból, és már megint valami borzasztó történik ... — Nem mondaná meg, hogy végül is ki nyírta ki Ivanovot? — Ne tévesszen össze senkivel, kérem! — tiltakoztam fölháborodva. — En semmit sem láttam!... — Nem látta?! — morajlott föl körülöttem a tömeg. — Az egész város látta, de ő azt állítja, nem . . . Ebben a pillanatban megszólalt egy öregasszony: vitathatatlan tény ez, mégis igaz, hogy közművelődésünk, ismeretterjesztésünk nem eléggé alkalmazkodik hozzá. Elején vagyunk még csak a tévéhez—rádióhoz kapcsolódó művelődési lehetőségek, formák és módszerek tanulmányozásának, fölismerésének. Kísérletekre volna szükség. Arra, hogy országszerte keressék a tömegkommunikációs műsorok visszhangját szolgáló népi fórumok, üzemi és falusi tévékörök változatait. Azt, ami az említett hagyományokhoz is kötődik, mégis merőben új. Hiszen új a technika és új a társadalom. amelyben létrejött és hatni képes. Ennek létrejötte és erősödése aligha képzelhető az irodalom, a film, a színház értékeinek — jól válogatott, de folyamatos — befogadása nélkül. Itt a figyelemébresztésben és a közérdeklődésre legtöbb joggal számottartó értékek bemutatásában lehetne a TIT-nek többre vállalkoznia. Ki fog derülni, hogy fogékony kö— Higgye el, én ebben a szúrásban sejtettem, hogy a hosszúhajú, trapéznadrágos a negatív személy ... En mondom, hogy ő a gyilkos. Rémülten néztem a nadrágomra, és aktatáskámmal bajszomat takarva a következő megállónál leszálltam. Lehajtott fejjel mentem be a vállalathoz. Főnököm el sem olvasván a kiküldetésemről szóló beszámolót, nyomatékos hangsúllyal kérdezte: ‘ — A reggeli órákban beszéltem néhány kollégával, de most személyesen tőled kérdezem: ki ölte meg Ivanovot? Reszkettem. Képzeletem képernyőjén megjelent minden Ivanov, akiket valaha is ismertem. Egyik szörnyű képet a másik követte. Láttam az egyik Ivanovot, amint éppen arzént szórok az italába a repülőtér büféjében. LátA zI új vidéki állásod elfogadására csak úgy készülődtél, mint egy hosszabb ideig tartó, tavasz- szal kezdődő nyaralásra. A fehérneműidet ugyan mind összecsomagoltad, de' a kimondottan téli holmikat nem. Azokat ráérsz majd az ősz beálltakor is levinni — gondolkoztál célszerűen. Györökéknek csak annyit mondtál, hogy kísérletképpen vidékre szegődtél dolgozni, egy termelőszövetkezetbe, ahol nincsen a gépekhez, motorokhoz megbízhatóan értő szakember, és hol jól megfizetnek, jobban, mint a Budapesti Motorgyárban. — Autóra szeretnék gyűjteni. Nem új kocsira, mert arra sokáig kellene spórolni, csak egy használtra. Fillérekből' kigenerálozom, hisz ez a szakmám, és szocialista úr leszek. — Az autó okos ötlet, a szocialista úrral nem értek egyet — feddett Győrök bácsi. — Ne árulják el senkinek, mert meglepetésnek szántam! — kérted őket. — Ha meglesz az autó, ojyan tülkölést csapok a ház előtt, hogy az egész utca összeszalad. Györökék nevettek rajtad... Az érdeklődésüket, hogy hová szegődtél, azzal ütötted el, még nem tudod, hol • fogsz lakni, addig nem adhatsz pontos címet. — Csak annyit tudok, hogy a Velencei-tó közelében — mondtad. Ami igaz is volt. — Ha majd teljesen helyre rá- zódtam és ahogyan időm lesz rá, úgyis rendszeresen hazalátogatok. •— Ha nem felejtené el, Antika, írja* meg előre mikor jön, hogy a kedvenc ételével várhassam — kért Zsófi néni. Csak Zsikétől nem sikerült úgy elbúcsúzni, mint szerettél volna. Az utolsó szombaton tettél rá kísérletet. Arra viszont nem gondoltál, hogy esetleg nem lesz otthon. Fodor néni kinevetett, arjy- nyira meglepődtél, amikor közölte: — Elfelejtetted, Anti, hogy Erzsiké érettségi előtt áll? . .. Akik egyetemre jelentkeztek, azoknak a KISZ csoportos tanulást szervezett. Erzsiké is oda jár hetek óta ... Körülbelül két óra felé ér haza. Jóval egy óra előtt eléje mentél a technikumhoz. Amikor meglátott, meggyorsította feléd a lépteit. E z megtévesztett. És az is, hogy megelőzött a szóval: — Nemérek rá. Anti, hiába vártál. Tanulnom kell, készülni az érettségire. A jö- vőm függ tőle. Meg kell értened ... — Megértem, Zsike. Még nem felejtettem el, mi akarsz lenni — mondtad, de magadban mégis rosszul esett az eleve szabadkozása. — Azért szakíthatnál időt számomra. Neked is érdeked, hogy végleg tisztázzuk magúnk között ... Zsike nem engedte folytatni. — Nekem egyelőre a jó érettségi az érdekem. Meg az, hogy az egyetemi felvétetam a másikat, ahogy rászegezem nagykaliberű pisztolyomat egy fürdőhelyen . .. — Igyál, igyál még galam- bocskám! — hallottam, és rájöttem, hogy a vállalat előszobájában fekszem egy he- verön, s Natasa, a takarítónő nyugtátokat nyelet le velem. — Feküdj, feküdj csak, kedves — suttogta lágyan. — De nekem azért megmondhatod, Hogy ki ölte meg Ivano- vot ... Negyedóra múlva a hivatali Volga hazafuvarozott. — Ö, drágám! — szóltam a feleségemhez. — Nem akarok semmit sem titkolni. Be kell vallanom neked, hogyl ki ölte meg Ivanovot... — Az Istenért! El ne áruld! — kiáltotta a feleségem. Öt perc múlva kezdődik a foly-: tatás. Kérlek, kapcsold be a televíziót! Fordította: Baratc Rozália zönségre talal. Dersi Tamás B. Bermjak, A. Jurikov Ki ölte meg Ivanovot? li vizsgám te sikerüljön — mondta határozottan. — Matekból én is segíthetnélek. Talán még jobban, mint a veletek' konzultáló egyetemisták — ajánlkoztál. — A csoportos foglalkozásból többet tanulok — utasított vissza. Nem adtad föl a reményt. — Szeretném jobban megvilágítani neked az elképzeléseimet. Még módosíthatók... — De minek módosítanád ? Pláne én miattam ne!... — mondta ridegen. Földeák János Gulyás Anti és Zsike elÉcsúzása — Én sorsdöntőnek tartom, amibe belekezdtem — próbáltad meggyőzni. — Engem hagyj ki a fejlesztésből! — mondta idegesen. — Nem hagylak ki! Pótolni akarom a mulasztásomat... intha elfogyott volna Zsike türelme: »— Mit? ... Mit akarsz még megbeszélni? — kérdezte gúnyosan, színlelt csodálkozással. — Semmi, de semmi tisztázandó probléma nincs közöttünk. Engem változatlanul nem érdekel más, csak az érettségi és az egyetemi felvétel. — Megértelek, de ... De azért hozzám is feljöhetsz ... Gyere! — fogta meg a karját.— Sietnem kell haza, mert ebéd után visszajövök tanulni — mutatott a technikum épületére. — Én meg hajnalban utazom, Zsike! — vágtad közbe gyorsan. — Na és?... Nekem mi közöm az utazásodhoz? — nézett rád fölényesen. — Több,, mint hiszed. Azért szeretnérfi, ha feljönnél hozzám — mondtad, és átkaroltad a vállát. — Nem megyek! — felelte dacosan. — Miért állsz bosszút rajtam, amikor tudod már, hogy a feleségemnek tekintelek — mondtad őszintén. — S azért költözöl le vidékre, igaz? Mer^ a feleségednek tekintesz? — gúnyolódott veled. — Nem csinálhattam visz- sza, Zsike! Nem csaphatom be a szövetkezet vezetőségét. Állnom kell 3 megállapodást — magyaráztad neki. — Hát az természetes! Erkölcsi kötelességed a megállapodás betartása, Gulyás elvtárs —. fogadta ironikus hangon. — Én is teljes mértékben helyeslem... — Ha nem válik be az állás. visszajövök. És nem fogom szégyelni bevallani, ha csalódás ér, és neked lett igazad — folytattad, hízelgésre váltva a szót. — Fél szóval sem állítottam, és most se, hogy csalódás ér majd. És ha érne, nem örülnék neki — felelte. — Jólesik a kedvességed — mondtad őszintén. Erre csak megrándította a vállát. — Nem hiszel nekem, Zsike? — s megint átkaroltad. — Ne bizalmaskodj velem! szólt rád erélyesen. — Utcán vagyunk, ha talán elfelejtetted volna. — Senki se figyel ránk — mentegetőztél ügyetlenül, de lengedted a karodat. — Akkor se bizalmaskodj! — ismételte ridegen. — Miért nem bízol bennem, Zsike? — kérdezted panaszosan. — Jaj. hagyj már békén! — felelte idegesen, és hirtelen meggyorsította a lépteit. A mini ruhája alól kilátszó combja mintha incselkedett volna veled, s egyszerre többet láttál Zsikéből, mint a karcsú lábát. Néhány hosszí- tott lépéssel behoztad a lemaradásodat. — Hiányzol, már nekem,' Zsike! — kaptad el megint a karját, de most szenvedélyesen, és a füléhez hajoltál: — Gyere fel most hozzám. Jó, Zsike? ... Ne legyél olyan kegyetlen... Ugye, feljössz? — Anyám már vár az ebéddel — < mondta elutasítóan. — Hát akkor, ha megebédeltél... Utána, Zsike. Mindjárt utána, mielőtt tanulni mennél... Vagy amikor onnan visszajöttél... Rád bízom, hogy mikor, de gyere .. j Okvetlenül gyere! kérlelted ismételten. — Nem — mondta Zsike keményen és kurtán. Ha nem felelt volna rögtön, ha pár pillanatig talán habozik, kevésbé érezted volna sértőnek. De Zsike konok- sága megnémított... — Nem fogsz még jobban megalázni — támadt föl benned is a dacosság. Z sike^ se beszélt. Ügy ment melletted, olyan távolságot tartva oldalvást közietek, mintha idegenek volnátok egymásnak. így értetek a házhozj amelyben laktok ... A liftben még fölvillant benned a reménység: hátha Zsike közben meggondolta magát. De nem, a harmadik emeletre nyomta meg az indító gombot. A lift megállásáig Zsike háttal állt hozzád, mintha változatlanul ismeretlen volnál számára. Akkor azonban megfordult. — Szervusz, Anti! — Csak ennyit mondott, kéznyújtás nélkül, és becsapta rád a liftajtót. A köszönését olyannak hallottad, mint a temetéseken a halottól való utolsó elbúcsú- zást. Verseghy Ferenc keramikus munkál.
