Somogyi Néplap, 1974. szeptember (30. évfolyam, 204-228. szám)
1974-09-22 / 222. szám
A pusztaszenlgyörgyi dohányszárítóban Koncert az erdőn A dohányszedés lassan a vége felé közeledik. A zöld levelek nagy részét az asszonyok zsinórra fűzték, és a füzérek a hatalmas pajtákban száradnak, hogy a télen majd ügyes kezek egyengessék simára a barna leveleket. A Virgínia-fajta azonban a termőföldről nem a gazdaságok pajtájába kerül. A dohánnyal telt pótkocsik útja Puszta- szentgyörgyre vezet. Itt, a Nagyatádi Dohánybeváltó mesterséges dohányszárító telepén »veszik kezelésbe-. A pusztaszentgyörgyi telepen júliustól októberig tart a szezon. Ilyenkor csak pár pillanatig' pihenhetnek a kezek, hogy azután bámulatos gyorsasággal fonják fel a póréié- cekre a csomókat. Az üzem hatvankét dolgozója közül tízen Pécsről érkeztek, a dohánygyárból. Minden évben a pécsiek segítik ki a puszta- 6zentgyörgyieket, hiszen itt helyben kevesen vannak, akik értik ezt a munkát. A telepre nyolc környékbeli termelőszövetkezet szállítja a Virgíniát. Eddig csaknem ötezer mázsa érkezett, és várhatóan még másfél mázsát hoznak majd. A jégeső egy Ügyes kezek fonják a csomókat a lécekre. kicsit "megnyirbálta a leveleket, ezért kevesebb a termés, mint amennyire az év elején számítottak. A felfont zöld dohányt rögtön a pajtákba vi- j szik, ahol száraz gőzzel keze- i lik. A levelek 150 óra alatt ; teljesen kiszáradnak. j A szárítás több szakaszból áll. Ezek közül első a színezés, mely 40—50 óra hosszat tart. Ennyi idő kell ahhoz, I hogy a levelek megsárguljanak. A lemezszárítást 55 fokos hőmérsékleten, a főborda szárítását pedig — ami tulajdonképpen a befejező szakasz — 70—75 fokon végzik. Szárítás után a dohányt gőzölni kell, mert különben törik, porlad, »nem lehet vele dolgozni«. Egy-egy pajtában 75 mázsa zöld dohány szárad. Gőzölés után a megsárgult csomókat leszedik a lécekről, azután ládákba kerül a Virgínia és elindul a pécsi, a szolnoki dohánygyár felé, ahol válogatják, fermentálják. A ropolyi erdő érintetlen ősfái között megreked az esti sötétség. Mozdulatlan, hosszú testű, szürke fantomként nyúlnak a kopasz törzsek a húsz—harminc méteres magasba, párhuzamos csíkjaikkal felszabdalva a sötétet.. Egy irtás mellett balra fordul az erdőjáró teherautóktól kitaposott poros út. A tisztáson világosabb van, a rét lustán nyújtózik az enyhe domboldalon. A tetőn egy kis vadászház petróleumlámpája pislog. Mindössze ennyi fény van a Hidegtetőn. Itt télen nehezebben olvad a hó, későbben jön meg a tavasz. Ez a nagyvadak, szarvasok. az őzek, a vaddisznók birodalma. Egy pohár bor, egy pohár meleg tea, papírba csomagolt szendvics, vérvörös paprikával, ennyi az útravaló. Este nyolc óra van. Erdei koncertre indulunk Markó Mihály kerületvezető erdésszel, aki több mint három évtizede tapossa a ropolvi erdőben az avart, harmattól csepegő haj nalokon,'párát lehelő, hideg téli reggeleken. Madár rezzen, rikoltása messze hal el a visszhangzó erdőben. A Hidegtető oldalában — valamikor még Misi bácsi telepítette ezt a vegyes erdőt, s nagyon büszke rá — kaptatunk felfelé. Az egyik magasles a célunk, ahol a környéken mocorgó szarvasok hangja mindenfelől hallatszik. Fél kilenc van, amikor elhelyezkedünk az ülőkén. A levegő tiszta, az erdő levelei percegő hanggal hullanak, elszáradt kis gallyak zörren- nek. Ebben az erdei csendben a szarvasbikáé a szó ... Az erdő királya ezekben a napokban ködös agyú, háremére féltékeny bikává változik. Koronás fejét felemeli, nyakát kinyújtja, s szájából párafelhő közben előtör a vadász-szíveket dobogtató gyönyörű hang! Orgonabúgás száll a fák felett, s az erdő vadjai egy pillanatra fölemelik a fejüket: — A király! Csendben várunk. A baglyok huhogását hirtelen egy morcogó hang nyomja el. — Kezdi már! — figyelmeztet bennünket Misi bácsi. A művész színre lép. Próba a hangszeren, a mély fekvésű hangokon. ööh-ööh-ööhöhhrr ... Szabályos ritmusban egymás után a bevezető hangok, azután felnyílik a bika torkán a zsilip. Hatalmas hangja kilométerekre elhallat- szik, végig hömpölyög a dombok között, a kis patak párás völgyében, a néma koronájú fák lombjai között verődik ide-oda, aztán valahol elcsendesül. — Tehénnel van, úgy hallom. Majd meglátjuk, hogy átvált-e a mgsik oldálra. Ha mozog, még keresi a társakat ... A szemben levő domboldalon is reccsen valami. Mindjárt utána megjön a válasz. Egy fiatal bika szól vissza az »öregnek«, még bátortalanul, de már őt is a szerelem űzi. Az »öreg« Nem mindegy, Iliket pártfogolunk! A szárítópajták levegőjének hőmérsékletét gyakran kell ellenőrizni. Két párttitkárral találkoztam külön-külön. A kölcsönös érdeklődések után rögtön a vezetőségválasztásra terelődött a szó. Az első titkár egy hivatalban tevékenykedik. nagyon lelkiismeretesen, állandóan tanul, képezi magát, olvas, hogy lépést tarthasson az élettel. A másik titkár teljesen ellentéte, ő egy kis üzemben áll a vezetőség élén nagyon régen. Valamikori tudása megkopott, elmaradt a politikai,-az általános, de még a szakmai műveltségben is. Egy fiatal munkás beszélte el egyszer, aki sokkal nagyobb üzemből — ahol a pártélet is magasabb színvonalú volt — került a tmk- ba, hogy először el sem hitte: tényleg ez a bizonytalan tudású férfi a párttitkáruk. A taggyűléseken tovább erősödött benne a meggyőződés: valami, redés jogos, mégis úgy éreztem, nincs rendjén. Az egyikhozzá- ez a párttitkár továbbra is alszólásában elmondta: nem kellene-e most már a mai követelményeknek megfelelően, alaposabban megerősíteni a pártvezetőséget. Éppen ezeknek az ismeretében lepett meg a válaszuk, amikor arról érdeklődtem, vajon megválasztják-e őket a következő négy évre is. A hivatali párttitkár egy kicsit elkeseredett hangon gyorsan rávágta, hogy most mindenképpen megszabadul a tisztségékalmas a tisztségére. Nem volna helyes, ha nem bíznának benne továbbra is, mégpedig úgy, hegy ő is visszanyerje a bizalmát. A kis üzem titkára minden óvatos célzásom ellenére sem értette meg, hogy a tagok többsége elhagyta őt, megszerezte a politikai gyakorlatot is, nem igényli már a bábáskodását. A két beszélgetésnek van egy általánosítható tapasztalata. A pártszervezetek ‘tagságától. A kis üzem párttitkára so- j ra vár annak a mérlegelése, VARGA 00M0K0S ölvök- ostoigatő El voltam keseredve. Mivel fog most szórakozni szegény? Próbáltam egyéb ránci- gálni valókat akasztani a keze ügyébe. Hiába, nem kellett neki semmi. Nem nyúlt se a kisbabáért, se a kiskanálért, se a műanyag karikáért. Ráztam a madzagjukat, lengettem őket, akkor se. így akarta tán tudtunkra adni: őt továbbra is csak a kék bajusz érdekli. Csakhogy a kék bajuszt már rég elvitte a szemetes, sőt magát az oroszlánt is. Addig húzogatták a nagyobb gyerekek, addig harmonikáztak vele, míg le nem vált a törzséről a feje. Mit csináljak? Fogtam egy csörgőt, s ahelyett, hogy felakasztottam volna, egyenest a Juci kezébe nyomtam. Hurokszerűen Hajlított szára volt, könnyen megmarkolta. Rázintott rajta egyet-kettőt, de nemigen jöhetett még rá a maga kéthónapos kis eszével, hogy mennél jobban rázza, annál jobban csörög. El is unta, le is ejtette. Megint odaadtam neki. Megfogta, a szeme fölé emelte, és nézte egy darabig. Kétszínű volt, fehér és kék, de mintát- lan. Nem talált rajta, úgy látszik semmi érdekeset, mert ismét kieresztette a kezéből. Újra odaadtam. Fölemelte, mintha tovább akarná nézni. S ekkor következett be a nagy pillanat. Megmozdította a másik kezét is, a balt, s odanyúlt, kissé tétován, de félreérthetetlen szándékkal. Nem sokáig kellett kísérleteznie, máris két kézzel fogta a csörgő szárát. Majd eleresztette a jobb kezével, de a ballal tovább markolta: sikerült átvennie egyik kezéből a másikbe». — Képzeljétek, mit tud a Juci! — fogadtam aznap este az iskolából hazatérő báty- jait-nénjeit. S akkor még magam sem gondoltam, hogy ez a rövid mondat milyen gyakran felcsendülő csatakiálltás lesz a családban. Nemcsak az én szájamról, az övékről is. Mikor nőttön-növekedtek, épp ilyen örömmel lestük őket, mégse ennyi figyelemmel. Hajszoltabban éltünk, a saját létünk gondolataival jobban eltelve. Most viszont úgy voltunk vele: itt az utolsó alkalom. Több gyermekünk nemigen lesz, ezt kell még kiélveznünk, amennyire csak lehet. Nagy gyerekeinknek meg újság volt ez az egész Juci-já- ték. ök elég gyorsan jöttek egymásután, Andris, a legidősebb is kisiskolás volt még, amikor a hatodik megszületett. Sok gyönyörűséget nem leltek egymásban, az újabb és újabb bőgőmasinákban. Föl kellett serdülniük hozzá, hogy ők is rákapjanak a kölyökkos- tolgatásra, Juci húguk jó ízére, s így vegyenek leckét idejekorán az apaság-anyaság örömeiből. Nem egyformán kaptak rá. Ez alkat vagy hajlam dolga is, úgy látszik. Harmadik fiam, az akkor tizenhét éves Dombi vált például a leglelkesebbe pótapává. Őneki sikerült az? első mosolyt is felcsillantania ? a kicsinek a szája csücskében. ? Hisz mindnyájan mosolyog-? tunk rá. Még vigyorogtunk is, ? mikor a szelíd mosoly nem ? látszott elegendőnek, hogy ki- ? csaljuk belőle a viszonzást. Már az egész család azt leste, mikor nevet végre, mikor nevet. Ö, nem volt az meg igazi nevetés! De válasz volt, félre- J értehetetl'en felelet Dombi ar- í cának a komikus fintoraira, i Kicsik és nagyok odagyűltek I a kiságyhoz. Ott álltam ma- J gam is, kissé hátrébb tuszkol- 4 tatva, a mohón kívácsi fiatal- J ság által. Dombi bemutatta a f produkciót. ^ — Ide süssetek! — mondta a t sikeres férfi fölényével. Majd f Jucihoz fordult: — Légy szí- i vés, mosolyogj! Föléhajolt, majd fejét kissé1 följebb kapva, kivillantotta a fogsorát: szélesen elvigyoro- dott. A kicsi rábámult, s elhúzta? ő is a száját. ? — Láttátok? ?, (Folytatjuk.) ? káig hallgatott, mintha gondolkodna, azután kijelentette, hogy ezek a fiatalok nem tudják nélküle elkormányozni a pártszervezetet, még sokáig szükség van az öregre a háznál.. Nem elégedtem meg sem az .egyik, sem a másik válasszal. iKülönösen izgatott, mi késztethet Valakit arra, hogy szabadulni akarjon a megtisztelő és felelősségteljes tisztségétől. A válaszokból kibontakozott, mi szülte az elkeseredését. A vezetőség tagjai eléggé magára- hagyták, munkájuk nagy része is őrá hárult. A hivatal vezetőivel is sokat kellett harcolnia olyan kérdésekben, amelyekben gyorsabban ért volna el eredményt a többiek határozottabb támogatásával. Az elkesehogyan dolgozott a titkár, a vezetőség többi tagja. Ha nem állnak ki amellett, aki eddig is jól helytállt — s legföljebb csak ő gondol a tisztségéről való lemondásra —, lehet, hogy nagyon értékes, fejlődőképes emberek maradnak ki a vezetőségből. S fennáll a másik veszély is, hogy a már alkalmatlan, hiányos politikai és általános műveltségű párttitkár megmarad a tisztségében, mert nem akarják »megbántani«. Ez se neki, se a pártszervezetnek nem válik hasznára Most, amikor mindenhol vezetőségválasztásra készülünk, ezekről a kérdésekről őszintén és határozottan kell beszélnünk. Csak azokat pártfogoljuk, akik a kor követelményeinek megfelelnek! L. G. nem foglalkozik vele, mörcög még egyet-kettőt, de csak a tekintély kedvéért. Alattunk egy türelmetlen hang szól bele a párbeszédbe. Tekintélyes bika lehet, hangja öblös, rekedt. — Ez is tehenekkel lehet, nem nagyon mennek össze... Az »öreg« ezt már nem tűri. Talán öt-hatszáz méterre vannak egymástól, veszélyben érzi a tehenei feletti uralmát. Visszaszól, szinte azonnal: gyere, ha mersz! Összecsapnak a hangok a völgy felett, de a bikák nem nagyon mozognak. Az »öreg« is inkább eltereli a teheneit, a gerinc felé húzódnak, aztán a domb túlsó oldaláról halljuk a hangját. A másik erre felbátorodik. Ahogy távolodik az »öreg«, úgy lesz mindig dühösebb, nagyokat ordít a távozó után, hirdetve az erdőnek, a fáknak, a rezdületlen leveleknek, a megilletődötten pislogó baglyoknak, a környéken kószáló szabad téSenek- nek: Megfutamodott! Van itt erő! Azután hirtelen elhallgat. Várunk mi is. A csendben megindul a szó régen volt hatalmas bikákról; a vadásznak nem volt szíve elpusztítani az erdő koronás, szerelmi vágytól hajott uralkodóit. Kalandokról, amikor még gyakrabban lehetett találkozni a vadakkal, s le kellett szállni a fogat bakjáról, elhessegetni a dühösen mörcögő bikát. — Az igazi szarvasbőgés az, amikor egyszerre hat-nyolc bika felelget, mindig dühösebben, hangosabban, mindig közelebb egymáshoz. Aztán amikor nem bírják, összemennek, csörög-csattog az agancsuk, a fiatal fák törzsei elroppannak az egymásnak feszülő súlyos testek nyomása alatt. S alighogy a győztes felemeli diadaltól mámoros fejét, a küzdelemtől még remegnek a lábai, már jelentkezik is a következő vetély- társ. Talán erősebb az előbbi vesztesnél, erősebb a győztesnél is. Nincs nyugalmuk ilyenkor a szarvasbikáknak! Az igazolás szemből jön. Egy bika ismét beleszól a csendbe, ingerli a többieket. Eddig ennek nem hallottuk a hangját. A dühös szól vissza, s távolról az »öreg« is jelentkezik, Haggya a másik kettőt vitatkozni, inkább csak a saját megnyugtatására böf- fen egyet-kettőt. A viadal azonban most is elmarad. Meleg az éjszaka a csatához, nem nagyon keresik a küzdelmet a bikák. T íz óra után már elhallgatnak. A hold egy pillanatra kikukkant egy felhőfoszlány mögül, de már nem találja a bikákat. Ismét teljes lesz a sötétség, csizmánk alatt cuppan a sár. Ahol fél órája még a dühös bika zengte szerenádját, már nyoma sincsen a királynak. Hajnalban ismét kezdődik az előadás, a szeptemberi erdő koncertje. Mészáros Attila ií FIGYELEM! A Kecel-hegy 77. sz. alatt levő MODERN VARRODÁNKBA EGY MŰSZAKRA varrónőket tagnak fölveszünk, valamint 15 éven felüli lányokat varrónőnek betanítunk, szakmunkásvizsgára fölkészítünk. A betanítási iúó 3 hónap, a betanítási időre 1100 Ft-ot fizetünk. Vasúttól a 3-as busszal közelíthető meg, a buszmegállótól 3 percre van az- üzem. Munkaidő reggel 8-tól 16.30-ig; minden második szambái szabad. ■Jelentkezés: a Kaposvári Háziipari Szövetkezet, Kaposvár, Május 1. u. 23. sz. alatt levő központi irodájában, Vincze Károly munkaügyisnél. (101327» Gyakorlattal rendelkező gépít ókat kaposvári munkahelyre — délelőtti és délutáni miiszakra is — fölveszünk Cim a kiadóban. (600)
