Somogyi Néplap, 1974. augusztus (30. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-07 / 183. szám
TUDOMÁNYOS VIZSGÁLAT Az üzemi demokrácia érvényesüléséről sekbe? Eddigi megállapítás: a vállalatok szervezeti felépítése miatt a munkahelyeken dolgozóktól még mindig végrehajtó szerepet várnak csak el, s az alsóbb szintű üzemi vezetőknek és a helyi szakszervezetnek eltérő véleménye volt fontos kérdésekről, közös fórumon a dolgozók elé vitték a kérdést, s az ott született állásfoglalás figyelembevételével döntöttek a gazdasági vezetők. Van-e közvetlenül is beleszólásuk a beosztottaknak a béremelésekbe, a jutalmak és kitüntetések elosztásába? A negatív tapasztalatok közül csupán egy: sok helyütt a brigádvezetők sem szólhatnak bele, hogy brigádtagjaik közül ki mennyi béremelésben ré- i szesüljön. Kifogásolják: a ve- ' zetők hajlanak arra, hogy a lógósokat is jutalmazzák a »békesség« kedvéért, netán azért, hogy megtartsák őket a vállalatnál. A »plusz pénzek- — jutalmak, prémium, kitüntetések — elosztásánál viszont két év alatt olyan jelentős volt a fejlődés, hogy az számít kivételnek, ha valahol nem a közösség véleményének figyelembevételével történik az erkölcsi vagy anyagi elismerések elosztása. A szocialista brigádmozgalom eredményének tudják be, hogy egy-egy brigád saját maga állítja össze: mit vállal a versenyben, s a teljesítésért járó jutalomból ki hogyan részesedjen. Milyen lehetőség van a szakmai képzésre, továbbképzésre? A SZÉKI kutatói szerint ezen a téren legjobb a helyzet a vizsgált vállalatokMilyen fejlődés, előrelépés tapasztalható az üzemi demokrácia érvényesülésében ? Erre a problémakörre keres választ a Szakszervezetek Elméleti Kutató Intézetének kutatócsoportja, amely januárban kezdte, s előreláthatóan októberben fejezi be a vizsgálatokat. — Tizennégy iparvállalatnál végzett vizsgálatok alapján kívánunk feleletet adni a kérdésre — mondta ár. Kárpáti Tamás tudományos osztályvezető, a kutatás vezetője. — Különös gonddal választottuk ki a vállalatokat, s azokat a dolgozókat, akiket meg kérdeztünk. A vállalatok ipar valamennyi ágazatát képviselik, s szerepel közöttük a Láng Gépgyár, a MOM, a 43-as AÉV 1. számú szentendrei házgyára, a Nagykőrösi Konzervgyár, a Budapesti Csokoládégyár, a Dorogi Szénbányák, a Komárom megyei Építőipari Vállalat és a Vörös Október Ruhagyár. Valamennyi vállalatnál az üzemi demokráciával kapcsolatos dokumentumokat elemezték. Ugyanakkor — kérdőíveken és négyszemközti beszélgetések során — kikérték a dolgozók véleményét is. A válaszadásban részt vevő 5200 dolgozó főleg szak- és betanított munkás, brigád- és csoportvezető, de megkérdeztek közvetlen termelésirányító műszaki és szakigazgatási alkalmazottakat is. Olyanokat, | nál. Mindenütt nagy súlyt Huszonöt éves a Borsodi Vegyi Kombinát akik legalább két éve dolgoz nak azonos munkahelyen, mert csak így tudnak reális Képet adni az üzemi helyzetről. Mire kíváncsiak a kutatók? Az üzemi demokrácia alkotó elemeiből elsősorban is a legfontosabbakra. így például: hogyan informálják az üzemi életről, helyzetről a vezetők a beosztottakat, illetve azok véleménye mennyiben jut el a vezetőkhöz? Az eddig végzett vizsgálatok alapján ezzel kapcsolatban megállapították: általában egyoldalú az információáramlás, felülről lefelé sokkal erőteljesebb. Sőt, nem ritka, hogy több szerv is — a gazdasági vezetőség mellett általában a párt-, a KISZ- és a szakszervezet párhuzamosan ugyanazokat a termelési, gazdasági, politikai információkat közli a dolgozókkal. Akadozik viszont az információ visszafelé áramlása: a munkások és alkalmazottak közük ugyan véleményüket közvetlen feletteseikkel, azok viszont csak abban az esetben adják tovább, ha főnökeik kifejezetten kérik azt tőlük. Milyen beleszólásuk van a 'eosztottaknak a helyi döntéfektetnek a dolgozók általános iskolai végzettségének megszerzésére. A legtöbb helyen kihelyezett üzemi középiskolák is működnek, s az üzemek törődnek a munkások szakmai továbbképzésével is. Általában a továbbtanulók előreléptetését is biztosítják. Hiányosság: egyes helyeken nem tervszerű a képzés, s a szakembertúlképzés miatt feszültségek adódnak. Másutt viszont nem segítik a tovább tanulni szándékozókat, hacsak az üzem közvetlen érdeke nem diktálja. Dr. Kárpáti Tamás elmondta, hogy az eddigi vizsgálatokból kiderült: a konfliktusok és érdekellentmondások munkahelyi feloldása segíti ipari üzemeinkben az üzemi demokrácia érvényesülését. Egyre több feltétel születik ehhez, s máris nagyon sok új és jó kezdeményezéssel találkoztak a kutatók. C. Gy. *J»!*»*“ A kormány 1919-ben határozta el, hogy a Borsodi Szén- medencében — Sajókazinc, Barcika és Bercnte község térségében _ fellelhető szén komplex hasznosítására kombinátot l étesít. A Borsodi Vegyi Kombinát 25 év alatt az ország egyik legnagyobb vegyipari vállalatává lett, 1973-ban 2,7 milliárd forint értékű terméket állítottak elő. Egyetemista Gliwicébcn GYULUS, azaz Király Gyű- j mert beszéltem álmomban la 22 éves, szakállas fiatalem- Lengyelül. Ha véletlenül dúber. Három éve a kaposvári Munkácsy Gimnáziumban érettségizett. Azóta csak nagyon ritkán látni a város utcáin. — Véletlenül került kezembe egy tájékoztató, melyből megtudtam, hogy a Sziléziai Műszaki Főiskola a magyar fiúkat is szívesen várja. Felvételiztem, sikerült. Így kerültem Gliwicébe állami ösztöndíjjal, mint szennyvíztechnológia szakos hallgató. Itthon még nincs ilyen szakoktatás ... '— Tudatos volt a három év előtti választás? — Nem tudtam, mit választok, de ha most újra kéne választani, tudatosan is így döntenék. Beszélgetésünk további részét nehéz volna leírni mint kérdések és feleletek sorát. Honvágyról, a lengyel és az ott élő magyar egyetemisták életéről, apró hétköznapi gondokról és örömökről kérdeztem. Mint mondta nem köny- nyű válaszolni ezekre. Beszélgetésünk végére mégis összeállt az apró gondolatmozaikokból a válasz. — Három éve élek Lengyelországban. Néha azon kapom magam, hogy felejtem a magyar nyelvet. Persze, mikor hazajövök, megnyugodva tapasztalom, hogy egy-két óra alatt »visszazökkenek«. Egyik éjjel nyugtalanul aludtam. Társaim felráztak, A szakember példamutatása Magyaratádi tapasztalat — aratás után A tegnapi eső már jóval kevesebb aratnivalót talált a somogyi gazdaságok határában, mintha egy héttel korábban érkezett volna. Örömmel állapítja meg ezt mindenki, aki figyelemmel kísérte az idei gabonabetakarítás menetét, és hallgatta az időjárással kapcsolatos panaszokat és kívánságokat. Nem sok gabona áll már lábon a földeken megyénkben. Állami gazdaságaink úgyszólván teljes egészében végeztek az aratással, és a termelőszövetkezetek vezetői közül is sokan már múlt időben beszélhetnek erről a nagy munkáról. Ami különösen örvendetes: a legtöbb helyen a szép eredmények felülmúlják nemcsak a terveket, hanem a korábbi években elért rekordokat is. nek, sort kerítenek az értékelésre is. A megyei tanács mezőgazdasági fejlesztési albizottsága is ezt tette nemrég. Megállapíthatta, hogy az idén különösképpen jól sikerült a felkészülés, menet közben alig volt zökkenő. Dicsérettel illették az AGROKER-t a jó alkatrészellátásért, s megemlékeztek arról, hogy üzemanyagban se volt hiány. A gazdaságokban pedig jól helytálltak az aratók és a munkákat szervező szakemberek nemcsak a betakarítás, hanem már a felkészítés időszakában is. Erről számolt be a minap Pintér Lajos, a magyaratádi Barátság Termelőszövetkezet párttitkára is: — Termelőszövetkezetünk, a magyaratádi Barátság Tsz 12,7, takarmánybúzából 49, étkezési búzából 43. zabból pedig 28,7 mázsa volt. A csapadékos időjárás számottevően hátráltatta a munkákat, így az aratást egy héttel később fejezhettük be. A jó szervezésért elsősorban Kovács Lajos főagronómust illeti dicséret, aki a betakarítás idején szinte éjjel-nappal a területet járta. Nagy része van az elért eredményekben. Így vélekedik a magyaratádi párttitkár. Tény, hogy a szép eredmények mögött ott van az aratási munkákban közvetlen részt vevő kombájnosok, szem hordók, műhelybeliek jó dőlni kezdek, rendszerint ma gyár népdal jön a számra. Abból sokkal több van. A lengyel fiatalok hazájuknak csak kevés dalát ismerik. Egyszer a vonaton hazafelé egy lengyel fiúval azon versenyeztünk, melyikünk tud több lengyel népdalt. Nyertem. Az első évben csak a nyelvet tanultuk. Ez az orr, ez a fej... így kezdődött az első óra. Tanáraink egyáltalán nem tudtak magyarul, mégis húrom hónap múltán pontosan megértettük lengyel csoporttársainkat, fél év után pedig beszélgettünk, sőt vitatkoztunk is velük. Az ott élő egyetemistákat is élénken foglalkoztatják társadalmi és politikai kérdések. A mező- gazdaság szocialista átszervezésének lehetőségei vagy az életszínvonal-politika gyakran szóba kerülő témák. A honvágy akkor gyötri leginkább az embert, ha nem tud azonosulni a másik ország szokásaival. A lengyelek életmódja lassúbb, mint a miénk. Ott nem látni reggel nyolc előtt öt perccel rohanó embe-| reket az utcán. Nem rohannak, inkább elkésnek. Mivel én pontosan jártam az előadásokra, társaim már-már csodabogárnak tartottak.. Most már én is húsz perceket kések, hiszen a tanár is ugyanennyivel később jön be. Lényegesen több és szervezettebb ifjúsági klubjuk van. Színvonalasabb az ifjúsági turizmus, és több a fiataloknak nyújtott kedvezmény. Ennek ellenére Lengyelországban sem kevesebb a csellengő fiatal. Sorolja a hasonló »kétolda- j lú« példákat. Hogy bizonyítsa véleményének megalapozottságát, még az egyes jelenségek társadalmi okairól is beszél. Mindig vitára kész és jókedvű. Valódi egyetemista. A KAPOSVÁRI Expressirodában találkoztunk, véletlenül. Már jó két órája beszélgettünk, amikor 'kiderült, miért épp itt. — Most a szünidőben csoportokat kísérek. A fizetés is jól jön, ráadásul nagy örömmel viszem végig a magyar fiúkat és lányokat Lengyelországnak azokon a tájain, amelyeket egy vagy két éve magam barangoltam végig. Még három évem van visz- sza. Tucatnyi kollokvium és szigorlat áll még előttem. Ha A befejezés küszöbéhez ér- augusztus 2-án befejezte az keztek tehát gazdaságaink, s ahol már lekerült a táblákról valamennyi kalászos, és a gépek a szomszédoknak segítearatást, és szép terméseredményekről adhatunk számot. A hektáronkénti átlag őszi árpából 34,4, tavaszi árpából munkája és a gazdasági veze- , ... tők szervező tevékenvsége I vegzek, hazajövök. Néha eljut ------ ! hozzám, Gliwicébe a Somogyi Néplap. Abban olvastam, hogy Kaposváron és Siófokon is milyen égetőek a szennyvízgondok. Ügy gondolom, ezek a gondok nekem is sok munkát adnak még három év múlva. Sokat »kivett« a gépekből az idei aratás, de az embereket is próbára tette. A vizsga — most már elmondhatjuk — jól sikerült, s jöhet a következő: az őszi betakarítások »tételéből«. H. F. Bíró Ferenc Kik a rakoncátlanok? I zgalmas levelet hozott a posta. Ha ez lett volna az első, amely a »rakoncátlanok rémtetteivel« foglalkozik, bizonyára megdöbbentem volna segélyt kérő, felzaklatott hangnemétől. Így azonban arra késztetett, hogy megkíséreljem összegezni tapasztalataimat. Beszélnünk kell róla, mert egyre gyakrabban foglakoztatja az embereket, s nem értem, saját környezetükben, lakóterületükön miért nem találnak megoldást. Kaposváron például, ha azt hallom: Április 4. köz, akkor óhatatlanul a felnőttek és a gyerekek összeütközésére gondolok. Okom van rá, hiszen lapunkban is legalább hatszor foglalkoztunk békétlenségükkel. Játszanak a gyerekek, panaszkodnak és acsarkodnak a felnőttek. Megnyugvásról szó sincs. Másutt, ha kerítést, kertet emleget valaki, már tudom: baja van a *rakoncátlanokkal«. A »dühöngő kislabdapályá- ról« ír az egyik olvasónk, s a gyerekek játéka miatt méltatlankodik. Ha a »kibírhatatlan vadócokról« beszél valaki, akkor is azokra gondol, akiket nagyon szeretek, s akikről szüleik is úgy tartják: nem baj, ha mozgékonyak, élénkebbek egy kicsit, legalább élet van bennünk. A gyerekek nem panaszkodnak, csak játszanak és kiabálnak is néha. A felnőttek is, ők is szenvedő alanyai az összeütközésnek. De nemcsak a gyerekek védelmében akarok ma beszélni. A felnőttek és a gyerekek megértéséről, a generációk összhangjáról szeretnék szólni — az összeférhetetlenség ellen. Néhány héttel ezelőtt újabb cikk jelent meg az Április 4. közi állapotokról. Bejött hozzám a lakóbizottság elnöke. Sértettnek érezte magát, úgy hitte megbántottuk a felnőtteket. Pedig csak rózsát ültettek az ablak alá (hogy szebb legyen a környék), de igaz az is, hogy képtelenek voltak már elviselni a gyerekek »ordítozását és sivítását« az ablak alatt. »Miért nem értjük meg, hogy az embereknek jár a nyugalom, a pihenés, miért nem segítjük inkább, hogy eltávolítsák a gyerekeket az ablakok alól?« Próbáltam nyugtatni az egyébként tisztességes szándékkal, és nem is ok nélkül panaszkodó férfit. Azt kértem: nézzenek körül a felnőttek között is, mert nem lehet igaz, hogy mindig a gyerekekben van a hiba. Az egész megyében nincs annyi baj — mondtam kissé megfontolatlanul — mint náluk, ahol mindössze négy házból áll a lakótelep. És jó volna észrevenni azt is: nem a Cserből, nem a Vörös Hadsereg útjáról járnak oda a gyerekek »ordítozni, hanem ezekből a házakból. Nem a szüleikkel kellene először szót érteni? Kik a rakoncátlanok? »Szóval nyeljük le a bírálatot?« — kérdezte sértetten a lakóbizottság elnöke. Nem kell »lenyelni«. Megszívlelni talán érdemes. Alighogy elköszöntünk, postát bontottam, és akkor akadtam rá egy levélre, amelyben három sűrűn gépelt oldalon kérnek segítséget az »őrültek házába vezető út« megszüntetéséhez. A levélírók az Arany utca 8-as és 10-es ház közötti játszóteret átkozzák. Itt sincs nyugalom. Kár volna a többi példával, beadvánnyal előhozakodni. Ez a levél .ugyanis töményen összegezi a lakók kifogásait, s ha szabad hozzátennem: ázt is, hogy mennyire nem értjük még a szocialista együttélés szabályait. Csak egy nem derül ki a levélből. Az, hogy kik a rakoncátlanok? Szenvedélyes S.O.S.-jeleket olvasok. Így hangzanak: »Fontos és sürgős ügyben kérünk segítséget«; »Soron kívüli intézkedésre van szükség«; »Idegbajt kapnak az emberek«; »Fel kell lépni az őrjítő lárma ellen«; »Elüldöznek minket, ez az út az őrültek házába vezet«; »Átok száll a tervezőre« és így tovább. A levél felháborodásról, kilátástalanságról árulkodik. Ha némileg túlzó is, érzékelni lehet a lakók indítékait. Sok mindenben igazuk lehet. De soraikból nem derül ki pontosan, hogy kik a rakoncátlanok? F eledékenyek vagyunk. Elfelejtjük például, hogy mi is voltunk gyerekek. Édesanyánkat boldogság és öröm töltötte el, amikor meghallotta az első — és bántóan visító — »oázásunkat«; s apánk is büszke volt később, az életerőt vélte fölfedezni abban, hogy nagy hangon hívtuk játszótársainkat. Emlékezzenek csak vissza: milyen gyakran elragadott bennünket a játék szenvedélye. Gyerekek voltunk. Azután már mi virrasztottunk át gyereksírástól kínos éjszakákat, de égő szemünk csillogott, mert »hát istenem, rakoncát- lankodik a srác«. Es feledékenyek a gyerekek, a fiatalok, a ma ifjú szülői. Mintha öregjeik, a nyugdíjasok, a munkában megrokkant elődök nem is küzdöttek volna végig az életet; mintha a mi édesanyánk nem vágyott volna a csendre, sohase lett volna ágyhoz kötött beteg; mintha nekik nem kellene számítaniuk arra, hogy egyszer majd nyugalomra, békés életre vágyó öregek lesznek. Bűnös feledékenység ez. Miért van örök összeütközés? Miért bántjuk a gyerekeket, a jövő hordozóit; és miért nem becsüljük eléggé az idősebbeket?' Igaz, mi még a réten butballoztunk, és nem voltak játszótereink. De szinte odúkban, ócska vályogházakban éltünk, és lavórban mostuk a fülünket a földes konyhákban. A nagy emeletes házak sokasága, a lakótelep egy-egy otthona szinte palota a régiekhez képest. És örömtelién sgk gyerek él ott. Nehezen tudunk alkalmazkodni az újhoz. Miért nem vesszük tudomásul, hogy mások is élnek körülöttünk. S a szülők semmit sem tehetnének azért, hogy a gyerekek is megtanuljanak alkalmazkodni? Á levélben arról olvasok, hogy a kisgyerekek szülei gyakran tiszteletlenül, durván szólnak vissza, ha egy-egy idősebb ember jó szándékkal figyelmezteti az apróságokat. »Gúnyt, megvetést, bosszúállást kapunk cserébe. Azt mondják: menjünk az erdő szélére lakni, mi már oda valók vagyunk. Ha nem tetszik a lárma, meneküljünk el hazulról. De tessék mondani: milyen otthon az, ahonnan menekülni kell? Mi az éjszakai munkások, az ágyhoz kötött betegek, a munkában megrokkantak részére kérünk védelmet!« A soha nem szűnő sikoltozás, az őrjítő lárma szemléletes bemutatása után ők maguk tették föl a kérdést: »Ennyire gonoszak lennének a gyerekek? Nem, ők jók! Szüleik nem törődnek velük eléggé, még biztatják is őket: azért is kiabáljatok gyerekek!« Kik a rakoncátlanok? T udom, vannak eleve összeférhetetlen emberek, sok bajunk van velük. De betegségük ellen aligha van jobb orvosság a közösség erejénél. Bennem az a kérdés motoszkál: miért nem működnek rendesen a lakóbizottságok? Miért csak a tanácstól, az IKV-tól várják a rendteremtést? Miért nem lehet olyan közösségeket kialakítani egy-egy házban, lakótelepen, amelyek uralják a helyzetet, és rendet tudnak teremteni. Nem a gyerekek és nem a felnőttek ellen, hanem a nyugalom és a játék lehetőségének megteremtéséért. A levélben olvasom, okos javaslat: miért ne lehetne szabályozni a lakóház és a játszótér életét? Elő lehetne írni, hogy mikortól meddig van »csendes pihenő«, és mikor játszhatnak kedvük szerint az apróságok. Ez rendre, fegyelemre szoktatná a gyerekeket is, időben megtanulnák, hogy mennyi idő a munkáé, mennyi a játéké, a pihenésé. Nem kell elviselhetetlen korlátokat állítani eléjük, de életrendjüket szabályozni aligha ártana. A gyermek — a jövő. Értük élünk és értük dolgozunk. Azt hiszem, megérdemelt nyugalmunkat úgy kellene biztosítani hogy ők se szenvedjenek hiányt. Hogy kik a rakoncátlanok’ Nemcsak a gyerekek. De ez a »fölfedezés« aligha kisebbíti a lakótelep tervezőinek felelősségét. Jávori Béla
