Somogyi Néplap, 1974. augusztus (30. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-22 / 195. szám
Magyarország a brnói vásáron Szeptember 11—19 között tizenhatodszor A magyar külkereskedelem immár hagyományos vendégnek számít a brnói vásáron. Ezúttal sorrendben 16. alkalommal állítanak ki a magyar vállalatok. A Hungexpo Vásár- és Propagandairoda szervezésében az idén a magyar részvevők 1174 négyzet- méteres fedett és 513 négyzet- méternyi szabad területen mutatkoznak be. Az 1687 négyzetméteres összterület több mint 200 négyzetméterrel nagyobb a tavalyinál. A 18 külkereskedelmi jogú vállalat 13 kiállítóhelyen jelentkezik A Technoimpex a szerszámgépek mellett első ízben mutatja be a legújabb cipő- : ipari gépeket, j Az Elektro- \ impex ipari \ televíziós Ián- i cot, a Telin- \ form személy- i hívó-berendezést, kamera- állványt; az Elektromodul elektromos al- \ katrészeket, a s Metrimpex kü- f®* lönböző műsze- sz^a^us reket, az Egyeli—10 típusú kisszámítógép-rendszer. Kiállításra brnói ESZR-kiállításon. kerül Növényvédelmi tájékoztató Fertőz a szövőlepke második nemzedéke A gyors hőmérsékletemelkedés hátSsáfe á‘ líónáj?a középétől megfigyelhető a nagy egyedszámú amerikai fehér szövőlepkék kirepülése. Az első nemzedék kifejlődését a változékony, gyakran hűvös idő késleltette, ezért várható, hogy a második nemzedék tömeges lárvakelése is később következik be, mint a korábbi években. A jelenlegi hőmérsékleti viszonyok mellett augusztus 25- től várható a kis hernyófészkek tömeges megjelenése. A védekezés ebben az időpontban a leghatékonyabb. Az első nemzedéknél erősebb lesz a fertőzés; különösen magas egyedszámra lehet számítani á kaposvári járás egész területén, a Balaton-parti üdülőtelkeken, szórvány- és házikertekben, továbbá a megye déli részén. Védekezésre használható házikertben és nagyüzemben egyaránt: Unifosz, Nogos 0,1, Safidon 0,4 százalék (100 liter víz/1, ill. 4 dl), Ditrifon, Fiiból E 0,3 százalék (100 liter víz,'30 dkg, illetve 3 dl). A szüret várható időpontját vegyük figyelembe a vegyszerek kiválasztásakor! A káposzta-bagolypille második nemzedékének rajzása elhúzódik, a kis hernyók tömeges kelése augusztus utolsó napjaiban — a megye északi részén szeptember első hetében — várható. Ha a kis hernyók ellen védekezünk, megelőzhetjük a káposztafejek, a karfiolrózsák ösSzefurkálását, szennyeződését, későbbi rothadását. A második hernyónemzedék fertőzése elsősorban Balatonlelle és Siófok térségében; valamint a Dráva és a Ri- nya menti kertészetekben lesz erősebb. Javasolt rovarölő szerek nagyüzemben: Gusathion, Metil-Cotnion 0,3, Paratioh 20 0,2 százalék. Házikertben használható: Metation 50, Sa- tox P 50, Sumithion, Ditrifon 0,2 százalékos oldata (100 liter víz/20 dkg, ill. 2 dl vegyszer). A száraz meleg hatásái-a a ribizlibokrokon gyorsan szaporodnak' a kártevők, és a mélyebben fekvő, párás környezetben a kórokozók is. A károsodott vesszőket metsszük ki és azonnal égessük el! A kaliforniai pajzstetűlárvákat és az üvegszárnyú ribiszkelepke rajzása jelenleg is folyamatos. A lisztharmat és a levélfoltosságok kórokozói újabb növényi részeket fertőznek. A korai lombhullás és a vesszőpusztulás megelőzése végett kezdjük meg a permetezést! A védekezésre 0,2 százalékos Zinebet és Sumithiont, valamint 0,3 százalékos Fosz- fotiont együttessen juttassunk ki. A permetléhez 0,3 százalékban akkor tegyünk Thiovi- tot, ha a bokrokon több lisztharmatos hajtásvég látható. (A permetléből 100 négyzet- méterre 7 litert juttassunk ki.) típusú STATICOP indirekt clektro- másológép. sült Izzó a többi között lámpákat, fénycsöveket, katód- sugár-csövéket, integrált áramköröket állít ki. Az Iro- dagépipari és Finommechanikai Vállalat irodagépeket és pénztárgépeket, a Videoton Rt, számítógépnek, a Mogürt elsősorban szervizberendezéseknek ad helyet. Az utóbbinál érdemes megjegyezni, hogy a Mogürt először mutatja be a naposcsibeszállító járművet. A speeíálkocsi érdekessége, hogy magyar— csehszlovák kooperációban készül. (A magyarországi Bu- damobil, a csehszlovák Avia- alvázra építi a naposcsibeszállítót.) Az idei brnói vásár egyik érdekessége a D-pavilonban megrendezésre kerülő Egységes Számítástechnikai Rendszer kiállítása. A bemutatón a Videoton az ES 1010 (R— 10) típusú számítógépet, a Magyar Optikai Művek által gyártott lyukszalagos perifériákat, valamint a Budapesti Rádiótechnikai Gyár LK—4 típusú kazettás adatrögzítőjét mutatja be. A Videoton 1974- ben 2,5 millió rubel értékben 7 kisszámítógép-rendszert szállít a csehszolvák beruházóknak. Az előzetes tervek szerint a magyar ipar Csehszlovákia részére — évente, 1980-ig — mintegy ötmillió rubel értékben gyárt az említett berendezésekből. A vásár idején egyébként jól felkészült informátor] gárda áll majd az érdeklődők rendelkezésére. A látogatók a helyszínen részletes, mindenre kiterjedő felvilágosítást kaphatnak a kiállított tárgyakkal kapcsolatban. A gondos felkészülés megteremti annak a lehetőségét, hogy az 1973-as évhez hasonlóan ezúttal is jelentős üzletkötésekben realizálódjék a magyar résztvevők igyekezete. S. J. AUGUSZTUS 22 bSUTOBXO, Menyhért Milyen lesz az időjárás? A várható időjárás ma estig: nyugat felől időnként felhősödés, többfelé, elsősorban nyugaton és északon záporral, zivatarral. Mérsékelt, időnként megélénkülő szél. A zivatar idején átmeneti szélerősödés. A nagy meleg keleten is gyengül. A várható legmagasa bb nappali hőmérséklet ma álta- ban 22—27, délke létén 30 fok körül lesz. Isz-ek [ulsiieuma Alkotmányunk 25. évfordulójának ünnepén megyénk három termelőszövetkezetében jubileumi ünnepséget tartottak. Tapsonyban, Pusztakovácsiban és Böhönyén ünnepi közgyűlésen emlékeztek meg a szövetkezet megalakulásának negyed százados évfordulójáról, az alapító tagoknak, a szövetkezeti mozgalomban kiemelkedő munkát végzett dolgozóknak kitüntetéseket, jutalmakat adtak át. — A kaposvári hivatalok és intézmények KlSZ-titká- rainak tanfolyama kezdődik holnap Balatonfenyvesen. Az ötnapos tanácskozáson a KISZ kb áprilisi határozatainak végrehajtásáról tartanak tapasztalatcserét. — Jól sikerült véradónapot tartottak Kerekiben. A lakosság tíz százaléka több mint tizennyolc liter vért adott a siófoki kórház folyamatos vérellátásához. — Főzni való csemegekukorica termesztésével is foglalkozik a kapospulai Ezüstkalász Termelőszövetkezet. Eddig 100 000 cső kukoricát értékesített, ezzel 120 000 forintos bevételre tett szert. Rekordforgalom Az igali termálfürdőben eddig 150 ezer vendég fordult meg. A vendégek majdnem fele külföldi volt, többségükben jugoszláv, NDK- beli, lengyel, osztrák, nyugatnémet. Augusztus 20-án rekordforgalom volt: hatezren keresték fel a gyógyhatású vizet. — Tűz ütött ki kedden este a New York-i földalatti egyik- alagútjában, amely az East River alatt húzódik. A csúcsforgalmi órákban négy szerelvény rekedt »-a víz alatt«, az utasok közül sokan gyalog menekültek, mások azonban órákig vártak a kocsikban. Mintegy kétszáz személy szenvedett kisebb-na- gyobb füstmérgezést. — Ismeretlen tettesek elrabolták egy szivargyár igazgatójának ötéves kislányát, aki szüleinek otthona előtt az utcán játszott. Nem sokkal később egy telefonáló húszezer dollárnyi váltságdíjat kért a szülőktől, néhány óra elteltével pedig kétszeresére emelte az összeget. — Az ország legnagyobb »illatos üzemében«, a da- ránypusztai Illóolaj- és Gyógynövény termesztő Gazdaságban félidejéhez érkezett az aratás. Az eddig betakarított francia és angol levendula, továbbá kapor zöldanyagából mintegy 100 mázsa olajat vontak ki. — Kulcsmásolatokat szer zett és több napon át zavartalanul fosztogatott egy ismeretlen férfi a párizsi Rotschil-bank egyik széfrészlegében. Mivel a kifosztott páncélfülkék tulajdonosainak nagy része nyári szabadságát tölti, egyelőre nem tudni, milyen értékek tűntek el. Nénssedési világkonferencia Bukaresten Hétfőn délelőtt a román fővárosban megkezdődött az ENSZ népesedési világkonferenciája. Az első, népesedés- politikával foglalkozó, kormányszintű világértekezletet Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára nyitotta meg. — 300 férőhelyes HSZVrendszerű szakosított szarvasmarha-telepet épít a görgete- gi Búzakalász Tsz. A telep — melyet jövőre adnak át — 13 millió forintba kerül. — Figyelmetlen motorosok szenvedtek balesetet tegnap délután. Andalics Géza József kaposvári villanyszerelő kisiparos Balatonszemes külterületén egy Zsigulinak ütközött. Andalics Géza József megsérült, eljárás indult ellene. Somogyváron Buzsáki Ernő pusztakavácsi központi fűtésszerelő gyorshajtás következtében az út széléhez sodródott,, árokba csúszott és könnyebben megsérült. 55 évvel ezelőtt, 1919. augusztus 22-én végezték ki az akkor 25 éves Éhtzbru- der Dezső forradalmár pedagógust Horthy fehérkülönítményesei. Sárváron született, két évig a szentgotthárdi gimnáziumban tanult, majd 1909-től 1913-ig a pápai tanítóképző diákja volt. Pedagógusi tevékenységét is Sárváron kezdte. 1911-ben bevonult katonának és két év múlva orosz fogságba esett. A goságban megismerkedett az orosz muzsikával, s a fogolytáborban dalárdát szervezett. A Nagy Októberi Szocialista Forradalomban vöröskatonaként harcolt. Jól- képzett, kiváló agitátorként tért haza, még az őszirózsás forradalom előtt. Az 1919. március 22-én megalakult soproni direktórium katonai biztosa lett. Német nyelvű röpiratban szólította föl az osztrák munkásokat: támogassák a magyar Vörös Hadsereget. Sokan hallgattak is hívó szavára, s a bécsújhelyi és környékbeli gyárakból egyre többen sorakoztak a vörös zászló alá. Amikor a Dunántúlon terjedni kezdett az ellenforradalom szennyes hulláma, a fiatal forradalmár fölfegyverezte a munkásokat; a kopházi ütközetben leverték az ellenforradalmárokat. Végül mégis azok kerekedtek felül, s a különítményesek Entzbrudcr Dezsőt brutális kegyetlenséggel kivégezték. * Félmillióan a Balatonnál Az egész főszezon legnagyobb idegenforgalma bonyolódott le az augusztus 18— 20-i háromnapos víkenden a Balatonnál. Húszadikán a tópart 40 nyaralótelepén minden szálláshely bérelt volt, s a kempingekben sem lehetett már helyet kapni. Az állandó vendégek száma megközelítette a 400 ezret, az egynapos kirándulásra érkezőket is számítva pedig a tó vendégseregének a létszáma elérte a félmilliót. A hazaiak mellett a tónak most több mint 30 országból vannak vendégei. A statisztikát nézve nyilvánvaló, hogy gyönyörű tavunk egész Közép-Eu- rópa menedéke a kánikula 'ellen. — Hamis amerikai húszdolláros bankjegyek nyomásara rendezkedett be két görög származású ausztráliai férfi egy melbourne-i pizsa- _ magyarban. A rendőrség őrizetbe vette a hamisítókat és lefoglalta az eddigi »árukészletet« — a mintegy 12 millió dollár névértékű bankjegyhalmazt. Ví2befúlás gumimatracról Balatonszéplakon egy gumimatracról a vízbe fordult- és megfulladt a 22 éves Abenradiv Nyesdet lakatos, bolgár állampolgár. Balatoh- bogláron hasonló körülmények között vesztette életét a 46 éves Alfred Machel gépkocsivezető, osztrák állampolgár. Mindkét holttestet kifogták a Balatonból. LÁSZLÓ LAIOS fii! IRáHBANY ászon ö Somogyi Néplap De két év múlva a világpiaci ár meredeken lehanyatlott, és a franciák négy-öt dollárral kevesebbet fizettek a félkész uránkoncentrátum kilójáért, mint amennyit annak idején a szovjet fél. S akkor kezdődött a visszakozás, ami nem tudom, sikerült-e nekik. — Nemcsak a jövő tisztázatlan, a szakma is bonyolult. — A szakembernek is. Régi bányász vagyok. Komlón voltam üzemvezető főmérnök. Tíz éve, amikor átjöttem az uránhoz, sokat kellett tanulnom. Amit ma öt perc alatt felfogok, azzal akkor 3—4 napig foglalkoztam. Más módszerek, más emberek. A szikla kemény. Titokzatos, mert a kincsét, az uránt nem lehet látni, csak a műszerek érzékelik.» Az emberek nagy része nem bányász eredetű, nincs meg nálunk a hagyományos bányászvirtus és -becsület. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy alább- valók, mint a szenesek, hanem azt, hogy nagyon sokféle felfogásúak, s önmaguknak is sokat kell küszködni azért, hogy megszokják a munkát és megbarátkozzanak a szorongással, a félelemmel, ami mindenkiben munkál, aki föld alá megy dolgozni. A mecseki szénbányákban, főleg Zobákon, ahol a legjobb feketeszenet nyerik, a metán a legnagyobb ellenség. Itt, ahol Zobáknál is melyebben a legjobb hazai urántelepeket támadjuk, a váratlan omlás fenyeget bennünket. Az ércbányászat sajátossága, hogy nem kell mindenütt támmal biztosítani, de hogy hol nem kell, nem lehet pontosan kiszámítani. Ilyenkor könnyen bekövetkezhet az omlás. — Az ércbánya, bár kisebb létszámmal dolgozik, mint a szénbánya, jelentősége nagyobb. — Ahogy vesszük. Az emberek hajlamosak a túlzásra. Mi nem vagyunk Kuwait Egyrészt kevés az uránunk, másrészt nagyobb lélekszámú a lakosságunk. Akik azt hiszik, hogy a nemzeti jövedelemben mi olyan szerepet játszunk, mint a Közel-Keleten az olaj vagy Chilében a salétrom, tévednek. Azok is tévednek, akik azt emlegetik, hogy miért nem használjuk ki néhány atombomba gyártására készülő állam uránéhségét, és miért nem adjuk el esetleg nekik a Mecsek érckincsét. Egyrészt azért, mert mi is úgy járhatnánk, mint a már említett baráti állam, másrészt a nemzeti jövedelmet 'nem módosítaná í olyan mértékben, mint azt a laikusok sejtik. Ezért maradunk a biztos partnernél. — A jövőt mégis csak a világpolitikai helyzet és a gaz-, dasági körülmények határoz- ,zák meg. — Hogy a mecseki uránra szükség lesz-e és milyen mértékben, az attól függ, hogy mennyi atomerőmű épül, és főleg mennyibe kerül az üzemelés. Mert maga az urán, bár nem olcsó dolog, nem játszik nagy szerepet a felhasználás költségeiben. Az erőművek építése viszi el a költségek felét, a további negyven százalékot pedig a működtetés. A maradék az urán értéke. — Nagy versenyfutás van az atomerőművek építői között azért, hogy minél korszerűbb, gazdaságosabb legyen a létesítményük. Szerintem a világverseny egyik jellegzetes formája lesz az ilyen irányú kutatás és kísérletezés a jövő évtizedekben. — Tehát mégiscsak terveznek itt, Pécsett is ... A főmérnök elnéz a tölgyes felé. Arra. amerre már nem hallatszik a bányagép, a gépkocsik robaja, ahol a természet csendjének v-ilága éli a maga egyszerű, s mégis bonyolult életét. — Nincs olyan nap, hogy ne gondolnánk arra, amit magának elmondtam. Mémöktár- saim valamennyien, sőt a bányászok is kérdezgetnek, érdeklődnek. Ezek az emberek, akik az ország minden részéből verbuválódtak, szeretik a bányát. Akkor is, ha isznak, ha néha botrányokat is csinálnak. És teljesítik a kötelességüket. Bejárnak mindennap, olykor nagy távolságokról. Beszállnak a föld mélyébe. -Hat óra negyven percet küszködnek az anyaggal. Verejtékezve, állva, térdelve, hason csúszva, ahogy az érctest megkívánja. Legyőzik a sziklát, legyőzik a félelmet. — Hogy mennyire ragaszkodnak a bányához, akkor mutatkozik meg leginkább, amikor baleset éri őket, megrokkannak vagy nyugdíjba menek. Ilyenkor szakad föl belőlük a hűség és a könny. Az érzelem, amit talán évekig titkoltak, mert illőn tudták, hogy mindez nem méltó a bányászokhoz. Egyszerű emberek, akik csak szórványosan hallanak arról, hogy az érc, amit a felszínre küldenek, mit jelent az embernek, a jövő emberének. Hbgy nemcsak pusztító bon)bát készítenek belőle, hanerp gyógyulást is adhat a betegnek. Hasznos, új: távlatokat nyit az iparban és a mezőgazdaságban. És mégis helytállnak, mert becsületbeli ügynek tartják. — A bányász szolgálja, de ura is az anyagnak, amelyért tudósok áldozták életüket. Hadakozik önmagával, a sziklával. a sorsával, a családdal, a nőkkel, a társaival, de ember marad. Ez a mi jövőnk alapja.