Somogyi Néplap, 1974. július (30. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-06 / 156. szám

Ismerkedés az SZMBT munkájával Barátainknál jártunk ! A bölcsőtől a koporsóig A fát nem lehet kiszorítani Harminc aktivistájának tette lehetővé a Magyar— Szovjet Baráti Társaság Or­szágos Elnöksége a közelmúlt­ban, hogy egy hetet tölthes­sen a Szovjetunióban, ismer­kedjen a szovjet testvértársa­ság — a Szovjet—Magyar Ba­ráti Társaság — tevékenysé­gével. A csoportot — amely­nek magam is tagja voltam — a magyar—szovjet barátsági munkában kiemelkedő MSZBT-tagcsoportok ügyve­zető elnökei és az irányító pártbizottságok képviselői al­kották. Gazdag programunkban szerepelt városnézés, a Tre- tyakov-képtár, a borogyinói körképmúzeum megtekintése is. És természetesen baráti találkozók. A Barátság Házában ked­ves szavakkal, sok szeretettel fogadtak bennünket. Vendég­látóink között volt Iran Te- remtevics Zamercev nyugal­mazott tábornok, az SZMBT elnökhelyettese, Budapest hajdani városparancsnoka («Emlékek, arcok, Budapest« című visszaemlékezéseit a Zrínyi Kiadó 1969-ben jelen­tette meg magyar nyelven), 1 van Szemjonovics és Cors- csinszki tábornokok, akik ugyancsak részt vettek ha­zánk felszabadításában. Ott voltak még a baráti társaság más vezetői is, köztük Tyimo- fejevna asszony, a Rabotnyica című újság szerkesztője, az elnökség tagja. — Kedves barátokat kö­szönthetünk — mondta Za­mercev tábornok —, és na­gyon örülünk annak, hogy ta­lálkozhatunk testvértársasá­gunk aktivistáival. Folyama­tosan figyelemmel kísérem a magyar nép szocializmust építő munkáját, és csak elis­meréssel szólhatok az ' elmúlt három évtized nagyszerű eredményeiről. — Ezután ma­gyarországi emlékeiről beszélt. Iv.an Szemjonovics is föl­idézte azt az időszakot, ame­lyet. hazánkban töltött el. Szólt arról is, hogy most fe­jezi be Vihar című könyvét, amelyben azoknak a magyar internacionalistáknak állít emléket, akik részt vettek a polgárháborúban. — Amikor a katona útra kel, végignéz magán, hogy mindene rend­ben van-e, megnéz minden gombot a zubbonyán. Én is így vagyok most, mielőtt a kiadónak átadom a könyvem kéziratát, még egyszer tüzete­sen átnézem azt. De ma fél­retettem munkámat azért, hogy önökkel találkozhas­1 sam. Ha a könyvem megjele­nik, remélem hamarosan le- í fordítják magyarra is. Arra kérem Önöket, olvassák el, és mondjanak véleményt ró­la. Ezután részletesen beszélt i az SZMBT aktivistáinak te­vékenységéről, a barátsági 1 munka irányításáról. És egy- ! mást érték a kérdések, vála- | szók, kicseréltük tapasztala­tainkat. Örömmel vettünk részt azon a találkozón is, melyre a moszkvai selyemszövőgyár­ban került sor. Erre az utunkra elkísért bennünket Zamercev tábornok is. A gyár kapujában az üzem gaz­dasági igazgatója, párttitkára és a' tagcsoport vezetője foga­dott bennünket. Az igazgató tájékoztatójából sok mindent megtudtunk, többek között azt is, hogy az üzem kollek­tívája tagja az SZMBT-nek, és igen tartalmas barátsági munkát végez. Leningrádban is vendégei voltunk a Barátság Házának, ahol az elnökség tagjai — köztük V. P. Vinogradov el­nökhelyettes — köszöntöttek bennünket. Vinogradov el­mondta, hogy Leningrádban mintegy ötezer aktivista segí­ti az elnökséget a barátsági munkában. Naplót is vezet a ház vendégeiről, örömmel új­ságolta, hogy eddig Magyar- országról érkezett a legtöbb vendég. Szólt a szovjet és a magyar nép barátságának tör­ténetéről, megemlékezett a Tanácsköztársaságról. Jól is­merte Kun Bélát, mert ő már 1915-ben a kommunista párt tagja, az 1917-es forradalom egyik vezetője volt. — Nagy megtiszteltetés volt számom­ra, hogy tagja lehettem annak a szovjet küldöttségnek, ame­lyik részt vett a Tanácsköz­társaság 50. évfordulójának budapesti ünnepségein. Re­mélem, megérem még a 75. évfordulót is — mondta mo­solyogva a jó erőnek, egész­ségnek örvendő Vinogradov. Baráti találkozót rendez­tek a leningrádi pezsgőgyár tagcsoportjával is. Hosszasan tartott az eszmecsere, s még azok is jól megértették egy­mást, akik tolmács nélkül ma­radtak. Szovjetunióbeli tartózkodá­sunk során mindenütt szíve­sen látott vendégek voltunk. Élményeink sokáig emlékeze­tesek maradnak számunkra. Dorcsi Sándor Új cukorrépakombájn Kocsis Miklós, a Somogyi! Erdő- és Fafeldolgozó Gazda- [ ság csurgói fűrész- és aszta- \ losüzemének fiatal vezetője [ soproni példákat említ. Ott végzett az egyetemen, s már akkor sokat beszélgettek tár­saival arról, hogyan lehetne a fafeldolgozás során keletke­zett nagy mennyiségű hulládé- j kot, a fűrészport, fakérget j hasznosítani. A csurgói üzemmel kapcso­latban azonban nem ezt kell j elsősorban megemlíteni. Sok- j sok víz lefolyt azóta a telep j szomszédságában kanyargó J Dráván, amíg a kezdeti idők . lengyárából egy 175 millió £o- [ rint halmozott termelési érté- j két produkáló középüzem lett. A középüzem megjelölés is re­latív; a csurgói ugyanis az ország egyik legnagyobb olyan telepe, ahol együtt van a fa- feldolgozás, a fűrészüzem. A legutóbbi fordulópontot 1973. január 1. jelentette: egye­sültek az asztalosüzemmel. Ezt mondja az üzemvezető: A Szekszárdi MEZŐGÉP Vállalat az eddigi hatsoros, há­rommenetes cukorrépa-betakarító gépsora mellett az olasz Kossi-cég licence alapján új, egysoros, egymenetes cukor­répakombájn gyártását kezdte meg, és még az idén 235-öt ad a mezőgazdasági üzemeknek. (MTI-fotó) — Az egyesítéssel együtt } járt, hogy üzemünk erősen vegyes profilú lett. Ügy is [ mondhatnám, hogy a bölcsőtől a kaporsóig mindent csiná­lunk. Legfontosabb ezek kö- j zött az elsődleges faipari te- I vékenységünk. A somogyi erdőkben éven- ! te mintegy 160 ezer köbméter | fát termelnek ki, a vidéken : honos összes fajtát. Ebből 60 ezer köbméter rönkfa kerül a i csurgói üzembe, s 8 ezer köb- ■ méter fenyőfa érkezik a Szov- I jetunióból. Ennek feldolgozá­sát jelenti az elsődleges fa­ipari tevékenység. Az üzem udvarán példás rendben sorakoznak a faraká- j sok. Fürge targoncák úgy rak- 1 ják egymásra a deszkalapo­kat, hogy a természetes szára- I dást biztosítsák. Ezt követi a mesterséges szárítás, mindez úgy, • hogy a fűrészelt fa meg ne repedjen. Ezért a szárítókban a szakem­berek által meghatározott re­latív pára tartalmú levegő van. — Az elsődleges faipar mel­lett másik fontos terület az épületasztalos üzem, a par­ketta- és a koporsókészítő üzem. Fűrészüzemünk to­vábbi feldolgozásra alkalmas hagyományos fűrészárut ter­mel, s csináljuk a parketta­alapanyagot is. Vannak értékesebb és ke­vésbé értékes fafajták. Az előbbiek közé tartozik például a fenyő, a bükk, az utóbbiak­hoz az akác. Ezért mondhatta az üzemvezető, hogy a bölcső­től a koporsóig mindent csi­nálnak, mert más fa kell pél­dául a nyílászáró szerkezet-1 hez, más a bútoriparnak, s megint más ládáknak. Pedig | ez utóbbiakból is csinálnak | vagy hatvanfajtát. —r A fát nem lehet kiszorí- j tani. Egy példa: az akácfa fel-' használása minősége miatt , korlátozott, nem tartozik a ne- j mes fák közé. Üzemünk pár év óta kísérletképpen elkezdte ; a könnyűszerkezetű fatartók I készítését. Ezek összeszerelése I egyszerű, pár óra alatt a hely- j színen felállíthatok. Az akác­fákból készült, 18 méter fesz­távolságú épületeket néhány helyen már használják, első­sorban szarvasmarha-istállók­nak. S hogy egy »könnyebb fajsúlyú« példát is említsek: [ igazán jó borokat, mint ami­lyen a tokaji vagy az egri, J csak tölgyfából készült ászok- hordókban lehet megérlelni. A csurgói telepen összesen hat üzemcsarnok van, a dől- 1 gozók átlaglétszáma ezer fő. A : legtöbbet a fűrészüzem tér- i meli: évi 80 millió forintot, a legkevesebb a koporsókból j ered, mindössze 5 millió. Csurgón két fő gondot emlí­tenek. Az egyik a keletkezett hulladék további hasznosítású- j nak megoldása, a másik ezzel szorosan összefügg; a bővítés, az új technológia bevezetése pénzügyi feltételeinek megte­remtése. , . .z egy-egy évben beérkező 60 ezer köbméter rönkfának legalább 30—40 százaléka (ké­reg vagy fűrészpor) hulladék lesz. Lényegesen azonban en­nél kevesebb megy veszendő­be, hiszen az itt dolgozóknak szinte mindegyike ezzel fűt otthon, az üzem is felhasznál a fűrészporból gőzfejlesztésre egy tetemes mennyiséget. A legóvatosabb becslés szerint is azonban legalább 10 ezer köb­méter fa »eltűnik“, por lesz belőle. — Véleményem szerint — mondja Kocsis Miklós — a legjobb megoldás a forgács­lapüzem lenrje. Egy ilyet kel­lene fölszerelni, erre azonban — pénz nélkül — egyhamar nem kerül sor. — Ezek szerint a közeljövő­ben nem is terveznek fejlesz­tést? — Kapacitásunkat növeljük, elsősorban a gépi felszereltsé­günket javítjuk, új, modern berendezéseket állítunk mun­kába. Ennek eredményei már jövőre jelentkeznek. Nyílás­záró szerkezeteket — amelye­ket kizárólag a kislakásépítők­nek csináltunk, s termelésünk­nek 80 százaléka a dél-dunán­túli TÜZÉP-telepekre került — eddig 40 millió forint érték­ben gyártottunk. Jövőre már elérjük a 60 milliós termelési értéket. Ebben az évben be­fejeztük a parkettaüzem re­konstrukcióját, s 1975-ben a jelenlegi 200 ezerrel szemben 300 ezer négyzetmétert gyár­tunk. Mészáros Attila S. O. S.-telefonok az országúton URÁNBÁNYÁSZOK — Most várom a letolást, mert én anélkül, hogy meg­kérdeztem volna a felettesei­met. beadtam a két cigány- család nevében a kérvényt a városi tanácshoz. Lebélyegez­tem, holott nincs hozzá jog­köröm, és elküldtem. Lehet, hogy ügy lesz belőle. Nem bánom. Ha a lakást megkap­ják, érdemes volt, még fe­gyelmi árán is. — Fiúk, nem panasznap ez -— áll föl egy copfos lány. Beszéljünk a klub program­járól! Kedden és csütörtökön van foglalkozás, előadások, játékok, tánc... — Ha jó lenne a program, többen lennének •— int mér­gesen egy fekete, kopaszodó fiú. • — Két hónapja, hogy meg­alakultunk — görbül el a szája a lánynak. — Te ta­lán ügyesebb lennél? Ha igen, tessék, átadtam a veze­tést.1 — Nem arról van szó — húzódik vissza a fiú —. de ... — Ne törődjön velük, az egész klubfoglalkozás így Somogyi Népláp ziajlik majd le! — fogja meg karomat a szomszédom. — Majd máskor jöjjön, amikor már lesz itt valami. BÁNYÁBAN — Látom az arcán a ré­mületet. Olyan nyugodtan mondja, mintha csak azt állapítaná meg, hogy esik az eső. De ebben a mondatban benne van az is: »Én, H. J. vájár, tudom, maga nem egy közü­lünk, nem követ akar fejteni, törni, robbantani, hanem csak kíváncsiskodik itt, ahol mi szenvedünk, izzadunk a huszonnyolc fokos hőségben, ahol nem csak a kesztyűt dobjuk le a szabályokat meg­szegve. hanem a kabátot, az inget is. ahol nem győzzük csapkodni a homlokunkról, a mellünkről, a hátunkról a ve­rejtéket és a sarat. Maga ugyan bányászöltözékben, csizmában, kobakban, lámpá­val jött közénk, de az egyen­ruha nem takarja el az ar­cát. a rémületet, ami min­denkit elfog, ha még nem szokta meg. hogy naponta le­szálljon nyolcszáz méter mélyre, a föld gyomrába.“ — Sápadt vagyok?! — Mint a halott -L- nevet H. J. A vájár nem sápadt, sőt, a verejték alatt piros az ar­ca, mintha valahol jó leve­gőn, kukoricaföldön találkoz­tunk volna. Kerek képű, hú­sos ajkú, vidám tekintetű ember. Lehet, hogy rajtam mulat, azért olyan’ ironikus a válasza. Lehet, hogy az motoszkál a fejében, most van alkalom arra. hogy én is kipakoljak valakinek. — Maga viszont nem fél, úgy látom, sőt, olyan ottho­nos, mintha itt gverekeske- dett volna — - ütöm vissza labdáját. — Nem félek. De féltem, amikor először kellett lejön­nöm. Mert kellett. A tsz-ből szöktem. Kellett, mert a csa­ládnak enni kellett. — A kényszer hozta ide. De mi tartja itt, hiszen most már nem kell itt dolgoznia, a tsz legalább annyit fizet, mint a bánya. Végiemén. A vágatból dől a forró, ammóniák szagú le­vegő. H. J. testéből pedig a savanyú izzadtság. Szólni ké­szül. de meggondolja magát, felra^adja a tizenöt kilós ka­lapácsot. és rásiijt egy kapu nagyságú sziklára. Lereped a sziklából egy szilánk, nem n a gvnbb. mint a tenyerem. Ismét emeli a kalapácsot, de mielőtt ütközne a sziklával, el lódít i a. A társa félreugrik,' és szemreháovóan néz H. J.- ra. aki csínófe teszi a kezét. — Hát jól figyeljen! Ugve látta, mivel dolgozunk? Azt is tapasztalhatta, hogy ez a munka nem éppen szórako­zás, kiveszi az erőnket. De én nem megyek a tsz-be. Ott mindenki belepofázik a dol­gokba, itt rend van. Bs én azt szeretem. Hat óra negy­ven percet dolgozom, a negy­ven perc a szabad szombat miatt van, aztán megfürdök, és úriember vagyok. Szaba­don rendelkezem az időmmel, amikor leteszem az egyen­ruhát. Távfűtéses lakásom van, mikor lesz ilyen dolga a parasztnak?! Mos-t pedig meghívom egy kis uzsonnára! Kiált a többi hatnak: — Gyerekek, kézmosás! Megfogja a kabátomat és a gumicsőhöz tuszkol: — Magáé az elsőség. Ven­dég — néz az egyik bányász­ra, aki előttem lépett a slag­hoz. Tocsogunk a pocsolyában, a ventillátor áramlatába tartjuk a kezünket, pillana­tok alatt száraz a tenyerem. A ventillátor dübörög, ha­talmas fólialepelből csövet szereltek rá, dől belőle a friss levegő. — Majd meglátja, néhány perc múlva milyen tiszta lesz a levegő — ordít egy ala­csony, sovány hányász. — Másképp ki se bírnánk a munkát... Most mán tudom, miért kiabál valamennyi. A ven­tillátor nagyobb zajt csap, mint egy cséplőgép. (Folytatjuk.) A LAKOTT helyeket elke­rülő autópályákon és autó­uíakon egy-egy közlekedési baleset vagy műszaki hiba következtében gyakran órák j teltek el, amíg megérkezett a várva várt segítség, minthogy a helyszínről lehetetlenség volt értesíteni a mentőket és | a műszaki hibát elhárítókat. A Közlekedés- és Postaügyi | Minisztérium néhány éve ha- j tározta el, hogy az M 7-es | út már meglevő autópálya j ! szakaszán országúti segély- 1 kérő telefonokat szerel föl. A berendezést a Philips-cégtől vásárolták meg, és tavaly láttak hozzá a szerelési mun­kákhoz. A KPM Autópálya Főmérnökség legújabb tájé­koztatása szeriint december­ben kerül sor a próbaüzeme­lésre, és a jövő évtől műkö­dőik a berendezés. t ) Az M 7-es út mentén már d látni a különleges alakú, esu- J pasz telefonoszlopokat, a ká- i belek pedig már a föld alatt ((húzódnak. A fővárost elhagy- d va a 6-os kilométerkőtől az 56-osig, vagyis Székesfehér­i várig, az autópálya mindkét ((oldalán — egymással szem­ében — két kilométerenként ^ állítják fel a telefonfülkéket. ^ Hogy az autópályán elhaladó /járművek ne zavarhassák a d beszélgetést, az oszlopokat J úgynevezett »nagy fülekkel“ ^látják el, s ezek zajszűrő vé­Í delmében telefonálhat a köz­pontba a segélykérő. Egysze- Jrű a berendezés kezelése: egy igomb benyomása után a köz­épont jelentkezik, és a hívó­dnak csak annyit kell monda­tnia, hogy milyen jellegű se- igítséget kíván igénybe venni. (De nem szükséges feltétlenül J beszélni a központtal, ugyan- iis az oszlopon két gomb lát- dható, egyiken egy vöröske- f reszt, a másikon pedig egy \ franci akulcs emblémája. }Aszerint, hogy melyik gom­bot nyomja be valaki, a martonvásári központban máris tudják, hogy melyik oszlopról érkezett a hívás, s Jhogy a mentőket vagy a mű- északi szolgálatot kéri a se­gélyhívó. Erre azért van 'szükség, mert előfordulhat: valaki olyan súlyosan sérül meg, hogy csak a gomb meg­nyomására marad ereje. Az automatikus jelzés ezenkívül a tolmácsot is helyettesíteni képes, mivel a vöröskereszt és a franciakulcs intemacio- nális jelzés. A martonvásári központ ál­landó, 24 órás ügyeletet tart majd, s közvetlen összekötte­tésben lesz á mentőkkel, tűz­oltókkal, műszaki mentőkkel és a remdőrségigeL Az autó­pálya-rendőrség székhelye egyébként szintén Martorevá- sár. Az alumínium telefonoszlo­pokat fényvisszaverő, élénk­sárga festékkel vonják be, hogy este és éjszaka is köny- nyen felismerhetők legyenek. Az első szakaszban összesen 50 készüléket állítanak fel, később pedig — ahogy nö­vekszik majd az autópálya — két kilométerenként további kettőt. Az oszlopokat azért állítják fel egymással szem­ben és nem felváltva, hogy még véletlenül se szaladhas­son át valaki az autópálya másik oldalára, ennek ugyan­is végzetes következménye lehet. (Más országokban, ahol már működik ilyen berende­zés, szintén így helyezték ei az oszlopokat!) A segélykérő telefonrend­szer mintegy 30 millió fo­rintba kerül. Hogy vala­mennyi készülék hibátlanul működjön, arról külön mű­szaki gárda gondoskodik majd. A KPM-ben azonban hangsúlyozták: a sajtó segít­ségét is kérik, hogy a be­rendezések erőszakos rongá­lásának elejét lehessen ven­ni. Minden autós és utas érezze azt: övé a készülék, és mindent tegyen meg an­nak érdekében, hogy vigyáz­zon is a berendezésre. NEM SZABAD elfelejteni: az emberi élet védelmére, a gyors segítségnyújtásra, az esetleges műszaki hibák el­hárítására, az autópálya sza­baddá tételére hivatott az S.O.S. telefon. Rajtunk is áll, hogy az oszlopokat ne ron­gálhassa meg senki, hogy ne fordulhasson elő fennakadás a segítséghivásban és -adás­ban. r. s.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents