Somogyi Néplap, 1974. július (30. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-31 / 177. szám

Piackutató puma Készülnek a Puma-táskák. 1 9 / / ezer tonnával több áru Vagonok rakodásra várva Drága az állásidő, mégis sok — Késve érkezett 13 ezer vasúti kocsi Fekete puma egy sárga tás­kán: ez a Rákospalotai Bőr- és Műanyagfeldolgozó Vállalat marcali gyárának legújabb terméke. S bár a puma soha nem fekete, arra mégis jó, hogy a sárga utazótáskán föl­keltse a vásárlók figyelmét. A mostani széria feladata el­sősorban ez. A kétezer darab táska Ausztriába kerül, a keresleten mérik majd le. hogy mennyit érdemes belőle gyártani. A szalagszerű gyártás során még nem kerültek le a gépek­ről az utolsó bevásárlótáskák. Ezeket a tetszetős, barna színű műanyagból készült terméke­ket szovjet megrendelésre szállítja a gyár, a Raznoexpor- ton keresztül. Nagy változások voltak * eb­ben az évben a marcali gyár­ban. Mint Farkas János mű­szaki vezető elmondta, meg­szűnt a szabászat. Ez huszon­három dolgozójukat érintette, akik betanított munkások vol­tak. Most más területen fog­lalkoztatják őket, az összesze­reléseken dolgoznak. A gyár első félévi terve 26 millió forint, a teljesítményük 23 és fél millió. Az elmaradás okéról a következőket mondta Farkas János: — Erős »konkurrencia« van a Marcaliban működő köny- nyűipari üzemek között. Első­sorban a nemrég települt Má­jus 1. Ruhagyár vonzza a munkaerőt, márpedig a Bőr­és Műanyagfeldolgozó Válla­latnál is tervbe vették a lét­szám növelését. Ezt figyelembe véve állapították meg az első félévi tervüket is, újabb dol­gozókat azonban nem tudjink felvenni. így termelési ered­ményeink is elmaradtak a ter­vezettől. Kilenc százalékos termelésnövekedés a kohászati és gépiparban A kiemelt vas- és villamos­energiaipari vállalatok helyze­téről és a soronlévő feladatok­ról, valamint a negyedik öt­éves terv vállalati munkavé­delmi, szociális és kulturális terveinek végrehajtásáról ta­nácskozott a Vas-, Fém- és Villamosipari Dolgozók Szak- szervezetének elnöksége a szakszervezet székházában. Az ülésen részt vett Kiss Ernő kohó- és gépipari miniszter- helyettes, aki egyebek között elmondotta: a kohászati és gépipari kiemelt vállalatok ter­melésnövekedési üteme az el­múlt évben 9 százalék volt, ez megegyezik az ágazati átlag­növekedéssel. A kiemelt kohá­szati vállalatok műszaki fej­lesztésében különösen az Ózdi Kohászati * Művek, a Dunai Vasmű és a Lenin Kohászati Művek értek el jelentős ered­ményeket, megfelelő a gépipa­ri kiemelt vállalatok fejleszté­si tevékenysége is. • A beszámolóból kitűnt: az elmúlt három év során a mun­kavédelmi fejlesztés a vállala­tok többségénél eredményes volt, folyamatosan, tervszerű­en javítják és otthonossá te­szik a dolgozók munkahelyeit, csökkent a balesetek száma. Az ülésen az elnökség meg­vitatja a következő ötéves tervidőszak terveinek elkészí­téséhez javasolt irányelveket is. A gyárban jelenleg 221-en dolgoznak. Négy évvel ezelőtt még 67 emberrel kezdték a munkát. Az 1974-es évet tel­jesen kitöltik a megrendelé­sek. Az év elején sok új gé­pet állítottak munkába, ezek segítségével ma már egyenle­tesen jó minőségű termékeket tudnak produkálni. A minőség , fontos követel­mény gyártmányaikkal szem­ben, hiszen nagy részük kül­földre megy. A jól dolgozó gé­pek mellett ezért magas a szakmunkások aránya, össze­sen harminc bőrdíszműves dolgozik a marcali gyárban, akiknek a szakértelmére a szerelésnél van szükség. Végighaladva a gyár udva­rán, mindenekelőtt a raktárak szűkössége feltűnő. A nyers­anyag a fővárosból érkezik, itt tárolják a csomagolóanya­gokat is. Magasra tornyozva raktározzák ezeket, de még az udvaron is kénytelenek voltak hevenyészve összeállított szí­neket csinálni. A késztermé­kért a központi gyárból érke­zik a gépkocsi, így ezek táro­lásával nincsen különösebb gond. Ismertebb termékeik közé tartoznak a kazetták is. Eze­ket a vásárlók diplomatatás­kának nevezik. A gyárban két brigád dolgozik ezeken, s na­ponta 100 darabot készítenek. Az aratás lassan a végéhez közeledik. Egyre kevesebb he­lyen látni búzatáblát, dolgozó kombájnt: Megyeszerte égetik a tarlókat, hogy megkönnyít­sék a disztiller munkáját. A tarlóégetés előtt azonban ösz- sze kell gyűjteni a szalmát. A szalma nélkülözhetetlen alom­anyag, e^ért nem szabad, hogy kárba vesszen. A gazdaságok vezetői jól tudják ezt, és idejében gon­doskodnak is a szalma össze- I gyűjtéséről. Egy részét báláz­va tárolják, hiszen így kisebb helyen nagyobb mennyiség el­fér, azonkívül könnyebben megóvható az esőtől. Másutt traktorok húzzák le a tábla szélére, hogy azután kazalba rakják (első kép). A kazalrakás látszólag köny- nyü munka, mert egy villa, vagy akár egy bála szalma súlya csekély. A nagy meleg az épülő kazal tetején azon­ÁRUDÖMPINGGEL birkóz­tak hat hónapon keresztül a MÁV Pécsi Igazgatóságának dolgozói. Dr. Szabó Tibor vasútigazgató tájékoztatója szerint az első hat hónapban 911 ezer tonna áruval többet szállítottak el, mint egy esz­tendővel korábban. E kiemel­kedő teljesítményhez az is hozzátartozik' hogy májusban — az igazgatóság eddigi tör­ténetében — a legtöbb áru indult el vagy érkezett a va­gonokban. A vasúti kocsikat jobban kihasználták; átlago­san egy tonnával több árut tudtak bennük szállítani, mint korábban. Jelentőségét — a szállítóeszközök jobb ki­használását — aligha kell bi­zonyítani. A vasút dolgozóira is nagy feladatot hárított ez: ők biztosították, hogy a ko­csik gyorsabban forduljanak meg, jobban kihasználják a tehervonatokat, s pontosabban közlekedjenek. Ezt csak a fu­varoztatókkal jó együttmű­ködve lehetett végrehajtani. Az együttműködés eredménye, hogy a leggyorsabb árutováb­bítási módnak számító irány­vonatokból többet indítottak, s jelentősen emelkedett a konténerforgalom is. A szállítás azonban nem gond nélküli. Több vállalat új rakodógépeket vásárolt, mégis gyakori a késés. A vas- útigazgatóság tapasztalata, hogy a kocsik kirakását dél­utánonként abbahagyják vagy meg sem kezdik. Szombaton pedig egyre kevesebb vállalat akar rakodni. Emiatt a síne­ken — megrakva vagy éppen árura várva — vesztegelnek a vagonok. A rakodás gépesíté­se azzal az előnnyel is jár, hogy kevesebb emberre van szükség. A vállalatok azon­ban e kis létszámot sem biz­tosítják az este, éjszaka vagy éppen szombat-vasárnap ér­kező vagonokhoz, s a szállí­ban erősen próbára teszi az | embereket. A törökkoppányi Koppányvölgye Termelőszö- I vetkezet egyik hetvenholdas / tási eszközökkel együtt a ra­kodógépek is »-pihennek-«. Ez az oka annak, hogy nincs elég üres vagon. A vasútigazgató- ságon számos példát tudnak mondani arra, hogy éppen azok a vállalatok sürgették a kocsik minél előbbi kiállítá­sát, akik késve rakodtak. S hogy ez milyen nagy gond, azt jól bizonyítja egy szám: az év első felében 13 ezer vasúti kocsit nem tudtak — a meg­rendelés napján — a fuvaroz­tató rendelkezésére bocsátani. A vasútnál a kocsi termelé­si eszköz. A kocsiálláspénzt ezért úgy állapították meg, hogy a vállalatnak érdeke le­gyen a gyors rakodás. Az el­ső nap óránként 24 forintot kell fizetni, a harmadik nap­tól kezdve azonban már 200 forintjába kerül a vállalatnak minden órára az iparvágány mentén veszteglő vagon- Te­hát ezen a napon 4800 forin­tot fizetnek érte. Nem nehéz kiszámítani, hogy sokkal ol­csóbb lenne munkabért fizet­ni, vagy alkalmi rakodókat fo­gadni. Az ilyen módon befolyt összegnek csak elenyészően kis hányada a vasúté. Nem ér­deke tehát, hogy minél több kocsiálláspénzt fizessenek a vállalatok. A vasútnak — hangoztatta dr. Szabó Tibor — a vagon kell, hiszen csak így felelhet meg a mind nagyobb szállítási követelményeknek. AZ EDDIGINÉL gyorsabb rakodás népgazdasági érdek. Ez találkozik a vasút és a vállalatok érdekével is. A második félév mindig nehe­zebb, az igazi szállítási csú­csok erre az időszakra esnek. Éppen ezért érdemes megvizs­gálni, hogy szervezéssel — mert elsősorban erre van szükség — miként lehetne to­vább csökkenteni azt az időt, melyet a vasúti teherkocsik a rámpa mellett vagy iparvágá­nyokon rakodásra várva tölte­nek el. búzatáblájának szélén Horváth Mihály háromtagú brigádjá­nak emberei építették a szal­ma hegyet (második kép). Nem véletlenül írtam, hogy építke­zés, hiszen a kazalrakás kü­lön tudomány. Ha a homlok- rakodó által feladott szalma- köteget nem terítik el megfe- • lelöen, az első erősebb szélro­ham szétrombolja a 25—30 méter hosszú, 10 méter magas »hegyet«. — A fiatalok nem kaphatók ilyen munkára — mondja Horváth Mihály. — A por. a nap kikészíti az embert. Csak mi néhánvan vállalkozunk rá. A rakodógép sokat segít: 10 —15 ember munkáját végzi el. így hamar elkészül egy kazal. Az embereket azonban — ahogy derékig a szalmába süppedve forgatják a vasvil­lát — gyötri a meleg, a por. és pihenésre nincs idő. hiszen a gép szünet nélkül adja a »gzal- macsomagokat«. Végéhez közeledik az aratás, rakják a kazlakat Megoldhatatlan? P anaszolta az egyik járási KISZ-titkár, hogy nehezen boldogul az üzemekkel. Azt mondta: mintha sok he­lyen nem értenék az ifjúsági törvényt; mintha néhány vezető szántszándékkal meg akarná akadályozni, hogy a fia­talok mozgalmi munkát végezzenek, fejlődjenek és fölkészül­jenek a tartalmasabb ifjúsági élet irányítására. Az ingázók­ról van szó, azokról a falusi fiatalokról, akik naponta utaznak a munkahelyükre, de nem a gyárban, hanem otthon vállal­tak különböző feladatokat. Van közöttük KISZ-titkár, veze­tőségi tag és klubvezető. Vállalásuk vagy megbízásuk nem önkényes elhatározásból fakad. Ha emlékeznek még, a KISZ legutóbbi kongresszusa tette lehetővé: a fiatal válassza meg, hogy a munkahelyén vagy a falujában akar-e tevékenykedni. Hirtelenében csak egy példát: a nagyatádi járás 89 KISZ- alapszervezetéből 70-ben találni ingázó fiatalokat, akik ott­hon tagjai vagy vezetői a szervezetnek. Járási berkekben ak­kor robbant ki a felháborodás, amikor az üzemek vezetői néhány fiatalt nem engedtek el a KISZ nyári vezetőképző táborába. Miért is engednék — kérdezték önmaguktól. Mi haszna lesz abból az üzemnek? Ha a gyárban volnának KISZ-vezetök, az más. Akkor semmi akadálya a hozzájáru- lä&näk Azt hiszem, a befelé fordulás egy »újszerű« megnyilvá­nulásával van dolgunk. Kár volna most bizonygatni, hogy az a fiatal, aki tanul, mindenképpen hasznosabb tagja az üzem közösségének; s azt is, hogy a falu nem jár külön utakon a szocializmus építésében. Természetesnek venné az ember, hogy ezt ma már minden vezető érti. Dehát nem természetes. Amikor az ingázó fiatalok helyzetéről tanácskoztak a bala- tonfenyvesi táborban, igen szenvedélyesen beszéltek erről a fiatalok. Foglalkoztatja az ifjúsági vezetőket,, tehát nem árt odafigyelni. Hadd mondjak el néhány példát. A nagyatádi járásban harmincöt KISZ-titkárt küldtek volna »iskolára«, de csak huszonhét jelent meg. Nyolcat egyszerűen nem en­gedtek el. A Danuviát, a Kaposvári Ruhagyárat, a Barcsi Építőipari Szövetkezetét emlegetik elsősorban, ahová hiába küldik a kikérőt, a vezetők hajthatatlanok. Ezért nem jutott el a tanfolyamra Takács József ötvöskónyi, Hetzer János be- legi KISZ-titkár és Benkő Ferenc görgetegi vezetőségi tag. Ot ugyan elengedték volna — fizetett szabadsága terhére. Miért kell ahhoz »elengedni?« De nemcsak az egyhetes, a három­napos tanfolyamokról van szó. Szabó Márta például járási KISZ-bizottsági tag, de nem vesz részt egyetlen testületi ülésen sem. Már nem is kéretőzik: ahogy mondja: a fő­könyvelő úgysem engedi el a Danuviából. Mert ugye, ha So- mogyszob (ahol KISZ-vezető) a Danuviában lenne, az más. Akkor semmi akadálya ... Legszívesebben azt mondanám, hogy csak a szűklátókö­rűség vezethet ilyen »döntésekhez«. Az igazság azonban más­képp is kimondható: ezek az emberek nem tisztelik a tör­vényt. Tudom, nincsenek egyedül, de hát ez se menti őket. A példák sora azonban — hiszen nemcsak a nagyatádi járás­ban tapasztalni hasonlót — másfajta gondolatokat is ébreszt az emberben. Hiszen nemcsak a KISZ-vezetőkről van szó, ha­nem mindenfajta nyári tanfolyamról, amely egyre több gon­dot okoz. Hadd fordítsak hát a témán: beszéljünk arról, hogy jók-e, hasznosak-e — és ahogy manapság mondani szokás: hatékonyak-e — ezek a Balaton-parti képzések, továbbképzé­sek? Sok ilyen tanfolyamon járok, higgyék el, vannak tapasz­talataim. Nem mondanám semmiképp, hogy az irányítók tan­folyamnak, továbbképzésnek álcázott üdülésnek tekintik eze­ket a rendezvényeket. De tudom, hogy a részvevők nagy többsége így van vele, s ha jól meggondolom, nem is lehet másképp. Képzeljék csak el: odakint tűz a nap; az ablakból látni a Balaton hűsítő vizét. Emberek ezrei napoznak a parton; vonat száguld el a ház előtt, szabadságra, pihenésre induló emberek sokasága integet. S a fiatalok — sokszor kétszázan is — ott ülnek a fülledt, szellőzetlen étteremben napi hat­nyolc órát. Figyelnek, tanulnak — avagy csak ott vannak, mert néhány óra marad még a játékra, a fürdésre is. Az iskolákban nem tanítanak nyáron. S a tanárok a megmond­hatói: májusban, júniusban lanyhul a figyelem. D e hát nemcsak a KISZ-tagokról és -vezetőkről van szó. Népművelők, színjátszó-rendezők, táncosok, énekkar­vezetők, bábosok, néprajzosok tömegét képezik ilyen­kor — és csak a BALATON-part alkalmas e célra. Senkinek sem jut eszébe, hogy a sok jó, az öröm mellett ez mégiscsak kínzás. Pedagógusok tanácskoznak a parton, orvosok és gyógyszerészek. De hagyjuk őket, inkább a társadalmi mun­kásokról szólnék, azokról, akik elhivatottságból, szenvedély­ből, érdeklődésből és tenni akarásból vállalják ezt a hasznos munkát — nem pénzért. Aggályaimat említettem egy ifjúsági vezetőnek, megrö­könyödött. Azt mondta: miért nem veszem észre, hogy ez ju­talom is egyben. Egész évi munkájuk után nem érdemelnek annyit, hogy elvigyék őket a Balatonra? Dehogynem. Hiszen éppen ezért emelek szót. Miért kell a jutalmat okvetlenül összekötni a tanulással, a felkészüléssel? Miért nem lehet ahhoz más módszert és más időt választani? Azok, akik részt vesznek e tanfolyamokon, bizonyára megérdemelnék, hogy csak táborozzanak, csak üdüljenek, csak pihenjenek a tábo­rokban. Vagy akkor nem lenne rá pénz? Mivel viszonozzuk a fiatalok áldozatos tevékenységét? Azt hiszem, baj van a köz­felfogással. A régmúlt emlegetése miatt sokan eretneknek bélyegez­nének. De nem is kell a múltba tekinteni. Több ifjúsági veze­tővel beszélgettem arról: mi lenne, ha valamicskéi engedné­nek kényelemszeretetükből, ha többet vállalnának munkaidőn kivül — hiszen mozgalmi munkát végeznek a fiatalok. Kér­deztem: mit értenek mozgalmi munka alatt? A válaszoknak nagyon örültem, többet mondtak, mint az Értelmező Szótár, pontosan úgy fogalmaztak, ahogy elődeiktől maradt rájuk: »önként vállalt, munkaidőn túli tevékenység«. Miért ne le­hetne a továbbképző tanfolyamokat mondjuk szombatonként, vasárnaponként megrendezni a járások székhelyén vagy másutt? Miért ne hívhatnák össze a fiatalokat munkaidőn kí­vül, hiszen maguk és önként vállalták a munkát? Talán til­takoznának? Nem, azt hiszem, boldogan jönnének, ha tud­nák, hogy a nyár, a tábor jutalmuk lesz majd. S amit meg kell tanulniuk, arra jobban figyelnének ősszel vagy télen. Fé­lek, a függetlenített apparátusok tiltakoznának csak; meg­szokták, hogy munkaidőben mindenre el lehet kérni, meg lehet kapni a fiatalokat. De régebben nem rendeztek kórus­próbát az iskolában tanóra alatt — és volt kórusélet. Nem tartottak iskolai szünetet a pedagógusok továbbképzése miatt, de felnéztünk tanárainkra — és volt miért. Nem költöttek sok százezer forintot a továbbképző táborokra, de megtalálták a módját, hogy a társadalmi munkásokba elhintsék mindazt, amit tudniuk kell. Múltba tekintés az enyém? Lehet. De azt hiszem: nem árt néha a múltra, a jó tapasztalatokra építeni jelenünket. S ok munkaóra esik ki — nemcsak nyáron — a külön­böző értekezletek, tanácskozások, tapasztalatcserék, to­vábbképzések miatt. Ne higgyék, hogy ezeket haszon­talan erőfeszítéseknek tekintem. De úgy gondolom: jobban megválaszthatnánk, hogy mit cselekszünk, mikor, hol és lei­vel? önmagunk nyernénk általa. Meggyőződésem: ha valaki többet akar adni. mint amennyit kell — és szerencsére sokan vannak ilvenek __, a kkor azok őszinte szívvel vállalják a többet; nem kívánják’ hogy fizessenek érte, azaz munkaidőben fáradozzanak a közért. Jávori Béla * A

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents