Somogyi Néplap, 1974. július (30. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-28 / 175. szám

99

Fekete paradicsom

99

Olyan gyönyörű kék a vize « gyékényesi tónak, mint a tengeré. Messzebb nagy sóderhegyek emelkednek, óriás rovaroknak tűnő gépek dolgoznak. Folyik a kavics kitermelése.

Itt, a Zákány felé vezető út mellett azonban csönd van. Apróbb, nagyobb házikók, bódék vityillók, kunyhótünemények búinak meg a partoldalban. Színesen, változatosan, hangulatosan Az első időhöz képest, amióta ezt a részt ismerem, ugrásszerűen megnőtt a számuk. Mintha osztódással szaporodnán ak.

Csónak a vízen. A másik kikötve. Horgászstég. Paradicsom ez. Igaz: »fekete paradicsom«.

— Az emberek engedély nélkül építették ezeket a pihenőhelyeket — »rántja le a leplet« Ritecz János, a Kavicsbánj'a Vállalat gyékényesi üzemének vezetője. — A bányató a mi tulajdonunk. Mélyművelés folyik itt. Tulajdonképpen tíz éve kezdődött itt a »fekete paradicsom« kialakulása. A kalyibák gyorsan szaporodtak. Most már egyre impozánsabb épületek emelkednek itt a parton. Van, aki kétszintes házban gondolkodik . . .

— Zavarja az üzemet a horgásztanyák kiépülése?

— A tanács kezdeményezésére rendezik a területet. Addig azonban, amíg a teljes mélyművelést be nem fejezzük, nem tudunk területet adni. Az itt folyó munka pedig veszélyforrás lehet a pihenők számára. A minap éjszaka is majdnem elütött a hajónk egy kivilágítatlan csónakot. Ahol nem termelünk, ott nem zavarnak.

Környékbeliek, sőt nagykanizsaiak, kaposváriak is letelepedtek itt, pihenőt építve, a hétvégeken kijárva. Egyiküket megkérdeztük, hogyan történt a »honfoglalás«.

— A Gyékényes és Vidéke Horgászegyesülettől kaptam a területi engedélyt.

Ez természetesen nem jelent egyúttal építési engedélyt is. Horváth József, a Zákányi Közös Községi Tanács elnöke ezt mondja:

— Most még valóban engedély nélküliek ezek az építkezések. Százhatvanöt pihenőt létesítettek itt a horgászok. A hétvégeken több száz ember pihen itt. Ha a mélyművelés olyan szakaszba kerül, hogy mi rendelkezhetünk a területtel,

l üdülőövezetet létesítünk itt is, Szentmihályhegyen is. Akkor az emberek megvehetik a ma még »bitorolt« területet. Ha az épület megfelel az esztétikai és más követelményeknek, természetesen nem kell lebontaniuk. A következő ötéves tervben lesz az üdülőövezet kialakítása a feladatunk. Most a I partok mentén is mély a tó.

néhány helyen pedig eléri a huszonkét méteres mélységet is. Terveinkben szerepel: a part mellett kotrással szeretnénk elérni, hogy sekélyebb legyen a víz, s fürödni is lehessen.

Addig azonban »feketén« pi- pennek a horgászom a bányató mellett.

L. L.

40 éves érettségi találkozó után

Életük a bizonyíték

Négy évtized ezernyi emléke elevenedett föl az egykori Kaposvári Fiú Felső Kereskedelmi Iskola 1934-ben végzett — ma már ősz hajú — diákjainak nemrég tartott érettségi találkozóján.

A negyven éve végzett '19 diák közül csak 26 él. Van, aki Ausztráliában, egy másik Torontóban. Legtöbbjük azonban itthon maradt, és most is eljött. hogy emlékezzen.

Aczél József, a megyei tanács dolgozója is ennek az osztálynak a tanulója volt. Az érettségi után őt kérték meg két társával együtt, hogy szervezze a majdani találkozásokat, segítsen, hogy a kapcsolat ne szakadjon meg közöttük. A negyven éve kapott megbízatásnak szívvel-lélekfíel tesz eleget ma is. Éppen/ nyomdagépek között találkoztunk. Az írásos emlékeket, az egykori naplót, újságcikkeket, leveledet rendezgette hamarosan megjelenő emlékkiadványuK számára. Az iratokon mindenütt nevek. Ugyanaz a régóta ismerősen csengő 39 név.

— Levin Tibor osztálytársunkat az utód, a Közgazdasági Szakközépiskola KISZ-sze- vezete méltán választotta névadójává. Az egykori Országos Ifjúsági Bizottságban dolgozott Ságvári Endre mellett. Dachauban halt meg 1943 tavaszán.

Fehér Géza a kevesek egyike, aki ma is Somogybán dolgozik.

— Csaknem valamennyien vezető beosztásba kerültünk. Mindannyian úgy érezzük — a negyvenéves találkozón jó néhányan elmondták ezt —, nagyon sokat Köszönhetünk az öreg iskolának. Nem megszokás vagy az udvariasság mondatja ezt.

Ez az iskoia abban az időben ismertetett meg bennünket a haladás eszméivel, amikor azok még nagyon is tiltott tanok voltak. Valamennyien szegény munkás- vagy parasztszülők gyermekei voltunk. Többen közülünk intézetben nevelkedtek. Érthető tehát, hogy hatottak ránk ezek az eszmék abban a szegénységgel és hajbókolással teli, kétszínű világban. Az érettségin nekünk is azt mondták: »Kiléptek az

életbe.« Az az élet azonban sivár volt és kilátástalan. Nehéz volt elhelyezkedni, még nehezebb megélni . .

Egyik osztálytársunk fanyar humorral így összegezte nemrég az akkori életünket:

— Sok mindenen keresztülmentünk, csak a gőzhenger nem ment keresztül rajtunk. Nem reméltük és mégis megvalósult az új világ. Ezért persze mi is dolgoztunk, erre a munkára pedig az öreg alma mater készített föl bennünkei Mint az előtte heverő jegyzetekből kitűnik, a négy évii zed utáni osztályfőnöki óra tu- nulói életükről beszélve gyakran mondták, hogy niég ma is eszükbe jutnak egykori tanáraik útravaló gondolatál.

Életük bizonyíték, hogy nem felejtették el ezeket az emberségre tanító gondolatokat.

B. F.

Negyvenhét év a patikában

Hatvan éve: hadüzenet

»Mindent meggondoltam és mindent megfontoltam« — mondta I. Ferencz József, az »isten kegyelméből való« apostoli császár—király, s miután kiadta a Szerbia elleni hadparancsot, imazsámolyára térdepelt. Volt miért imádkoznia. Hosszú uralkodásának bűnlajtsromát 1849-ben, a magyar szabadságharc vérbe tip- Tásával kezdte, és kétségtelenül ezzel a hadpáranccsal tetőzte be.

Unokaöccsét, Ferencz Fer- dinánd trónörököst 1914. június 28-án lőtték' le Szarajevóban, ám a császár-király nem hirtelen felindulásában hozta mozgásba a bosszú gépezetét. A gőgös és korlátolt uralkodó a gyarmatokra fogukat fenő német militaristák sanda biztatására huszonöt nappal később indította el az emberiség történelmében addig példátlan vérözönT. Július 23-án szándékosan teljesíthetetlen ultimátumot küldött Szerbiának, majd öt nappal később hadat üzent, és csapatainak parancsot adott a határ átlépésére.

Az ugrásra kész, álig fölfegyverzett rablóhatalmak között a többi csak láncreak»Minclent meggondoltam és mindent megfontoltam«.

ció dolga volt. Oroszország, amelyet Franciaország és Nagy-Britannia biztatott, 48 órán belül mozgósított »Szerbia védelmében«. Augusztus 1-én — »szövetségesi hűségtől indíttatva« — Németország hadat üzent Oroszországnak, két nap múlva Franciaországnak. Még egy nap, s Nagy- Britannia szintén elküldte hadüzenetét Berlinbe, Bécsbe. Megkezdődött a rabló szándékú öldöklés, amellyel szemben egyedül a következetes marxisták, köztük az orosz bolsevikok léptek föl.

Az I. világháború 1565 napig tartott, Európára, Ázsiára és Afrikára terjedt ki. Har- j minchárom állam vett részt benne, 1,5 milliárd lakossal. Ez a föld akkori lakosságának 75 százaléka volt. A fegyveres erők összlétszáma elérte a 74 millió főt; ebből 48 milliót az antant, 26 millió a központi hatalmak oldalán harcolt. Az emberáldozat és az anyagi veszteség akkora volt, hogy túltett, az előző 125 év összes háborúján együttvéve. Tízmillió ember esett el a frontokon — köztük magyarok százezrei —, tízmillióén pusztultak el a járványok és az éhség következtében. A közvetlen katonai kiadásokat ,208 milliárd akkori dollárban jelölik, ebben azonban nincsenek benne a háborús károk.

Ferencz József rosszul fontolta meg a dolgokat, és hiába imádkozott. A példátlan imperialista tömegmészárlás bűne részben visszaszállott kiagyalóinak fejére: megkezdődött, a kapitalizmus általános válsága, és elpusztult a két legsötétebb, legembertelenebb rendszer, a Habsburg-monarchia és az orosz cári birodalom.

F. A.

ÉVEK ÓTA szinte naponta találkoztam a nagy természet- barát gyógyszerésszel. Vagy a kora reggeli, vagy a késő délutáni sétáját rótta az atádi gesztenyés, platános, virágos parkban. Az ötvenes évek elején költözött Nagyatádra, mégis úgy tűnik, mintha »bennszülött«, tősgyökeres nagyatádi len e.

— Az indítékot, az ösztönzést a családtól kaptam. Famíliánkban nem én vagyok az első, és nem is az utolsó, aki ezt a szakmát választotta hivatásul. Nagyapám, édesapám, két nagybátyám és két unokabátyám ugyancsak

gyógyszerész volt. Kora ifjúságomtól fogva gyakran megfordultam gyógyszertáraikban, és kíváncsian lestem bele a nagy fehér porcelán tégelyekbe, barna üvegekbe. Mindig izgatott az, hogyan készül a gyógyszer. Megszerettem ezt a munkát, s elhatároztam, hogy én is gyógyszerésznek tanulok — mondja.

A Pázmány Péter Tudományegyetem gyógyszerész karán 1927-ben kapott diplomát.

— Hova mehettem volna máshova, mint valamelyik rokonhoz? Pesten nem volt állás, egyébként is szívesen jöttem vidékre. Pár év múlva az egyik gyógyszerész ismerősöm Budapestre hívott, helyettesnek, ahol azután négy évet töltöttem el. A háború idején egy tábori kórháznál gyógy- szerészkedtem.

A -frontról Zalaegerszegre került, megnősült. Dolgozott Berzencén, Csurgón, majd 1952 óta egyfolytában Nagyatádon.

— Négy gyermeket neveltünk föl feleségemmel együtt. Nem volt könnyű, nem is telt a. gyógyszerészfizetésből lakásra, villára és autóra. De jól megvagyunk ezek nélkül is — mondja, majd mosolyogva hozzáteszi: — Legalább nem veszekednek a gyerekek a családi örökség elosztásán.

örökséget mégiscsak kaptak: munkaszeretetet, becsületet, élethivatást. Két fia az ő szakmáját választotta pályául. Nagyobbik fia, Géza. tőle vette át az atádi gyógyszer- tár vezetését. A kisebbik, Ákos, most végezte el az egyetem gyógyszerész szakán az első évet.

Sok asszisztens, kezdő gyógyszerész és laboráns került ki Kóczián Dezső mellől, s valamennyien jól megállják helyüket.

— Szép hivatás, fárasztó is. Sokszor éjjel-nappal szolgálni kellett. Ha a hálószobában megszólalt a csengő, már ugrottam is. Tudtam, hogy a beteg nem várhat, sürgősen kell az orvosság.

Munkája mellett a Hazafias Népfront helyi bizottságában, a TIT-ben és a polgári védelemben tevékenykedett. Szabad idejében a természetjárásnak, a kertészkedésnek hódolt.

NÉHÁNY ÉVVEL ezelőtt megkapta a Kiváló gyógyszerész kitüntetést, most pedig 47 éves szolgálata után a Munka Érdemrend ezüst fokozatával ismerték el eredményes tevékenységét.

Beszélgetésünk végén egy építkezés felé mutatott.

— Azt remélem, hogy régi vágyam hamarosan teljesül, és felépül az új atádi gyógyszertár.

Dorcsi Sándor

TISZTA

GAZDASÁGOS TARTÓS HATÁSÚ KEZELÉST NEM IGÉNYEL

giirlja:

qriUiil! sííkUuiI

==

LÁSZLÓ LA/OS

URÁNBÁNYÍ

ÍSZOK--—.....

— És most ismét itt van. Mikor tért vissza, és miért?

— 1967-ben. De hogy miért? Nem tudom.

— Talán kimerült abban a munkában is.

— Lehet. Pedig az a három év ... A külföldi kapcsolatok osztályán dolgoztam. Bejártam Nyugat-Európát. Négy nyelven beszélek.

— Most mivel foglalkozik?

— Ezzel. ,

Angol nyelvű folyóiratot:

tesz az asztalra.

— A nyugati világ urániparának jövője. Magyarra fordítom. Értékelést is készítek

{hozzá. Megy a vállalati főmér- { nőkhöz.

— Képzeletben bejárja istijét azokat az országokat.

Kevés. Most szóltam a munkaügyi osztályon, hogy adjanak más feladatot is, egyébként elmegyek.

— Hova? ötvenegy éves. Hallgat. Néhány perc múlJva rátekintek. Leveszi a szem- Jüvegét. A szeme körül vörhenyes karikák, árkök. Néz a sarokba, aztán megszólal:

— Barátaim vannak a magyar vegyiparban. Akikkel kezdtem, ma vezetők. Most még segítenek. Két év múlva már nem. Nem várom meg ezt az időt. Unom magam itt.

— Úgy tudom, tulajdonképpen nincs főnöke. Szabadon dolgozik.

— Kevés ez nekem. Három gyárat építettem.

— Az egyikről már beszélt.

— A másik kettőt rövidesen a felszabadulás után. Az elsőben, Rákospalotán, növényi olajat készítettünk. A másikban növényvédő szert. Negyvennyolcban én államosítottam a vegyi üzemeket. A következő évbeh a IVJarkó utcában ültem vizsgálati fogságban.

— Az volt a vád ellenem, hogy rossz csávázószert gyártottunk. A gabona megüszkösödött. Egymillliárd forint kárt okoztam az országnak. Az államvédelmi hatóság emberei

kihallgattak. Elém tették a jegyzőkönyvet. Felháborodtam. Nem írtam alá. Rendben van. Ujjal se nyúltak hozám. Másnap ismét elém tették a papírt. Megint nem írtam alá. Visszavittek a zárkába, amelyben alig fért el két ember. Társam, dörzsölt bűnöző, »kioktatott«: írjam csak alá, majd az ügyészségen visszavonom. Megtettem. Az ügyész aztán olyan vádiratot készített ellenem, amelynek alapján négy-öt évet kaphattam volna. De a tanúk bevallották, hogy vetés előtt nem keverték ösz- sze a gabonát a csávázószerrel, csak ráöntötték. Siettették őket, hogy a tanácsok jelenthessék: befejezték a vetést. Karácsony előtt volt a tárgyalás, utána mindjárt hazamentem.

— Még egyszer volt dolgom az államvédelmi hatósággal. 1950-ben a vegyigyárban kigyulladt az az üzemrész, amelynek a vezetője voltam. Éjfél lehetett. Az irodában dolgoztam, amikor berohant a portás a hírrel. Nem volt más bent, csak az üzemi rendőr, egykori Hunyadi-páncélos. Míg a tűzoltókat riasztották, hárman eloltottuk a lángokat. Nem is gondoltunk arra, hogy a vegyszer bármelyik pillanatban robbanhat. A tűzoltókkal egy teherautó államvédelmi

katona is érkezett. Mi ott álltunk kormosán, piszkosan, remegve. Vártuk, hogy megdicsérjenek bennünket. De hiába vártunk, tehát indultunk mosakodni. Akkor az állam- védelmi főhadnagy, a parancsnok megfogta a karomat: »Hoho, mérnök úr, maga velem jön!« »Hová?« »Az irodába!«

— Mentünk föl . a lépcsőn. Cigarettára akartam gyújtani, de a kezem annyira remegett, hogy nem sikerült. A főhadnagy nevetett. Felkattintotta az öngyújtóját. Azt kérdezte: »Mérnök úr, maga miért reszket?« Nem tudtam válaszolni. Fent az irodában a tiszt fölvette a telefonkagylót, és bejelentkezett az illetékes parancsnokságra. Azt hittem, megint bevisznek. De a főhadnagy azt mondta a kagylóba: a tüzet eloltották. Oka: műszaki hiba. Felelősségrevonást nem javasol. Majd kezet fogott velem: »Mérnök úr, maga ne remegjen!«

_ 28.

— 1952-ben a felszabadulás óta végzett munkámért és egy vegyi ipari találmányért Kos- sutn-díjra terjesztettek föl. Nem kaptam meg. Akkor bántott ez a dolog. Az a társam kapta a kitüntetést, aki később csatlakozott a munkámhoz.

(Folytatjuk.)