Somogyi Néplap, 1974. július (30. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-20 / 168. szám

HÁROM ÉVTIZEDE SZABAD LENGYELORSZÁG A négy álma MMM Az idén már 10 ezer Polski Fiat 136-os készül Bialsko-Bialában. Most szerencsém van: nyomon tudom követni az új típusú Polski Fiat 126-os ké­szítését. Négy esztendő múl­tán ez már aligha lesz lehet­séges, hiszen akkor napi 700 gépkocsi kerül le a szerelő- szalagokról, két percenként gördül ki egy-egy türge kis autó a gyárból. A gyár mé­retei futásra késztetnek, ha látni akarom, miként «dagad«« (ahogy a gyár munkásai mondják) az autó. Most még vegyesen szerelik az Olaszor­szágból készen kapott karos­szériákat, s a már Lengyelor­szágban préselt alkatrészekből a vázakat. Egyik helyen az üléseket, másikon az üveget, majd a villamos berendezése­ket, arrább a kerekeket, a mo­tort, tucatnyi alkatrészt he­lyeznek be. A többszöri minő­ségi vizsgálat után a Fiat 126- os önerőből gurul a tárolótér­re. A motorüzemben kezdjük az ismerkedést — 1500 gépet szereltek föl a csarnokban. Paul Cserbak, a gyár szóvivő­je, az* igazgató jobbkeze, aki a kinn tomboló vihar miatt az előbb még az úton levő gyári repülőgép miatt aggódott, majd az egymáshoz túl közel álló autók miatt rója meg az üzemvezetőt, azt mondja: ha műszaki ember lennék, isme­rősek lennének a gépeken lát­ható cégjelzések. A legismer­tebb világcégek küldték ide legjobb konstrukcióikat. Bialskó Bialában lenyűgöző- ek a méretek: a motor üzem, ahol most évi 40 ezer gépko­csit szerelnek, akkora csar­nokban van, hogy nyolc fut- ballpályát elnyelne. Tychyben — ott 160 ezer Fiat 126-ost szerelnek majd össze 1978-tól — 30 hektár fedett csarnok épül. A nagy méretek, a nagy számok természetesen nagy szervezettséget is követelnek. A gyárnak 1700 munkahelye lesz, ezeket időben el kell lát­ni a szereléshez szükséges esz­közökkel, szerszámokkal. En­nek irányítása csak számító­géppel képzelhető el. Előző Írásomban em­lítettem, hogy a lengyel mun­kás mind nagyobb és nagyobb szerepet kap a társadalmi ter­vezésben, a jövő alakításában. A Bialskó Biala-i gyárat töb­bek között ilyen szempontok miatt is építették: Lengyelor­szágban ugyanis a négy ke­rék álma, ahogy ők mondják, már társadalmi igény. Mégpedig sürgető igény. 1971-ben született az elhatá­rozás: népautót kell gyártani — a lehető leggyorsabban. Az olasz Fiat Művekkel folyta­tott sikeres tárgyalások után a Fiat 126-os licencet vásárol­ták meg, amelynek akkor még a kísérleti példánya sem ké­szült el Itáliában. Teljesen új típussal akarták a lengyelek négy kerék iránti vágyát ki­elégíteni. Igen, de hol készül­jön? A Varsó melletti zerani gyár naponta 300 darab Pols­ki Fiat 1300-as és 1500-as gép­kocsit gyárt — itt már nem lehet bővíteni. Egy teljesen új gyár viszont, 30—35 ezer mun­kásával, a családot is számítva Í20 ezres város építését köve­telte volna meg. így esett a választás Bielskó Bialára, ahol a régi hagyományokkal ren­delkező WEM üzemben már egy esztendeje gyártották a Syrena kisautókat. A környék több gyárát ösz- szekapcsolták, csak néhány új üzemet kellett építeni. Per- i sze ezek óriásiak. Az ustroni és skoczówi kohóüzemtöl a vapiennicai kaszagyárig tu­catnyi üzem »szállt be« az autógyártásba. Jellemző az új gyár fejlődésére, hogy 1973- ban készült el az első autó, majd ugyanebben az évben még 1500-at, az idén 10 ezret, 1975-ben 30 ezret, 1978-ban pe­dig már 200 ezer autót gyár­tanak. Szükséges is, hiszen már most 120 ezer igénylő várja a fürge, 6 liter fogyasz­tású, 594 köbcentis, 90—100 kilométeres maximális sebes­ségű népautót. Rólunk nem is szólva. A motorgyártás azonban sokkal nagyobb meouyisegü lesz, mint amennyire Lengyel- országban szükség van; 150 ezer darabot szállítanak Olaszországba. Igen, az olasz Fiat 126-osokat is lengyel mo­torok hajtják. Ezzel fizetnek a licencért, a gépekért, a be­rendezésekért. A négy kerék álma megva- ■ lósulás előtt áll. Lengyelor- I szág személygépkocsi-állomá- I nya 1973-ban 124 ezer hazai és * y importkocsival nőtt. A becs­lesek szerint, a regi autók le­állítását is számolva, az idén 150 ezerrel gyarapszik. Varsó­ban, a zerani gyárban megkez­dődött a Polski Fiat 128-as Sport összeszerelése. Az 1116 köbcentis, 64 LE-s motor 150 kilométeres sebességre lesz képes. Ugyancsak megkezdő­dött a Polski Fiat 125p sport- modelljének gyártása 95 és 110 LE-s motorokkal. Az egyre szaporodó sze­mélygépkocsi-állomány a szol­gáltatások területén is új igé­nyeket támaszt. Rövidesen megnyílik Wroclaw közelé­ben, az E—22-es út mentén, Lengyelország első autómozi­ja. Az autóskinó nézőterén egyszerre 100 gépkocsi parkol­hat. A CPN (Olajtermékek Központja 1138 (a főbb útvo­nalakon átlagosan 25 kilomé­ter távolságban) kúttal szol­gálja a gépkocsikat. Terespol, a szovjet határátkelőhely felé vezető úton megnyílt a CPN és az AGIP közös töltőállomá­sa. szervizzel és diagnosztikai szolgálattal fölszerelve. A Pomoc Drogowc 115 (ta­valy még csak 122 volt) »sár­ga angyala« naphosszat cirkál a bajba jutott »négy kerék« tulajdonosok megsegítésére. L. J. (Következik: Épül a második...) A mesék nyomában A hét testvér győzelme = LÁSZLÓ LA/OS "•2——-^—-----—-JTT.-------------------= ORfSNBJlHYi ÍSZOK — — Az persze igaz, hogy 'mindenkinek nem tudunk 'olyan munkahelyet adni, hogy ’úgy keressen, mintha a leg­java területen dolgozna. De 'aki jó bányászként dolgozik, 'jól jár. Egyéni véleményem az, hogy általában rendezni kellene a béreket, mert ahogy 'mélyülnek a bányák, nehezed­jek a körülmények, melegebb van, nehezebb dolgozni, mert az érc is vékonyabb rétegek­ben található, többet kell érte fáradozni, mint régebben. Az ,is igaz, hogy a rétegek gya­koribbak, mint fentebb. Beszéltem olyan vájárral, aki hétezer forintot keresett ,egy hónapban, és olyannal is, aki csak hármat. Ilyen nagy különbségeket jelenthet a i munkahely? — Jelenthet, de mi ügye­llünk arra, hogy cserélgessük a jó és rossz fejtésben dolgozó­kat. Ez szerintem igazságos. Persze, kisebb-nagvobb igaz­ságtalanságok elkerülhetetle­nek. Mint máshol is. De amint mondtam: nemcsak a munka­hely, hanem az egyéni szor­galom, a szakértelem is mó­dosítja a kereseteket. Az vi­szont, hogy ki milyen szorgal­mas, ki mennyit tanul, már mindenkinek egyéni dolga, kötelessége. A bánya azt sze­retné, ha mindenki jól dol­gozna, hiszen elsőrendű érde­ke a termelés. Ilyen szem­pontból nincs eltérés az em­ber és a vállalat érdekei kö­zött. — Az viszont érthető, hogy nagyon nehéz ilyen vegyes társasággal dolgozni. Itt nin­csenek bányászdinasztiák, amelyekben hagyomány — és hozzátehetem: becsület dolga — volt a munka. Tizenhat év kevés ehhez. Tehát olyan em­berekkel van dolgunk, akik mindennel foglalkoztak az­előtt, csak bányászattal nem. Mire megtanulják, esetleg megszeretik a szakmát, még sok időnek kell eltelnie. De talán azt is észrevette, hogy ez a folyamat nálunk nehe­zen lesz általános, mert nagy a munkaerő-vándorlás. Nem tudnám százalékra megmon­dani, mennyien maradnak meg állandónak a bányában, de szerintem ez itt sokkal ala­csonyabb szám, mint a szén­bányában. így tehát kettős fo­lyamattal állunk szemben: az idejövök egy része állandósul, a másik része vándorol. Tu­lajdonképpen még mindig hő­si kort élünk. Ügy értem ezt, hogy nagyon jellemző ránk most is az a helyzet, ami an­nak idején Komlót, Dunaújvá­rost. Kazincbarcikát jellemez­te. Ss azt hiszem, mi már nem is érjük meg azt a kort, ami­kor ez a bánya olyan stabil lesz, mint akármelyik szenes üzem. Nehéz ügy ez, uram... — Lehet vagy fél esztende­je, fr az egyik rokonom So­A cím akár mesére is utal­hatna, pedig színtiszta való­ságról van szó. A két testvér ugyanis nem a mesében, ha­nem a mesemondásban győ­zött tegnap a megyei könyv­tár nagy előadótermében. Megírtuk már — nem kis örömmel —, hogy a művelő­dési intézmények a nyári szü­net időtartamára milyen jó programot állítanak össze a napközis gyerekeknek, s raj­tuk kívül valamennyi érdek­lődő kaposvári gyereknek. Még jobban örülünk annak, hogy a program rendre meg­valósul. A napközisek nyará­nak egyik rangos eseménye volt a mesemondóverseny. És tanulságos is. No nemcsak azért, mert a mesék önma­gukban is hordoznak tanulsá­got, hanem azért, mert a fel­nőttek a mesemondásból is következtethetnek egyre s másra. Abból a tegnap előadott ti­zenhárom meséből például ar­ra, hogy klasszikus meséink népszerűsége töretlen. Éppúgy fölfedezi az Andersen- vagy a Grimm-mesék szépségét a hu­szadik század gyermeke, mint az, aki a nagy meseköltők kortársa lehetett apróságként. Éppúgy megkacagtatja mo­dem gondolkodásúnak tartott gyermekeinket a népmesék ősi humora, mint ahogy az évszá­zadokkal ezelőtt történt. De a fentiek csak az egyik tanulságot jelentik. A kis Gömböc, a Hófehérke, a kiss Mukk története az Ezeregy­éjszaka csodás világából, a Hamupipőke úgy is rejt tanul­ságot, ahogy gyermekeink el­mondják. És hogyan mondják el? Ahogyan tőlünk — szü­lőktől és nagyszülőktől — hallják. És bizony tapasztalni lehet, hogy kevés időnk miatt, esetleg az esti tévéműsor miatt, jelentősen leegyszerű­sítjük a mesét. Jó néhány ré­gi meséből hiányoznak ízes fordulatok, jellemző jelzős szerkezetek. Ügy gondoljuk talán, hogy elég a történet vázlatát elmondani, s ezzel kész? Ejnye, ejnye. Ha hallot­ták volna, ahogy a kis Rácz gyerek a gömböc históriájá­ban pontosan felmondta, hogy a juhász nem akármilyen kés­sel, hanem a kis bécsi bicská­jával hasította fel a degesz hó­mogyból, egyébként én is oda-^ valósi vagyok, hogy eljönne* dolgozni. Hallotta, jól keres­nek az uránbányászok, neki is kell a pénz. Őszintén meg­mondom, fáztam ettől az em-, bértől. Valamikor együtt vol­tunk az állami gazdaságban, ő volt a főnököm, tudom, hogy milyen a véleménye a mun­káról, az emberekről. Ott úgy viselkedett, mint egy ispán, aztán egyszer megvert egy ta- karmányost és mennie kellett. De mit tehettem: a feleségem unokatestvére, segíteni kell. El is jött, kapott helyet a mun­kásszálláson. Két napig dol­gozott, a harmadik napon ott­hon maradt, valami kis kar­colásra hivatkozott. Egy hét után megint jelentkezett mun­kára, de hozzáteszem, hogy amíg nem dolgozott, a szom­széd szobából eltűnt az egyik csillés kabátja. Egy napig lentf volt, megint eltűnt. ? — így ment ez két hónapig.* Persze, hogy nem sokat kere-J sett. Mert a bumlizást nálunk* is büntetik. Láttam én, hogy ennek nem lesz jó vége. Sza­porodtak a panaszok, a lopá­sok. — Egyik napon aztán jön az egyik brigád vezető hozzám: »Te, mintha az én kardigáno-* mat láttam volna K. P.-n.í Megkérdeztem tőle, hogyan ju-* tott hozzá. Azt mondta, vette' a sógorkádtól...« * — Ekkor már tudtam, hon-! nan fúj a szél. Műszak után« megyek a szállóba. A brigád-} vezető keresi a gondnokot. Azt} mondja: a sógor leszámolt, el-* utazott. Rohanunk az állomás-* ra. Leszedtük a vonatról. Elő-* szőr szemtelen volt. de mi le-* kezeltük, aztán, indíts a rend-* őrségre. * t lyagot. A jellegzetes képhatá­sú, hangulatú jelzők nemegy­szer a mesék savát-borsát je­lentik, és igen sok tekintetben a gyermek alapszókincsét gazdagítják. Igen elgondolkodtató, amit a verseny után Leinberger Ágota, a megyei könyvtár gyermekkönyvtárának veze­tője mondott: a gyermekek szókincse, előadókészsége egy­re rosszabb lesz. Ezért is fontosak az itt tartott foglal­kozások, amelyekre egy félév­ben több mint negyven órát fordított a gyermekkönyvtár. És ezért is hívjuk fel a figyel­met már most arra, hogy au­gusztusban olvasásgyakorlás­ra is sor kerül itt, és ugyan­csak az ifjúsági központ és a könyvtár rendezésében tarta­nak egy vetélkedőt Utazás meseországba címmel. Meseországba nagyon sok­szor érdemes elutazni, tanú­sította beszélgetésünk során Balázs Antónia tanítónő is, aki a nyári napközi nevelőjeként elkísérte ide a gyermekeket. Elmondta, hogy a gyermekek a boszorkányos és tündéres históriákat, szeretik az úgyne­vezett modern mesék némelyi­ke nem elég fantáziadús, túl­ságosan is csak tanulságokat igyekszik sulykolni. Persze vannak jó mai mesék is — ezekből Leinberger Ágota idé­zett —, például Lázár Erein nagy sikerű, nemrég megje­lent mesekönyve. Tapasztalataik arra figyel­meztetnek — éppen az elő­adott mesék esetében: — nem mindegy, hogy milyen mesét hall a rádióban és lát a kép­ernyőn a gyerek. Itt kellene valamelyest növelni a válasz­tékot az időnkénti laposság el­lensúlyozására. A tegnapi verseny sok lehe­tőséget hozott a hallgatóság­nak a tapsra, a szereplőknek pedig a siker szép élményét adta. A győztes — most lesz harmadik osztályos — Endre Gabriella egy népies ízű, rö­vid kis mesét mondott el_ a légyről és a bolháról. A báty­ja, Endre István pedig A vénasszony meg a halál tréfás históriáját adta elő. Hogy mikor szerették meg a mesét? Amikor még nem is tudtak olvasni. Hiszen apuka és anyuka is mesélt, de leg­szebben — ahogy ők mond­ják — a dombóvári nagyma­ma tud, és amit leggyönyörűb­ben mond, az az Árgilus ki­rályfi története. A két testvér győzelméből érzem, hogy ezekben az esti mesélésekben biztosan nem fogja kurtára a nagymama a históriát: zama- ta, levegője van minden mesé­nek, hiszen úgy igazi. Tröszt Tibor Négy hónap alatt w. Ételbár a Balatonon Egy kicsit szokatlanul cseng még a szó: ételbár. A terem közepéig nyúlnak a kacska- ringós pultok, körülöttük bár- székeken ül a venndég, s a szalvétának is számító étlap­ról -választ. A szakács—pincér — a pultba épített konyhán — a vendég orra előtt készíti el az ínycsiklandozó falatokat. S a frissen sült — bármilyen furcsán hangzik is — öt perc­cel a megrendelése után gusz­tusosán tálalva már ott páro­log. Az első ételbárt tegnap dél­előtt Balatonszemesen, a Vad­virág nyaralótelepen adták át. S mert — legalábbis nálunk — újdonság, sok vendége volt mindjárt a megnyitón. A part mentén épült nyara­lótelep íaházainak lakói eddig egy apró élelmiszer-, s egy valamivel nagyobb zöldséges­bolt árujából választhattak. Itt és a szomszédos kemping­ben csúcsforgalom idején több ezer nyaraló pihen. A nagy gond — a kulturált ellátás — márciusban Szurdi István bel­kereskedelmi miniszter látoga­tásának idején is szóba került. Akkor a miniszter javasolta: építsék meg itt az első étel­bárt a parton, s a javasla mellé hárommillió forintos anyagi támogatást is biztosí­tott. Azóta nem egészen négy hónap telt el. Gyorsan készül­tek az acélvázas épület terv A, s a Dombóvári Vegyesipari Ktsz határidőre szállította a fapaneleket. A berendezést a télen szerzett tapasztalatok alapján a Palux-cégtöl vásá­rolta az üzemeltető. A Pest­budai Vendéglátó Vállalat a beruházás megkezdésekor a 6,2 millió forintos költségnek csak a tíz százalékával ren­delkezett. Az állami támoga­tást bankhitellel egészítették ki. Gellai Imre igazgató mond­ta, hogy mielőtt hozzáfogtak a munkához, számoltak: a for­galmat figyelembe véve a fő­idényben havonta egymillió forintos bevételre számíthat­nak. Elő- és utószezonban is legalább a 350 000 forintot el­éri a forgalom, hiszen napon­ta 1500 vendéget tudnak ki­szolgálni. A gyorsaságnak itt nagy szerepe van, s ezt csak úgy lehet elérni, hogy mindent a szakács keze alá adnak. A központi előkészítő üzemből — ahol egyebek mellett nagy teljesítményű gyorsfagyasztó is működik — már konyha­kész állapotban érkezik a hús éppen úgy, mint a burgonya, s hidegentartják egészen ad­dig, amíg a vendég megren­deli. Az új vendéglátóhely ét­lapján érdemes megnézni az árakat is. Az osztályon felüli ételbárban semmivel sem ke­rül többe a frissen sült és a sokféle szendvics, mint bár­hol a Balaton-parton a másod- osztályú éttermekben. Hogy miként lehet ez? A válasz egy­szerű: a munkafolyamatok jól szervezettek. Az ételbár mellett tej- és gyümölcsárusító pavilont is fenntartanak, s ígérik, hogy nemcsak reggel, hanem a nap bármely szakában négy fokon tartott tejet vásárolhat friss péksüteménnyel a nyaraló. K. I.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents