Somogyi Néplap, 1974. június (30. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-25 / 146. szám

/ Osztályozó az NB 111-ba jutásért Sikerrel vette az első a K. Vasas Ismét osztályozó mérkőzése­ket játszanak a labdarúgók. A tét az NB II-ben, illetve az NB Ill-ban maradás. Ez utóbbi mezőnyben ott találjuk a Ka­posvári Vasas együttesét is. A rádió vasárnap esti 22 órás sporthíre ugyancsak megijesz­tette azokat, akik a VBKM labdarúgóiért aggódnak. Vala­mi félreértés történt: a. Vasas nem vesztett 3:0-ra, hanem 4:3-ra győzött. Tehát sikerrel vette az első akadályt és még egyet kellené leküzdeni ahhoz, hogy Kaposvárnak a Táncsics SE mellett még egy NB III-as csapata legyen. K, Vasas—Répcelak 4:3 (1:1) Komárom, éoo néző. Vezet­te: Emsberger. Kaposvár: Rácz — Ernyes (Kfl­her), Pataki, Túli, Matán, Poór, Bíró, Fíilöp, Herbei, Burcsa, Lacz- kovics. Edző: Csanda István. Rép­celak: Németh I. — Bedi, Németh II., Kálmán, Gáspár, Csorba, Ko­vács, Sárai, Horváth, Kecskés (Pungor), Prisztupa. Edző: Szabó Sándor. Kitűnő talajú pályán került sor a VII. osztályozó csoport első mérkőzésére. Mindjárt a répcelaki csapat lendült bele, s a kaposvári védelem hibájá­ból vezetést is szerzett. Ko­vács nyugodtan adhatott kö­zépre, Horváthot senki sem őrizte, s noha Rácz háríthatott volna, ez nem sikerült, a lab­da a Vasas kapujába perdült. 0:1. A 25. percben megszületett az egyenlítés. Laczkovics be­adását Herbei fejjel továbbí­totta a hálóba. 1:1. A követke­ző gól a 68. percig váratott ma­gára, ekkor Horváth futott el, s a késlekedő Rácz mellett a IÁIM 74 Kiestek az olaszok is Vasárnap befejeződött a labdarúgó világbajnokság se- lej tező csoporlküzdelme. Ko­rábban már eldőlt, hogy az I., illetve a II. csoportból az NDK, az NSZK, Jugoszlávia és Brazília jutott tovább. A másik oldalon Lengyelország már az utolsó mérkőzésétől függetlenül beverekedte ma­gát a közép döntőbe. A len­gyelek nagy becsvággyal játszva, Stuttgartban legyőz­ték az olaszokat is. így az »olasz öregurak« csomagol­hatnak, s mehetnek Itáliába Az történt ugyanis, hogy Ar­gentína három gól különb­séggel verte Haitit és jobb gólkülönbségével a IV. cso­portban megelőzte Olaszor­szágot. A III. csoportban a hollandok imponáló játékkal nyertek Bulgária ellen, s let­tek csoportelsők, Svédország Uruguayt győzte le, így a svédek is ott lesznek a kö­zépdöntő csatáiban. A vasárnapi eredmények: Lengyelország—Olaszország 2:1 (2:0) Tv-közvetítés A Magyar Televízió június 26-án, szerdán 15.50 órakor helyszíni közvetítést ad Düs­seldorfból, az NSZK—Jugo­szlávia labdarúgó világbajnok ki mérkőzésről. Argentína—Haiti 4:1 (2:0) Hollandia—Bulgária 4:1 (2:0) Svédország—Uruguay 3:0 (0:0) Szerdától 8 csapat folytat­ja. Az A csoportba került az NDK, Brazília, Hollandia, Ar­gentína. A B csoportba az NSZK, Jugoszlávia, Svédor­szág, Lengyelország. A közép­döntőben körmérkőzés van, tehát mindenki mindenkivel játszik. A játéknapok: június 26, június 30 és július 3. A középdöntő műsora: Június 26: Hollandia—Argentína (Gel- senikirchem, 19.30). NDK—Brazília (Hannover, 19.30). NSZK—Jugoszlávia (Düs­seldorf, 16 ó). Svédország—Lengyelország (Stuttgart, 19.30). Június 30: NDK—Hollandia (Gelsen­kirchen, 16). Brazília—Argentína (Han­nover, 16). NSZK—Svédország (Düs­seldorf, 19.30). J ugoszlávia—Lengyelország (Frankfurt, 16). Július 3: Brazília—Hollandia (Dort­mund, 19.30). NDK—Argentína (Gelsen­kirchen, 19.30). Jugoszlávia—Svédország (Düsseldorf, 19.30). NSZK—Len gyelország (Frankfurt, 16). Bozsik az új szövetségi kapitány A Magyar Labdarúgók Szö­vetsége elnökségének javasla­tára az OTSH — érdemeinek elismerése mellett — Illovszky Rudglfot fölmentette a labdat- rúgó-szövetségi kapitányi tisz­te alól, egyben e funkció ellá­tásával Bozsik Józsefet bízta meg. Bozsik — miután a megbí­zatást most kapta — njég nem adhatott részletes programot. Néhány elképzeléséről azért nyilatkozott: — Részletesen még nem be­szélhetek, hiszen most tájéko­zódom. Ismeretesek a labdarú­gásra vonatkozó határozatok, ezek szellemében kell dolgoz­ni. Nem titok, hogy a szív nél­küli játék nagy ellensége va­gyok. Nálunk annak idején, az aranycsapatban is alapelv volt: rosszul lehet játszani, de szív nélkül sohasem. Ehhez az elvhez örökre hű maradok. Különös feladat vár ilyep te­kintetben azokra, akik nem­csak klubjukat, hanem az or­szág labdarúgását, képviselhe­tik a nemzétközi porondon. Évtizedek óta becsül, tisztel minket a világ, nagyszerű lab­darúgó múltunkért. Akárhol jártam, mindenütt elismeréssel beszélnek a magyar labdarú­gásról. A maiak kötelessége, hogy a sportágnak ilyen nem­zetközi tekintélyt szerzett elő­deik útján járjanak, s a si­kerért a pályán és a magán­életben mindent megtegyenek. Nem szeretnék most, bemutat­kozásként nagyokat ígérni. Munka következik, amelynek eredménnyel kell járnia. A magam részéről minden ké­pességemet, erőmet a szövet­ségi kapitányi feladatkör szol­gálatába állítom. A magyar labdarúgás sokszázezres tábo­rától megértést, segítséget és türelmet kérek. Közösen nagy célokat valósíthatunk meg. (MTI) TOTÓ A totó 13+2 találatos szel­vénye: 112 11122 2 112 1 +x. Teli talá­latos szelvény a 25. játékhé­ten 2 daráb akadt. Ezek nye­reménye egyenként 176 317 fo­rint. A 13 találatos szelvény 66 119, a 12-es 1660, a ll'-es 134, a lű-es 13 forintot luxit­akadályt hálóba lőtt. 1:2. A 71. percben ismét egyenlített a Vasas. A répcelaki térfél közepéről rúg­tak szabadot a kaposváriak. Herbei a tisztán álló Laczko- vicshoz küldte a labdát, aki 30 méterről óriási gólt lőtt. 2:2. Negyedórás »gólszünet« követ­kezett, hogy azután háromszor egymásután megrezdüljenek a hálók. A 83. percben Sárai ki­ugrott, Horváthoz játszott, aki lefutotta a kaposvári védőket, és harmadszor szerzett veze­tést a répcelaki csapatnak. 2:3. Két perccel később Herbei— Bíró összjáték után ez utóbbi három cselt csinált, majd a bal alsó sarokba lőtt. 3:3. A 87. percben eldőlt a mérkőzés. A támadásba lendült Vasas Fü- löp—Burcsa összjáték után Burcsa góljával kiharcolta a győzelmet. 4:3. Hatalmas iram, drámai küz­delem jellemezte az osztályo- zót, amelyen mindkét csapat határtalan akarással és óriási becsvággyal játszott. A répce- lakiak háromszori előnyét ki tudta egyenlíteni a hajrában nagyon feljött K. Vasas. (Ek­kor a Répcelak már elfáradt.) Nagyon jókor jött a mérkőzés sorsát eldöntő negyedik ka­posvári göl. A Vasas második félideji játékával rá is szolgált az egygólos győzelemre. A ka­posvári csapatból mindenki tu­dása legjavát nyújtotta. Pata­ki, Matán és Laczkovics játéka külön is dicsérhető. A répce- lakiaknál Németh II., Sárai és Horváth jeleskedett. 1. K. Vasas 1 1-------4—3 5 2. Edelény ---------------------------­3 . Répcelak 1-------1 3—4 — S zerdán, június 26-án 16.30 órakor következik a K. Vasas —Edelény mérkőzés. Kaposvá­ri győzelem esetén a torna be is fejeződne. A délnyugati NB III osztá- lyozót játszó másik két csapa­ta nem olyan jól kezdett, mint a K. Vasas. A Pécsi BTC a III. csoportban 4:2 arányban kika­pott a Thury SE-től. A báta- székiek a Kilián FSE ellené­ben maradtak alul 1:3 arány­ban. A volt NB I B-s csapatok osztályozóján az első fordulóban Gyulán Várpalota 3:1 arányban legyőzte Kecske­mét együttesét. így most már csak a bányászcsapatnak és a Pénzügyőrnek van esélye arra, hogy az NB II-ben folytathas­sa. A volt NB Il-es < szintén megkezdték az osztá- lyozót Szekszárdon. A Volán— BVSC mérkőzés a Volán 2:l-es győzelmével ért véget. A fűz­főiek szerdán kapcsolódnak be a küzdelmekbe. Nyári Totó Kupa K. Táncsics—Pécsi VSK 2:1 (2:1) Kaposvár, 100 néző. V.: Bá­lint. A pécsiek vezető gólja után fölénybe került a ka­posvári együttes. G.: Papp (11-esből), Takács, illetve Rózsahegyi. Jók: Horváth, Takács, Judig, illetve Juri- na. Máza-Szászvár—V éménd 3:1 (2:0) Véménd, 700 néző. V.:Dra- vecz. G.: Molnár (2), Róth, illetve Forrai. Kapoly labdarúgó-csapata a megyei bajnok A megyei labdarúgó-baj­nokságban vasárnap befejező­dött a 30. forduló, amely any- nyiban hozott meglepetést, hogy az idegenben játszó csapatok rendre jól szerepel­tek. Tulajdonképpen már nem volt nyitott kérdés. Az­az Balatonboglár esetleg még megelőzhette volna a bajnoki táblázaton Somogytarnócát, Csakhogy a tarnócai együttes Karádon szintén nyert, így a végén jobb gólkülönbséggel megelőzi a bogiári csapatot. Ez még döntő fontosságú le­het. A Somogy megyei Lab­darúgó Szövetség kiírása sze­rint ugyanis akár 6 csapat kieshet a megyei I. osztály­ból. A kiesők számát az szab­ja meg, hogy hányán búcsúz­nak az NB III-tól. Barcs és Nagyatád kiesése tény. A K. Vasas még megmenekülhet, s ha ez sikerül, akkor meg­menekül a somogytarnócai csapat is. Az már jóval korábban el­dőlt, hogy az 1973—74. évi bajnokságot Kapoly labdarú­gói nyerték. - A kapolyiakai dicséri, hogy a tét nélküli bajnoki címért is mindvégig becsülettel és nagy akarással harcoltak. í Vitán felül a Ka­poly volt e bajnoki mezőny legjobbja. KAPOLY—CSURGÓ 4:1 (1:1) Csurgó, 200 néző. V.: Tar- di. A megfiatalított csurgói csapat sokáig jól tartotta ma­gát. Helyzeteket is teremtet­tek a hazaiak, a góllövés azonban nem ment. A látot­tak alapján az eredmény túl­zott. G.: Snur, Fazekas, Ha­lász, Szőcs, illetve Mód II Jók: Savanyó, Snur, Petrók, Pintér, Szőcs, illetve Péntek, Kovács, Magyarosi. Vörös István SOMOGYTARNÓCA— KARAD 3:0 (2:0) Karád, 100 néző. V.: Buzsá- ki. A 2. percben bekapott balszerencsés gól kedvét szeg­te a kiesésbe már egyéb­ként is beletörődött karádi csapatnak, amely 0:l-es ál­lásnál egy 11-est sem tudott kihasználni. G.: Szokol (2), Hoffer. Jók: Molnár, Farkas, Bencsik. A karádi csapatban nem volt kiemelkedő teljesít­mény. Mészer János MARCALI—K. V. LOBOGÓ 4:1 (2:1) Kaposvár, 100 néző. V.: Ko­vács Gy. Helyzeteit jobban kihasználta a vendégcsapat, és ez elég volt a győzelemhez. G.: Domsa (2, mindkettőt 11- esből), Izsák (2), illetve Fi- nota. Jókt Domsa, Beck, Pék, illetve Haizer, Radaksz, Hor- nyálí. Bozsoki János LATINCA—BABÓCSA 3:3 (2:1) Marcali, 100 néző. V.: Far­kas. A dobogóra jutásért nagy harc folyt. A hazaiak há­romszor szereztek vezetést, a vendégek azonban mindany- nyiszor egyenlíteni tudtak. G.: Tomasovszki, Kulcsár, Szabó II., illetve Takács, Ba­kó, Hajdú. Jók: Kulcsár, Ka­lász, Takács, illetve Vidák, Balogh. Kisborsó Imre LENGYELTÓTI—LÄBOD 4:0 (2:0) Lengyeltóti, 300 néző. V.: Szöllősi. A mérkőzésre rá­nyomta bélyegét, hogy annak egyik csapat számára sem volt tétje. A lábodi együttes fáradt csapat benyomását keltette. Sportszerű mérkőzés volt. G.: Oszlánszki (2), Kesz­tyűs, Komócsin. Dr. Körmendy István BALATONBOGLÁR— K. GAZDÄSZ 3:1 (1:1) Kaposvár, v.: Kornai. A balatonboglári csapat még reménykedett. G.: Hock (2), Muszti, illetve Rozovics. Jók: Hock, Muszti, illetve Lukács, Kálmán. Takács Ferenc TASZÁR—K. VASUTAS 3:1 (2:0) Kaposvár, 100 néző. V.: Tá­las. Az első félidőben a ven­dégcsapat nagy fölényben ját­szott. Szünet után a Vasutas volt a kezdeményező, helyze­teit azonban rendre kihagyta. G.: Vágvölgyi (2), Hegedűs, illetve: Törzsök. Jók: Tóth, Nagy, illetve Kaszás, Tián. Götz János FONYÓD—BALATON- FENYVES 2:1 (2:1) Balatonfenyves, 100 néző. JÜNius Milyen lesz az időjárás? 25 KEDD Vilmos A várható időjárás kedd estig: Felhőátvonulá­sok, szórványos futó esők, egy-két helyen zivatar. Időnként élénk, többfelé erős déli, délnyugati, később északnyugatira forduló szélre számítha­tunk. A nappali fölmelegedés nyugaton egy kissé erősödik. A várható legmagsabb nappali hőmér­séklet ma, kedden, az erősen felhős helyeken 20 fok körül, másh ol 25 fok közelében lesz. A Balaton vízé nek hőmérséklete Siófoknál teg­nap 11 órakor 20 fok volt. — Somogyi szakszervezeti küldöttség utazott Kalinyin- ba dr. Szerényi Jánosnak, az SZMT titkárának a veze­tésével A három szakszer­vezeti vezető vasárnapig tartózkodik a szovjet test­vérmegyében az ottani szak- szervezetek vendégeként. — Békegyűléssel zárult vasárnap az eszperantisták 25. jubileumi kongresszusa Szolnokon. — A nemzetközi bábfeszti­válon — Békéscsabán — a kaposvári FÉK Pacsirta báb­együttese szerdán és csütör­tökön tart szakmai bemuta­tót, vasárnap pedig Mező­hegyesen lép föl a lodzi Pi- nokkio bábszínházzal együtt. — A harkányi nyár kul­turális programja is meg­kezdődött. Ennek keretében kerül sor június 27-én egy Anna-bálra is. — Almás menti juniálist tartottak vasárnap a zselici dombok között megbúvó Mozsgón. A falu alatt ka­nyargó folyócskáról elneve­zett népünnepély során ki­állítás nyílt Csertő, Mozsgó és Szulimán asszony klubjai­nak legszebb kézimunkáiból. — MSZBT-delegáció uta­zott Vass Henriknek, a Párttörténeti Intézet igazga­tójának, az MSZBT orszá­gos elnöksége tagjának ve­zetésével Szófiába, a Bol­gár—Szovjet Baráti Társa­ság tudományos konferenciá­jára. — Negyvenegy ipari tanu­ló kapta meg a szakmunkás­bizonyítványt a napokban a Kaposvári Húskombinátban. Ugyanekkor végzett 18 fel­nőtt is, aki átképzős okta­táson vett részt. — Öregek napja Igáiban. Az iskola kisdobosai virág­gal és rövid műsorral kö­szöntötték az öregek ottho­nának lakóit, köztük a leg­idősebbet, özv. Tóth Jánosné nyolcvanhat évest. — Nyolcmillió forintos tá­mogatással segíti a megye a helyi tanácsokat az útlejára­tok és a sárrázók kiépítésé­ben. E pénz segítségével az idén és jövőre 101 készül el. — Nemzetközi orvoskong­resszus kezdődött tegnap az Akadémia szegedi biológiai központjában. Mintegy száz hazai, illetve szovjet, cseh­szlovák, NDK-beli, francia, angol és japán részvevője van. — Öt évre szóló magyar— koreai egészségügyi egyez­ményt írtak alá hétfőn az Egészségügyi Minisztérium­ban. — Stradivarius-hegedűt ta­láltak szombaton Mexikóban egy most elhunyt 79 éves ze­netanár hagyatékában. A he­gedű 1716-ban készült, s 80 ezer dollárra becsülik. — A kétnapos bridzsver­seny, amelyen tíz ország 200 versenyzője vett részt, va­sárnap este befejeződött Keszthelyen. — Emléktáblát állított a debreceni köztemetőben az UNIMA magyar központja, és a városi tanács Blattner Gézának, a bábművészet ha­zai úttörőjének. — Angolnát fogott egy kis­fiú a Kapósba folyó egyik kis patakban. A hatvan cen­tis hal valószínűleg a Bala­ton felől, a Sió csatornán és a Kapóson keresztül vándo­rolt a patakba. 90 évvel ezelőtt, 1884. június 25-én született és 33 éves korában, 1917. június 25-én halt meg Gyóni Géza költő, eredeti nevén, Achim Géza. Tanulmányait Szarvason és Békéscsabán, 1902-től pedig a soproni evangélikus teoló­gián végezte. Rövid ideig új- ságíróskodott, majd húszéve­sen szülőfalujában, Gyónón volt jegyzőgyakornok. 1910-től ismét újságíróskodott, többek között a Soproni Naplónál. Első versei a Hétben, az Üj Időkben és a Pesti Naplóban jelentek meg. Kezdetben Pe­tőfi, Vajda, Reviczky költésze­tének hatása mutatkozott ver­sein; később egyre inkább Ady hatását tükrözik költemé­nyei. Amikor 1914-ben bevo­nult katonának, eleinte hatot­tak rá a háborús propaganda szólamai; később azonban egyre jobban kiábrándult, s verseiben a harctéren szenve­dő, hazavágyó katonák két­ségbeesését, vágyait szólaltat­ta meg. Przemysl várának el- estekor orosz fogságba került és a krasznojarszki fogolytá­borba szállították, itt végképp leszámolt korábbi illúzióival, s 1917-ben »-távoli nép bús, keserű fiaként^ üdvözölte a februári orosz forradalmat. 1 Félórás jégverés Az utóbbi idők legsúlyo­sabb jégverése pusztított va­sárnap délután Nyugat-Ma- gyarországon. Az Alpok-alji dombsoron gazdálkodó Csep- regi Állami Gazdaság 3660 hektárnyi területének körül­belül az egyharmadán tarol­ta le a termést az eső nélkül érkezett, 30 percig csapkodó, borsónál nagyobb szemű jég. Nemcsak a gyümölcsöst pusztította el, károk kelet­keztek a szántóföldi kultú­rákban, sőt az erdőket is megtépázta a jég. — Tizenhét csoport, ösz­szesen 774 általános és kö­zépiskolás utazott a megyé­ből ebben a hónapban az ország különböző tájaira és városaiba, az Express Ifjú­sági és Diákutazási Iroda szervezésében. — Kerámiakiállítást ren­deznek az ősszel a jugoszlá­viai Szabadkán. Hagyomá­nyaik szerint meghívnak egy-egy európai országot is; az idén Magyarország lesz a vendég, és a pécsi Janus Pannonius Múzeum gyűjte- ménve reprezentálja majd nazankat. — Helyesbítés. Vasárnapi ^apunkban a Filmvásár .Sió­fokon című cikkben helye­sen így hangzik két mon­dat; »...tíz úi magyar játék­filmet mutattak be ..., olya­nokat 'is vetítettek, amelye­ket országszerte is csak ősz­től láthatunk.« Ugyancsak eb­ben az írásban: »tárgyaláso­kat folytat, hogy ... a Szov­jet Film magyar forgalma­zásba is kerüljön, magyar nyelven ...« — Kutyakiállítás, ten vész­szemle és műn ka kutya-bemu­tató lesz Siófokon 1971. június 30-án, vasárnap reggel ß órai kezdettel, a benzinkút mellett! kutyakiképző pályán. »B« törzs­könyvezési lehetőség! A munka­kutya-bemutató kezdete du. 3 óra. Megközelíthető a 2-es au­tóbusszal. Nevezés a helyszínen. Belépődíj: .felnőtteknek c Ft, gyermekeknek 3 Ft. Büfé! Min­denkit szeretettel vár a MTLOE siófoki szervezete vezetősége. (114356) — Áramszünet. Az Áramszol­gáltató Vállalat értesíti a lakos­ságot és a közületeket, hogy 27-én, csütörtökön. 7.30 órától 1(5.30 óráig az Engels utcában, valamint a Május 1. utca páros oldalán az Irányi D. utcától a Május 1. utca 34. számig, illet­ve a Május 1. utca páratlan oldalán ,az Engels utcától a Dimitrov utcáig áramszünet lesz. (14667)-— Most érkezett Pannónia motorkerékpár-lánc Kapos­váron, az Ady Endre utcai járműszaküzletbe! (x)

Next

/
Thumbnails
Contents