Somogyi Néplap, 1974. június (30. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-19 / 141. szám

Hajnali

Szürke egyenruhás emberek Kaposvár utcáin. Munkás- őrök. Alig pirkadt, amikor riadóra ébredtek. Sietnek a megyei parancsnokságra, ahol megkapják a további utasításokat.

— A Munkásőrség Országos Parancsnoksága a megyében tartott felügyeleti szemle alkalmából törzsvezetési, harc- készültségi gyakorlaton ellenőrzi munkásőreink felkészültségét. A megyei törzs irányító, segítő munkájától is függ, hogy a feladat végrehajtásába bevont egységek a harckészültségi gyakorlatot sikeresen hajtják-e végre — hangzik a tájékoztatás, s egyúttal az utasítás a legsürgősebb feladatokra a megyei parancsnokságon.

Nyüzsgő méhrajra hasonlít az épület minden szobája. Vázlatokat készítenek, térképeken rajzolgatnak, .másutt a politikai terveket egyeztetik. Nem csupán egyszerű harc- gyakorlatról van szó, hanem fontos' politikai feladatról. A felügyeleti szemle befejeztével ez bizonyítja majd a megye munkásőreinek felkészültségét, fegyelmezettségét.

Másutt munkásőrökhöz szóló röplapot szövegeznek:

— Nemrég jelent meg a Munkásőrség Országos Parancsnokságának felhívása, mely arra szólít fel minden munkásőrt, hogy pártunk XI. kongresszusára, hazánk fel- szabadulásának 30. évfordulójára készülve erősítsük a munkásőrség harci—politikai egységét, fegyelmét — emlékezteti a röplap a harckészültségi feladatot előkészítőket, s a megye egységeit.

Viszlp Imrének, az MSZMP KB munkatársának társaságában megtekintette az előkészületeket Pap Árpád, az MSZMP KB tagja, a munkásőrség országos parancsnoka is. Figyelmesen hallgatták mindketten a megyei törzs szakterületein tevékenykedő parancsnokok tájékoztatóját, s kérdéseket tettek föl.

Az egységeknél tett látogatása során az országos parancsnok azt kérte minden munkásőrtől:

— Fegyelmezetten, legjobb tudásuk szerint hajtsák végre feladatukat, hogy a szemle, valamint a harckészültségi gyakorlat alapján megfelelő képet kaphassanak pártunk vezetői és az országos parancsnokság a somogyi munkásőrök felkészültségéről.

— Jó a hangulat... Azt tapasztaltam, hogy a munkásőrök lelkesen, igen lelkiig

Pap Árpád országos parancsnok a megyei törzs tagjaival.

minden parancsot — mondott véleményt Deák Ferenc, a Kaposvári Városi Pártbizottság első titkára, aki nap közben és a késő éjszakai órákban is többször fölkereste a városi munkásőrség parancsnokságát.

Erről hallottunk Nagyatádon, a Tóth Lajos munkásőr- századnál is. Ennél az egységnél, majd a marcali Kovács József munkásőrszözadmeretesen hajtanak végre nál is azt tapasztaltuk, hogy

nagyon fontos feladatnak tekintik a gyakorlat politikai előkészítését és a végrehajtás politikai támogatását.

Gondoskodni kellett minden emberről, élelmezésükről, pihenésükről, tájékoztatásukról, s kapcsolatot kellett teremteni munkahelyükkel, a gyakorlatra kijelölt üzemek párt- és gazdasági vezetőivel, s ha szükséges volt, akkor a szolgálatba hívott munkásőrök családjaival is.

Oláh István parancsnok a hírösszeköttetés megteremtését gyakoroltatja.

Keresztes József marcali munkásörparancsnok a kapott feladat alapján ismertette elhatározását. Pap Árpád országos parancsnok is meghallgatta, s látszott rajta, elégedett a szakszerű, minden lényeges részletre kiterjedő intézkedési tervvel.

Éjszaka van.

A munkásőrség megyei parancsnokságán Zsák Ferenc megyei parancsnok és helyettesei, meg a törzs többi tagja — s így van ez a feladattal megbízott egységeknél is — felváltva, csupán néhány rövid órát pihennek. Ha ugyan pihenésről szó lehet. Hiszen szüntelenül szól a telefon, a rádió, jelentéseket, parancsokat közölnek.

Néhány üzemben látszik már csak világosság, ahol éjszakai műszak van. Elsötétedtek a város házai, az emberek nagy része pihenni tért.

Riadó!

Üjból benépesül, most már nemcsak Kaposvár, hanem a megye több községe, városa, s néhány kisebb település is. Újból szürke egyenruhás emberek tűnnek fel az utcákon, sietnek, hogy bizonyítsák: minden időben készen állnak munkásőri pártmegbízatásuk teljesítésére ...!

Szalai László

A tényeket, az eredményeiket, a történelmet, a törekvéseket hallva egyetlen szó jáír szüntelenül az ember fejében: gigászi. Önmagáért beszél, hogy a Szovjetunió egyik ' legrégebbé, legnagyobb szovthoza a Gigant nevet viseli.

A negyvenhat ezer hektáros szovhozban harmincnyolc ezer hektár a szántó. (Kétezer hektárral több a szántó- terület a Gigantiban, mini Somogy összes állami gazdaságaiban!)

Négy év múlva éppen ötven éve lesz, hogy a víz nélküli, aszályos délvidéki doni sztyeppéken megalakult az ország első gabonatermelő szovhoesa. A Gigant történelme magában hordozza a szovjet mezőgazdaság hatalmas, egész hősi történetét. Ahol ma sűrű kövér kalászok hajladoznak, ott a forradalom előtt sztyepp volt, félsivatag erdő és víz nélküL Csak a szél fújt, olykor hatalmas homokviharokat kavarva.

— Nem volt itt semmi. Csak három birtokos — Pis- vanov, Korolkov és Trubec- kij ménese legelészett. Ami itt vian, az mind 1928 után épült — Csupa energia, lendület, határozottság a Gigant igazgatója, Dmitrij Dmitri je vies Angelev.

Egy könyvet őrzök, Angelev feleség^ Janyina Bahar írta. A könyv címe: A Gigant embered.

Egy dokumemtumfiimet láttam a központi kultúrkombí- nát mozjhelyiségében. Láttam a kezdetet, az első traktort, — és láttam a mát. Jártam a múzeumban, a könyvtárban, láttam a szovhoz kórházát, középiskoláit, szarni tóközpontját Kezembe került a szovhoz hetente kétszer megjelenő üzemi lapja (ezt is Janyina Bahar szerkeszti), láttam azt a muzeális értékű vasúti vagont, amelyben 1929-ben kinn a pusztaságon letett az első újság.

Találkozások a Szovjetunióban

A Gigant emberei

| A ma megértéséhez ismerni kell a tegnapot. 1928 nya- j rán M. 1. Kalinyin jelentése i alapján a központi bizottság | elhatározta, hogy négy-öt év ! alatt hatalmas gaborraterme- I lő saovhozokat kell létrehoz- ! ni, meg kell teremteni a tu- 1 dományos alapokon nyugvó, korszerűen gépesített mező- gazdaságot. A szalszkojei sztyeppén megalakult gabonatermelő szovhoz első igazgatója Tyihon Alekszandro- vics Jurkin volt Minden tapasztalat nélkül — hiszen az addig megalakult saovhozok- ban a szántóföld nagysága alig haladta meg az ezer hektárt —, hallatlanul nehéz körülmények között kellett az életet megkezdeni. Az országban akikor még nem volt traktorgyár, a gépeket az 'Egyesült Államoktól vásárolták. A kormány a határozatnak megfelelően igyekezett jól ellátni technikai eszközökkel a szovhozt. Hiszen ez volt a kezdet; bizonyítani kellett, hogy technikával, tudománnyal le lehet győzni a természetet — a szűzföldeken életet, gazdagságot lehet teremteni.

Egy régi pillanatkép: 1928 nyara és ősze rendkívül száraz volt a sztyeppén — mégis sikerült felszántani hatvanezer hektárt és tizenegy ezer hektáron elvetni az őszieket. Két műszakban dolgoztak a traktorok, éjszaka a végtelen síkságon petróleum- lámpák világítottak. Akkor a gépeknek még nem volt elektromos világításuk. De az ember nem ismer lehetetlent — a hűtőre petróleumlámpákat erősítettek, és évezredek óta először éj jel-nappal dú- börgött a sztyeppe. A következő év tavaszán megművelték, elvetették a felszántott területet, és 1929 nyarán elcsépeltek hárommillió púd jó minőségű búzát a sztyeppéről.

Az orszáig érdeklődése a Gigant felé fordult. Ide látogatott Nagyezsda Konsztan- tyinova Krupszkaja, napokat töltött a Gigant embered között Gorkij — három év alatt több mint százhúsz ezer ember fordult meg itt. Nemcsak a hírük nőtt messze túl a sztyeppén, hanem a Gigant traktorosai, kambájnosaj is elindultak, hogy segítsenek másoknak. Néhány adat: 1929 és 1931 között kolhozokban 135 ezer hektárt szántottak fék 80 ezer hektáron vetettek, és 29 ezer hektáron arattak. 1930 tavaszán a szovhoz 106 traktora és 400 gépkezelője messze túljutott Észak- Kaukázus határain; az uráli kolhozoknak segítettek. Ebben az évben Lenln-renddel tüntették ki a Gigant géposzlopait.

Ilyen volt a hősi kezdet. Az évek teltek — és a Gigant ma legalább olyan híres, mint régen. Hatalmas gabonatermelő és állattenyésztő szov- hozzá fejlődött. A szabályos téglalap alakú táblák között erdősávok fékezték meg a sztyeppi szeleket.

— Ha az erdősávok egymás után sorakoznának, hosszuk ezerkétszáz kilométer lenne — mondta Angelev igazgató.

A máról beszélgetünk.

— Huszonnégy ezer hektáron termelünk kalászosokat, ebből tizenhat ezer hektár a búza. Tavaly hektáronként 32 mázsát takarítottunk be, s 45

ezer torma gabonát értékesítettünk. Az idén 34 mázsás átlagtermésre és ötvenezer i tonna értékesítésére számi- ' tünk.

Érdekes számokat jegyeztem fel. A Gigantban egy mázsa gabona megtermelése összesen tizennyolc percet vesz igénybe. A 24 ezer hektár aratását tizenöt nap alatt végzi el a 160 kombájn. Egy mázsa gabona önköltsége két rubel, és hat-hét rubelért adják el.

— Kilencezer szarvasmarhánk, .mintegy 25 ezer sertésünk van. — Kimutatást terít maga elé az igazgató. — A mai napig, május 15-ig, tehenenként 974 kiló tejet fejtünk, 9838 malac született. Éppen holnap utazom Rosz- tovba tervjóváhagyó tanácskozásra, ugyanis nálunk épül meg egy 2200 férőhelyes szarvasmarhatelep. Most a legfontosabb munkánk az iparszerű állattenyésztés kialakítása.

Tavaly 4360000 rubel

tiszta nyereséget ért el a Gigant, ez évre négy és fél milliót terveztek. Nyolcvannégy specialista dolgozik az üzemben, negyvenöt fiatal tanul ma is ösztöndíjjaL Nemcsak agrárszakemberek, hanem pedagógusok, orvosok is a szovhoz támogatásával szereznek diplomát. És hosszú még a sor.

Janyina Bahar a Gigant történetét 1968-ig dolgozta fel

könyvében.

Az élet, a Gigant emberei, tovább írjak történelmüket.

(Folytatjuk.)

Vörös Márta

Özén váram?

A

za a vár, amelyről beszélni szeretnék természetesen nem az enyém, hanem a mienk. Nincs köze a kacsalábon forgó várakhoz, a középkori lovagvárakhoz és a végvárakhoz sem. Tulajdonosával semmi bajunk, ő igazan nem okozhat gondot. Hiszen ezek a várak — amelyeket nevezhetnék üdülőknek, iskoláknak, művelődési házaknak, gyári nagytermeknek, ebédlőknek vagy konyháknak, könyvtáraknak vagy tornatermeknek — valóban a mieink. Mégis az az érzésem, hogy az intézmények gazdái, ha nem is vizesárokkal és felhúzható híddal, de sokszor elzárják "belső udvarukat« a rohamozni kész seregek elől. Mintha az övék volna, mintha oda csak a kivételezettek léphetnének be. Vagy Önök még nem ütköztek össze »az én házam, az én váram« megnyilvánulásaival.

A »hadüzenet« tehát egy elavult felfogásnak, vagy ahogy mondani szokás: egy szemléletnek szól, amelyet mielőbb szeretnénk kiiktatni közéletünkből. Nem kell különösebb erőfeszítés ahhoz, hogy meggyőző bizonyítékokat soroljak. Milyen nehéz volt például elintézni, hogy nyáron a kaposvári Krénusz iskola udvarába költözhessen a kertmozi? Mert ugye az egy iskola, ez meg egy mozi. Érthető, nem? Hogy két és fél hónapig üres az iskolaudvar, s addig is hasznosan ki lehet használni? Kinek jutna eszébe a »gazdák« közül? Vagy: szép, új könyvtár van a faluban, de nincs klubszoba. Hány helyen panaszkodnak a fiatalok: nincs hol összejönniük. De hát az könyvtár, ők meg éppen KISZ-taggyülést szeretnének tartani, vagy lemezt hallgatni. (Dáridó és tánc nélkül.) Mintha nehéz volna megnyitni p könyvtárak ajtaját. Pedig a rendről, a könyv iránti tiszteletről, a »szentély« varázsáról nem lakattal szokás gondoskodni. De menjünk tovább. Mindenki tudja a megyében, hogy télen kevés a tornaterein. Azért mondom, hogy télen, mert kiderült: nyáron egyáltalán nincs. Az iskolákat ugyanis bezárják. Mi lenne, ha inkább a felügyeletről gondoskodnának, s akkor nyáron is tornázhatnának, játszhatnának ott a gyerekek? Igaz, a mozgáskultúráról könnyebb beszélni, mint tenni érte. Vagy szóljak a Balaton-parti üdülőkről? Javarészt három hónapig üzemeltnek. Szép, nagy »várak«, paloták ezek, s kilenc hónapig üresen ásítoznak. Kinek jó ez? De nem folytatom, hiszen a példákat csak ízelítőnek szántam. Lehet folytatni a sort.

Megvallom, néhány éve még bürokratizmusnak, kissé nevetséges módszernek tartottam az úgynevezett együttműködési szerződéseket. Állandóan az motoszkált tennem: miért van szükség arra egy szocialista államban, hogy mondjuk a tanács szerződésben kötelezze magát a KISZ, a fiatalok segítésére: vagy ha egy gyár munkásközössége dolgozni akar az óvoda szépítésén, akkor miért kell okvetlenül szerződést kötnie? Nem volna természetes, hogy a különböző szervek és intézmények szerződés nélkül is együttműködjenek? Belátom, naivitás volt tőlem. És azóta tanácstörvény is született. Szóval nem megy magától ez az együttműködés. Ámbár azt is tapasztaltam, hogy ahol hiányzik a belső kényszer, a jó szándék, a segítőkészség, ott a szerződés nem segít.

Kérdezhetnék, hogy miért beszélek erről. Nos, egy olyan esetre bukkantam Siófokon, amelyik elgondolkoztató, s azt példázza: ahol nincs akadálya az együttműködésnek, sokszor ott is feltételezik a gátat; s néha a hivatalos szervek képviselői is könnyebben kimondják a »nem«-el, minisem hogy megkeresnék a megoldást.

S

iófokon fölépült egy szép, nyolctantermes, előadótermekkel, szertárakkal, tornateremmel és az audiovizuális oktatás mindén eszközével fölszerelt ipari szakmunkásképző intézet. Igazán büszkék ■ lehetünk rá. 590 ipari szakmunkásjelölt 22 szakmára készül itt; rajtuk kívül 450 kereskedelmi és vendéglátóipari tanuló, az esti szak- középiskolában pedig ötven felnőtt tanul. A tanári-oktatói kar komolyan vette a központi elképzeléseket. Felsorolni Is nehéz, hogy tanórákon kívül mi mindennel sietnek a fiatalok segítségére. Az ifjúsági klubtól az iskolarádióig, az ifjúmunkáskórustól a rendszeres filmvetítésig és a tudományos ismeretterjesztő előadásoktól a művészeti ágak bemutatásáig, a kiállításokig szinte minden van ebben az intézetben. A szakkörök közül elég, ha a gépjárműbarát, a hajómodellező, a fotó-, a természetjáró, a vöröskeresztes, a honismereti, az irodalmi és a vízi szakkört említem, amely mind a szakmai és anyagismeret megszerzését könnyíti. És még nem beszéltem a korrepetálásról, a tanulószobáról. De miért is beszélnék? A fiatalok nagy része ugyanis nem élhet e kitűnő lehetőségekkel. Miért?

A csodás iskolához »elfelejtettek« konyhát, éttermet építeni. Délután kettőkor ér véget a tanítás. Éhesek a fiatalok, Munkahelyükön egyforintos térítésért kapnak ebédet. Ezek a munkahelyek azonban négy-öt kilométerre vannak — a siófoki tanulók számára is. De ők csak százötvenen vannak, a többiek vidékről járnak be. A büfé? Igen, (p van. Könnyű kiszámítani: négy-öt szendvics hét-nyolc forintba kerül, s az még nem ebéd. Elmennek a fiatalok, mert éhesek. És délután ki csalogatja vissza őket szakkörre, korrepetálásra?

Sokat beszélünk a fizikai dolgozók gyermekeinek megsegítéséről. A legtöbb hátrányos helyzetű tanuló a szakmunkásképzőkben van. Ahogy Siófokon mondták: mindössze a tanulók harmadrésze jó, a többi gyenge képességű vagy előmenetelő. Nem nekik volna a legnagyobb szükségük arra, hogy az órákon kívül is segítséget kapjanak?

Az iskola a MŰM egykori szakmunkásüdülője mellé épült; az üdülőt most a SZOT üzemelteti. A szomszédban 300 személyes konyha, étterem van, de csak nyári használatra. A legközelebbi pavilon kétmillióért téliesíthető, s a fele összeget a vállalatok és a tanulók adnák pénzben, anyagban, munkában. Van egyszerűbb megoldás ennél? A SZOT Dél-balatoni Üdülési Igazgatósága »nem lát elvi akadályt«. Az intézmény vezetőit azonban arról tájékoztatták: szó sem lehet tanácsi fejlesztésről, hiszen az a ház a SZOT tulajdona... Nem hittem a fülemnek. Az én házam, az én váram? Hiszen közös érdekről van szó, hiszen az átalakítót! épületet nyáron üdültetésre használhatnák (mint ahogy a2 iskolaépület is ezt a célt szolgálja).

Nem kellett sokat keresgélni, hogy a megyei tanácsnál olyan illetékesekre találjak, akik értik, hogy miről van szó. Nem ígérték, nem is kértem ezt. Csupán fölfedték a »nagy titkot«: mindössze az ágazati érdekeket kell egyeztetni, s azután két lehetőség is kínálkozik. A tanács fejleszthet akkor is, ha az épület a SZOT tulajdona marad, de az üdülési igazgatóságnak is lehetősége van átadni a tulajdonjogot — mondjuk a nyári hasznosításért cserébe. A megoldás tehát egyszerű. Ha fölfedezték a kölcsönös érdeket, a jogszabály sem tiltja a megoldást, akkor milyen akadály lehet? Elvégre a jövő szakmunkásairól van szó.

L

ehet, hogy hosszan időztem ennél a példánál, kérem, ne vegyék zokon. Es ha tehetik, irtsák ki mindenki fejéből »az én házam, az én váram« szemléletét. Kevesebb »számlát« kellene benyújtanunk az államnak, kevesebb lenne az építési, fejlesztési igény nemcsak a művelődési életben, hanem másutt is. Nem szabad hagynunk, hogy nyáron üresen tátongó iskolák, egész nap zárva tartott művelődési házak, télen üdülők, napközben könyvtárak és más helységek jelképezzék néhány gazda múltban rekedt szemléletét.

Jávori Béla