Somogyi Néplap, 1974. június (30. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-02 / 127. szám
lyedagógneaap •— a hivatás * ünnepnapja. Amikor az ember ebből az alkalomból a nevelőkről ír, általában olyan tapasztalatokat, véleményeket, emlékeket köt csokorba, amelyek személyesek, és többnyire hosszabb idő óta tanító, igen gyakran idős pedagógushoz kapcsolódnak. Ezúttal mégis azokról szeretnék írni, akiknek keze alól legföljebb egy generáció, vagy még annyi sem indult el: fiatal, harmincéves, vagy ezen alulj pedagógusokról. Pályakezdőkről. Az indulásban, a tudásban és a felkészültségben felhalmozódott energia, a pálya kritikus szemrevételezése dinamikus, feszült, tettrekész állapotot jelent. Persze ez nem jelenti azt. hogy nincs helyük a szép szavaknak — hiszen tanúja voltam annak, hogy a mosolyba fakadó gyermekszeretet legalább úgy meghatja a pályakezdőt, mint a nyugdíj előtt állót. És azt sem jelenti, hogy az emlékeknek nincs helyük: ugyancsak ők a megmondha- t' i, milyen fájdalmasan szép abbahagyni a tanulást, tizenhat évi szorgalmas felkészülést, hogy milyen szívszorító megválni a főiskolai, egyetemi élet gyönyörűségesen nehéz éveitől. Mégis. A pályakezdésben a legkevesebb a nosztalgia, s a legkevésbé fontos a múlt idő, sokkal hangsúlyosabb a jelén és a légizgalmasabb a jövő idő. Általában jól indulnak a pedagógusok. Akik úgy ítélik meg, hogy nem megfelelő a pálya, többnyire már a kezdetnél nem vállalják a tanítást. Most azonban ne róluk, hanem a pályán maradókról essen szó. A hivatás szemrevételezéséről, a frissen szerzett tapasztalatokról, a legújabb tudományos ismeretek alapján alkotott ítéletekről, a tantárgyakról, az iskolaéletről, az iskolán kívüli feladatokról, a párthatározat nyomán végzett A PÁLYA KEZDETÉN és ezután végzendő munkáról. Ez volt a célja a fiatal pedagógusok napokban megtartott parlamentjének. S máris az indulás örömeinek, energiáinak kellős közepében vagyunk! Csak legyen mód, legyen erő, következetesség a jó javaslatok megvalósítására! Hiszen ez jelenti majd a parlament legfőbb értelmét... Annyi mindenről, annyi lényegesről alkottak véleményt, s tettek javaslatot a fiatal pedagógusok, hogy a bőség zavarba ejt. Többször is elhangzott: ne legyen a parlament panasznap. Lépjünk túl most a fórum alkalmán — s fogalmazzunk úgy, ne legyen ok arra, hogy panasznap legyen E z persze a fiataloktól is függ, hogyan látják a gondokat: sorscsapásnak-e vagy olyan nehézségnek, amelynek megszüntetésén maguk is fáradozhatnak. Az egyik nevelő nyíltan megfogalmazta: a pedagógus közéleti személyiség is. Es nincs ebben semmiféle karrierizmus vagy nagyképűség. Ha az iskola nem sziget a társadalomban — 6 valljuk, hogy nem az —, akkor a nyitott ablaké intézményben, amely a mindennapok közéletére is nevel, a pedagógus , valóban közéleti egyéniség, legkivált az osztályfőnöki katedrán. Az egyik fiatal kaposvári nevelő elmondta, hogy szívesen dolgozna vele egykorú KISZ-fiatalok között, de sajnos névleg működik a városi pedagógus KISZ-szervezet. a tagdíjbefizetésen és a társa- j dalmi munka pénzbeli meg- | váltásán kívül nem történik : úgyszólván semmi. Az igazgatók álláspontja is j helyenként eltérő. Van, ahol I hagyják, hadd evickéljen a pályakezdő, de van ellenkező véglet is: túlzott mértékben pakolják meg a pályakezdőt iskolai és iskolán kívüli terhekkel, mondván: fiatal még, bírja! Az a parlament javaslata, hogy mérjék fel a vezetők, mit bír el egy pályakezdő, és annak arányában adjanak feladatot; olyanokat, amelyek keretében alkotó munkára nyílik lehetőség. Ilyen például a közművelődés. Az alkotó jelzőt különösen hangsúlyozták. Alkotó, tevékeny módon kívánnak az iskolai és a közéletben helytállni. Sajnos az egyetem és a főiskola nem készít (öl erre kellő mértékben — mondták el többen. Szóvá tették azt is, alig kezdi él a fiatal a munkát, az iskolavezető ■ máris szakmai, módszertani továbbképzésre küldi. És elsősorban azért, hogy az idősebb kollégákat,— akiknek a diplomáján bizony már rég megszáradt a tinta — ne kelljen »zavarni ilyesmivel-“. Egy tanár mondta a szünetben: az alatt az egy év alatt, amíg újra hallgatja, amit nemrég az egyetem padjaiban hallott, más, hasznosabb munkát végezhetné. Tévedés ne essen, nemcsak erről volt szó a parlamenten. S hogy mégis ezt említettem először, azért tettem, mert a közélet igénye példaszerű és meggyőző a pályakezdőknél. Helyzetük ma sem könnyű. A korábban szinte évtizedekig állandó pedagógia ma forrong, pezseg, változások követik egv- j mást. Egy csomó szakmai, módszertani javaslat is fórumot kapott a parlamenten, mint a szakmunkásképzés gondjai, az óvónőképzés nehézségei, a szakirodalom hiánya, fis szó volt az életkörülményekről, a lakáshelyzetről, a kezdő fizetésről, a szakoktatók és pedagógus végzettségűek fizetéskülönbségéről — igen sok felvetés változtatási javaslatban öltött testet. Szó esett a szakfelügyelet gyengeségeiről is. Nem ellenséget látnak a fiatalok munkájuk ellenőrzőiben, hanem azt mondták el, amit nem látnak egyes szakfelügyelőkben: partnert, kollégát. Megragadó volt. ahogy Svenda István, a megyei tanács művelődésügyi osztályvezetője felismerte a kritikában rejlő meggondoltságot és érettséget, és hasonló szakigazgatási vezetői tapasztalatait moijdta el a fiataloknak. — A szakfejügyelet sok kívánnivalót hagy, de az utónpótlás éppen a parlament széksoraioan ül -j- erre utalt az osztályveze- tő M ert ha életrevaló ötleteket ad is a pályakezdő szem- revi-telezés, a pálya egészeben akktír is rövid idő cs_upán. Az indulást egyenletes, dinamikus mo2 gásnak, tevékenységnek kel! Követnie, s oly módon, hog/ ne használódjon el. hanem termelődjék újra az energia. E fiatalokra tekintenek néhány év múlva azok, akik ma még a főiskola és az egyetem padjaiban gyűjtik az erőt, halmozzák az energiát a pálya kezdéséhez Tröszt Tibor Kössontjük a pedagógusokat 1 Futnak az óvok A volt. tanítványok közül dr. | Vincze Erzsébettel beszélget- I hettem. A megyei rendelőin- I téz.et sebészetén dolgozó orvosnő elmondta: Pethő Istvánné hivatásszeretete mély gyökeret eresztett benne. Pályaválasztásában jelentős szerepe volt a középiskolának. „Osztályozták a tanítót Wh Sokát hibázik — mondja —, s ha magát osztályozná, a munkáját, közepest érdemelne a saját mércéje szerint, s legfeljebb azért adna jót, hogy serkentse, ösztönözze magát. Ilyen ember Székely Endre tanító Balatonszabadiban, jobban mondva Szabadi siómarosi községrészében. Nemcsak őt kérdeztük munkájáról, annak minőségéről. Segítségünkre volt Dobos István igazgató, s tud tűkön kívül a sió- marosiak is, akik mindenfelé nagy barátsággal fogadtak bennünket. És segítségünkre volt az is, hogy Székely Endre a pedagógusnapra miniszteri kitüntetést kapott. Kiváló tanító lett. — Nem érzem magam »nagy embernek“. Életemben egyszer éreztem. Az így esett: a kis elsősöket — négyen voltak — kiküldtem, amíg a nagyokkal foglalkoztam. Mondtam nekik: figyeljék meg az udvaron, a kertben, milyen a természet. Csak akkor zavarjanak, ha valami rendkívüli történik. Kisvártatva szaladt az egyik kisfiú. Nagy baj van, nagy baj van! Mi, kisfiam? A Pisti így csinált a tanító bácsi tyúkjának, e! És toppantott egyet a lábával. Hát akkor éreztem én magam »nagy embernek«. Na halljátok, ha még a tyúkomat is így megbecsülték miattam! Ha egyszer egy lexikont állítanának össze a tanítókról, az ő neve mellett ez állna: »1921-ben született a Fejér megyei Daruszőlőhegyen, Előszállás mellett, tanítói családból. A képzőt Kalocsán végezte el 1941-ben. Nyolc helyet pályázott meg, mind a nyolc helyen szívesen látták volna. Siómarost választotta egyhavi bácskai tanítás után.« És itt tulajdonképpen az adatok véget is érnének, hiszen azóta itt tanít Székely Endre. . — Itt? No, nem egészen. Amikor idekerültem, egy özönvíz előtti házban folyt a tanítás. Négyen ültek egy padban. Azután a régit elbontottuk, újat emeltünk. Persze, a háború nem kímélte az iskolánkat. A nagy bombá2ásokkor ablakai, ajtói törtek, az egész gyászos állapotba került. A háborút ő maga egy lőtéri sebesüléssel »megúszta«. Hazajött, tanított tovább. Cselédek gyerekeit, szegényparasztokéit. — Valahogy az van bennem azóta is, az az első osztály. Mindnek a nevét tudom. Nagy élmény volt nekem, amikor a szív jelenlétét éreztem. Mert nem volt ott éhes gyerek. Ha egynek volt ennivalója, akkor a társainak is volt, mert elosztotta. Azok az idők! Mintha valahogy mindenki fiatal lett volna, még az öregek is. Az iskola lett a kultúra központja. Összejöttek dalolni a maguk gyönyörűségére. Szólt a cimbalom, a citera, a hegedű. Az olajütőből — volt errefelé egy — hoztak szotyolaberét, fűteni. Kapósak lettek a könyvek. Színdarabok keltek könyvből életre. S az idő szelén kívül Székely Endre mozgatta itt az embereket. — Ebből megint valami rózsaszín dolgot akartok kerekíteni — húzza össze szemöldökét kék szeme fölött. — Nem vagyok én más a többinél. Botiok, veszekszem is néha a szülőkkel. Dobos István ingatja a fejét: — Akivel te veszekszel, Bandi bátyám, az meg is érdemli, A gyerek érdekében szabad, sőt kell is »veszekedni«. S itt van újra egy szavaknál többet mondó érv: 1964- ben megkapta A szocialista kultúráért érmet. Ismeri a falut. Ha családot látogat, azonnal reagál a változásokra: »Hová tettétek a régi nagyszekrényt, Mariskám? Látom, új tévétek van, Pistikém!« Innen házasodott, itt nőttek fel a gyerekei: Ági és Veronika. A nagyobbik már férjnél — gyógyszerésznő — s Kiságija is van, a kisebbik tisztviselőnő Siófokon. Székely Endre lett a vezetője az alsó tagozatos szakmai közösségnek. Évekkel ezelőtt fölvették a kapcsolatot az ádándi és a ságvári alsó tagozatos nevelőkkel. Látogatják egymás óráit. Nem »igazi« szakmai tanácskozások ezek. Jobbak, eredményesebbek azoknál. Baráti beszélgetések. — Ott már baj van, ahol az emberek rögtön szétszélednek a szakmai beszélgetés után... A vezetés nagy segítsége ő, ahogy Dobos igazgató mondta. A tanmenetekről oldalnyi véleményt ad a minél tökéletesebb nevelői munka érdekében. Nemrégiben az úttörők is fölkeresték. Segített nekik elkészíteni a siómarosi rész monográfiáját, így tehát része van abban, hogy a pajtások Csillebércre mennek jutalomképp nyaralni. — Mi melegíti a pedagógus szívét? — Beteg volt az egyik kislány. Délután készültem meglátogatni a siófoki kórházban. És egyszer csak a gyerekek hozni kezdték az ajándékaikat. Vigye el, tanító bácsi. Cukrot, csokit, narancsot. Volt egy fiú, annak nem volt pénze. Rajzolt valamit a beteg osztálytársnak. — Mi keseríti a pedagógust? — Hogy sok a hátrányos helyzetű gyerek. Ezt nem az anyagiakra értem. Éppen az anyagiak megszerzése közben válnak hátrányos helyzetűvé. Mert az érzelmeket mérik szűkebben a szülők. El vannak foglalva az anyagiak megszerzésével, halmozásával. A pedagógus helyzete csaknem makarenkói. Hiszen neki is sokat, szinte ember- fölöttit kellett adnia magából. Egész életében összevont osztályokat tanított. Az idei volt az első tanév, hogy önálló osztályt kapott. Nem volt könnyű az »átállás«. Különösen nem, ha tudjuk: a »felfedező« ismeretszerzés a cél a korszerű oktatásban. De ahhoz, hogy a gyerek »felfedezze« az összefüggéseket, a tanítónak nagy munkát kell végeznie. — Ha a gyerek »szagot kap«, akkor már könnyen megy a többi. Amikor elfárad, előveszi Fekete István könyveit. Gyerekkorában a csendet, az erdőt szerette. Azt mondia viccelődve: — így lett belőlem tanító! Sud árrá magasodtak a fák az iskolaudvarban, melyeket az ő irányításával ültettek. És emberré értek a tanítványainak a gyerekei is, akiknek a gyerekeit most tanítja. Le&kó László Mit tanultak Pethő István- nétól a diákok? Mindenekelőtt a természet- tudományok szeretetét. azaz a tudásnál is többet. — Könnyen tanultunk — mondta dr. Vincze Erzsébet. — Igazságos és szigorú volt. sosem ért csalódás bennünket nála. Nem voltam a »liblingje« — könnyen azt hihetne —, mind a huszonötén csak jót mondhatunk róla. Névnapján, akik csak tehetjük, most is meglátogatjuk. Tanítványai közül többen lettek tanárok, orvosok, s ezt annak köszönhetjük, hogy sikeresen táplálta bennünk a természettudományos érdeklődést. Szerencsések voltunk . .. Pethő Istvánné pénteken tizennégy órakor a Parlamentben vette át a Kiváló tanár kitüntetést, mellyel harmincéves munkásságának az eredményességét ismerték el. 1944-ben Barcson lépett először diákok elé. Általános iskolai tanári oklevelét, melyet Szegeden szerzett meg, tíz évvel később középiskolai tanári képesítéssel toldotta meg a Tisza-parti városban. 1949 és 1951 között általános iskolai tanfelügyelőként is dolgozott, Kaposvárra kerülése már azt jelentette számára, hogy középiskolában taníthat. 1951 óta a Munkácsy Mihály Gimnázium tanára, s jó beilleszkedő képességének, magas szakmai tudásának köszönheti, hogy hét év múlva megyei középiskolai szakfelügyelőnek nevezték ki. Anyai hivatása miatt mondott le erről később. De az önképzésről nem tett le ezután se, mondja igazgatója, ma is — néhány évvel a nyugdíjkorhatár előtt — a korszerű módszerek alapján végzi munkáját. — Reméljük, nem megy el nyugdíjba... — tette hozzá Lóczi István igazgató. Munkájának eredményeit eddig is elismerték. 1961-ben az Oktatás kiváló dolgozója kitüntetésben részesült. Kiváló tanár. Tanítványai régről tudják ... Pethő Istvánnéval a parlamenti kitüntetés után beszélgettem. Áradó hálával beszélt arról, hogy milyen szeretetteljes légkör vette körül az ország legkiválóbb pedagógusait. Nagy élményben volt része. — Hogyan lett pedagógus? — Legkedvesebb gyerekjátékom az iskola »utánzása« volt. Sose merült föl bennem azután kétség, hogy más pályára menjek. Azt hiszem, én erre születtem, — Említette, hogy ünnepi beszédében a művelődésügyi miniszter a pedagógusok nevelőmunkájának fontosságát hangsúlyozta. — örülök, hogy az utóbbi időben így előtérbe került a | mi nevelő munkánk. Osztályfő- i nők is vagyok, ezért hatványo- ! zottabban foglalkoznom kell a J korszerű oktatás mellett a neveléssel is. Sajnos, sokára lát- j ja az ember a munka eredmé- I nyét Tíz év múlva . . . Amikor I visszajönnek a volt tanítvá- i nvok... És az számomra is ! meglepő, hogy volt tanítvá- | tjyaim közül több fiú ion visz- sza. Ügy látszik, velük több eredményt, értem el . . — Az órákra föl kell készülni. Azt tessék elárulni, hogy mi az. amire a legnagyobb jóakarat mellett sem lehet fölkészülni? — Senki sem állíthatja magáról, hogy a teljes fölkészültség nyugalmával megy be az osztályba. Ezért arra is szükség van, hogy mint egy érzékeny műszer, kövessük a tanulók viselkedését, munkáját. Észre kell venni, mi az, amit rögtönözve oldhatunk meg. — Korszerűség. Sokat beszélünk erről, ön szerint mi ezen belül a legidőszerűbb feladat? — Régóta az a véleményem, hogy az ismeretszerzésben a gyerekeket önállóságra kell szoktatni. Hagyni őket, hogy maguktól jöjjenek rá a dolgokra. — S van-e ebben valami »titok«? — Igen, a gyerekek ne érezzék se hosszúnak, se unalmasnak az órát, Ha tevékenységre szoktatjuk őket, nem kell félni, hogy ásítanak. Arra törekszem, hogy minden óra befejezett legyen. Sajátos módszerem ennek az elvnek a betartása mellett az is, hogy az óra végén fölteszek egy olyan kérdést, melyre a feleletet a tanulók otthon, a könyvtárban, szóval saját kutatómunka alapján adhatják meg később. Csak az a baj, hogy futnak az évek ... De bárhogy sietnek, is, az ünnepek — akár csak egy pillanatra is — megállítják az órát. Ilyen érzés volt a parlamenti kitüntetés, és hasonló az osztályfőnök köszöntése a pedagógusnao és a Kiváló tanár cím elérése alkalmából. Pethő Istvánné tanárnőt szombaton délelőtt a Munkácsy Mihály Gimnázium 3'B osztályos tanulói meleg szeretettel köszöntötték. Horányi Barna
