Somogyi Néplap, 1974. május (30. évfolyam, 100-125. szám)
1974-05-12 / 109. szám
Virágok, ifjúság — ballagás Ezrek énekelték a búcsúdalt TÖBB SZÁZ EMBER a Munkácsy Mihály Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola udvarán: mindenki látni akarja ballagó hozzátartozóját. Évről évre ismétlődő jelenet, csupán a szereplők változnak. Itt-ott egy-egy könnycsepp gördül végig az arcon. Meghatódik ilyenkor a lányát, fiát felnőtté válni látó szülő, elérzékenyül az iskolájától búcsúzó diák. Mottóként a gimnázium és szakközépiskola ballagási értesítőjében olvasható: »Ismét erőket nyer az élet, / Mind-mind merész, viharzó, érett, / S harcolni kész egész halálig ...« — eddig az Adytól kölcsönzött versrészlet, és egy csipetnyi Németh Lászlótól: »Ha távozóban egy más bolygón megkérdenék, mi volt a földi élet legnagyobb \ Gyakorló Átlalános Iskola tanulói búcsúztatták a tanítóképző intézet III. évfolyamos hallgatóit. Könyvecske a hiedelmekről Babonás ön ? A babonaságot legszebben Radnóti öltöztette versbe... »... az iskolába menvén, a járda peremén, /hogy ne feleljek aznap egy kőre léptem én.« Én is. Ha nem is a járda peremén, de kiszámítottam, hogy az iskola előtti vörös kőlapon ha megteszek öt lépést, akkor biztosan kihívnak számtanból. Szörnyű volt, ha így jött ki a lépés! Pedig akkor sem hittem a babonákban, mint ahogy tulajdonképpen nem babonásaik azok a mai fiatalok sem, akik érettségi vizsgára, egyetemi kollokviumra, szigorlatra menet kabalababát, tehénkét, szamarai és más gyerekes mütyürt szorongatnak a kezükben. Vagy kiszámítják, hogy — munkába menet — ha találkoznak X- szel, jó napjuk lesz...' Esetleg fordítva! Fétisek, tabuk, hiedelmek. Ma már kisded szokások, ne- vetnivalóan komolyan vett képzelődések, a modem ember racionális világában a fantázia cseppnyi, szelídített lázadása. De tegnap? Tegnap még missziója volt mindennek, a sötétségben lidérces mécsesként világítottak e históriák, riasztóan közeire jött a túlvilág, félelmetes titkokat suttogtak a temetőkertekiben a mohos főúri kripták és természetesen megjelent maga az ördög is, vonzó pofával, különös egzisztenciával — vándorló katona, diák vagy kis_- pap (!) képében is — s csak később lógott ki a lóláb ... Könnyű erről manapság ^mosolyogva beszélni, könnyű le- gyinteni rá, pedig csokorba kötve micsoda érték! Él Fel- samocsoládon egy pedagógus. Orbán Gézáné, aki nyomába eredt a garabonciásnak, megfigyelte az ördög e világi tékozlásait, megleste a hótt legény rémséges jelenését, megtudakolta a táltos gyerek kilétét — vagyis üstökön ragadja, összegyűjtötte, szorgalomnál, hozzáértéssel rendbe '.edte a helyi és környékbeli hiedelemmondákat. A megyei KISZ-bizottság példás ügypártolással kiadta, dr. Király Lajos pedig felülvizsgálta az »ördögi machinációt« (vagyis lektorálta, szerkesztette), s megjelent a Múltunk és jelenünk sorozatban. Feldolgozza a könyvecske a végzettel, a halállal, halottakkal, kísértetekkel, szellemek vonulásával, túlvilág járással és átváltozással, magával ördög Öméltóságával, a boszorkánysággal, tudós pásztorokkal, kocsisokkal, a garabonciás »őshippikkel«, szépasszonyok ördögeinél ördögibb természetével, tüzesemberrel kapcsolatos — egykori közszájon forgó — históriákat. Nemcsak vallástörténet, nemcsak folklór, nemcsak népmese — hanem mindből valami: olyan, ami őseink, nagyapáink-nagy anyáink gondolatvilágában megfogant. S milyen sok valóságos sorsmotívum bukkan föl! »Mocsoládon történt ám. Itt Mocsoládon történt. Meghalt egy fiatal asszony, maradt neki egy kisbabája. Minden éjjé hazajárt. A család arra lőtt figyelmes, hogy a kisgye- rök cucog. Az édösanyának az anyósa fölnézett és látta, hogy a kisgyerölcöt szoptatja az édesannya ...« Ugye, milyen evilági, milyen szívszorító ez a hiedelemmonda? Hogy mit mond nekünk ez a könyv, ma 1974-ben? Tele var üzenettel a történelemből, a fantáziából és a népköltésből is. Könnyű olvasni; nyitott tenyéren nyújtja a tanulságot. Persze a mai ember már nem babonás. Ez a huszadik század. Igaz, a megmagyarázhatatlannak látszó apró dolgok néha babonás cselekedetre késztetik az embert. Én például mindig két papírt fűzök a gépbe cikkíráskor és olyankor sajtóhiba nélkül jelenik meg. Persze a valóság sokszor rácáfol a babonára, ezért nem szabad túlságosan hinni benne. Tröszt Tibor öröme: a tanulást mondanám ...« Akiknek a mottó szól, bizonyosan átérzik lényegét. Ebben az oktatási intézményben hat negyedik osztály több mint 180 diákja búcsúzott tegnap. És ezrek énekelték a búcsúdalt Somogybán — ez így .gaz, hiszen 1331 gimnáziumi es szakközépiskolai negyedeves ballagott ezúttal, s veiük énekeltek a búcsúztatók is. A tantermeket, szertárakat,. folyósokat végigjáró, dalolva elköszönő fiatalok többsége — csaknem nyolcszáz — gimnazista, ők a megye kilenc gimnáziumában voltak az ünnepély főszereplői. A többiek tizenhárom szakközépiskolában búcsúztak a négy évi tanulás és megannyi élmény színhelyétől. Az idén ballagó középiskolások többsége leány. Kaposváron legtöbb ballagó a hat szakoktatási intézmény közül a Noszlopy Gáspár Köz- gazdasági Szakközépiskolában és a Móricz Zsigmond Mező- gazdasági Szakközépiskolában volt. Délelőtt kezdődött és este folytatódott az ugyancsak hagyományos búcsúzási ünnepség a Kaposvári Tanítóképző Intézetben. A harmadik évfolyam hallgatóit — nyolcvan fiatalt — a Gyakorló Általános Iskola tanulói köszöntötték műsorral és virággal (a negyedikes Gibicsár Adrien énekes-verses produkciója minden bizonnyal sokáig emlékezetes marad), majd a végzős tanítóképzősök búcsúztak az általános iskola nevelőitől és tanulóitól. A délelőtti program befejezéseként megnyitották a hallgatók munkáiból összeállított képzőművészeti kiállítást. AZ ESTI műsorban az intézet énekkara és irodalmi színpada lépett föl. A harmadikosok átadták a zászlót a másodéveseknek. Lampionos felvonulás során pedig megkoszorúzták a Latinca-szobrot és a Szabadság parki szovjet hősi emlékművet. A tanítóképző intézet ünnepsége búcsúzási bállal ért véget. H. F. Képek a festményekben Keleti Jenő kiállítása a Vaszary-teremben Táj vörös heggyel, v A Képcsarnok Vállalat Va- szary-termében rendezett festészeti kiállításon Keleti Jenő alkotásai elsősorban a zsúfoltság érzését keltik a látogatóban. Szám szerint a harminchét festmény nem több. mint amenyivel általában e teremben eddig is találkozhattunk. Kiállításrendezés) elv, hogy csak annyit szabad a falra tenni, amennyit a közönség »elbír«, illetve annyit, hogy a képek ne váljanak önmaguk »farkasává«. Gondolatban átrendeztem a képeket, az egész kiállítást, hogy megerőltető figyelemmel ezután egy alkotásra összpontosítsak. De máris összbenyomásom« van a látottakról, s ez azt sugallja: eléggé egyformák Keleti Jenő 1973' 74-ben készített festményei. »Kilátás a művész otthonának ablakából« — ez pontosan tizenegy kiállított kép egységes címe lehetne. S ugyanabból a festői nézőpontból készültek azok a képek is, amelyek tájakat, eső utáni utcát, városképet mutatnak ... Állítom, hogy nézőnek kell lennie a talpán, hogy lásson is, és ne csak »belső látásból« ítéljen ... Bár ki tudja, talán épp abban rejlik Keleti Jenő művészetének lényege, hogy ilyen összbenyomás alapján kelt élményt a nézőben. A néző azonban ragaszkodik ahhoz, hogy lásson is. Nemcsak a kiállítás zsú- Eolt, hanem a képek egyrésze is agyonfestett. Tehát nem a harminchét kiállított kép a sok, hanem a látott alkotások többségére is vonatkoztatható a képi zsúfoltság, amit Keleti Jenő a színhatásokkal is erősen fokoz. Gyanítom, hogy a Kilátás a műteremből című képnek az ablakból látható tájképi részlete legjobb festői kvalitásáról árulkodik, de az apropó, a keret — amely ablakként jelentkezik — nyerssé teszi az összhatást. Az Angyalföld ablakból látható házsora is fes- tőibb, mint a festmény nyújtotta összkép. Gondolatok 30 év után Önkéntes erdővédők tanácskozása A Magyar Természetbarát •zövetség rendezésében kétlapos országos tanácskozás lezdödött tegnap Zalaegersze,jn. A kétnapos tanácskozás •.;yetlen programja: a főváros ' örnyéki eidők védelméhez isonlóan a vidéki városokban kialakítani azt az önkéntes társadalmi bázist, amely tevékenységével az erdészek munkáját segíti. Nevezetesen: megvédeni az erdőket a tűz és más károktól, a szemeteléstől, óvni az erdei pihenőhelyek berendezéseit, a védett fákat, facsoportokat és aljnövényzetet. F iúk, emlékeztek-e még? Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én, ahogy halmozódnak mögöttem az évek, mindig többet nézek visszafelé. Nem, egyáltalán nem fáradtam el, hiszen annyi még a tennivaló. Ez a harmincas szám egy kicsit mégis elgondolkoztat. Szép, kerek szám ez. Hányán, de hányán voltak, akiknek egész élete beleféri ebbe a számba. És mi harminc éve indultunk az életnek. Harminc év tanulás, munka, siker vagy sikertelenség áll mögöttünk. Mégis mintha csak tegnap lett volna minden, pedig ezalatt a harminc év alatt nemcsak a világ, hanem mi is kicserélődtünk. Kicserélődtek a szervezetünket felépítő sejtek, ritkult vagy őszült a hajunk, keményebbek lettek a ráncok homlokunkon. Ilyenkor májusban, minden évben, amikor a búcsúzó diákokat nézem, a mi kis csapatunkat látom ballagni azon a félelemtől terhes, harminc év előtti májuson. Mi harmincnyolcán akkor léptünk ki a gimnázium kapuján. Csak harmincnyolcán ... Pedig még márciusban többen voltunk. őket kiparancsolta a pádból az embertelenség. Szégyellem bevallani, de már a nevükre is alig emlékszem, pedig az árnyak mindig megjelennek. Néha egy-egy hirtelen felbukkanó arc, valamelyik ismeretlen ember egy-egy mozdulata felidézi őket. Emlékeztek arra a márciusi napra, amikor még teljes volt az osztály? Szünet volt azon a napon, mert a Kossuth-ünnepségre készülődtünk. Ott zsibongott az egész iskoh a tornateremben. Bennem elevenen él ez a nap harminc év távlatából is, hiszen életem első igazi nagy leckéjét akkor kaptam a sorstól. Én mondtam az ünnepi verset. Hogy jól-e vagy rosszul, ma már nem tudom, csak azt, hogy amikor az első sorokat elkezdtem, az iskola fölött felbőgtek a német repülőgépek motorjai és félelmes morajukkal kísérték végig az egész költeményt. És én Kossuthot láttam magam előtt, öntudatlanul is az ö nevével, a róla szóló vers soraival akartam védekezni a ránk zúduló szörnyűség ellen: » ... Ha annyi láng hevíti majd a lelket, amennyi láng az ő szívében élt, ha majd az árral vad tusára keltek ez árva nemzet szent szerelmiért, ha porrá omlott lelhetek tüzében mind, mind az ő, az eszme ellene, szabad ajkakon szent imádságképpen akkor hangozzék a Kossuth neve ... « A vers végén szeretett történelemtanárunk odajött hozzám, és csak ennyit mondott: »Szép volt. Érti már, hogy mit jelent nekünk Kossuth?« Ekkor hasított belém először a felismerés arról, amit tanultunk, ekkor értettem meg igazán a tanáromat is. Igen a tanárok. Vajon em- lekeztek-e még rájuk? Nemcsak az élőkre, hanem a halottakra is. Velünk vannak ők, még akkor is, ha nem gondolunk rájuk. Nemcsak az vésődön belénk, amit tőlük tanultunk, hanem iga. emberségük vagy furcsa 'sutaságuk is itt él bennünk. Egy-egy mondásukat, amely akkor homéri diakröhögési robbantott ki, ma is idézzük. Egy-egy téveteg gesztusukat még ma is tudjuk utánozni. Így élnek ök bennünk, így maradtak vetünk. Ma harminc év távolából már másképp ítéljük meg őket. Ma már nemcsak emberi gyarlóságaikat, esendő mivoltukat látjuk a kamasz mindent torzító és élesre nagyító szemüvegén keresztül, hanem értékelni tudjuk áldozatos munkájukat is. Köszönet nekik, s mindazoknak, kik emberek voltak akkor is, mikor olyan nehéz volt annak maradni. Hadd idézzem föl az iskolát is. A vén, sárga falak még ma is állnak. És ma is minden évben új csapat ballag le azokon a lépcsőkön, amelyek harminc évvel ezelőtt még a mi lépteinket visszhangozták. Ugyanaz még a város is, amelyből kirajzottunk. Nem. Nem lett szebb, de megnőttek a parkokban a fák, és egyre nőnek az új házak is. Jobban lüktet benne az élet. B arátaim,' öregdiákok! Harminc év múltával immár nemcsak egymással találkozunk, hanem azokkal a régi fiúkkal is, akik voltunk. öleljük magunkhoz azt a régi fiút, aki szebb volt, jobb volt és őszintébb volt, mint mi vagyunk, öleljük magunkhoz a várost és az öreg iskolát, amely visz- szavon minket, mint An- teust a föld, hogy új erőt merítsünk belőle a munkára, az életre. Iby András ÍíáSÍ^iÍ..ÍI*<. A teljesség hiányát nem érezzük viszont azokon a festményeken, amelyek a természettel szorosabb kapcsolatot mutatnak. Ilyenek: ,Házsor a völgyben, Budaörs, Táj vörös heggyel. Ezek a képek oldott formában igaz festői élményekkel gazdagítják a nézőt. Egységes hangulatot áraszt a Gyár című festmény is. Különös festő Keleti Jenő. A budapesti Mednyánszky- teremben 1971-ben megrendezett kiállításán csak »fejeket« mutatott 'be. Katalógusa előszavában így vallott akkor: — Egy arc vitalitása jobban érdekel, mint a formai felépítettsége. S hogy képeimen mégis szinte kővé. földdé merevednek a nyugtalan, széttördelt formák, annak oka az, hogy szeretem a földet, a sziklákat, az élettől barázdált arcok kemény gyűröttségét. az anyag sokfélén megmutatkozó érdes szépségét. Most, három évvel később. Kaposváron a Vaszary-teremben is egységes anyaggal iép Keleti Jenő a közönség elé. 1 Csupa lakásban elfogadható, i elhelyezhető, érzékenyen megfestett tájképet, esendő.etet í mutat be. Ez az anyag köze- j lebb állhat a közönséghez, ■.ZOK a fejek viszont híved I ben mutaták festőtörekvése- ! UHorányi Barna r II* "I I ■ ■ r i ft r , r . ?as Május 12-től újra megnyílik a látogatók előtt a pécsi Zsolnay Múzeum a Káptalan utca 2. számú épü'etben. Ezt , már egy 1324-ben keletkezett ] oklevél is említi, tehát Pécs I egyik legrégibb lakóépülete. | Műemléki helyreállítását 1.935- ben fejezték be, 1973-ban végeztek kapualjának, folyosójának és termei padlózatának felújításával. 1865-ben vette át Zsolnay Vilmos kereskedő a bátyjának kis manufaktúráját, amely 1868-tól »Első Pécsi Czement Chamotte és Tűzbiztos Agyagáruk Gyára« néven működött és műhelyeiben — mellékesen — díszedényeket is gyártottak. Zsolnay Vilmos kezdeményezéseként tartják számon a majolikát és a színezetű híg agyagpéppel (engobbal) színezett falikép készítését. A gyár díszedényei a múlt század hetvenes éveiben a »Pannónia« nevet kapták. Pécsen 1893-ban kísérlete- j zett Zsolnay Vilmos és Wartha Vince az »eozin«-nak nevezett I vöröses, fémes fényű mázat. [ Az ezzel készült új termékek j a milleniumi kiállításon nagy sikert arattak. A gyárat 1949-ben államosították, azóta nevezik Pécsi Porcelángyárnak. D. R Somogyi Néplap 03265461
