Somogyi Néplap, 1974. május (30. évfolyam, 100-125. szám)

1974-05-01 / 100. szám

A minőség hozta az elismerést Henger formájú furcsa gé­peken villanyégők sora vilá­git ott. ahol hűvös tárgyila­gossággal mondanak véle­ményt a munkáról: a kész elektroncső vagy megfelel a matematikailag előre kiszá­mított műszaki paraméterek­nek, vagy selejtes lesz. A selejtet nem lehet kija­vítani. Az alkatrészeket tizenhét­szeres nagyítású mikroszkóp alatt fürge lánykezek készí­tik. A rossz hegesztés éppen úgy selejtet jelent, mint a pontatlan összeszerelés. A kész elektroncsövek há­rom esztendeje készülnek Ka­posváron. A terv a múlt év­ben 7 millió volt. s ezen felül még 700 ezer darabot készí­tettek. A pasztellszínű falak között a termelés egyik évről a másikra duplájára emelke­dett. A magyar elektroncső­nek rangja van a világpia­con, s ezt a minőséggel ér­te el. A minőségért tegnap a kivá­ló címmel kitüntetett Egyesült Izzó Kaposvári Elektroncső­gyára zászlós élüzem címet ka­pott. A kitüntetéssel a szerve­zést és a lelkiismeretes mun­kát ismerték el. — A legfontosabb — hal­lom a receptet — gyorsan al­kalmazkodni a változó igé­nyekhez. Ha a kereskedelem igényt jelent be egy típusra, akkor minél gyorsabban meg keli jelenni vele a piacon. A csöveket különböző típuscso­portokba lehet sorolni, s itt a gyárban mindegyiknek van egy szakértő gárdája. Ha jön a rendelés, gyorsan tudunk átállni. A gyárban a fehér köpe­nyes munkahely a leggyako­ribb. Mit adhat a szervezés­hez az apró asztalok mellett ülő munkás? Koltai Béla, a szivattyú­mérőüzem dolgozója így fe- 1 lelt: — A . minőséget. Es m azt. j hogy minél kevesebb selejt-, tel. gyorsan készítse el a ter­méket. Ha sok a selejt a vég­ső ellenőrzésnél, akkor min­dent elölről, az alkatrész- gyártással kell kezdeni. E? pedig 8—10 alapműveletet — és rengeteg időt — jelent. Egy elrontott csövet csak szétszedni lehet, megjavítani már nem. — Es mitől függ a minőség? Miklós Éva rádiócsőszerelő: — Egyebek mellett attól is, hogy mennyire érzi az em­ber magáénak a gyárat. Olyanok dolgoznak itt, akik csak hét-nyolc éve munkások. Nincsenek nagy hagyomá­nyok, de a fiatalok tudnak — és akarnak — a gyár érdeké­ben dolgozni. Itt csaknem mindenki érzi, hogy ami a gyárnak jó, az nekünk is jó, mert egyrészt több a pénz, í másrészt jobb a hangulat. Ha egyenletes a termelés, megfe­lelő a minőség, az mindig* egy közösség érdeme. Egy em-f bér nem tud itt jól dolgozni.# de a brigád, az üzem igen. # o j A keretrácsüzemben húszán J dolgoznak. Valamennyien ölj éve munkások. Kanyar Ju-^ Hannától egy kérdésre kérekJ választ: miben nyilvánul meg^ a munkások ragaszkodása a ^ gyárhoz? — Abban, hogy mennyit tesz, hogyan végzi el a mun­káját, részt vesz-e a társadal­mi munkában? Az én számí­tásaim szerint a gyár 1800 dolgozójának 80—90 százalé­kára mindig lehet számítani. A gondolatot Miklós Éva folytatja: — Ide fiatalon kerülnek a -gyerekek«, s nagyon jól le­hel formálni őket, ha van egy mag, amelyik példamu­tatással, renddel. segítséggel irányítja a tizenéveseket. Én hiszem, hogy a kollégáktól is függ. milyen munkás válik egy tizenhat éves lányból. — Milyen hosszú az az idő. amíg megragad itt egy em­ber? — Legalább két év. A gyárban — -ha bőven számoljuk« — huszonkét év az átlagéletkor. Mi az előnye ennek? Az, hogy fürgébb a kéz, és jobban latja a szem. mi van a tizenhétszeres na­gyítású mikroszkóp alatt. A fiatalok lendülete, frissesége nem egyszer az idősebbeket is magával ragadja. És a KISZ-műszakok at, kommu­nista szombatokat is rájuk lehet alapozni. — És mi a hátránya? — Az, hogy nem szokták meg még a technológia pa­rancsolta rendet. Itt kezde­nek dolgozni, és nagy türe­lem, sok idő keli ahhoz, hogy megszeressék a munkát. Simolics Károly szerszám­készítő : — Akkor lesz valakiből munkás, ha érzi már, hogy ezt neki jól kell csinálni. — Maga mindig szerszám­készítő akart lenni? — Nem. De eltaláltam ezt a munkát. Felelősségre, pon­tosságra tanít. Mi századmil- liméter pontossággal dolgo­zunk, és ha selejtet készítünk, akkor utánunk már minden selejt. Megkérdeztem: mitől függ, hogy megszereti-e valaki a munkáját? A sorrendet így állították fel: az egyéniségtől és a közösségtől, amelybe be­lekerült. Ha valaki a gyárba jön, s dolgozni akar, megra­gadni akkor tud, ha mögötte áll és segíti a brigád, az üzem. Vallomás a munkáról e — Miért jo, ha a gyár ki­váló ? — Aki szereti a munkahe­lyét, annak nem közömbös, hogy az Egyesült Izzó 22 gyá­ra közül hol áll a sajátja. Egy ilyen rangsorolás az egész évi munkáról állít ki bizo­nyítványt — mondta Koltai Béla. Miklós Éva még hozzá­teszi : — A kitüntetés erkölcsi el­ismerést jelent, s aki szereti a gyárat, annál többet nyom ez a latban, mint az anyagi elismerés. A kettő azonban mindig együtt jár. Kor ez, a Imre NEGYVENH ÍROM eszten­dős, javakorabeli férfi. Haja őszülő. Arca markáns, barná­ra cserződött a naptól, a le­vegőtől. Kőművesbrigád ve­zetője, Kaposváron a Petőfi utcai óvodaépítkezésnél mun­kahelyi vezető. A neve: Po­péi Lajos. Életéről, munkájáról, az al­kotásban meglelt öröméről be­szél. S amíg hallgatom sza­vait, életútját — azt, hogyan került Hácsról a fővárosba 1947-ben szakmát tanulni, s jött vissza 1961-ben Somogy­ba, illetve Kaposvárra —, megismerem benne azt az embert, aki életének értelmét a jól végzett, a másoknak is örömet szerző munkában leli. Nincs másfél évtizede, hogy Kaposváron megtelepedett. Kis telket vásárolt a fonodái lakónegyedben, s most már egy kétszobás, összkomfortos családi háza van, ahol fele­ségével és kereskedő szakmát tanuló két kislányával él. Most már véglegesen a vá­roshoz tartozónak vallja ma­gát. Társaival együtt — a ta­nács költségvetési üzeménél dolgozik — nagyon sokat tett azért, hogy a város képét ron­tó kalyibák helyén modem középületek, családi házak épültek. Igaz, kezdetben csak felújításokat, tatarozásokat végeztek, de ahogy fejlődött az üzem, úgy hárult rájuk is mind nagyobb feladat. A Ságvári Endre utcában, a Sopron utcában meg a Cser­ben lakásokat, könyvtárat, or­vosi rendelőt, a Pázmány Pé­ter közben és az Irányi Dániel közben pedig óvodát építet­tek. Előttünk emelkedik a befe­jezéshez közeledő óvoda, amelyben kétszáz apróság jár­hat majd. Mikor? Ezt nagyon sokan megkérdezték tőle és társaitól az arra sétáló, az új városrészben lakó anyák kö­zül. Mert nagyon várják már ennek az óvodának az átadá­sát. — Szeptember végén van a határidő — ezt válaszolták az érdeklődőknek. S aki látja a serény munkát,' nem kétel­kedik abban, hogy határidőre ! elkészülnek. Erre bizonyíték I annak a két kőműves szocia- I lista brigádnak a helytállása, amely — hogy szakiparos tár­saik mielőbb megkezdhessék munkájukat — kommunista szombatot és vasárnapot tar­tott. Dolgoztak még szabad idejükben is. Ö is tagja a Pollack Mihály szocialista brigádnak. A kom­munista szombaton kívül azt is fölajánlották — pártunk XI. kongresszusára és felsza­badulásunk 30 évfordulójára készülve —, hogy szabad ide­jükben, társadalmi munkában elvégzik a közeli Petőfi isko­la tatarozási munkáit és kija­vítják a színházpark szökő- Icutját. Aztán arról beszél, hogy hamarosan jönnek a pé­csi tapétázók, és akkor az óvoda egyik épületszárnya is gyorsan elkészül. Brigádveze- tö, munkahelyi vezető, ám sokszor ő is rakja a falat; va­kol, dolgozik a társaival együtt. Családjával gyakran sétál a városban. Elsősorban arra, ahol dolgoztak, és jó érzéssel, büszkén nézi azokat az épüle­teket, amelyeket társaival együtt épített. Az alkotó em­ber öröme ez. Április 4-én kiválójelvény­nyel ismerték el munkáját, s a napokban — amikor a költ­ségvetési üzem megkapta a kiváló vállalat címet — az ün­nepségen elsőnek őt, a kőmű­ves brigádvezetőt szólították. Vogel Lajos az első, akit ennél az üzemnél az ÉVM kiváló dolgozója kitüntetés­sel jutalmaztak. Megilletődve, meghalottan vette át, s fo­gadta társainak jó kívánsá­gait. — Lajos bácsi! Őszintén örülünk, hiszen maga igazán megérdemelte. SOK MINDENRE gondolt azokban az ünnepélyes per­cekben, amikor társai és fe­lettesei a kezét szorongatták. Elsősorban arra, hogy érde­mes becsülettel, igaz szívvel dolgozni. S erre ösztönöz má­sokat is. Szalai László Felicie Chilanti 1 Hál om zász lót I Sál Ivalore Giu lianónak L_ Siófoki építésvezetőségünkre keresünk érettségizett, gépírni tudó, adminisztrációs munkában jártas női dolgozói tel jesítmón yel szó mólónak. Fizetés megegyezés szerint Jelentkezés írásban az alábbi címen: Dél-dunántúli Vízügyi és Közműépítő Vállalat személyzeti osztálya, 7400 Kaposvár, Tóth Lajos u. 6. (14300) 29. A javaslat mindenkinek , tetszik. Mannino és Terrano- , va kardoskodik, hogy a maf- , fiás is vegyen részt a kélség- (beesett vállalkozásban. Giu- (liano meghallgatja embereit, ! aztán rövid csönd után ki- , adja a parancsot: i — Velünk jössz! 1 A maffiavezér ijedten kö- 1 nyörgésre fogja a dolgot: 1 — De hát elküldöm veled 1 a testvéremet; az én helyem- | re Giuseppe Sapienza áll, őt 1 én fizetem. Én nem vagyok 1 már fiatalember, nem bírok 1 hegyet mászni. Mannino és Terranova ke- 1 gyetlen gúnnyal ígérik meg, 1 hogy maguk viszik föl majd a vállukon a hegytetőre, Pis- 1 ciott'a pedig odamegy a féle­Nem számolta az éveket A munkatársai azt mondták róla, hogy vidám em­ber, még most is ő a móka­mester. Én úgy ismertem meg, hogy szeme könnyezett, és re­megett a keze, amikor fehér zsebkendővel megtörölte ar­cát. Céczi György a neve, áp­rilis 10-én töltötte be a hatva­nadik évéi. Amikor az udva­ron át közelgett, feltűnő volt a kontraszt: az alacsony, vé­kony ember és a hatalmas, vas­kos tornyok, silók. Az ünnepi öltönyét vette föl, a halványoarna csíkosat. Fe­jén fekete, siides sapka, amit benn a teremben már a kezé­ben forgatott, egészen addig, J amíg nevét nem olvaslak, és í azt, hogy: »A vállalatnál töl- I tött harmincöt év becsületes munkája elismeréséül átadom a kiváló dolgozó kitüntetést.« Ö a legöregebb molnár a kaposvári nagy malomban. Pontosabban: csak volt. Most nyugdíjba ment. Negyven évig — Mennyi tréfát csináltunk! dolgozott a malmok őrlőhen­gerei mellett. — Valaki mondta, hogy je­lentkezzem a Tankovics-ma- lomban. Akkor még protekció i kellett ehhez; az ottani főmol­nár, a Csapó fia ajánlott be. Ott lettem inas, és ott tanul­tam ki a szakmát. Ebben a malomban hét évig dolgoztam, aztán jöttem át ide, ugyancsak protekcióval. Annyiszor vittek el katonának, hogy a Csapó már nem bírta tovább: fölvett valakit helyettem, de szólt az itteni főmolnárnak az érde­kemben. így kerültem ebbe a malomba 1939-ben. — Nem is látta a munka­könyvét — mondta róla a ma­lom vezetője. — Mi is csak két bejegyzést találtunk. Az egyi­ket 1948-ban írták bele, meg a Mezőgazdasági Ipari Rész­vénytársaság idején. A mási­kat akkor, amikor ez a név Somogy megyei Gabonafelvá­sárló és Feldolgozó Vállalatra változott. — Nézem csak ezeket a fia­talokat. Egyszer látom, hogy az egyik összecsomagolja a ruhá­ját. »Hová mész?« — kérdem tőle. »Megyek kiíratni maga­mat, mert valamim fáj« — vá­laszolta. Honnan tudta előre, hogy az orvosa ki fogja írni? Még a ruháját is elcsomagolta, hogy kimosassa ... Géczi Gyuri bácsi csodálk<>- zása a maga gyakorlatán ala­pul. Harminckilenc év alatt nem fordult elő, hogy egyszei is elkésett volna, vagy igazo­latlanul mulasztott volna mun­kahelyéről. Beteg is csak aiv- kor volt, amikor a negyedik ■emeletről lezuhant vele a Ilit. Búcsúztatásán a brigádja is átadta neki ajándékát. írt egy oldalas köszönőlevelet, de nem tudta felolvasni. Korábban megkérte erre egyik munka­társát, mert számított rá, hogy el-elakad majd a szava. Figyeltem remegő öreg ke­zét, amíg a köszöntő és a kö­szönő mondatok elhangzottak. — Régen, a Tankovics ma­lomban, reggel hattól este ki­lencig dolgoztam. A molnár­nak zsákolni kellett, őrletni, de még disznókat is etetett. Re­megett a lábam, amikor haza­mentem, pedig fiatal, erős gye­rek voltam. Most már jobb dolguk van, új gépek végzik a munkát. S ha jól megy a ma­lom, pihen a molnár. 1939-oen még hat vagon volt a teljesit- ménye ennek az üzemnek, most már tizenhat... Nagy különbség — teszi hozzá csön­desen. — Én csak dolgoztam, soha nem számoltam a múló éve­ket — mondja. — Most döb­bentem csak rá, hogy milyen hosszú ideje dolgozom a szak­mában ... A munkatársak hiá­nyozni fognak. Annyira vágy­tam az utóbbi időben a csend­re és hogy távol legyek a gé­pek zajától. Most mégis nehéz elfogadnom, és belenyugodni, hogy hiába ébredek már, nem kell műszakba mennem. Pedig jólesett váltás előtt egy ciga­rettát elszívni a munkatársak­kal, pár szót váltani velük, az­tán másnap elölről kezdeni. Kevés haját oldalra fésüli. Beszéd közben végigsimítja ráncos arcát, csak úgy folytat­ja: — Két fiam van, ikrek, de három gyereket neveltem fői. A feleségem nővérének a kis­lányát kilencéves korában vet­tem magamhoz. Most már ő is felnőtt asszony... Nem érez­tem a gondot, vidám ember voltam. Tudtam, ha az éjjeli műszakban fáradtak az embe­rek, egy-két móka mindig se­gít Sokat vicceltünk, lehetne mesélni egypárat. Aztán az is kiderül, hogr még egyszer bajba került a lifttel. Az aknába lezuhant a fülke, és pont fölötte akadt el, olyan szorosan hozzá, hogy csak fűrésszel tudták kiszaba­dítani. — A sors vigyázott rám — mondja, és kicsit szomorúan veszi tudomásul, hogy nem lesz részese több tréfának. Fenn a negyedik emeleten, az álmosító éjszakai miaízak las­san múló óráiban. Mészáros Attila lemtől reszkető öregemberhez, és dühösesi fülébe dörgi: — Ezúttal a maffia is ve­lünk jön. Bad alámenti arcát mély ráncok szabdalják keresztül- kasul, arckifejezését pedig valami bárgyú mosoly teszi még ijesztőbbé. Nos, ezt a Badalamentit rendelte Giulia- nó a fiúk élére. A baodave- zér jelére a barakkhoz, a fegyverraktár elé vezeti csa­patát. Giuiiano személyesen oszt­ja szét a puskákat meg a ka­rabélyokat, mindenkinek négy tölténytárat ad hozzá. Nyolc Fiat típusú golyószórót és egy Breda gyártmányú, három lá­bú könnyű géppuskát visznek az úton várakozó dzsipbe. A fink kopott amerikai egyenruhát viselnek. Babaiamén ti ügyetlenre si­került katonai vezényszóval sorakoztatja föl kettesével a fiúkat, aztán megindul velük. — De hát hová visznek bennünket? — kérdi valaki. — Majd megtudjátok, ha odaérünk. Az a fontos, hogy Giuiiano ötezer lírát ad majd nektek — mondja Badala- menti. Közben két motorkerékpá­ros óvatoskodik be Piana degli Albanesi és San Giu­seppe főterére. Köpenybe burkolt, sietős mozgású fér­fiak szállnak le a motorokról — arcuk elé fekete kendőt kötöttek —, és kereszteket rajzolnak a parasztházak ka­pujára. Piana degli Albanesi hatá­rában áll egy márványoszlop, Garibaldi emlékére emelték, miután átvonult a falun. Az oszlop előtt hatalmas Gari- baldi-kép. a baloldali blokk jelképe volt a legutóbbi vá­lasztási hadjáratban. A maffia emberei arrébb leszik most a képet, hogy a temető felé nézzen. A kapukra és a falakra má­zolt fekete kereszt a maffia hagyományos figyelmeztető jele. hogyha halálos csapásra készül. A frúk Badalamenti veze­tésével keresztülvágnak a nagybirtokon. A két Tinervia testvér kézen fogva megy, mint az ijedt gyerekek. Egyi­kük a két Buffa fivérhez for­dul, Antonióhoz és Vincenzó- hoz: — Mit mondott a sógoro­tok, Rosario Candela? Hová visznek bennünket? Ám a Buffa fivérek sem tudnak semmit. Valaki Moti- sihez fordul. — Mit mondott a húgod férje, Mannino? Miért visz­nek a halálba? A csapatkapitányok közben a Pizzuta-hegy lejtőjéhez ér­tek a dzsippel és leraktak a fegyvereket. Folytatódik a ke­gyetlen tréfa a maffiavezér­rel. — Te ezzel fogsz lőni — mutat Mannino egy géppus­kára. — De hát nem tudom ke­zelni. Nem értek a fegyve­rekhez. — Megtanulod. Majd én megmutatom. Giuiiano int az emberek­nek, hogy hallgassanak el, aztán Pisciottával elindul a hegyre, a Portella lejtőjére vezelő ösvényen. A két városkában egymás után nyílnak a kapuk. Asz- szonyok jönnek elő, sietve be­gyújtanak a kemencébe, ke­nyeret sütnek. Az öregek mi­sére mennek. Minden házban elő van már készítve a lá- nyok-fiúk ünneplő ruhája; szeletelik a szalámit is, meg­töltik a boros fiaskókat, az istállóban derékig meztelen fiúk csutakolják a lovukat. Kinyitnak a parasztszövet­ségek székházai, zászlók, transzparensek jelennek meg a bejárat előtt. A muzsikusok trombitákat és puzonokat fényesítenek. Valaki észreveszi a keresz­teket a házakon. Egyik szak- szervezeti vezető azonban megnyugtatja az embereket: — Ránk akarnak ijeszteni, de mi már szavaztunk. — A választási kampány­nak vége — mondja valaki tréfálkozva. — Elfordították a Garibal­di-képet! — A szél lehetett San Giuseppében egy ron - gyos csavargóasszony, akit mindenki csak boszorkány­nak hív, keresztül megy a városkán, és mintha magában beszélne, sötét jóslatot mo­tyog: (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents