Somogyi Néplap, 1974. május (30. évfolyam, 100-125. szám)

1974-05-22 / 117. szám

/ ^üiLztelt c^rerkpsztÁújQ,! A Somogy megyei 1KV még az ősszel megkezdte a Dó­zsa György u. 10. számú ház tatarozását. Ezzel egy időben szóba került az emeleten levő társbérlet megszüntetése is. Az 1KV tervet készíttetett a tervező vállalattal, de erről mi csak a terv elkészülte után szereztünk tudomást. A tervező a korszerűség elvét hangoztatva alakította ki a lakást. Ez nem is lenne baj, ha más lenne a beosztása. A bejárati ajtó után egy 1 négyzetméteres előszoba, majd újabb ajtó után az ebédlő következik, amelyből a fözőfülke és a közlekedő nyílik. A fözőfülke, a fürdőszoba, a kamra és a közlekedő nagyon kicsi és sötét, mert csak lámpa szolgáltat világos­ságot. Ehelyett kértük az IKV-t: engedélyezze, hogy az ebéd­lőből egy kis előszoba legyen, a számunkra fölösleges ajtó­kat vegyék le, és alakítsanak ki egy másfél szobás lakást előszobával és főzőfülkével. Ebbe bele is egyeztek — ezt az IKV igazgatója aláírásával igazolta —. de miután mi 1974. április 6-án kiköltöztünk, a terv először hetenként változott, majd minden visszaállt a régi kerékvágásba. Az ügy azonban sürgős, hisz a munkákat már megkezdték. Önök szerint mit tegyek, hogy a lakást, melyet az IKV a munkák befejezése után felajánl megvételre, a mi igé­nyünk szerint alakítsák ki? Tisztelettel: JCjOrüálh Dia tátin Kaposvár, Szántó I. u. 23 a. Tisztelt Szerkesztőség! > Max János, Kaposvár, Radnóti u. 11. szám alatti lakos március 21-én közölt panaszát megvizsgáltam. Tájékozta­tásul az alábbiakat közlöm: Kaposváron a Radnóti utcán kívül még körülbelül het­venhat utca nincs bekapcsolva a rendszeres szemétszállí­tásba. Ezekben az utcákban a tulajdonos köteles ingatlana területén megfelelő szeméttárolót létesíteni, és azt a köz­egészségügyi előírásoknak megfelelően állandóan fedve tar­tani. A Radnóti u. 11. számú épület mellett levő beépítet­len területről húsz gépkocsira való háztartási hulladékot szállított el a költségvetési üzem köztisztasági részlege. A helyszíni szemle alkalmával sajnos hiába kérdeztem az ott lakókat, nem mondták meg, hogy a hulladékot ki rakta oda, ezért szabálysértési följelentést nem tehettünk. Ezúton kérem az utca lakóit, hogy mindaddig, amíg a városi tanács ezt az utcát nem tudja bekapcsolni a rend­szeres szemétszállításba, fordításának nagyobb gondot kör­nyékük tisztaságára. Tisztelettel: S tadJ-U Qózuif., osztáyvezető főmérnök Tisztelt Szerkesztőség! Lutor Gyula, Marcali, Berzsenyi u. 57. szám alatti la­kos április 27-én közölt panaszát a nagyközségi tanács vb EKV-csoportjával közösen kivizsgáltuk, és a következőket állapítottuk meg: Az épület emeletének északi falán a vízzáró silorozást 1973-ban nem készítették el megfelelően. Ennek következ­teben a panaszos szobája újból beázott. A belső meszelés megrongálódását viszont elősegítette, hogy Lutor Gyula a belső vakolást vízzáró réteggel látta el. A felülvizsgálat so­rán jegyzőkönyvben rögzített külső és belső munkákat má­jus végéig az üzem befejezi. Tisztelettel: dLUAi rl)ezi a Marcali Nagyközségi Tanács V. B. költségvetési Üzemének vezetője Tisztelt Szerkesztőség! A Somogy megyei Magas- és Mélyépítő Vállalatnál dolgozunk. Március 20-án egy ún. köríves akna zsaluzását kezdtük el, amelynek a normaideje 2,80 óra. Mi nem a ha­gyományos módszerrel, hanem új technológiával végeztük el ezt a mnkát, így a harmadára csökkentettük az időt. El­ismerés helyett ezert szinte megbüntettek bennünket, mert a bérünket is megharmadolták, ugyanis köríves helyett csak íves zsaluzást vettek alapul az elszámolásnál. A normaidő csökkentésén kívül több mint fásfél köbméter deszkát is megtakarítottunk ezzel az új módszerrel. Nagyon sérel­mesnek találjuk, hogy dicséret helyett büntetnek bennün­ket azért, mert rövidebb idő alatt gazdaságosan végeztük el a munkánkat. Kérjük, adjanak tanácsot, kihez fordulhatunk pana­szunkkal? Tisztelettel: JParácu. Q-ó-zuf. (Tab, Dobó Katalin u. 42.) ([)állaJat JítUöi ti 'Jua VíüLtán. Tisztelt Szerkesztőség! Harminchét lakó nevében fogtafn tollat. Az a pana­szunk, hogy a lakásunknál felszerelt postaládák nagyon ki­csik, és akárki bármikor kinyithatja őket. Igaz, adtak hoz­zá kulcsot, de hogy miért, nem tudjuk. Ezenkívül olyan ala­csonyan helyezték el őket, hogy az alsó sor a lépcsőházba állított kerékpároktól és gyermekkocsiktól behorpadt és le­törött. Ezek után vagy figyeljük a postást, hogy mikor hoz- I za a küldeményt, vagy az udvarról szerjük össze az újsá­got. Kérjük szíves segítségüket. Nem hisszük, hogy ez lenne a megoldás. Tisztelettel: 'fírencl' ÜíoJtanjnt 'Ücöautj. örnőne_ DLmpp.1 KAiCUjne dtfiáant Nagyaiad, Április 4. u. 1. Tisztelt Szerkesztőség! Utcánkban a 11—13-as számú ház között gyönyörű par­kosítás folyt. A KÖGÁZ vezetékeket fektetett, és a munká­latok közben ez a füvesített terület teljesen tönkrement — 30—40 cm mély gödrök vannak rajta. A járdát betonnal le­terítették ugyan, de a záró réteg hiányzik, ezért közvetlenül a járdaszegély mellett van egy nyitott akna, mely a közle­kedés szempontjából balesetveszélyes. A volt parkosított te­rülettől nem messze van egy nagy halom betontörmelék, mely rontja a környék képét. Nagyon szeretnénk, ha rendbe hoznák ezt a területet, és ismét a régi, kellemes környezet venné körül lakásain­kat. Tisztelettel: Aamogyi depód Kaposvár, 48-as ifjúság útja 13. TAB ICA (OSOU XXX. évfolyam, 117. szám. Szerda, 1974. május 22. Balaton fenyvesen rendezik meg Országjáró diákok inegvei találkozója Egyre népszerűbb az ország­járó diákok országos találko­zója. Az idén mintegy ezer- hétszáz részvevőt várnak e június 16-a és 22-e közötl Sopronban megrendezendő or szágos találkozóra. Ezt meg­előzően mindenhol megrende­zik a megyei találkozót. Ha ravgozó Gyula, a megyei KISZ-bizottság munkatársa elmondta, hogy már nagy bar. készülnek az országjáró diá­kok megyei találkozójára, amelyet május 30-a és június 2-a között Balaton fenyvesen tartanak meg. — Mi a célja a túra- ét találkozórendszernek ? — Elsősorban a turizmus a természetjárás, a táborozás népszerűsítése, rendszeressé tétele. Ezenkívül bemutatjuk a találkozó révén megyénk hazánk természeti szépségeit történelmi, munkásmozgalma emlékeit, a gazdasági építő- munka eredményeit. Hozzájá­rulunk a középfokú taninté­zetekben tanuló fiatalok hon­védelmi fölkészítéséhez is. S mivel a megyei találkozót a IV. Országos Sportnapok ke­retében rendezzük meg, ver­senylehetőséget kínálunk a természetjáró, a honvédelmi sportokban a fiataloknak. — Kik vehetnek részt a fenyvesi találkozón ? — Azok a középiskolás fia­talok. akik az 1973—74-es tan­évben öt alkalommal túráz­tak vagy kirándultak. — Milyen programot ad a négynapos találkozó a somo­gyi középiskolásoknak? — Talán a természetjáró akadályversennyel kezdeném Természetvédelem a Balatonon A Hazafias Népfront So­mogy és Veszprém megyei bi­zottsága a hónap utolsó nap­ján Siófokon nagyszabású ta­nácskozást Tendez, melyen föl akarja hívni a figyelmet a balatoni természet- és kör­nyezetvédelemre. Vitaindító előadást dr. Ponyi Jenő, az MTA tihanyi biológiai kuta­tóintézetének igazgatóhelyet­tese tart. A Balaton élővilá­gáról és a természetvédelmi feladatokról tájékoztatja a részvevőket. Szó lesz a ta­nácskozáson a Balaton-parti települések komm íjnál is el­látottságáról, a tópart köz­egészségügyi helyzetéről és a fásítási feladatokról is amelyet Balatonberény es Ba- latonszentgyörgy környékén rendezünk meg. Lesz tájéko­zódási futóverseny, honvédel­mi raj verseny, környezetisme­reti, azután sátorépítési ver­seny, sőt még abban is vetél­kednek a fiúk és a lányok hogyan tudnak főzni. — Hány somogyi fiatal jut hat el balatonfenyvesi jó sze­replésével az országos találko­zóra? — A megyéből negyvenné­gyen utazhatnak Sopronba azok közül, akik a legered­ményesebben versenyeztek. Bár nem vagyok profi — az úgynevezett »patak párt­ján keresve bóklászó« pecá- sok táborába számítom ma­gam — a szakirodalom gon­dos tanulmányozása alapján mégis tudom, hogy mit érez ilyenkor egy vérbeli horgász, aki legszívesebben még a té­li hónapokat is hajlékony botjai társaságában töltené. A Magyar Horgászból pél­dául azt tudom, hogy immár 100 ezer fölött jár az enge­déllyel rendelkező horgászok száma, valójában' azonban ennél jóval többen lógatják a zsinórt a vízbe. Hiszen még a szakirodalom elis­mert tekintélye, Vígh József is bátran kimondta: min­denki orvhorgászként kezdi! Ennek a több mint százezer, a kapásjelzőt meredten fi­gyelő embernek a nagy része a Balaton mellett található. Hovatovább már többen van­nak, mint a halak ... Ugyancsak a Magyar Hor­gászból származik az az is­Barcson ittasan, a megen­gedettnél gyorsabban, jogosít­vány nélkül hajtott egy vizs- gázatlan motorkerékpárt a ti­zenhét éves Orsós József bar­csi segédmunkás, és az árokba borult. Súlyos gerinctörésl szenvedett. A nyomozás tart. — Mi lesz az ODOT prog­ramja? — Ott is tájékozódási fu­táson. honvédelmi rajverse­nyen. városismereti, termé­szetjáró és akadályversenyen indulhatnak a részvevők. Há­rom számban kötelező a részvéteL Bizonyos, hogy a soproni út lehetősége felszítja a verseny­lázat Balatonfenyvesen. hiszen csak jó szerepléssel lehet megszerezni a belépőt az ODOT-ra. merelein is, ami szerint a pecások — állítólag Pontios Nuku a védőistenük — ilyenkor olajozzák, csavar­gatják, lakkozzák a szerelé­süket, hogy »-érzékeny le­gyen a készség«. Eközben aztán röpködnek a levegő­ben az olyan kifejezések, mint: páternoszter, Rileh­Rex meg Super Mimikri. Ezek állítólag a márkák, sze­relékben, zsinórban és orsó­ban. Hogyha mindez a kritikus pillanatban mondja fel a szolgálatot, akkor nem tu­dom pontosan, milyen szak­szavakat használnak a pecá­sok. Valószínűleg közismer­teket ... Azt azonban mi, laikusok is tudjuk, hogy vállalva a kockázatot, hamarosan meg­telik a tó partja szerelésében bízó horgászokkal. Hát tes­sék kérem, a tilalom meg­szűnt. Lehet kiülni! Ezenkívül még három olyan szerencsétlenségről kaptunk jelentést, amelynek oka as ittasság volt. Vörs külterüle­tén a huszonhat éves Lóki Árpád tikosi szobafestő fel­borult és megsérült. A har­mincéves Sziraticza József ba- latonboglári segédmunkás ta­valy már ült ittas vezetés miatt a vádlottak padján. Most újra alkoholos állapot­ban ült motorra, és Szőlős­kislak területén felborult. Sú­lyos sérüléssel szállították kórházba. Kaposváron ittasan kerék­pározott a negyvenhét esz­tendős Kovács István kapós vári MÁV-dolgozó, s a Ka­nizsai utca és a Tüskevári utca kereszteződésében össze­ütközött egy Polski Fiat sze­mélygépkocsival. Kovács Ist­ván megsérült, ügyében tart a nyomozás. Defektet kapott az a teher­gépkocsi, melyet a huszonkét éves nagyatádi Drávecz Antal vezetett. A tehergépkocsi ke­resztbefordult az úttesten, majd felborult. A gépkocsive­zető utasával, a huszonkilenc éves Tratnyek Antal nagyatá­di szerelővel együtt megsé­rült. Az anyagi kár tízezer forint. Betonpálya társadalmi munkában Üj sportpálya építését kezdték meg a Kaposvári Kereske­delmi Szakközépiskola és a Kereskedelmi és Vendéglátó­ipari Szakmunkásképző Iskola diákjai intézetük udvarán. Szeptember elsejére szeretnék átadni rendeltetésének a ko­sár- és kézilabdázásra alkalmas területet a diákok. L. G. Lehet kiütni! M. A. Ittas motoros súlyos balesete Barcson Első és utolsó alkalom Rómában a Villa Borg­hese parkjában két csinos nő sétál. Az egyik pádon egy fiatalember ül. Ami­kor a két nő elhalad mel­lette, leteszi újságját és rá­juk csodálkozik. — Látod drágám — mondja az egyik nő — így ismerkedtem meg a fér­jemmel ... Jól emlékszem rá, mert ez volt az első és az utolsó alkalom, hogy felemelte szemét az új­ságból és rám nézett. Okos eladó — Szeretnék egy órát venni a férjemnek — mondja a vevő az órás­nak. — Mit tud ajánlani? — Az attól függ asszo­nyom, mennyit költhet a kedves férje. Pénz helyett — szendvics Nyolcévi börtönre ítél­tek két francia polgárt, mert — elloptak egy szendvicset. Bármilyen hihetetlen­nek is tűnik, a súlyos bűn tetés Indokolt, mert ez a bizonyos -szenvicslopás« nem volt ám veszéiytelen. Roger Heudre és Claude Quereel betört a colmari bankba. Fegyverrel a ke­zükben engedékenységre késztették a banktisztvise­lőket, magukhoz vették a táskát, melyben a napi be­vétel volt, és ismeretlen irányba távoztak. De ugyancsak meglepődtek, amikor később kinyitották a táskát, hogy elosszák a pénzt. Nem volt benne más, csak egy szendvics, amelyet a pénztárosnő va­lószínűleg uzsonnára vitt. A rendőrök később el­fogták őket, s bankrablás vádjával bíróság elé kerül­tek. Precíz bíró Hogy manapság vannak még tisztességes és becsü­letes emberek, bizonyítja az alábbi eset is, mely az egyesült államokbeli Ad- rianban történt. Igaz, az illetőt a foglalkozása is arra kötelezi, hogy pél­dásan viselkedj ák, mégis... Nos, Ralf Cohn bíró a minap tíz percet késett. A tárgyalóteremben már türelmetlenül várakozott rá a vádlott, a védőügyvéd, az ügyész és a hallgatóság. A bíró, a futástól még kifulladva, megkérte a je­lenlevőket, hogy álljanak fel. Utána önmagát »a bí­róság lebecsülésével« vá­dolta, a bűntettet rögtön be is ismerte, majd 50 dol­lár pénzbüntetésre ítélte magát. Miután befizette a bíró­sági pénztárba az említett összeget, megkezdte a tár­gyalást. Somogyi Képlap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár. Latinca Sándor u. 2. Postacím: "7401. Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor utca 2. Postacím: 7401 Kaposvár postafiók 31. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot lem őrzőnk meg és nem küldülik vissza! Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahiva­taloknál és postáskézbesítőknéL Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft Index: 25 967. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Válallat kaposvári üzemébeo Kaposvár. Latinca Sándor u. 6. Felelős vezető: Farkas Béla igazgató

Next

/
Thumbnails
Contents