Somogyi Néplap, 1974. május (30. évfolyam, 100-125. szám)

1974-05-21 / 116. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP SOMOGY M E C Y %4 BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXX. évfolyam 116. szám 1974. május 21., kedd Varsóban ülésezik a Nemzetközi Demokratikus Noszöveiség tanácsa A lengyel fővárosban tegnap megkezdődött a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség ta­nácsának négynapos ülésszaka. A napirenden központi téma­ként a nők 1975-ös nemzetkö­zi éve és a nemzetközi nőkong­resszus előkészítése szerepel. Most összegezik a nők jogaiért vívott harc eredményeit is. A tanácsülésen 97 országból több mint 100 nőszervezet kül­döttei vesznek részt. A szov­jet delegáció élén Valentyina Tyereskova áll, a magyar kül­döttséget Erdei Lászlóné, a Magyar Nők Országos Taná­csának elnöke vezeti. A kül­döttek meleg ünnepléssel fo­gadták a tanácskozáson részt vevő Hortensia Bussi Allen- dét, a meggyilkolt chilei el­nök özvegyét. Budapestre érkezett Amir Abbas Hoveyda iráni miniszterelnök Fock Jenőnek, a Minisz­tertanács elnökének meghívá­sára tegnap négynapos hiva­talos látogatásra Magyaror­szágra érkezett Amir Abbas Hoveyda, az Iráni Császárság miniszterelnöke. Az iráni kor­mányfő kíséretében van Mah­moud Salehi, a külügyminisz­térium kulturális osztályának főigazgatója. Parviz Radji, a miniszterelnök tanácsadója. Djavad Vafa, a gazdasági és pénzügyminisztérium minisz­terhelyettese. Mofakham San- nii, a külügyminisztérium II osztályának vezetője. ' Az iráni miniszterelnököt ünnepélyesen fogadták a Fe­rihegyi repülőtéren. Az épü­let homlokzatát iráni és ma­gyar zászlók, perzsa és ma­gyar nyelvű üdvözlő feliratok díszítették. Az érkező vendég tiszteletére a betonon csapat- zászlóval fölsorakozott a ma­gyar néphadsereg díszegysége A vendégek fogadására megjelent - Fock Jenő, a Mi­nisztertanács elnöke, dr. Bíró József külkereskedelmi mi­niszter, dr. Horgos Gyula ko­hó- és gépipari miniszter, Púja Frigyes külügyminiszter. dr. Szekér Gyula nehézipari miniszter, dr. Várkonyi Péter államtitkár, a Miniszterta­nács Tájékoztatási Hivatalá­nak elnöke, s a politikai élet több más vezető személyisége. Jelen volt a fogadtatásnál Houchang Moghadam, az Irá­ni Császárság budapesti nagy­követe, valamint Gál Bálint, a Magyar Népköztársaság te- heráni nagykövete. A gépből kilépő iráni mi­niszterelnököt Fock Jenő szí­vélyes kézfogással üdvözölte A felsorakozott diszegység parancsnoka jelentést tett az iráni kormányfőnek. majd felcsendült az iráni és a ma­gyar himnusz. Amir Abbas Hoveyda — Fock Jenő társa­ságában — ellépett a dísz- egység előtt, s üdvözölte a katonákat. Pirc« nyakkendős úttörők virágcsokrokkal ked­veskedtek a vendégeknek, akik ezután üdvözölték a fo­gadásukra megjelent magyar közéleti személyiségeket. Az ünnepélyes fogadtatás a díszegység díszmenetével fe­jeződött be, majd a vendé­gek magyar államférfiak tár­saságában gépkocsikon szállá­sukra hajtattak. (MTI) Ezt követően Jerzy Majews- ki varsói polgármester tolmá­csolta a főváros lakóinak üd­vözletét, majd Fanny Edel­mann (Argentina) az NDNSZ főtitkára tartotta meg beszá­molóját a világszervezet múlt évi tevékenységéről, aláhúzva a nők demokratikus jogai ál­talános elismeréséért folyta­tott harc fokozásának szüksé­gességét. A magyar küldöttség látogatása Dél-Vietnam felszabadított részein Az Országos Béketanács és a Magyar Szolidaritási Bizott­ság hattagú küldöttsége, amely a Dél-vietnami Béke- védelmi Bizottság meghívásá­ra négy napot töltött a dél­vietnami Quang Tri tartó­Döntés a devizagazdálkodást sértő bűncselekmények minősítéséről Teljes ülést tartott a legfelső bíróság A Magyar Népköztársaság [ Legfelső Bírósága hétfőn dr. j Szakács Ödönnek, a legfelső bíróság elnökének elnöklete j alatt teljes ülést tartott. A teljes ülésén részt vett dr. 1 Markója Imre igazságügyi minisztériumi államtitkár és dr. Csendes Károly legfőbb ügyészhelyettes. A teljes ülés meghozta a devizagazdálko­dást sértő bűncselekmények minősítéséről szóló XXXVI. számú büntető elvi döntést A közelmúltban hatályba lépett a tervszerű devizagaz­dálkodásról szóló 1974. évi 1. számú törvényerejű rendelet, amely részletesen szabályozza a devizával kapcsolatos kü­lönböző kötelességeket és ti­lalmakat. Ezek megszegése vagy kijátszása devizagazdál­kodást sértő bűncselekmény, amelynek alapesetét öt évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni. A büntetés öt évig terjedő szabadság- vesztés, ha a bűncselekményt üzletszerűen vagy visszaeső­ként, vagy pedig jelentős ér­telekéi kapcsolatban követték el. Az elvi döntés a jelentős érték meghatározásával a jog- értelmezés egységét kívánja Magyar víjtmű egy vietnami városnak A magyar párt- és kor­mányküldöttség 1972-ben a VDK-ban tett látogatása so­rán Fock Jenő miniszterel­nök megígérte egy vízmű építését az ivóvízgondokkal küzdő Thai Nguyen város számára. A magyar szakem­berek irányításával most fel­épült, napi 600 köbméter ivóvizet biztosító vízmüvet bensőséges ünnepségen • adta át Thai Nguyen lakosságá­nak Németi Béla, hazánk hanoi nagykövete. biztosítani az országos ítélke­zési gyakorlatban. Az elvi döntést teljes ter­jedelemben a Magyar Köz­löny legközelebbi száma közli. (MTI) mány felszabadított terüle­tein, vasárnap f-ste visszaér­kezett Hanoiba. A delegáció többek között megtekintette a hírhedt McNamara erődvo­nal néhány visszafoglalt bá­zisát, összebarátkozott Trieu Ai, a hős falu lakosságával, meglátogatta a Hai Lang-i já­rási kórházat. Dong Ha vá­rosban, a felszabadított terü­let központjában, nagygyűlé­sen találkoztak a tartomány vezetőivel és dolgozóival. A küldöttség a VDK béke­bizottságának meghívására néhány napot Észak-Viet­namban tölt. (MTI) Megválasztották Franciaország huszadik elnökét Példátlan arányú részvétel — Az első nyilatkozatok Valery Giscard d’Estaing vonul majd be az Elysée-palotá- ba. A francia belügyminiszter már a hétfőre virradó éjsza­kán — nem sokkal éjfél után — bejelentette: Giscard d’Estaing megválasztása biztosra vehető. Néhány tengeren túli területről ugyan még nem érkeztek be az eredmények, de ezek már nem sokat változtatnak. Az érvényes szavazatok meg­oszlása a következő: Giscard d’Estaing-re 13-165 000 szava­zat (50,72 százalék) jutott; Francois MitterranA-ra (Folytatás a 2. oldalon ) Chirak belügyminiszter köz­lése szerint a választási ered­mény — a tengeren túli terü­letek nélkül — a következő: A választásra jogosultak szá­ma: 29 960 000. A leadott sza­vazatok száma: 26 307 000 (vagyis a választásra jogosul­tak 87,78 százaléka szavazott). Az érvényes szavazatok szá­ma: 25 956 000. Nincs Harmincöt hold szőlője van a zamárdi Magyar Tenger Ter­melőszövetkezetnek. Ezekben a napokban a sorok között emberekkel lehet találkozni. Kapálnak, kultivátoroznak. A gaz az esős napok után meg­erősödött, irtani kell. Petracsek Béla agronómus elmondta, hogv olaszrizling, leány ka és csemege terem majd. A szőlőskertek király­nője kerül először piacra. Négyszáz mázsát terveztek. Mikor lesz belőle áru? Már augusztus elején. Addig per­sze sokat kell »dörgölőzni« a szőlőhöz, ahogy a zamárdi ember mondja. Azaz: sok munka lesz még szedésig, a borrá válásig itt, Zamárdi és Balatonendréd között. ' Arra a kérdésre, hogy a sok esős nap miként befolyásolta a növény fejlődését, Petracsek Béla azt válaszolta: »-Tény, hogy a sok esőzés kedvezőtle­nül hatott, a termés azonban így is jobbnak ígérkezik a ta­valyinál. A munkákkal jól ál­lunk.-“ Tizenöt embert foglalkoz­tat ma a szőlő Zamárdiban. A szedés — mondják — majd jó­val többet. A nemzetközi vásár eseményei Megyei pártvezetők látogatása a BNV-n Öt vállalat bemutatkozása a sajtótájékoztatón Tegnap a BNV-re látogat­tak a megyei pártbizottságok első titkárai, illetve titkárai, társaságukban volt az MSZMP Központi Bizottságának több osztályvezetője. A vendégeket Udvardi Sándor külkereske­delmi miniszterhelyettes és a HUNGEXPO vezetői fogad­ták. Szép János, a Magyar Hajó- és Darugyár vezérigazgatója és V. M. Nyehorosev, a szovjet Masinoimport elnökhelyet- ! tese hétfőn jelentős szerződést ' írt alá a Magyar Hajó és Daru­gyár BNV-pavilonjában. A szerződés értelmében a magyar, vállalat 1975-ban 60 darab öt­tonnás és 20 darab tizenhat­tonnás portáldarut szállít szov­jet partnerének. A szerződés értéke 8,7 millió rubel. A BNV-n tegnap Lolytató- dott a sajtótájékoztatók soro­zata: öt vállalat mutatta be kiállítását az újságíróknak. AZ ELZETT FEMLEMEZ- IPARI MÜVEK: — A világ legkorszerűbbjei közé tartoznak azok a jármű- zárak, amelyeket az idei BNV-n bemutatunk — mon­dotta az újságíróknak dr Szlavkovszky Imre, a válla­lat kereskedelmi igazgatója. — Az Atwood-típusú zárak li- cencét az Elzett-gyár egy amerikai cégtől vásárolta, s ezzel megteremtette a műszaki fejlesztés további gyorsításá­nak feltételeit. A műszaki elő­rehaladás a gyár számára azért is szükséges, mert most már tartósan és intenzíven részt vesz a nagyszabású Zsi- guli-programban. Az idén pél­dául 300 000 garnitúra jármű­zárat és tartozékait szállítja a Zsiguli gépkocsikhoz. Az Elzett a lakásépítési program végrehajtását a ház­gyári építkezés korszerű vasa- latainák kifejlesztésével segíti, ezeket a termékeit is kiállítot­ta a BNV-n. Vegyipari beren­dezései közül a gázzal műkö­dő tűzoltókészülék az újdon­ság. A választék bővítésével az Elzett jelentősen javítani akarja a hazai ellátást, s a je­lek szerint exportja is lényege­sen tovább bővül. A vállalat vezetői azzal számolnak, hogy tőkésexportjuk az idén leg­alább 25 százalékkal maga­sabb lesz a tavalyinál és eléri a 6,2 millió dollárt. A KÖZÜTI JÁRMŰIPAR: — Az Ikarus autóbuszok gyártásában csaknem 150 vál­lalat és szövetkezet vesz részt, de igen jelentősek a külföldi koperációs kapcsolatok is — mondották a járműipar pavi­lon sajtótájékoztatóján a köz- lekedésieszköz-gyártó vállala­tok képviselői. (A Szovjetunió szállít a kocsikhoz mellső ten­gelyeket és lengéscsillapítókat, az NDK a többi között moto­rokat, kormányszerkezeteket, sebességváltókat, Lengyelor­szág ablaktörlő motorokat és lapátokat. A BNV járműipari kiállítása tehát egyben az integrációs folyamatot is kifejezi. Egész sor újdonságot is bemutatnak, mint például az Ikarus—211-es és 212-es típust, amely a mun­kásturizmus céljaira is jól fel­használható. Kiállították a vá­rosi tömegközlekedésre alkal­mas Ikarus—280-as, továbbá az (Folytatás a 2. oldalon.) "A'S YÁ** Ara: 80 fillér Május — az ifjúság hónapja. Évről évre Ilyenkor rendezik meg Igáiban az ifjúság és művészet napját, a kaposvári járás művészeti csoportjainak, szólistáinak a bemutatóját. (A vasárnapi rendezvényről az 5. oldalon számolunk be.) I és műrészét napja Igalbap

Next

/
Thumbnails
Contents