Somogyi Néplap, 1974. április (30. évfolyam, 77-99. szám)
1974-04-04 / 79. szám
A marxista ismeretterjesztés ieladatai Interjú a TIT szakosztályvezetőivel Az MSZMP Központi Bizottságának legutóbbi üléséről kiadott közlemény erőteljesen hangsúlyozza: a párt közművelődésünk szerves részének tekinti a marxista— leninista alapokon nyugvó politikai műveltséget. E műveltség terjesztése a tudományos ismeretterjesztés fontos feladata. Erről beszélgettünk dr. Gelencsér István rendőr alezredessel, a TIT megyei szervezete nemzetközi politikai szakosztályának elnökével és Hajdú Tibor tanítóképző intézeti tanárral, a filozófiai szakosztály elnökével. — A tudományos ismeretterjesztésben milyen lehetőségek vannak a mar- xista világnézet és a poli- tikai műveltség terjeszté- sére? HAJDÜ TIBOR: — A filozófiai szakosztályban mindössze tíz-tizenkét előadó tevékenykedik. A filozófiai ismeretterjesztéssel foglalkozók száma azonban jóval több, hiszen a marxista—leninista esti egyetem oktatógárdája is kiveszi részét ebtájékoztat, hanem tájékozódik is. Ezért lehet ezt a munkát lelkesen, örömmel csinálni. Sőt, csak így lehet igazán jól csinálni. A járási székhelyeken igen jó fórumok alakultak ki. De nemcsak ott. Sokáig emlékszem például arra. hogy milyen jó összejövetel volt Balatonlellén a fiatalok, és Csökölyben a tsz-tagok között. — Mint régi vitavezetőnek, előadónak, mi a ta- pasztalata: érleltebbek-e, meggondoltabbak-e ezek a vélemények? álhíreknék, sőt ilyeneket ki is találnak. Ez sajátos tünet az értelmiség körében. Ettől külön kell választanunk azokat, akik elvégezték az esti egyetemet. Rájuk igen sok helyen számítanak, támaszkodnak. Mi is szeretnénk, de igen kevesen kapcsolódnak be a munkába. Pedig volna lehetőség, csak sajnos, sokan elteszik az esti egyetemi diplomát ahelyett, hogy arra gondolnának: előadóként új ismeretekkel tovább gyarapít- hatnák felkészültségüket. HAJDÜ TIBOR: — Marx György írt az úgynevezett szellemi éhségérzet fontosságáról. Sajnos, ez nem jellemzi eléggé értelmiségünk bizonyos rétegeit. Inkább a jól értesültség, a mindenről informáltság látszatát keltik. Tipikus tünet, amely mögött Nagybánya nemzedékei Bornemissza Géza: Vidéki kastély udvara. bői a munkából. Ajánló tematikákat adunk ki, az idei évre tizennégy témakörből állót tettünk közzé. Olyan alapvető kérdésekről például, mint az egyén és a társadalom viszonya, a tudományostechnikai forradalom, a személyiség fejlődése a szocializmusban, a művészet és a valóság kapcsolata. Ennek ellenére: előadásaink szórvány- jellegűek. Eljutunk bizonyos helyekre, azután hosszú évekig nem. E téren a TIT apparátusa és a községi, üzemi népművelők közösen tehetnének többet, hogy rendszeresebb legyen a filozófiai ismeretterjesztő munka. DR. GELENCSÉR ISTVÄN: — Hálás téma a nemzetközi politikai élet, nagy az érdeklődés iránta, jóllehet az ismeretterjesztéssel csak néhá- nyan foglalkozunk. Nem arról van szó, hogy bizonyos külpolitikai eseményekről adjunk tájékoztatót, hanem ezeknek az eseményeknek a marxista elemzéséről. Marxista felkészültséggel kell beszélni akár a chilei események, akár az arab—izraeli konfliktus kapcsán, az igazságos és igazságtalan háború problematikájáról, annak alapvető társadalmi, gazdasági vetületeirőL A két szakosztály tevékenysége tehát szervesen kapcsolódik. Megtalálták-e az ismeretterjesztésnek azokat a legjobb formáit, melyek keretében a lehető legjobban feldőlgozható az anyag? DR. GELENCSÉR ISTVÁN: — Azt hiszem, igen. Mindketten régi TIT-előadók vagyunk. Nekem az a tapasztalatom, hogy a rövid, átfogó bevezetőt egy intenzív oda- vissza kérdezésnek kell követnie így az előadó nemcsak DR. GELENCSÉR ISTVÁN: — Jogos a kérdés, mert sokat változott az emberek véleménye, felkészültsége is. Észrevehető ez a tsz-tagoknál éppúgy, mint a munkások körében. HAJDÜ TIBOR: — Egy kissé irigykedve hallgatom Gelencsér elvtársat, mert mi nem állunk ilyen jól. 'Nálunk még a hagyományos előadási forma a jellemző. Ennek több oka van. Elsősorban a már említett szórványjelleg. De nemcsak ez. Előadóinknak nincs tiszta képük arról, hogy milyen a hallgatóság felkészültsége. Nem kell-e bizonyos alapfogalmakat magyarázni, vagy esetleg ezek ismeretére alapozhatunk már. Azt várjuk az üzemi népművelőktől — éppúgy, mint a TIT-appa- rátus tagjaitól —, hogy ne csak azt jelöljék meg, hol, mikor kell előadást tartani, hanem azt is, hogy kinek, milyen érdeklődési körű, felkészültségű embereknek. A tapasztalat sajnos az, hogy erről nincs tiszta képük. Ennek egyik oka: a népművelési munkában nincs még eléggé előtérben a politikai műveltség terjesztésének gondolata, feladata. — Számíthatnak-e az értelmiségre, különösképpen azokra, akik már elvégezték a marxista—leninista esti egyetemet? DR. GELENCSÉR ISTVÁN: — A szakosztály előadásain szép számmal vesznek részt az értelmiségiek is. Az igazság az, hogy tájékozottak, s egy-egy ilyen előadás során csak úgynevezett kapcsolódó információkat kell adnunk a nemzetközi politikából. De az is tapasztalható, hogy néha »túlinformáltak-“, felülnek az nem egyszer fellelhető a bur- zsoá ideológia hatása, ha nem is alapjaiban, de felszíni vonásaiban feltétlenül. Ezért lenne különösen fontos, hogy az előadás megrendelőitől pontos információkat kapjunk hallgatóságunkról. Hogyan kapcsolják össze az ismeretterjesztésben az alapvető elméleti, filozófiai anyagot a mindennapi gyakorlat elemzésével? DR. GELENCSÉR ISTVÁN: — Lehetetlen nem összekapcsolni. Csak egy példa. Amikor hazánk külpolitikáját elemezzük, akkor látnunk kell, hogy abban miként munkál a marxista világnézet minden politikai lépés megtételénél. Az ismeretterjesztő munkában pontosan ezt az utat kell járni. HAJDÜ TIBOR: — Rendkívül fontos az összekapcsolása. Hiszen nem holt filozófiai anyagot, száraz tudományt akarunk átadni az embereknek, hanem éppen azt akarjuk bizonyítani, hogy dialektikus, materialista világnézetünk alapján dialektikus, materialista módszerekkel politizálunk. Igen izgalmas kérdésekhez vezetnek a filozófiai tények. Például a szocialista erkölcs kérdéseihez. Persze, nem tagadom, hogy ezek feldolgozása nehéz. Nehéz azért, mert a kellő alapokat nem rakta le az iskola. Talán a világnézetünk alapjai című tantárgy segít ebben. Az emberek gondolkodása, sajnos, sok tekintetben metafizikus. Egy országos összejövetelen legutóbb azt fogalmaztuk meg elérendő célként, hogy az emberek értsék és elemezzék létüket, helyzetüket a társadalomban, tudjanak azonosulni a marxista—leninista politika céljaival. T. T. Mielőtt olcsó szellemeskedéssel vádolna bárki is, hadd hivatkozzam a tényekre: az a művészcsoport, melyet választott területe szerint nagybányaiaknak nevezünk, Hollósy Simon révén Münchenben alakult meg. A nagybányai festőművészek Somogyi Képtárban megnyílt kiállításán a grafikák között szerényen foglal helyet Réti Istvánnak — aki szintén a csoporthoz tartozott — Jules Bastien-Lepage-t ábrázoló rajza, pedig a név és a személy mögött meghúzódó művészet- történeti ismeretanyag nagyon fontos számunkra, ha Nagybánya gyökerét keressük. Hollósy és köre Münchenben Bas- tien-Lepage megnemesített, finom természetesség-elveit tanulták, hogy idehaza megfiatalítsák a piktúrát, s egyben olyan példát mutassanak, mely tulajdonképpen máig ható eredményekkel gazdagította az európai festészetbe tartozó magyar képzőművészetet. Réti István és Thorma János javasolta a Münchenben dolgozó csoportnak, hogy hazajövet Nagybányán — Réti és Thorma szülőhelyén — üssenek tábort. Választásuk jó helyre esett, hiszen a magukkal hozott szemléletbe nagyon is belevágott Nagybánya tájlírája. Először 1896 nyarán telepedtek le itt, s ettől kezdve Nagybánya állandó festőközpont lett. Szíj Béla művészettörténész a Magyar Nemzeti Galéria és a Somogyi Képtár anyagából olyan kiállítást rendezett, mely közönségünknek — egy kicsit Ferenczy Károlyt állítva a középpontba — hű képet mutat arról, amit a nagybányai iskoláról tudni kell. Az első nemzedék: Hollósy, Réti, Thorma, Iványi-Grünwald, Glatz, Ferenczy Károly művészetéről, az utánuk következő, fiatalon elhunyt Maticska Jenőről, Mi- kóla Andrásról, a Cezanne-i törekvéseket magas színvonalon gyümölcsöztető Czigány Dezsőről, Kmetty Jánosról, es ide sorolható Czóbel Béla, Ber- náth Aurél munkássága is. NEM JÁRT AM MÉG a Zala völgyében, így nem tudom, milyen gyakran harangoznak ott. A gyermekkorát ott töltő Benyó Judit Tetovált szavak című verseskötetét olvasva az az érzésem, gyakran szólt a harang Zalakoppányban és Za- laszentgróton. Mert a harang- szó és az azzal összefüggő képzetek gyakran szerepelnek versalkotó motívumként. Ez egyben arra is utal, hogy a költőnő — mint minden pályakezdő — elsőként gyerekkori élményeit éli újra, és azokból eredő mondanivalóval lép az olvasók elé. Első kötetéről lévén szó, nem is a szándékot, hanem annak megvalósulását kell értékelnünk. A megvalósulás, a hajdani élmények és friss tapasztalatok verssé formálása nem mindig sikerült. Több versnél tisztázatlan a megírás oka. Ezek közül legkirívóbb a Remény. Az bizonyos, hogy a költőnő valamit szeretne elérni, de verséből nem derül ki, hogy mit. Az egyik sorban ezt írja: *imádkozni szeretnék«, a köVárjuk a gondolatokat! vetkezőben: »szád ölében úszkálni«, végül pedig: »csipkedni derekad hajóját«. A főnévi igenevek egymástól teljesen eltérő cselekvéstartalmat hordoznak, s ha ehhez még hozzávesszük a rajzolt kép értelmetlenségét (ha a száj öböl, miként lehet a derék hajó?), egyértelműen megkérdőjeleződik a vers értéke. A kötet szerkesztőjének észre kellett volna vennie, hogy a kéziratcsomagban Benyó Juditnak több olyan verse van, amelyik csak jóindulattal nevezhető annak. Nem minden érzés, esemény, élmény, tapasztalat alkalmas arra, hogy versbe foglalják, hogy szélesebb körben érvényes mondandót hordozzon. Előfordul, hogy nyersebbé, agitatívabbá kell tenni a tényleges élményt, máskor pedig megszűrni, általánosabb tartalmát kiemelni. Az például, hogy valaki fél a pincében, önmagában nem ok a versírásra (hiszen ilyen alapon nagyon sokan írhatnának verset) kell hozzá az a többlet, ami kifejezi mások félelmét is, vagy ami utat mutat a félsz leküzdésére. A versek többségében sem ezt, sem azt nem találjuk meg. Van viszont jó néhány értelmetlen, gyermekien naivnak egyáltalán nem nevezhető, inkább erőltetetten kigondolt költői kép. Kérdés például, hogyan kerülhetnek az áttör- hetetlen magányba »szürke elefántok?-«. Miként nőhet a »tengerből« szív? Miért »sivatagos« a nyak? És így tovább ... Meghökkentő kérdések ezek, de jogosságukat igazolja, hogy a kötet szerkesztője szerint Benyó Judit a »naiv realizmus, a gyermeki fantáziából táplálkozó szürrealizmus« eszközeit és még sok egyebet felhasznál verseiben. Lehet, de ettől versei nem lettek jobbak. Sokszor még az önmaga állította mércét sem érik el, s különösen gyengék József Attila témáira írt utánzatai. A kivételek közé tartozik az édesanyához fűződő szeretet leírása. Nagyon szép megnyilatkozása a tehetetlen fájdalomnak a Ballada. Régi emberi motívum szólal meg itt, amelynek aktualitása soha nem múlhat el, hiszen a gyermek ősidőktől a természet segítségét kéri a szüleire támadó halál ellen. Ezeknek a valóban mély emberi érzéseknek a leírása irányába kellene haladnia Benyó Juditnak (az értelemzavaró moderneskedés helyett), hogy maradandó értélieket alkothasson. A VERSESKÖNYV olvastán még várunk. Várunk szavakat, hangokat, és várjuk a gondolatokat! Azokat, melyekkel az első kötet adós maradt. Laczkó András Milyen Nagybánya? A kiállított képeket csak úgy fogadhatjuk el feleletül, ha előrebocsátjuk, hogy a festő személyes látása ötvözi képpé az élményt. Mikola András nagybányai tája egy kicsit emlékeztet Cezanne hegyes tájaira, de föllelhető a képen Nagybánya meghatározó tájlírája is. Tihanyi Lajos már a szecesszió stílusában fogalmazott. A nagybányai iskolát nem foghatjuk föl úgy, mint egy földrajzi terület megnyilvánulását, a piktúrában látnunk kell azt a szellemességet is, mely a festészetet megújította a müncheni és a párizsi törekvésekkel. A Somogyi Képtárban rendezett kiállítás középpontjába Szíj Béla rendezésében nem véletlenül került Ferenczy Károly festészete. A nagybányai iskola első nemzedékének tagjai közül ő az, aki a legtöbbet valósított meg önmagából és abból a törekvésből, amit a táj és az ember újszerű ábrázolásában nyomon követhetünk. Ferenczy Károly Három királya, mely ugyan nem sze repel a kaposvári kiállításon talán a legjobban mutatja a társadalmi mondanivalótól mentes, festészetileg azonban progresszív művészet csúcs * 24 pontját. Ferenczy Lovas című festménye — a Somogyi Képtár tulajdona — is elég, hogy felidézzük őt, de itt vannak a Tyúketetés, a Fatörzsön ülő férfi, a Cigánylány, az Archeológia, a Bohóc — szintén a képtárunk tulajdona — című ismert művek is. Hogyan folytatódik a nagybányai iskola később? Egymás mellett látható, szinte didaktikusán, Ferenczy Károly Cigánylány, Czigány Dezső Nő szabadban című festménye, mely az új utat mutatja már. Czigány Dezső Színésznő — a Somogyi Képtár anyagából — és Csendélet című képeire hívnám még föl a figyelmet. A gratikai anyagból —■ a szerencsés válogatás egyenrangúan mutatja be a festészettel — Ferenczy Béni rajzaira érdemes elsősorban figyelni, s itt mutatja be a rendező Ber- náth Aurél egy akvarelíjén keresztül a mester Nagybányához való tartozásét is. A kiállítás fontos mérföldkő azért is, mert újfent bizonyítja, hogy a Somogyi Képtár tulajdonában álló művek a Nemzeti Galéria rendezésében bemutatott nagybányai anyagban sem nélkülözhetők. Horányi Barna Műit és Jm A Honismereti Híradó i<ü önsztma Bár egy kicsit késve, de végül is megjelent a Somogyi Honismereti Híradó centenáriumi különszáma. Tanulmányokat, rövid írásokat olvashatunk a város történetéről, jövőjéről. Kanyar József: Kaposvár rövid története című munkájából olvashatunk részleteket, áttekintve az 1872—1972-es évszázadot. Kaposvár életében a szabadságharc bukása jelentős eseményként szerepelt. Az egykor még önkormányzattal bíró város községgé alakult. S mint az a szerző írásából is kitűnik, nem alaptalanul. A »város« polgárai tüntetőén honvédsapkát hordtak, s a diákok is bizonyították érzelmüket a szabadság- harc mellett. 1850. május 9- én hangos tüsszögéssel zavarták a császárért imát mondó lelkész munkáját. 1872-ben Kaposvár kérelmet adott be a rendezett tanácsú város cím elnyeréséért. S alig egy évvel később, 1873. január 20-án lezajlott a város képviselőtestületének a megválasztása. Mindez száz évvel ezelőtt történt. A fejlődés egyik jellemzője, hogy 1869- ben még alig hétezer lakosú volt Kaposvár, 1910-ben már 24 124 lelket számláltak ösz- sze. A munkásmozgalom elindulását 1870-től számítjuk, amikor Hollander Jakab vezetésével itt is megalakult az Általános Munkásegylet. A kaposvári munkásmozgalom egyik csúcspontját 1918—19- ben érte el a munkástanács megalakulásával. »A Kaposvári Munkástanács létrejötte nagy fordula- I tot jelentett megyénk és városunk politikai életében. A munkástanács, amelyben a harctérről hazatért katonák, a munkásmozgalomba bekerült új forradalmi erők és a baloldali szociáldemokraták játszották a vezető szerepet, következetesen és állhatatosan képviselte a dolgozó nép alapvető érdekeit« — olvashatjuk Suri Károly munkájában. Ugyancsak érdekes adalék Kaposvár művészeti életének történetéhez dr. Szíjártó István írása. A századfordulótól a második világháborúig mutatja be a képzőművészet helyzetét. A múltbeli kalandozás után föl teheti az olvasó is a kérdést: és hogyan tovább? Mi lesz a következő években? Dr. Ormosy Viktor Kaposvár távlati fejlesztésének feladatai című munkájában igyekszik választ adni erre a kérdésre. A szerző által felvázolt fejlesztési lehetőségek csupán elképzelések. A legfontosabb közművelődési kérdésekről olvashatjuk: a két felsőoktatási intézmény mellé meg kell teremteni egy új főiskola létrehozásának feltételeit. A múzeum és a levéltár elhelyezése már nem felel meg az alapvető követelményeknek, ezért azok bővítéséről, illetve áthelyezéséről is gondoskodni kell. A több mint hatvanéves színház leszolgálta idejét. Helyére új épül majd — írja Ormosy Viktor a tervekről. N. J. Somogyi Nép/apl 5
