Somogyi Néplap, 1974. március (30. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-01 / 50. szám
APRÓHIRDETÉSEK gyászjelentés Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagyanyánk, özv. MOLNÁR JANOSNÉ (vol hajmás! lakos) életének 87. évében csendesen elhunyt. Temetése 1&I4. március 4-én, hétfőn fél 4 órakor lesz a Nyugati temetőben. A gyászoló család (105032) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, SZABÓ LAJOSNÉ temetésén részt vettek és részvétükkel, együttérzésükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család (122945) * * * Hálás köszönetét mondunk az ÉPGÉP Vállalat gazdasági, párt és társadalmi szervek vezetőinek, dolgozóinak, valamint a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, és mindazoknak, akik szeretett halottunk, VARGA GÉZA temetésén részt vettek, s virágaikkal, távirataikkal, részvétükkel mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. I NGATLÁN Vennék a Balaton mellett kisebb villatelket (esetleg víkendházzal). Ajánlatokat »■Csendes hely-« jeligére a 1225953. számra, a hirdetőbe._______(122953) Családi ház eladó. Mennye, Dózsa u. 2fl. __•_______________(122954) K étszobás, gázos társasházrész beköltözhe- tőesn, fizetési könnyítéssel eladó. Érdeklődni; Kaposvár, Losonc köz 2., L em. 7/a. 17 óra után._______(122042) K aposvárhoz 18 kmre, Hajmáson eladó negyszobás családi ház, 30 férőhelyes istállóval, pajtával, 3500 négyszögöles belsőséggel. Schán, Kaposvár, Honvéd u. 24/a, Hl. lph. m/4. 18 órától, vagy a 12-204-es telefon, munkaidőben. ________________(122952) T oponáron a Derko- vits Gyulia utca 1. sz. alatt 200 négyszögöles házhely eladó. Állomás, buszmegálló 3 percre.__________(122948) C saládi ház azonnal beköltözhetően eladó. Kaposhomok, Széche- nyi utca 6. (122950) Eladó az Egyenesi úti buszfordulónál 300, négyszögöl föld. Érdeklődni : Kaposvár, Ezredév u. 5. (122938) A kaposújlaki szőlőhegyen 1175 négyszögöl — szőlőtelepítésre és méhészetre alkalmas — gyümölcsös négyszögölenként 5 forintért eladó. Megosztva is. Érdeklődni: Kaposvár, Kisfaludy u. 64._________________(4563) Kaposváron a Losonc közben egyszoba- összkomfortos, gázos, hideg-meleg vizes lakás azonnali beköltöz- hetőséggel eladó készpénzért. esetleg OTP- átvállalással. Érdeklődni : Kaposvár, sávház, n. lph. n. em. 21. alatt, mindennap 18—20 óra között. (122896) Fonóban a Petőfi u. 44. számú ház 1400 négyszögöles telekkel eladó. Érdeklődni a helyszínen. ' (122883) A balatonlcllei benzinkút mögött, az Üszó utca 15. szám alatt, 300 négyszögöles, közművesített telek — építési lehetőséggel — eladó. Érdeklődni: Sámsonné, Balaton- boglár, Szabadság u. ÍL ___________ (122866) F onóban a Petőfi u. 76. számú ház 800 n- öles telekkel eladó. ____________________(122884) A kaposszentjakabi szőlőhegyen lugasrendszerű szőlő és házhelynek is alkalmas szántóföld eladó. Villany van! Érdeklődni: Kaposvár, Vöröstelek u. 12. Horváth Gyula. ___________________(122882) S omogyváron az állomástól 5 percre, az utcasorban egy közművesített házhely olcsón eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Május l. u. 80., H. em. 7. Tóth. ___________________(122841) 3 00 négyszögöl, 12 éves, termő szőlő, llüö négyszögöles szántó, présház és pince fölszereléssel eladó. Érdeklődni : Tab, Petőfi U. 2. (12916) Kaposváron az Iván- fa-hegy 11. számú szo- ba-konyhás, előszobás ház — 463 n-öl telken — 80 000 Ft eladó. Kút, villany van. Agyik János, Somogyegres, Kossuth u. 44. (12915) Házhely eladó. Kaposvár, Buzsáki utca 46. sz. alatt. Érdeklődni lehet: Nádor utca 15. _______________(122032) E ladó három családnak megfelelő új ház, készpénzért. Érdeklődni : Kaposvár, Micsurin utca 9. _________________(122933J Felsőmocsoládon a Kossuth Lajos u. 49. sz. alatti 2 szoba, konyhás családi ház — melléképületekkel, 1053 n-öl telken, gyümölcsössel, szőlővel — sürgősen eladó. Érdek- lödni a helyszínen. Háromszobás családi ház beköltözhetően eladó. Kaposvár, Komárom u. 17. Érdeklődni: 17 óra után. (4244) Házrész sürgősen eladó. Kaposvár, Kanizsai u. 13. sz. alatt. (122890) ___ ^ Baromfitenyésztő szakmunkás- tanulónak az általános iskolát az idén befejező, de 16. életévüket be nem töltött fiúkat és ! lányokat felvesz a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát Központi Gazdasága a felvett tanulók kollégiumi elhelyezést és teljes ellátást kapnak. Jelentkezés személyesen vagy levélben, az oktatási osztályon. (9025) Kisebb családi ház eladó. Kaposmérő. Kossuth Lajos u. 5. sz. alatt.____________(122893) K aposvárhoz 3 km-re Zselickislakon a Tö- röcskei út mellett 800 n-öl szőlő és kaszáló eladó. Az öreghegyen 1600 n-öl; ebből 800 n- , öl új vetésű lucerna, a többi kaszáló. Méhészetre, hétvégi pihenőnek szőlőtelepítésre kiválóan alkalmas. A területek megosztva is eladók! Érdeklődni: Kaposvár, Géza u. 62. Eladó Balatonfenyves alsón nyaraló, vízhez közel. Megtekinthető a Kaposvári út 106. sz. alatt. Érdeklődni: Nagykanizsa, Fábik Károly u. 37. (225974) Méhesnek vagy hétvégi kertnek 304 n-öl föle* eladó erdő mellett. Cím: Hortobágyi Bála, Kaposvár, Hon- véd u. 2, a. _______(4281) K aposváron a Kóma-hegy végén bérbe vehető — vagy megosztva is eladó — közművesített helyen 1300 n-öl szántóföld. Házhelynek vagy hétvégi pihenőnek megfelel! Érdeklődni: Kaposvár, Kossuth u. 33. (4271) Lakóhoz beköltözhetően eladó, gazdasági épületekkel, 2-100 n-öl területtel. Böhönye. Rákóczi u. 13. (12887) Kétszobás, összkomfortos családi ház beköltözhetően eladó. Kapsvár, Kertész u. 55. (122531) Kaposváron a Lon- ka-hegyen hétvégi pihenőnek alkalmas telek — 333 n-öl — eladó. Érdeklődni: Mező u. 73. (4316) Balatonmárlán részben közművesített 184 négyszögöles telek eladó, vállalat és közü- letek részére. Kisebb üdülő építésére alkalmas. »-Balaton 200 méter-« jeligére a nagy- kanizsai hirdetőbe. (127979) Siófoktól Balatoniéi-» léig csak vízparti telket vennék. »Ármeg- | jelölés 48339-« jeligére a budapesti Felszabadulás téri hirdetőbe. JÁRMŰ Négyéves 1300-as Po’ski Fiat eladó. Ér- de'ÜTődni: Kaposvár, Füredi u. 44. sz. alatt. IC-», fehér Wartburg de Luxe eladó. Varga, Szólád, Kossuth u. 57. Volkswagen 1200-as eladó. Kaposvár. Dimitrov u. 92. Megtekinthető: szombat—vasárnap. (122922) IN-es Trabant 601-es gépkocsi eladó. Érdeklődni nappal: a 12-122es telefonon, ,este: Kaposvár, Május l. u. 82. sz. alatt, Kovácséknál. 601-es Trabant eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Iszák U. 38. (122901) Ford Taunus 1200-as gépkocsi építkezés miatt eladó. Érdeklődni telefonon: Mernye 2. ________________ (4266) I N-es Zsiguli eladó. Érdeklődni 17 óra után: Bárdudvarnok, Szend-puszta 7. ______ V olkswagen 1300 ra- diálgumikkal, IG-s rendszámmal eladó. Érdeklődni: Kaposvár ron a 14-681-es telefo- non 17 óra után, ______ F iat 500-as személy- gépkocsi (piros) — pótalkatrészekkel és extrákkal — eladó. Dr. Szilli, Kaposvár, Né- meth I. fasor 41. Opel Kadett eladó, szombat-vasárnap. Cím: Gelencsér János, Kaposszekcső. (122646) Zsiguli Combi eladó. Érdeklődni: délelőtt a 11-476-os telefonon, Nagykanizsán. (127978) Kifogástalan műszaki állapotú EL-es Polski 13ö0*as sürgősen, olcsón eladó, vagy Trabant 601-esre cserélendő ármegegyezéssel. Dr. Huszár, Lá- bod. Tel.: 21. í Kétszobás, erkélyes, gázfűtéses, szövetkeze- | ti öröklakás eladó. Megtekinthető szombat-vasárnap : Kaposvár,. Petőfi u. 62., II. lph. m. em. 2. (122800) EGYÉB Jó állapotban levő fehér ajtó eladó. Kaposvár, Pázmány Péter u. 9. (122887) Eladó öthónapos bikaborjú. Kadarkút, Körmendi u. 102. (4269) Rózsák! A legszebb fajtákban örökzöldek, tuják, nemes orgonák, díszcserjék, virághagymák. Nagy választék, kiváló minőség! A vidéki megrendeléseket postán pontosan teljesítjük. Kérje díjalan, színes, nagy árjegyzékünket! Sza - kai-dísznövénykerté- szet. 1061 Budapest, Népköztársaság útja 8. (13612) Négy 32 kg-os süldő. 5 mázsa kukorica, két négyszázas szalagfű- részkerék tengelyekké' eladó. Kisebb tizedesmérleget vennék. Kovács István, Gálosfa. (4280) Vérvételezett Hemp- shire-tojás kapható. Kaposfő, Kossuth u. 1. (4279) Jó minőségű istállótrágya eladó. Töröcs- ke, Arany J. u. 32. (4283) Ezüstfenyő-csemete i százanként 150 forint. Lucfenyőcsemete százanként 60 forint. Tu- ja, juniperus, chame- cipalis feketeíenyő- csemeték kaphatók! Fenyőkertész, Budapest II., Guyon Richárd utca 3. Arlapot, szaktanácsot küldünk! (7288) ^ . . •. A •. ' - ' Dolgozókat alkalmaznak A Nagybajom és Vidéke Áfész pályázatot hirdet a nagybajomi gebines szikvízüzem és a 3. számú egyszemélyes italbolt vezetői munkakör azonnali betöltésére, továbbá a 7. számú nagybajomi egyszemélyes 140 ezer forint havi forgalmat lebonyolító élelmiszer- bolt vezetői munkakör 1974. április > 1-1 betöltésére. Szakképesítéssel rendelkezőkét előnyben részesítünk. A münkakör betöltéséhez erkölcsi bizonyítvány szükséges. Jelentkezni lehet az áfész központ Nagybajom, Kossuth u. 12. szám alatt. (13871) Balatonszéplaki üdülőnkbe két felszolgáló-takarítónői munkaerőt felveszünk május 15-től szeptember 15-ig. Személyzeti étkezést és lakást biztosítunk. A személyzeti étkezést a napi térítés költség fejében (jelenleg Ft. 4,60), a lakást ingyen adjuk. Jelentkezés; Magyar Hirdető Kirendeltsége 7401. Kaposvár, Kossuth Lajos u. 15. (447) Tervezőiroda fölvesz építészstatikus-, épüleígépész-, gépésztervezőt, szerkesztőt, rajzolót. Részletes jelentkezést! »Fizetési igény« jeligére, a siófoki hirdetőbe. (130812) Kubikosokat, hegesztőket, gépkezelőket felveszünk, belföldi és csehszlovákiai munkára, DUVIÉP Balatonlelle, építésvezetőség. (13872) Pályázatot hirdetünk Kaposváron a Tanácsház utcában üzemelő 425. sz. hús- és hentesáruboltunk'veztT- tőhelyettesi munkakörének betöltésére. Hentes vagy húsipari előadói szakképzettséggel rendelkező személyek jelentkezését várjuk. A pályázatokat írásban a MÉK-központ kiskereskedelmi osztályára kérjük. Cím; Kaposvár, Noszlopy G. u. 12. (122940) Gyakorlattal rendelkező adminisztrátorokat fölveszünk. AFIT XIV. sz. Autójavító Vállalat IV. sz. üzemegysége, Siófok, Fő u. 234. (130814) Ferroglóbus TEK. Vállalat 1974. május 1-i belépéssel alkalmaz ba- latonföldvári üdülőjébe a nyári üdülőszezon időtartamára; szakácsot, önálló sütőnőt (cukrászt), férfi segédmunkást, konyhai kisegítőket (felszolgálót, kézilányt, stb.) vitorlás nagyhajóra kormányost és segítőt, könyvelőt, élelmiszeripari technikumi végzettséggel, nyugdíjast napi 4 órás elfoglaltsággal büfé-kezelőnek. Szállást, ellátást az üdülőben biztosítunk, fizetés megegyezés szerint. Jelentkezést kérjük írásba a Ferroglóbus TEK. Vállalat, 1902. Budapest, Körvasút sor HÓ. személyzeti főosztályra küldeni. (583) A Latinca Mg. Tsz. március 1-től gyors- és gépírót keres. Fizetés megegyezéssel. Jelentkezés a termelőszövetkezet elnökénél személyesen vagy telefonon, Kaposvár, Üjmajorban. (13862) A Somogy megyei Víz- és Csatornamű Vállalat vízmű-gépészeket és segédmunkásokat vesz fel Jelentkezni: Kaposvár, Berzsenyi u. 18. (122914) E KPM Közüli Igazgatóságának (Kaposvári közleménye A 68-as főközlekedési útnak Marcali nagyközségen átvezető szakaszán a közúti igazgatóság útkorszerűsítési munkát végeztet, ezért 1974. március 4-től az útépítési munkálatok befejezéséig lezárja a 68-as út Széchenyi utcai, Rákóczi utcai, Mártírok úti és Noszlopy Gáspár utcai szakaszát. A munkálatok idején csak a Széchenyi utca Galambok felé vezető szakaszán és a Berzsenyi körúton át lehet közlekedni. Az Öreglak—Marcali közti összekötő út 1974. március 4-töl április 1-ig a Mártírok útján és a Noszlopy Gáspár utcán keresztül vezet a Berzsenyi körútig, április 1. után (az útépítés befejezéséig) viszont az Öreglak—Marcali utat zárják le a Sport utca és a Rákóczi utca közti szakaszon. Ekkor terelőútnak a Sport utca—Kiss altábornagy utca _Kov ács József utca—Dózsa György utca lesz kijelölve. Az építési munkák miatt a Simon téri autóbusz-pályaudvart március 4-cn a Lobi Llpót utcába helyezik át, így az egyes buszmegállók helye is változik. Kérjük az utazóközönséget, hogy az utazás megkezdése előtt útvonalával kapcsolatban az autóbusz-pályaudvaron tájékozódjék. A KPM Közüli Igazgatósága Kaposvár ____ . ... (122936) A BUDAPESTI KŐOLAJIPARI GÉPGYÁR azonnali belépésre keres központi telephelyére, továbbá műszer- és technológiai szerelési munkahelyekre (Algyő, Szászhalombatta) külszolgálatos munkakörbe: lakatos, villanyszerelő, esztergályos, kovács, lemezlakatos, ív-, lánghegesztő, motorszerelő, csőszerelő és marós szakmunkásokat, továbbá öltözőőröket, őröket és férfi segédmunkásokat. Vidéken minden szombat szabad. Jó kereseti lehetőség. Munkásszállás, üzemi konyha van. A munkásszállás vidéken ingyenes, a központban havi 75 Ft térítésért. Felvétel esetén az útiköltséget megtérítjük. Próbaidő alatti kilépés esetén az útiköltséget visszavonjuk. Segédmunkások részére hegesztőképzés. Jelentkezés a vállalati munkaügyi osztályon: Budapest, XVIII., Gyömrői út 79—83., vagy a vidéki munkahelyek vezetőinél. (9021) A SOMOGYJADI ÁFÉSZ OSZTOPÁN1 VEGYESIPARCIKK-BOLTJABA 1974. március 25-i belépéssel fölvesz szakképzett, gyakorlattal rendelkező boltvezetőt, az 5/1972. Bk. M. sz. rendeletben meghatározott feltételek szerint. Erkölcsi és működési bizonyítvány szükséges. Jelentkezés az áfész ig. elnökénél, Somogyjádon. (105034) MAI műsor CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ: 19 órakor: FEKETE ROZSA. Déryné-bérlet. VÖRÖS CSILLAG: Du. 5 és este 8 órakor: KERESZTESEK, I—IT. Színes, két részes lengyel filmfelújítás. Dupla helyárral. (III. 3-ig.) SZABAD IFJÚSÁG: De. 10 órakor: FUSS, HOGY UTOLÉRJENEK. Du. 4. 6 és este 8 órakor: DEL CSILLAGA. Verne Gyula regénye színes angol—francia filmen. (III. *l-ig.) LATINCA FILMSZÍNHÁZ: Du. 3 órakor: FILMKLUB. RÁKÓCZI MOZI: Du. fél 6 órakor: A HEGYTETŐN ZÖLD FENYVESEK. Drámai erejű, színes, szinkronizált jugoszláv film, 14 éven felülieknek. NAGYATAD; Du. 5 és este fél 8 órakor: A MEDVEEMBER. Színes, lengyel film, 14 éven felülieknek. MÁJUS 1. FILMSZÍNHÁZ, Siófok: Este 7 órakor: MINDENKI SZÉP, MINDENKI KEDVES. Színes, szinkronizált, francia filmvígjáték. TELEVÍZIÓ Budapest 8.05—10.25: Iskolatelevízió. 10.30— 11.00: Kip-kop. 12.10—12.35: Iskolatelevízió. 13.35—16.10: Iskolatelevízió. 17.08: Műsorismertetés. 17.10: Hírek. 17.15; Zenés ajándékkosár. 17.50: Tízezer lakás. 18.15: öt perc meteorológia. 18.20: Érdek es érdekeltség. 19.10: Reklámmüsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradö. 20.00: Mienk a szó! 20.50; Jogi esetek. 21.30: Férfikézilabda-vb. Magyarország—Bulgária. 22.35: Tv-hiradó, 2. kiadás. 2. műsor: 20.00: Műsorismertetés. 20.01— 22.00: Shakespeare: Szentivánéji álom. színmű két részben. Jugoszláv tv 16.45: Magyar nyelvű tv-napló. 17.45: Gyermekadás. 18.30: Népi muzsika. 19.00: A kultúra ma. 20.30: Vetélkedő. 21.30; Clochemerle. Filmsorozat. 22.4Q. Kis éjszakai beszélgetések. Osztrák tv 10.00: Iskolatelevízió. 18.00: Orientáció. 18.25: Jó éjszakát, gyerekek! 18.30: Egy boszorkányt szeretek. Filmsorozat. 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tv-híradó. 20.06: Sporthírek. 20.15: Az Onedin. Filmsorozat. 21.10.: Nyüt beszélgetés. 22.10: Tv-híradó. 22.15: A Tany akarata ellenére. Filmkomédia. KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! 3.00: Hírek. 8.05: Müorismertetcs. 8.15: Budapest es a vidék kulturális programjából* 8.20: örökzöld dallamok. 9.18: A 2i2-es csapdája. 9.38: A mohácsi tamburazenekar játszik, Ker- sics Anka délszláv népdalokat énekel. 10.00: Hírek. 10.05: Iskolarádió. 10.30: Édes anyanyelvűnk. 10.35: Szerelmi kettősök operákból. 10.59: Lottóeredmények, n.00: Gyógyítás — vérrel. 11.10: Szimfonikus zene. 11.49: Kritikusok fóruma. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Melis György nótákat énekéi, Bicskei Géza cimbalmozik. 13.45: Üzletről üzletre. 14.00: Csi- cseri bolt. 14.25: »Nyitnikék.« 15.00: Hírek. 15.10: Magyarán szólva. 15.25: Kóruspódium. 15.35: Cigánydalok, csárdások. 15.59: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: így élünk. 17.00: Hírek. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: A rádió lemezalbuma. 18.58; Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Esti Krónika. 19.30: Sporthíradó. 19.40: Korok és kalandok. 20.58; Hírek. 21.01: Sikerlista — 1974 február. 21.4i; Láttuk, hallottuk. 22.00: Hírek. 22.20: Huszonöt perc sanzon. 22.45: Meditáció. 22.55: Pierre Fournier gordonkaestje. 24.00: Hírek, o.io—0.25: FiJjnze- ne. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.05: Szimfonikus zene. 9.00: Hírek. 9.03: Ezeregy délelőtt 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: A hugenották. 12.55: Tátrai vázlatok. 13.00: Hírek. 13.03: Szvjatoszlav Richter Lisztmüveket zongorázik. 13.30: Gitárral — angolul! 13.45: Időjárás- és vízállájelentés. 14.00: Kettőtől hatig .. . 18.00: Hírek. 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: Az úszó kő. Rádiójáték. 18.56: Színes, népi muzsika. 19.53: Jó estét, gyerekek! 20.00: Esti krónika, H. 20.25: Új könyvek. 2Q.28‘: A rock mesterei. 20.58: Subáscxk. 21.08: Két versenymű. 21.40: Katedra. 22.00: A hang- lemezbolt könnyűzenei újdonságai. 22.20: Helikopterrel a kőkorszakban. 22.35: Schönberg: Négy vegyeskar. 22.45: Virágénekek. 23.00: Hírek. 23.15: Babavásár. 24.00—0.1*0: Hírek. 3. MŰSOR 18.00: Hírek. 10.05: Iskolarádió. 18.25: Maurice Ravel saját műveit zongorázza. 18.40: A Rarel Earth együttes műsorából. 19.00: Janá- cek: Jenufa. Háromfelvonásos opera. 21.40: Ráduly Mihály együttese és Kovács Gyula kvartettje játszik. 22.10: Kocsis Zoltán, Bánki Rezső és Schiff András zongorázik. 23.00 —23.20: Hírek. PÉCSI RADIO v 17.30: Magyar nyelvű műsor. 17.35: Ritmus és dallam. 18.00: Köz- művelődés falun — diákszemmel 18.10: A mohácsi népdaléneklési verseny győzteseinek műsora. 18.20; A Kostelanetz-zenekar játszik:. 18.30: Dél-dunántúli híradó. 18.45: West side story. Részletek. 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor. 19.30: Német nyelvű műsor. 30.00: Műsorzárás. Somogyi Néplap