Somogyi Néplap, 1974. március (30. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-24 / 70. szám

Siófoki kikötő. Daday Kálmán festménye. Dávid Antal: Megvan minden tűk fölhúzni az új szobát. Pa­H át, fiam, amióta alul­járón kell kijönni a Déli vasútról, megbo­londul a magamfajta vidéki ember. Össze-vissza járok a sok lépcsőn, folyosón, és mégse találom azt' a villa­most, amelyiket keresem. Ki tud pontos lenni, ha csak ide-oda futkos és azt se tudja, mit akar? Nem való ez nekem. Megvénültem, s a legjobb otthon. Éjszaka kiné­zek, s látom a Göncöl szeke­rét, tudom, hányadán áll a vi­lág. Még egyet szunditok ka­kasszóig, s akkor felbődül va­lamelyik motor, mennek mun­kába ... Nappal csak öregek és a kisgyerekek vannak á faluban. A többi szanaszét. Mérnök, esztergályos, katona­it i sál,' szerelő, tanár, hivatal­nok... Nekem is sokszor rrtondták, hogy büszke lehetek Nekem már csak a dohány meg egy félliter bor legyen, az is elég. Nem kívánok mást. Termőre fordult az a rizling­szilváni, amit még ketten ül­tettünk... Gondoltam, amire .doktor leszel szégyelni fogod ezt a munkát. Sokan lenézik az apjukat, sokfélék az embe­rek. Kocsikáznak, kergetik a pénzt. Néha .nekimennek va­laminek. Szekér, teherautó, minden jár az utakon, csak győzzék forgatni a kormány- kereket jobbra-balra. Én már • nem forgatom ... Te nem ta­gadtál meg. Megértük, amiért annyit küzdöttünk szegény artyáddal. Az autód is ott áll ti csűrben, még a tavaszon •megvettük. Ne mondják, hogy még egy kocsi sincs a ház mögött! Engem ne szóljon meg senki, nem szoktam hoz­zá ... Tervező embernek is­mer a falu, amit én kitervel­tem, meg is csináltam. Tisz­ta új, csak amíg hazahozta az egyik traktoros, azóta .senki se járt vele. A régi vi­lágban földre gyűjtöttünk va­lami keveset, annak volt ak­kor becsülete. Anyád is a me­zőn, napestig. Egyszer a hor­dásban segített, akkor rop­pant meg benne valami, s el- xekkent a leányka, a húgod. Azután már nem akartunk több gyermeket. Minek? Elég egy, amit szerzünk neki ma­rad. Legyen mindene. Az új Világbán is csak azt néztük. Gimnáziumba adtunk, s kezd-. / Kiss Dénes NŐK Nap süt nap A nők kis ruhákba és nagy szemekbe öltözve járnak Átsétálok tekintetükön szemöldökük diadalívei alatt Tárt kapuk ök hetedhét tengerre rétre hol ölelés minden mozdulat és vakít a szerelem , napjainak örök meztelensége laval fedtük be az egész há­zat, eleget volt szalmás. Ami­kor megcsinálták a vízveze­téket a faluban, azt is beho­zattuk. Fürdőkád, vízmelegí­tő, porcelán vécé ... Minden évben valami, ahogy kiter­veztük. Építhetnénk még egy szobát, azt mondtad, haza­jössz doktornak. Most megvan minden. Én már alig dolgozom valamit. Nyugdíjas vagyok. Nyugdíjas paraszt! Ilyet nem hallottam azelőtt. Csak az öreg Nagy Gyurit tartotta el a fia, aki állatorvosnak tanult. De a csodájára jártak. Nekünk elég, ami van, megélünk. Nyugdíj, földjáradék, háztá­ji szőlő. Az idén olyan volt a must, hogy felárat kaptunk érte. Pedig nem tettem belé egy dekát sem, meg­mondhatja a boltos, hogy ha­vonta egy kiló cukrot ve­szünk, azt is a tejes kávéba, anyádnak. Reggel megnézem, milyen az idő, iszom egy vpohárka törkölypálinkát. Kívánja a szervezetem. Azt mondja a körorvos, hogy annyit nyu­godtan ihatom, ilyen öreg csontnak jót tesz. Megkeve­rem a hízók moslékját, a szomszédból ideadják a mara­dékot, az ángyod is hoz egy- egy vödörre valót a napközi­ből. Az egyik hízó lesz száz- nyolcvan kiló, a másik is másfél mázsás. Elég az ne­künk. Délután süttetem a há­tam a nappal, mert a vállam egész télen szaggat. Krump­lit főzök a régi katlanban. Emlékszel, amikor belees­Antal Imre zongoraművész néhány éve egyre gyakrabban szerepel a televízió zenés mű­soraiban. De sohasem zongo­rázik. Nagyon sóik levelet kap — meséli —, szemére vetik, hogy hiú, sikerhajkurászó em­ber, elhagyta a klasszikusokat, Bachot, Mozartot... A levél­írók nem tudják, hogy Antal Imre élete legválságosabb idő­szakát éli, miközben moso­lyogva konferál és ismertet egy-egy műsort. Három évvel ezelőtt, egyik napról a másik­ra jobb kezén megbénult há­rom ujja, többé nem zongo­rázhatott. — Az ilyen esemény ket­tétörheti egy ember életét. Mi segítette át az első hóna­pokon? — Ma sem járok zongora- hangversenyekre- És legalább egy évig nem bírtam zenét hallgatni. Ha beszélhetek mé­gis szerencséről, azt a Halló fiú'k, Halló lányok című tele­víziós műsorsorozatnak kö­szönhetem. Abban a munká­ban, melyet még egészségesen végeztem, kiderült, hogy al­kalmas vagyok ilyen feladatok megoldására is. Amikor bebi­zonyosodott, hogy nem zongo­rázhatok, a televízió Szóra- 1 kozlató- és Zenei Osztálya tél ? ... Este nézzük a színda­rabot, de én mindig elalszom, anyád szokott felkölteni, hogy oltsam el, mert vége. Olva­sok is, persze. A néplapot. Könyvet inkább csak anyád, ha ráér. Télen. Én már öreg vagyok az efféléhez... A nyáron itt volt egy íróféle, megkínáltam borral, s ő adott egy könyvet, amit ő írt. Azt se tudtam végigolvasni, mert leragad a szemem a sok be­tűtől. Megvénültem, na. Elfá­radtam ... De minden meg­van, amit terveztünk. Meg­vettük a rendelőt is. Jó vá­sár volt. Üveges szekrény, fe­hér ágy, amire a beteget fek­tetik, ha vizsgálják. Üvegte- tejü asztalka, mindenféle ké­sek, ollók, csiptetők, ki tudja, miféle szerszámok, amiket ti használtok. Elköltözött a gaz­dája, olcsón adta ... Minden megvan. A ház, a szőlő, a dip­loma, a rendelő, az autó. Min­den a tiéd, nem osztozol sen­kivel. A zt már nem tudom, hogy újra kezdeném-e. Minek? Ha a húgod megmaradt volna, születik még vagy három gyermek, eszünkbe se jut, hogy neked jobb lesz egyedül. Akkor kezdtünk másképpen tervez­ni. Sikerült. Most megvan minden nem kell tovább gür­cölni. Hát hogy a fenében ne volnék büszke! Akár mehe­tek a föld alá dicsőségem­ben. Megrohadni! Most itt a neved: doktor Magyari János. Márványon, arany b’etűkkel... S hogy éltél huszonnyolc évet. Nem osztozol senkivel. munkatársnak hívott. Ez volt az a kapaszkodó, mely új munka, pontosabban életlehe­tőséget teremtett számomra. — A legkülönfélébb veíél- kedön, ifjúsági koncerteken vállal müsorvezetést. Van-e elegendő ideje a felkészülés­re? — Igen. A kötelező mun­kán kívül, vannak olyan mű­sorok, melyeket a saját örö­mömre is elvállalok. Ilyen például az Arany Páva népze­nei vetélkedő műsorvezetése. A népzenét még főiskolás ko­romban megszerettem. A nép­zene, melyet tanultunk, elve­zetett a népművészeti tárgyak szépségének felfedezéséhez is. Nagy élmény számomra meg­ismerkedni a vetélkedőn részt vevő népművészekkel. Különös felelősséget jelent, amikor olyan fiataloknak tart bevezető, ismertető előadást a zenéről, akik semmiféle ze­nei képzésben nem részesül­tek. — Milyen mádon készül ezekre az előadásokra? — Jó iskolát jelentett szá­momra az a sok éves gyakor­lat, melyet én is, mint nagyon sok fiatal zeneművész, még főiskolás korunkban vállal­tunk. Körülbelül tizenöt esz­tendővel ezelőtt megalakult a A ég ma is szorongással gondolunk gyermekko­runk vég nélküli me­moritereire, a »-szóról szóra« magolásokra, az ötvenszer, vagy százszor leírt »írásbeli büntetésekre«; a lemásolt és »bevágott« szabályokra, az unalomig »gyakorolt« szám- tanpéldákra. Hej, azok a lec­kék! De megkeserítették gyermekkorunkat. Kínt, szen­vedést és az egyes tantárgyak megutálását eredményezték. Néha ki-kitörtünk a szolga­munkából. Lecsaptuk a köny­vet és a tollat, és »lesz ami lesz«: kirúgunk a hámból. Milyen fontosabb állomáso­kon keresztül jutott el a »lec­ke« a máig? Az ókorban a pedagógus és a tanuló együt­tes, »páros« munkájára épült a tanítás és a tanulás. A kö­zépkorban a közlés, a beszéd az olvasmány alapján szerzett »ismeret« az emlékezet fej­lesztését igényelte elsősorban, és a tanulásban a magolás, a »szöveg« emlékezetbe vésése került előtérbe. A XVII. szá­zadtól kezdve azonban egyre többen hangsúlyozták a gon­dolkodás jelentőségét. Come- nius már a realitás talaján fogalmazta meg elméletét. Herbart — a XIX. század ele­jének filozófusa és híres el­méleti »pedagógusa« — a me­tafizikán alapuló tételeivel megmerevítette az ismeret- szerzést, tanítványai — Zit­ier és Rahn — pedig még job­ban elmélyítették az oktatás formalizálását. A herbarti el­méleten nyugvó gyakorlat még ma is kísért. Több időt a játékra! A korábbi párthatározat nyomán a Művelődésügyi Mi­nisztérium a pedagógusok ak­tív közreműködésével erőtel­jesen törekszik a »berozsdá­sodott« gyakorlat fölszámolá­sára. Elsődleges feladat, hogy »az iskola és ne az otthon legyen a tanulónak az a mun­kahelye, ahol feldolgozza és elsajátítja a tananyagot, s tel­jesíti a tantervi követelmé­nyeket«. A házi feladatok csökkentése a központi ren­delkezés szerint ».. .az isko­lában feldolgozott tananyag rögzítése, gyakorlása, alkal­mazása mellett egyre inkább az érdeklődésből fakadó el­mélyítést, illetve az egyéni hibák korrekcióját szolgálja« Érdemes a tanulók vélemé­nyéből egy csokorra valót is­mertetni; ezek az 1973—74-es tanév első félévének tükör­képét adják: »Sokkal keve­sebb házi feladatot kapunk, mint az elmúlt évben; a tan­anyag is kevesebb, jobban és könnyebben megtanuljuk; a szabad időm egy keveset nőtt, ez nagyon jó, s arra haszná­lom fel, hogy többet olvasok; könnyebb valamivel az ott­honi felkészülés; házi feladat helyett az iskolában gyakorol­juk az anyagot; egyre több idő jut a játékra, ez jó! Ke­vesebb a házi feladat, mégis jobban tudjuk a leckét.« Művészeti Dolgozók Szakszer­vezetének védnöksége alatt működő Ifjúsági Bizottság, melynek én is* tagja voltam- Három-négytagú brigádokat alakítottunk és rendszeresen ellátogattunk iparitanuló-in- tézetekbe, kollégiumokba. Be­szélgettünk a fiatalokkal, mu­zsikáltunk nekik. Azokon a koncerteken megtanultam, ho­gyan lehet közönyös, unatko­zó arcokon is felvillantani az érdeklődést. — ön népszerű ember. E? jóérzéssel tölti el? — Kezdetben természete­sen örültem neki. Ma már egészen különös »feladatot« is jelent a népszerűség. Nem tudja elképzelni, milyen ügyekben kérnek tőlem taná­csot, segítséget emberek. Né­ha megrendülök, néha zavar­ba jövök egy-egy levél tartal­mától. — Válaszol a levelekre? — Többnyire igen. A tele­vízióban sokszor mulatnak rájtam a munkatársak, mert félnapokat is ott ülök az író­gép előtt, és válaszokat írok. Tisztelem az embereket. És úgy gondolom, ha valaki leg­személyesebb problémájával hozzám fordult, nincs jogom elutasítani a kérő szót. 0 lecke Az őszinte tanulói megnyi­latkozások céljaink megvaló­sításáról tanúskodnak. A házi feladat A házi feladattal kapcsolat­ban a rendelkezések kimond­ják, hogy a »differenciálás« elvét kell érvényesíteni az ál­talános iskolának mind a nyolc évfolyamában. A % leg­jobb pedagógusok a differen­ciáláson a mennyiségi, minő­ségi és »egyénre szabott« fel­adatmegoldás egységét* értik. Mit jelent ez a gyakorlat­ban? A tanítók és a szakta­nárok figyelembe veszik az életkori sajátosságokat és a lélektani jellemzőket. Tehát a második osztályos gyerek ke­vesebb »otthoni munkát« vé­gez, mint a negyedikes, az ötödikes is »kevesebb« anyag­gal foglalkozik, mint a nyol­cadikos. Alsó tagozatban — az utasításoknak megfelelően — egy órát tehet ki az írás­beli *és a szóbeli házi felada­tok elvégzése, a felsőben pe­dig két órát. A jó, a közepes és a gyenge készségű — ké­pességű tanulók nem mindig kapnak azonos »nehézségű« feladatokat. A szilárd isme­rettel rendelkező gyerek a fö­lösleges, lélekölő gyakorlás helyett gondolkodtató, egyéni érdeklődést fejlesztő jellegű feladatokat kap. Az anyagban elmaradt, a nehézkes gondol­kodású tanulók pótolják'fca hiányosságokat, korrigálják tévedéseiket. Ezért fordul elő, hogy négy-öt, sőt még ennél is többféle feladatot kapnak a tanulók ugyanabban az osz­tályban. Felmérés hat iskolában Hat iskolában végeztünk fölmérést a tanulók körében a szóbeli és az írásbeli fel­adatokra fordított időről. A statisztikai adatok bizonyít­ják, hogy a tanulók hat szá­zaléka 3 vagy ennél több órát fordít az otthoni tanulásig. 41 százalékuk 2—2,5 órát, 53 százalékuk 2 órát dolgozik otthoni feladatain. E rövid kis statisztika alap­ján megállapíthatják, hogy a rendelkezést csak részben si­került végrehajtani. A túlmé­retezett otthoni tanulás jelen­tősen megcsappantja a tanu­lók szabad idejét, amit egyé­ni érdeklődésük, szórakozási, sportolási igényeink kielégíté­sére fordíthatnának. — Mit csinál szabad ideje- ben? — Zenét hallgatok. Arra mindig találok módot és időt- Most éppen Mozartot hallga­tom legszívesebben. De na­gyon szeretem Ravel műveit, és általában az impresszionis­tákat. Szeretem a társaságot, de legalább annyira a ma­gányt is. Régebben megtanul­tam a könyvkötés mestersé­gét. Van néhány könyvem ott­hon, melyet magam Kötöttem bé. A mostani munkám mel­lett sajnos, nincs időm ilyen foglalatosságra. — Van reménye arra, hogy meggyógyulhat a keze? — Igen, még van. Ez a le- hetőség segít át rossz hangula­taimon. Alapjában véve opti­mista vagyok. Nagyon szere­tek élni, és mert tudom, hogy az élet egyszeri, nem enge­dem, hogy a körülmények uralkodjanak felettem. — Mire vágyik a legjob­ban? — Hogy leülhessek a zon­gora mellé, és megint órákon át kettesben maradhassak Beethovennel. — Ha sikerül, újból fel­kereshetem ? Beleegyezésül, mosolyogva széttárja karját. László Ilona Megró zsgáltűk azt is, hogy különböző összetételű, más­más feltételekkel rendelkezi iskolákban az írásos felada­tokra az egyes tantárgyakban mennyi időt fordítanak a kü­lönböző felkészültségű tanu­lók. Nagyjából azonos ideig készíti feladatait a gyenge és a jó képességű tanuló. E tény­ből következik, hogy a »gyen­gébbek« minőségi munkájá­val problémák vannak. Csu­pán számtanból fordítanak még egyszer annyi időt a fel­adatok megoldására a nehéz­kes, iassúbb tanulók, mint a szilárd számtani ismeretekkel és készségekkel rendelkezők. Egy nyolcadik osztályos tanu­ló magyarból, oroszból 10—15 percet fordít az írásos mun­kára. Az »alsóbb« osztályok­ban néhány perccel többet igényel a házi feladat elkészí­tése, de túlterhelést nem okoz a tanulók számára. Sajnos, a rendelkezésben »nem engedé­lyezett« tantárgyakból is idő­közönként elő-előfordul az írásbeli feladat. Földrajzból, élővilágból, történelemből, énekből, gyakorlati foglalko­zásból teljesen fel kell szá­molni a házi feladatokat, s helyette a tananyagcsökken­tés kapcsán felszabadult időt fordítsák pedagógusaink a gyakorlásra, az anyag elmé­lyítésére, megértésére. A testnevelés nem »házi feladatos« tantárgy, mégsem mentes az otthoni »feladat­tól«. A Tanterv és Utasítás kötelezővé tette az otthoni reggeli tornát. (Sajnos, a ta­nulók jelentős része éppen ezt a »házi feladatot« nem végz* rendszeresen, pedig az egész­séges életmódra nevelés meg­kívánná.) A szülők is tudják Milyen feladatuk van s szülőknek a rendelet végre­hajtásában? Tény, hogy még ma is so»s gondot, izgalmat jelent, hogy a gyerek elkészítette-e a »lec­két«, hogyan készítette el, ta­nult-e. Alsó tagozatos gyer­mekek írásos munkáját minő­ségileg is ellenőrizzék a1 szü­lők. A felső tagozatban vi­szont a szülők nem ^ irtják »áttekinteni« a gyerek ottho­ni felkészülését. (Ez nem is baj, hiszen a szaktanárok dol­ga.) A szülők feladata: a gye­rek munkáját úgy befolyásol­ják, hogy nyugodtan, elmé- lyülten végezze munkáját. A házi feladatok csökkentését — sajnos — a szülők egy ré­sze nem jó szemmel nézi. — Mgr megint nincs lecke? — kérdezik indulatosan a gye­rektől. Ilyenkor maga ad írá­sos feladatot vagy a könyv mellé parancsolja gyermekét A családi eredetű tanulási túl­terhelésben így elvész, meg­semmisül az az idő, amely a házi feladatok »szabályozása« kapcsán felszabadulhatott volna. Fél év alatt is nagy lépést tettünk előre a taposómalom­szerű, az ellenérzést keltő »leckeszemlélet« felszámolá­sáért. Teljes sikert azonban csak a központi intézkedések maradéktalan végrehajtása után remélhetünk. Bóra Ferenc Tasnádi Varga Éva Hol van a perc? Sötét antennák ívei nőnek az ólom égre, s vibrál bennem a február vad türelmetlensége. Hol van a perc, a vérpiros cseresznyék szép nyugalma'.’ — tollas kalapot szőtt a nap, úgy bocsátott utamra. Hol van a legszeb nyári nap? ködsapka hull fejemre, — párnám, paplanom volt a fű, s egy kék tulipán selyme. Álmomban hallom csak szavad, s nappal újra elhagylak. Üvölt a szél. És valahol i becsukódik egy ablak. Á zongoraművész riporter

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents