Somogyi Néplap, 1974. március (30. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-02 / 51. szám

rÖuj±e/.t Szs vk p íztú-kh}.! Február 5-én egy tunikát vittem tisztításra a nagyatádi Patyolatba. A rendelést annak rendje és módja szerint föl­vették. Meglepetés akkor ért, amikor a ruháért mentem. Ugyanis ugyanezért a ruhatisztításért már több alkalom­mal 21 forintot kértek, most pedig 25-öt. Kérdésemre, hogy miért 25 forintot kell fizetnem, az alkalmazott azt válaszol­ta: 6 ugyan látja, hogy ez tunika, melynek tisztításáért 21 forint jár, de az árut átvevő kolléganője bizonyára prin- eesszként vette föl, melyet 25 forintért tisztítanak. Határozottan emlékszem, hogy a ruha átadásakor meg­kérdezte az átvevő, hogy ez princessz vagy tunika? Közöl­tem, hogy tunika, de az volt az érzésem, nem értette vá­laszomat, ugyanis a múlt heti szabadságáról mesélt isme­rősének. A ruha átvételekor mondtam, hogy a tisztítás ára miatt reklamálni fogok, és kértem az átvételi jegyzék másola­tát. Az alkalmazott a másolat megcsonkított darabját adta oda, melyről a vállalási ár és a dátum hiányzott. Megismé­teltem kérésemet, mire ő azt válaszolta: hagyjam őt békén, hiába követelődzők, úgysem érek el vele semmit. Nyugod­jak bele, és fizessem ki a 25 forintot. Nem azért a négy forintért, de kérdem: bele lehet nyu­godni abba, hogy annyit kérnek egy ruha tisztításáért, amennyit akarnak? Így áll a Patyolat a lakosság szolgála­tában? Tisztelettel: CJjjJjfp. Cfjjutteni. Nagyatád, Kossuth L. a. 5. Tisztelt Szerkesztőség! Egyetlen szórakozásom a horgászat. Hosszú évek óta tagja vagyok az egyesületnek. 1290 forint a nyugdíjam, és feltűnt, hogy a nyugdíjasok ugyanazt a díjat fizetik, mint az aktív, nagy keresetű dolgozók. 190 forintba kerül az enge­dély és 250 forint a bérlet részünkre. Sérelmesnek és igaz­ságtalannak tartom ezt, hiszen oly sok intézkedést tapasz­talunk a nyugdíjasok megsegítésére. Megértést szeretnék kérni az Országos Horgász Egyesülettől is. Kérjük a szerkesztőséget, szíveskedjenek pár soros pa­naszunknak helyet adni. Tisztelettel: 'dC&rváth, Qázíej. Kaposvár, Zrínyi u. 5. Á főiskolások kérdeztek Tanácskozás a termesztési rendszerek vegyszeres növényvédelméről Somogybán is mind több termelőszövetkezet és álla­mi gazdaság vesz részt a kü­lönféle növénytermesztési rendszerekben. Szorosan kap­csolódik ehhez a munkához az a téma, melyről tegnap ta­nácskozást és vitát rendezett a Somogy megyei Növényvé­dő Állomás a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezés- ügyi osztálya, a MAE Somogy megyei szervezetének növény- védelmi és növénytermesztési szakosztálya, a kaposvári AGROKER, valamint a nö­vényvédő állomás. A rendezvényt — melyen részt vett többek között dr. Exner Zoltán, a megyei párt- bizottság munkatársa, Szaba­dos Dezső, az Állami Gazda­ságok Országos Központja So­mogy megyei Főosztályának vezetője és dr. Fülöp Mihály, a Somogy megyei Növényvé­dő Állomás igazgatója — Tóth Károly, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezés- ügyi osztályvezetője nyitotta meg, majd dr. Nagy Bálint, a Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Minisztérium növényvé­delmi főosztályának vezető­je tartott előadást az ipar­szerű növénytermesztési rendszerek növényvédelmi feladatairól. A tanácskozás hallgatósága — növényter­mesztési rendszergazdák, a rendszerekben részt vevő gaz­daságok növényvédelmi mun­káinak szakirányítói, vala­mint a Magyar Tudományos Akadémia Martonvásári Ku­tató Intézetének kukoricane- mesítői — az előadást köve­tően megvitatta a hallottakat. Dr. Nagy Bálint válaszolt a kérdésekre, majd a zárt, iparszerű növénytermesztési rendszerek továbbfejleszté­sének útjairól és a nagyig- mándi tapasztalatokról be­szélt. A szakmai rendezvény befejezéseként levetítette azt a színes filmet, melyet a múlt évben az Amerikai Egyesült Államokban tett tanulmány­útja során készített. Legutóbb szakmai jellegű összejövetelt rendeztek a ka­posvári főiskolás klubban. A mezőgazdasági főiskola Tolna megyei diákjainak részvéte­lével a mezőgazdasági könyv­hónap keretében került sor a rendezvényre. Először a szarvasmarha­program végrehajtásáról lát- | nyésztő tak diasorozatot a klubtagok, ezt követően Gallyas Csaba, a Mezőgazdasági Könyvkiadó főosztályvezetője adott tájé­koztatót a kiadó munkájáról, arról az útról, amíg a kéz­iratból könyv lesz. Beszélt a szerkesztés feladatairól, a tankönyvellátás gondjairól is. javaslat jutalma egy mező- gazdasági szakkönyv volt, me­lyet a helyszínen a diákok választhattak ki. Sok kérdést tettek föl a hallgatók a könyvhónap ki­adványaira és rendezvényeire vonatkozóan, de kíváncsiak voltak arra is, hogy mikor lesz szakkönyv az állatte- üzemmérnöki kép­zéshez, vagy mikor olvashat­nak könyvet a lótenyésztés­ről. Fölvetették a diákok, hogy az arra érdemes diák­köri dolgozatokat nem lehet­ne-e gyűjteményben megje­lentetni. Pgy véljük, a klubest nem­csak a hallgatókat tájékoz­tatta, hanem ötletet adott a kiadó képviselőinek is. Ez Információ - segítség A Mezőgazdasági és Élei- foglalkozik. Az információ — Tájékoztatója után a főis­kolások kérdeztek és javasol­tak. Minden ötletes kérdés és Március 5‘én kezdődnek a forradalmi ifjúsági napok Sajtótájékoztató a tavaszi ünnepségek eseményeiről Új szupernóva Magyar csillagászati felfedezés 0i fényes szupernóvát fe­dezett fel Lovas Miklós, a piszkéstetői obszervatórium Schmidt-távcsövéveL Az új szupernóva az Ursa Major galaxishalmaz egyik galaxisá­ban tűnt fel, fényessége 14 magnitúdó, Magyarországon tíz éve kezdődött el a szupernóvák kutatása. Az elsőt 1964. már­cius 12-én fedezték féL. Az el­múlt tíz év, alatt nemzetközi­leg elismert eredményeket ér­tek el ezen a kutatási terü­leten a magyar csillagászok: Ifi szupernóvát fedeztek fel. Az idén március 5-én kez­dődnek a forradalmi ifjúsági napok ünnepi rendezvényei — jelentették be a Hotel Ifjúság­ban tegnap rendezett sajtótá­jékoztatón. Az idéi ünnepi akciók nyi­tányaként március 5-én a te­levízió közvetíti Maróti Lász­lónak, a KISZ központi bi­zottsága első titkárának be­szédét, melyben az ifjúságot leginkább foglalkoztató prob­lémákról ad tájékoztatást ke- rekasztal-beszélgetés során. Március 15-én ünnepi gyűlés és koszorúzás lesz a Mú­zeum-kertben, s. koszorúzási ünnepség a budapesti Petőfi- szobornál. Március 20-án Sal­gótarjánban központi ünnep­ségen emlékeznek meg a Ta­nácsköztársaság megalakulá­sának évfordulójáról. Ekkor tartják ugyanitt az expedíciós úttörőcsapatok is találkozóju-1 kát. Márciusban tartják az egye­temi, főiskolai művészeti fesz­tivál versenyeit. Április 1-én indul az építőipari szakmában dolgozó fiatalok országos ve­télkedője, és a szakmunkás- tanulók országos szavalóver­senye. Április 3-án nyitják meg a nemzetiségi úttörőcsa­patok kulturális fesztiválját és találkozóját Békéscsabán. Április negyedikét Budapes­ten ifjúsági nagygyűléssel kö­szöntik. Ekkor hirdetik ki a fiatal alkotóművészek részére meghirdetett pályázat ered­ményeit. (MTI) Nemzetközi gyermekrajzpályázat A nemzetközi békemozga­lom negyedszázados jubileuma alkalmából nemzetközi gyer- mekrajzpályázalot hirdetett a csehszlovák béketanács és az ugyancsak 25 éve megala­kult csehszlovák pionírszerve­zet. A felhíváshoz csatlako­zott az Országos Béketanács és a Magyar Úttörők Szövet­sége is. Ennek alapján a pá­lyázaton valamennyi magyar úttörő és kisdobos részt ve­het. »■A béke gyermekszevnmel« címmel indított nemzetközi pályázaton a gyermek béke­békéért vívott harc szellemét, a nemzetközi pionírbarálság és a népek testvériségének eszméjét tükröző gyermekraj­zokkal lehet részt venni. A pályaműveket 1974. március 31-ig kell beküldeni a Magyar | Úttörők Szövetsége országos elnökségének címére (1387 Budapest, V. kerület, Balassi Bálint utca 16.). A magyar pajtások pálya­művei közül a legjobb har­minc rajzot küldik a prágai nemzetközi kiállításra, ahol a legjobb rajzok készítői érté­mezésügyi Minisztérium a kö­zelmúltban ismét kiadta az úgynevezett tervinformációs füzeteket. A három kiadvány külön-külön tájékoztatja a mezőgazdaság, a fagazdaság és áz élelmiszeripar vezetőit, dolgozóit a múlt év eredmé­nyeiről, tapasztalatairól, gondjairól, valamint 1974 fel­adatairól. A részletes tájékoztató tar­talmazza mindazokat az in­tézkedéseket, kooperációkat, adatokat, melyek nagy segít­séget adhatnak a termelőszö­vetkezetek elnökeinek, a vál­lalatvezetőknek a termelés megszervezésénél, az üzemi feladatok meghatározásánál A mezőgazdasági célkitűzése­ket tartalmazó kiadványban olvashatunk például a ráció-, nális földhasználat megvaló­sításáról, az idei beruházási lehetőségekről, a rekonstruk­ciós beruházáspolitikáról, a kedvezőtlen adottságú tsz-ek megkülönböztetett támogatá­sáról. Külön fejezet foglalko­zik a közgazdasági munka je­lentőségével, nélkülözhetet­lenségével. A fagazdaságról szóló füze- tecskében kiemelkedő jelen­tőségű a szabályozórendszer­ről, a fagazdaság szervezeté­nek továbbfejlesztéséről szóló elemzés. Jól hasznosítható út­mutatást ad az élelmiszer- ipar vezetőinek a termelés gazdaságosságának javításá- val kapcsolatos feladatok is­mertetése, az az elvi útmu­tatás, mely a gazdaságos ter­melésszerkezet kialakításával segítség. Most egyszerre há­rom kiadványban »-jelentke­zett“ a gazdálkodást irányí­tó, szervező vezetőknél. Különös vadászat (A Sternből) Somogyi festők kiállítása vágyat, békés életörömeit, at kés jutalmakat kapnak. A Képcsarnök Vállalat Va- szary-termében márciusban megrendezik a somogyi festők csoportos kiállítását. A meg­hívott művészek alkotásaiból a zsűri tegnap állította össze a bemutató anyagát. Eszerint negyvenegy kép kerül falra, s Bagó Bertalan, Czinkotai Fri­gyes, Csiszár Elek, Gerö Káz- .mér, Lettner Sándor, Papp S. ' Gábor, Ruisz György, Szaba­dos János, Szekeres Emil, Szirmayné Bayer Erzsébet, Ungváry Károly és Völgyi De­zső vesz részt a kiállításon, mely március 7-én, csütörtö­kön délután nyílik meg. A kiállítást Honfi István, a me­gyei pártbizottság osztályve­zetője nyitja meg. i Szemüveget — teheneknek Amikor az Egyesölt Ál­lamok egyik vidékén gáz­vezetéket kezdtek lefek­tetni a legelőkön, a farme­rek észrevették, hogy a tehenek sorra megvakul­nak. A kutatások bebizo­nyították, hogy azért rom­lik a tehenek látása, mert gyakran és sokáig nézik a gázvezetéken dolgozó he­gesztők munkáját. Egy cég, amely megszervezte sötét szemüvegek gyártását a te­henek számára, komoly nyereségre számít. A gáz­vezetékek építése még to.bb évet vesz igénybe. A kis hízelgő — Kisasszony, bírságot kell fizetnie — mondja egy torinói rendszámú ko­csi vezetőjének a firenzei rendőr. — Befordult a ti­losba és ráadásul még a lámpái sem égnek! — Nagyon kérem — mondja bűbájos mosoly kíséretében a kocsi veze­tője. — Ismételje el mind­ezt ezzel az utolérhetetlen, bűbájos toscanai akcentus­sal! Kritika — Maga miért nem lép be az önkéntes véradók sorába? — Kérdezze meg a fő­nökömet. — Mi köze van ehhez a maga főnökének? — Csupán az, hogjr J5 szívja ki az utolsó csepp véremet is. Pártprogram Üj párt alakult Vene­zuelában, az Opinion Ná­ciónál. Választási prog­ramjában a többi között tűzte azt óéiul, hogy az országban minden lány­nak férjet biztosít Az új párt főtitkára, Amado Comielles kijelentette, hogy ha szükség mutatko­zik rá, »külföldről is ho­zathatnak férjeket«. Bökkenő A nyolcesztendős gyere­kek osztályában a tanító néni érdekes feladatot ad. — Rajzoljátok le, mik akartok lenni. Amikor később összesze­di a rajzokat, van közte ápolónő, űrhajós, tűzoltó, mozdonyvezető. Csak az egyik kislány adja be üre­sen a rajzlapot — Ugye, te még nem tu­dod, mi akarsz lenni, majd? — Dehogynem, tanító néni. Én férjhez akarok menni. De nem tudom, ezt hogyan kell lerajzolni. Somogyi Néplap Az MSZíVlp Somogy megye» Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA. Szerkesztőség: Kaposvár, Latinos Sándor u. 2. Postacím: 740L Kaposvár, postafiók SÍ. Telefon: 11-510, 11-511, 11-518. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, f^atinca Sandát utca 2. PostacirrrrtíOl Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem örzünls meg és nem küldünk vissza) Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahiva­taloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 2o Ft. index: 85 967. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár. Latinca ándor u. I. Felelős vezető* Farkas Béla Igazgató*

Next

/
Thumbnails
Contents