Somogyi Néplap, 1974. március (30. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-03 / 52. szám
AZ MS Z M P SOMOGY MEGY El B I Z OT T S ÁGÁN AK LAP J Á XXX. évfolyam 52. szám 1974. március 3., vasárnap Elutazott Ion Gheorghe Maurer Közlemény a román miniszterelnök látogatásáról Szombaton este elutazott Budapestről Ion Gheorghe Maurer, a Román Szocialista Köztársaság Minisztertanácsának elnöke, aki Fock Jenőnek, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa elnökének meghívására hivatalos, baráti látogatást tett Magyar- országon. A román kormányfővel együtt elutaztak kíséretének tagjai: Virgil Trofin, a Minisztertanács elnökhelyettese, Hie Cisu, a vegyipari minisztérium államtitkára, Cornel Pecoste külügyminiszterhelyettes, Ion Stoian• külkereskedelmi miniszterhelyettes, Vasile Bumbacea, az állami tervbizottság elnökhelyettese, Marin Maróin közlekedési és távközlési miniszterhelyettes és Eugen Luchian, a miniszterelnök tanácsadója. Búcsúztatásukra a Ferihegyi repülőtéren megjelent Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke, dr. Tímár Mátyás, a Minisztertanács elnökhelyettese, dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter, dr. Horgos Gyula kohó- és gépipari miniszter, Púja Frigyes külügyminiszter, Szépvölgyi Zoltán, a fővárosi tanács elnöke, Gyenes András, az MSZMP KB külügyi osztályának vezetője, dr. Lőrinc Imre nehézipari minisztériumi államtitkár, s a politikai élet több más vezető személyisége. Jelen volt a búcsúztatásnál loan Cotot, a Román Szo- ealista Köztársaság budapesti nagykövete és Martin Ferenc, a Magyar Népköztársaság bukaresti nagykövete. Fock Jenőnek, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa el nőkének meghívására Ion Gheorghe Maurer, a Román Szocialista Köztársaság Minisztertanácsának elnöke 1974. február 27. és március 2. között hivatalos, baráti látogatást tett a Magyar Népköz- társaságban. A Román Szocialista Köztársaság minisztertanácsának elnökét fogadta Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és Losoncit Pál, a Magyar Népköz- társaság Elnöki Tanácsának elnöke. A két kormányelnök kölcsönösen tájékoztatást adott az országaikban folyó szocialista építésről, áttekintette a Magyar Népköztársaság és a Román Szocialista Köztársaság kétoldalú kapcsolatainak jelenlegi helyzetét, megvizsgálta a kapcsolatok sokodalú fejlesztésének további lehetőségeit és véleménycserét folytattak az egymást kölcsönösen érdeklő időszerű nemzetközi kérdésekről, különös tekintettel az európai biztonság és együttműködés kérdéseire. A miniszterelnökök megkülönböztetett figyelmet szenteltek a két ország kapcsolatainak. Megállapították, hogy , a Magyar Népközársaság és a Román Szocialista Köztársaság testvéri együttműködése tovább fejlődött. Hangsúlyozták, hogy a két ország és a két nép politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatait a felsőszintű párt- és kormányküldöttségeik 1972 februári megállapodása szellemében, a magyar—román barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés előírásainak megfelelően kell fejleszteni. A felek hangsúlyozták, hogy továbbra is ki kell használni minden lehetőséget a két szomszédos szocialista ország népei együttműködésének szélesítésére a, nemzetközi enyhülés, a béke, a szocialista országok egységének erősítésére. A két kormányfő fontosnak tartja országaik gazdasági kapcsolatainak fejlesztése szempontjából a látogatás során aláírt megállapodásokat a vegyipari együttműködésről és szakosodásról, a kölcsönös áru- szállításokról, valamint a közlekedési és postaügyi tudományos-műszaki együttműködés-. ről. A miniszterelnökök véleménycserét folytattak a két ország hosszútávú gazdasági együttműködésének kérdéseiről a KGST XXV. ülésszakán elfogadott komplex program szellemében, valamint az 1976 —80-ig terjedő időszak nép- gazdasági terveinek egyeztetéséről. A megbeszélések szívélyes, baráti légkörben, a kölcsönös megértés szellemében folytak le. Ion Gheorghe Maurer, a Román Szocialista Köztársaság Minisztertanácsának elnöke hivatalos, baráti látogatásra hívta meg Fock Jenőt, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnökét a Román Szocialista Köztársaságba. Fock Jenő kormányelnök a meghívást köszönettel elfogadta. CHILE Negyedórás tűzpárbaj Santiagóban A chilei katonai hatóságok pénteki közlése szerint csütörtökön Santiago központjában a hadsereg alakulatai negyedórás tűzpárbajt vívták egy illegális — feltehetően baloldali — összejövetel részvevőivel és tizenöt személyt letartóztattak. A közlemény hallgat arról, hogy a tűzharcnak voltak-e áldozatai. A santiagói külügyminisztérium közlése szerint Chile és a saigoni rezsim márciusi 1-i hatállyal diplomáciai kapcsolatokat létesített egymással. A junta közoktatásügyi minisztériumában bejelentették, hogy felülvizsgálják a chilei iskolai tankönyveket. A Mer- curio című santiagói lapban máris megjelent egy lista az »elfogadhatatlannak« minősített tankönyvekről. Rendelkezés született arról is, hogy a középiskolák tanulóinak a jövőben egyenruhát kell viselniük. A junta a Chilében dolgozó mintegy százezer általános és középiskolai pedagógus 50 százalékával szemben alkalmazott különféle szankciókat — ismerte be a közoktatásügyi miMagyar hét Máltán Magyar kulturális hét kezdődött Málta fővárosában, La Vallettában. Az ünnepélyes megnyitón Agatha Barbara köznevelés- és kulturálisügyi miniszter és dr. Bényi József, hazánk máltai nagykövete mondott beszédet. A kulturális hét egyik fő eseménye a magyar grafikai és népművészeti kiállítás, amely a máltai nemzeti múzeumban kapott otthont. A máltai rádió ezen a héten magyar zenei műsorokat sugároz. Az egyik legnagyobb la vallettai filmszínház csak magyar filmeket játszik. A kulturális esmények mellett idegenforgalmi és tájékoztató szolgálat működik. A Dunai Vasmű spirálcsőgyára különleges acclötvözeiből 81 centiméter átmérőjű óriási csöveket gyárt a hazánkat is érintő Testvériség gázvezetékhez. Jelenleg a századik kilométert gyártják... Nixon a Közel-Keletre készül Haladás az izraeli—szíri ai csapatcsökkentési tárgyalásokon Henry Kissinger amerikai külügyminiszter szombaton délelőtt, tárgyalásait befejezve, Damaszkuszból Szaúd-Arábia fővárosába, Rijadba érkezett. A repülőtéren adott nyilatkozatában az amerikai diplomácia vezetője kijelentette, hogy az izraeli—Szíriái csapatszétválasztások kérdésében bizonyos haladást sikerült elerni. Az amerikai külügyminiszter kíséretében lévő egyik hivatalos személyiség közlése szerint Kissinger Jeruzsálemben- és Damaszkuszban megállapodásra jutott az érintett felekkel abban a kérdésben, hogy az izraeliek és sziriaiak a közvetítésével minap beindult párbeszédet március közepén Washingtonban .folytatGromiko Kairóban Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter szombaton délelőtt folytatta hivatalos tárgyalásait Iszmail Fahmi egyiptomi külügyminiszterrel. Ezt követően Anvar Szódat köz- társasági elnök és dr. Mahmud Favzi alelnök fogadja a Szovjetunió külügyminiszterét. A kairói lapok vezető helyen számolnak be Gromiko megérkezéséről és a hivatalos tárgyalások megkezdéséről. A beszámolókból kitűnik, hogy a tárgyalások rendkívül széles témakört ölelnek fel. A szovjet és az egyiptomi küdöttség behatóan megvitatja a két országot összefűző barátság és együttműködés kiszélesítésének és elmélyítésének lehetőségeit. A Szovjetunió egyebek és a két háborúban lerombolt csatornamenti városok újjáépítéséhez.' A fő figyelmet magától értetődően a közel-keleti válság megoldásának szentelik, ezzel összefüggésben elemzik a közel-keleti helyzet legutóbbi fejleményeit, megvizsgálják a szíriai—izraeli csapatszétválasztás problémáját és a genfi békeértékezlet folytatásának feltételeit. Figyelemre méltó Gromikónak az a bejelentése, hogy kairói látogatását követően visszatér Damaszkuszba a csütörtökön megkezdett tárgyalások folytatása végett. ák tovább. A tervek szerint március 16-án az amerikai fővárosban izraeli és szíriai katonai személyiségek az ameri- í kai külügyminiszter közvetíté- sével tanácskozásokat kezde- ! nek, amelyek előreláthatólag | két-három hetet vesznek j igénybe. Fia a tárgyalásokon konkrét előrehaladás mutatko- j zik, a tanácskozásokat későbbi időpontban Genfben folytatják majd. Ezzel kapcsolatban amerikai illetékesek annak lehetőségét is felvetik, hogy Kissinger esetleg elhalasztja e hónap közepére tervezett moszkvai látogatását. Ezt az értesülést hivatalosan még nem erősítették meg. Washingtoni hivatalos körökben szombaton jelezték, hogy Nixon amerikai elnök Szadat egyiptomi államfő meghívását elfogadva, még ez évben közel-keleti körutazásra indul. A tervek szerint Egyiptomot, Izraelt és Jordániát keresi fel, de nincs kizárva, hogy más közel-keleti országokat is érint majd. Lemondott az olasz kormány Ára; ! forint Az angliai választások eredménye A kommunista párt nyilatkozata nisztérium képviselője, majd között felajánlotta, hogy ba- azt állította, hogy »senkit sem rá ti segítséget nyújt a Szueziüldöznek meggyőződése miatt«. 1 csatorna hajózhatóvá tételéhez Etiópia Az új kormányfő reformokat ígér A brit alsóház 635 mandátuma közül szombat reggelre 634-nek a sorsa dőlt el: a Munkáspárt 301, a Konzervatív Párt 296, a Liberális Párt 14, a többi párt pedig összesen 23 mandátumot szerzett. Nagy-Britannia Kommunista Pártjának politikai bizottsága pénteken este nyilatkozatot tett közzé az alsóházi választásokkal kapcsolatban. A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy munkáspárti kormányt kell alakítani, amely »a néptömegek nyomására a válság megoldásához elengedhetetlen politikát fog folytatni-« A* új kormánynak csökkenteni kell a külföldre irányuló tőkekivitelt, teljesítenie kell a emelésére vonatkozó követeléseit, helyre kell állítani az 5 I napos munkahetet, árellenőr- | zést és nyugdíjemelést kell í végrehajtani — hangsúlyozza I a nyilatkozat. A politikai bizottság megállapítja, hogy a jelenlegi választási rendszer antidemokratikus és ezért meg kell változtatni. A nyilatkozat végezetül leszögezi, hogy Nagy-Britannia Kommunista Pártja — függetlenül az új kormány összetételétől — az összes baloldali erőkkel együtt tovább folytatja a harcot a monopóliumok fölötti ellenőrzés bevezetéséért és olyan intézkedésekért, amelyek megtörik a nagy üzleti társaságok hatalmát és megnyitják a szoMakkonen, Etiópia új mi- ' niszterelnöke pénteki sajtóértekezletén bejelentette, hogy kormánya, amelyet a tehetségre, a fiatalságra és a ta- pasztaitságra kíván építeni, haladásra és refomok megvalósítására fog törekedni. Bízik abban — folytatta. a kormányfő —, hogy elnyeri az etiópiai állampolgárok és a fegyveres erpk tagjai többségének támogatását. Makkonen sajtóértekezlete előtt a fellázadt fegyvere5 alakulatok több vezetőjével tárgyalt. Addisz abbéba! megfigyelők szerint a kormányfő igyekszik elnyerni a fegyveres .erek. tójas tamcgatáaaÉ» Egyébként pénteken mintegy száz tiszt kereste fel Addisz Abbebában Hailé Szelasz- szié etióp császárt. A légierő, a kelet-etiópiai 3. hadosztály, valamint az észak-etiópiai 2, hadosztály nevében hűségnyi- latozatot tettek az uralkodónak. Etiópia fővárosában a pénteki nap folyamán még ki- sebb-nagyobb tüntetésekre került sor. A tüntetők földreformot, sajtószabadságot követeltek. Rendőrök oszlatták szét őket. A szombatra virradó éjszaka nyugalomban telt el. A kijárási tilalom továbbra is érvényűén «an. bányászoknak a munkabérek rCiaiizmüü leié vezető «fedj, Válságban a balközép kormányzási forrna Lemondott a Ru mor-kor- mány, s ezzel formailag is kezdetét vette az olasz kormányválság, amely La Maifa kincstárügyi miniszter lemondásával két napja már kirajzolódott a politikai élet látóhatárán. Az utolsó kabinetülésen május 12-re tűzték ki a válási törvényről tartandó népszavazást. A péntek estét lázas tárgyalássorozat töltötte ki a római kormányhivatalok és pártok székhelyén. A Republikánus Párt vezetőségének határozata, hogy a párt kilép a négypárti kormányból, azonban azt jelentette, hogy nincs mód a kormányválság elkerülésére. Rumor szombaton délben, miután tanácskozott az ellenzék képviselőivel is, köztük Berlinguerrél, az OKP főtitká- j rávai, rövid kormányülést tar- j tott. Majd a köztársasági elnö- ; 1 ki palotába ment és benyújtót- j lía- igmaada&at az ailamiörtekt-i Ezzel a balközép kormányzat, amelyet tavaly a keressstóssy- demokrata pártkongresszus teljes egységben és derülátó nyilatkozatok közepette újrtoitt fel, alig hét hónapi működés után elérkezett az újabb só- ■ lyos buktatóhoz. A válság felszíni, utolsó oka. a republikánus kincstárügyi miniszter és a szocialista köít- ségvetésügyi miniszter vitaja a nemzetközi valutaalap köl- csönevel kapcsolatban: milyen gazdaságpolitikát kövessen a kormány az emergrováteág okozta nehézségek megoldására. Rumor lemondása után pofi- tíkai körökben valószínűnek tairtják, hogy Leone köztársasági elnök ismét a volt kormányfőt bízza meg kormany- aJaikítással, s hogy Rumor megkísérli újra ősszekcwiácsofe'i- * negypacti -koatscidfc