Somogyi Néplap, 1974. március (30. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-01 / 50. szám
Moszkvában befejeződött a KGST végrehajtó bizottságának ülésszaka Angol választások Csütörtökön Moszkvában befejeződött a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa végrehajtó bizottságénak ülésszaka. amelynek munkájában Bulgária, Csehszlovákia, Kuba, Lengyelország, Magyarország, Mongólia, az NDK, Románia. a Szovjetunió, valamint Jugoszlávia képviselői vettek részt. Az ülésről kiadott közlemény megállapítja: — A végrehajtó bizottság felmérte a KGST tagállamok együttműködésének eredményeit az 1971-ben elfogadott komplex szocialista gazdasági integrációs program teljesítésében. A KGST szervei nagyszabású és eredményes munkát végeztek a tagországok együttműködésének tökéletesítése és elmélyítése, a program megvalósítása érdekében. — A részvevők tervbe vették az integráció elmélyítését a villamosenergia-termelés- ben. Az érdekelt európai KGST-országok megállapodtak abban, hogy közösen vesznek részt a Vinnyica (Ukrajna) és Albertirsa (Magyarország) között létesítendő 750 kilovoltos távvezeték felépítésében. A nemzetközi távvezeték a Szovjetunió európai részének egységes energia- rendszerét kapcsolja össze az európai KGST-országok egyesített energia-rendszereivel. — A végrehajtó bizottság a KGST titkárságának javaslatára tervbe vette, hogy a következő években új hűtőháza- kat és hűtőkonténereket gyártanak. — A végrehajtó bizottság megvizsgálta a szintetikus festék- és szerves féltermék- gyártási kapacitások fejlesztésével és bővítésében összefüggő javaslatokat, valamint azt az indítványt, amely nemzetközi vegyiszál gazdasági egyesülés létrehozását (Inter- himvolokno) célozza. A legkomolyabb válság — 40 év óta Hailé Szelasszié kinevezte az új kormányt Etiópiában fokozódott a feszültség miután az Aszmará- ban kitört katonai zendülés átterjedt más helyőrségekre is és — feltehetően a katonák különböző reformkövetelései miatt — lemondott a kormány. A megfigyelők az agg Hailé Szelasszié császár 40 éves uralmának legkomolyabb politikai válságáról beszélnek. Az Aszmarában állomásozó második hadosztály zendülői a hozzájuk kiküldött kormány- delegáció három tagját túszul visszatartották, és csupán a császár katonai főtanácsadóját engedték vissza, hogy k*- követeléseiket az uralkodóval. * * * Hailé Szelasszié tegnap délután rádióbeszédben jelentette be a nemzetnek, hogy új kormányfőt nevezett ki, és a korábban jelzettnél magasabb zsoldemelést ad a katonáknak. Az új miniszterelnök, En- dalkacsev Makkonen (a volt posta- és közlekedésügyi miniszter) kormányát saját hatáskörében állíthatja össze, £ császár csupán a hadügyminisztert nevezte ki Abie Abebe tábornok személyében, aki eddig a szenátus elnöke volt. A szárazföldi hadsereg új főparancsnoka Szelasszié Bereka altábornagy. A megfigyelők szerint a császár mindkét tábornok kinevezésével a lázongó hadsereg kedvében akart járni. A közvéleménykutatások a konzervatívok győzelmét jósolják Pofáik Károly, az MTI tudósítója jelenti: Hideg időben, csípős szélben, mégis nagyarányú választási részvétel jegyében folytak csütörtökön az általános választások Nagy-Britan- niában. A szavazóhelyiségeket reggel hét órakor nyitották meg, este tíz órakor zárták. A közvélemény-kutatások a szavazás előestéjén a következő képet mutatták: Ga’lup intézet: konzervatívok 39,5 százalék, munkáspárt 37.5 százalék, liberálisok 20,5 százalék. Opinion Research Centre: konzervatívok 30 7. munkáspárt 34.9. liberálisok 23 százalék. National Opinion Poll: konzervatívok 39,5, munkáspárt 35.5. liberá'isok 22 százalék. Hamis intézet: konzervatívok 40.2. munkáspárt 35,2, liberálisok 22 százalék. A nap folyamán kisebb zavargások voltak Belfastban, a tartományi székhelyen és a köztársasági határhoz közel fekvő Londonderryben. Belfastban a katolikus negyedben lövöldözés folyt és két ember megsebesült. London- derrvben ismeretlenek autókat és buszokat raboltak el, s barikádokat emeltek belőlük a katolikus negyed utcáin. Két áruházban pokolgép robbant. A politikai zűrzavarban a hatóságok nem is tudták, hogy melyik szélsőségnek a számlájára írják a cselekményeket. Észak-Irország 12 választó- kerületből küld egy-egy képviselőt a londoni parlamentbe. Tegnap még két közvélemény-kutatási adat került nyilvánosságra. Az Evening Standard-ben közölt felmérés háromszázalékos, az ITV- ben ismertetett statisztika 2 százalékos különbséget tételezett fel a konzervatívok és a munkáspártiak között, az előbbiek javára. Az Evening Standard jóslata szerint a helyzet úgy alakul majd. hogy a konzervatívoknak 50—60 mandátumos többségük lesz a munkáspárttal szemben az angol alsóház üléstermében, de ha a liberálisok (akiknek az egyik felmérés 21/a másik 25 százalékot »-adományoz-«) bizonyos választókerületekben jól szerepelnek, akkor — írja a londoni esti lap — a 338 fős abszolút többséget a toryfölény alig haladja majd meg. Minthogy az angliai és a magyar időszámítás közptt egyórás különbség van, az általános választások első eredményei is csupán budapesti idő szerint éjfél után válnak ismertté, a választások kimenetelétől pedig csak ma lehet tudomást szerezni. Váratlan bejelentés az NSZK-ban Kissinger Bonnba vasarnap utazik Újabb 260 ezer dolgozó bérét emelik A nyugatnémet külügyminisztérium bejelentette, hogy Henry Kissinger vasárnap az Ülést tartott a Minisztertanács (Folytatás az 1. oldalról.) pályakezdés, továbbtanulás, a tömeges testedzés, a lakó- erüléti szabadidő-eltöltés fel- ••ételeinek javítását. A kormány a jelentést tudomásul 'ette. Felhívta a miniszterek «s az országos hatáskörű szervek vezetőit, a fővárosi és a megyei tanácsok elnökeit, hogy fokozott ellenőrzéstel segítsék az ifjúsági törvény előírásainak megtartását. Az Országos Ifjúságpolitikai ás Oktatási Tanács jelentést tett a kormánynak az egyetemeken és főiskolákon tanuló házaspárok szociális helyzetéről. A jelentés megállapítja, hogy a nappali tago- tatokon tanuló házaspárok — oár érdekükben több intézkedés történt — a társadalombiztosítás, a szociális támogatás, a kollégiumi elhelyezés és az utazási kedvezmények területén hátrányos Helyzetben vannak. A kormány a jelentést elfogadta, és úgy határozott, hogy az egyetemeken és főiskolákon tanuló házaspárokra kiterjeszti a családipótlék-jogosult- ságot, továbbá a táppénz, a terhességi és a gyermekágyi segély kivételével ugyanolyan betegségi biztosítási szolgáltatásokra jogosultak, mint a munkaviszonyban álló dolgozók. Egyben fölkérte a KISZ központi bizottságát, hogy folyamatosan kísérje figyelemmel a felsőoktatási intézményekben tanuló házaspárok helyzetét. A Minisztertanács megtárgyalta a mezőgazdasági és élelmezésügyi, valamint a belkereskedelmi miniszter, továbbá az Országos Anyag- és Árhivatal elnökének a burgonya-, zöldség- és gyümölcs- termelés, -ellátás és az áralakulás problémáiról szóló együttes előterjesztését. Az ellátás javítása és az árszínvonal emelkedésének mérséklése összpontosított erőfeszíté2 ISomogyi Néplap séjcet igényel. A Minisztertanács úgy határozott, hogy ennek érdekében fokozottan törekedni kell a friss fogyasztású zöldség termelésének fejlesztésére, a termelés gépesítésére. A növényházak és fóliatelepek létesítéséhez a szövetkezetek — meghatározott feltételek mellett — 70, illetve 50. a háztáji gazdaságok fóliaházak építéséhez 30 százalékos támogatást kaphatnak. Azok a termelőszövetkezeti tagok, akik a háztáji gazdaságukban termelt zöldséget a szervezett kereskedelem vagy a közös gazdaság útján értékesítik, nyugdíjnap-jóvá- írásban részesülnek. Intézkedéseket tesznek a zöldség-, gyümölcskereskedelem megerősítésére, szervezettségének, kulturáltságának növelésére. A közlekedés- és postaügyi, a pénzügy-, a kohó- és gépipari miniszter, valamint az Országos Tervhivatal elnöke jelentést tett a kormánynak a közületi tehergépkocsi-állomány felújításának végrehajtásáról, a gazdaságtalan üzemi gépjármüvek rendkívüli műszaki felülvizsgálatáról és a forgalomból történő kivonásáról. A selejtezést pénzügyi intézkedésekkel is elősegítették. A kormány a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette. A közlekedés- és postaügyi miniszter előterjesztése alapján a kormány jóváhagyta a KGST európai tagállamainak megállapodását a nemzetközi fuvarozást végző gépjárművek számára nyújtandó műszaki és egyéb segítségről. A megállapodás elősegíti a szocialista országok közötti nemzetközi autóbusz- és tehergépjármű-forgalom biztonságos lebonyolítását. A munkaügyi, valamint az építésügyi és városfejlesztési miniszter javaslatot terjesztett a kormány elé' az NDK- ból érkező fiatalok magyar vállalatoknál történő foglalkoztatására. A Minisztertanács úgy határozott, hogy a foglalkoztatást kísérleti jelleggel már 1974-ben meg kell kezdeni. A Magyarországon dolgozó NDK-állampolgárokat a magyar dolgozókkal azonos bérezés, jogok és» kötelezettségek illetik meg. Alkalmazni kell rájuk mindazokat a feltételeket, , amelyekben az NDK-ban dolgozó magyar fiatalok részesülnek. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) NSZK-ba érkezik kétnapos látogatásra. A bonni megfigyelők föltételezik, hogy az amerikai külügyminiszter villámlátogatásáról Washington — szokása szerint — ismét csak az utolsó pillanatban tájékoztatta Rajna menti szövetségesét, máskülönben a szokásos szerda délutáni sajtóértekezletén a bonni kormányszóvivő nyilván idejekorán élt volna a bejelentéssel. Emiatt nem világos még az amerikai politikus látogatásának pontos célja, bár valószínű, hogy az összefügg a közös piaci külügyminiszterek március 4-i brüsszeli tanácskozásával. PÁRIZS Ma hozzák nyilvánosságra az új kormány névsorát Messmer miniszterelnök csütörtökön egész napon át folytatta kormányalakítási tanácskozásait. Este Jean-Philippe Lecat, a lemondott kormány tájékoztatási minisztere közölte, hogy pénteken délben hozzák nyilvánosságra az új kormány tagjainak névsorát, pénteken este pedig Messmer miniszterelnök a televízióban rövid nyilatkozatban vázolja majd az új kormány legfontosabb célkitűzéseit. i Ami az új kormány összetételét illeti, egyelőre csak az látszik bizonyosnak, hogy Micheel Jobert, aki pénteken Bonnba utazik, megtartja a külügyminiszteri tisztet, Valery Giscard d’Estaing eddigi gazdasági és pénzügyminiszter, a független köztársaságiak pártjának elnöke szintén | tagja marad az új kormány- | nak. AZ MTI hírmagyarázója írja: Az életszínvonal rendszeres emelésének koncepciója alapján, a népgazdaság teherbíró képességével összhangban központi intézkedésekkel is gondoskodik a párt.és a kormány arról, hogy a dolgozók valamennyi rétegének reálbére növekedjék. Csupán az elmúlt három évben emelték többek között a pedagógusok, az orvos-egészségügyiek, a vasutasok, a tanácsi közművelődési dolgozók, egyes igazságügyi dolgozók, a helyi közlekedés sok dolgozójának jövedelmét. Az utóbbi évek legjelentősebb központi bérintézkedése a múlt év március 1-én lépett életbe, amikor az iparban és az állami építőiparban dolgozó munkások és közvetlen termelésirányítók részesültek központi béremelésben. A Minisztertanács tegnapi ülésén elhatározott béremelések szorosan kapcsolódnak a tavaly március elsején életbe léoett Intézkedésekhez. Április elsejétől ugyanis azok az ipari es kivitelező építőipari munkások és közvetlen termelésirányítók kapnak béremelést, akik az iparon és építőiparon kívüli állami vállalatoknál végzik munkájukat, s ezért tavaly béremelésben nem részesülhettek. A mostani béremelés tehát azokat az iparon és építőiparon , kívüli állami vállalatokat és kijelölt, vállalatszerűén gazdálkodó költségvetési szerveket érinti, amelyek ipari, kivitelező építőipari tevékenységet végző egységekkel rendelkeznek, s nem részesültek az 1973. márciusi béremelésben. A költségvetési üzemek ipari, építőipari munkásainak bérét az ilyen intézmények más dolgozóinak bérével együtt július 1-én rendezik. Az április elsején életbelépő központi intézkedés több mint 200 000 munkást és közvetlen termelésirányítót érint. A minisztériumoknak a béremelésre megszabott kereteket olymódon kell felosztaniok, hogy abból vállalatonként az ipari, szakmunkások és az ipari egységek közvetlen termelésirányítói átlagosan 8, az ipari egységek betanított és segédmunkásai 4, az építőipari szakmunkások és az építőipari egységek közvetlen termelésirányítói 6,5, az építőipari egységek betanított és segédmunkásai átlagosan 3 százalékos béremelést kaphassanak. A központi keretet a vállalatoknak saját erőből további összegekkel úgy kell kiegészíteniük, hogy az átlagosan legalább egy százalékkal növelje a béremelés mértékét. A vállalatok a szakszervezet véleménye alapján maguk határozzák meg, hogy az említett átlagokon belül egy-egy munkás, vagy közvetlen termelés- irányító mekkora emelést kapjon. A döntésnél a legfőbb irányadó a végzett munka. A bérek közötti arányoknak az eddigieknél jobban kell tük- rözniök a munka szintbeli különbségét. Mindenesetre a központi keretet csak az érintett dolgozók béremelésére szabad fordítani. Ugyancsak április 1-től az állami iparban és az állami kivitelező építőiparban dolgozó kisegítő alkalmazottak bérét is emelik, beleértve az itt dolgozó nyugdíjasokat és rész- munkaidős dolgozókat is. A béremelés 5 százalékos, de legalább havi 80 forinttal kell emelni az alapbéreket. Ez a mérték csupán azoknak a dolgozóknak az esetében nem kötelező, akik 1973-ban már kaptak ehhez hasonló, vagy nagyobb béremelést. Mintegy 50—60 ezer kisegítő alkalmazott bérének rendezéséről van szó, közéjük tartoznak az őrök, portások, hivatalsegédek, s olyan kisfizetésű fizikai dolgozók is, mint például az irodatakarító személyzet, vagy a sokszorosítók dolgozói. A felügyeleti szervek a béremelési kereteket és a felosztásra vonatkozó irányelveket március 20-ig közlik a vállalatokkal. A Minisztertanács határozata értelmében ugyancsak április elsejétől a színházak es színház jellegű zenei intézmények dolgozóinak bérét is rendezik. E dolgozók ugyanis — egyes kisebb csoportoktól eltekintve — utoljára 1957-ben részesültek általános béremelésben, a bérek elmaradtak és aránytalanságok alakultak ki. Jelenlegi formájában nem vált be a színészek, vidéki magánénekesek és magántáncosok, rendezők részére 1966-ban bevezetett úgynevezett szolgálatszámrendszer, amely egy-egy színházi évadra előírja a feliepések, rendezések számát és az ezt meghaladó szolgálatokért teszi lehetővé az úgynevezett túlszolgálati díj fizetését. A megszabott fellépések, rendezések száma ugyanis túlságosan magas, teljesíteni csak kevesen tudják, így a túlteljesítésért járó összeg viszonylag alacsony. Különösen hátrányos helyzetben vannak a vidéki művészek, főként a színészek, magánénekesek, magántáncosok, akiknek meglehetősen alacsony a bérük, a sok bemutató, felújítás és a kötelező tájelő" adások miatt nagyok a kötelezettségeik. A színházi dolgozók tekintélyes hányadát a színpadi és műszaki szakemberek alkotják, akiknek bére különösen elmaradott, munkaidő-beosztásuk pedig kedvezőtlen. A Minisztertanács határozata értelmében a színházak valamennyi dolgozójának alapbérét legalább 8 százalékkal fölemelik, jövedelmük növekedése azonban ennél nagyobb, mert további, átlagosan zalékkal emelik a különböző alacsony keresetű munkakörökben és személyeknél az alapbéreket. Ezenkívül például a színházi művészek kötelező fellépés-számait mérséklik, s a túlfellépési díjakat differenciáltan növelik. Ezzel a művészeket arra ösztönzik, hogy főként annál a színháznál szerepeljenek, ahova szerződtek, s csökkenjen a számukra is terhes, de a saját színházuk szempontjából is hátrányos vendégfellépéseik száma. A színházi és a zenei terület dolgozói részére új munkaköri bértáblázatot és besorolási feltételeket is kidolgoznak. A béremelés végrehajtásáról a Művelődésügyi Minisztérium és a Munkaügyi Minisztérium a Pénzügyminisztériummal, valamint a Művészeti Szak- szervezetek Szövetségével egyetértésben intézkedik. A most elhatározott három bérintézkedés összesen mintegy 260 000 dolgozót érint. Mint ismeretes, a közelmúltban a Mi* nisztertanács a kutató intézetek dolgozóinak béremeléséről is határozatot hozott. Velük együtt csaknem 300 000 dolgozó bérét emelik április 1-én. Az év hátralévő részében majdnem fél milliárd forinttal magasabb bért kapnak az említett kategóriák dolgozói. A Minisztertanács felkérte a SZOT főtitkárát, hogy a szak- szervezetek nyújtsanak hatékony segítséget a bérpolitikai intézkedések végrehajtásához. Hat órával kormánya lemondása után Pompidou államfő újból Pierre Messmert bízta meg a francia kormány megalakításával. Képünkön: Az elnöki palotából távozó Messmer (balról) újságírók kérdéseire válaszol. (Telelőto: AP—MTI—KS) i~étiíX hajtatóházak, ponyvák, zsákok és zacskók minden méretben megrendelhetők Áruforgalmi irodánkban, 7635 Pécs, Károlyi Mihály 21. Telefon: 11-188. Tsz-eknek díjtalan házhoz szállítás és 10 százalék engedmény!