Somogyi Néplap, 1974. február (30. évfolyam, 26-49. szám)
1974-02-17 / 40. szám
Farkas Ilona Durva, darabos legény Árkok izzadságszaga, orron csap. Durva, darabos legény ez a vidék, kicsit púpos is: elöl meg hátul. Gyászoló estéktől feketedik -urdui kedvünk. So!c harmatteát sírnak a Napnak a csillagok hajnalig. Kieseit örömök bömbölnek: sértődött gyerekek: vergődnek, felállni nem akarnak, mint duhaj, goromba szülőktől, tőlünk nagyon félnek! KV évednek itt: lepkék, kutyák, néha madarak is: annyi utca kóborol megkereszteletlenül! Jékely Zoltán Önarckép babérkoszorúval Ó jaj. e löldi megdicsőülés! Lihegve, félaléltan az »érdem oszlopára« kötve!... Csokonai vitéz, elbírtad volna-é, harminckétévesen, mit zord korodtól hasztalan kívántál, s ami alatt én, kétszer annyi éves — halottsápadt — cingáran roskadok, mióta soha nem reméltem, s érdemetlen, szállt halvány homlokomra koszorú, s árnyalja zöldellőn a duzzadó erek vad lüktetését halántékomon? S mi ez a rezgő zizegés, apró neszek játéka még az éj közepén túl is — mert hallom a csendben ? Koszorúmat talán a posthumusság nyirkos, hűvös fuvalma zörgeti? Kiss Sándor: Ballada. (A Nemzetközi Kisplasztikái Biennálé anyagából.) Könyvekről — röviden Három új kötet Nagy sikere van a Móra Ferenc Könyvkiadó Képes történelem sorozatának. A mostani újabb kötet, Varga Domokos »Ös Napkelet«-je szintén igazolja az elismerés jogosságát. Az írott történelem kezdeteiről, Mezopotámia, Egyiptom, az ókori India és Kína jeles emlékeiről összeállított kötet' bölcs, mértéktartó kalauznak bizonyul. Nem terheli az olvasót ismeretek átrághatatlan kásahegyével, hanem a leglényege- sebbett: a kort, népet, életmódot jellemző dolgokat ragadja ki. A képekkel dúsan illusztrált könyvet a megszokott időrendi táblázat és a kivágható nyomatok melléklete egészíti ki. Szintén Móra-újdonság Komlós Aladár regénye, a »Római kaland«. Három kisdiák nekivág a Via Appiának: irány Róma! De az ókori Róma! ... Nagy mesélő kedvvel, változatos kalandokkal adja elő a történetet "a szerző, 6 úgy állítja elénk a régmúlt mindennapjait, hogy a hősök mögött a kor sem csupán Illusztráció. Hasznos, pedagógiai célzatú, fordulatos olvasmányt nyújt Komlós, és úgy, hogy a kalandokból nemcsak a kisdiákok kerülnek ki megakosod va, tágabbra nyitott szemmel. A gyerekkor élményvilága, a falu ezer arcának megismerése az egyik táplálója Tusnádi Varga Éva költészetének is. Kötete — »Tartozás«, Magvető Könyvkiadó — hat nagyobb gondolatkör foglalata. A versek az újrakezdésre mindig kész a jobbat örökösen akaró ember vallomásai. Takóts Gyula Miért szép? Ma délután hallható a Petőfi rádióban Takáts Gyula verselemzése Petőfi Sándor •Elértem, amit ember érhet el __* című költeményéről. A nmene lemzés egyik részletét közöljük. Szendrey Júlia megismerése óta költőnk lelkileg már mindig Szatmárban él. Hosz- szabb-rövidebb megszakításokkal a valóságban is. Erdőd, Szatmár, Nagybánya és Koltó vidéke 1847 májusától szerelmük tündérkertje. E szó nem véletlen és erőltetett romantikával kerül ide. Nem azért, hogy ékesítsük a szöveget. Maga Petőfi írta le az akkor nagyon is nyers politikai és a szorító szatmári társadalmi és gazdasági valóságban. E szép táj májustól október végéig szerelmének érzékeny ragyogásától világít, derül és borul. Magát ezt a verset Költőn írta. Egyidőben a »Szeptember végén« ihletével. Egyidőben, két ellentétes vonású szerelmes vers. Egyiket az »elhull a virág, eliramlik az élet« melankóliájában, a másikat az emberi boldogság beteljesülésének ihletében írta. A vers címének rövid kijelentő mondata tömören rögzíti a szerelmes forradalmár hitvallását az ifjú élet értelméről, céljáról és az emberi boldogságról. Az ember szót már a címben külön is hangsúlyozta: »Elértem, amit ember érhet el.« Amint beteljesült szerelmében, úgy természetesen e versében is egyesül a világalko- tó-teremtette emberi és a költő-teremtette tündéri természet és valóság. A talpas hétköznapi múlt és a röpködő jelen. Az alföldi és a történelmi sár a lángolón világító romantikával. Ilyen vonásokkal alakulnak verssé a Júliával való megismerkedés képei és a visszafojtott bosszúval és keserű iróniával parázsló tavaszi lánykérés emlékei. A vándorszínészi kocsmaemlékek és Teleki mecénási barátsága. És így, e szerelem helyzetében az öreg erdődi várkastély hátterével Júlia apja, az ipám uram, maga lesz a politikai és a társadalmi múlt... A szerelméből is tettre és lázadásra hívó. A költemény már-már kispolgári ízű kiegyensúlyozottsága mögött, »a nem továb- bat már elértem én« mögött, a valóságban nemcsak a békés remény, de valóban a »nagy munka« áll: társadalmi élű harc! És ott áll a huszonhat éves költő, iszonyú múltja is. A Kutyakaparó vándorútjainak csárdavilága és élete. A vándorszínész nyomora, vissza egészen a szegény diákból lett beteg »kiskatona« sorsáig. A kritikától és pénztől üldözött költő sorsa és szenvedése. Szafcmáron és környékén szeptember 8-ig a Pestről is kiszorult és a hajtóvadászat hurkába került plebejus forradalmár így várt és remélt az eljegyzésre és az esküvőre. Itt várt az emberhez méltó jövőre. Szeretve, de mégis kétségek között. Egymás mellett és mégis eltiltva, egymástól távol, szinte egészen versünk megírásáig. Ebben a helyzetben és ezek között az akadályok között költőnk magát méltán az ő kegyetlen múltú szelleme martalékának érzi. Kitaszítottnak ... »Elűztek tőled, szép paradicsomkertem« ... A társadalomból is kitaszítottnak érzi magát — hiszen a gazdag és gőgös apától kapja a kosarat —, és az ábrándok világából is kiűzöttnek. Attól eitaszítottnah akit Térey Mari angyalnak nevez. Attól, aki költőnk szerint egyedül képes követni »lelke repülését«. Akiben és aki körül már költői világot teremtett: tún- dérországot, szebbet, mint a földi. Pedig Júlia földi környezete is az volt. A magyar XIX. századi képírás és érzésvilág minden romantikus vonásával ékes. A festői Nagybánya és Erdőd .. Kerek tomyú várkastély, öreg parkok, csónakázótó... A sétányokon vágtató hátaslovak, suhogó fasorok és ostorok. És e vastag és mégis lengő környezetben Petőfi Júliát már-már nem is emberi vonásokkal ruházta fel. Ezt írja Kazinczy Gábornak menyasszonyáról: »Menyasszonyomról csak annyit mondok, hogy ő lesz az összes magyar írók feleségeinek koronája. Georg Sand esze s Shakespeare Júliájának szíve egyesül az én Juliskámban, úgy biz, ecsém. Engem már megáldott az Isten, ezt kívánom, hogy téged is áldjon meg.« És ezt fokozva a lányka keble versében Isten lakhelye lesz. »Igen, te vagy az Isten lakhelye!... Hogy érdemeltem én, meglátni Öt? e Boldogság éppen engemet hogy ért.. .* És a földiek, nemcsak itt Szatmáron, de ott fönt, Pesten is mindent megtettek, hogy nemcsak e paradicsomból, de az irodalomból is kitaszíthassák. A jövendő boldogság reményében élőt a reménytelen jelenbe. Hogy széttörjék életét és azt a szerelmet is, melyről a tündéri és az emberi, az ábránd és a realitás lobogásában vallja: »hogy oltár fölött is méltó állani«. És a vad és mindig őszinte, mindig a pillanat tüzé- ben lobogó Petőfi-ihlet ezt is leíratja velei »Lemondok érted minden vágyaimról — Reményeimről... — Ha úgy kívánod, elveimről is — Lemondok érted ...« — Az elnyerendő szerelemért? — Igen, egyszerre így csattan össze e szerelemben, mint a villámcsapásban, a föld és az ég. hogy fényük egymást kihívó ragyogásával e versben mérkőzzenek... És e költői vers ihletében e rettenetek után már az elért boldogság és szerelem győzelme fénylik. A beteljesült szerelem Petőfije írja e verset a költői kastély szobájában, melyet »druszája«, Teleki Sándor adott át az ifjú párnak. Úgy, ahogy a költő kérte. A magány békességével, csak egyetlen szakácsnéval és egy lovásszal. A »keserű élet után« az annyira várt »édes szerelem« tanyája lett Koltó, A csárda-múlt a kastély fényes és nyugodt jelenébe emelkedik. Már mögötte van a széltől kotorászott üres zseb emléke. A »tegnap ettem utoljára« kujtorgójának álma a »kis műhelyéről már gyönyörű jelen. Mars uram és Thália kisasszony szolgasorsa után Venus hetei ezek itt a gyönyörű »bérei tetők« és erdők között. Azok a kaposi farsangok! A mikor a napokban a Pécsi Rádió a kaposvári farsangi szokások és hagyományok iránt érdeklődött nálam, elsőként — óhatatlanul — az a Csokonai által is megénekelt farsang jutott az eszembe, amely Eszterházy-jószágkor- mányzói házban zajlott le a XVIII. század végén, Széchenyi Ferenc főispán fényes beiktatása idején Kaposvárott. Azóta is élénk, eleven és társadalmi eseményszámba- menőek voltak a farsangi mulatságok a hajdani mezővárosban, csakúgy, mint a polgári korszak rendezett tanácsú városában. „ Most e polgári kori farsangok némelyikét idézzük lapunk hasábjaira, kezdve azon a szép farsangon 1869-ben, amelynek tavaszán éppen Kossuth Lajost választották még a város országgyűlési képviselőjévé. Február 16-án rendezték meg ebben az esztendőben azt a búcsúbált, amely a farsangi báli évadnak volt a záróakkordja. 04- vassunk bele a báikrónikás egykori tudósításába, amely a város első hetilapjának, a Somogynak a hasábjain jelent meg! »A meghalt farsang koporsójára szebb koszorút lehetett tenni mint aminőt a Dalárda vigalma s dalestje tett. Farsag szebben, egy ponton több és szebb vigadóktól környezve alig halt meg Kaposvárott, mint az idei hó feb- ruán hó 7-én, midőn a Kaposvári Dalárda farsangi bohózattal összekötött dalestély és táncvigalmát tartá a Ko£ iSomogy/ Néplap rona-fogadó termében. Nem is táncvigalom volt ez, hanem a szépekből és a fér- fiakból^ egy óriás népgyűlés, mely a Korona-fogadó nagytermét, a Casinó helyiségeit és mellékszobáit megtölté egészen a mozdulatlanságig. E helyiségek nagyobb, ékesebb vendégkoszorút még nem láttak; nem tánc, hanem csak állóhelyet is erős küzdelem, oldallökdösés, a sok szép menyecske és leánnyal közvetlen érintkezés, a selyem és egyszerűségökben is díszes ruhák hullámzása kört fog- lalhatál el. Akár a menyecskék, akár a leányok nagy számán végignéztél, egy egész virágos tavasz állt előtted, fényes pompájában, tarka szín- vegyületében s midőn a táncokat járták, emelvényről úgy tűnt fel előtted, hogy egy nagy virágerdőt ingat a szél... minden ponton pezsgés, zsibongás, élénk társalgás, melyet csak a Bizi Ferkó kitűnő cigánybandájának zenéje győzött le.« A Kaposvári Dalárda hangversenye volt a farsangi est egyik fénypontja, azzal a tehetséges Markbreit Zsigmond karmesterrel az élen, aki a bécsi opera vicekarnagyi székéből került Kaposvárra. A bálon 110 pár járta egyszerre a francianégyest. A világos reggelig tartó vigalomra a kitűnő ételeket Schilinszky Károly fogadós konyhája készítette. A szép jövedelmet hozó s jótékony célokat szolgáló farsangi bálról a tudósító krónikás kicsorduló érzelgősséggel zárta sorait: »Farsag, szebben nem halhattál meg.« Az 1878. január 21-i farsangi bálról színes elmélkedést olvashattunk, arról, hogy hány kilométer hosszú távolságot táncol végig egy leányzó a farsangi bálon. »Egy fiatal, ép és erős kisasszonykának testi és lelki nyugalmában életereje egy perc alatt 80, mond nyolcvanat üt; sebes keringő alkalmával még egyszer annyit... ha a 80-at szorozzuk 60 perccel, az eredmény 4800 lesz, azaz nyugodt állapotban 1 óra lefolyása után 4800-szor terjeszkedik és húzódik össze szívünk; a szilaj keringő alatt 160-at üt a táncos életere, mi ismét szorozva 60 perccel, az eredmény 9600, azaz egy óra lefolyása után 9600-szor terjeszkedik ki és húzódik össze a táncoló kisasszonykák icipici-szíve ... Ha egy táncért élő-haló lány a táncrendet végig járja, egész biztonsággal állíthatom — írja a bálkrónikás —, hogy este 8 órától reggeli 5 óráig 22 kilométer és 758 méternyi utat tesz és ezt a messzeséget a fiatal nők szoros és magassarkú cipőikben, elfűződve, azaz mie- derben, lábujjacskáikon ugrándozva teszik meg, mely kereken 3 mérföld ... Három mérföldnyi utat megtenni pedig art jelentené, hogy már 10 kilométernyi utat elhagyván, ájultan hanyatlanak az útszélre.« De nem ez történik a táncnál, amely »megfuttatja, kifárasztja:, kiizzasztja, ki- gyullasztja, meggyalogoltatja a földi lényt, de minthogy az élvezet, így a szív bájos vágyai a teljes kimerülést megakadályozzák és a gyenge testet az erős kitartó ösztön megacélozza.« A farsangi vigalmak előtt a különböző egyletek, dalárdák rendszerint műsoros matinékat, dalidókat rendeztek, amelyeknek bevételét jótékony célra adományozták. így jelent meg — 1878. február 17-én — a magányos Kisfaludy Atala, a város egyetlen írónője is az Izraelita Nőegylet matinéján, amelyen a nőkről tartott felolvasást. Az emelkedett hangú, érzelmes tudósítás — a farsangi irodalmi est felett — a Kisfaludy költőpár szellemének lebegését tette szóvá. A farsangi mulatságok egyik izgalmas színfoltjai az álarcos bálok. voltak. 1870. februárjában maga Szuper Károly színigazgató rendezte a város egyetlen álarcos bálját. Sokat olvashattunk a farsangi batyúbálokról is, amelyeken szép leányokban és igéző menyecskékben sohasem volt hiány. A farsangi bálok közé tartoztak a csonka csütörtökön — rendszerint a hoppmesterek: a tánc- és illemtanárok által — rendezett bolondestélyek és a muzsikus cigányok nagy farsangi vigalmai: a nagybögőteme- tések. A farsangi bálokat vagy a megyeházán, vagy a Koronaszálló termeiben rendezték. A Korona fogadó volt a város legnagyobb méretű helyisége a századfordulón, s kaszinóhelyiségében, kávéházában és tánctermében rendezték a város legszebb vigalmait. Míg a megye két nagyobb termében mindössze csak 122 pár táncoltatta a nyitó francianégyest, a Koronában — 1901. február 24-én — már 140 pár táncolta végig az első táncot a kereskedőifjak kivilágos kivirradatig tartó farsangi hangversenyén, amelyen Pete Lajos nótaköltő is fellépett, hatalmas sikert aratva. Erre a farsangra a Dráván túlról is jöttek táncos hölgyek, soraikban még zomboriak is voltak. 1890 farsangjára az ifjúság piknikjére még Zalából is jöttek tizenhatan. A jól sikerült mulatságon a cukrász igen sok fagylaltot és cuk- kedlit adott el az aranyifjúságnak, Babócsai fogadós pedig korhelylevest szolgált föl a reggeli órákban. A Korona nagytermében a katonazenekarok vagy a kaposi cigányzenekarok — köztük is legtöbbször a Barcza- zenekar — húzták a talpalá- valót. A zenekar 1890 farsangjára — külföldi útja előtt — díszruhába: fekete attilába, fekete nadrágba, kordován csizmába, aranyroj- tos nyakkendőbe és árvalány- hajas pörge kalapba öltözött Ezeken a bálokon a zenekar felcsendülő muzsikáját »már nemcsak a fül hallotta, hanem a talp is megérezte, az egész testet átjárta az, mint a villanyfolyam.« Erre a muzsikára a bál »örege-apraja« ugyancsak ropta a táncot, mégpedig a nemcsak a kakasszóig, hanem míg a nap az ablakon be nem sütött.« A százdfordulón, 1900. február 18-án ugyancsak a Korona nagytermében — Barcsa József zenekarának a muzsikájára — járták a táncot a mészárosok és a hentesek ipar társulatának a tagjai, akiknek a bál szüneteiben a 151 éves céhkorsóból kitűnő tőketermésű borokat szolgáltak föL A derék ipartestület a táncestélyen nyershúsne- műekből és húskülönlegességekből kiállítást rendezett, s tombolájukon az alábbi nyeremények szerepeltek: »10 db vesepecsenye, 5 egész sonka, 1 füstölt malac, 2 egész rostély ost 2 borjúcomb, továbbá párizsi, disznósajt és krakani szalonna. A főnyeremény egy eleven szép borjú volt.« A polgári korszakban — a gombamód elszaporodott egyesületek korában — a nagyböjt előtti farsangi mulatságok nagyon népszerűek voltak. A modern kor rohanó forgatagában a farsangi bálok divatja kihalófélben van. Kevésbé a táncos alkalmaké, mint inkább a naptári farsang idejére korlátozott nagy báloké. Kaposvár is felújította a Csokonai megénékelte Dorottya-bált, 7 évi kísérlet után azonban végképp lekerült Kaposvár társadalmának napirendjéről. Kanyar József v \
