Somogyi Néplap, 1974. február (30. évfolyam, 26-49. szám)
1974-02-17 / 40. szám
Hétköznapi kérdések „Gondoltam, ezzel is megbirkózom JJ Árok Károly kőműves brigádvezető a Somogy megyei Állami Építőipari Vállalatnál Jelenleg a Honvéd utcai lakásépítkezéseknél dolgozik. Harmincegy éves. Felesége ruhagyári munkás. Az építkezésnél sárga munkaruhát visel hozzá sötétszürke, csurgóra állított kalapot. Bamakeretes szemüvegén, arcán néhány malterpetty fehérük. Dési Huber utcai harmadik emeleti lakásában zöld ingpulóverben fogad. Ittaon kerel nélküli, aranyozott szárú szemüveget visel. A kisebb szobában ülünk le, a piros mintás takaróval leterített heverőkre. A helyiségnek kétségkívül legfontosabb bútordarabja a rácsos gyermekágy, benne a néhány napja hazaérkezett, kéthetes Csabával. A kisbaba békésen szuszog. Néha kinyitja a szemét, azután tovább alszik. — Elégedett a lakásával? — Mint a törzsgárda tagja jutottam hozzá, nagyon ked vezményesen. Lenne okom elégedetlenségre? A beosztása is megfelel. A minőség? A fa lakat magunk húztuk fel, és egyáltalán: az egész tömböt a vállalat itt lakáshoz jutó szakemberei építették, nagyrészt szabad idejükben. Persze, amint látja, itt sem tökéletes minden. Egy elmérés minit csúnyán dolgozták be a fali szekrényt a gyerekek, amikor éppen kórházban voltam. Majd kijavítom. Ezek aprósá gok. A lényeg: a feleségem és a magam munkájával szereztük. Ä két kezünk munkájával Hazulról nem várhattunk semmit, mindketten félárvák voltunk már, amikor összekerültünk. — Hogyan lett kőműves? — Nálunk ez családi hagyomány. Mármint a testvérek között. A hétből öten vagyunk fiúk. A legidősebb megkezdte, mi meg követtük. Én, mint a legkisebb, természetesnek tartottam, hogy csak ezt a pályát válasszam. Másra nem is gondoltam. Meg az is igaz, hogy olyan kis településről mint Antal-major, ez volt a legkönnyebben elérhető a magamfajta gyereknek. — Milyen érzéssel emlékezik vissza tanulóéveire? — Jó tanuló voltam —többnyire ötösöket szereztem — és békés természetű. Így aztán sem az oktatóimmal, sem a társaimmal nem akadt bajom Szerettem a közösséget, és sose unatkoztam. Korán bekapcsolódtam a mozgalmi munkába. Ez máig is része az életemnek. KISZ. és szakszervezeti funkcióim vannak — Volt más munkahelye is? — Ez a vállalat taníttatott, itt kezdtem dolgozni. Ennek már tizenhárom éve. Építettem iskolákat, más középületeket, de elsősorban lakásokat, itt Kaposváron, a Kalinyin városrészben. Az csak természetes, hogy nem is akarok innen elmenni. — Milyen munkafolyamatokat kedvel? — Olyanokat, melyekben nagy a felelősség. Azt szeretem, ha mennél bonyolultabb munkákat bíznak rám, és töprenghetek, hogyan is lehetne jobban, egyszerűbben és gyorsabban elvégezni. Őszintén megmondom, javítani nem szeretek. Mások munkáját helyrehozni, eltüntetni a különböző sérüléseket. Azt ugyanis nem lehet rendesen megcsinálni, és az ember csak bosszankodik emiatt. — Elégedett-e a brigádjával? — Ezt a kis héttagú társaságot három évvel ezelőtt hoztuk össze, olyan csellengő munkásokból, akik valahogy »•nem fértek be» egyik brigádba se. Többnyire fiatalok voltak, még most is azok. Megvagyok velük. Elvégzik, amit kell. Akire sor kerül például a reggeli begyújtásnál — ötkor kezdjük melegíteni a bitument —, pontosan ott van. Még Kadarkútról is. Az már már kérdés, hogy többségüket nem érdekli, mi történik körülöttük. Ledolgozzák a munkaidőt, és kész. — Milyennek képzeli a M- müvesszakmát húsz év múlva? — Elsősorban szerelőszakma lesz ez. A hagyományos munkákat erre a célra fenntartott részleg vagy külön vállalat végzi el. Kevés segédmunkásra lesz szükség. Na és többet kell tanulni, hiszen az átállás az új technológiákra jól Képzett szakembereket kíván. — Volt-e valami nagy élménye, amióta dolgozik? — Igen. Kilencszázhetven tavaszán Uljanovszkban részt vettem a Lenin-évforduló tiszteletére szervezett nemzetközi ifjúsági építőmunkában. Egy életre szóló élményt jelentett az itt töltött két hónap. Egyrészt maga a város meg a Szovjetunió gyönyörű tájai, másrészt az emberek: a szovjet, lengyel, cseh, koreai és a többi fiatal barátsága. Számos tárgyi emléket őrzök, hazahoztam az egyenruhámat is. Kitüntetéseket, emlékplaketteket kaptunk. — Minél tölti szabad idejét? — Az utóbbi években erősen lekötött az építkezés, a lakás rendbe hozása. Nemigen maradt szabad időm. Szívesen kirándulgatok, van egy motorom, szeretem a szép tájakat. De most nagy fába vágtam a fejszémet: beiratkoztam az építőipari szakközépiskola levelező tagozatára. Tavaly elvégeztem — elég jó eredménnyel — a művezetői tanfolyamot, gondoltam, ezzel is megbirkózom. Nem mondom, kemény dolog a tanulás ilyen feszített fizikai munka mellett. Lehet, hogy az első erőpróbán, a félévi beszámolón, meg kell elégednem szerényebb jegyekkel, sőt arra is felkészültem, hogy kudarcot vallók. Ez azonban semmiképpen sem okozhat meghátrálást. Már csak azért sem, mert az egyik bátyámmal, aki a tanácsi építőipari vállalatnál dolgozik, együtt járunk iskolába. Abban versengünk: ki megy többre a tanulásban? Szóval, ez most néhány évre leköti a szabad időm nagy részét. De nem baj. Fiatal vagyok, egészséges, és a nehezén: az ott- honalapításom túljutottam. Paál László Tenni másokért Tulajdonképpen sajnálom, hogy egy emberről nem lehet egyszerre több cikket írni. Különösen akkor. ha azok olyan emberek, akiket a Gyémántkeményeic-sorozat- ban mutattunk be. Hiszen olyan sok arcuk van! Annyi mindent csinálnak a közjóért! Óhatatlanul is kifelejt ezek közül egyet-mást az újságíró. S óhatatlanul is kifelejtenek egy sereg dolgot ők maguk. Többnyire szerénységből. Ilyenkor a munkatársakat kell »megvallatni-». A lobogás: állapot. Ok a lo- bogás állapotában élnek. Nem csitul a láng bennünk egy szemhúnyásnyi ideig sem. Adnak méricskélés nélkül. Ok adják a legtöbbet a közönségnek. De igényeik is vannak a mikrokörnyezettel szemben. Ám, aki a munkahelyével igényes, annak elsősorban önmagával kell szigorúnak lennie, tudják ezt. Ezért tanulnak, képezik magukat szakadatlan. S nemcsak a szakterületükön. Esti egyetemen, ideológiai képzésen, tanfolyamokon. És az önképzés minden elképzelhető formáját kipróbálják. Bevallom sokat tanultam tőlük a beszélgetések során. Kimeríthetetlen »-energiatelepek- kel-» rendelkeznek. Szinte érthetetlen, hogy a sok tanulás mellett miként jutott idejük arra, hogy másokat is ösztönözzenek, másokért is hadakozzanak, ha kell. Ilyen irányú munkájuk, áldozatvállalásuk nem a Németh László-i irgalomérzetből táplálkozik. Mert az irgalom fogalma rejt magában valami passzivitást — a sors így hozta, így mérte ki számomra, tehát segítek az embereken —, ez Kertész Ágnes szemlélete. A »gyémántkemények" nem ilyenek. Ok agi- tatívan, ha szabad így fogalmaznom: »rámenősen« dolgoznak a közért. Néha »ostoroznak«. Fegyverük a vitatkozó kedv, golyóik az érvek. Nem megkönnyíteni akarják a betegség elviseléséi hanem egészségessé tenni a környezetet. Nagy különbség! Nincs könnyű dolguk. Néha személyes problémáik is visszafognák őket. Egyik riportalanyom elmondta: Bala- tonboglárról jár be naponta Siófokra dolgozni. A gyermekét nincs kire hagyni, mert a bogiári tanács meglehetősen ridegen elutasította az óvodai kérelmet, mondván, hogy az illető nem helyben dolgozik. (Riportalanyom egy jelentős vállalat igazgatója, s a vállalatnak üzlete van Bogláron; ezt azonban ott figyelembe sem vették.) Mondom: nincs köny- nyű dolguk. Mert a nagytádi Komfort Ktsz szervező titkára és felesége is tanul, például: van úgy, hogy csak az éjszakai órákban találkoznak. S ha mindkettő egyszerre vesz részt az iskolán, ki vigyáz este a gyerekre? ez a kérdés. Hogy mégis vállalják egy-egy közösség maguk szintjére való emelését; kétszeres tisztelet nekik! Nincsenek egyedül ezt el kell mondani. Vezetőik melléjük állnak, támaszkodnak rájuk, vállt vállnak vetve dolgoznak a közös célért. Jó pélÖsszevont falusi iskolák Lengyelországban Négy járásban hanyatlott az Ismeretterjesztés Szerződések a Elkészítette 1973. évi »mérlegét« a TIT Somogy megyei Szervezete. Fő megállapításai közül kiemeljük: az ismeret- terjesztő előadások száma emelkedett 1972-höz képest. 1973-ban Somogy megyében összesen 4382 előadást tartottak. Nagy jelentőséget tulajdonít a megyei szervezet annak a hathatós anyagi támogatásnak, melyet a megyei tanács művelődésügyi osztályától kaptak. A falvakban mintegy háromszázzal több előadást tartottak 1973-ban, mint egy évvel ezelőtt, az ifjúságnak tartott előadások száma pedig megduplázódott Az úgynevezett központi alap terhére — a megyei művelődésügyi osztályától kapott támogatásból — 780 előadást tartottak. A központi alappal sikerült befolyásolni az előadások témáit is, ennek köszönhető, hogy az ifjúságnak tartott előadások zöme a szocialista ha- zafiság gondolatával foglalkozott, s jelentős azoknak az előadásoknak a száma is, melyek az egészséges életmódról, a művészeti és ízlésnevelésről szóltak. A falvakban tartott előadások nagyobb része az agronómiával foglalkozott, ezen belül is előtérbe került a szarvasmarha-tenyésztés. Az 1973-ban Kaposváron rendezett V. országos mezőgazdasági és élelmezésügyi vándor- gyűlés után különösen megnőtt az érdeklődés az agronómiái előadások iránt. Az 1973. év a TIT Somogy megyei Szervezetének életében fontos állomás volt azért '■», mert áttértek a naptári éves szerződéses tervezésre, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy a szórványos előadásokat igyekeztek fölváltani előre tervezett sorozatokkal. Jól hasznosítható tematikajegyzéket készített a TIT Somogy megyei Szervezete az ismeret- terjesztő előadások tervezésé tesz, ezeket figyelembe véve jelentkeztek igényeikkel a községi tanácsok, ifjúsági klubok. Az irányítás figyelme elsősorban a szerződéskötése tere összpontosul, ezért vannak olyan fogyatékosságai az 1973. évi ismeretterjesztő munkának, mint a szakosztályok előadásaiban mutatkozó aránytalanságok. A társadalom- és természettudományi témák közti arányon is lehet javítani. 1914 előadás volt a társadalomtudományok területéről, 2486 a természettudományi témákból Kevesellhető továbbá, hogy csak 64 filozófiai előadást tartottak a megyében, míg irodalmi témából 269-et, pedagógiából 514-et. A természettudományi szakosztályok közül kiemelkedő munkát végzett az egészségügyi, az agronómiái és a földrajzi. Bizonyára fokozni lehet még a műszaki jellegű előadások számát. 1973-ban visszaesett az ismeretterjesztő munka a barcsi, a kaposvári, a siófoki és a nagyatádi járásban. Az üzemi előadások száma általában csökkent. Ez utóbbi különösen elgondolkoztató, hiszen a szocialista brigádmozgalom az ismeretterjesztés mennyiségi és minőségi javulásának egyik biztos alapja lehet. A TIT Somogy megyei Szervezetének 1973. évi munkáját tehát egyaránt jellemzi az új lehetőségek fölismerése és a meglevők ki nem használása. H. B. A lengyel oktatásügyi reform egyik eleme a falusi iskolák korszerűsítése és átszervezése, amit a tervek szerint 1975-ben fejeznek be. Fokozatosan felszámolják a pa- j rányi falvakban működő kis iskolákat, és a nagyközségekben jól fölszerelt, és színvonalas tanítói karral dolgozó nagy Iskolákat szerveznek. Az iskolától távol eső falvakból lehetőség szerint autóbuszjáratokat biztosítanak a kisiskolásoknak, vagy pedig a helyi üzemek járművei szállítják őket. A képen: Egy új összevont falusi iskola a varsói vajdaság egyik nagyközségében. da erre az atádl Komfort Ktsz, de a kesztyütelep vagy a konzervgyár is. Nincs mindig olyan cselekedetük, amelynek tapsolnának mások. Néha egyenesen az a vád ellenük, hogy mások rovására munkáU kodnak. Az érvek, a tények, a bekövetkező pozitív változások azonban mellettük szólnak. S gyakori az, hogy odamennek hozzájuk: »Belátom neked volt igazad.« A művelt munkás az eszményük. Ezért »pakolja fel- aa egyik a munkatársait, hogy színházba vigye őket, a másik ezért »tereli« esti iskolába a kollégákat. Tudják: egy üzem, egy közösség sorsa pozitívan akkor változik leginkább, ha széles látókörű emberek dolgoznak érte. A nagy szavakat egyébként nem szenvedhetik. Az egyik azt mondta: »A nappali álmaim mind reális álmok. Megvalósítandó dolgok.« Súlya van minden szavuknak, nem szárnya. S a szavak súlyát a tudás adja. Az is jellemző rájuk, hogy nem méltányolják a »mának élni«-szemléletet. Ök nemcsak a mát látják a rájuk váró feladatokban, hanem a holnapot is. S minden munkájukat úgy igyekeznek elvégezni, hogy arra építeni lehessen. Azt mondta valamelyikük: A szövetkezet jó minőségű földet termeltet ki pénzért parképítéshez. Megéri ? Ma igen? De mi lesz holnap? Ma hopp, holnap kopp? Hol termelik meg a zöldségféléket?« Célszerűség minden tevékenységben; ez jellemző rájuk. Megszervezik az életüket, vethetné valaki a szemükre. Baj ez? Semmi esetre, ha jut idő a tanulsára, kulturálódás- ra, szórakozásra, s mindenekelőtt: a közösség szekerének húzására. Okosan élni; egyre inkább követendő példa ez mindenki számára. Meg kell tanulnunk választani a kínálkozó lehetőségekből. Valahogy úgy, mint arra egyre inkább alkalmunk van a tévé két műsora között. Mindig a jobbat, a többet adót. S az életnek nem kettő, de milliónyi »csatornája« van ... A „gyémántkemények” közül nem egy ott nőtt fel, abban az üzemben, ahol ma is dolgozik. Ott lett ember — ahogy az egyikük mondta. — S felelősséget érez a munkahelye, az ott dolgozók iránt. Ez a rugója cselekedeteinek a közért. S törhetetlen rugó ez. Újra meg újra lendít. Hogy hányán vannak? Ki tudja. Sokan, annyi bizonyos. És egyre többen lesznek. Mert a lobogásnak az a sajátossága, hogy terjed, lángra gyújt másokat is. Leskó László E gyre jobban fájt m torkom. Már csak ar- tikülátlan hangokat tudtam volna kibocsátani, ezért inkább suttogóra fogtam a szót. Így viszont nehéz volt megértetni magamat a környezetemmel, és még nehezebb tanítani. Az ötödik órától féltem a legjobban. »Tanárfuttató« osztály, ötödikesek. Értelmes, talpraesett emberkék, de amilyen hirtelenséggel pattannak ki okos kis gondolataik szikrái, úgy ugranak fel ők is a pádból, és egymást túlharsogva, hadonászva próbálják magukra terelni a tanár figyelmét. Nem kis megerőltetésembe került mindig, hogy negyvenöt percig lekössem a figyelmüket. Az utolsó óra meg különösen nehéz volt velük. Szellemi fáradságuk fokozott mozgásigényben fejeződik ki, s ha egy pillanatig nem figyeltem rájuk, már teljes volt a zűrzavar. Asztalom körül tolongtak egy csomó kérdéssel, válasszal, javaslattal, saját kis problémáikkal. UTTOGVA Ezért féltem most ilyen »rokkantán« közéjük menni. Ha rájönnek, hogy »hangtalan* vagyok — gondoltam —, perceken belül elszabadul a pokol. Első tátogásaim után még nem értették a helyzetet. Apró kis kuncogásaikból ítélve azt hihették: ez is egy játék, most megint valami érdekes dolog következik. Néhány újabb próbálkozásom azonban elbizonytalanította őket, majd az egyik, a legelevenebb, a legizgőbb-mozgóbb kis kölyök óvatosan közelítve hozzám — miközben torkára mutatott —, megkérdezte: — Tanár néni kérem, be tetszett rekedni? — Nem tetszett, de berekedtem — suttogtam mosolyogva, 6 pedig aggodalmas arccal vette tudomásul a tényeket. Akkor már teljes csend volt. Rám figyeltek, előrehajolva próbálták leolvasni a számról utasításaimat. Az első padban ülő bogárszemű Peti hirtelen elrikkantotta magát: — A tanár néni azt mondja, hogy elolvassuk A sötétség országa című fejezetet. Nyissátok ki a könyveteket! Szaporán! — tette hozzá öntudatosan, csak úgy a maga nevében. Olvastak. Még soha ilyen pontosan, figyelmesen! Köz- be-közbe rám pillantottak, nincs-e valami mondanivalóm. Egyik kis önkéntes segédem buzgón kiosztott egy fülest a padtársának, mert az megfeledkezett a helyzet komolyságáról, valami »felháborító« fegyelmezetlenséget követett el. Én észre sem vettem. Azután írásbeli feladatot adtam nekik. Szabályszerű jelentkezés után suttogóra fogott hangon érdeklődtek a feladat egy-egy részlete után. Az én fékezhetetlen, nagyokat rikkantó, csengő hangú gyerekeim velem együtt suttogtak. Szolidaritásból. Szinte sajnáltam, amikor a csengő véget vetett ennek a meghitt hangulatnak. Már szégyeltem magam, hogy negyvenöt perccel ezelőtt féltem az órától, tőlük. Elköszöntünk egymástól. És mivelhogy az önfegyelemnek is van határa, szinte vezényszóra csattantak fel az addig elfojtott gyermekhangok. Az imént még szelíd kis tanítványaim most hónuk alá csapott táskával, indiánokat megszégyenítő csatakiáltással megrohamozták az ajtót, és a megengedettnél nagyobb sebességgel vették birtokukba a folyosót. Én pedig valahogy elfelejtettem visszarendelni őket, hogy — mint már annyiszor — újból felhívjam figyelmüket a kulturált magatartásra . .. Kozák Viktória Farkas Ferene-mű bemutatója a Zeneakadémián Szombaton a Magyar Néphadsereg Vörös Csillag Érdemrenddé!! kitüntetett művész- együttesének ének- és zenekara előadásában a Zeneakadémián új magyar mű csendült fel. Az együttes Görgei György karnagy vezényletével — ősbemutatóként adta elő Farkas Ferenc Bontott zászlók című, Kassák Lajos verseire komponált kantátáját. A kompozíció a negyedszázados fennállását ünneplő katonai művészkollektíva felkérésére készült és a Tanácsköztársaságot védelmező hősöknek állít, emléket. A szombati hangverseny, amelynek műsorán még Bach és Csajkovszkij művei is szerepeltek, a Magyar Néphadsereg Művészegyüttese jubileumi esztendejének nyitánya is voll ezzel kezdődött az ünnepi programsorozat. Somogy/ Néplap
