Somogyi Néplap, 1974. január (30. évfolyam, 1-25. szám)
1974-01-04 / 2. szám
Űjabb rakétatámadás Phnom Penh ellen Jelentés a khmer hazafiak decemberi harcairól Csütörtökön délután ismét rakétatámadást intéztek az ország fővárosa, Phnom Penh ellen a kambodzsai felszabadító erők. Hét 122 milliméteres rakéta csapódott be a rezsim katonai főparancsnokságának közelében. A robbanások hét személyt megöltek. December 23 óta szinte naponta érik rakétatámadások a kambodzsai fővárost. A kormánycsapatok nagyarányú hadműveleteket indítottak a fővárostól északkeletre az ellen a terület ellen, ahonnan — feltételezésük szerint — a rakétákat kilőtték. A »tisztogató hadműveletek« azonban nem jártak eredménnyel. A Lón Nol-rendszer katonai parancsnokságának állítása szerint visszafoglalták a felszabadító erőktől a 4. számú főútvonal mentén fekvő Tálát várost. A létfontosságú út fölötti ellenőrzést azonban nem tudták visszaszerezni. A kambodzsai népi felszabadító fegyveres erők a 4. sz. közlekedési főútvonal mentén 30 nap alatt több mint 3000 ellenséges katonát tettek harcképtelenné. A khmer hazafiak hírügynökségének most közzétett összesítő jelentéséből kitűnik: a népi erők 1973. november 22-től december 23-ig e főútvonal térségében sorozatos támadásokat intéztek a Lón Nol-rezsim alakulatai ellen. Elfoglalták az ellenség több megerősített állását, visszaverték a Phnom Penh-i katonaságnak a főútvonal újbóli megnyitására indított támadásait; föltartóztattak több gépkocsioszlopot és súlyos veszteségeket okoztak az ellenségnek. Még nem teljes statisztikai adatok szerint 30 nap alatt megöltek, megsebesítettek, il- leve foglyul ejtettek 3083 ellenséges katonát. Megsemmisítettek 36 katonai járművet és nagy mennyiségű hadfelszerelést zsákmányoltak. fi Német KP hetének előkészielei Az NSZK-ban elkezdődtek a Német Kommunista Párt hagyományos hetének előkészületei. A rendezvénysorozatra január 19 és 26 között kerül sor. — A szöveségi köztársaság kommunistáinak legfőbb feladata — mutatott rá Weber —, hogy küzdjenek az európai feszültség további csökkentéséért, az NSZK-nak a Szovjetunióval és más szocialista országokkal kötött szerződései következetes végrehajtásáért és az NSZK agresszív körei ellen. Energiatakarékost ^ len1? Ö Rendkívüli kabinetülés Londonban Még súlyosabb nehézségek várnak Angliára ye osza^Dan Rendkívüli kabinetülést hívott össze Edward Heath brit miniszterelnök csütörtökön, hogy megtárgyalják az energiaválságot, amely egyre több zűrzavart, nyomasztó gondokat okoz az angol iparban. Minden látható jel szerint a konzervatív vezetőség arra számít, hogy a nehézségek fokozódása, a kiúttalanság megijeszti a kormány bérkorlátozási programja ellen harcoló munkásokat, elsősorban a harc élén álló bányászokat és vasutasokat. Csütörtökre kiderült, hogy sem a 270 ezer bányász, sem a 29 ezer vasúti mozdonyvezető és fűtő nem kap számottevő bérengedményeket. A bérhivatal közölte, hogy mindössze heti 70 pennyvel hajlandó emelni a bányászok bérét a keresetkorlátozási program keretein felül. (Ez az összeg egy fél kiló marhahús árát sem éri el.) A vasutasokkal folytatott tárgyalások is kátyúba jutottak. A jelek szerint a bányászsztrájk folytatódása és a kor- mányzati szervek makacskodása legalább februárig fenntartja az angol ipar zömében bevezetett háromnapos munkahetet, illetve a folyamatos termelésre berendezett üzemek elektromos áramellátá- . ónak 35 százalékos korlátozását. Az újévi munkaszüneti napok elteltével — az ipar- és kereskedelemügyi minisztérium becslései szerint — háromnegyed millió dolgozót küldtek haza, mivel gyáruk energia adagját csak a hét második felében szolgáltatták ki. A Brit Munkáspárt iparügyi szóvivője, Anthony Wedgwood Benn szerint végső soron 15 millió bérből, illetve fizetésből élő keresetét csökkentik önkényesen a háromnapos munkahéttel. Harold Wilson, az ellenzék vezére is állást foglalt tegnap. — Ha a szrájkot le nem szerelik, rövid idő alatt súlyosabb nehézségek alakulnak ki Angliában, mint amilyeneket a szigetország valaha látott — mondotta. Az elsötétített utcák, hideg hivatali helyiségek, petróleumlámpával világított áruházak s boltok Angliájában a burzsoá sajtónak megint vesz- szőparipája a »kommunista fenyegetés«, amelyet már az 1972-es bányászsztrájk, a dokkmunkássztrájkok alkalmával is mumusként emlegetett. A londoni Times csütörtökön hosszú cikkben rémisztgette a polgári olvasókat azzal, hogy a bányászok harca mögött a szakszervezet végrehajtó bizottságának összesen hat kommunista tagja álL C A lengyel kormány az ösz- szes népgazdasági ágakra vényes energia-, nyers- és alapanyag-takarékossági programot fogadott el. ame'y részben rövid, részben pedig hosszú távú feladatokat és célkitűzéseket tartalmaz. Konkrét intézkedéseket irányoz. elő>_^öbbek között az energiává!/ kohászati termékekkel, cementtel, papírral, fával, fűtőanyagokkal stb. való takarékosságra (különösen az importárukkal való takarékosságra). Csökkentik a belföldi légiér- | járatok számát is. Egyes vonalakon korlátozzák az autó- uszforgalmat. fokozottan ellenőrzik a gépkocsi szállítást, hogy csökkentsék az üresjáratokat. Vállalati autóbuszokat zsák a dolgozók munkába, valamint a gyermekek iskolába vitelére szabad Igénybe venni. Az összes míníázíériumo- kat a legtakarékosabb és leg« ésszerűbb üzemanyag- és olajfelhasználásra kötelezik. A program ugyanakkor aláhúzza az ország széniparának kiemelkedő szerepét. isiin! folyók sínylö'M a Jarosz szigeti iúMim A görög biztonsági rendőrség csütörtökön megerősítette, hogy politikai foglyokat tartanak a Jarosz szigeti koncentrációs táborban. A Jarosz sz: geti fogolytábort a nemzetközi közvélemény tiltakozásai nyomán 1902-ban bezárták, de most a letartóztatások nagy számára való tekintettel ismét megnyitották. A KGST-bizollságok idei tervei (Folytatás az 1 . oldalról) A KGST-országok hatékony együttműködéssel dolgozzák ki számos új kőolaj- és gáztermelő berendezés tervezési és gyártási feltételeit is. Magyarország és a Szovjetunió 200 atmoszféránál nagyobb nyomású és napi egymillió köbméter teljesítményű lég- kompresszor gyártásának megoldására terjeszt elő közös javaslatokat. A gépipari bizottság tovább folytatja a gyártmányszakosítási és kooperációs egyezmények előkészítését. Eddig tizenkét egyezményt írtak alá, az idén 46-nak az előkészítésén dolgoznak, s ezek többségét várhatóan 1974-ben alá is írják. A nehézgépgyártásban kidolgozzák többek között az egységes hűtőláncrendszer kialakításához szükséges gyártmányok szakosítását. Hazánk ebben a profilban a kereskedelmi, vendéglátóipari hűtőpultok témafelelőse. Az idei munkaterv szerint előkészítik a vasúti központi vonóütköző készülékek szakosított gyártását, amelyben részegységek gyártásával hazánk is részt vállal. Az autó- és alkatrészgyártás előkészítésében hazánkra az egyes aggregátok és részegységek gyártásának megszervezése vár. Magyarországnak mint felhasználónak, fontos az építő- és útépítőgépgyártás, valamint a textilipari gépgyártás szakosítási és kooperációs szerződéseinek mielőbbi megvalósítása, A villamosenergiai bizottság mintegy 30 szakértői értekezletet tart és csaknem 90 témát vizsgál meg. Különösen Somogyi Néplap fontos feladat a KGST-tagor- szágok távlati villamos energetikai fejlesztési terveinek koordinálása és az egyesített villamosenergia-rendszer alapvető fejlesztési koncepcióinak kidolgozása. Az alapdokumentumokat már tavaly elkészítették, s az idén kerül sor a konkrét intézkedésekre. így pontosítják a villamos energia export- és importszállításokat és megállapodnak az energia- átvételhez szükséges újabb távvezetékek kiépítésében. E munkálatok Magyarországnak különösen sokat jelentenek, hiszen a felhasznált villamos energia mintegy 20 százalékát kapjuk a Szovjetunióból. Jelentős együttműködés bontakozik ki az atomerőművek tervezésében, építésében és üzemeltetésében. A munkaterv szerint a Szovjetunió lehetőséget nyújt a KGST-tag- országoknak, s így Magyarországnak is, atomerőművi szakemberek kiképzéséhez. 1980- ban tehát, amikor a paksi atomerőmű első reaktor gépegységét üzembe helyezzük, már hozzáértő szakembergárda állhat a gépek, műszerfalak mellé. A munkaterv szerint Magyarország összegezi a tagországok javaslatait a KGST atomenergetikai adatbankjának létrehozására. A mezőgazdasági bizottság idén kevesebb téma kidolgozását tervezi; a korábbi, évi 75—80 témával szemben 1974- ben 57-et tűztek napirendre. Az együttműködés hatékonyabbá tételére szervezési korszerűsítésre is sor kerül, | amennyiben a bizottság megszüntette az agrárgazdasági munkacsoportot; a szakemberek az egyéb csoportokban hasznosítják az elméleti és gyakorlati munka agrárgazdasági eredményeit, mégpedig megfelelő csoportosításával Különválasztották például a szervezési, illetve a tájékoztatás . jellegű feladatterveket, s így áttekinthetőbbé és világosabbá tették az 1974. évi munkatervet. Már a korábbi években igen eredményes vetőmagcserét bonyolítottak le a tagországok, s az ilyen irányú együttműködést 1974-ben tovább fejlesztik. Az állattenyésztők kölcsönös szállításokkal kicserélik majd a legjobb fajták te- nyészegyedeit. s így új genetikai lehetőségeket kapnak az állattenyésztési kutatók és a gyakorlati szakemberek is. A tényről az angol nyelven megjelenő Athens News című napilap letartóztatásban levő 30 éves munkatársának, Niko- 1asz Kiaosznak édesanyja értesült, amikor fiának éjeimet akart bevinni az athéni katonai- börtönbe. Egy, a foglyok átszállításakor kicsempészett leveliből kiderült, hogy Kiaosszal együtt még öt személyt szállítottak át a börtönszigetre. Tanaka délkelet-ázsiai körútra indul Tanaka japán miniszterelnök január 7-én megkezdi régóta tervezett délkelet-ázsiai körútját. Tíz nap alatt látogatást tesz a Fülöp-szigete- ken, Thaiföldön, Singapore- ban, Malaysiában és Indonéziában. A politikai megfigyelők szerint a japán kormányfő a délkelet-ázsiai országok vezetőivel folytatandó tárgyalásain arra kívánja helyezői a hangsúlyt, hogy egyrészt elismertesse Japán »békediplomáciáját«. másriszt elsimítsa a »gazdasági és érzelmi« ellentéteket. fii elmaradt randevú Az európai Közös Piac kilenc tagországa elmulasztotta az »újévi randevút«. 1974. január 1-én kellett volna a Kilenceknek áttérniük a gazdasági és pénzügyi unió úgynevezett »második szakaszára«, amely már az eddiginél mélyrehatóbb szervezeti egységet tételezett volna fel. Persze, elsősorban az olajválság söpörte el ezt a találkát. Hiszen a Kilencek az energiakrízis ügyében nagyon is különböző álláspontot foglaltak el. Anglia és Francia- ország lényegében visszautasították a szolidaritást az olajbojkott által elsősorban sújtott Hollandiával. Az NSZK a maga részéről — nyilvánvalóan amerikai biztatásra — éppen ezt a szolidaritást erőszakolta. Itt persze nem valamiféle érzelmi egyetértésről lenne szó, hanem arról, hogy a rendelkezésre álló olajkészleteket, illetve a befutó szállítmányokat meg kellene osztani a hollandokkal! A legérdekesebb új fejlemény az, hogy az energiakrízis következtében újabb és rendkívül drámai összecsapás következett be a Kilencek belső hatalmi harcában. Ez az összecsapás az úgynevezett »regionális politika« színpadán zajlott le, s a párbaj két fő részvevője: Nyugat-Németország és Anglia. »Regionális fejlesztésen« a Kilencek azt a régóta kidolgozott tervezetet értik, amely szerint a gazdasági fejlesztésre szoruló területeket közös pénzügyi erőforrások segítségével kell magasabb szintre emelni. Ilyen területnek számít jóformán egész Olaszország Rómától délre és Franciaország néhány elmaradottabb mezőgazdasági körzete. Az angol kormány a maga részéről már a közös piaci belépés előtt elmaradott területnek minősítette jóformán egész Skóciát és Wales egy részét is. Ugyanakkor Nyugat-Németország- ban csak néhány jelentéktelen kis körzet számít, »gazdaságilag-” elmaradottnak«. ‘ Ebből világosan adódott az egész regionális terv pénzügyi receptje. Nyugat-Né- metországnak jókora összeget kellene befizetnie a pénzügyi alapba, pontosan az egésznek csaknem egyharmadát. Ezzel szemben saját fejlesztési céljaira csak az összes pénzalap 8 százaléka jutna. A fő haszonélvezők: Olaszország, Franciaország és Anglia lennének. Ezek közül is Anglia került különleges helyzetbe. Az angol közvélemény ugyanis közismerten ellenezte a Közös Piachoz való csatlakozást. S a konzervatív kormány egyik fő érve éppen az volt, hogy a regionális fejlesztés során kapott hatalmas összegek kiegyenlítik majd azokat a közvetlen gazdasági hátrányokat, amelyeket Anglia számára a csatlakozás jelentett. Egészen 1973 végéig úgy látszott, hogy nagyjából készen áll a regionális fejlesztési alap és csak a végső jóváhagyás hiányzik. A nyugatnémetek azonban az utolsó pillanatban váratlanul megmakacsolták kát A regionális fejlesztési terv első három esztendejére az angolok által várt 11 milliárd márka helyett alig több mint két miiliárdot ajánlottak fel. Az angolok ezt visszautasították — s így az egész fejlesztési terv zátonyra futott. Rövidesen kiderült, hogy a nyugatnémetek nem egyszerűen takarékosságból csapták be a páncélszekrény ajtaját. Meglehetős világossággal közölték az angolokkal : amíg az energiaválság ügyében nem vállalnak szolidaritást a hollandokkal és nem hajlandók egységes fellépésre — addig nincs pénz. Az angol válasz úgy hangzott, hogy ameddig nincs pénz, nincs szolidaritás. Még egy lépéssel továbbhaladva: az egész vitának szélesebb világpolitikai összefüggései is vannak. A nyugatnémetek által sürgetett egységes fellépés ugyanis része lenne az amerikai külpolitika és személyesen Kissinger külügyminiszter által kidolgozott új atlanti együttműködésnek. Ebben a vonatkozásban tehát a Kilencek soraiban változott a helyzet. Korábban az angolokat tekintették az amerikai politikai szándékok nyugateurópai letéteményesének. Ezt a szerepet a jeiek szerint mindinkább Nyugat-Németország veszi át. A regionális vitában ily módon nemcsak egyszerűen pénzről van szó, A meglehetősen vásári alkudozás mögött felfedezhetők Nvugat- Európa legdöntőbb politikai kérdései. Először: kié legyen a gazdasági és politikai hegemónia a Közös Piacon belül. Másodszor: milyen legyen a Kilencek és Washington kapcsolatainak jellege. Éppen e távolabbi összefüggések miatt nem egyszerű dolog megtalálni a megoldást. Ráadásul: bonyolítja az ügyet, hogy ma már a pénz nemcsak az anyagilag súlyos helyzetben levő Anglia számára fontos, — hanem Nyugat-Németország ’ számára is. Az NSZK .belső helyzetét erőtéljes infláció és a nagyszabású munkanélküliség fenyegetése árnygkejija be. Ilyen helyzetben a kormány nehezen magyarázhatja meg a közvéleménynek, miért kell nyugatnémet márkával finanszírozni Skócia gazdasági fejlesztését. A válság nyílt. A szakítás azonban nem végleges. Legközelebb éppen január 7-én, a Kilencek legközelebbi minisztertanácsi ülésén ülnek le a marakodó felek a tárgyalóasztalhoz, hogy megpróbálják kitűzni egy újabb, ezúttal eredményesebb »randevú« időpontját. Hibás váítőáí’ítás okozta az Ariberg expressz kisiklását Ohira Pekingben tárgyal Ohira Maszajosi japán külügyminiszter csütörtökön hivatalos látogatásra Pekingbe érkezett, hogy a japán—kínai kapcsolatokról folytasson tár- gya’ásokat. Ohirát a repülőtéren Csi Peng-fej kínai külügyminiszter fogadta. Hibás váltóállítás okozta a Bécstől Párizs felé tartó Arlberg expressz karambolját — közölték csütörtökön a bécsi lapok. Osztrák területen a Vorarlberg tartományban fekvő Bludenznél Siegfried Vol- tolini forgalmi szolgálattevő rosszul állította a váltót, így a gyorsvonat egy álló szerelvénybe ütközött. A szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek egy halálos áldozata van: Josef Sommerauer vb- natvezető. Az összeütközés következtében az utasok közül 11-en könnyebbéin megsérültek. A szerencsétlenség miatt több órán át szünetelt a vasúti forgalom, de csütörtökön már menetrend szerint közlekedtek a vonatok. Az ausztriai Bludenz közelében kisfklott a Bécs—Párizs között közlekedő expresszvonat két utolsó kocsija. CIPRUS robbanások A ciprusi sziget déli részén levő Larnaca városéiban szerdán este újabb három dina- mitrobbanás történt. A robbanások — az előzőekhez hasonlóan, amelyek keddről szerdára virradóra rongálták meg Crivasz tábornok híveinek házait és gépkocsijait — ugyancsak anyagi károkat okoztak, de személyi sérülés nem történt. A városkát az utóbbi napokban izgalomban tartó merényletsorozat nyomán a rendőrség őrizetbe vett hat gyanúsított személyt. Ezek feltehetően egy — Makarvosz elnököt támogató — titkos szervezethez tartoznak. Megerősítette a rendőrség a Lar- naciai olaj finomító őrségéi is.