Somogyi Néplap, 1974. január (30. évfolyam, 1-25. szám)
1974-01-29 / 23. szám
Évi ISCO vagon keverék Dühében elvitte nyéssé válik, ha egy fülkében azt látja: a tolvajokkal szemben a posta úgy kénytelen véDefenzív közlekedés takarmánykeverőben A balator.iszeimesi takarmánykeverő üzetn a műút meilett áll. Enn'ik előnye különösen rossz időben érezhető, araikor a forgalmas ufáiktól távolabb fekvő üzsnu'ket aetm könnyű nragközieütem. Ide ilyenkor is eljut a termény, és a tápot sem nehéz elszállítani. Általában negyvennél« takarmány keverék készül itt. A múlt év augusztusában — ez sz egyik lqgfor- g?'masabb hónap volt — 23 féle granuált és 26 féle dar- cés bakairmányt készítettek. A takarmány alapanyaga, a kukorica, a takarmánygabona a termelőszövetkezeteiktől érkezik. Egy részét külföldről vásárolják, elsősorban az olyan adalékanyagokat — —, melyek nálunk nem találhatók meg. Vásárolnak csöves kukoricát a magántermelőktől is. Itt a helyszínen morzsolják egy cséplőgépből átalakított szerkezet segítségével. A garathoz futószalag szállítja a terményt (1. kép). Az üzemiben két műszakban dolgoznak. Ha ssníki sem hiányzik, akkor a két műszak alatt 680 mázsa tápot készítenek. Az idén összesein, mintegy 1500 vágon keveróktakar- mányt gyártanak. Egyik termékük a zsíros táp. Ehhez e Kaposvári Húskombinát szállítja a zsírt, melyét megfelelő százalékban adagolnak a takarmánykeverékhez. Az egyes alkotóelemeket automata mérleg adagolja. Ezután a gőzüzemű granuláló préseli össze a takarmányt. Most már nincs más hátra, miint a kiöntőiga- rathoz tartaná a zsákokat, azután elszállításig a raktárba kerül a takarmány. A kész- és nyersáruraktár összesein 150 vagon termény és kever áktak ármány tárolására alkalmas. A belső anyag- mozgatást két elektromos targoncával oldják meg (2. kép). A termékeket elsősorban a fenyőéi és a siófoki járás mezőgazdasági üzemei vásárolják, legtöbbet a Balatoni Halgazdaság és az öreigiia<ki Állami Gazdaság. Egynapos telefon Ha Otthon véletlenül lelökném az asztalról a telefont, és összetörne a készülék, 750 forintos károm keletkezne. Ha az éjszalca sötétjét kihasználó vandál pusztítók ellopják a nyilvános utcai távbeszélő-készüléket, betörik az ajtó üvegét, vagy más módon megrongálják a fülkét, a postának 20—25 ezer forint kárt okoznak. Az ily módon keletkezett károk »előkelő« helyre teszik Somogy megyét, s különösen Kaposvárt. Horváth László központos osztályvezetőnek remeg a hangja az indulattól, amikor arról beszél, hogy nem tudnak lépést tartani a rongá- lókkal: képtelenek pótolni az ellopott alkatrészeket, a betört üvegeket. Néhány példa érthetővé teszi felháborodását. Január 15- én pótoltak egy ellopott készüléket a Mártírok terén — 16- án már nyoma sem volt a kézibeszélőnek. A fülkében a környék »találékony« lakói közül valaki moslékos vödröket tárolt. A belváros telefonfülkéi közül néha egyszerre nyolcban nem működik a készülék, mert szándékosan megrongálták, vagy elvitték a kagylót. Olyan eset is előfordult, hogy valaki kétforintossal akart telefonálni, s mert nem ment bele a résbe a pénz, addig ütötte az érmét, míg »sikerült« használhatatlanná tennie a telefont. Egy szolgálatos rendőr az állomáson kapatos férfira lett figyelmes; édesdeden szunyókált az egyik pádon. Zakója belső zsebéből egy telefon- kagyló kandikált ki. Mint kiderült, taxiért telefonált előzőleg, s mert nem volt kocsi, dühében levágta a hallgatót. Ez egyébként gyakori eset. Az ember szájíze keserja majd valahol forintra váltani ... A posta a fülkékre drótbetétes ajtóüveget szerelt föl, amely nagyon drága. Nem sokáig maradt ép ez sem, sőt, ha már nem sikerül kitömi, elviszik még az ajtót is. A legfrissebb eset: a szántódi posta udvaráról elvitték a teljes készüléket. A kár 4700 forint, de ugyanitt, a posta előtti utcai fülkéből elvitték a kézibeszélőt is. Az érthetetlen pusztítás okozta felháborodáson túl anyagilag is jelentősen terheli a postát az ellopott alkatrészek pótlása, a javítási munkák. A múlt évben a megye területén 21 ezer 291 forintba került az ellopott alkatrészek pótlása. Ebből a kaposvári húsz nyilvános telefonra 19 ezer 940 forint jutott. (A Balaton déli partján felállított 40 fülkéből 1351 forint értékű alkatrészt vittek el.) Az alkatrészek pótlásához szükséges összeg évről évre emelkedik: 1965-ben 2446, 1969-ben 9370, a múlt évben pedig már csaknem húszezer forint volt. Mint Horváth László elmondta, többet is kifizettek volna, de egyszerűen képtelenek voltak követni a rongálok, tolvajok gyors és gyakori munkáját. A posta is jutalmat tűzött ki azoknak, akik elkapnak egy rongálót, de ez sem vezetett eredményre. Segítenek a rendőrök és a társadalmi aktívák is. Éjszaka azonban elhagyatottak az utcák. S ha valakinek sürgősen mentőkre vagy tűzoltókra lenne szüksége, csak üres fülkét talál, elmetszett zsinórral. Ez a kár pénzben nem is mérhető, hisz akár tragédia is következhet belőle. A nyilvános telefonokra természetesen nemcsak sürgős esetekben van szükség, hiszen pótolja a telefont azoknak, akiknek nincs a lakásukba beszerelve. A posta most azzal kísérletezik, hogy előfizetős nyilvános telefonokat szerel föl. Így próbálja érdekeltté tenni a készülékek megóvásában a város lakosságát. Úgy látszik, a védekezést a rongálókkal szemben szervezetté kell tenni, hiszen egy-egy lefülelt tolvaj még nem oldja meg a posta gondjait. Talán segíthetnének ebben a KISZ-szervezetek vagy az Ifjú Gárda is, mert ha így megy tovább, nyilvános utcai telefonkészülék nélkül maradunk. Mészáros Attila Ez maradt.. diekezni, hogy lánccal erősíti a készülékhez a hallgatót. A sima zsinórt elvágják, a gégecsöves vezetéket mindenestül elviszik, mert azt már nem vágja a bicska. A Kapos szálló halijának nyilvános készülékéről a perselyt lopták el. Nyilván nem tudta az illető, hogy a készülék tantusszal működik. Négyszázötven érmével lett »gazdagabb«, s ezt minden bizonnyal megpróbál■ KEI l iniisN ri története! i Ilii Kerlcay László összeállítása 9. A rendőrségre ebben az Időben is több bejelentés érkezett. Ámde egyrészt a detektívek és rendőrök hanyagsága miatt, másrészt egy véletlen eset következtében sikerült elkerülniük a leleplezést. Kristian Klobes trafikos ugyanis gyanút fogott. Neki Haarmann lakásával szemben volt boltja, s rendkívül gyanúsnak találta a sok suhanc ki-be járását a szemközt levő házban. Egy alkalommal el is mondta a szomszédjának, Lammers bádogosmesternek: — Hallod-e, Kari! Azt hiszem, sötét dolgok játszódnak le a szemközti házban. Ügy látom, hogy sokkal többen mennek be Haarmannhoz, mint amennyien kijönnek. A szomszéd válasza erőe az volt, hogy Haarmann valószínűleg az idegenlégióba szervezi be jó pénzért a fiúkat. Ez egy ideig elhallgattatta Klobes trafikost. Amikor azonban Haarmann egy ízben nála járt, mégis megkérdezte tőle: — Mondja, mit keres az a sok fiatal fiú a lakásán? Igaz, hogy az idegenlégióba adja el őket? Haarmannt nagyon/ megdöbbentette a kérdés. Sietve és rendkívül zavartan távozott a trafikból, s ezután nem is ment többé Klobes- hez szivart vásárolni, A KIDOBOTT TRAFIKOS A trafikosnak ez még inkább szöget ütött a fejébe. S amikor már többször is olvasott az újságokban arról, hogy fiatal fiúk tűnnek el a városból, a rendőrségre ment. Aznap épp egy darmstadti állami tisztviselő fia — aki keresztülutazott Hannoveren — tűnt el, és kérte a rendőrséget, hogy mutassák meg neki a fiú fényképét. A fénykép alapján pedig határozottan azt állította, hogy ezt az eltűnt fiút ő látta bemenni Haarmannhoz. Bejelentése alapján a rendőrség rögtön házkutatást tartott Haarmann lakásán, és mégis találta ott az elitűmt fiú felöltőjét. Haarmann azt állította, hogy a fiú csak nála aludt, s amikor távozott, akkor hagya ott a felöltőt. Néhány napig fogva tartották Haarmannt, a szerencsés véletlen azonban a gyilkosnak kedvezett. Ez a fiú ugyanis pár nap múlva jelentkezett a szüleinél. Ebben az esetben tehát nem történt bűncselekmény. Klobest nem nyugtatta meg a dolog. Továbbra is figyelte Haarmann lakását, és a gyanús körülmények miatt ismét följelentést tett a rendőrségnél. Ott azonban durván kiutasították, valósággal kidobták. Pedig ha meghallgatják, legalább tíz gyilkosságot akadályozhattak volna meg. A trafikos egy este ugyanis arra figyelt föl, hogy Haar- mann nagy zsákkal a vállán a folyópartra sietett. Ott terhét a folyóba dobta. Amikor kiutasították, a trafikos ezt az észrevételt akarta elmondani a rendőrségnek. A végzetes hanyagság következtében azonban a hannoveri fenevad tovább garázdálkodott. 1923. február 14-én két hannoveri prostituált is jelentkezett a városi rendőrségen. ahol Müller detektívnek a következő történetet mondták el. — Két nappal ezelőtt Haar- mann úr lakásán egy jóképű berlini fiatalemberrel ismerkedtünk meg. Ott volt Haar- mann úr lakótársa. Hans Grans is. Egy ideig beszélgettünk, énekeltünk, szórakoztunk, majd Haarmann felszólított bennünket, hogy hagyjuk1 el a lakást. Azt mondta: látogatót vár, egy rendőrfelügyelőt, s neki akar egy betörési ügyben tájékoztatást adni... Mi ketten, valamint a berlini fiatalember és Hans Grans elmentünk táncolni, szórakozni, majd a fiatalembert visszakísértük Haarmann lakásához. Ez a fiatalember azóta eltűnt. Müller rendőrfelügyelő felháborodottan utasította el a lányok bejelentését, hogy ilyen ostoba dolgokkal ne zaklassák őt. — Mit gondolnak, a rendőrség azért van, hogy az utcalányok meglépett szeretőit előkutassa? »TALÁN EMBEEHÜS« A lányok nem rettentek meg a felügyelő szidalmaitól. Hozzáfűzték még az elmondottakhoz, hogy másnap reggel, amikor takarítás céljából Haarmann lakásán jártak, még látták a fiatalembert. Az ágyban feküdt, mozdulatlanul, behunyt szemmel és ha- lálsápadtan... — Érdeklődésünkre Haar- mann azt válaszolta, hogy beteg a fiú és aludni akar. Majd az ágyhoz ment és ráhúzta a fiú fejére a takarót, s bennünket kiküldött a szobából. Este ismét ott voltak a lakásban, a fiú viszont már nem volt ott. Az asztalfiókban azonban megtalálták a berlini fiatalember pénztárcáját és cigarettaszipkáját. A faliszekrényben pedig egy nagy fazékban húsdarabokat, amelyekből két diarabot magukkal hoztak. — Talán emberhús — mondták a felügyelőnek. (Folytatjuk.) TÄVOLMARADÄg é3 távolságtartás — ez a defenvíz közlekedési taktika lényege, egyik meghirdetője, dr. Ge.- hard Munsch szerint. S csaknem háromszáz oldalas könyvben (benne a közismert »tízparancsolattal«) magyarázza a korszerű, a korábbinál biztonságosabb gépjármű- használat és a helyes gépkocsivezetői magatartás legfontosabb összetevőit. Aki nem csupán tételeit kívánja »bevágni«, hanem tanulmányozza, sőt: hajlandó elfogadni a könyv szemléletét, alighanem kevésbé »ön- és közveszélyesen« közlekedik majd. Hogyan? Hát az országutakon, a városi utcákon, tereken valóban ilyen fékevesztett lehet a másféle közlekedés? Nem túlzó merészség a nem kellően korlátozott gépkocsit kényszerzubbony nélkül száguldozó őrülthöz hasonlítani? Ha nem tudjuk a kezünkre adott gépet humanizálni, az legkisebb mulasztásunkat, idegességünket, pontatlanságunkat azonnal »felnagyítva«, megsokszorozva tükrözi visz- sza. A tükör mélye viszont — az utak, országutak valósága — mi magunk vagyunk: gyalogosok vagy gépkocsival haladók; valamennyien egyformán törékeny emberek. Akik akkor is bűnhődhetünk ebben az oly gyakran nem kellően fegyelmezett közlekedési »ítélethozatalban«, ha teljesen vétlenek vagyunk! A defenzív vezetési szemlélet épp ez utóbbi okok miatt mellőzi a »kinek van igaza, kinek nincs?« című, a balesetek megtörténte után immár merőben elméleti kérdés-felelet vizsgálódást. Akit a forgalom egyszer is átpréselt a maga »húsdarálóján«, annak nincs alkalma többé moralizálni. A közlekedésben ugyanis nincs »erősebb« és »gyengébb«. Édeskeveset ér az agresszivitás, hiszen az áldozatok listáján egyaránt szerepelnek erőszakosak és határozatlanok. Alii tehát dodzsempályának nézné a mindig valahová és valamiért igyekvő motorizált világot, az alighanem elfelejtette a közlekedési kétszerkettőt. Nem jogi harc folyik az utakon, amelyben mindenáron érvényesíteni kell saját vélt vagy valóságos érdekeinket, hanem puszta előrehaladás, mindenféle értelmetlen kivagyiság nélkül. Az összetört kocsi, az oly sokszor haf- lott, olvasott gyászjelentés vagy baleseti krónika a defenzív vezetés létfontossága melletti mindennapi, egyszerű érvelés. De talán még helyesebb lenne, ha nem is csupán az ilyen gépkocsivezetés hasznát bizonygatnánk. A korszerű és biztonságosabb közlekedéshez nem elegendő a négy keréken járók még oly kitűnő tájékozottsága, udvariassága, tehát szinte tökéletes »távol- maradása és távolságtartása« Az utcákon és az utakon gyalogosan is ott vagyunk valamennyien, s valljuk meg, olykor a legelemibb közlekedési ismeretekkel sem rendelkezünk, hiszen nem kell a gyalogos KRESZ-ből vizsgáznunk. Ösztönös óvatosságunk segít át szinte a legendás hályogkovács öntudatlan biztonságával a válságos közlekedési helyzeteken. A mai forgalomban autósnak és járókelőnek egyformán tudnia kell: olyan áramlás részei vagyunk mindannyian, amelyben valóban életre-halálra felelős mindenki mindenkiért! S miután ahány gépkocsivezető, annyiféle, és természetesen gyalogos sincs két egyforma, ráadásul a közlekedés egyéb körülményei is szüntelenül változnak, valamilyen állandó készen’éti és előzetes biztonsági állapotban kell közlekednünk. Ami természetesen korántsem jelent semmiféle különleges felajzottsá- got, csak számos nyugodt, jó beidegződést, felkészült reflexet, megfelelő gyakorlatot. EGYFAJTA általános közlekedési szemléletmódosulásról beszéltünk tehát. Olyan — járművezetőre és gyalogosra egyaránt vonatkozó — viselkedésről, melyben az észszerű és céltudatos közlekedési magatartás természetes része az általánosabb erkölcsi előrehaladásnak. önismeretre és egymás iránti tiszteletre gondolunk, melyben a távolmaradás és távolságtartás voltaképpen közlekedés. Egy úticélhoz, felnőttebb önmagunkhoz. Nádor Tamás
