Somogyi Néplap, 1973. december (29. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-09 / 288. szám
Az egészséges táplálkozásról A yesebetegek diétája terjedelmi okok nem teszik lehetővé, hogy valamennyi vesebetegségről szóljak, és részletes^ mindenre kiterjedő ét- rendi tanácsadással szolgáljak. Így csupán a leggyakrabban előforduló, gyulladásos és köves vesebajok esetén alkalmazandó diétát ismertetem, fő vonásaiban. A vese betegségei közül a gyulladásos folyamatok károsítják a legnagyobb mértékben a vesék kiválasztó működését. Ennek következtében a vizelet mennyisége jelentősen csökken, vagy súlyosabb esetben teljesen meg is szűnik. Ha ez több napig tart, »húgyvérűség« keletkezik, mely súlyos, élet- veszélyes állapotot jelent. A heveny vesegyulladásban szenvedő betegnek tilos fehérjéket, sós és csípős-fűszeres ételeket, valamint alkolholt fogyasztania. A fehérjék fogyasztása azért tilos., mert lebontásuk során belőlük keletkezik a legtöbb mérgező anyag. Az erős fűszerek pedig izgatják a vesék szöveteit, vérbőséget okoznak, és ezzel fokozzák a gyulladást. Hasonlóan kedvezőtlen hatást fejt ki az alkohol is. A só pedig vizenyő- képződéshez vezet. Az állati és növényi eredetű fehérje fogyasztása egyaránt tilos. A beteg semmilyen formában nem ehet húst, nem fogyaszthat tejet, sajtot, túrót és tojást sem. Hogy a fehérje és sóbevitelt a legkisebb mennyiségre csökkenthessük, a betegség kezdetén 4—5 napig koplaltatjuk a beteget, csupán gyümölcsöt adunk nyersen vágy kompot formájában. Az elfogyasztható folyadék mennyiségét mindig a betegség súlyossága szabja meg. A beteg a szóraját vízen kívül gyümölcslevekkel vagy limonádéval is olthatja. 4—5 nap után — amennyiben a beteg állapota kielégítően javult — az étrendet bővíteni leheit burgonyával, rizzsel és sótla- nul készített főzelékekkel. Tekintve, hogy a só használata tilos, és az ízetlen ételek fogyasztása elviselhetetlen, olyan anyagokat kell az ételek ízesítéséhez használni, amelyek á veséket nem izgatják. Ilyenek a kömény, az ánizs, a kapor, a petrezselyem, az ecet, a citromlé, de felhasználható az édes paprika is. Tilos az ételek ízesítése erősen, csípős paprikával, borssal, tormával és mustárral. Ha a beteg további javulása lehetővé teszi, fokozatosan engedélyezzük a tojás és a tej fogyasztását, később pedig a könnyén emészthető húsféleségeket Az étrend bővítést a beteg alapos vizsgálata alapján mindenkor az orvos határozza meg. A diétás kezelést mindaddig folytatni kell, míg a beteg meg nem gyógyul. Ez bekövetkezhet két hónap alatt, de eltarthat két évig is. Ha a vesegyulladás idültté válik, hosszú éveken, sőt évtizedeken ót tartani kell a vesekímélő étrendet. Ebben az esetben a fehérjék fogyasztását mindaddig engedélyezzük, amíg veseelégtelenség tünetei nem jelentkeznek, de felhívjuk a beteg figyelmét, hogy kerülje az erősen sózott, füstölt és fűszeres húsok, illetve húskészítmények fogyasztását. A tömény szeszes italok káros hatásúak. Amennyiben veseelégtelenség tünetéi alakulnak ki, a fehérjéket teljesen eltiltjuk. Ha a betegnek vizenyői vannak, a sóbevitelt is korlátozni kell. Krónikus veseelégtelenség során a folyadék fogyaszÁz Iskolatelevízió műsora december 11-töl 16-ig Kedd: 8.05: Élővilág (ált. isk. 8. oszt.): A légzés 9.00: Énekeljünk együtt! Kicsi öz, jöjj ide! 9.06: Környezetismeret (ált. isk. 3. oszt.): A kis bicebóca. 9.55: Történelem (ált. isk. 5. oszt.): Az athéni demokrácia. 11.05: Történelem (ált. isk. 6. oszt): Az aranyforint. 11.55: Matematika (ált. isk. 7. oszt.) : A tört mint hányados. IS.35: Élővilág. (Ism.) 14.30: Énekeljünk együtt. (Ism.) 14.35: Környezetismeret. (Ism.) 15.25: Történelem. (Alt. isk. 5. oszt. — Ism.) 16.25: Történelem. (Ált. isk. 6 0«zt. — Ism.) Szerda: 9.20: Kémia (középisk. L oszt.): A hidrogén. 9.55: »Korunk fo tartalma«. A tv politikai tanfolyamának adása a honvédség részére. (Ism.) 10.15: Falak között. Magyarul beszélő lengyel tv-film. (Ism.) 11.45: Játék a betűkkel. (Ism.) Csütörtök: 9.00: Énekeljünk együtt! A vonat... 9.05: Környezetismeret (ált. isk. 2. oszt.): Hogyan közlekedjünk helyesen? 14.30: Énekeljünk együtt! (Ism.) 14.35: Környezetismeret. (Ism.) Péntek: 8.05: Matematika (ált. isk. 8. oszt.): A hasonlóság. 8.40: Angol nyelv: Üzlet a Park Streeten. 9.05: Magyar irodalom (ált. isk. 8. oszt.): Móricz Zsigmond: »Életet kívánunk, valószínűt, nyerset« ... II. rész. 9.55: Élővilág (ált. isk. 5. oszt.): Madárvédelem. (Ism.) 11.05: Fizika (ált. isk. 8. oszt.): Az izzólámpa. 12.10: Német nyelv (középisk. I—II —III—IV. oszt.): Kirándulunk. 13.35: Matematika. (Ism.) 14.30: Magyar irodalom. (Ism.) 15.25: Élővilág. (Ism.) 16.25: Fizika. (Ism.) Szombat: 9.20: Kémia (középisk. I. oszt.): Az oxigén. 9.50: Rólad van szó. Fiatalok önismereti műsora. (Ism.) Vasárnap: 9.00: Német nyelvtanfolyam: Tsz-elnököt keresünk. ÉRTESÍTÉS! Értesítjük T. kereskedelmi ügyfeleinket, hogy vállalatunk vas I. raktárában (Zalka Máté u. 18. sz.) / 1973. 'december hó 27-től 1974. január 12-ig leltárfelvételt tartunk A raktárunkban lévő cikkekből, — így épületbútor- vasalás, zár, lakat, — zom., horg. és alu. edény, valamint minaermernű háztartási gépekből, cikkekből, eszközökből a fenti időpontban az árukiadás szünetel. aMMss VÁLLALAT KAPOSVÁR — ZALAEGERSZEG (93890) tását csökkenteni nem szabad, mert a beteg állapotát ez súlyosbítja. Ennek elkerülésére bő folyadékbevitelt ajánlunk. Vesemedence gyulladás esetén legfontosabb a só, az erős fűszerek és az alkohol eltiltása. Vannak vesebetegségek, melyekben olyan nagyfokú a fehérjeveszteség, hogy csak fehérjebő táplálással lehet biztosítani a szervezet fehérjeszükségletét. Ilyen esetekben bőven kell könnyen emészthető húsokat adni. A veseköves betegek száma napjainkban szaporodik. A diétás előírások elsősorban a kő újraképződésének megakadályozását szolgálják Heveny görcsroham’ alatt a nagy fájdalom és az ehhez társuló hányinger miatt úgy sem kíván enni a beteg. Köves rohamot követően legfontosabb, hogy 'bőségesen, napi több liter mennyiségben fogyasszon folyadékot, mert ezzel a »víz- lökéssel« szerencsés esetben elősegíthetjük a vizelet elvezető rendszerében megakadt kő távozását. A bő folyadékbevitel a kő újraképződését is lassítja. A meglevő kövek sószegény étrend mellett kevésbé növekednek. Régebben — a vesekövek kémiai összetételétől függően — szigorú tiltó étrendet írtak elő. Ma már nem ragaszkodunk ehhez, de a betegek figyelmét felhívjuk, hogy pl. urátkő esetén tartózkodjanak a belsőségek (máj, vese, velő), valamint a vad- és vörös-húsok túlzott mértékű fogyasztásától. Nem javasoljuk a csokoládét és kakaót sem. Kívánatos, hogy a betegek több gyümölcsöt és főzelékfélét iktassanak étrendjükbe. Jó hatásúak az alkalikus (lúgos) vegyhatású ásványvizek. Calciumo-t tartalmazó kövek esetén tanácsos kerülni a kakaó, csokoládé, tea, feketekávé, sóska, spenót és paradicsom túlzott fogyasztását. Foszfáttartalmú köveknél arra kell törekedni, hogy a vizelet savanyú legyen, ezért ebben az esetben bőséges hústáplálkozást ajánlunk. Korlátozzuk a főzelékfélék és friss gyümölcsök fogyasztását. Ivókúra céljára savanyú ásványvizeket javasolunk. Hangsúlyozni kell, hogy az ismertetett étrendi előírásokkal a vesekőképződést megakadályozni nem lehet, csupán csökkenthetjük a kőképződés gyorsaságát A fentiekből is kitűnik, hogy megfelelő diétát csak az eltávozott, vagy műtéttel eltávolított kövek kémiai összetételének gondos meghatározása után írhat elő az orvos. Dr. Szabad«» Rezső (Következik: A szívbetegek helyes étrendje.) Ahol a divat születik Az OKISZ labor 16 tervező müvirwe évente 3—1 ezer modellt kreál a szövetkezeti ipar divatszalonjai és a konfekció- ipar részére. Képünkön a divattervezők anyagot választanak az egyik divattervhez. Éva almája Az északi országokban — például Svédországban — kétszer, háromszor több almát fogyasztanak, mint mi, az almáskertek hazájában. Északon a mi almánk »déligyümölcsnek*' számít, amit jó pénzért importálnak. Itthon viszont még most, a téli hónapokban is 6—8 forintért exportminőségű kapható, de 5—6 forintért is nagyon jó, étkezési alma vásárolható. Mégsem becsüljük eléggé ezt az olcsó gyümölcsöt, nem fogyasztunk belőle eleget, pedig naponta egy kiló alma sokkal egészségesebb, mint egy fekete vagy egy csomag cigaretta. Azt, hogy vitamindús tápértékét januárig megtartja, még az iskolásgyerek is tudja. Fogyaszthatjuk nyersen, étkezés után. Vannak, akik azt mondják, hogy reggel, étkezés előtt egy alma kitűnő étvágyat csinál. A fogyókúrában játszott szerepe közismert: a heti egyszeri »almanap-*• jótékonyan hat a testsúly csökkenésére. A reszelt alma felnőttek, gyerekek emésztését egyaránt elősegíti. Minden háziasszony többféle módját ismeri az alma felhasználásának: készítenek belőle kompótot, levest, főtt húshoz szószt (ez lehet édes, csípős, savanykás — tetszés szerint), betegeknek könnyen emészthető pürét, nem is szólva az almás sütemények sokféle változatáról. Sokan használják a húsételek készítésénél is. Kívánatos lenne, hogy sok almát fogyasszunk elsősorban nytrsen, de változatosan, más formában is. A töltött alma készítése például igen egyszerű: tálalva nagyon gusztusos. A megtisztított és félbevágott almát kanállal kifaragjuk, majd cukros, citromos vizet forralunk. Ebben az almákat fedő alatt lassan ■megpároljuk, utána kiszedjük és hűlni hagyjuk. Tölthetjük mazsolával, cseresznye vagy meggy befőttel. Végül vaníliák:é mel öntjük meg. Sz. M. OTTHON lü! ES CSALÁD GYEREKEKNEK Vad Erdő vadja ide jár, ég madara ide száll. A föld, a zöld megfagyott, éhesek a szarvasok. etető Cinke, rigó magot kér, varjúnép is ceresgél. 5z, nyúl, mókus mind jönnek: népe a nagy erdőnek. Postai «zolgáItat as< >k A RÉTHELYI ARANYKALÁSZ MG. TERMELŐ- SZÖVETKEZET 1971. január 1-i belépéssel fölvesz — legalább i éves szakmai gyakorlattal rendelkező — 1 növényvédő szakmérnököt, 2 üzemmérnöki képesítésű szarvasmarhatelep-vezetőt, 1 mezőgazdasági gépészmérnököt, 2 üzemmérnöki képesítésű gépüzemeltetőt Fizetés: megegyezés szerint Jelentkezés levélben — rövid önéletrajzzal — a tsz elnökénél. (13425) 1 2 3 4 5 6 aaaa ívni «»a« •na» 10“ I ' ««aa aaaa aaaa 1 9 j aaaa ««a* *a«t* 14 11 :::: kk 12 1.4 aaaa JBBB :::: 15 aaaa «!! “ 16 aaaa .... 19 17 sss* ÍÍBB . .... 20 aaaa ! itatta | aaaa 21 22 s::: ■ ■UN 23 24 25 26 20 naaa •aaw aaaa aaaa 29 aaaa ■■■■ :::: 27 a*ak ' ■■■■ saaa aaaa 3U iH: ■■■■ 31 ... 132 aaaa aaaa VÍZSZINTES: 1. Békaporonty. 7. Tejtermék. 9. Megfejtendő. 11. Létezik. 12. Fizetéseket. 15. Visszafelé város a Duna mellett. 16. Margarin. 17. Kártyalap. 1*. Megfejtendő. 19. írásaiból éj. 20. Élesít. M. Sok beszéd, nem a legszebb szóval. M. Egyes növények termése. 25. Megfejtendő. 27. Női név becézve. < 28. Ez oroszul. 30. Állóvíz. SÍ. Egylet a Pál utcai fiúkban. 32. Lám. FÜGGŐLEGES: 1. Táplál. 2. Mulatság. 3. A kör része. 4. Hibát követ el. 5. Vízi átkelőhely névelővel. 6. Álarc közepe. 8. Irodalmi műfaj névelővel. 10. Megfejtendő. 13. Ki vásárolja? 11. Talált fele. 15. Megfejtendő. 17. Az eladás'tárgyát. 18. Szárnyasait. 19. Idát becézve. 22. Éppen hogy. 24. Nehéz fém. 26. Víz betűi keverve. 29. Te meg a többiek. K. J. Beküldendő: a vízszintes 11., 22., 32. és a függőleges 6., 10. számú sorok helyes megfejtése. Beküldési határidő: 1973. december 14-én, pénteken délig. A szükséges sorokat levelezőlapon küldjétek be, s írjátok rá: »Gyermek- keresztrejtvény«. Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: Berlioz; Kacsóh; Eiffel; Zivatar; Galvani. Gyurkovics Tibor: Üveggolyó című könyvét nyerték a következő pajtások: Bulecza Ildikó, Pataki Péter, Kaposvár; Dorcsi Tünde, Nagyatád; Pap Gábor, Polány. A könyveket postán küldjük el. Somogyi Néplap