Somogyi Néplap, 1973. december (29. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-09 / 288. szám
Hernyótalpas hómobil látható a »Hóvihar« elnevezésű modell. Kéthengeres, 35 lóerős, léghűtéses motorjával 60 km-es óránkénti sebességet ér el. Párnázott ülésén két személy számára van hely, illetve kisebb teher szállítására is átalakítható. A jármű a magas hóréteg tetején siklik; a súly jól eloszlik a nagy felületű, gumis hernyótalpakon. A tartós, nagy havazások idején a hótakaró hosszú hónapokra befedi az utakat a Szovjetunióban, s a tisztításuk reménytelen vállalkozásnak látszik. Régebben az állatokkal vontatott szán volt az egyedüli közlekedési eszköz, most viszont egyre inkább motorizált járművek, »hómo- bilok« váltják föl. A képen Mit kutat az interkozmosz? — Mikor rajtol a rakéta? A mérnök az órájára pillant: — Tizenhét perc múlva a világűrben leszünk. Jelen esetben a rajtot nem kíséri a hajtóművek mennydörgő hangja és a vakító láng. Szakmai nyelven komplex próbának nevezik, s a tényleges fellövést előzi meg. Hogyan fest egy ilyen láthatatlan, hallhatatlan rakétarajt? Az űrrepülőtér zöld mezején sárga színnel rajzolt kör közepén áll az »objektum«, jelen esetben az »Interkozmosz— 10« űrlaboratórium. A műszerekhez JMjliÜett vezetékek, kábelek .az objektum körül elhelyezett műszerasztalokhoz vezetnek. Ügy látszik, mintha a szputnyikot eltéphetetlen szálak fűznék a földön maradó berendezésekhez. Valóban így is van, amikor a rakéta több száz kilométerre a föld felszíne fölé emeli az űrlaboratóriumot, a műszerek az információs csatornákon keresztül állandó összeköttetésben maradnak az irányító központtal. A Kozmosz—10 űrlaboratórium rendeltetése: az ionoszféra és a mágneses tér elektromágneses kölcsönhatásának tanulmányozása. L. Vanyjan professzor, a szocialista országokkal közösen folytatott légköri kutatás szovjet részlegének a vezetője így foglalja össze a feladat lényegét: — Az ionoszférában — 100— 150 kilométeres magasságban — vízszintesen áramló intenzív elektromosság figyelhető meg. Ez alakítja ki az elektromos rétegeket. A jelenség már régóta ismert. Azt is tudjuk, hogy földünk mágneses terében az elektromos áram függőlegesen terjed. Hol és miképpen jön létre az elektromosság? Egyes tudósok véleménye szerint a függőleges elektromos áramlás közvetlenül az ionoszférában keletkezik, mások i feltételezése szerint a mágneses térből áramlanak. Bármelyik feltevést fogadjuk is el, pontosan ki kell derítenünk az elektromosság keletkezésének az okait. Olyan elmélettel is találkozhatunk, miszerint a mágneses térben, a napszél frikciós hatására jön létre az elektromosság. Korábban az ilyen elméletek örökre elméletek maradtak volna. Ma már a bizonyításhoz — vagy cáfoláshoz — megbízható eszközök, az űrlaboratóriumok állnak rendelkezésünkről Néhány évvel ezelőtt abban a szerencsében volt részem, hogy részt vehettem az Inter- kozmosz-sorozat első űrlaboratóriumának a fölbocsátásában. A mostani immár a tizedik. Megkértem B. Petrov akadémikust, a Szovjet Tudományos Akadémia Interkozmosz- tanácsának elnökét, hogy mondjon néhány szót a szocialista országok együttműködéséről • a kozmikus térségek meghódításában. — Első kísérleteink, hogy úgy mondjam: tapogatódzó jellegűek voltak. Tanulmányoznunk kellett a partnerek lehetőségeit és tudományos érdeklődésük körét, hogy a kutatások fő irányvonalát meghatározhassuk. Ma már szilárd műszaki bázisra támaszkodhatunk; a szocialista országokban jeles tudósokból álló közösségek segítik a közös cél elérését: a természeti folyamatok egyre mélyebbre tapintó vizsgálatát. Az Interkozmosz-soro- zattal végzett kutatásaink nagy eredményeket hoztak, egy sor jelentős fölfedezéshez vezettek. Az »Interkozmosz— 10« űrlaboratóriumnak is nagyon érdekes, ma még rejtélyes jelenségeket kell tanulmányoznia. , A próba után a rakéta éjszaka rajtolt. A kilövellő lángok egy pillanatra megvilágították a téli tájat, majd kihunyt a fény; az éjszaka sötét fátyla eltakarta előlünk a magasban suhanó rakétát. J. Apencsenko Nincs ötös a lőttén A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 40. játékhéten öttalálatos szelvény nem érkezett. Négy találatot 51 fogadó ért el, nyé- reményük egyenként 90 537 forint. Három találata 5422 fogadónak volt, nyereményük egyenként 426 forint. A két-' találatos szelvények száma 159 335 darab, ezekre egyenként 18 forintot fizetnek. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. — Dr. Csikós Nagy Béla államtitkár, az Országos Anyag- és Árhivatal elnöke tart péntek délelőtt 10 órakor előadást a Latinca Sándor Művelődési Központban. A termelői és fogyasztói árképzés helyzete címmel. Az előadásra a gazdasági vezetők fórumán kerül sor. — A Delta szerkesztői és olvasói találkoznak holnap délután fél 5-kor Kaposváron, v a Kilián György Ifjúsági és Űttörő Művelődési Központban. A Delta című folyóirat és televíziós műsor munkatársaival beszélgethetnek az érdeklődők. A beszélgetésen kívül egy Delta filmet is vetítenek. ■— Mi leszek, ha nagy leszek? címmel' gyermekraj z- kiállítás nyílik holnap a megyei művelődési központban a kaposvári Tóth Lajos Általános Iskola úttörőcsapatának rendezésében. — Berták Lászlót, a vései születésű írót, költőt hívták meg baráti találkozóra Böhö- nyére a Hazafias Népfront és a községi könyvtár, valamint a községi tanács. A holnap este sorra kerülő író—olvasó találkozón 'Bertók László műveiről. köztük a most megjelent Így élt Csokonai Vitéz Mihály című könyvéről beszélgetnek. — Javul a szolgáltatások színvonala Kaposváron. Három évvel ezelőtt mindössze 6 elektromos háztartási gépet javító szerviz működött a városban, ez év végén pedig már tizenhét áll a lakosság szolgálatára. — Húsz pénzbeszedő járja rendszeresen a Dél-dunántúli Áramszolgáltató Vállalat üzemigazgatóságának területét Somogy megyében. Közülük hat dolgozik Kaposváron és egy-egy alkalommal közel 1 millió forint áramdíjat szednek be. V — 208-ról 480 kilowatt órára nőtt egy-egy háztartás átlagos áramfogyasztása hét év alatt megyénkben, bizonyítva, hogy milyen mértékben szaporodnak a családokban az elektromos árammal működő eszközök. Életet mentett a malom mája Bonnban egy fertőző máj- gyulladással súlyos állapotban kórházban fekvő asszony életét a kölni állatkert egyik kutyamajmának májával mentették meg. A beteg fiatalasszony állapota a kórházba szállítás után fokozatosan romlott, majd beállott a kóma. A Gütgemann vezette orvoskollektíva ekkor elhatározta, hogy a beteg vérkeringésébe egy mesterséges vasét és a kutyamajom máját kapcsolja be. 11 órai kezelés után a páciens visszanyerte eszméletét és állapota azóta mind jobb. Ingajánlatunk férfiaknak: műszálas ing (kockás) 159,— Ft. mintás nyloning 160,— Ft. műszálas ing (mintás) 152,— Ft, flanelling 96,50 Ft. Különböző divatingek nagy választékával várják vevőiket a Somogy megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat divatáru-szaküzletei. (13443) — Fapp Árpád: A szinkron című versét közli a Jelenkor decemberi száma. — Költségvetési üzemek tapasztalatcseréje. Barcson, a járási hivatal tanácstermében a megye költségvetési üzemeinek vezetői képviselői találkoznak kedden. A HVDSZ és a Megyei Tanács Építési, Közlekedési és Vízügyi Osztálya által rendezett ankéton a költségvetési üzemek szerepéről, feladatairól, ez évi munkájukról beszélgetnek, cserélik ki tapasztalataikat. — 8000 méter fenyőfa. Alaposan felkészült a karácsonyi fenyőfa-vásárra a Sió Áruház. Az erdőgazdaságoktól 8000 méter fenyőfát rendeltek és árusítását már a napokban elkezdik. — Divatbemutatót rendez holnap (december 10-én) a siófoki áfész nőbizottsága és a Sió Áruház a Balaton cukrászdában. A műsorban föllépnek: Koós János, Dékány Sarolta, Jancsó Péter, Szikora Jenő, Marek Miklós, valamint az áruház dolgozói. A női és férfiruhákat a Sió áruház KISZ-fiataljai mutatják be. A bemutató 19 órakor kezdődik. Mindenkit szeretettel vár a szövetkezet vezetősége. „Vendégek“ a téli Balatonon Tömegesen tanyáznak a különféle vízimadarak a Balaton nádasokkal fedett, szélvédettebb helyein. A vetési ludak főleg éjszakára térnek vissza a mező- gazdasági területekről. A nádasok mentén százával találhatók teknő alakú mélyedések; vetési ludak testmelegétől kiolvadt »jégfészek-«. Népes csapatokban megérkeztek északi hazájukból a termetes vadlibák, a nagylilik is. Az Északi-tenger vidékéről kercerécék, a Szovjetunió tundrás tájairól pedig kontyos récék jöttek telelésre. Ezek a vadmadarak a jégmező »oázisában«, az öblök vízfoltjain tartózkodnak legszívesebben. Az utóbbi napokban beköszöntött enj/hülés megélénkítette a madártanyák életét. 9 VASÁRNAP Natália A várható időjárás ma estig: erősen felhős idő, csőkkel, a Dunántúlon havas eső, havazás is lehet. Elénk, időnként erős déli, délnyugati, vasárnap a Dunántúlon északnyugatira forduló szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma: 5 fok körül lesz. — Budapesti üdülési szervez a télen a mezőgazdaságban dolgozó fiataloknak az Express Ifjúsági es Diákutazási Iroda, az OIOT és a KISZ. Az első húsz tagú somogyi csoport tegnap utazott el a fővárosba, ahol a Hotel Ifjúság vendégei lesznek. . — Száznegyvenen tanulják a személygépkocsi-vezetést két párhuzamos tanfolyamon a KPM autóközlekedési tanintézetének megyei iskolájában. A vezetési gyakorlatokra Skoda és Zsiguli gépkocsik állnak rendelkezésre. A vizsgák január közepén lesznek. — Elromlott egy benzintöltő automata az olajválság kellős közepén az angliai Wort- hingban. A hiba nem úgy értendő, hogy elmulasztotta kiadni a benzint, hanem úgy, hogy nem »kért« pénzt érte. A tulajdonos' akkor kapott észbe, amikor 700 literes kútja már teljesen kiürült. »Biztos, hogy. a sofőrök megtelefonálták egymásnak a jó hírt: bennünket persze kihagytak« — mondta kissé kesernyésen az automatát üzemeltető garázstulajdonos. 365 évvel ezelőtt, 16U8. december 9-én született John Milton angol klasszikus költő, a polgári forradalom eszméinek harcos hirdetője. Polgári családból származott, radikális protestáns környezetben nevelkedett. Hihetetlen energiával tanult, s már fiatalon kitűnt tehetsége. A cambrigde-i egyetem elvégzése után olaszországi tanulmányútra ment, amelyről 1639- ben — a forradalmi események hírére — visszatért hazájába. Az ekkor már kiváló költő munkásságát a forradalom ügyének szentelte: 1649-től mint Cromwell közvetlen munkatársa a diplomáciai ügyeket intézte. Emellett tudományos elmélyültséggel megírt röpira- tokban és pamfletekben küzdött a püspökök, az egyház elnyomó uralma ellen, a teljes vallási, politikai és sajtószabadságért, egyház és állam különválasztásáért. A túlhajtott munka következtében teljesen elvesztette szemevilágát. A forradalom bukása után egy ideig bujdosott, majd kegyelmet kapott, de visszavonult a közélettől. Ebben a korszakban születtek hatalmas költői alkotásai; Az elveszett * paradicsom és A visszanyert paradicsom, valamint Sámson című klasszikus lírai dráma. No gyerekek, minden rendben van, indulhatunk! (A Sternből) — Közel 1 millió forintos forgalmat bonyolított le novemberben Kaposváron az állami gazdaságok minatboltja. A forgalom 70 százaléka hentesáruból származott. Elsősorban a felvágottakat, a füstölt árut és a zsírszalonnát vásárolták nagyon sokan. — Háromszázötven dolgozójának acott kitüntetést és jutalmat tegnap este a Kaposvári Húskombinát. Az ÉDOSZ művelődési házban rendezett estén részt vettek a kiváló dolgozók és a szocialista brigádok, illetve család tagjaik is. — Bencze Ilona és Maros Gábor sanzonestjét kedden este rendezik meg a megyei könyvtárban. — Vigyázni kell a téli, csúszós utakon! Az AFIT-tól kapott hír szerint több gépkocsi vár javításra, mert a november végi hirtelen fagyok idején a vezetők nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel haladtak az országutakon. — A Húskombinát értesíti a kedves vásárlókat, hogy pecsenyekacsa készlete kifogyott. (93950) Célhoz ért a szöv et hernyószántaipas Az Antarktiszon dolgozó szovjet sarkkutatók hernyószántaipas »vonata« pénteken elérte a Vosztok kontinentális állomás »hideg pólusát«. Másfél hónappal ezelőtt tíz vontatókocsi indult el a Mir- nij obszervatóriumból a Pra- va partra fűtőanyag-, élelmiszer- és tudományos műszer szállítmányokkal a legtávolabbi szovjet állomás »telelő« munkatársai számára. A hernyószántaipas vonat útja az Antarktiszon dolgozó kutatók váltását és a tudományos bázisok ellátását biztosító hagyományos tavaszi szállítási akciók részét képezi. — Szorosabb lesz az együttműködés a jövőben a Kaposvári Városi Tanács művelődési osztálya, a szakmunkásképző intézetek és az általános iskolák között a pályaválasztás megkönnyítése érdekében. A közelmúltban létrejött megállapodás szerint a különböző szakmák megismertető sét már az általános iskola 5. osztályában kezdik. Súlyos szerencsétlenség Kaposvár külterületén figyelmetlenül vezette Skodáját a harmincéves, peremar- toni Vecsey Kázmér műszerész és elgázolta az úttest menetirány szerinti jobb oldalán gyalogló harmincegy éves, kaposvári Kővári Sándor segédmunkást, feleségét, ,a huszonhárom éves Kővári Sán- dornét és az ötéves, sántosi Orsós Erzsébetet. A férfi életveszélyesen, felesége könnyebben, Orsós Erzsébet pedig súlyosan megsérült. Kővári Sándor igen súlyos agy- zúzódást és koponyaalapi törést szenvedett, s az állapota változatlanul életveszélyes. A felesége könnyebb agyrázkódást kapott, hamarosan elhagyhatja a kórházat. Orsós Erzsébetnek a nyakcsigolyája törött el, s gyógyulásához hosszú időre van szükség. A rendőrség folytatja a nyomozást Vecsey Kázmér ellen. — Hazai és import teflon edények minden mértékben beszerezhetők a Kaposvár, Május 1. utcai vas-edény szak üzletben. (13441) Felhívjuk vásárlóink figyelmét, hogy telepeink az alábbi időben leltározás miatt zárva tartanak: Kaposvár, építőanyag-telep december 22-től január 5-ig, Kaposvár, tüzelőanyag-telep dec. 20-tól dec. 31-ig, Kaposvár, megrendelő iroda, dec. 20-tól dec. 31-ig, Csorna, december 22-től január 5-ig, Marcali, december 22-től január 5-ig, Balatonfenyves, december 22-től január 5-ig, Balatonboglár, december 22-től december 31-ig, Nagyatád, december 22-től december 31-ig, Barcs, december 22-től december 31-ig, Csurgó, december 22-től december 3i-ig, Tab, december 22-től december 31-ig, Siófok, december 22-től január 5-ig, Homokszentgyörgy, december 22-től december 31-ig. A fenti időpontokban mind a tüzelő, mind az építőanyag árusítása szünetel. Tüzelőanyagot Kaposváron, a Május 1. u. 84. és a Zrínyi utca 2. sz. alatti boltjainkban árusítunk a leltár idején is. Kérjük vásárlóinkat, hogy a szükséges tüzelőanyag beszerzéséről időben gondoskodjanak. Ka»wv4rt TÜZÉP Vállalat (13445)