Somogyi Néplap, 1973. december (29. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-02 / 282. szám
Félidő a labdarúgó IVB II-ben Az élcsoportban tanyázik, mégis adós maradt a K. Rákóczi A tavalyi bajnokságban elért negyedik helyezés után megnőtt az étvágy a Kaposvári Rákóczi táborában. Az 1972—73. évi bajnokságban úgy született meg a negyedik hely, hogy az első félidőben a Rákóczi ott volt a veszélyeztetett zóna szélén. Nagy ugrást jelentett a dobogó közelsége az esztendő végére. Ilyen előzmények után voltak akik nyíltan, mások titokban az NB I B lehetőségeit latolgatták. Tény az, hogy az idei bajnokságban a K. Rákóczi új légkörben vágott neki a küzdelmeknek. Közismert, hogy sok vonatkozásban új alapokra került a sortkör. Még sosem volt olyan szilárd bázisa, mint jelenleg. Az anyagiak mellett az erkölcsi alap is erősödött. Valóban elérkezett az idő, amikor — ha nem is rövid távon — célba lehetett venni a magasabb osztályt. A félidő eredményei alapján még minden lehetséges. Az éllovas Soproni Textiles csupán két ponttal vezet a K. Rákóczi előtt. A Fűzfő meg a Pécsi VSK egy ponttal előzi meg. Tehát ismét a negyedik helyen találjuk az együttest, de most az indulási alap más volt, mint tavaly tavasszal, így a negyedik hely értéke valamelyest mégiscsak kevesebb a múlt évi végeredménynél. A bajnokság rajtja előtt Mathesz Imre edzővel beszélgettünk. A sokszoros válogatott labdarúgó, aki most már nem újonc edző a Rákóczinál, elmondta, hogy megfelelő körülmények között készülhetett föl az együttes. Jogos a várakozás, hogy az együttes ott legyen az élcsoportban. A csapat az idén a legjobbaknak is méltó ellenfele. Nos, az edző jól látta. Akik végigszurkolták a mérkőzéseket, szívesen elevenítik fel az olyan találkozókat, mint a Székesfehérvár, a Bakony Vegyész, a Győri Dózsa vagy a Máza-Szászvár elleni. Egyikmásik mérkőzésen remekelt a csapat, ízelítőt adott tudásából. Négy-négy góllal terhelték meg a csatárok a szászvári meg a fehérvári hálót. Meg sem álltak hatig a Bakony Vegyész ellenében. Igen ám, de ezzel szemben ott van az idegenbeli eléggé gyászos sorozat. Csupán azért szerepel négy pont az idegenben szerzett mérkőzések listáján, mert »idegennek« számít a Rákóczi számára a cseri pálya is. Valójában Kaposváron kívül csak Szombathelyen, a sereghajtó SZSE Dózsa ellenében tudott két pontot szerezni az együttes. A másik öt találkozón alulmaradt. — Hogy történt mindez? — kérdeztük az edzőtől. — Ha idegenbe megyünk, elfogy a csapat hazai lelkesedése. Csak ennek számláid- í ra tudom írni a sorozatban elvesztett meccseket. Itthon sem volnam mindig elégedett a gárdával. Az, hogy hazai pályán kétszer »csak döntetlent■» értünk el, még nem jeA Rákóczi játékosai egy emberként örülnek a Sopron elleni gólnak. lent kisiklást. Az öt vesztett meccs azonban figyelmeztető. Kétségkívül közrejátszott az is, hogy nem tudtuk az eltávozott Savanyó Istvánt pótolni. A középpályán kulcs- pozíciót szántam Kövesnek meg Burcsának. Főként Köves okozott csalódást. Ö sokkal többet tud és többre képes. Még az sem mentség, hogy olykor gólt is lőtt. Kövesnek ezután kell megszolgálnia az előlegezett bizalmat. Burcsának szokatlan volt az osztálykülönbség, olykor elveszett a pályán. Azt reméltük, hogy gólokat fog rúgni, de ő ugyanúgy eredménytelen volt, mint Márton vagy a fiatal Horváth János. Ez utóbbival szembe tudnám állítani Kiss Lacit. Ez a fiatal játékos természetesen még nem kiforrott egyéniség, de hamarosan állandó szerepet kaphat az első csapatban. Persze, ha nem száll a fejébe a dicsőség. Támadósorunk 32 góljával előkelő helyet foglal el a rangsorban. Duschák maga tíz gólt lőtt, és mégis azt mondom, hogy az ö osztály zata sem elégít ki. Érthetet len nála a nagy formainga dozás. Olykor ellenállhatatlan csatár, aki nem marad adós a befejezéssel sem. Aztán — főleg, ha egy-két labdája nem sikerül — egész mérkőzésekre eltűnik. A fiatal csatárnak magának kell megtalálnia, hogy mi okozza nála a nagy formaingadozást. Szólni kell a védelemről is. Korábban a hátsó alakzat volt a legbiztosabb csapatrész Most olykor bizony átjáróház lett a közvetlen védelem. Jellemző, hogy ha idegenben a védők összehoznak egy gólt, akkor a csatárok képtelenek ezt a hátrányt ledolgozni. Egyénileg Németh, Kovács, Ágfalvi, Báli szereplésével voltam végig elégedett. Nagy Lajos meg Kiss László kevés mérkőzésen játszott, nem is rosszul. Mindenki más többé- kevésbé adós. Egyéves működésem alatt megismertem a rendelkezésre álló játékosanyagot. Sok ügyes fiú van a csapatunkban, de helytelen lenne olyan következtetést levonni, hogy együttesünk már megérett a bajnoki címre. Ügy módosítanám ezt, hogy elérhető közelségben van a bajnokság, és a helyzet kulcsa elsősorA SOMOGY MEGYEI TANÁCSI MAGAS- ÉS MÉLYÉPÍTŐ VÁLLALAT Kaposvár, Május 1. u. 52. sz.) ORTESITI ÜGYFELEIT, HOGY * ' BEINDÍTÁSA MIATT EP a telefonszámokban változások történtek. Az új telep telef onszáma: 11-050 'tt megtalálhatók: y • / Anyagosztály, raktárak, TMK, asztalos-, lakatosüzem, szakipari, víz-, fűtésszerelő építésvezetőségek, előregyártó üzem. (93802) ban a játékosok kezében van. Az őszi idényben néhány mérkőzésen a csapat igazolta képességeit. Tavasszal nem lesz könnyű, de ha nagyon nekirugaszkodunk, akkor ott leszünk az első helyért folyó harcban — mondta Mathesz Imre edző. A Rákóczi csapatában tizenkilenc játékos szerepelt az őszi idényben. Valamennyi mérkőzésen csak Németh, Balogh, Kovács és Duschák játszott. Tizennégyszer szerepelt Ágfalvi, tizenháromszor Báli, Köves, Márton, tizenkétszer Bürcsa, tizenegyszer Hegedűs, tízszer Kiss L., hétszer Nagy L., Pandurits, hatszor Horváth J., ötször Pintér, Bő- zsöny, négyszer Siklósi, Sze- beni, kétszer Hoffmann. A csapat góllövői: 10 gólos: Duschák. 8 gólos: Kovács. 4 gólos: Kiss. 3 gólos:. Nagy L. 2 gólos: Köves, Pintér. 1 gólos: Báli, Balogh, Ágfalvi. A K. Rákóczi csapatából az őszi idényben senkit sem állítottak ki. Kovács Sándor Megkezdődött az asztaliteniszezök felszabadulási emlékversenye Hagyomány már, hogy a város felszabadulásának évfordulójára; december 2-ra, megrendezik a megyeszékhelyen a felszabadulási emlékversenyt. A tegnap délután kezdődő rendezvény részvevői közül sokan még nem is éltek, amikor városunk felszabadult, hiszen a részvevők többsége a fiatalabb korosztályhoz tartozik. Eljött Kaposvárra a válogatottakon kívül a teljes magyar élmezőny. A versenyt két iskolában bonyolítják le. A Munkácsy Gimnáziun? tornatermében a Eérfiak, a Berzsenyi Dániel Általános Iskolában a nők álltak asztalhoz. Mind a férfiak, mind pedig a nők küzdelmét élénk érdeklődéssel kísérték a kaposvári asztalitenisz-barátok, hiszen a verseny már az első napon is igen színvonalas és izgalmas volt. A férfi páros mindjárt bomba- neglepetéssel kezdődött. A Katona—Séra (K. Vasas) páros megverte a Tímár—Papp párost. A második meglepetést a Nozicska— Tósa páros szolgáltatta, akik a Harangi-Rózsás páros ellen nyertek. Érdekesebb eredmények: Női páros: Merényi, Iváskó (BSE)—Galambos, Hernádi (31-es Építő) 2:1, Juhos, Kuchár (Statisztika)—Csőke (MÁV TI)—Zacher (KÖZÉRT) 2:1. A páros döntőt a Papp—Benke (Statisztika) játssza a Juhos— Kuchár párral. Női kizárásos: Iváskó (BSE)—Farkas (FTC) 2:0. Dobos (K. Vasas)—Magyar I. (KÖZÉRT) 2:1, Benke (Statisztika)—Váradi (K. Vasas) 2:0. A döntőt Iváskó játssza Benkével. I. osztályú női: Dobos (K. Vasas)—Szabó (FTC) 2:0, Juhos— Zalezák (BSE) 2:0. Férfi páros: Köcsis, Marosfi—Faházi, Velen- tics 2:0. Péter, Szálinger (K. Vasas)—Kollár, Bánkúti 1:2, Katona, Séra (K. Vasas)—Arató, Berta (PMSC) 2:0, Asztalos, Gutmaier— Nozicska, Tósa (Kilián) 2:0. Döntőbe jutásért Asztalos, Gut- maier—Katona, Séra 2:0, Kocsis, Marosfi—Kollár, Bánkúti '2:1. Kizárásos férfi egyes: Arató (?MSC) —Vancsura (Aknamélyí- 5) 2:0. Mohai (Szondi SE)—Né- leth (Szondi SE) 2:1. A felszabadulási emlékver- snyt ma folytatják. Mindét helyen már reggel 8 óra- >r asztalhoz állnak a to- ábbjutott asztaliteniszezők. döntő mérkőzéseket a késő M előtti órákban játsszák. NB I 4ZEOL—VASAS 1:1 (0:0) Vezetőséget választott a iMarótvÖigye Tsz Síi 1 Somogysámson és Somogy- zsitfa egyesült termelőszövetkezete sportköri közgyűlést tartott. A testkultúrára is nagy gondot fordító termelőszövetkezeti vezetők arról adtak számot, hogy a gazdasági munkák mellett milyen sporttevékenységet fejtett ki a tsz. Varga Árpád, a vezetőség tagja szólt a sikerekről, a gondokról. Az asztaliteniszezők a megyei bajnokságban derekasan helytálltak, a labdarúgók, a tekézők meg a sakkozók a járási bajnokságban bizonyították, hogy a kis sportkör fejlődik. Nem tudták viszont létrehozni a női kézilabdaszakosztályt. Akadtak problémák a tagdíjak befizetéséné! is. — A sportkörhöz való tartozás egyik és nem is mellékes kifejezésmódja az, hogy valaki rendezze tagdíját — hangoztatta Varga Árpád. Elmondta azt is, hogy menet közben néhány vezetőségi poszt megüresedett. Szerencsére voltak, akik pluszmunkát vállaltak, így áthidalták a nehézségeket. Béres Tibor, Horváth József, Király László, Nemes Ferenc, K'omlódi János fejtette ki véleményét a sportköri munkával kapcsolatban. Végül rendezték a. soraikat. A sportkör új elnöke Béres Tibor lett. Helyettese Kondor Lajos. A gazdasági ügyek intézője Ihász Lajos. Megerősítették az egyes szakosztályok vezetését is. K. K. Dióbelet KIS ÉS NAGl TÉTELBEN, MAGAS ÁRO’ veszünk FÜSZÉRT-FIÓK, Kaposvár, Zalka M. u. 12. (93801) KOSÁRLABDA Ba’atoÉopi s a Munkácsy Gimnázium a megyei bajnokság élén Lassan befejeződik a küzdelem a kosárlabdázók megyei bajnokságában is. A férfiak mezőnyét fölényesen vezeti a Munkácsy Gimnázium, amely már megnyerte a megyei bajnokságot. Jól szerepeltek az 503-as ITSK kosarasai. A női bajnokságban Balatonboglár van az élen. Az újonc bogiáriak első helyezése nagy meglepetés. A Munkácsy Gimnázium női kosarasai csak rosszabb kosáraránnyal állnak a második helyen. Az élcsoport állása: Nők: 1. B-boglár 2. Munkácsy I. 3. Siófok 4. Barcs Férfiak: 1. Munkácsy 2. Marcali 3. 503. ITSK 4. K. Gépipar T 15 14 1 1134:567 29 15 14 1 857:430 29 12 8 4 380:360 20 13 7 6 607:606 20 18 17 1 1810:796 35 17 13 4 961:713 30 16 11 5 1143:780 27 16 10 f| 1074:81? MAI műsor CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ: 15 órakor; KURÁZSI MAMA. Vörösmarty bérlet. 19 órakor; KURÁZSI MAMA. Rátkai bérlet. VÖRÖS CSILLAG: Matiné de. fél 11-kor: A NAGY RED. 3 és 5 órakor: ÁLLJON MEG A MENET! Színes magyar film. 14 éven felülieknek. 7 órakor: FELLINI — ROMA. Színes olasz—francia film. 16 éven felülieknek. (XII. 5-ig.) SZABAD IFJÚSÁG: 4. 6 és 8 órakor: A HÖLGY NEM ISZIK, NEM DOHÁNYZIK, NEM FLÖRTÖL . . . CSAK FECSEG. Színes. szinkronizált francia filmvígjáték. 14 éven felülieknek. (XII. 2-ig.) LATINCA FILMSZÍNHÁZ: Fél 6 órakor: A SZJKLABAR LANG TITKA. Színes, szinkronizált szovjet film. RÁKÓCZI MOZI: Du. 4 órakor: KAKUK MARCI. Színes magyar fiimmusical. 16 éven felülieknek! NAGYATÁD: 5 és fél 8 órakor; A VERÉB IS MADÁR. Színes magyar filmvígjáték. 16 éven felülieknek! MÁJUS 1. FILMSZÍNHÁZ, Siófok: Matiné de. io órakor :A BOSSZÚÁLLÓK. 5 -és 7 órakor: SZENT TERÉZ ÉS AZ ÖRDÖGÖK. Színes szinkronizált román film. TELEVÍZIÓ Budapest 7.35—8.55: Iskolat&levízió. 8.55: Műsorismertetés. 8.56: Fogas kérdések. 9.35: Reklámműsor. 9.49: Aranykapu. 10.30—13.00: Újpesti Dózsa—FTC bajnoki jégkorong- mérkőzés. 13.28: Műsorismertetés. 13.30: Bevezetés a film-elemzésbe. 14.05: Amíg az asztalra kerül... 14.30: Pedagógusok fóruma. 15.10: Állatok, növények — közelről. 15.20: Pillantás a sportvilágba. 15.40: Nótaszó. 16.00: Reklámműsor. 16.10: La Fontaine meséi. 16.25: Hová lett a dalárda?... 17.10: Az 59 999 tó országában. 17.30: Műsorainkat ajánljuk. 17.55: Reklámműsor. 18.05: Delta .18.30: Sporthírek. 18.40: Esti mese. 19.00: Hét. 20.00: Hírek. 20.05: Eszményi férj. Angol tévéfilm 21.35: 4'4 á la carte... 22.20: Hírek — sporthírek. Jugoszláv tv 9.00: Vasárnapi magyarnyelvű magazin. 9.50: A melográf útja. Népi muzsika. 10.12: Földművelőknek. 10.55: Éles szeműek. Adás gyermekeknek. 11.25: Mézga. 11.55: Vasárnapi beszélgetések. 13.40: A tudás vagyon. 14.25: Rajzfilmek. 14.55: Vetélkedő. 15.45: Kézilabda. 18.00: Dokumentumfilm. 18.15: Játékfilm. 19.45: Rajzfilm. 20.40: Filip lóháton. Humoros adás. 21.25: Zenei adás. 21.40: Sportszemle. 22.45: Hét Tv-nap. Osztrák tv 18.30: Kicsinyek műsora. 17.25: A művészetet látni és megérteni . . . 17.55: Jó éjszakát, gyerekek! 18.00: Operakalauz- Turandot. 19.30: Tv- híradó. 19.45: Sporthírek. 20.15: Péter Alexander kívánságműsora. 21.45: Tv-híradó. Sporthírek. KOSSUTH RÁDIÓ 6.00: Hírek. 6.10—7.17: Kellemes vasárnapot! 7.17: Múzeumi híradó. 7.20: Reklám — csak nőknek. 7.25: Faluról — mindenkinek. 7.55: Az MRT Közönségszolgálatának tájékoztatója. 7.58: Hallgatóink figyelmébe! 8.00: Hírek. 8.05: öt kontinens hét napja. 8.20: Höchöc katona. Mesejáték. 8.49: Gáspár Cassado gordonkázik, zongorán kísér Cieco Hara de Cassado. 9.00: Szivárvány. 10.23: Zenés reklámturmix. 10.30: Vasárnapi koktél. 12.00: Hírek. 12.10: Édes anyanyelvűnk. 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. 12.51: Tisztelet az embernek. 13.01: Lemezmúzeum. 13.45: Kozmosz. 14.05: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 15.00: Hírek. 15.08: Gyermekkorom tájéka. 15.18: Nyolc musical — nyolc sláger. 15.48: Pillantás a nagyvilágba. 16.08: Üdvözlet az olvasónak. 16.58: Hallgatóink figyelmébe! 17.00; Hírek. 17.05: Faluról falunak — muzsikával. 17.47: Világlíra. 18.02: Üj lemezeinkből. 19.00: Hírek. 19.10: Öt perc sport. 19.15: Tücsökzene. 20.51: Magnósok figyelem! 21.36: Maria Callas énekel. 22.0Ó: Hírek. 22.10: Sporthírek. 22.25: Könnyűzene Párizsból. 23.00: Századunk zenéjéből. 24.00: Hírek. 0.10—0.25: Virágénekek. PETŐFI RADIO 6.58: Hallgatóink figyelmébe. 7.00: Az unitáruis egyház félórája. 7.30: Orgonaművek. 8.00; Mit hallunk? 8.30: Vendégségben Őseinknél. 9.01: Az MRT gyermekkórusa énekel. 9.11: Zenei anyanyelvűnk. 9.21: A »-Nyitnikék-« postája. 9.51,: Fúvószene táncritmusban. 10.05: A Nemzetközi Rádióegyetem műsorából. 10.35: Az MRT szimfonikus zenekara jászik. 11.47: Láttuk, hallottuk. 12.07: Az elégedetlen kis hangya. Mesejáték. 12.55: Részletek Strouse Bye, Bye, Birdie és az aranyfiú című zenés játékából. 13.45: ícl járás- és vízállásjelentés. 14.00: Táskarádió. 15.00: Reklám. 15.05: Mit üzen a Rádió? 15.40: Leonid Kogan hegedül. 16.00; Hírek. 16.05: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik, ötvös Csaba népdalokat énekel. 16.30: Tito Schipa énekel. 16.47: Richard Srauss: Don Quijote. 17.29: A vasárnap sportja. 18.00: Hírek. 18.05: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 18.20: Slágermúzeum. 19.26: Jó estét, gyerekek! 19.35: Az MRT énekkarának hangversenye. 21.45: Ez a Föld legértékesebb pontja. 22.00: Verbunkosok, nóták. 22.25: Mózes és Áron. 23,CC Hírek. 23.10: Cigánybáró.. 24.00— 0.10: Hírek. 3. műsor 8.00: Hírek. 9.05: Műsorismertetés 8.09: Vivaldi: A harmóniai találékonyság. 8.47: Dzsessz-felvétele- inkből. 8.58; Egy gépbeszerzés következményei. 10.00: Üj Zenei Újság. 10.35; Ivanhoe. 12.00: Hírek. 12.10; Üj lemezeinkből. 12.50: A téli éj alatt. 13.42: Vivaldi: a harmóniai találékonyság. 14.26: Cigánydal. 14.34: Tosca. 15.15; Művészlemezek. 16.00: Hírek. 16.05: Haliba*'' 'k figyelmébe! 1^07: A •- S1'’ fíprlrnobon Strauss-műveket; énekel. | Csak fiataloknak! 18.00: Hírek. | 18.05: Tusa Erzsébet zongoraestje. I 19.30: Üj operalemezeinkből. #.57: Századunk zenéje a stúdióban. 21.07: Végvári Rezső feldolgozásaiból. 21.22: Leonard Bernstein vezényel. 23.00—23.10: Hírek. PÉCSI RADIO 17.00: Magyar nyelvű műsor. 18.20: Sporthírek. 18.30: Szerb-hor- vát nyelvű műsor. 19.15: Német nyelvű műsor. 20.00: Műsorzárás. HOLNAPI műsor CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ: 19 órakor: KURÁZSI MAMA. Szekszárdon. VÖRÖS CSILLAG: 5 órakor: FEKETESZAKÁLL SZELLEME. Színes, szinkronizált amerikai kalandfilm. Ese 7 órakor: Filmbarátok köre: ÁLDD MEG AZ ÁLLATOKAT ES A GYERMEKEKET! 9 órakor; FELLINI — ROMA. Színes olasz—francia film. 16 éven felülieknek! (XII. 5-ig.) SZABAD IFJÚSÁG: 4 órakor: JOG AZ UGRÁSRA. Színes szovjet film. 6 és 8 órakor: AZ ŰZÖTT SZAMURÁJ. Izgalmas, színes japán film. 16 éven felülieknek. (XII. 5-ig.) NAGYATAD: Fél 8 órakor: LÁZADÁS A BOUNTYN I—II. Színes amerikai kalandfilm. Dupla helyárral. MÁJUS 1. FILMSZÍNHÁZ, Siófok: 7 órakor: ÖT KÖNNYŰ DARAB. Színes, szinkronizált amerikai film. 16 éven felülieknek! TELEVÍZIÓ Jugoszláv tv 16.45: Magyar nyelvű tv-napló. 17.45: Mese, amelyet /mi választottunk nektek. 18.00: Tv-óvoda. 18.30: A nézők és a tv. 19.00: Mit akarnánk, ha lehet. 19.45: Rajzfilm. 20.30: A Jugoszláv Népi Felszabadítás Antifasiszta Tanácsa II. ülésszaka részvevőinek és tanácstagjainak visszaemlékezései. 21.00: Mi- livoje Majstorovic: Szomszédok. Dráma. Osztrák tv 18.00: Tudományos aktualitások. 18.25; Jó éjszakát, gyerekek. 18.30: Stan és Pan. Film. 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tv-híradó. 20.05: Sporthírek. 20.15: Emberek a Shiloh tanyán. Filmsorozat. 21.20: Gyermekek a mi világunkban. 21.30: Közlekedési körkép. 22.30: Tv-híradó. N KOSSUTH RADIO 4.25— 7.59: Jó reggelt! 8*00: Hírek. 8.05: Műsorismertetés. 8.11: Budapest és a vidék kulturális programjából. 8.15; Mit üzen a Rádió? 8.50: Verbunkos muzsika. 9.06; Indul a bakterház. 9.26: Rádióbörze. 9.30: A hét zenemüve. 10.00: Hírek. 10.05: Iskolarádió. 10.30: Zenekari muzsika. 12.00; Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. Í2.35: Tánczenei koktél. 13.20: Világhy Erzsébet és Lovass Lajos nótákat énekel, Jáger Balázs Jánós sgor- donkázik. 13.50: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.05; Édes anyanyelvűnk. 14.10: Vidám operettkettősök. 14.31: Hajdú Mihály: Szonáta. 14,49: Koccintás a jövőre. 15.00: Hírek. 15.10: Vitéz János. 15.59: Hallgatóink fig3relmébe! 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Az élő népdal. 16.15: Több munkáslakást! 16.35; Bach: D-dúr szvit. 17.00: Hírek. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.40: Filmklub. 18.00: Húszas stúdió. 18.53 : Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Esti krónika. 19.30: Sporthír- adó. 19.40: Á Rádió kabarészínházának múzeuma. 20.50: Hírek. 20.53: A Magyar Rádió népi zenekara játszik, Kemény Klió és Béres Ferenc énekel. 21.30: Mikrolánc. 22.00: Hírek. 22.20: Negyedszázad emlékezetes budapesti hangversenyei. 24.00: Hírek. 0.10—0.25: Köny- nyűzene. PETŐFI RADIO 4.25— 7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.05: Zenekari muzsika. 9.00: Hírek. 9.03: Ezeregy délelőtt . . . 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Népdalokkal egész éven át... 12.15: Lakmé. 13.00: Hírek. 13.03: A közoktatás .fóruma. 13.20: Schubert-kórusmű- vek és átiratok. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől ötig . . . 17.00- ötórai tea. 18.00: Hírek. 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: Megmérettünk és nehéznek találtattunk . . . 18.45: Közkívánatra! 19.49: Reklám. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.00: Esti krónika II. 20.25: Üj könyvek. 20.28: A hét zeneműve. 20.58: Kiáltvány. Karinthy művei. 22.13: Részletek Sullivan- Gilbert Jolantha és Patience című operettjeiből. 23.00: Hírek. 23.15: Nótacsokor. 24.00—0.10: Hírek. 3. műsor 18.00: Hírek. 18.05: Iskolarádió. 18.25: Huszonöt perc beat. 18.50: Kamarazene. 19.16: Láttuk, hallottuk. 19.35: A Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarának hangversenye. 21.35: Operaáriák. 22.00: Holnap közvetítjük . . . 22.20: Nagy- kanizsai dzsesszhétvége. 23.00— 23.20: Hírek. Pécsi rádió 17.30: Fél hattól fél hétig. 18.30: Dél-dunántúli híradó. 18.45: Kedvelt melódiák. 19.0-0; Szerb-horvát nyelvű műsor. 19.30: Német nyelvű műsor. 20.00: Műsorzárás. Felveszünk gépírni tudó érettségizett adminisztrátort, azonnali belépéssel. Fűszért-fiók Kaposvár, Zalka M. u. 12.