Somogyi Néplap, 1973. december (29. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-16 / 294. szám
Kalandozások a bibliográfiából Ki Hol Mit írt Kaposvárról? A RENDEZVÉNYEK, kiadványok sora már összegezésre csábítja az embert; közeledik a centenáriumi év vége is. Mi történt Kaposváron az évfordulón, mi az, ami maradandó, amit büszkén vesznek kézbe az utánunk jövők? Ebbe a sorba kívánkozik egy sajátos »összegezés«, amely tegnap jelent meg, kiadója a Palmiro Togliatti Megyei Könyvtár. A vaskos kötet fedelén ez áll: Kaposvár bibliográfia, s alatta az alcím: A várossá nyilvánítás századik évfordulójára. Ez a sommás munka a Somogyi Bibiliográfiák sQrozat eddigi legnagyobb vállalkozása, és — miként Kellner Ber- nát igazgató előszavából megtudjuk —: »az első lépés a következő évekre tervezett teljes „Somogyi bibliográfia” megszerkesztéséhez«. A könyvvel gyakran találkozhat majd az olvasó, árusítják is, ami azonban a legfontosabb, s az egyéves, hangya- szorgalmú gyűjtőmunka legszebb értelme: sokféleképpen hasznosítható. Kaposvárra kalauzol bennünket, ahhoz a városképhez jutunk el általa, melyet a krónikások festettek a megyeszékhelyről. A krónikások: írók, szakírók, újságírók. Helybeliek, látogatóba érkezettek — még külhoniak is. A csaknem négyszáz oldalas bibliográfia a gyűjtés lezárásának időpontját 1972. december 31-ben jelöli meg. Ha felütjük a kötetet, neveket, ínatokat, számokat, könyv- és újságcímeket látunk: annak felsorolását ki, hol, mit írt Kaposvárról, sőt még azt is — mert ez sem lényegtelen —, hogy mikor. Látszólag száraz adathalmaz ez, amelyet logikus rendszerbe, fejezetekbe foglaltak a szorgalmas gyűjtő-összeállítók: Bohony, Nándor, Fiola Pál, Úvári Zsuzsa és Sipos Csaba. Az első fejezet összefoglaló írásokat közöl a városról, majd a természeti adottságokat taglaló fejezet a földrajz, a geológia, a vízrajz, a településföldrajz, a térképek mutatóit, s az erről szóló írások jegyzékét közli. Alig ismert, vagy csak szűk körben ismert munkákra is felhívja a figyelmet, mert ki gondolta volna, hogy 1891-ben egy Adorján nevezetű geográfus Nagykanizsán könyvet adott ki ezzel a címmel: Somogy vármegye földrajza. Külön fejezetek taglalják a társadalmi, néprajzi, politikai, egyházi, közigazgatási életet elemző, méltató írások sorát. Különösképpen felhívjuk a figyelmet a Gazdaság című fejezetre — már a címek is kró- nikaértékűek. Gondoljuk csak el, milyen ugrásszerű a fejlődés az egykor neves kaposvári »selyemtenyésztéstől« a nagyipari textilgyártásig. , 1896-ban Melhárd Gyula foglalta össze a vármegye gazdaságtörténeti adatait. »Gyáripart Kaposvárnak! Miért nem fejlődik?« — sürget és kérdez a Somogyi Hírlap 1906-ban. »Inas-otthonok Somogy megyében« — elemző írást közöl a Somogyik kilencven éves Károly Talán az utolsó sok nemes tudománynak művelője. Időszántotta arcát fényképen láttam. Emlékeztetett valami ebben az arcban azokra a csodába illő épületekre, amelyeket tervezett s amelyekkel »telehintette« az egykori háború utáni Pestet Aztán visszatért Erdélybe, mert visszahúzta a szíve a havasok fenséges világába. Építész? Grafikus? Néprajztudós? Író? Mindegyik szó jogosain áH ott a neve után. S ki győzné számláim, hányféle meghatározás lenne igaz vele kapcsolatban! Ma, tizenhatodilíán kilencven éves lett. Azt olvasom róla az irodalomtörténetben: »Bár szervezetileg nem tartozott a népi írók mozgalmához, szemlélete és írói útja« oda utalja. És még azt is: »Sokoldalú, sokszínű működésében jelentős helyet foglalnak él mozgalmas történeti regényei, látványos történeti drámái.« Még élményként él bennünk Budai Nagy Antalról szóló drámájának kétrészes tévéváltozata. Szép pillanatokat szerzett Juhász Jácint alakítása. De emlékszünk arra a1 'írai hangulatú riportra is, nelyet ugyancsak a televízióban láthattunk Kós Károlyról, íz építészről. Láttuk a terméket ölén épült, mesebeli »Var- ’ fészket« is, ahol öreg napút tölti. Kilencven gazdag év van a háta mögött. Minden írói alkotására jellemző — ahogy ő írta — »nem regény, nem is történelem. Nem kitalálás, de nem is valóság.« Minek nevezzük hát -eket a műveket? A lehetsé- ' valóság és az írói képzelet ■■>"v 4 híres Varjú nemzetségben több generáció tragikus sorsát, szinte gigászi küzdelmét és naivan tiszta becsületét ábrázolja. Az országépítőben István királynak állít emléket Nem kőből valót, de maradandót És a Kalotaszeg című — »szíve vérével« írt — munkája, amelyről ezt rótta papírra 1937-ben, amikor megjelent az Erdélyi Szépmíves Céh kiadásában: »nem látom hibáit és nem látom gyengeségeit, nem tudom kritizálni, csak szeretni.« Azt írta a Kolozsvári testvérekről szóló tanulmányában: »Az ő lángelméjük alkotja meg a kapottak alapján az újat...« Kilencvenedik születésnapján mondjuk el róla mi is: a kapottak alapján újat polihisztor, alkotott — nemcsak íróként, vármegye 1911-ben. S ajánlom, tegyük mellé a Somogyi Néplap (nem titkolt büszkeséggel írjuk: a bibliográfiából kirajzolódik, hogy a megyei lap sokoldalú krónikása a városnak is) felszabadulás utáni cikkeit. Teszem azt Róna Imre igazgató cikkét: Milyen lesz megyénk büszkesége, a Kaposvári Textilművek 1954-ben? (Megjelent 1953-ban.) Eltelt húsz év. Ilyen cikkpárhuzamok — az üzemek dolgozóinak okulására is — könnyen válogathatok, s nemcsak az ipar, hanem a mezőgazdaság, az oktatásügy, a közművelődés és a művészeti élet köréből is. Az utóbbiakat ugyancsak külön fejezetek taglalják. Ismertetésünk nem él a teljesség igényével — a bibliográfia ugyanis nagyon tiszteletre méltóan élt ezzel —, de felhívjuk még a figyelmet egy fejezetre, melynek címe: Neves kaposvári személyek. Általános és középiskolás szakkörök számára valóságos témacsokor olvasható itt. Hiszen ahhoz, hogy valaki ismerje és szeresse városát, hozzá tartozik az elődök ismerete is. Olyan elszánt és hősies személyiségé például, mint amilyen Gazda Jenő, a legendás Latihca-század parancsnoka volt, és olyan érdekes egyéniségé is. mint amilyen Gyulai Elemér volt, aki a zeneszerzés mellett zenepszichológiával is foglalkozott. A MEGYEI KÖNYVTÁR kutatói példás munkával adóztak a centenáriumát ünneplő Kaposvárnak. Jóleső érzés az, hogy számon tartják mindazokat, akik számon tartották és szerették — szeretik ezt a várost. Tröszt Tibor Hatékonyabb tanítóképzés Kaposváron Ha az alapkőletétel alatt nemcsak új épületek, nagy beruházások megalkotásának szimbolikus kezdetét értjük, hanem egy kicsit tágasabban értelmezzük, akkor ehhez a nagy fontosságú ünnepi alkalomhoz tudom hasonlítani azoknak az együttműködési szerződéseknek az aláírását, melyeknek végső soron az a céljuk, hogy hatékonyabbá váljon a tanítóképzés Kaposváron. A kaposvári tanítóképző szocialista szerződéseiről dr. Vár- konyi Imrével, az intézet igazgatójával és Deli István igazgatóhelyettessel beszélgettem. Megtudtam, hogy a legrégebbi, érvényben levő szerződést a Pécsi Tanárképző Főiskolával írták alá. A kölcsönös tapasztalatcserét ennek alapján építették ki. A legfrissebb a tinta azon az együttműködési szerződésen, melyet a Somogy megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága és a Kaposvári Tanítóképző Intézet vezetői írtak alá. Közbeesőleg pedig együttműködési szerződést írtak alá a lengyel olsztyni főiskolával, a Tolna megyei Tanács Végrehajtó Bizottságával; előkészületben van a Baranya megyei Tanács Végrehajtó Bizottságával a szerződéskötés. A szerződések száma azt is mutatja, hogy egy olyan intézetről van szó, melynek túl a megyehatáron is vannak feladatai. Négy megye tanítóképzése folyik Kaposváron. A somogyi hallgatók mellett baranyai, tolnai, zalai fiatalok tanulnak itt. A képzés szorosan összefügg a négy megye igényeivel is. Tolna csak úgy tudja betölteni a tanítói állásokat, ha Kaposváron megfelelő számú és jó képességű fiatalokat képeztet ki. — A közös gondokat együtt oldjuk meg — mondta Deli István. A pedagógusképzés mellett a pedagógus továbbképzés központja is egyben a kaposvári intézet. A szerződések — illetve az ezekre épülő éves munkatervek — erről is pontosan szólnak. Mind a négy dél-dunántúli megye igényelte, hogy tanító jelöltjeit népművelési feladatok elvégzésére is megtanítsák Kaposváron, ezért alakultak az úgynevezett népművelési, kategóriaszerző szakkörök. Ezeknek a költségeit a négy megye fedezi. Sok mindent lehetne még mondani, hogy mi közös ezekben az együttműködési szerződésekben, de talán már az eddigiekből is kitűnik, hogy megnövekedtek az intézet feladatai, ugyanakkor tekintélye is fokozódott. Milyen speciális feladatokat tartalmaznak az említett szerződések? Tolna megyében ment eddig leggyengébben a tanítóképző intézeti beiskolázás megszervezése. Évek óta nem tudták betölteni a' minisztérium által előírt keretet. A szerződés alapján kölcsönösen arra törekszenek, hogy több, jobban előképzett fiatal válassza a tanítói hivatást. Mielőtt a somogyi szerződés egészéről szólnánk, kiemeljük egyik speciális tartalmát. az intézet oktatói és hallgató! erejükhöz mérten és szakképzettségüknek megfelelően részt vesznek a megyét érintő tudományos kutatásokban, évente gyűjteményes köteteket jelentetnek meg a hallgatók dolgozataiból, a tanárok tudományos munkáiból stb. A végrehajtó bizottság vállalta, hogy segíti ezeknek a kiadványoknak a terjesztését. Az oktató- és nevelőmunka területén bizonyára hatásos lesz az, hogy a vb vállalja: segítséget nyújt az intézet gyakorlatot végző hallgatóinak, megfelelő gyakorlóiskolákat jelöl ki erre a célra, majd segíti elhelyezkedésüket. Az intézet a kulturális élet területén is részt kíván venni a közös feladatokból, többek között hallgatói vállalják, hogy ismeretterjesztő előadásokat tartanak ifjúsági klubokban. A kategóriaszerző népművelési szakköröket 15 000 forintos támogatással segíti a Somogy megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága. A vb vállalja, hogy továbbra is segíti az intézetet a fejlődéssel járó gondok megoldásában. Az együttműködési szerződés utolsó fejezete a tanítóképző intézet és a megyei KlSZ-bizott- ság közti megállapodásokat tartalmazza. A szerződésben csak kör- vonalazottan szerepel az intézet jövője. Részletesebben beszélt erről dr. Várkonyi Imre. Ingyen iskoláiéj Vas megyében — Abból kell kiindulni jövőnk formálásakor, hogy a jelenlegi tanítói ellátottság nem elegendő. A KB-határozatot nem lehet képesítés nélküli pedagógusgárdával végrehajtani. Jól képzett erőkre van Egy tanítóképzős he'-re több somogyi fiatal is hanem építészként is. Műveiből áradó embersége messze világoL A Vas megyei Tanács határozata szerint ingyen kapják a tejet november 1-től a megye három városának alsó tagozatos iskolásai. A tanács évente 1 millió hatszázezer forintot biztosít e célra a szociális alapból. érettségizett, aki ezt a szép hivatást választja. Viszont a négy megye közül Somogyból jelentkeztek a legkevesebben tanítónak a fizikai dolgozók gyerekei közül. (Van évfolyam, ahol csak 25 százalékot ér el a számuk, az intézeti átlag 45 százalék. Vizsgálták ennek az okát. Arra vezetik vissza, hogy nem versenyképesek a somogyi középiskolák a kaposvári Táncsiccsal és Munká- csyval. A 143 hallgatóból 37 kaposvári. A 143 hallgató 35.6 százaléka fizikai dolgozó gyereke. a 37 kaposvárinak csak 13 százaléka. Az intézet vezetői most azon is munkálkod- i nak, hogy milyen úton-módon segítsék a fizikai dolgozók középiskolás gyerekeit — akik tanítói pályára készülnek — felvételi előtt.) A Somogy megyei Tanács Végrehajtó Bizottságával kötött együttműködési szerződés szól a tudományos területen való együttműködésről. tók számát, és javítsuk a képzés minőségét. Az igény — szerintünk — évfolyamonként 250 hallgató. (Most 130 elsős van.) A megye, a város eddig is sokat tett a tárgyi föltételek javításáért, de újabb erőfeszítésekre lesz szükség. Kollégiumunk? A jelenlegi igénynek megfelelően épült. Kétszázötvenöt hallgatónak tudunk majd helyet biztosítani. Megtartjuk a Kossuth utcai épületünket is. Ha tehát 750 hallgatónk lesz. a tanári gárda erejét is meg kell sokszorozni. A legjobb szellemi erőket s- t- nánk megnyerni, ha majd erről lesz szó. Négyes funkciónk: az oktatás, a nevelés, a tudományos kutatás és a tanácsadás. Mind'nkább szeretnénk megfelelni a tudománvos kutatás intézetünkre szabott feladatainak is. {^órányi Barna B‘ evatlom, nehezen szántam reá magamat, hogy elmondjam, néhány elgondolásomat író-magamról és az írásról. Nehezen, mert egyrészt az én szellemi alkatomat, élet- szemléletemet, lelki beállítottságomat egy igen-igen régi korszak nevelte, alakította és építette be a maga egykori, azóta immár visszavonhatatlanul a múltba süly- lyedt keretébe. És ha az azóta elmúlt félszázad minden eddig valónál hatalmasabb világforradalmának vajúdásából születő új világrend új embertársadalmának újjáalakuló életszemlélete módosította, formálta, korszerűsítette is egykorú lelki alkatomat, életszemléletemet, viszont annak fundamentuma — tagadhatatlanul — mégis csak régi. Másrészt, akár elhiszi ezt valaki, akár nem, de valóság, hogy nem a magam jószántából lett belőlem író. Annak idején szabad akaratomból választottam élethivatásom munkaterületének az építőművészetet. Választásomat nem volt okom megbánni és amíg nem kényszerültem reá, sohasem, még álmomban sem kívántam a cirklit és vonalzót elcserélni más munkaeszközzel, legkevésbé az írótollal. Nem azért, mintha az irodalmi alkotómunkát nem becsültem volna meg. Sőt! Máig is hiszem és vallom, hogy az irodalmi alkotás (a szépirodalmi. KÓS KÁROLY nem a tudományos) az emberi szellem és lélek legértékesebb és legmagasabb rendű kulturális tevékenysége. De azért, mert nem éreztem pia- gamban elhivatottságot a szépirodalmi alkotómunkára. Megelégedtem a magam olvasói szerepével. Mert szerettem és megbecsültem mindig a cselekményes és meggondol- koztató, lelkemben nyomot hagyó és érdekes irodalmi olvasmányt. Tetézte gyönyörűségemet, ha a szövege illusztrált volt. Később, már építész koromban, csak azért olvastam el a szöveget is, mert az illusztrációk érdekeltek. S ha voltak mégis akkoriban valamelyes irodalmi vonatkozású elgondolásaim, úgy azokat nem írásban próbáltam megfogalmazni (mert arra a legparányibb tehetséget sem éreztem), hanem rajzolt képekben igyekeztem azokat megrögzíteni, (Mint ahogy a középkori piktor falképsorozatban mesélte el az írástudatlan népnek egyházi és világi szentek legendáit.) Ilyen grafikában fogalmazott irodalmi elgondolásomból született meg kezdő építész koromban (1909-ben) első, egészében feldolgozott grafikai képsorozatom, melyben Attila hun király tragikus halálának történetét próbáltam elmesélni, s amelyhez csak utólag komponáltam ugyancsak megrajzolt, kísérő és magyarázó balladaszöveget. (Az már aztán nem rajtam múlott, hogy az én — a Magyar Iparművészet című folyóiratban egész terjedelmében és fakszimilében közölt — könyvgrafikai kísérletemet az egykorú sajtókritika jó része mint irodalmi alkotást méltatta, az én nagyon őszinte bosszúságomra.) Ezzel azonban szakítottam is akaratlan »szépírói« kontárkodásommal, és megfogadva a régi közmondás jó tanácsát, hogy »sok mesterség — szegénység«, munkásságom teljességét kizárólagosan az építészet alkotóterületére korlátoztam. Aztán a reánk szakadt értelmetlen világháború cibált- dobált, ide-oda, és mire négy- esztendős dühöngése után elmúlott rólunk, itt maradtam — akkor már háromgyermekes családapa — testben-lé- lekben meggyötörtén, koldusszegényen és munka nélkül. S válaszúton két lehetőség között. Az egyik lehetőségem: biztos építésztanári egzisztencia mellett tervező-építészeti tevékenységem újrakezdése. De túl az országhatáron. A másik: bizonytalan egzisztencia, ismeretlen körülmények között, de itt, a szülőföldemen. Nehéz volt a választás, de végül itthon maradtam. S miután bekapcsolódtam az építészeti munkába, egyelőre kilátástalannak bizonyult, nyomdagrafikusnak csaptam fel: címlapokat, plakátokat, hirdetéseket terveztem és rajzoltam, és szövegeket illusztráltam, s metszettem linóleumba. (Szerencsém volt, mert Kolozsvárt akkor még nem volt sem grafikus, sem cinkográfia.) S mellékesen szántottam, kapáltam, kaszáltam: földműveskedtem, kertészkedtem. De arra nem gondoltam, hogy az írással próbálkozzam... S lám, megtörtént akkor (1919-ben), hogy valaki a kolozsvári Keleti Újságnál visz- szaemlékezett az én tíz esztendővel azelőtt megjelent Attila-balladámra, s kaptam a szerkesztőség üzenetét: szívesen látná — és honorálná is — megfelelő írásaimat. Mire néhány közéleti, illetve kulturális vonatkozású cikkem után 1920-ban megírtam és a lap kiadta első eredeti szépB' irodalmi próbálkozásomat: egy kalotaszegi milliöjű no- vellácskámat. Így csinált belőlem, a harminchét esztendős, családos, facér építészből írót, nem a magam szándéka vagy kívánsága, hanem egyrészt az akkori íróhiány, illetve szükséglet, másrészt az én bizonytalan egzisztenciám. tró lettem tehát, de nem kizárólagosan. Mert azóta és amellett grafikus és földműves, lapszerkesztő és könyvkiadó, kultúrszervező, sőt építésztanár és idővel újra építész is voltam. , izony, sok mindent csináltam, és aránylag sok mindenfélét írtam is, de tiszta szépirodalmi termésem mennyisége nagyon kicsi: negyven hosszú év alatt mindössze két regényféle, két kisregény, két színjáték, s talán hét vagy nyolc novella. S ez a kicsi termés is nagyon nehezen született meg, s nagy időközökben, hogy az adott időben és körülmények között éppen csak a szépirodalom útján-módján fejezhettem ki a lelkemben kisarjadt elgondolásaimat és meglátásaimat, s plántálhattam át azokat minél nagyobb számú embertestvérem leikébe. Ennyit tartottam érdekesnek író-magamról bevallani. <19 M) Somogyi Néplap
