Somogyi Néplap, 1973. november (29. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-02 / 257. szám
Közlemény a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1973. november l-i üléséről Megbeszéléssorozat Washingtonban viselők is tagadták, hogy H6(Folytatás az 1. oldalról.) zik, börtönbe vetik a chilei hazafiakat, veszélyben van Luis Corvalan elvtárs és sok honfi társának élete. Felszámolják a haladó vívmányokat, ezzel tovább élezik a súlyos társadalmi feszültségeket, még mélyebb tragédiába sodorják a chilei népet. Az egész magyar közvélemény mély megdöbbenéssel és felháborodással fogadta a chilei katonai juntának a nemzetközi monopoltőke támogatásával történt hatalomra kerülését és elítéli fasiszta módszereit. A Magyar Nép- köztársaság Kormányának az a döntése, hogy felfüggeszti a diplomáciai kapcsolatokat Chilével, népünk egyetértésével találkozott. Pártunk, kormányunk, egész népünk szolidaritásáról és támogatásáról biztosítja a testvéri Chilei Kommunista Pártot, a szocialista pártot és a népi egység más haladó erőit. A Központi Bizottságnak mély meggyőződése, hogy a chilei haladó erők igazságos ügye győzedelmeskedni fog, a reakció nem tud véglegesen felülkerekedni, a történelem menetét nem állíthatja meg Chilében és Latin-Amerikában sem. A nemzetközi reakció mesterkedéseit jelenleg megköny- nyíti és sokszor közvetlenül is az imperializmus kezére játszik a maoista vezetők szovjet- ellenessége és szembenállása a szocialista közösség konstruktiv nemzetközi törekvéseivel. A nemzetközi helyzet tartós enyhüléséért küzdve a jövőben is számolni kell bonyodalmakkal, megtorpanásokkal, a nemzetközi helyzet időszakonkénti éleződésével. Történelmi tény azonban, hogy bár az imperialista erők ismételten megkísérlik a béke veszélyeztetését, már nincsenek abban a helyzetben, hogy megrendítsék a szocializmus világát és megakadályozzák a népek szabadságtörekvéseit. 3. A nemzetközi helyzet kedvező alakulásában döntő szerepe van a Szovjetunió Kommunista Pártja XXIV. kongresszusán kidolgozott békeprogramnak, amely a lenini külpolitika elveit alkalmazza a mai viszonyokra. A szovjet békeprogram széleskörű nemzetközi támogatást élvez. Az MSZMP Központi Bizottsága e program megvalósításában alapvető jelentőséget tulajdonít a szocialista országok egységes, közös fellépésének. A szocialista közösség egységének, az együttműködés erősítésének, a külpolitika egybehangolásának szempontjából kiemelkedő esemény volt a nyolc szocialista ország párt- vezetőinek július végén a Krím-félszigeten megtartott találkozója. A szocialista országok egységes ereje, hatékony, közös fellépése továbbra is legfőbb garanciája jövőbeni eredményeinknek. Pártunk, a Magyar Népköztársaság a jövőben is egyezteti és összehangolja erőfeszítéseit a többi szocialista országgal. 4. A Központi Bizottság értékelte és hasznosnak minősítette azokat a kétoldalú eszmecseréket, amelyeket pártunk képviselői a testvérpártok és más haladó szervezetek vezetőivel folytattak. Eredményesnek értékelte pártunk és . kormányunk képviselőinek a szocialista és más országok kormányainak vezetőivel folytatott tárgyalásait. — A magyar—vietnami kapcsolatok kiemelkedő állomása volt a Vietnami Demokratikus Köztársaság Pham Van Dong elvtárs vezette párt- és kormányküldöttségének magyar- országi látogatása 1973. júliusában. A Magyar Népköztársaság a vietnami nép áldozatos harca iránti őszinte és mély elismeréseként lemondott az eddig nyújtott hitelek visszafizetéséről. A látogatás során újabb fontos megállapodások születtek pártjaink, országaink es népeink Sokoldalú együttműködésének további megerősítésére. A vietnami párt- és kormányküldöttséggel folytatott eszmecserék során kölcsönösen megerősítettük nézet- azonosságunkat és közös cselekvő készségünket a nemzetközi politika fő kérdéseiben. Hazánk, miként eddig, a jövőben is következetesen eleget 2 ISomogyi Néplap tesz a nemzetközi ellenőrző és felügyelő bizottság tagjaként vállalt kötelezettségének a párizsi békemegállapodások végrehajtása érdekében. — A Központi Bizottság e kérdés kapcsán áttekintette az indokínai helyzetet, s kifejezte, hogy pártunk, kormányunk, népünk a jövőben is szolidáris az indokínai népek nemzeti függetlenségi harcával és támogatja a térség problémáinak idegen beavatkozástól mentes megoldását. A Központi Bizottság támogatja a vietnami kérdések igazságos rendezését. Nagy jelentőséget tulajdonít az indokínai térség katonai, politika; feszültségének enyhítését szol gáló laoszi megállapodásoknak, amelyek megnyitották az utat e térség békéjének megteremtéséhez, új szakasz kéz detét jelentik a laoszi hazafias erők harcában. A Központi Bizottság nagy ra értékeli azokat a jelentős sikereket, amelyeket a kam bodzsai hazafias erők az elmúlt időszakban a nemzeti függetlenségükért vívott harcuk során értek el. Szolidárisak vagyunk a hazafias erőkkel, a felszabadító erők oldalán állunk; támogatjuk Norodom Szihanuk kormányát. — Kádár János elvtárs ez év júliusi jugoszláviai látogatása és Joszip Broz Tito elvtárssal és más jugoszláv vezetőkkel folytatott tárgyalásai jelentősen hozzájárulnak a két testvérpárt, a két szomszédos szocialista ország barátságának és együttműködésének fejlesztéséhez. A találkozó további ösztönzést ad kétoldadú kapcsolatainknak és megerősítette a nemzetközi kérdésekben való együttműködést — Fock Jenő elvtárs augusztusi megbeszélései Alek- szej Koszigin elvtárssal, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökével a két ország gazdasági együttműködéséről kedvező alapot nyújtanak a következő ötéves terv folyamatban levő kialakításához, hazánk további biztonságos gazdasági fejlődéséhez. — Fock Jenő elvtárs és Piotr Jaroszewicz elvtársi a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsa elnökének augusztusi varsói megbeszélésén született megállapodások a magyar—lengyel gazdasági együttműködés további bővítését, újabb közös vállalkozások megvalósítását szolgálják — A Finn Köztársasághoz fűződő kapcsolataink jelentős eseménye Kádár János elvtárs látogatása Finnországban és megbeszélései Urho Kekkonen elnökkel és más finn vezetőkkel. A látogatás eredményeképpen tovább fejlődnek a magyar—finn kapcsolatok. A Központi Bizottság megelégedéssel állapítja meg, hogy fontos nemzetközi kérdésekben, mindenekelőtt az európai béke és biztonság ügyében egyetértés van a két ország között. — Pierre Messmer francia miniszterelnök júliusi budapesti látogatása az álláspontok alaposabb megismerésével hozzájárult a különböző társadalmi rendszerű országok kapcsolatainak bővítéséhez, a fejlődéséhez, különösen a magyar—francia kapcsolatok gazdasági együttműködés út- jábah álló akadályok elhárító sához. 5. A Központi Bizottság megtárgyalta a közel-keleti helyzetet és megállapította, hogy a háború kiújulásáért minden felelősség az 1967-es háborút kirobbantó, s azóta is kihívó, agresszív magatartást tanúsító izraeli kormányt terheli. A válság kiéleződésének alapvető oka az, hogy Izrael több mint hat éve arab területeket tart megszállva és makacsul elzárkózott a politikai rendezés minden kísérlete elől. Az izraeli uralkodó körök agresszív politikája, amely ellentmond az izraeli nép valóságos érdekeinek is, a világ közvéleménye előtt lelepleződött és mindinkább elszigetelődik. A Szovjetunió, a szocialista országok, köztük a Magyar Népköztársaság, következetesen és hatékonyan támogatta és támogatja az arab népek jogos törekvéseit. A Központi Bizottság üdvözli és támogatja a Biztonsági Tanácsnak a Szovjetunió és az Egyesült Államok közös javaslatára elfogadott ez év október 22-i tűz- szüneti határozatát, amely előírja az 1967. novemberi határozatának végrehajtását is. A Biztonsági Tanács határozatainak következetes végrehajtása lehetővé teszi a közel-keleti térségben élő valamennyi nép súlyos problémáinak igazságos politikai rendezését. 6. A Központi Bizottság hangsúlyozza, hogy a nemzetközi enyhülés folyamatában változatlanul megkülönböztetett jelentősége van az európai földrésznek. — A Központi Bizottság üdvözli az európai biztonsági és együttműködési értekezlet Helsinkiben, júliusban lezajlott, első szakaszának eredményeit. Kiindulva abból, hogy Európa valamennyi országa egyformán érdekelt a helsinki tanácskozáson elfogadott négy napirendi pontban, támogatjuk az értekezlet Genfben folyó második szakaszának munkáját, s kívánatosnak tartjuk, hogy minél előbb sor kerüljön a harmadik, befejező szakaszra. — Európa országainak közös érdeke az is, hogy a fegyveres erők és a fegyverzet csők-1 kentéséről tárgyaló, október 30-án ismét megnyílt bécsi értekezlet — figyelembe véve az egyenlő biztonság elvét — eredményes munkát végezzen. — A Központi Bizottság üdvözli a két német állam felvételét az Egyesült Nemzetek Szervezetébe. Pártunk és kormányunk nagy jelentőséget tulajdonít a Német Demokratikus Köztársaság növekvő nemzetközi tekintélyének és a teljes jogú nemzetközi elismerés nyomán mind szélesebbé váló nemzetközi kapcsolatainak. — A szocialista országok és a Német Szövetségi Köztársaság viszonyának teljes normalizálásához elengedhetetlen, hogy az NSZK kormánya tartsa' magát az elmúlt években megkötött egyezményekhez és a négy nagyhatalom Nyugat- Berlinre vonatkozó megállapodásához. Ennek figyelembevételével kerülhet sor a magyar—nyugatnémet diplomáciai kapcsolatok felvételére. 7. X' KözjRmfl ’Eizöttüäf megállapította, hogy az elmúlt időszakban újabb lendületet kapott a nemzetközi munkásosztálynak a monopoltőke elleni harca, a nemzeti függetlenség, a béke, a haladás erőinek antiimperialistr küzdelme. — Jól szolgálta a nemzet közi munkásosztály érdekeit a Várnában ez év októberében megtartott VIII. szakszervezeti világkongresszus, amely ösztönzést adott a világ szakszervezetei közötti együttműködés erősítésének, a szakszervezeti akcióegységnek. — Az el nem kötelezett országok algériai csúcsértekezlete eredményesen járult hozzá az imperializmus és a neo- kolonializmus ellen harcoló erők frontjának kiszélesítéséhez. — Az elmúlt napok kiemelkedő eseménye volt a békeszerető erők moszkvai világ kongresszusa, a békemozgalom eddigi legnagyobb fóruma, amely eredményesen segítette elő a béke híveinek összefogását az egész emberiség javára. A magyar társadalom, a Magyar Népköztársaság üdvözli és támogatja a kongresszusnak a világ népeihez intézett békefelhívását. • • • A Központi Bizottság áttekintve a nemzetközi helyzetet megállapította, hogy minden ok megvan a bizakodásra, a szocializmus, a haladás, a béke erői a reakció minden gáncsvetését, minden akadályt .leküzdve előretörnek, erősödik a különböző társadalmi berendezkedésű országok békés egymás mellett élésének irányzata. Pártunk, kormányunk a jövőben is minden tőle telhetőt megtesz, hogy ezt a kedvező folyamatot elősegítse. Tovább erősíti szövetségét és testvéri együttműködését a Szovjetunióval, a baráti szocialista országokkal, a kommunista és munkáspártokkal, következetesen munkálkodik a nemzetközi enyhülés folyamatának megszilárdításán, a békés egymás mellett élés politikájának további kibontakoztatásán, cselekvőén hozzájárul a nemzeti függetlenségért, a békéért és haladásért folytatott világméretű küzdelemhez. * * * A Központi Bizottság személyi kérdésekben az alábbi döntéseket hozta: — Maróthy László elvtársat, a KISZ ■'központi bizottságának első titkárát beválasztotta a Központi Bizottság tagjai sorába; — Jóváhagyta a művelődés- ügyi miniszterré megválasztott Nagy Miklós elvtárs felmentését a Központi Bizottság osztályvezetői megbízatása alól; — Kornidesz Mihály elvtársat kinevezte a KB tudományos, közoktatási és kulturális osztálya vezetőjévé, s egyben megválasztotta a Központi Bizottság mellett működő agitá- ciós és propaganda bizottság tagjává; — Javaslatot tett a Népköz- társaság Elnöki Tanácsának a megüresedett miniszterelnök- 'helyettesi tisztség betöltésére. Budapest, 1973. november 1. Moszkvában szovjet—etióp közös közleményt adtak ki I. Ileilé Szelasszié etiópiai császárnak a Szovjetunióban tett látogatásáról. Mint ismeretes: az afrikai uralkodó okótber 29-étől 30-ig tartózkodott a Szovjetunióban (a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének és a szovjet kormánynak a meghívására). Hailé Szelasszié találkozott Nyikolaj Podgornijjal, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnökével. A szovjet— etiópiai tárgyalásokat »a nyíltság és kölcsönös megértés légköre« jellemezte. A tanácskozáson hangsúlyozták: »Töretlen akarattal együtt küzdenek (Folytatás az 1. oldalról.) erőfeszítéseket, és megvitatták a békés rendezés irányában teendő lépések általános irányelveit«. • • • Az ENSZ közgyűlés plenáris ülésén Kurt Waldheim főtitkár javaslatára úgy döntött, hogy a 18. ülésszak napirendjére tűzi a Biztonsági Tanács 340. számú határozata alapján életre hívott rendkívüli ENSZ- erők működtetési költségeinek kérdését. A közgyűlés az adminisztratív és költségvetési kérdések tanácsadó bizottsága elé utalta a főtitkárnak azt -a kérését, hogy a — hat hónapra szóló — mintegy 30 millió dolláros összeget a világszervezet rendes költségvetésének részeként kezeljék. i * * • Az amerikai külügyminisztérium cáfolta azokat a jelentésieket, amelyek szerint Kissinger nyíltan elégedetlenkedett az Egyesült Államok NATO- beli szövetségeseinek magatartásával. Korábbi hírek szerint a külügyminiszter azt mondta volna: kiábrándítólag hatott rá, hogy a NATO-tagállamok megtagadták az Egyesült Államok közel-keleti politikájának támogatását. McCloskey külügyi szóvivő most közölte az újságírókkal: »Biztosíthatom önöket, hogy tévedésről van szó. A miniszter nem mondott ilyesmit«. (A Közel-Kelet ügyében támadt nézeteltérések során a legnagyobb vihart — mint emlékezetes — Bonn hangos tiltakozása kavarta föl. Az NSZK nem volt hajlandó hozzájárulni, hogy a nyugat- németországi amerikai támaszpontokról szállítsanak Izraelbe fegyvereket és hadianyagot.) Szerdán olasz kormánytisztmás békeszerető népekkel azért, hogy a nemzetközi kapcsolatokban bekövetkezett pozitív változások visszafordíthatatlan jelleget öltsenek.« A felek megállapították, hogy a Szovjetuniót és. Etiópiát hagyományos baráti kapcsolatok fűzik össze — hangoztatja a közlemény, majd így folytatja: A felek megállapították, hogy adva vannak a szükséges feltételek a két ország kapcsolatainak további fejlesztésére, politikai, gazdasági, kereskedelmi és kulturális területen. Együttműködésük fejlesztése előmozdítja a béke erősödését az afrikai kontinensen is. Thieu saigoni elnök tegnap azzal fenyegetőzött, hogy — az általa már többször is emlegetett — »kommunista offenzí- va« bekövetkezte esetén amerikai légi támogatást kér. Thieu a Bien Hoa-i katonai temetőben tett látogatása során rögtönzött sajtóértekezletén tette a fenti kijelentést. A saigoni rezsim vezetője má • szerdai rádió- és televíziós beszédében is a »fenyegető kommunista offenzíva« veszélyével rémítgette az ország lakosságát. A hanoi Nhan Dán — a Vietnami Dolgozók Pártjának központi orgánuma — megállapítja, hogy Thieu kijelentésének célja a háborús légkör teremtése, annak reményében, hogy új rágalomhadjáratával sikerül majd igazolnia saját harci akcióit. A lap utal az Egyesült Államok ezzel kapcsolatos szerepére is. Idézi a washingtoni ma lehetővé tette volna az Egyesült Államok számára az olasz területen levő NATO-té- maszpontok fölhasználását hasonló célra. A közlés indítéka az volt, hogy Kuwait kormánya magyarázatot kért Olaszországtól a közel-keleti olasz politikában föllelhető ellentmondásos elemekre. » • « Líbia bonni nagykövete a Deutschlandfunk rádióállomásnak adott nyilatkozatában óvta az NSZK-t attól, hogy szolidaritást vállaljon a részleges arab olajbojkott alá helyezett Hollandiával. Szaúd-Arábiából egyébként híradás érkezett, amely szerint — a korábbi jelentésekkel ellentétben — egyelőre nincs arról szól, hogy beszüntették volna az olajszállítást Hollandiának, csupán fennáll ez a lehetőség. • • • Gyorshírben jelentették a hírügynökségek, hogy Izrael utolsó jelentékeny afrikai 'barátja, Kenya is Tel Aviv-hoz fűződő diplomáciai kapcsolatainak megszakítása mellett döntött. Az erről szóló — mombasa! keltezésű — elnöki közlemény hangoztatja: »Az erőszakos területszerzés nemcsak az ENSZ alapokmányának mond ellent, turném ellentétben áll Kenya nemzeti elveivel is.«. Az AP szerint Kenyatta elnök döntése súlyos csapást mért Izraelre. Kenya eddig — ugyancsak az AP megállapítása szerint — jelentős izraeli segélyeket élvezett, s még néhány nappal ezelőtt is úgy látszott, hogy nem követi a többi afrikai országot az Izraelhez fűződő kapcsolatok megszakításában. államai egyesített fegyveres erőinek katonai tanácsa, és esedékes értekezletét asz. egyesített fegyveres erők vezető testületé. A katonai tanács és a vezető testület összegezte az 1973- as évi gyakorlati és harci kiképzés eredményeit, megvitatta és kitűzte az 1974. évi feladatokat. Az ülés és a tanácskozás részvevői véleményt cseréltek az egyesített fegyveres erők folyamatos tevékenységének kérdéseiről. A katonai tanács és az értekezlet munkája a barátság, a hatékony együttműködés és az evltársias, kölcsönös megértés jegyében folyt le. A katonai tanács és az értekezlet részvevőinek bemutatót tartottak a csehszlovák néphadsereg csapatainak kiképzéséből. külügyminisztérium egyik szóvivőjének azt a — minden alapot nélkülöző — kijelentését, miszerint »Észak-Vietnam katonai potenciáljának jelentős növekedése hasonló ahhoz, amit az 1972-es tavaszi offenzíva idején lehetett tapasztalni, és félő, hogy ez újabb offenzívat jelent«. A Kaposvár 1. sz. Postahivatal hírlapkézbesítésre dolgozókat vesz föl Jelentkezni lehet a hivatal városi hírlaposztályáax ___________________(5) F ogolyszöktetés Írországban Vakmerő fogolyszöktetést hajtott végre az IRA az ír Köztársaságban. A betiltott Ír Köztársasági Hadsereg tagjai elraboltak egy helikoptert, majd azzal a dublini Mountjoy nevű börtön udvarán leszálltak. A szervezet bebörtönzött három vezetőjét kiszabadították, és egy ott várakozó gépkocsival eltűntek. Képünkön: Afogolyszöktetéshez használt helikopter. CTelafotó: AP—MTI—KS) Varsói Szerződés Tanácskozott az egyesített fegyveres erők vezető testületé Október 30-tól november. marsall, főparancsnok élni1 1-ig Prágában JaJtubovszkij leiével megtartotta esedél Szovjet etióp közös közlemény Halié Szelasszié látogatásáról Saigoni rágalomhadjárat Thieu tovább fenyegetőzik Igazolni próbálja a törvenytelen akcióit