Somogyi Néplap, 1973. november (29. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-02 / 257. szám
Jólesett a bizalom Kíváncsiak a fiatalok véleményére i ja 20, és jobb munkaszervezést vár 15. Mindkét üzemrész vezetéssel elégedett dolgozói válaszuk indoklásául a következőket mondták: vezetőjüket szakmai tudása alapján becsülik, tanulni lehet tőle, jó szervező és segítőkész. Mindkét üzemrészben akadtak azonban olyanok, akik nem elégedettek közvetlen fö- lötteseik munkájával, ök a munkaellátás folyamatosságát hiányolták, az emberi kapcsolatok szempontjából pedig a megértést és a türelmet. Szembetűnő, hogy a szereidében lényegesen többen látnak hibákat. A vállalat vezetőinek véleménye szerint ennek fő oka az, hogy ebben az üzemrészben zajlik a termelés befejező fázisa, tehát az előző üzemrészek hibái és a hanyagságok egy része itt csapódik le, több gondot okozva vezetőnek és munkásnak. Fontos, hogy a fiatal szakmunkás változatos, szakmai érdeklődését kielégítő munkát végezzen. A következő, ezzel kapcsolatos kérdésre adott válaszok arra figyelmeztetik a gyár vezetőségét: több nagyobb szaktudást igénylő feladatot várnak a fiatalok. A megkérdezettek többségének nem elégíti ki szakmai érdeklődését jelenlegi munkája. Ismét a szereidében rosszabb az arány: 25 ifjúmunkás komolyabb feladatok megoldására is alkalmasnak érzi magát, és csak 10 elégedett jelenlegi munkájával. Ez utóbbi helyen sok az érettségizett fiatal. Elsősorban ők várnak igényesebb feladatokat. Az 58 megkérdezett közül 31 elégedetlen jelenlegi, 9—10 forintos órabérével. A munkabért keveslő válaszok indoklása a következő: az alkatrészgyártó üzemben a munkaellátás nem mindig kielégítő. Ez akadályozza a teljesítmény növelését. A lakatosmunka fizikailag is igénybe veszi a dolgozót, ehhez képest alacsonynak tartják fizetésüket. A szerelőüzemben az érettségizett elektronikai műszerészek fölvetik, hogy induló bérük a nyolc általánost végzett mechanikai műszerészekével azonos, holott differenciálást várnának iskolai végzettségük, képzettségük, sőt életkoruk alapján is. Négy kérdés foglalkozik a KISZ-munkával. Mint a válaszokból kitűnik, a megkérdezett 20 KISZ-fiatal közül tizenkettő vesz részt aktívan a mozgalmi munkában. Elgondolkodtató, hogy csak ez a tizenkét fiatal elégedett a KISZ- szervezet eddigi sport-, kulturális és más irányú tevékenységével. Többen a KISZ-életet pezs- dítő, megvalósításra érdemes javaslatot tettek. Néhány példa: Szakma kiváló mestere vetélkedő rendezése, a nők részére is sportolási lehetőség teremtése, a pártszervezet hatékonyabb támogatása és a leginkább figyelemreméltó: a KISZ-tagság feltétele a gyáron belüli aktív tevékenység és a közösségi munkában való részvétel legyen! Meg kell még említeni egy gyakran elhangzó véleményt: az utóbbi időben túlságosan előtérbe került az anyagi elismerés. Hiányolják a fiatalok a dicséretet és biztatást. Mint írják: »Sokkal ösztönzőbb lenne a pénzjutalom, ha néhány elismerő szóval párosulna.« A Finommechanikai Vállalat 3. számú gyárának ifjúmunkásai őszintén válaszoltak. Nemcsak azt írták le, ami nem jó, hanem megpróbáltak arra is választ adni, hogyan kellene. Akikkel beszéltünk közülük, elmondták, jólesett a bizalom a gyár vezetői részéről, hogy kíváncsiak a véleményükre. Bíró Ferenc Magyar szakemberek kutatnak Libanonban és Jordániában Megkezdődik a politikai oktatás Hét témából választhatnak a KISZ- tagok Az idén hét oktatási forma közül választhatnak a KISZ- alapszervezetek tagjai felkészülésüknek, érdeklődésüknek megfelelően. A Fáklyavivők kör tagjai megismerkedhetnek a történelem nagyjaival, Prométheusztól egészen Gaga- rinig. Azokkal, akik az emberi helytállás, a haladás, az alkotó munka nyomán váltak követendő példaképpé. A Politikai vitakör többek között részletesen kitér az MSZMP KB 1972. novemberi határozatából adódó feladatokra, a IV. ötéves terv eddigi megvalósulására. A Marxista vitakör alapvető társadalmi, politikai, gazdasági és kulturális kérdésekről nyújt tájékoztatást. A nemzetközi osztályharc kérdéseivel foglalkozók a világpolitikai eseményeket követik nyomon. Nem térnek ki minden apró problémára, inkább az események belső okozati összefüggéseire világítanak rá. Az iíjúsági aktivisták fóruma történetiségében mutatja be az ifjúságpolitikát. Két új oktatási kör is indul az idén. Az egyik az Állampolgárt ismeretek oktatás' köre, amelyhez Törvény az ifjúságról címmel készült segédanyag. Az elmúlt évek ifjúsággal kapcsolatos jogszabályait ismerteti meg azokkal a fiatalokkal, akik ezt az oktatási formát választják. A VIT idején és a találkozót megelőző időben is nagy volt az érdeklődés a világ haladó ifjúsági mozgaimai iránt. Ezt az érdeklődést kívánja kielégíteni a Világ ifjúsága kör. Arra ad választ, hogyan kapcsolódik a magyar fiatalok tevékenysége a világ más tájain élő ifjaké- hoz. A kör tankönyve lexikonszerűen ismerteti a világ ifjúsági szervezeteinek sajátosságait Az oktatási év hivatalosan október 15-én kezdődött, de a megyében csak néhány he- Iven kezdték meg a foglalkozásokat. A többi KlSZ-szer- vezetben még a választások kötik le a figyelmet. Novemberben mindenütt megtartják a politikai körök első foglalkozásait H. É. múltban a Finommechanikai Vállalat 3. számú gyárában. A kérdőívek 58 ifjúmunkás véleményét kérték, olyanokét, akik a gyárban szereztek szakmunkás-bizonyítványt az elmúlt három évben. A személyzeti és oktatási osztály által végzett fölmérés célja az volt, hogy a gazdasági és társadalmi vezetők olyan munkahelyi légkörrel, beilleszkedéssel, vezetési fogyatékosságokkal és üzemi demokráciával kapcsolatos véleményekről is tudomást szerezzenek, melyekről esetleg más fórumokon nem esik szó. Nem szándékosan elhallgatott, csak a folyosókon »odasúgott« véleményekről van itt szó. A kérdések összeállítói arra gondoltak, hogy jó néhány ember van, aki például egy termelési tanácskozáson nem tudja úgy elmondani a gondolatait, ahogy érzi. Pedig hát kinek nincs véleménye például arról, mi akadályozza a jó munkahelyi közösség kialakulását. A tizenöt kérdést tartalmazó lapokat már összeszedték. A válaszokat bírálat és őszinte segíteni akarás jellemezte. Jó néhány fölvetett gondolat — és ezzel a megbírált vezetők is egyetértettek — hozzájárult munkájuk további javításához. Idézzünk most néhányat a legtöbb ifjúmunkást foglalkoztató kérdésekből és a rájuk adott válaszokból. A fiatalok talán legfőbb gondja: mielőbb beilleszkedni a gyári kollektívába. Az elmúlt két évben végzett szakmunkások rövid idő alatt illeszkedtek be. A válaszok szerint az ehhez szükséges idő egy hónap és egy év között van. Gyorsítja ezt a folyamatot, hogy már a szakmunkás- képzés évei alatt a többség ebben a gyárban vett részt gyakorlaton. Az alkatrészüzemben egy, a szerelőüzemben pedig öt fiatal írta, hogy nem találta meg a helyét az üzemben. Ennek egyik okára rávilágít a következő kérdés: segítettek-e a brigádtársak, vagy a brigádvezető a beilleszkedésben? Az előbbi hat fiatal hiányolta ezt a segítséget. 52 fiatal dolgozó azonban a közösség segítségével lett teljes értékű tagja a gyárnak. A munkások vezetőikről alkotott véleménye egy egész gyár munkahelyi légkörét meghatározhatja. Az alkatrészüzemben jónak tartja közvetlen vezetőinek módszereit 21, kifogásolja kettő. A szerelőüzemben egészen más az arány. Itt jónak tartMan.gólia után ebben az évben Indiában és Szíriában fejezte be kutatófúrásait az Országos Földtani Kutató és Fúró Vállalat A magyar szakemberek az indiai Chetri rézbánya fúrási munkálatait irányították, és elvállalták az új bányanyitás műszaki felügyeletét is. Szíriában hidrogeológiai fúrásokat folytattak, amelyek segítségévei meghatározható a Damaszkuszt ellátó ivóvízforrások enedése. Az említett munkák befejezésével egyidejűleg magyar szakemberek indultak Libanonba és Jordániába, ahol szintén megbízásos kutatófúrást folytat az Országos Földtani Kutató és Fúró Vállalat. Libanonban hat fúróberendezés mélyfúrásokkal vizsgálja leendő nagy építkezések helyét és talaját. Jordániában a rézlelőhelyek kutatását és a készletek meghatározását vállalták a magyar szakemberek. , Szárnyaszegett Ikarus Az utasok elfáradnak Az idegenforgalom a szabadságukat kellemesen eltölteni kívánó emberekre alapoz. Ilyen célra egyre többen szívesen áldoznak pénzt, hiszen a megnövekedett szabad időt mindenki szeretné jól kihasználni. Mik a kirándulók lehetőségei? Erre egy párbeszéddel válaszolunk. Kimerülnek a pihenésben Az Utas: — Háromnapos észak-magyarországi kiránduláson szeretnék részt venni. Az Iroda: — 830 forintért szervezünk a napokban. U.: — Hogyhogy ilyen drága? I.: — Panorámabusszal utazunk, ennek a díjtétele pedig 4 forint kilométerenként. U.: — Szervezzék talán a ha tyományos IK—55-ös farmotorossal, az csak 9 forint 40 fillérbe kerül. l. : — Kérem, a panoráma sokkal kényelmesebb, gyorsabb, higgye el, megéri. A jövő pedig az, hogy csak ilyen buszokkal szervezünk utakat. U.: — Hogy megéri-e vagy m, ezt az én pénztárcám ’ja. .gy az utas az Ikarusz 55- j.isel megy kirándulni. Minden ötvenből legalább harminc — ez a véleménye Bíró Fei értenének, az IBUSZ kaposvári irodája vezetőjének. Túlzottan nagy a különbség a két jármű tarifája között. Csakhogy ez 1K—55-ös kényelmetlen. Az utasok elfáradnak, mire kiszállhatnak. Menni pedig kell, mert különben nem lesz meg a kötelező napi 180 kilométer. — Mi lenne az ideális megoldás? — kérdeztük Bíró Ferencnél — A napi 180 kilométer kockázatot jelent az utazási irodáknak. Ezt azonban kénytelenek vagyunk vállalni. — Jobb szervező munkára van szükség. — Igen, de az idegenforgalom sikere elsősorban nem a szervezéstől, hanem a zavartalan lebonyolítástól függ. Ennek része a kényelmes utazás is. Valamivel csökkenteni kellene a kötelező kilométerszámot, és változatosabb autóbuszparkot biztosítani. A 180 kilométer súlya alól keres kibúvót az Express is. Mint Szabó Zsuzsa belföldi ügyintéző elmondta, a környező megyék Volán vállalataival kedvezőbb feltételekkel szerződhetnének. Gondolkoznak ezen a megoldáson, elsősorban Tolna felé kacsingatnak. A Tolna megyei Volán azonban semmiképpen sem tudja a következő szezonban kielégíteni a somogyi Express igényeit, hiszen még saját ifjúsági utazási irodájukkal sem állnak szerződésben. Közel a tűzhöz A Volán Utazási Iroda használta a legtöbb buszt: a fő szezonban öt járta az országutakat. A múlt év hasonló időszakához viszonyítva 10 százalékos eredménynövekedést értek el. A korszerű, kényelmes autóbuszok azonban nekik is hiányoznak. — Az Országos Idegenforgalmi Tanács minden évben meghatározott összeget biztosít az idegenforgalom fejlesztésiére — mondta Tóth Dezső, az iroda vezetője. — A közlekedésre, az autóbuszpark fejlesztésére — a turizmus egyik alapjára — eddig nem jutott. Hiába vagyunk egyedüli közlekedési vállalat, mi sem úgy fejlesztünk, ahogy nekünk tetszik. Bár közel van a tűzhöz a Volán Utazási Iroda, különösebben nem melegíti. A többi idegenforgalmi cég őket ostromolja járművekért, a meghibásodott motorok, a fegyelmezetlen gépkocsivezetők eile:. panasz náluk csapódik le Mindezt a yolán vállalja (kénytelen vállalni!), állandó telefoncsörgés közepette. Rájuk nem volt panasz, akármelyik idegenforgalmi iroda zárójelentését olvastam. Csak az autóbuszokra. Ezért kérdeztük meg Ta- polczai Kálmánt, a Volán Tröszt vezérigazgatóját: mi valósult meg a »reprezentatív autóparkból«, mit várhatunk Somogy megyébe a következő idegenforgalmi idényre? — A panorámabuszok beszerzését a Volán már a korábbi években megkezdte. Ezek számának növelésére azonban csak 1974-ben nyílik lehetőség, mert az Ikarus-gyár akkor tudja ezeket szállítani. A várt mennyiséggel együtt a jelenleg mintegy 350-es különjárati járműpark nagy része már IK—255, illetve 266-os típusú panorámabuszokból áll majd. — Mit jelent ez Somogy megyének? • — A különjárati igényekei eddig teljes egészében a hagyományos Ikarusz 55 és 66 típusokkal elégítettük ki. A gyár tájékoztatása alapján varható. hogy a jövő év első negyedében megkapjuk a panorámákat. Ebben az esetben o Somogy megyei Volán még az idegenforgalmi idény megkezdése eiott átveheti a forgalom ellátásához szüKséges panorá- maouszokat — ígérte a Volán Tröszt vezérigazgatója. Ezek tehát a kilátásaink — egyelőre nem a panorámabu- szokbóL Mészáros Attila Kölesei szüret Mire ezek a képek és sorok megjelennek, pontot tettek az idei szüret végére a kötcsei Egyesült Béke Tsz- ben. Szabó Lajos elnök, Schmidt Gyula elnökhelyettes és Károlyi János főkönyvelő szerint nagyon jól fizetett az idén a szőlő. A 43 hektáron mintegy hatvan fajta található, legtöbb az olaszrizling, a rizlingszilváni, a hárslevelű, a leányka és a kékfrankos. A mintegy 3 hektárnyi csemegeszőlővel már korábban végeztek, a siófoki MÉK-kirendelt- ségnek adtak el 150 mázsát. Most a borszőlőt szedik (első képünk), ennek is az utolját. Korábban a kötcsei, a szóládi, a nagycsepelyi általános iskolások meg a siófoki gimnazisták segítették, és a három község KISZ-esei is leszedtek 60 mázsát A borszőlőt saját üzemükben dolgozzák fel. A bor nagy részét a Somogy megyei Vendéglátó Vállalatnak adják el, de jut belőle a nagyatádi, a veszprémi áfész-nak és a Ceintrál Vendéglátó Vállalatnak, meg a tsz siófoki borkimérésébe is. A szüretelőktől sorra érkeznek a rakományok a feldolgozóhoz (második képünk), ahol a darálás, a préselés már többnyire a gép dolga. Minit arról a szövetkezet vezetői tájékoztattak, gondot okoz a tárolás: 2590 mázsás termésre számítottak, ezzel szemben 3600 mázsa jött le a tőkékről, ez a tavalyinál 1100 mázsával több. Két 350 hektoliteres tárolót vettek az idén, ezenkívül összesen 100 hektoliter befogadó képességű fahordókat a tagoktól. Az új pince és környéke arra vall, hogy az egyesült tsz tovább fejleszti szőlészetét. A vendégek vásárlás előtt kóstolással győződhetnek meg az áru jó minőségiéről (harmadik képünk). Ezt bizonyítja különben a falon levő másfél tucatnyi oklevél, emléklap is, melyet az itt termett borok szereztek a különféle versenyeken. A nagyüzemi szőlő átrendezését és 8 hektárnyi új szőlő telepítését tervezik, felhasználva az erre kahpató támogatást. Az idei szőlőtermés mintegy harminc százalékkal meghaladja a tervezettet, és az egymillió szőlőoltvány értékesítéséből teljesítik a 2,3 millió forintos bevételi előirányzatot is. Hemesz Ferenc Fotó: Grábner Gyula