Somogyi Néplap, 1973. november (29. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-02 / 257. szám
11-esekkel Dél-flmerika győzőit Tetszett a futfoallparádé, melyet a televízió jóvoltából itthon is láthattunk. Végeredményben Dél-Amerika és Európa mérkőzése- Barcelónábam 2:2-es félidő után 4:4 arányú döntetlennel végződött. Ezt láttuk a tévéiben is. Azt azonban már nem, hogy a mérkőzés után 11-es rúgások következtek, s ezen döntötték el, hogy melyik csapat nyer. Az öt-öt büntetőrúgás rendkívüli izgalmak közepette zajlott le, s ennek keretében a tengerentúliak 3:2 arányban bizonyultak jobbnak. A vendégek számára a győzelmet Camevalli, az argentin kapus nagyszerű védése jelentette, aki a spanyol Pirri és Asensi, valamint a portugál Nene büntetőjét kivédte. Csak a svájci Odermatt és az olasz Fachetti lövése jutott a hálóba. Iribarnak, az európai kapusnak két 11-est sikerült hárítania. Miért csak Ferstek? Hergert Jenő nyilatkozata az ökölvívó-bajnokságról ökölvívóberkekben még ma is szóbeszéd tárgya a most lezajlott egyéni bajnokság. Általános a vélemény: az idei döntő sok vonatkozásban felülmúlta a várakozást. Soksok kellemes és jó néhány kellemetlen meglepetéssel szolgált a szurkolóknak és a vezetőknek egyaránt A kaposvári bokszbarátok természetesen örömmel nyugtázták Ferstek János győzelmét. Ugyanakkor e tábor másik szeme sír, mert az első napi küzdelmek után a K. Dózsa edzője négy versenyzőt kénytelen volt vonatra ültetni. Olyan ökölvívókat, akiktől joggal remélt pontot a K. Dózsa. Hogy látta az idei bajnokságot Hergert Jenő, a K. Dózsa edzője, aki kezdettől figyelemmel kísérte az eseményeket? — Ügy érzem, sok vonatkozásban előrelépést hozott az idei döntő. Többségében jól felkészült versenyzők léptek kötelek közé. Tükröződött az is, hogy aki akár csak egy pillanatra is megáll, az lemarad, így történt ez például az Euró- pa-bajnok Orbán László esetében. Amikor az ugyancsak EB- fyőztes Csjef Sándor másodszor is földre került a kecskeméti Vigh elleni mérkőzésen, bizony meghökkent a Sport- csarnok nézőtere. Tehát jönnek a fiatalok. Vagy, ha nem a legfiatalabbak, akkor azok, akik még többet dolgoznak, még inkább a korszerű küzdőmodort választják, ötvenedszer rendezte meg a MOSZ a 'egjobb magyar bokszolok Országos ifjúsági labdarúgó-torna Baranya—Somogy 6:1 (2:0) bajnoki tornáját. A négynapos viadal méltó volt a fél évszázados múlthoz. — Mi elsősorban a Dózsaversenyzők szerepléséről szóló híreket vártuk. Nem tagadjuk, csalódtunk. — Nem vitás, esetenként kudarcról is beszélhetünk. A fiúknak már elmondtam, most megismétlem. Nem igaz az, hogy Kozma kiégett, de az igen, hogy a papírsúlyú versenyzőnek semmi önbizalma nincs, ha nagynevű bokszolók- kal találkozik. Egyszerűen nem hitte el, hogy Gedó ellen végig bírhatja a három menetet. És sajnos nemcsak Gedó ellen van komplexusa Kozma Ferinek. 0 még olyan fiatal hogy érdemes keresni a módot hogy neki, aki sok mindent tud ebben a sportágban, ne legyen kisebbségi érzése mé" akkor sem, ha az ellenié’ olimpiai aranyérmes. Horváth László csalódás! okozott. Ügy érzem, ő önmagában is csalódott, mert itthon nagy önbizalommal készült. Most már látja, hol követte el a hibát. Az ő rövid karjaival nem lehet a külharcot erőltetni. Varga László szintén csaló dott ember. Ö is többet várt magától. Mi is azt hittük, hogy Orbán kiválása után Varga az első számú esélyes a könnyűsúlyban. Nem kétséges, hogy némi zavar keletkezett Varga felkészülésében. Idegi fáradtság jelentkezett a fiúnál. De nem ez volt a döntő. Varga ott téved, hogy ő a külharcot gyávaságnak tartja. No meg keveset üt. Ezért a többet ütő ellenfelét hozták ki a bírák győztesként. Bizonyos, hogy a bajnokságon Varga kevesebbet nyújtott, mint amit tud. Budai János teljes szívvel küzdött. Azért is gvőzni akart, hogy a rosszul sikerült rajtot feledtesse. A kaposvári váltósúlyú versenyző azonban valahogy nehézkesnek bizonyult a Borbély elleni találkozón. Noha a harmadik menetben Borbély került a földre, a bírák a Kun Béla SE versenyzőjét jelölték meg győztesként, így is volt igaz. Persze sokkal könnyebb Ferstek János teljesítményéről beszélni, és ez kívánkozott volna az első helyre. Mi tagadás, Ferstek esetében most minden bejött. Ügy érzem, nála sikerült legjobban a formaidőzítés. Ezen a tornán ebben a súlycsoportban toronymagasan kiemelkedett a kaposvári versenyző, aki az ökölvívás széles skáláját mutatta be a Sportcsarnokban. 0 kapta a legtöbb nyíltszíni tapsot. A közönség fájlalta, hogy döntőbeli ellenfele nem állt ki. Ha Oláh nem sérül meg, akkor sincs baj. Más kérdés viszont, hogy Ferstek tudja-e folyamatosan tartani ezt a formáját. Ugyanis a válogatottban nagy szükség lenne a mostani Fers- tekre. — Olvastuk Papp László nyilatkozatát, hogy Ferstek nem vállalja a válogatottságot. — Tulajdonképpen korábban mondott le — ma sem tudni pontosan, hogy miért — Ferstek arról, hogy magára öltse a címeres mezt. Halléban kellett volna szerepelnie, de ő az utolsó pillanatban visszalépett. Most ez a fiatal sportember ismét ott áll, hogy szinte tálcán kínálják neki a válogatottságot. A döntés természetesen Fersteké, de mielőtt elhamarkodott választ adna, meg kell mondani, hogy ez nem csupán Ferstek János ügye — mondta Hergert Jenő. Kovács Sándor > - i >1 Ez volt a vendégek második gólja, melyet a somogyi védelem »jóvoltából« Lucz szerzet t. Kaposvár, 200 néző. Vezette: Horváth F. Baranya: Grabecz (Boán) — Szeszán, Kardos, Hámori Gy., "homa, Herbszt, Kiss, Rapp, lánvori L., Lucz, Gáli (Jockl). Somogy: Kótai (Spilák) — Szita, Treszler, Orosházi, lyurkó (Stofa), Dóczi, Stier, ?etz, Kücher, Balogh, Pável. Olcsó üdülési lehetőség Harkányliirdőn — szállodai elhelyezéssel, kétágyas szobákban .étnapos üdülés személynek: 15 Ft-tól 729 Ft-ig, gyógykezeléssel 450 Ft-tól 1600 Ft-ig. Jelentkezés: az IBUSZ-irodán: Siófok, Fő utca 178. Telefon: 11-481. MINDEN UTAZÁSI ÜGYBEN FORDULJON IRODÁNKHOZ! (130388) Mindjárt az egységesebb csapat benyomását keltő Baranya lendült támadásba, s a 14., majd a 25. percben Lucz góljaival elhúzott. Szünet után úgy tűnt, hogy fordul a kocka. Már a 2. percben Kücher fejesgóllal szépített. Az egyenlítési alkalmat elszalasztották a somogyi ifik, azután ismét jött Baranya, s Kiss, Jockl, Hámori L., majd Hámori góljával fölényesen győzött. Legalább ennyivel jobb volt a vendégegyüttes, amelyből Szeszán, a két Hámori fiú és Thoma játékát lehet külön kiemelni. A somogyi csapatban nem volt átlagon felüli teljesítmény. Vese, Juta és Nagyberény az élen Kisebb-nagyobb zökkenőkkel folynak a küzdelmek a területi labdarúgó-bajnokságban. A kaposvári csoportban egy mérkőzés elmaradt, mert Pusztakovácsi nem utazott el Kutasra. A balatoni csoport meglepetése, hogy az utolsó helyezett Buzsák legyőzte a bajnokjelölt Tab csapatát. A Dráva csoportban Lakócsa hazai veresége számít váratlan eseménynek. BALATONI CSOPORT Kéthely—Ordacsehi 2:3. Buzsák— Tab 1:0, Siófoki MEDOSZ—Bala- tonkeresztúr 1:1, Balatonendréd— Nagyberény 1:2, Balatonszentgyörgy—Balatonföldvár 0:4, Bala- tonlelle—Siófoki Bányász n. 1:2, Somogyvár—Táska 3:0. 1. Nagyberény lő 7 1 2 28:11 15 2. B.-lelle 10 6 3 1 29:21 15 3. Tab 10 7 — 3 33:16 14 4. Táska 10 5 2 3 30:18 12 5. B.-földvár 10 6 — 4 26 :14 12 6. B.-endréd 11 4 4 3 20:17 12 7. Somcfeyvár 9 4 1 4 20:21 9 8. B.-sztgyörgy 11 3 2 6 12:32 8 9. Ordacsehi 10 3 1 6 17:21 7 10. Kéthely 9 2 3 4 14:23 7 11. B.-ke resztúr 10 2 3 5 16:28 7 12. S. MEDOSZ 10 1 4 5 12:29 6 13. Buzsák** 10 2 2 6 13:19 4 S.Bányász n. 11 1155: 8 22 ** két büntetőpont levonva DRAVA CSOPORT Lakócsa—Felsőbogát 1:5, Bélavár —Vése 1:2, Böhönye—Somogyszob | 2:0, Csokonyavisonta—Potony 3:3, Tapsony—Berzence 1:1« Bolhás—N. Kinizsi H. 2:2. 1. Vése 2. Berzence 3. Somogyi BSE 4. Lakócsa* 5. Böhönye 6. Potony 7. Tapsony 8. Cs.-visonta 9. Somogyszob 10. Bolhás 11. Bélavár 12. Felsőbogát * 1 11 3 — 2 1 1 1«: 7 15 3 19:14 13 3 14: 6 11 3 18:15 10 3 17:15 10 3 17:18 9 4 21:16 8 3 17:16 8 5 9:13 7 6 10:17 7 6 15:27 6 6 14:21 5 Nagyatád H. 10 2 3 5 22:23 7 * egy büntetőpont levonva. KAPOSVÁRI CSOPORT Mesztegnyő—K. Rákóczi H. 1:5, Gölle—Szentgáloskér 1:0, Nagybajom—Juta 2:3, K. Táncsics II.— Mernye 2:1, Kadarkút—Toponár 0:2, Zimány—Somogysárd 5:1. 1. Juta 2. Mernye 3. Toponár 4. Somogysárd 5. Zdmány 6. Kadarkút 7. Mesztegnyő 8. Kutas 9. Gölle 10. Szt.-gáloskér 11. Nagybajom 12. P.-kovácsi 8 6 9 6 0 4 0 5 9 5 0 5 — 9 3 4 8 4 1 9 4 — 9 3 1 9 2*~ 8---2 — 25:17 14 2 1 20:12 14 3 3 22:13 11 1 4 27:26 ll 4 28:17 10 5 19:19 10 2 13:16 10 3 17:10 9 5 21:18 8 5 20:21 7 7 16:28 4 8 6:32 — Rákóczi n. Táncsics n. 11 10 1 — 58:13 21 11 10 — 1 65:12 20 SPORTHÍREK November 15-én Rotterdamban megkezdődik a VI. modern gimnasztikái világbajnokság, s ezzel tízéves jubileumához érkezik a sportág: 1963-ban Budapesten rendezték meg az első VB-t. A jubileumi esztendőben — néhány éve már modern gimnasztika néven tartják nyilA FOGYASZTÁSI szövetkezet pályázatot hirdet főkönyvelői áll Követelmény: 5 évnél hosszabb gyakorlat és mérlegképes könyv el ói képesítés. Szövetkezeti-gyakorlattal rendelkezők előnyben! Az írásbeli jelentkezést a Lapkiadóhoz kérjük, a 11945. számra. (11945) ván a sportágat —, Rotterdamban minden eddiginél nagyobb szabású megrendezésére készülődnek. 26 ország tornásznői lépnek szőnyegre. A legutóbbi világbajnokságon, 1971-ben, Havannában, a bolgár Maria Gigova másodszor nyerte el az összetett bajnokságot, mögötte a szovjet Karpuhina és Naszmutgyinova következett. Rotterdamban újra a bolgár—szovjet versengés hozhatja a legmagasabb színvonalat, a helyezésekért folyó harcban nem lehet megfeledkezni a vb egyetlen magyar versenyzőjéről, Patocska Máriáról sem, aki szintén jó eredményre számíthat. ... Halléban a nemzetközi női sakkverseny 6. fordulójában Honfiné játszmája függőben maradt az NDK-beli dr. Just- tal szemben. A magyar versenyzőnő 5. fordulóból függőben maradt játszmája az NDK-beli Böttcherrel döntetlenül végződött. A versenyben a szovjet Kacsabrasvili vezet 4,5 ponttal. NOVEMBER PÉNTEK Achilles Milyen lesz az időjárás? A várható időjárás ma estig: Kevés felhő, száraz, hideg idő. A keleti megyékben még élénk, északi, északkeleti szél fokozatosan mérséklődik. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 5 fok körül lesz. A távolabbi kilátások (keddig): Vasárnaptól erősen párás, helyenként napközben is ködös idő. A legalacsonyobb hajnali hőmérséklet eleinte mínusz 3 és mínusz 7, később mínusz 3 és plusz 2 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 4 és plusz lo fok köz ött lesz. Kádár János részvéitávira.a Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára táviratiban fejezte ki részvétét L. I. Brezsnyevnek, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága főtitkárának Sz. Aí. Bugyon- nij marsall elhunyta alkalmából. —■ író—olvasó találkozó lese szomlbatcm este Nagyatádom, a Fegyveres Erők Klubjában. Bertók László és Pál József költő találkozik olvasóival, a város lakóival. — Darvas József drámát ír »A 134. nap« címmel a Tanácsköztársaság szolnoki eseményeiről, s a darabot 1975 márciusában, mutatják be a város fennállásainak 900. évfordulóján. — Vietnam művészete címmel gyűjteményes kiállítás nyílik ma Kaposváron, a La- tánca Művelődési Központban. A népművészeti és történelmi emlékeket bemutató tártat november 15-ig tekinthető meg. — Megalakult Somogybán is — az MTESZ keretében — a Híradástechnikai Tudományos Egyesület megyei csoportja. — A magyar filmművészetről közöl a France Nou- velle egy hosszabb tanulmányt, Albert Cervoni tollából. Ez hangsúlyozza; a magyar filmművészet, amely a 60-as évek elején magára vonta a figyelmet, 1973-ban is változatlan megújhodási képességről tesz tanúságot. — Ki tud többet a Szovjetunióról? címmel vetélkedőt rendeztek a nagyatádi cér- nagyárbam. 12 szocialista brigád vett részt a versenyen, s az első helyezett, a mechanikai osztály Dózsa brigádja részt vesz az MSZBT területi vetélkedőjén. — Önálló véradónapot tartottak tegnap a Kaposvári Villamossági Gyár cseri telepén. A telep 60 dolgozója vett részt a térítésmentes véradáson. — Közös kutatás folyik a KGST-tagországok közötti nemzetközi hűtőlánc tökéletesítésére. Ebben Magyarországon kívül az NDK, a Szovjetunió, Bulgária és Csehszlovákia kutatói vesznek részt. — üzemet léitesít Lengyeltótiban — a tanáccsal közösen — a Budapesti Kötőipari Szövetkezet. Az új üzemiben 200 nőt foglalkoztatnak majd. — Pécs, Harkány és Siklós történelmi emlékeivel ismerkedik a hét utolsó három napján a fonyódi KISZ- bizottség szervezésében kiránduló fiatalok 45 fős csoportja. Felhivás A BM Somogy megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztálya kéri azon személyek jelentkezését, akik 1973. szeptember 9-én az esti órákban a Vadé-puszta és Mernye- szentmiklós közötti halálos közúti baleset szemtanúi voltak. Kéri, hogy jelentkezzen annak a Skoda Octavia személygépkocsinak a vezetője, aki a balasetet szenvedő motorkerékpáros előtt haladt, valamint annak a Polski Fiat személykocsinak a vezetője, aki a balesetes járművek mögött haladt, s a baleset megtörténte után a mentőket és a rendőrséget értesítette. Jelentkezni lehet személyesen — Kaposvár, Lenin u. 12. sz. alatt — és telefonon: 11-300, 292 mellék. 80 éw I ezelőtt, 1893. november 2-án született és 68 éves korában, 1961-ben halt meg Byssz Róbert festő és karikaturista, rajzoló, a magyar sportkarikatúra egyik megteremtője. Csaknem másfél évtizedig Az Est-lapok munkatársa volt, s emellett plakátokat, könyvillusztrációkat, könyv- címlapterveket is készített. Kötetben megjelentetett sportka- rikatúra-sorozatával 1932-ben részt vett a Los Angeles-i olimpia művészeti versenyein. A felszabadulás után a hazai élc- lapok munkatársa volt, s rendszeresen jelentek meg rajzai, karikatúrái az Ország-Világban, valamint a rádió műsorlapjában. Karikatúráinak válogatott sorozata könyvalakban is napvilágot látott. 180 mű az I. dunántúli tárlaton A zsűri értékelte az I. dunántúli tárlatra beérkezett 534 művet — 111 szerzőtől érkezett képzőművészeti alkotás —, s kiállításra 180-at fogadott el. 37 somogyi alkotó bocsátotta művét a zsűri élé, 16 Somogyból elszármazott művésztől is érkezett festmény. A kiállításra elfogadott műveket a Somogyi Képtárban mutatják be; a megnyitó november 7-én lesz. — 250 ezer forintot fordított a Balatonszentgyörgyi Közös Községi Tanács a Gsillagvári út felújítására. — 537 ezer lakás felépítését tűzték ki célul Csehszlovákiában az V. ötéves tervben. Ez 22 százalék^«! meghaladja a IV. ötéves tervben elkészült lakások számát. — Öngyilkos géprabló. Egy venezueladi belföldi járat fedélzetén néhány perccel a leszállás előtt főbe lőtte magát a géprahló, e,gy 18 éves fiatalember, miután a pilóta közölte vele, hogy nincs elegendő üzemanyaga a gép Kubába vitelére. Új építőanyag lehet A közép-dunántúli kőbányák területén, Monostorapátiban igen könnyű, érdekes szerkezetű bazaltot találtak. Az üreges kőzet — más néven hólyagos bazalt — lényegesen könnyebb, mint a környék bányáinak terméke. A szokásos bazalt köbméterenként 2,6 tonnát nyom, ez alig éri el az egy tonnát. Így a könnyűszerkezetes építkezések új alapanyaga is lehet. A geológusok és kőbányászok, most fölmérik a hegy hólyagosbazalt-készletét, és megvizsgálják kibányászásá- nak lehetőségeit. — 6500 vagomnyi napraforgómagot vettek át másfél hónap alatt a termelőktől a nö- vényolajipani üzemek. Az év végéig várhatóan mintegy tízezer vagon napraforgó kerül az üzemek tárolóiba. — Személygépkocsikhoz műszőrme üléshuzatok ésgu- mászőnyegak érkeztek a kaposvári Ady Enidre utcai jár- műszaküzletbe! (11960) — Ä barcsi TÜZEP-telep ajánl vásárlóinak 500-as cementet, be- remendi fehér égetett meszet, B.30-as blokktéglát, kis méretű téglát, tetőcserepet, színes csempét, fedéllemezt, ajtót, ablakot nagy választékban. (11937) — Az Express társasutazást szervez Csehszlovákiába és Lengyelországba. Magas-tátrai körutazás autóbusszal november 27 —30 között, irányár 850 Ft. Utazás Lengyelországba, Krakkó—Zakopane útvonalon, autóbusszal november 30-tól december 4-ig. Irányár: 1100 Ft. Jelentkezni lehet: az Express Utazási Irodán, Kaposvár, Ady E. u. 7. sz. alatt. Telefon: 13-556. (11943)