Somogyi Néplap, 1973. október (29. évfolyam, 230-255. szám)
1973-10-31 / 255. szám
Ne az ablakot nyissuk ki! OKTÓBER 31 Takarékossági világnap Az emberek egy sor jó jellemvonása mellett gyakran' nem kap elég hangsúlyt az egyén és a társadalom szempontjából fontos tulajdonság, a takarékosság. Pedig a takarékosság együtt fejlődött az emberrel. Legtöbbször azonban nem a vagyon, nem a nagy élelmiszerkészletekkel való »takarékos gazdálkodás« volt a jellemző, hanem a szűkös lehetőségek beosztó kihasználása, a félretevés, a ku- porgatás a bizonytalan holnapra, az előre nem látható nehézségekre. A társadalmi fejlődés során a mi elődeink is évszázadokon át alkalmazták a beosztás és a kuporgatás módszerét : természetes emberi jellemvonássá, szinte elválaszthatatlan magatartásformává vált. Az 1800-as években szárnyat bontogató takarékossági mozgalom hazánkban is megértésre és követésre talált, de a »köznép idvét« szolgáló TaKa- rékpénztár Egyesület 1840-ben jörténő megalakulása az akkori társadalmi és gazdasági viszonyok között nem hozhatott eleptős előrelépést. Egy évszázadnak kellett eltelnie, hogy olyan társadalmi és gazdasági iszonyok alakuljanak ki. melyek lehetővé is teszik a •van miből«, és a »van miért« akarékossági szemlélet kialakulását. Ma a takarékosság világnapját ünnepeljük. Milánóban jelölték meg ezt az ünnepet 1924-ben, a világ első takarék- pénztára megalakulásának századik évfordulóján. Ez a gesztus elismerése, hogy a takarékosság az egyénnek és a társadalomnak egyaránt fontos. A takarékosság lehetővé teszi, ■u^hory a 'lakosság átmenetileg .felhasználatlan pénzét újbo: M bekapcsolják a népgazdaság pénzügyi rendszerébe. A takarékbetétekben lekötött pénz különböző hitelek formájában visszakerül a lakossághoz, segíti a lakásépítést, a háztartás gépesítését, a bútorvásárlást vagy a háztáji gazdálkodás fejlődését. A legszembetűnőbb egyéni haszon a takarékbetétek után járó kamat vagy nyeremény. A kamat összege Somogy megyében csak az idén több lesz 60 millió forintnál, a gépkocsi nyereménybetétkönyvvel pedig eddig 284-en jutottak személyautóhoz. Hazánkban — és Somogybán is — egyre többen fogadják el a takarékosság »betétes« módszerét. Amíg például az 1952-ben alkotott betéttörvény után 1953-ban 3,6 millió forint volt a Somogy megyei betétállomány, 1960-ban már elérte a 100 milliót, 1970- ben pedig az egymilliárd forintot. Ma meghaladja az 1,6 milliárdot. A takarékpénztárakban, a postahivataloknál és a takarékszövetkezeteknél kezelt betétek állandó növekedése egyértelműen jelzi a társadalmi fejlődést. Mutatja a lakosság bizalmát a szocialista társadalmi és gazdasági rendszer, a békés holnap, a biztos jövő iránt. Gazdasági téren pedig kifejezője a társadalmi, közösségi gazdagodás támogatásának és szolgálatának. Mutatja a szocialista köz- gondolkodás erősödését, a takarékoskodás fejlődését és terjedését is. A mi társadalmunk emberének takarékoskodása más, mint a tőkés viszonyok között élőé. Ott gyakran a holnap ki- iátástalansága, a munkanélküliség réme ösztönzi arra, hogy kuporgasson. Mi a biztos jövő udatában, a holnap szebbe tételéért takarékoskodunk. Ma gondoljunk arra, hogy a takarékosság össztársadalmi ügy, minden ember érdeke. Ezért legyen szerves része mindennapi életünknek, az egyéni és a társadalmi cselekvésnek. Legyen jelen a jó gazdálkodásban, a munkaeszközök, a munkaidő, az energia gazdaságos felhasználásában, a szolid, egyszerű életmód kialakulásában. Tegyünk azért, hogy minél többen legyenek a takarékosság gondolatának szószólói, cselekvő követői. Szóljunk róla a családban, a baráti körben és a nyilvános fórumokon. Neveljük takarékos és beosztó életre önmagunkat, egymást és a felnövekvő új nemzedéket. Varga Károly, a Hazafias Népfront Somogy megyei titkára A fekete A somogyi műszaki és közgazdasági hetek rendezvényeinek során dr. Vajta László, az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt vezérigazgatóhelyettese, az MTA levelező tagja tartott előadást a kőolajprogram végrehajtásáról és az 1980-ra várható eredményekről. Energiaválság: a kifejezés egyre gyakrabban foglalkoztatja a szakembereket és a nagy energiafogyasztó országok lakosságát. A fogyasztás századunkban fokozatosan emelkedik. Az energiaprobléma a földgáz- és kőolajellátásban is érezteti hatását. Az iparág mintegy 120 éves múltra tekint vissza. Ez aiatt az idő alatt minden tíz évoen megkétszereződött a termelés. 1900-ban 24 millió tonna, 1960-ban 1 milliárd tonna kőolajra volt szüksége a világnak. Már századunk elején azt jósolták a szakemberek, hogy a készletek csak néhány évtizedre elegendők; a kutatómunka azonban újabb és újabb mezőket tár fel, a kőolaj- és földgázkészletek egyre nőnek. A jelenlegi megítélés szerint az ismert források negyven évre fedezik a szükségleteket. Mi az oka, hogy mégis energiaválságot emlegetnek? A feltárási területek fokozatosan tolódtak el a Közel-Keletre, és ma már az összes mennyiség 45 százalékát itt adják a kutak. Újabban Észak- nyugat-Szibériában tártak fel gazdag mezőket. (Olyan kút is van, amelyik naponta 4 millió köbméter földgázt ad!) Olaj és gáz tehát van. Csakhogy az ára rendkívül gyorsan emelkedik. Rotterdamban, a világ legnagyobb olajkikötőjében egy évvel ezelőtt 1 tonna olaj ára 35 dollár volt, most már 135 dollár! (Az olaj sűrűségétől függően 6—7 barrel egy tonna. Egy barrel 195 liter. Ez az Amerikából kiindult mértékegység az általánosan elfogadott a világpiacon. Az arab országok emelik az olaj árát. A Közel-Keleten vívott harcok egyik következménye, hogy a Földközi-tenger térségében nagyfokú olaj hiány keletkezett. A Szuezi-csatorna használhatatlapsága emelte a szállítási költségeket: a Földközi-tenger medencéjébe irányuló olajszállítmányok egy része Afrika megkerülésével jut el rendeltetési helyére.) Hazánkban — a világtendenciához hasonlóan — nő a aranyról szénhidrogének felhasználása. 1970-ben 40, 1975-ben 60, 1980- ban 68 százalék lesz az arányuk. Jelenleg az évi kőolaj- termelésünk 2 millió tonna. A finomítókban ennek négyszeresét dolgozzák fel: a Szovjetunióból, a világ második legnagyobb olajtermelőjétől importáljuk. A szocialista országok teljes igényét azonban még a gazdag szibériai mezők sem tudják kielégíteni. Ezért Magyarország is kiegészítő importra szorul: Irak, Szíria, Kuwait lehetnek partnereink. Ha innen vesszük az olajat, gond a szállítás. Jelenleg a Közel-Keletről származó olaj az összmennyiség 10 száz »léka. Az 1980-ra tervezett 14,5 millió trnnából mintegy 3—3,5 millió tonna érkezik majd a Közel-Keletről. A hazai fel- használásban minden harmadik kalória importból származott 1970-ben, de ez az arány az évtized végére megkétszereződik. Vajta László beszélt arról is, hogy nálunk feltűnő energiapazarlás tapasztalható. Ugyanakkor nagy erőfeszítéseket teszünk a gázprogram megvalósítására, a szénhidrogének feldolgozására épített finomítók kapacitásának bővítésére, újabb kőolajvezetékek építésére, a töltőállomások számának emelésére, az olajtermékek minőségének javítására, vagy — mint Somogybán — a gázhálózat fejlesztésére. Mindez hatalmas pénzösszegekbe kerül. 1970-ben — olajban kifejezve — 24,5 millió tonna volt az ország energia- fogyasztása. 1980-ban már földgázból 10 milliárd köbmétert, olajból 14,5 millió tonnát használunk fel. Kiveszi a részét ebből a hazai olajbányászat is. Magyarország jelentős részén várható eredményes szénhidrogén-kutatás. A jelenlegi feltárási, kutatási intenzitás mellett az évi 2 millió tonnás olaj- termelés szinten maradhat 1975-ben már 1 millió személygépkocsihoz kell üzemanyag, több mint kétmillió olajkályha lesz, és a propánbután .gázt fogyasztók száma is meghaladja a másfél milliót. Az energiaellátás megoldásának egyik fontos része lesz az Adria kőolajvezeték megépítése, mely a Közel-Kelet fekete aranyát hozza a hazai finomítókba. Megépítését többek között a szállítási költségek is indokolják. Vagonokban — az átfejtéssel együtt — 10 dollárba, vezetéken 2 dollárba kerül egy tonna kőolaj szállítási költsége. A következő ötéves tervben tovább emelkednek a kőolaj ipari beruházásokra szánt ősz szegek. A szénhidrogének oe szei zésének nehézségei, a vi lágpiaci árak alakulása, a ráfordítási költségek indokolták a megfontoltabb energiagazdálkodást. Ez nemcsak a közü- letekre vonatkozik, hanem a kisfogyasztókra is. Ha túl meleg a lakás, nem az a megoldás, hogy kinyitjuk az ablakot, ötvenezer ember dolgozik az iparágban azért, hogy benzinünk, gázolajunk, fűtőgázunk, egyszóval energiánk legyen, és mindig a szükséges mennyiségben. Mészáros Attila Iparcikk- áruházat kapott Barcs Megnyitották Barcson az új iparcikk-áruházat. A 350 négyzetméter alapterületű üzlet hárommillió forintba került, s ötmillió forint értékű áruval rendelkezik. A Somogy megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat a cipőosztályt ön- kiszolgáló, a ruházati részleget pedig önkiválasztó rendszerben működteti. Az új üzlet a legmodernebb Barcson. A boltok korszerűsítését tovább folytatja a járási székhelyen az iparcikk-kiskereskedelmi vállalat: a télen vegyi cikkeket árusító üzletet nyit. A Dráva Áruházban különböző szolgáltatásokat vezetnek be. Háztartási gépeket — centrifugát, mosógépet, parkettcsiszolót — és edényeket kölcsönöznek. November elejétől pedig bútort is árusíta- ■ nak a Járási székhely en. 420 ezer forint káposztából A paprikát már megcsípte a dér. Levelei fonnyadtan lógnak. Ezzel a paprikaszezon véget ért, és a piacokon rengeteg káposzta van. Hetesen, az Egyesült Erő Termelőszövetkezet kertészetében 15 holdon fő-, három holdon pedig másodvetésben termesztették ezt a növényt. Most a hatalmas fejek betakarítása folyik. Az óriási káposztalevelek teljesen elfödik a talajt. Messziről csak a nagy kékes-zöld folt látszik a domboldalon. A ládahegyek sötét tömege is szembentűnik. A hetesiek 65 holdon kertészkednek. A káposztán kívül paprikát, hagymát és még néhány konyhakerti növényt termesztenek itt. Legkésőbb a káposztát takarítják be. A káposztafejeknek nem árt a tél, a hó. Ilyenkor azonban a szedés nem könnyű, s az asszonyok kezét vastag kesztyű védi a hideg ellen. — Mekkora területen végeztek a szedéssel? — kérdezzük Korcz Tibort, a szövetkezet kertészét. — Eddig öt holdról szedtük le a káposztát, s naponta körülbelül száz mázsát takarítunk be. összesen min egy harminc vagonra számítunk. A kertészet — és ezen belül a káposztatermesztés — jelentős jövedelemhez juttatja a gazdaságot. Az árut a kaposvári MÉK Vállalatnak szállítják. A káposztáért mintegy 410 ezer forintot kap majd a gaz daság. Hátrány S zokatlan történet. Egy asszony segítséget kért, kaphatna, de nem akar változtatni a helyzetén. Ügy érzi: hátrányt szenved, évekig mellőzték, s a megbecsülés szikrája sem jutott el hozzá. Kiderült: mindenki szereit »Ha rosszul dolgozom, vonjanak felelősségre, küldjenek el« — írja, s esküsznek rá: elégedettek a munkájával. Belső vívódása most nyilvánosságot kap, de figyelmeztették: ha ez bekövetkezik, legföljebb haragosokat szerez. Nem tudom. Az asszony óvónő és — édesanya. A szerkesztőségbe levelet, a városi tanácshoz pedig beadványt írt. Tudja, hogy mit akar, soraiban nyoma sincs a demagógiának. Vele érzek. Segíteni aligha tudok, mégis figyelmükbe ajánlom őt és a többieket. A • nőpolitikáról ugyanis nem elég beszélni. S hogy közelebbről megismerhessék őt, olvassák el rövidített levelét. így szól. »Kérem, hallgassanak meg, mert úgy érzem: nem mindenütt becsülik meg a dolgozó anyát. Hogy megértsenek, elmondok magamról egyet és mást. 1942- ben születtem Nagybajomban. A háborúban meghaltak a szüleim, nagynéném nevelt fel — nagyon szegényesen. Szó sem lehetett arról, hogy taníttassanak. Tizennégy éves koromban állami gondozásba kerültem, így érettségizhettem le a nagykanizsai mezőgazdasági technikumban. Mindig nagyon szerettem a gyerekeket, mert úgy éreztem: ők igazán érdek nélkül szeretnek. Nekem nagyon kevés jutott a szerétéiből, ezért határoztam el, hogy óvónő leszek. Szerencsére föl is vettek a Soproni Felsőfokú Óvónőképzőbe. Csakhogy kiderült, az ötven forint zsebpénz nem elég tanszerre és ruhára. Fél évet töltöttem bizonytalanságban. És akkor — tudtom nélkül — az egyik tanárnő eljött Somogyba, hogy gondoskodjék rólam. A megyei tanács ösztöndíjasa lettem, és 1962-ben elvégeztem a képzőt. 1962 augusztusa óta óvónőként dolgozom, 1968-tól Topo- náron, jelenlegi munkahelyemen. Tizenegy éves munkaviszonyom, felsőfokú képesítésem van, s — csupán a pedagógusok általános bérrendezése jóvoltából — 1780 forint fizetésem. Hát igen, ha technikusként helyezkedem el, már nem itt tartok. Ha a béremet összehasonlítom másokéval, kiderül: én vagyok a legrosszabb óvónő a városban. Gondolkodtam: csak nem azért állok a sor végén, mert árva vagyok, s mert a férjem egyszerű munkásember? 1970-ben született meg a második kislányom. Három évig gyermekgondozási segélyen voltam, akkor kellett érez- nem igazán, hogy sehova sem tartozom. Pedig a vállalatok ilyenkor se feledkeznek meg a dolgozóikról. Amikor visszamentem az óvodába, szerettem volna délutános lenni, mert elsősorban én is anya vagyok. Képesítés nélküli kolléganőmre azonban nem bízhatták a délelőtti foglalkozásokat. Így azután a cseri városrészből fél nyolcra kell kijutnom Toponárra apró gyermekeimmel. Hát igen. Ügy tudom, a vállalatok figyelembe veszik a családos anyák munkaidőbeosztását, itt erről szó sem lehet. Ha tizenegy évig dolgoznék egy gyárban szakmunkásként — felsőfokú képesítés nélkül —, többre becsülnének, és a fizetésem is több lenne. Ha viszont rosszul dolgozom, akkor vonjanak felelősségre, küldjenek el, de ne alázzanak meg ennyire emberi méltóságomban. Sajnos, nemcsak hivatásszeretetből dolgozom, hanem azért is, hogy a családomnak emberibb körülményeket tudjak teremteni. Nem vágyom autóra, villára, csupán a gyerekeimet szeretném boldog és kiegyensúlyozott emberekké nevelni. Köszönöm, hogy meghallgattak. Tisztelettel: Bíró Béláné óvónő, Toponár.« N yomozni kezdtem. Utam állomásai: a Kölcsey utcai lakás, a megyei és a városi tanács, a toponári iskola és az óvoda. Sok mindent megtudtam, de nem eleget. Annyit mindenesetre, hogy óriási a káosz. Embereket és rendszereket sem ismernek bizonyos helyeken. Lehet-e így törődni valakivel? Ncgy helyen négyféle tájékoztatást kaptam például a bérgazdálkodásról, a jutalomelosztás rendszeréről, és nem tudhattam meg, hogy mennyi a kaposvári szakképzett óvónők átlagos fizetése. Övodánkint kellett összeszedni, s valami nehezen kiderült: 2020 forint. Nem egészen a sor végén található Bíró Béláné fizetése, de majdnem ott. Tanulságos volt az »oknyomozás« számomra mégsem ez a legfontosabb. ' Toponáron az iskolaigazgató azt mondta: »Rendkívüli béremelés, jutalom csak jó munkáért, többletmunkáért adható. Bíróné három évig nem dolgozott, tehát nem is számíthatott semmire.« Igaz. Ez a közfelfogás, bár nem hiszem, hogy valamiféle rendelet írja elő. Ha így lenne, akkor is csak a betűjét és nem a szellemét alkalmazzák. Rádöbbentem ugyanis, hogy ily módon a gyermekgondozási segély, ez a hallatlanul nagy vívmány más oldalról hátrányos helyzetbe hozza az anyákat. Lehetséges ez? Hiszen egyre többet beszélünk megbecsülésükről. Hiszen értük van a szociális segély és nem ellenük. Hiszen azt akarjuk, hogy egyre többen vállalják az anyaságot. Bíró Béláné — és "a többi édesanya — gyermeket szül, mások ez idő alatt a munkahelyükön vannak és előre lépnek. Fizetésben, besorolásban; jutalmat kaphatnak és erkölcsi megbecsülést, ök lemaradnak. Jó ez így? Gondolják meg: egy óvónő például a vele azonos képességű és képzettségű munkatársaival szemben olyan hátrányt szenved a három év alatt, amit sohasem tud »behozni«. Hadd mondjam el, hogy a vezető óvónő három év alatt háromszor kapott rendkívüli fizetésemelést, ö nem kaphatott, mert szült. A »kimaradt« jutalmak összege ezrekre rúg, hiszen a képesítés nélküliek is legalább kétszer kaptak jutalmat egy évben. Tudom, azt gondolják most: milyen sokat kell dolgozniuk a többieknek a három év alatt. Igaz. Ezt azonban nemcsak jutalommal honorálják. Nem hiszem, hogy bárki is megsértődne, ha a kismamákat mondjuk a pedagógusnapon vagy karácsonykor meglepnék száz, kétszáz forinttal. Legalább érezné, hogy most is oda tartozik közéjük, törődnek vele, gondolnak rá. (Arról nem is beszélve, hogy sokszor az ő távollétük miatt felgyülemlett bérmegtakarításból osztanak jutalmat.) Emberibb, méltóbb lenne figyelni rájuk, s nem kiiktatni őket három évre a »köztudatból«. Miért szenvedik a törődés hiányát? M ár nemcsak Bíró Bélánéról beszélek. A statisztikák lapozgatása közben eszembe jutott, mi lenne, ha megkérdezném: a 83 kaposvári óvónő közül kinek hány gyereke van, és milyen körülmények között él? Tudja-e valaki azok közül, akik irányításukra hivatottak? Nem kérdeztem meg. De azt azért megtudtam, hogy Kaposváron a 83 szakképzett óvónő közül 13 hajadon. Közülük csak egy dolgozik távolabb, a füredi óvodában, a többiek a város »szívében«. Arra gondoltam: nem a hajadonokat kellene inkább a távolabbi óvodákba küldeni? Nem vállalnák szívesen, ha valaki megmondaná nekik: az édesanyák gondjain enyhítenének ezzel? Hiszen nekik is szükségük lehet még a megértésre. Bíró Béláné azonban nem akar eljönni Toponárról, jól érzi magát. És nem akar újabb hátrányt, hisz, ha új helyre menne, ott megint várhatna arra, hogy megismerjék, hogy észrevegyék. Volt már gyermeke, amikor Somogyjádra, később Füredre járt, most Toponárra jár naponta. S a városban tizenhárom hajadon kapott munkahelyet. Értik mindenütt a nőpolitikát? Vagy csak beszélnek róla? »Jogszabályba ütköző dolog nem történt.« Mit várhat ezután? »Legföljebb egy csomó haragost szerez.« Vele és velük érzek. Mert nem hátrányt, hanem előnyt de legalább azonos elbírálást, figyelmet, szeretetet és megbecsülést érdemelnek az édesanyák. Szavak helyett tetteket. Jávori Bél»
