Somogyi Néplap, 1973. szeptember (29. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-09 / 211. szám
NAQYHATALOM Walter Benyisson (Svédország) alkotása. (1971). V. A. Szekisztov könyvéről Háború és politika A nyugat-európai és földközi-tengeri hadi tevékenység (1939—1915) katonapolitikai vázlata. „Az imperializmus ideológusai az utóbbi években jelentősen fokozták tevékenységüket a hadtörténelem frontján. Nagy támadó hullám tanúi vagyunk, amelynek fegyvere és propagandaeszköze a had történelem- — Írja bevezetőjében a szerző. Könyve a régebbi és újabb keletű nyugati hadtörténeti művekkel polemizál. Szükségesnek véli ezt két szempontból. A burzsoá szerzők többsége ugyanis a történelmi igazságot meghamisítva lekicsinyli a Szovjet Vörös Hadsereg szerepét a fasizmus elleni harcban, és miközben annak döntő jelentőségét tagadja, mérhetetlenül fölnagyítja a nyugat-európai és afrikai hadszíntereken aratott győzelmek haderejét. Ennek szovjetellenes szándéka vitathatatlan, ugyanakkor azt a célt is szolgálja, hogy a NATO- hadseregek önérzetét növelje és némileg rehabilitálja a német tábornoki kart (akiknek emlékiratirodalma ugyancsak virágzik). A szenvedélyesen vitázó könyv a burzsoá szervek állításait is szembeállítja egymással, s tények, adatok, ösz- szehasonlító táblázatok segítségével bizonyítja be, hogy a tárgyalt frontszakaszok valójában másodlagos jelentőségűek voltak a háború kimenetele szempontjából. A nyugati hadtörténetírás az egekbe emeli az afrikai hadjárat sikereit, legfőképp El Ala- meint, meghamisítja a dun- kerque-i visszavonulás történetét, megteremti az »Atlanti Fal- mítoszát, túlértékeli az angolszász légierő szerepét és a Szovjetuniónak nyújtott anyagi segítség mértékét. Szekisztov a politikusok egykori nyilatkozatai és a tárgyalások dokumentumai alapján rámutat: a nyugati imperialista hatalmak ha le is akarták győzni Hitlert — kezdve a hűvösen kapituláns müncheni politikán, folytatva a »furcsa háborúval«, az örökké halogatott második frontig — alapjában véve a Szovjetunió vereségére vagy legalább is meggyengülésére számítottak. A könyv kellően értékeli a fasizmus ellen harcoló népek és hadseregek hősiességét, harcaik részletes krónikáját is adja. Am párhuzamosan végighúzódik a kor történetén az imperialista politikusok kétszínűsége, az érdekellentéteik és hadvezéreik érthetetlen mulasztásai is. Italán illúziórontó, de a szerző (nem alaip nélkül, dokumentumok tanulságával!) a korszak történetéből nem azokat a momentumokat emeli, amelyek a Hitler-ellenes koalíció tagjait összekötötték, hanem amelyek elválasztották. Egy élethalál harcot vívott, rengeteget szenvedett és áldozott nép jogán ad hangot keserűségének, hogy voltak, akik már akkor a hidegháborút készítették elő. A nyugati visszaemlékezések nagy részében az úgynevezett »új iskola« hadtörténeti munkáiban, napjainkban is ez a hidegháborús, szovjetellenes tendencia dominál. Sőt még a történelem meghamisításától sem riadnak vissza. Nekik szóló frappáns válasz Szekisztov könyve. Ordas Nándor hiwivés Pipicz Jenő, a Falovakat Iktató Vállalat legidősebb és legkisebb beosztású hivatalnoka hosszú ideje meditált azon, hogyan lehetséges, ha az emlber bosszúságában epés megjegyzést tesz, s azt percek alatt, de legkésőbb másnap, a hírvivőik eljuttatják az érdekelthez. Vagyis az osztályvezetőjéhez. S mivel Pipicz indulatos ember volt, gyakran érték kellemetlenségek. He toil ásók — ahogy mondani szokták —, s mindig háromszorosan nyomták néki vissza a tüskét. Hosszas töprengés után eljutott a nagy fölfedezésig: fog ő még jókat is mondani a fö- lötteséről. Nemcsak azért, hogy a hírvivők őt előnyös j színben tüntessék föl, hanem I mert valóban, úgy érezte: sok [ jó tulajdonsága van a csoportvezetőnek, éppúgy, mint 1 az osztályvezetőnek. A levél megzáznent a kezében. Légi levélpapír, ékezet nélküli betűk, leiborotváit fejű sorok. »Szükségem van rád, azonnal gyere, variak«. Oly régen nem érezte, hogy szükség van ra. Apró figyelmességekkel vásárolta meg, hogy törődjenek vele. Néha beiényilait, hogy mi lesz, ha ingatag egészsége elszippantja gyöngédségtartalékját, s csak annyi erőt hagy meg, hogy tologassa a napokat. Most még bírja energiával. Csodálkozik is rajta. Valóban hetven éves? Nem vállal túl sokat? Dehogynem! Ez tartja egyensúlyban. Ez segíti át az emlékek szorongató körén, ez süllyeszti homályba Elek betegágyát — ott állt a sarokban, hosszú vekig. Munkával takarja el Vei’onka mozgékony vonásait, haja krizan- némgöndörségét. Vízért szaladt ki a bunkerból. Amikor megtalálták, két ujját feltartotta, mintha jelentkezne: itt vagyok. Ki kell tölteni a>. üres hétfőket, a cammogo keddeket, az ásító szerdákat. Órákat ad. Franciaórát, németórát. A szoba megtelik hangokkal. Kapkodó gyerekhangok, zavart felnőttdörmögések, kislányok buzgó hadarása. Két ipari tanulót is tanít, végigböngészi a szótárakat, ismerkedik a kétkezi munka szak- kifejezéseivel. Ezzej. is telik az idő, kopik a magány. Estére elhervad, mint a drótozott szegfű. Zsibong a feje, az egyedüllét felduzzaszt ja a zsi- bongást, nem hallik át rajta elmerült évek sóhajtása. Ügy intézi, hogy vasárnaponként meghívják. Készül a vasárnapokra, derűs történeteket gyűjt, vidám históriákat, hogy kiérdemelje a családi légkört. Szükségem van rád — írja Ancsurka. Hát persze. Francia férj, francia gyerekek. Nem erűk a fájdalom félszavait. Sírni csak anyanyelven tud az ember. Olyan anyát elveszteni, mint Karola volt! K özölte a növendékeivel is: — Utazom Párizsba. Két hétig maradok. Hátha nem enged vissza An- csur... Ezer szál köt ide. — Szerkessz kérdéseket a következő mondatokhoz! — diktálta Zsuzsinak. — Anette sürgősen hívja Mária nénit. Mária néni látogató útlevelet kért, Párizsba utazik. — Praktikus szöveg. — Anette divattervező, ott nőtt fel Párizsban, ott ment férjhez. Húsz éve nem járt Magyarországon. Mária néni képeslapokat küldözget neki az Er- zsébet-hídról, a Margitszigetről. Gondolj át fiam minden mondatot, és úgy kérdezz! A vasárnapi ebéden Karoláról mesélt. Egy jónevű íes- tőművésznőt testközelből bemutatni hálás téma. Bizalmas közlései őt magát is meglepték. Tényleg így volt? A háziasszony figyelt, faggatózott, hosszúra nyúlt fia kilépve közönyéből az iránt érdeklődött, mennyi vagyon maradt utána. Vállat vont Fontos ez? Kinek fontos? — Karola nagy házat vitt. Picasso is megfordult nála. És az a békeharcos amerikai filmszínésanő, aki... A fiú közbevágott. — Azért jól jönne egy kÍ6 örökség! technikája Elkezdte hát dicsérni óikét a kollégáinak. Hogy milyen ragyogóan oldotta meg ezt vagy azt a feladatot Guzmics. a nagy főnök ... Meg milyen emberséges, munkatársaival törődő emlber Panyolai osztályvezető. Nem beszélve a kis Virágról, a csoportvezetőjéről, aki pontosan, röviden, érthetően adja ki a munikát, és igazságosan, nem részre- hajlőan nyugtázza az eredményeket ... A hírvivőknek adott dicséretek után napokig kerülgette főnökeit, de nem látta viszont az eredményt. Arcukról sem jót, sem rosszat nem tudott leolvasni. Ügy látszik — gondolta —, a hírszolgálat a dicséretre zárlatos. Azért nem adta föl a reményt, s megkísérelte még egyszer osztályvezetőjiéhez eljuttatni dicséretét. Nagyon markánsan fogalmazott: Kíhárftóan köhéesélt. Milyen közönséges... hogy mondják manapság? Krapek. Van a francia nyelvben a krapekra megfelelő szó? — Szellemiekben volt gazdag Karola — jegyezte meg és bánatosan telemerte a tányérját. — Micsoda tévedhetetlen ízléssel rendezte be a lakását! Régi porcelánok, csipkék, szobrok, szőttesek ... — Nemcsak ízlés, dohány is kell hozzá. — Mindenesetre . .. kétségkívül ... — Nem fog vitatkozni. Tavaly náluk töltötte a karácsonyestét, remélhetőleg az idén. is. Ki hív meg karácsonyra egy magányos öregasszonyt? — Karola szépen keresett. Amerikában ezer dollárt fizettek egy portréjáért. Én azokat a képeit szerettem ... — Bizonyára gondoskodott rólad,— szakította félbe a háziasszony — Ancsur nem akarta megírni, az ilyesmit legjobb személyesen ... E lnyújtott óh szakadt ki belőle. Táskájából celofánba burkolt fényképeket halászott ki. — Együtt vagyunk levéve, még felsóis- kolás korunkban. A koszorúba font hajú lány Karola. Átöleli a váltamat... Itt meg a korcsolyapályán. Akkor mutatta be az unokabátyját, Lexit. A Tearózsaibá- lon megkérte a kezemet. .. Ancsurának viszem a fotókat. — Zsebkendőjét az orrához nyomta. — Ötvenöt évig őriztem őket. Egy karcolás sin.es rajtuk. — Idukám, vesepecsenyét ígértéL — A házigazda bort töltött. — Tisztán vagy szódával? Mária néni arra igyunk, hogy jól érezze magát ! És ha már így történt... szomorú ... tisztességes megélhetést biztosítsanak magának' — Ki gondol erre? Ez olyan mélv kapcsolat... túj a rokonai köteléken... — Amilyen anyagiasak, nem értik, hogy Ancsurka elsüllyedt gyerekkorát keresi benne, az anvja nyomát, azokat az esztendőket. amelyet nem ismer. A fájdalom teljességre törekszik. — Varrd be a bugyidba a frankokat! — súgja Idu. — Mi megvesszük tőled feketén. Ezekkel töltött el annyi vasárnap déutánt?! Inkább a négy fal tolakodó csöndje . .. Naplót fog írni. A magány kicsalogatja az emlékeit. Az öreg bútorok — rájuk férne egy alapos javítás —. elkopott reményeket, kifakult vágyakat ébresztgetnek benne. Á párizsi látogatást is megírja majd. Éjfélbe nyúló beszélgetések, szakadozott vallomások. — Haza kell sietnem... ne haragudjatok. — Persze, útiláz! Mit magyarágassam, úgysem értenék. Szép lassan el— Tudjátok, fiúk — mondta a szobalányainak —, ez a Panyolai európai viszonylatban. a legzseniálisabb osztály- vezető, és mégis szerény, erkölcsös. Ragyogó, férfias megjelenése vonzza magához az osztályon a nőiset, mint a fény a lepkéket, de ő úgy tesz, mintha ezt észre sem venné.1 Nagy jellem! Ezt mondta, és azt is elha- táirozta, ha ez nem jut Panyo- lai fülébe, akkor végleg föld- adja a harcot. Nem kellett föladnia. Eljutott. Fél óra múlva hivatták. — Pipicz karláns! — fogad- j ta Panyolai ordítva az öreget — Kikérem magáimnak, hor megj e.gy zéseiddel megzavar;' a családi életemet. Ugyan: ha nem tudnád, nős vágyó' és gyerekeim, vannak. Micsc da arcátlanság rólam azt tér . jeszteni. hogy bctlondulnaU értem a mők?J Így szólt Panyolai. Sajátos technikai Okbóil ugyanis az üzenetnek e«ak a második fele jutott a fülébe. marad tőlük. — Köszönöm a finom ebédet. — Jellemző, hogy vesepecsenyét tud szerezni. És minden évben beutalót Gályára... A vonat daktilust kattogó kerekei elálmosították. Almából kibukott Ancsurka arcának sápadt öválja, ahogy rátapadt, síkos kis könnyei elvegyülnek saját könnyeivel. Sietős csók koppan a bőrén, ölelésre tárt karja a levegőbe szúrt. Zöld kockás kosztüm, hetyke kis kalap, ö évekig gyászol ta* Veronkát. Fel sem bírt volna venni valami színeset. Hullámos haját feszes konyha csavarta. Ancsurka homlokán ficánkoló tincsek. Szemhéja kékre festve. Rúzsos szája mosolyra nyílik. — Csakhogy itt vagy! — és betuszkolja a kocsiba. — Hívtál — mondja szűk torokkal. — Holnap mindent megbeszélünk. — Miért csak holnap? Most mindjárt. Ügy képzelte, magukra zárják az ajtót, Ancsur a lábához kuporodik, s ő csitít, nyugtat, mesél, amíg oldódik az elvesztés görcse. — Vendégeket várunk. Te bizonyára holtra fáradtál. Valóban fáradt. Nem vett couchette-t, a kupé sarkában gubbasztott zsibbadt tagokkal. — Anyád barátai? — Az én barátaim. A szokott péntek esti parti. Az ékezet nélküli betűk felütötték a fejüket. »Szükségem van rád.« — Nem vagyok fáradt. — Fürödj meg, vacsorázz, feküdj le. P aul már kísérte is a szobájába — ide nem hallatszik be a zaj. — Az asztalon néhány szendvics, két szelet gyümölcstorta, vörösbor. — Ha teát akar.'itt a villanykapcsoló, a kanna. Karola régi cserépkannája. Legalább nem lesz egyedül. A hintaszék is az övé. Az aranybarna szőnyeg. Hangok szivárogtak a szobájába, beszédfoszlányok, nevetgélés, majd valami gyorsütemű, ropogós zene. Ancsurka eltépi magát a halál zaklatásától, muzsikával beszéli túl a fájdalmát. Réggé összesodort cédula a kulcslyukban: »Megtaláltad a cukrozott gesztenyét? El kellett rohannom«. Kisétált a Luxembourg kertbe, képeslapokat írt, ivott egy feketét, számolgatta mennvi pénze maradt. Ancsurka ellátja mindennel. Buszra sem kell költeni. Kocsijuk van, vadonatúj Peugeot. »Elmegyünk anya lakásába, de előbb ...« Pau] kiáltott érte. az előbb után nem jött semmi, csak topogó órák, várakozás. Dolga van. Hát aztán!? Nem hanyagolhatja el a munkáját, önmagával szemben i6 védte Ancsurkát, messze túl azon, amit érzett. Végre kettesben voltak. — Mária néni, ugye, segítesz? — Ancsur megigazította a gallérját, tenyerébe fogta a kezét — Azt mondtam Lui sémák, hogy neked kell a szobája. Az istennek se akart elmenni ! Mama állítólag megígérte, övé marad a manzárd. Annyi mindent kapott mamától: bútort, edényeket, készpénzt. Paul már ügyvédhez fordult Tálán te... SBeretrSm elkerülni, hogy jogi úton ... — Húsz évig szolgált édesanyádnál. — Elhúzta a kesét* Ancsur tenyere hűvös és síkos volt, mintha műanyagból volna. — Nem tudjuk kiadni a lakást személyzeti szoba néllküL Beszólj a lelkére! Mondd, hogy szükségem van nád. Ide- költözikiödsz, neveled a gyerekeimet Valami ütést érzett, a térde elúszott alóla. A Lakás ko- pársáig'a megismételte az ütést. Felgöngyölt szőnyegek, egymásra rakott ládák, formátlan csomagok. Mindenből feléje hullámzott az idő, egyszerre zsugorodva, tágulva. Luise a kezére hajol és hirtelen megöleli. A fiatal Louise almaképével, az öreg Louise ráncai hálójában. Ancsur megérinti a könyökét, »most szólj« mozdulattal. Csend. A könnyek fészkelődiósének nincs hangja. — Válassz valamit emlékül! — Van egy önportréja. Festékfoltos köpeny, csipetnyi mosoly az ajkán. — A képeit Paul leltárba vette. Két műkereskedővel is tángyal. — Kinyitotta a szekrényt, karjára dobott egy bundát. A lépcsőházban belé- karolt. — Nem szóltál... — Nem. — Majd holnap. Neked adnám a bundát, de Paul számon tart mindent. Elad, cserél, ért a pénzcsináiáshoz. Igazi francia. De én egy napot se bírnék ki. nélküle. Mária néni .... Van egy karkötőm, amiről nem tud. Akarod? Ugye, szólsz? Tagadólag rázta a fejét. — Megígértem Paulnak. Hisz annyira hozzánk tartozol, úgy voltatok mamával, mint a testvérek. Másnap hazautazott. Hogy muszáj és sajnos. A növendékei váltják. És sajog a válla. Rövidhuiiámkezelés, rnasz- százs... Ancsurka kikísérte az állomásra. Magazinokat vett neki, szendvicses-csomagot, cukrozott gesztenyét. — Írjál Louise-nak! Két hónap múlva érkezel, addigra kerítsen magának szobát. Két hónap... Reális. Re-á-lis... re-á-lis... zümmögték a kerekek. Elmúlik, felelte a zümmögésnek, s már csak az fog fájni, hogy nem fáj. Aztán Zsuzsi ott ült előtte, nyitott füzettel. Piros ceruzával aláhúzta a hibás mondatokat. R övid habozás után feltárcsázta az ismerőseit. Tréfás történeteket mesél majd párizsi útjáról, mert kit érdekel egy öregasszony csalódása. Halló ... megjöttem. — Nagyot, szárazát nyelt. — Már az utam is mókás volt. Egy kockás nő. .. — mit találjon ki? Nyirkos tenyere végigcsú- szott a kagylón. — Egy koc“ kás no... — Nem hallom. Olyan messziről jön a hangod. Halló-ó! — Még mókósabb a kis Simone esete, a matyóbabával, mert azt vittem neki. — Mennyi mindent fektetett ebbe a látogatásba! Maradék reményeit, megspórolt forintjait, s az álmait is persze . .. A matyóbabáinak valami csal- tanós befejezést... — Ez a három nap csupa élmény. Karola régi barátai, új ismerősök ... — Rekedt vagy? Alig hallak! Rázd meg a kagylót! Vagy gyeire el inkább! A család is élvezni akar. Vasárnap ... — Megnézem a noteszemet. Vasárnap? ... Megyek! Pardi Anna: NYÁRI REQQEL Harmattól ütögetett füvek hangjára táncba szökik az üvegajtó a kerítéssel, tűszúrésok csigalépcsőjén, illat felvonóján fenyő hegyi tornyába feljutva az időbeosztás örökzöld kilátóján figyeli a táncot egy árva kis madár, kislány szalad ki egy percre megnézni, ott van-e a virág, az öreg cseresznyefa és a sövény a he1; mert ha ott van, mindem jól van. Palotai Boris Szükségéül van rád!
