Somogyi Néplap, 1973. szeptember (29. évfolyam, 204-229. szám)

1973-09-19 / 219. szám

Viílyl Péter 1919-1973 Mély megrendüléssel és fájdalommal tudatjuk, hogy Vályi Pétéi- elvtárs, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhe­lyettese baleset során szenvedett súlyos sérülés következ­tében szeptember 18-án elhunyt. Vályi Péter elvtárs temetése szeptember 24-én (hét­főn) 15 órakor lesz a Mező Imre úti temető munkásmoz­galmi panteonjában. Vályi Péter elvtárs munkatársai, elv- társai és barátai 14 órától róhatják le kegyeletüket a ravatalnál. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa Vályi Péter halálára Vályi Péter halálával fáj­dalmas veszte­ség érte az or­szágot. Az ál­lamférfi üzemi szerencsétlen­ségének híre őszintén meg­rendítette a 1 magyar közvé­leményt ; száz­ezrek figyel­ték aggódva az , állapotáról ki­adott újabb or­vosi jelentése­ket. A Riasz­tó közlemé­nyek után most mégis nehéz tudomásul ven­ni, hogy nincs többé.- Ismert poli­tikus volt, tisz­telte, becsülte a közvéle­ményt. Gyak­ran talált al­kalmat, hogy széles körben, a sajtó, a tele­Természet- és környezetvédelem Van törvény, végre kell hajtani Sürgős a vb-határozatok végrehajtása vízió eszközeivel tájékoztasson az ország, a világ dolgairól. So­kan már szinte személyes is­merősnek tekintették, mert úgy érezték, hogy az őket iz­gató lényeges kérdésekre vá­laszol logikusan, szuggesztí- ven, kellemes humorral. A »kényes« kérdések éle nála megtört a szókimondó,/szelle­mes válaszokon. Akik személyesen is talál­koztak vele, kiváló előadói ké­pességén túl arról is meggyő­ződhettek, hogy hallgatni, fi­gyelni is tud. Őszintén akart és tudott tájékozódni, tanulni másoktól. Valamennyi ízében aktív, minden iránt érdeklődő szakember és a közösségi ügyek iránt is fogékony politi­kus volt. Ebből táplálkozott embersége, közvetlensége, in­tellektusa. Figyelmességgel és bizalmá­val tüntette ki mindazokat, akik vele együtt dolgoztak. Szerették őt mint pártmun­kást, a Chinoin-gyár dolgozói mint gyárigazgatót, s lelkesed­tek érte mint előadóért a köz- gazdasági egyetem immár húsz éve végzett hallgatói. Egykori munkatársai az Országos Terv­hivatalban, a pénzügyminisz­tériumban, s azok. akik külföl­di útjai és gyakori üzemi láto­gatásai során kerültek vele kapcsolatba, most mind-mind megrendülést, fájdalmat érez­nek. Eltávozott közülünk egy kommunista politikus, egy hi­vatásának élő nagyszerű em­ber. Vályi Péter Szombathelyen született 1919. december 25-én, ugyanitt érettségizett kitünte­téssel, majd 1942-bén a buda­pesti műegyetemen vegyész- mérnöki oklevelet szerzett. 1944 őszéig a slmerrtornyai bőrgyárban laboratóriumveze­tő volt, majd munkaszolgála­tos századhoz hívták be. 1945 januárjában letartóztatták az­zal a váddal, hogy kommunis­ta propagandát folytat. A felszabadulás után, 1945 áprilisában Szombathelyen lé­pett a kommunista párt tagjai, közé. Korábbi munkahelyén bekapcsolódott a termelés megindításának munkájába, s részt vett a helyi kommunista pártszervezet megalakításá­ban. Hamarosan a pártszerve­zet vezetőségének és a gyár üzemi bizottságának tagjaként is aktív politikai tevékenysé­get, folytatott. 1947-ben a vigodni bőrgyár vállalatvezetőjévé nevezték ki, 1948 januárjában pedig az Or­szágos Tervhivatalba került előadóként. 1948—1952 között a közgazdásági egyetemen dol­gozott: a tervgazdaságtani, il­letve az ipargazdaságtani tan­széken adjunktusként, majd docensként tevékenykedett. 1950-től a pártapparátusban, 1953-tól pedig az iparirányítás fontos állami posztjain fejtet­te ki tevékenységét. 1954-ben lett az Országos Tervhivatal elnökhelyettese; 1967-ig a tervhivatal első elnökhelyette­sének tisztét töltötte be. Ezt követően pénzügyminiszter­ként, a Központi Bizottság gazdaságpolitikai bizottságá­nak tagjaként végzett eredmé­nyes, kiemelkedő munkát. 1971 májusában nevezték ki a Minisztertanács elnökhelyet­tesévé. Jelentős szerepe volt hazánk nemzetközi gazdasági kapcsolatainak elmélyítésében. Kiemelkedő munkásságának, odaadó, fáradhatatlan tevé­kenységének elismeréseként számos magas kitüntetésben részesült. Tulajdonosa volt a Népköztársaság Érdemérem arany fokozatának, két ízben tüntették ki a Munka Érdem­renddel, s megkapta a Mun­ka Érdemrend arany fokoza­tát is. Munkásságával ha­zánk határain túl is őszinte elismerést és megbecsülést ví­vott ki; tulajdonosa volt több magas külföldi kitüntetésnek is. Legutóbbi beosztásában Vá­lyi Péter miniszterelnök-he­lyettesként hazánk állandó KGST-képviselője volt. Kor­mányunk, országunk gyászá­ban osztoznak a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa tagállamai is. A tagországox képviselői — valamint a KGST-szervezet munkatársai — a megmondhatói, hogy Vá­lyi Péter velük együttműködve elévülhetetlen érdemeket szer­zett az integrációt hosszú távon szervező komplex program ki­dolgozásában és a végrehajtás kezdeti lépéseinek megszerve­zésében. Búcsúzni mindig nagyon ne­héz. Most különösen az, mert nagy feladatokra hivatott poli­tikus életét, alkotó ereje teljé­ben ragadta el a véletlen üze­mi tragédia. Derűs, közvetlen lényét újra és újra felidézzük; emléke erőt, emberséget sugá­Környezetünket, természeti értékeinket törvények éppúgy védik, mint műemlékeinket. Hogy sok esetben mások a tapasztalatok, annak okát má- I sutt kell keresnünk. Hogy hol I és miben, erre is feleletet ka­punk a Somogy megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága és a Hazafias Népfront Somogy megyéi Bizottsága elnökségé­nek tegnapi együttes ülésén, a testület elé terjesztett írásos anyagból. A jelentés készítői megfogalmazták: A védésre szoruló természeti területekről nincs korszerű nyilvántartás Somogy megyében. A meglevő adatok hiányosak, másrészt elavultak, 1945 előtti leírások­ból állanak. A szükséges ha­tósági tevékenységet ilyen módon nem lehetett biztosíta­ni. A jelentés képet ad arról, hogy milyen szerteágazóak a feladatok,-és a tennivalókat is összegezi a határozati javasla­tok alapján. A jelentésből megtudni, hogy a VÄTI már dolgozik Somogy megye jelentős környezeti ér­tékeinek számbavételén. Ezek­ről eddig öt körzet készült el. A fonyódi Balaton-partról, Fo­nyód környezetéről, Marcali nyugati és keleti körzetéről, alamint Csurgó körzetéről. Az Adatgyűjtés másutt is folyik már. A védett területeket pe­dig felülvizsgálták, hogy mennyiben őrizték meg régi állapotukat. A jelentésben is olvashatunk néhány területről, amelyet vé­delmi körzetté kell nyilvání­tani. Ilyenek: a barcsi ősboró­kás, a zselicségi ezüsthársas­bükkös, a gyertyános-tölgyes növénytársulás. A Nekota— Martinos nevű — Buzsák, Tás­ka, Somogyszentpál község ha­tárában levő — 500 ha. körüli őslápmaradvány, a Kisbalaton somogyi részén levő 3000 ha- os terület. Megyénkben a fel­lelhető kastélyok és- egyéb par­kok élőfagyűjteményének vé­detté nyilvánítását is el kell végezni. Ilyen többek között a Rippl-Rónai park és a niklai Berzsenyi Emlékmúzeum kert­je. A környezetvédelem tenni­valói közül fontos az erdők területének további növelése. Somogybán a meglevő 144— 300 ha. erdőt 2000-ig 39 480 ha. erdővel kell gyarapítani. Ugyanilyen fontos feladat a Balaton-part zöldövezetének kialakítása (ennek húszéves tervét a MÉM elkészítette és a VÁTI a területfejlesztési ter­vet most készíti). Kaposvár környékén rendkívül kedvező az erdősűrűség. A város belte­rületén viszont még 444 ha. te­rület vár fásításra. Erre a cél­ra 1973-ban egyébként 1,2 mil­lió forintot terveztek. A légszennyeződés további csökkentésére szolgál a városi gázprogram megvalósítása. Ezért javasolták a Szakszer­vezetek Megyei Tanácsának, hogy belvárosi székházában térjenek át a központi fűtés gázenergiával történő üzemel­tetésére. A vb felkéri a MÁV Pécsi Igazgatóságát is, hogy a kaposvári vasútállomáson mi­nél előbb valósítsák meg a dieselesítést. A környezetvédelem egyik fontos területe a növények és állatok génkészletének — mint1 a fajok, fajták tulajdonságai hordozójának — a védelme és konzerválása. A vad és domesztikált fajok és fajták fenntartása úgyne­vezett »génbankok« létesítésé­vel oldható meg. Somogybán például a kipusztulás veszélye fenyegeti a — '.csak megyénk­ben található — bajuszos de­nevért, a nemeskócsagot, a fekete gólyát, a rézkígyót, a teknőst, a keresztes viperát, illetve a bánkúti búzát és a somogyi tarbúzát. Ezek' fenn­maradásáról is gondoskodni kell. A törvények — mint már említettem — megvannak. Most ezeknek a szellemében cselekvésre van szükség, s ezt sürgették sokan a felszólalók közül is. Varga Károly, a Ha­zafias Népfront Somogy me­gyei Bizottságának titkára elő­terjesztett Javaslataiban a ter­mészet- és környezetvédelem társadalmasítását hangsúlyoz­ta. Dr. Kanyar József azt mondta: — Ne kampányfel­adat legyen a természet- és környezetvédelem, hanem ki­tartó munka, tudatformálás, hogy az emberek magatartá­sában is kifejeződjék környe­zetük értékeinek meghecsüiése. A kaposvári mezőgazdasági szakközépiskola KlSZ-szerve- zete például hamarosan fehí- vást ad ki, hogy a többi kö­zépiskola is kövesse őket a megye arborétumai gondozásá­nak vállalásában. A feladatok a mának és a holnapnak szólnak, viszont a tervezés szerinti határidőket be kell tartani, nehogy lema­radjunk vállalásaink teljesíté­sében. Hiszen a természet- és környezetvédelem révén az emberrel való törődés is mesz- szemenően kifejezésre jut. Horányi Barna 1 Rádiócsőtömb Kairóba Havonta ttoenftégy rrer EF—184-es típusú rádióesótömböt j gyárt — és szállít Kairóba — az Egyesült Izzó és Villamos- Kei E4, Kaposvári Gyára. i Hajósdemokrácia A fentihez hasonló, szokatlan szókapcsolás láttán rendsze­rint felkapjuk a fejünket. Hajósdemokrácia? Elfogadott kategóriaként nem létezik. A valóságban azonban van, meggyőződtem róla. Ha csak egyszerűen üzemi demokráciá­nak nevezném, akkor is igazat mondanék. Mégsem a hangza- tosság kedvéért választottam ezt a cíihet. Előbb azonban hadd vigyem el Önöket egy vezetői továbbképzésre. A halk szavú előadó — szikár, megfontolt férfi — egy kis papírdarabot tartott a hallgatóság elé. »Kérem, mindenki írja föl: véleménye szerint hány négyzetcentiméter ez a pap ír?«. A meglepett emberektől azután összeszedte a számokat, és felírta őket a táblára. A méreten felülieket az egyik oldalra, az aluliakat a másikra. Volt, aki háromszorosára, más a felé­re taksálta a papír nagyságát, a többség azonban megközelí­tette a valódit. Az előadó kihúzta a szélsőségeket, s a többi átlagából kijött a végeredményt nagyon is megközelítő szám. Gyerekesnek látszott a mószer, pedig nem az. Mit bizonyított vele? Azt, hogy egyetlen ember, nagy hibákat követhet el. S azt, hogy a közösségi döntésnél jobb, tökéletesebb elképzel­hetetlen. Rokonszenves ez a módszer. Ezért igen nagy figyelemmel olvastam az előadó üzemi demokráciáról szóló terjedelmes tanulmányát. Szép és igaz megállapításai azonban elviek vol­tak. Kíváncsilettem: hogyan csinálja ezt a valóságban? Ugyan­is nem hivatásos előadóról, hanem egy üzem vezetőjéről van szó. Dr. Kopár Istvánnak hívják, s 1969-től a balatoni hajó­zási üzemigazgatóság vezetője. Nem róla akarok beszélni, ha­nem módszeréről, meg arról: hogyan fejleszthet demokráciát a »kényszer«, ha okos és gondolkodó emberek gyülekezete kerül válaszút elé. »Azelőtt sohasem voltam vezető állásban. Csupán ter­vezők, statisztikusok tartoztak hozzám, a munkásokkal nem volt kapcsolatom. Az első termelési tanácskozáson meghök­kentem. A kérések követeléseknek hatottak, csak az anyagiak érdekelték az embereket. Nem tudták, hogy mi miért van. Baj volt a munkafegyelemmel, a bérezéssel, a munkaidővel, nem értették a mechanizmust. És úgy éreztem: engem sem értenek meg. Hogyan tudjak szót váltani velük, hogyan cse­réljük ki gondolatainkat? Egész télen folyt az oktatás...« És ennyi elég is a vallomásból. Az áldatlan állapotokról mindenki tudott. Elégedetlenség, munkakedvhiány, zsörtölő- dés, fluktuáció. Megindult a harc az emberekért. Velük és értük, hibáktól sem mentesen. Magasabb bért, folyamatos munkát követeltek, jobb szociális ellátást — joggal. Csakhogy ehhez ésszerű szervezés, munkaidökihasználás, fegyelem kel­lett. Számolni kezdtek. Kiderült: senki sem tudja, hogy mit jelent a munkában töltött idő. 2520 órát kellene dolgozniuk egy évben, volt, akinél 3500-at is kimutattak. Mögötte nem volt teljesítmény. Nem népszerű ilyenkor kimondani, hogy nem mehet így tovább. Hogy gazdálkodni kell az idővel. Hogy a hajózás jellege miatt nem kell egész évben itt lenni, s hogy a várakozás nem munkával töltött idő. Vita, gyötrődés, harc a politikai és a társadalmi szervekkel együtt. Mégsem alakult ki egységes vélemény, s akik elismerték a »munkaidőreform« szükségességét, azok se hitték, hogy bevezetik egyszer. Ami­kor kiadták a kollektív szerződést — így mondják — lépés­hibát vétettek. Szezon volt, szétszórtan dolgoztak az emberek. Nem értették, nem fogadták el. Jöttek a jelentések az igazga­tóhoz: »Ha nem módosítják elképzeléseiket, kérjük a hajóról való leváltásunkat.«. Harc volt ez a javából. Kimentek a ve­zetők, a szakszervezeti, a pártaktivisták; munka közben a ha­jón magyarázták, hogy értük van ez, nekik lesz több a bé­rük, kevesebb a családtól távol töltött idő. És megnyugodtak a kedélyek. A vezető nem egyedül döntött. Lassan kialakultak a for­mák, a módszerek. Figyeljék csak meg, milyen áttéte­lesen — és megfontoltan — készítenek elő egy-egy dön/ tést. Itt van például az őszi hajójavítási program. Az igazga­tó a műszakiakkal tárgyal, elmondja, hogy mi a feladat. Ezen a tanácskozáson nincs demokrácia. A program eljut (és ez nagyon fontos) a művezetőktől a bizalmiakig, a párt- és szak- szervezeti titkártól az aktívákig, a munkásokig. A szocialista brigádvezetők külön megbeszélik, s mire a termelési tanács­kozást összehívják, már nem »kínaiul« beszél az előadó. És utána, ahogy az igazgató mondja: »jöhetnek az érdemi hoz­zászólások«. Nincs is hiány belőlük. Megnéztem: egy-egy ilyen tanácskozáson tíz-tizenöt ember kér szót. Nem ismerik azt a fogalmat, hogy »síri csend«. Azután szakmai gyűlések a műhelyben, a satupadnál. S ha nem is úgy, mint a karika- csapás, azért elkészülnek a hajók, megvalósulnak a tervek. Nincs különösebb titka ennek a hajósdemokráciának. Csupán rájöttek a munkások, hogy érdemes jól dolgozni, és érdemes szólni is. Kutattam: mi van akkor, ha a munkások másképp képzelnek el valamit, mint a vezetők? Nem ért csa­lódás. A legjobb példa talán a Beloianniszé. A hajó gépalap­ját át kellett építeni. Hiába rajzolták meg előre a szép tervet, hogy ki kell vágni a hajófeneket és úgy... A műhely közös­sége azt mondta: kár lenne, nincs is hozzá technológiánk. S az ő javaslatuk szerint készült el a hajó. De mondhatnak is ilyeneket. Mert ha átépítenek egy hajót, a legénységet kér­dezik meg először: »Szakik, kértek-e módosítást a matróz­térben? Elvégre ti éltek ott, azt akarjuk, hogy jól érezzétek magatokat a munkahelyeteken.«. És csak azután jöhet a szerkesztő, a mérnök. Nem játék ez a hajósdemokrácia. A bölcsesség, az egyet akarás termékeny talaja inkább. »Eleinte úgy beszéltek velem, mint egy kapitalistával. Hova jutottam? Hogyan tudnám megértetni, hogy mit aka­rok?« Ez a »légkör« sem vezethetett megalkuváshoz. Be kel­lett vezetni a differenciált bérezést. Ellenállás, akaratoskodás, még gyűlölködés is járta akkoriban. Nehéz volt megváltoz­tatni a két hordódongán, a pinceszeren, a haveri összejöve­teleken kialakult »értékítéletet« és besorolást. A brigádveze­tőket egyenként hívta az igazgató. Papírt adott a kezükbe: osztályozza le egytől ötig a saját embereit. Vonakodott, mert »jobb a békesség«. Azután csak ráállt, mert az igazgató pél­dákat sorolt, segített rávezetni, hogy kire miben és mennyi­re számíthat. De hogy tehette volna meg ezt, ha nem érzi a műhely levegőjét, ha nem tudja: a munkáslelkületet kell megnyernie ahhoz, hogy szót értsen velük? És a brigádveze­tő »osztályozott«. Ma már természetesnek tartja, hogy egyik emberének 1500 forintot, a másiknak 300-at javasol prémium­ként. így teheti meg az igazgató is a központi bérintézkedés kapcsán: »Magának ennyit kell most adnom, de szívem sze­rint nem adnék. Remélem rá fog hajtani az előzetes bérért.«. H ajósdemokráciáról beszéltem. Azt bizonyította: az alap­elvek és formák betartása kevés az üzemi demokrácia kibontakozásához. Gondolkodva-kutatva abban az üzemben, azokkal a munkásokkal, a közelükben élve lehet csak értelmesen alkalmazni a nagyon szép és lám, célravezető alapelveket. Nem félek tehát hajós-, esztergályos-, textiles-, építő-, műszerész- vagy orvosdemokráciáról beszélni, mert ezeken a helyeken és ezek az emberek gazdagíthatják a szo­cialista demokráciát. " _________. _ Jávori Béla

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents