Somogyi Néplap, 1973. augusztus (29. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-10 / 186. szám

Ökölvívó Alkotmány Kupa Régi hagyomány már, hogy 1 a Somogy megyei Ökölvívó! Szakiszövetiség rangos verseny­nyel köszönti alkotmányunk ünnepét. Esztendők óta az augusztus 20-i ünnepi sport­műsorba tartozik az ökölvívók Alkotmány Kupa versenye. Nemcsak a Dél-Durántúl leg­jobb ökölvívói jelennek meg { évről évre Kaposváron, ha­nem a fövároból, vagy az or- | szóig távolabbi részeiből is ér- j loeanek öklözök. Annál is in-1 kább. mert ez a kupa az or­szágos versenynaptárban. a bajnoki pontszerző versenyek [ sorában szerepel. Az évek során az Alkotmány j Kupa elég sok változáson ment j keresztül, mígnem kialakult u jelenlegi -divatos" forma. A II—IV. osztályú felnőtt ököl­vívók mellett szoritóba lépnek ifjúsági, illetve serdülő ver­senyzők is. Minthogy az Alkot­mány Kupa nem csupán egyé­ni. hanem csapatverseny is, a csapatgyőzelemhez a fiatalabb nemzedék tagjai is hozzájárul­hatnak. Varga Béla, a Somogy me­gyei Ökölvívó Szakszövetség titkára, a versenybíróság el­nöke elmondta, hogy a nevezé­si határidő már letelt, de tech­nikai okok miatt a keszthelyi­ek csak most jelentették be. hogy népes csapattal kívánnak indulni. — Számítunk más, hasunió esetre is, s természetesen mó­dot biztosítunk mindenkinek, aki a feltételeknek megfelel, hogy szoritóba lépjen. Mint­hogy az országban sok ilyen pontszerző verseny s: ’ epei már a műsorban, így eb ben az esztendőben rekordne ezésre nemigen számíthatunk. Eddig mintegy nyolcvanöt öklöző in­dulását jelentették be az egyesületek. Bízunk abban, hogy ez a szám még tovább gyarapszik, s abban is, hogy a benevezett versenyzők meg is jelennek a rajtnál. A verseny rendezője, a sport­ág megyei szakszövetsége nagy gonddal igyekezett előkészíte­ni a háromnapos viadalt. Augusztus IS—19—20-án lesz­nek a küzdelmek, s a győz­teseket — minthogy a döntők­re a Csiky Gergely Színház­ban kerül sor — a régi nagy csaták színhelyén kívánjuk kö­szönteni. Reméljük, hogy hosz- szabb szünet után a somogyi bokszbarátok ismét jó ver­senynek lehetnek szemtanúi — mondta Varga Béla. „ Nem esett gól Barcson a nemzetközi úttörő-rangadón A hétköznap ellenére is mintegy ötszáz szurkoló előtt került sor Barcson az úttörő- olimpiát nyert hazai serdülő csapat és a romániai Bacau úttörő labdarúgóinak vissza­vágójára. Beszámoltunk arról, hogy a közelmúltban a Barcsi Olimpia csapata játszott a moldvai tartományi székhe­lyén. Nos, a barcsiak nem tudtak visszavágni a Romá­niában elszenvedett egy gólos vereségért. A mérkőzés dön­tetlenül végződött. Barcs, 400 néző. V.: Varjas. Barcs: Bódis — Bőr csők, Kuczkó, Kiss, Karsai, Wink­ler, Gulyás, Otártics, Gyer- gyák, Tóth, Paulovies. Szünet után szóhoz jutott még Piros, Snóbl, Hoff er és Bencsik. A barcsiak az öt gól mellett még négy kapufát is rúgtak. Gól­lövők: Otártics (2). Tóth, Gyergyák, Snóbl, illetve Ri­deg. A megyei döntő következik a labdarúg Igazán dicséretes az a tö­rekvés. amely Somogybán a járási, illetve a megyei lab­darúgó-szövetségnél mutat­kozik a Magyar Népköztársa­sági Kupával kapcsolatban. Mi tagadás, nem mindenki beszél egy nyelven a kupát illetően. Azután, ha elhang- | zanak is szólamok, hogy a ku- j pának rangot kell biztosítani. { ezek legtöbbször csak nagy | szavak maradnak. Sokan te­hernek tartják a bajnokság j mellett az MNK-t. holott szá- I mos országban a kupa és a j bajnokság két egymás mellett futó, azonos értékű torna. A kupának az az előnye van. hogy itt nem csupán az egy osztályba tartozó csapatok ke­rülnek szembe. Az 1973—74. évi bajnokság még meg sem kezdődött, az MNK-ban azonban már he­tek óta mozgásban van a gé- i pezet országszerte. Legalábbis I -alsóbb szinten", no meg ott, i ahol gondot fordítanak rá. Mint bevezetőnkben mondtuk, Somogybán általában ez a jellemző. A járásokban majd­nem »lebeszélni« kellett a nevezni akarókat. Az a hely­zet ugyanis, hogy az új kupa- kiírás értelmében elég rövid idő — a labdarúgás nyári szü­nete — áll a2 alacsonyabb osztályú csapatok rendelkezé­sére. Amikor megkezdődik a bajnokság, már csak hétközi mérkőzéseken lehet kupa­meccseket játszani. Ez a kis csapatok esetében olykor át­hidalhatatlan nehézségeket támaszt. Az idei MNK-ban másfél száz körül lesz a somogyi csa­patok száma. A járások idő­ben lebonyolították a selejte­zőket. itt egy egy csapat ma­radhatott állva. Ezután követ­keztek a megyei selejtezők, s a múlt hét végén már az I. osztályú csapatok is bekap­csolódtak a küzdelmekbe. Hogy miként alakul az idei MNK, azt nagymértékben i MNK-ban meghatározza majd a most in­duló megyei MNK »nagydön­tő-. Most már valamennyi együttesünk . bekapcsolódik, beleértve a Nemzeti Bajnok­ságban szereplőket is. Augusz­tus 12-én már csak 16 csapat marad állva. A nagydöntő el­ső sorozatában a következő mérkőzéseket játsszák: Ka­darkút—Somogytarnóca. Ri- nyaújlak—Babócsa. Somogy­iad—Lábod. Balatonendréd— Siófoki Bányász. Balatonföld- vár—Balatonboglár. Somogy- vár—Fonyód, Pusztakovácsi— Marcali VM. Buzsák—Kapos­vári Vörös Lobogó. Kapoly— Kaposvári Rákóczi. Ziimány— Kaposvári Vasas, Juta—Nagy­atádi Kinizsi, Mernye—Barcs. Balatoníenyves—K. Táncsics. K. Vasutas—Kaposvári Gaz- dász. Karúd—Lengyeltóti. Kö­zös megegyezéssel és a szö­vetség hozzájárulásával a 16. mérkőzést. a Felsőbogát— Csurgó találkozót augusztus 15-én bonyolítják le. Az NB II és NB III osztály­ban szereplő somogyi csapa­tok látszólag könnyű ellenfe­leket kapnak, papíron egyi­küket sem érheti meglepetés. De minthogy a múltban sem volt még olyan MNK-forduló, amikor ne borult volna fel a papírforma. így most is elő­adódhat. hogy azok a rango­sabb csapatok, amelyek eset­leg lebecsülik ellenfeleiket, már vasárnap megadják en­nek az árát. Falragaszok hirdetik, hogy szombaton Kaposváron szere­pel a pécsi MSC, s délután a K. Rákóczi csapatával játszik előkészületi mérkőzést. Tóth Dezső, a K. Rákóczi labdarú­gó-szakosztályának nevében azt közölte, hogy vasarnap az első csapat lép pályára Ka- polyon. az MNK-mérkőzésén. Szombaton egy vegyes csapat játszik. A pécsiek szintén ve­gyes csapattal érkeznek. BARCSI OLIMPIA— BACAUI PIONÍROK 0:0 Barcs, 500 néző. V.: Pálmai. Portisch—Tan függő Rövid ünnepség előzte meg a találkozót, amelyen nagy becsvággyal játszott mindkét csapat. A barcsi szurkolók gyakorta tapsolták meg a ha­zaiakat, de a technikailag igen jól képzett vendégek já­tékát is. Mindkét csapat sok [ gólhelyzetet dolgozott ki. de a védelmek, a kapusokkal az élen, mindent hárítani tud- ! tak. * * * Bemutatkoztak az NB Ill-as barcsi labdarúgók is. akik fel­készülési táborozáson vettek részt. A hazad bemutatkozás jól sikerült. BARCSI SC—SZIGETVÁRI KINIZSI 5:1 (3:0) Építőipari egységárelemzésben, árképzésben jártas dolgozót felveszünk Somogy megyei Víz- és Csatornamű Vállalat, Kaposvár. (188504) Nagy tömörülés az élen A brazíliai Petnopoliisban, a aakkviiláig,bajnoki zónád öntőn lebanyolítottáik a 12. fordulót. Portisch Lajos magyar nem­zetközi nagymester ezúttal a szingapúri Lián Ann Tannal ült asztalhoz, és játszmájuk a 41. lépésben Portisch győzelmi esélyével függőben maradi;. A jugoszláv Ljubojevics ezúttal újabb fél pontot szerzett, ment a 35. lépésben döntetlenre vég­zett a szovjet Polugajevszfeij- jol. A hírügynökségi jelentések szerint a lassan befejezéséhez közeledő nagy nemzetközi aakktaiinán még mindig na­gyon nehéz megmondani, hogy ki lesz aiz a három játékos a 18 közül, aki bekerül majd a jövő évi vilábajnokjelölti ver­seny részvevői közé. A síziak- emberak szerint Ljubojevics, Pulugaj e vszk.i j, Portisch és Mecking pályázhat az első há­rom közé a legn agyobb esély- lyel. A 12. forduló után Ljuboje­vics isimét egyedül áll az élen Portisch — holtversenyben Polugajevszkijjel — második és harmadik, Portisch hátrale­vő 5 ellenfele: Byusan, Polu­gajevszkij, Reshevsky, Szavon és Bronstein. Magyar idő szerint péntekre virradóra befejezik a függőben maradt játszmákat, majd pihe­nőnap után következik a 13. forduló. Az Ivkov (jugoszláv)—Brons- teiin (szovjet) játszmát elha­lasztották. Az ok: a jugoszláv nemzetközi nagymesternek fogorvoshoz kellett mennie. A verseny álAása: Ljubojevics 8 pont, Poilugiajevszkij és Portisch 7.5— 7,5 pont, (1—1), Meeking 7 pont, (2), Geller 7 pont, (1), Bron.vbetn 6.5 pont (2), Ivkov és Szmiazlov 6—6 pont, ! (1—1), Hort 5,5 pont, (2), Pánin© 5,5 pont, (1), Reshevsky 5 pont, (3), Szavon 5 pont, (1), Byaisas. Gheorghiu és Kérész 4.5— 4,5 pont, (1—1), Tan 2 pont, (3), Kaigan 1,5 pont, (3), Húg 1,5 pont, (1). A Koreai NDK-ban rendezték a röplabdázók IBV-tornáját, melyen a magyar ifjúsági női válogatott tagjaként Anker és Kutas, a Kaposvári Vasas Iz­zó két fiatal játékosa is részt vett. Az Ifjúság Barátság Ver­seny befejeződött, s mint a hírügynökségek jelentették, a magyar csapat Moszkván ke­resztül repülővel elindult ha­za. Az együttes ma érkezik a Ferihegyi repülőtérre. Tostao után tíánkft i» / A brazil Tostao után egy másik világhírű labdarúgó, az angol Gordon Banks is vissza­vonul. szembántalmai miatt. A világ legjobb kapusának tartott, 34 éves Banks az el­múlt év októberében autóbal­esete után sokat bajlódott megsérült szemével. Már ak­kor előrevetette árnyékát, hogy Banks nem védhet to­vább. A tavaszi idény végén Banks több barátságos mér­kőzésen megpróbálkozott a védéssel, de bebizonyosodott, nem jött tökéletesen rendbe súlyos szemsérülése. A 73-szoros angol válogatott Banks a hírek szerint rövi­desen hivatalosan is bejelenti visszavonulását. A KAPOSVÁRI CUKORGYÁR azonnali belépésre keres mérlesképes könyvelői vizsgálat rendelkező belső ellenőrt Jelentkezés személyesen a vállalat főkönyvelőjénél. (11490) A Vízkutató és Fúró Vállalat kaposvári üzemvezetősége KÖRZETI ELŐADÓI MUNKAKÖRBE köolajbAnyaszah és mélyfürolpari technikust vesz föl Minimum 3 év gyakorlati idő szükséges. Jelentkezés: Kaposvár, Vörös Hadsereg útja 2., munkaügy. (103995) AUGUSZTUS 10 PÉNTEK Lőrinc Milyen lesz az időjárási A várható időjárás ma estig: Kevés nappali fel­hőképződés, eső nélkül. Gyenge, napközben egy kissé megélénkülő, változó irányú szél. A vár­ható legmagasabb nappali hőmérséklet ma, pén­teken 24—27 fok között lesz. A távolabbi kilátások (keddig): Az időszak elején kevés nappali felhőképződés, eső nélkül. Később ielhőátvonulások szórványos záporokkal. Az éjsza­kai lehűlés lassan mérséklődik. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte 9—15, később 13—17 fok között lesz. A legmagasabb nappali hőmérsék­let 24—30 fok kö ött. A Balaton vízé iek hőmérséklete tegnap Siófok­nál 11 órakor 22 ok volt. — Ülést tartott tegnap Nagyatádon a Dél-somogyi Termelőszövetkezetek Terü­leti Szövetségének elnöksége. Megvitatták, milyen a köz­gazdasági szabályozók hatása a tsz-ek gazdálkodására, s miként érvényesül az ifjúsá­gi törvény a közös gazdasá­gokban. — 370 hektáron végez al­talajlazítást a jövő évi cu­korrépavetés alá a Kaposvári Állami Gazdaság. A cserepe­st kerületben kezdett mun­kán a gazdaság négy Dutra traktora dolgozik. — A Savaria nyári egye­temet az idén hatodik alka­lommal rendezik meg Szom­bathelyen. augusztus 12—24. között. Ezúttal a hagyomá­nyos művészeti—történeti szekció mellett urbanisztikai tagozat is nyílik. — Hárommillió szál élő virágot használnak föl azok­nak a kocsiknak a díszítésé­re. amelyek részt vesznek, augusztus 20-án a debreceni nemzetközi virágkarneváloin. — A legnagyobb lakóházat avatták föl a napokban Bu­karestben. Az épület 50 mé­ter magas. 18 emeletes, és 140 két-három szobás lakás van benne. — Üj légijáratot indít Berlin—Havanna között 1973. augusztus 28-tól az Interflug NDK-beli légitársaság. Ezen a szakaszon IL—62-es gepek repülnek, s a távolságot kö­rülbelül hét óra alatt teszik meg. — Két 3 méteres cápa je­lent meg szerdán a Reggio Calabria melletti Gioia Tau- ro strandjánál, a parttól mindössze száz me térré. Az üdülőhely hatóságai fölhúz­ták az árbocra a cápaveszélyt jelző piros zászlót. — Kaktuszkiállítás nyílt csütörtökön délután Tatán, a megyei művelődési központ­ban. A négy hétig tartó kaktusabemutató során szak- tanácsadást is tartanak. — Koleramegbelegedést észleltek Tunéziában, s ezért valamennyi Észak-Afrikából érkező turistát orvosi vizsgá­latnak vetik alá Szardínia szigetén. — Rövidzárlat okozta a tűzvészt — a legújabb felté­telezések szerint — a Man- szigeti szórakoztató kombi­nátban. A katasztrófa előtt ugyanis többen szikrákat lát­tak kipattanni az egyik te­rem biztosítékaiból. Nyolc holttest műanyag zsákokban Szörnyű gyilkosság nyomaira bukkant szerdán az Egyesült Allamok-beLi Pasadena rendőr­sége; nyolc — műanyag zsák­ba varrt és m ésszel leöntött — holttestet találtak egy hajóépítő vállalat telepén. Az áldozatok többsége 13—17 éves. A nyomozókat egy Henley ne­vű 17 éves fiatalember vezette el a hat méter mély »haiálgödör- höz«. Elmondta: ő maga végzett a nyolc áldozat gyilkosával, a 33 éves Allen Corll-lal. aki öt nemreg házi bulira hívta egy másik fiúval es egy lánnyal; ott kábítószert szedtek, s mindhár­mán elaludtak. Közben Corll megkötözte őket, majd . amikor fölébredtek, pisztollyal fenyege­tőzött, hogy megöli őket, ha nem lépnek vele természetelle­nes nemi kapcsolatba. Akkor hozta tudomásukra, hogy több fiatalt meggyilkolt már, Henleymek ßikerült rávennie Corll-t, hogy vegye le róla a kötelet, majd megkaparintotta a pisztolyt és több lövéssel meg­ölte a többszörös gyilkolt. 100 évvel ezelőtt, 1873. augusztus 10-én született, és 72 éves korában, 1945 júliu­sában halt meg Petrovics Elek művészettörténész, a Szépmű­vészeti Múzeum igazgatója. A középiskola elvégzése után jo­gi doktorátust szerzett, majd csaknem kél -évtizeden át a Belügyminisztérium tisztvise­lője volt. 1914-ben lett a bu­dapesti Szépművészeti Múzeum igazgatóin, 1921-től 1935-ig fő­igazgatója, s rendkívüli érde­meket szerzett a múzeum fej­lesztésében, gyűjteményeinek európai színvonalra emelésé­ben. 1924-ben tagjává válasz­totta a Magyar Tudományos Akadémia. Hosszú időn át szerkesztette a Szépművészeti Múzeum évkönyvét. 1922-től pedig a Művészeti Panteon so­rozatot. Egyike volt kora leg­haladóbb, legszélesebb látókö­rű kritikusainak. Cikkei, ta­nulmányai — egyebek közt — a Huszadik Század, a Művé­szet. az Üj Idők, az Üjság. a Vasárnapi Üjság, a Pester Lloyd hasábjain jelentek meg. Főként a XIX. és a XX. század képzőművészete foglalkoztatta, s kritikusi tevékenységgel Je­lentősen hozzájárult Ferenczy Károly és általában a nagy­bányaiak elismertetéséhez. Több értékes tanulmányköte­te jelent meg. — Ötvenezren nézték meg a szegedi szabadtéri játékok tíz eddigi előadását. Madách -Mózes- című drámája, a s z&kszer ve /.éti nem zetik oki népitáneíésztivál gálaestje, a Porgy es Bess cirnü Gersch- wín-opera. az ukrán állatni táncegyüttes előadása után e hét végén a János vitéz ke­rül műsorra. — Körcímke-kiállítással egybekötött országos szőlő­termesztési tanácskozást tar­tottak csütörtökön Kiskörö­sön. Több mint 509 különbö­ző márkajelzés tanúskodik a hazai pa lac kosbor-forgalma­zás fejlődéséről. — Szabálytalanul szállított utasokat pótkocsis Zeto-rjá- val Kosa Jenő, a nagyberki Egyesült Kapós völgye Tsz vontatóvezetője. Az egyik ka­nyarban gyorsabban hajtott a megengedettnél, s az uta­sok közül Ábrahám Ferenc leesett; a pótkocsi kereke ke­resztül ment a labán. s nyílt lábszártörést szenvedett. Kó- sa Jenő ellen, bűnvádi eljá­rás indult. — Bombát dobtak a múlt éjszaka egy száguldó gépko­csiból a római Regina Coeli börtönre, ahol a múlt héten lázadás tört ki a rabok kö­zött. A robbanás anyagi kárt okozott. — Üj fejezet a valószínű­ségszámításban. Dmitrij Szil- vesztorovnak, a kijevi Sev- csenko egyetem tanársegédjé­nek, a fizikai és a matemati­kai tudományok mindössze 25 éves doktorának kutatási eredményeit jól hasznosítják a gyakorlatban. Ezek a szá­mítások elősegítik többek kö­zött a számítógépek és az űr­kutatási berendezések meg­bízhatóságának fokozását. — Szakosított tehenészeti telep jelenleg 18 működik a megye termelőszövetkezetei­ben. A te'epek közül 14-ben gümőkórmentes az állomány. — Üjabb cikkek a nyári vásárban! Nőd nylon kombi­né és batiszt háló 39 százalé­kos engedménnyel a kapos­vári divatáru boltokban. (11501) — Értesítjük a lakosságot, hogy 1973. augusztus 12-én Sió­fokon autó-, motorvésár lesz. (11*19)

Next

/
Thumbnails
Contents