Somogyi Néplap, 1973. augusztus (29. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-05 / 182. szám

A legdrágább hangszer

A szombathelyi anyanyelvi konferenciáról

AZ IDEI anyanyelvi konferenciának tálén még nagyobb a visszhangja, mint az előzőnek, amelyet 1970-ben tartottak. Ügy látszik, a dolog lényegének, ónteitmének társadalmi méneitű felismeréséhez szükség volt enne a három évre. Külföldön élő magyarnak ezreinek képviselőd jöttek el Szombathelyire, hogy ápolják kapcsolataikat az óhazával, Magyiamanszátgigai; találkozzanak tudományának, Irodalmainak, művészetének- küldötteivel és elvigyék a hírét: milyen. ma a haza, milyen üzenetet küld aiz anyainyelv. Elviszik — egyéb hasznos útra- vailók között — a tengeren, túlra, Európa sok országába; sőt Ausztráliába, Afrikába is. Távoli tájékra, mindenhová, ahol magyarok élnek.

»Az öt világrészben, szétszórt magyarság ösBzetantazá- sániak tudata oly 'becses kincs, amelyet minden, magyar, kárnak lelkében még nem né- mult el az anyiainyeiv csengése, nem halványodott el a közös tönténélimd múlt emléke, féltékenyen és aggódva őriz énjének legbelsőbb fejtekében ...«

Bárczi Géza nyélvészpro- fesszonnaik, az első — Budapesten és Debreceniben megrendezett — tanyanyelvi konferencia fővédnökének megnyitó beszédéből idéztünk. Bároai Géza mellett akkor — akárcsak a mostani alkalommal — költők, írók, tudósok, közéleti emberek és egyházi férfiak vállalták a védnök szerepét ezen az igen fontos, a külföldön élő magyarság anya/nyeirvá műveltségének jövője szempontjából sorsdöntőnek tekinthető tanácskozáson.

Nagyon röviden és nagyon egyszerűen: arról van szó, hogy ezer és ezer magyar szülőiktől született gyermek

ne felejtsen él magyarul beszelni. Ha beilleszkedett ás új hazája közösségébe, ha megtanulta is a nyelvet, amelynek közege körülveszi, ismerje, ápolja eredeti hazája nyelvét, kultúráját ás.

A MAGVAKOK világ- szövetsége kezdeményezte ezt a találkozót. Fontos és súlyois okok késztették erre. Tapasztalatok, vizsgálódások során — az európai országokban .ás az Egyesült Államokban — kiderült, hogy a kivándoroltak, külföldre szakadtak, a hazájukat elhagyottak gyermekei közül igen- sokan (túlnyomó többségben) felejteni kezdik a magyar nyelvet. Otthon, családi körben. családi asztalnál, ismerősök és sorstársak között még beszélik ugyan — de egyire hibásabban és gyengébben. S az ».első nemzedék« is felejt! Beilleszkedni kíván az idegen nyelvi környezetbe, és előfordul, hogy magyar szó hosszú ideig el sem hagyja a száját. Olvas, ír és ért magyarul, de nem beszél, vagy . alig, s nyelvi kultúrája sorvad, szakadozik. S így mind kevsebbat tud átadni aiz utódoknak.

Ezen az állapoton kíván, változtatni az anyanyelvi (konferenciák sora, — s két konferencia között végzett nyelvművelő, kultúraiterjesztő munka.

Az óhaza — erejéhez és lehetőségiéihez mérten — az elszakadtak segítségére siet. Elsősorban a gyermekeikre gondol. Nem szeretné, hogy ajkukon elnémuljon a magyar szó hogy ne legyen többé közük szülőhazájuknak — apáik szülőhazájának — kultúrájához.

Tankönyveket, raesésköny- veket küld a gyermekeknek. Olyan, könyveket, amelyek fölkeltik — vagy ébren tairtKönyvekről — röviden

és tiriéiieíini titkok

Alfonz Bednár nevét a hazai olvasó már ismerheti, hiszen mostani munkájával — »•Egy marék aprópénz« — magyar nyelven harmadik művét bocsátotta közre az Európa Könyvkiadó. A szerző Fülöp kutyát tette meg regénye főszereplőjének, valójában az okos, mindent látó kutyus sajátos közvetítő ahhoz, hogy megismerjük egy mai 'értelmiségi család viszontagságos belső életét, gyermek és szülő ellentéteit, .a (tizenévesek felnőtté válását. Bednár jól ért ah'poz, hogy cselekményt és mondanivalót színvonalasam elegyítsen, egyszerire adva történésekben gazdag krónikát és elgondolkoztató tanulságokat.

»Vészharang« címmel jelent meg Benő Zupancsics szlovén író regénye, ugyancsak az Európánál. Horvátországi, szlovéniai falvak háború előtti dolgos mindennapjaiba kapunk bepillantást. Idillikus világnak tetszik ez, hiszen még béke van. A lírai indítást, a tájjal együttélő parasztember mesteri rajzát, egyszerű mindennap jaénak ábrázolását élvezve már-már elandalodnánk, amikor fagy verd örgésre riadunk ... Zupancsics túlzásoktól, érzelgősségtől mentesen mutatja meg miiként rombolta sízét az ifjúi vágyakat az ellenséges megszállás, és hogyan taszított sorsokat új irányokba a történelem.

Az Európa »Zsebkönyvét« századik köteteként »A nagy utazás és »Az ájulás.«, Semp- run két fájdalmasan szép és megnázóan mély mondanivaló- jú kisregénye jelent meg. (A fordítás Réz Pál munkája.)

Lukács József »Istenek útjai« című műve a kereszténység előzményeinek alapos, a hazai irodalomban, úttörőnek számító feldolgozása. E tipológiai vizsgálat felöleLi a vallási eüidegenülést és a vallási típust, a »nyugati« és a »keleti« vallási formákat, az antik görög valMsi-idiaológiaá fejlődést, természetesen mindezt a társadalmi gyaikorlatba ágyazottan. A munkát a Kossuth gondozta.

Források feltárását tűzte ki maga elé I. D. Ovszjamdj szovjet történész, s könyve — »A második világháború előkészítésének titkai« — teljesíti is a vállalt feladatot. Bő irodalomra s újabban előkerült dokumentumokra támaszkova, híres és hírhedt visszaemlékezéseket vesz bonokás alá. Így tárja föl azokat az összefüggéseket, amelyek ’ előbb a fasizmus megerősödéséhez, majd Münchenhez és végül a háború kirobbanásához vezetett.

Ovszjanij munkáját a Kossuth'adta ki.

M. O.

ják — érdeklődésüket az anyanyelv iránt. Téli rajzos ábrákkal, szellemes képekkel, versekkel, mondókáikkal, játékos nyelvi feladványokkal. Ezek még a felnőttek érdeklődését is fölkeltik.

A konfénencia részvevői elmondották: szívesen veszik elő esténként ezeket a könyveket, hogy megmutassák a gyerekeiknek (akik angolul, niémetül, spanyolul vagy franciául beszélnek), és hogy ók maguk is gyönyörködjenek benine. Felidézik emlékeiket, gyermekkorukat, az először hallott magyar szavakét. Dalokat és játékokat... S ahogy forgatják a könyvet, mind erőteljesebben tér vissza az eliramiott idő. (Ahogy egyikük megfogalmazta : mind erőteljesebben és mind fájdalmasabban, hiszen »nappal angolul beszélünk, de éjszaka, magányunkban rég használt anyanyelvűnkön álmodunk«.)

A konferencia részvevői — lapszerkesztők, tanárok, tolmácsok, írók, költők, tudósok és más foglalkozású külföldi magyarok — valamennyien megértették, hogy mit kínál Magyarország. Nyelvet, irodalmat, kultúrát — a múltait és a folyamatosságot Mondhatnánk azt is: a »magyar nyelvű álmok« bátor folytatását.

A SZÜLŐHAZA nem akar sorsokba, életiekbe beavatkoz- má. Kínálja, amit tud és amit a külföldön élő magyarok szívesen, szeretettel fogadnak: önmagát, a felszabadulás után újjáteremtett kultúrájával, szellemi értékeivel, kincseivel. S hogy ez mennyire nem kevés, azt a két anyanyelvi konferencia között érkezett leveilök, javaslatok, reagálások és észrevételek mutatják.

A (külföldön élő magyarok megértették a hívást. S eljöttek Magyarországira . — az idén Szombathelyre —, hogy felfogják a szülőföld üzenetét.

Hasznos útraivalőt visznek magúkkal innen.. Élményeiket, találkozások emlékeit — (és könyveket. Könyveket, amelyek segítenek fenntartani Magyarországtól távoli tájakon is a magyar kultúra, a magyar nyelv élményét, folyamatosságát. Amelyek tudósítanak a mai, az új Magyarországról. Amelyekből a ikiint születették, a kint serdülők felidézhetik vagy megtanulhatják a nyelvet.

S így ápolhatják azt a hangszert, amely minden hangszerek között a legértékesebb és a legdrágább: az anyanyelvet

T. I.

Pilinszky János

GENÉZIS

Ügy találta, hogy gyönge

még

az ütlegre, hát elengedte. Később mégis megölte öt, és elásta, hogy elfeledje.

De akit egyszer megverünk és megölünk, virág lesz

abból,

az ütlegből s a félelemből levél születik, szirom és

virágpor.

Moldvay Győző

Reggeli félelem

Mindig keresék valókat, és mindig, mindig másikait, vagy csak aiz élvesztett

megáit,

(kivel a meglgel mámvirradit.

Kitől élfutná nem tudok,

ki mámbogozta úgy magáit, csomó hátán egy új csomó, amit ikardél se vághat ót

Mindig keresek vailiakáit, de félek, hogyha

meglelem:

könnyű toliam leválik

mind,

földire szegez a kegyelem.

Érett diója jóllakat, eltelnek csönddel tagjaim, s kikötni többé nem tiudok az éjféli hold pántjain.

Testvérek

I Stettner Béla alkotása. (1967)

SZÍNE LESZ AZ ÉQNEK.,

Beszélgetés Garai Gábor Kossutb-dijas költővel

— On a felszabadulás után érett felnőtt. emberré. Meghatározta-e hovatartozását a gyerekkorban megismert szegénység emléke?

— Az ón generációmnak, való igaz, segített választani a történelem. Annak, aki ismerte a létbizonytalanság nyomasztó érzését, könnyű volt eldönteni: hol a helye a társadalomban. Ez az emlék éreztette és értette meg velem annak a látványnak a pátoszát is, amelyet Evés című verseimben próbáltam megfogalmazni. Egyszer, délidőben, láttam egy munkást, aki jóízűen tejet és kenyeret ebédelt. A kétkezi munkás komótos evése, biztonsága, tudva, »hogy holnap is lesz munka és ebéd« — egy kicsit egész társadalmunkat szimbolizálja. Mert ez ma nálunk minden ember számára a világ legtermészetesebb dolga. Csak abban tévednek még sokam, hogy ez a világ állandó. Az állandóság mozdulatlanság, a mi világunk ellenben mozog. Fejlődik. Bőven van tennivaló. Ezért nem

tudok egyetérteni a húszéves életuntakkal. A közönyösükkel. Annyi, de árnnyá feladat vár megoldásira még! Ha részit kérnénk magunknak a mozgásiból, mindjárt nem éreznék feleslegesnek életüket, munkájukat.

— Kit nevezne meg múzsájának?

— Személyre gondol vagy eszmére?

— Eszmére.

— A kommunizmust. Imi nem lehet világnézet nélkül. Az pedig meghatározza az ember magatartását, életszemléletét, és múzsát is ád. Amikor Indiában jártam, ennek a »múzsának« köszönhettem, hogy nem éreztem ott magam »fehér idegennek«, az ő nyomorúságuk láttán. Embertársuknak éreztem magam, és úgy hittem, és hiszem: kötelességem szólni érettük. Ez most fontosabb, mint megénekelni hazájuk misztikus szépségét.

D

e hát az társamat

kértem volt osztály- séld el, hogyan kerültél börtönbe!

— Egy kacajért, ha mondom!

S azzal 'mesélni kezdte.

* * *

Tavaly ilyenkor meg elegáns bankfiú voltam. Talán egy kissé züllött... No nem! Azt hiszem, már mélyen benn úszkáltam a disznó- sálban. De soká elhúztam 'volna még nagybácsim, a ka- 1nonok jóvoltából. Tudod, szüleim nincsenek. Ű az egyetlen hozzátartozóm. De ő az utolsó esetig mindig kirántott á csávákból. Öccse, anyám testvére öngyikos lett, holott ő annak idején segíthetett volna rajta. Nos hát 'ezt. az utólagos és eleven lelkifurdalást bennem tisztelhette.

Ami eibotlasztott, a kővetkező volt. Délben pénzt bíztak rám a bankban. Hossza- dalmasan ez nem fog érdekelni téged.

Találkoztam valakivel, nos, Őnagyságaval, s másnap reggel hajnalban hazamenet, a pénzből körülbelül egy revolverre valóm maradt.

Nevetséges! A revolvert trneg is vettem délelőtt. Az elfolyt összeg aránylag nagy volt, s természetesen nagybátyámra gondoltam előbb. De 'súlyos könyörgésekkel kapcsolatban.

istenért - TERSÁNSZKY I. JENŐ

—, azt me- *

kacajért

Hát fölmentem hozzá. Valami furcsa, ideges hangulatban leltem.

— Majd aztán, majd aztán •— legyintette le bevezető mosakodásomat, és egyszerre tapasztalhattam nyugtalansága okát.

A szabó jött be hozzá, és >új reverendát hozott. Az új kanonoksüveget már észrevettem az asztalon.

Mármost, ami lefolyt, az a furcsa helyzetnek valóságos tragikomédiája.

Képzeld el, hogy bátyám, akit mindig mérsékelten viseltes köpenyben láttam, egyszerre megjelenik vadoruatúj Ireverendában. De ez semmi! \Nem is sejtettem, hogy egy ilyen öreg emberben és papban ilyesmi lakozzék. Valósággal úgy kezdte magát nézegetni az állótükörben, mint egy tánciskolás gimnazista. S hozzá folyton tőlem is kérdezte:

— De jól áll, nem vet rán- <cot? No, nem hiúság. De ek- ''kora pénzt kidobni, és aztán ...

Aztán ugyanez a kalappal. Elölről. Ismételten.

Engem pedig gondolj el, zákányoisan, az éji muritól, revolverrel, a zsebemben és a pénzről való nyugta mikul, amivel már rég be kellett volna számolnom a bankban.

Egy mozdulat döntött a sorsomon. Ha kínpadon vagyok, akkor is elnevettem volna magam. A bácsi — mintegy a szemle végeztéül •— éppen úgy emelte föl félcipőiről a reverendát, mint a nők esőben a szoknyájukat.

Egyszerre, mim a pukkanás, utolért a kacagás. De azt hiszem, nem lett volna olyan sértő, ha valahogy bátyám is észre nem veszi közben gyerekes viselkedését.

Már késő volt elköhögnöm a röhejt. Bácsim pirosabb lett, és utána az a vad, családi szemszikra pattant ki simánál kék szeméből.

Hozzá kell tennem, hogy bizalmaskodást sohasem mertem vele. Szemérmesség és bizonyos fajta fegyelem — ez is családi vonásunk.

Ami következett, percek 'válsga volt. Nagybácsim már 'kifelé menet (mordulta rám:

— Nekem most a püspök úrhoz kell sietnem. Két napig ne is gyere! Akkor esetleg beszélünk. Mert miről van szó, tudom előre.

— De Sándor bácsi, istenemre! .

Effélével mehettem a sarkában. Csakhogy pee nemre

az ajtóban kanonoktársa sür- getölőzött eléje. Érezted már az efféle tétova szédületét? .,. Végem van! Már tudtam.

* * *

Nagybácsim küldetésbe ment két napra, valami országos főpapi parádéra, a püspöke helyett.

A bankban azt mondtam,:

— Tegnap nálam maradt a pénz. Féltem, és a nagybácsimnál tettem le. De ö sürgősen elutazott. Holnaputá-nig nem tehetek semmit.

Azám! De tettek a bankban.

Valami szomorú komikum van, mondom, az egészben. Sejted a sürgönyt nagybácsimnak, hogy: igaz-e a pénzletét históriája. És válaszát, hogy ö nem tud róla?

em érthette meg miről van sző. Ö bizonyára a legkevésbé hibás, hogy délután egy detektív látogatott meg a lakásomon. S egy negyedóra múlva rámcsapták egy rendőrségi lyuk ajtóját. Rácsapták a pályámra. Rá az egész életemre.

Így ikerültem a lapokba is, ahonnan értesültél. Voltaképp egy kacajért. Egy nyomorultul komikus helyzet miatt. No és tálán azért is, hogy Sándor bácsi a két nap helyett hatig maradt oda.

Ügy mondják, a szerencsétlenség csőstül jár. A többi csendes lecsúszás.

N

Üigy gondolom, ha az. emberek ilymódon néznék a világot, könnyebb lenne benne megtalálni a tennivalót is. Oly sok minden van még a Földön, amelybe egy jó érzésű ember nem nyugodhat bele. Ahhoz, hogy jó lelki ismerettel élhessünk, cselekedni, kiáltani is kell másokért.

— A költő szabadsága és el- kötelezettsége hogyan fér meg. együtt?

— Abszolút szabadság nincs. A társadalmi együttélés számtalan korlátot szab minden ember számára. Úgy érzem, az a szabadság, amikor egy ember pontosan tudja a helyét és kötelességét az életben. Ha ezt vállalja, el,kötelezetten él.

— Sokat utazik az országban, gyakori résztvevője író-olvasó találkozóknak. Milyen tapasztalatokkal gazdagodott az elmúlt évek alatt?

— Hat-nyolc évvel ezelőtt, egy-egy találkozón még az egybegyűltek összetétele szerint kellett eldönteni, milyen verseket olvassunk föl. Hogy meg is értsenek. Ma már sehol sincs szükség ilyen válogatásira. Egy példát is mondanék erre. A közelmúltban egyik kritikus barátommal vendégek voltunk eigy »szabálytalan irodalomórán,«. Az iparitanuló-intézetben a szobafestő tanulók többsége szabolcsi fiatal volt. Barátom úgy vélte, szükségesek az egyszerű, mondhatnám, száj- bátvágóan magyarázó szavaik. Észrevettem a fiatalok arcán a fintort. Beszélgetés köziben, észrevétlenül »feljebb csavartam a szintet«. Partnerek voltak. Ügy hiszem, hogy ebihez a tapasztalathoz, amelyet általánosnak tartok, nem szükséges kommentár.

— A megnyugvást nek mit tanácsol?

keresők— Anniit magamnak, amikor egyszer menekültem a fáradtságom elől: »... látogasd meg a földet, ahol születtél, / ülj le egy padra és süttesd az arcod a nappal, / ne szólj egy szót sem, / beszélgess csak a tájijai, / — s nyomban, föltárnád ottfete- detit gyermekkorod: / színe lesz az égnek, szaga a virágnak«.

L L

Somogyi Néplap