Somogyi Néplap, 1973. augusztus (29. évfolyam, 178-203. szám)
1973-08-25 / 198. szám
# Motocross Pál megsérült az edzésen Noh a hivatalos edzésre csak ma délután kerül sor az országos motocross bajnokság 5. fordulója keretében, a szarka- vári. corss-pályán már napok óta »nagyüzem« van. A Budapesti Honvéd csapata — közöttük a válogatott versenyzők — már csütörtök óta Kaposváron táborozik és edz. A fővárosi motorosok kitűnőnek tartják az új szarkavári pályát és elég nehéznek. Ez utóbbit egyébként éppen az egyik hazai versenyző esete is igazolja. Csütörtökön este Pál, a Kaposvári Volán fiatal motorversenyzője edzés közben bukott, s kórházba kellett szállítani. Néha állapota javult, indulására nem lehet számítani, így a kaposvári színeket egyedül Németh Kornél képviseli a vasárnapi versenyen, amely iránt óriási érdeklődés nyilvánul meg. A Volán megszervezte Szarkavárra a busz- közlekedést s a verseny színhelyén lesz a büfé sátor is, ahol j alkoholmentes üdítő italokkal | lehet hűteni' a verseny izgalmait. Pécsi lovas győzelmével kezdődött az országos bajnokság kaposvári fordulója A lovasverseny minidig eseményszámba megy Kaposváron. Pénteken, reggel is sokan foglaltak helyet a még szebb külsejű mezőgazdasági főiskola lova&pályáján az első napi küzdelmek megkezdésekor. Amikor a díjugratók bejárták a pályát, már a Szentgyörgy- díjban, a díjlovaglás harmadik bajnokát köszöntötték. A kevésbé látványos díjlovagló számok némelyikét ugyanis már csütörtökön délután és pénteken, kora reggel lebonyolították. Az országos lovasszövetség vezetői a versenyzőkkel egyetemben örömmel állapították meg, hogy a kaposvári vendéglátók minden tőlük telhetőt megtettek a háromnapos bajnokság zavartalan lébonyolí-. tása érdekében. Az időjárás azonban a nyitánynak csak részben kedvezett. Egy kis eső ráféri; volna a versenypályára (noha az agyagos altalaj miatt sok vizet sem bír el a pálya), úgy mondták a szakemberek: kicsit kemény a talaj, s helyenként porzik is. Mindezek ellenére' már az első napokban nagy küzdelmet, jó versenyt láthattak a nézők. A kezdő lovak díjugratása során tizenkettő, 120 cm-nél nem magasabb akadálynál és vízesárok nehezítette a Versenyzők dolgát. Öten hibapont nélkül, a szintidőn jóval beiül teljesítették a távot. Nagy izgalmak közepette került sor az öt legjobb lovas »összevetésére«. Ekkor született meg a nap f“i Az országos lovasbajnokság első díjugrató győztese Kaposváron — meglepetésre — a pécsi Papp Gyula lett, aki Süt- vény nevű lovának nyergében hibapont nélkül győzött a 120 cm-es díjugratásban. Papp az egyik akadály fölött. Ma játszik a Táncsics és a Vasas A második fordulóban szombatra előre'hozta mérkőzését a K. Táncsics SE, s ugyancsak ma lép pályára Pécsen az NB ■ IH-as Kaposvári Vasas. A TÁNCSICS h'á'iá táján derű és ború váltogatta egymást a héten. A csapatvezetők és a játékosok egyaránt örültek a soproni pontszerzésnek, s szomorúan búcsúztak az MNKtól. — Nem akarunk messzemenő következtetést levonni a soproni döntetlenből, mert a Nyugati csoport, újonca az S. Textiles egyelőre megillető- dötten futballozik. Ezért is sikerült a pontszerzés. Es nálunk a fiúk okultak is az előkészületi mérkőzésekből. Sopronban fegyelmezetten játszott a csapat. Viszont Barcson egy kicsit kiengedett a társaság és ez elegendő volt ahhoz, hogy elbúcsúzzunk az MNK-tól — mondotta keseregve Jutási Róbert a Táncsics edzője. Ma délután a cseri pályán a PVSK ellen kell a Táncsicsnak bizonyítani, hogy nem volt véletlen az S. Textiles elleni döntetlen.. Igaz, a PVSK ellen rendszerint nem jól megy a csapatnak, de n,em törvényszerű az ilyenfajta megállapítás. Azért lesz külön érdekes a cseri pálya mérkőzése, mert a pécsi vasutasok a vártnál gyengébben rajtoltak. Otthonukban értek el döntetlent az .ugyancsak újoncnak számító Máza Szászvár ellen. A találkozó újaibb döntet-: lent ígér, de azért bízunk a Táncsics győzelmében is. A K VASAS szintén pécsi ellenfelet kap a fordulóban, a Steinmetz SE ellen lépnek Pécsen pólyára. A Vasas hazai . bemutatkozása nem a legjobban sikerült, győzelmet reméltek a VBKM labdarúgó csapatától szurkolói, ehelyett csak döntetlen ltett, Hogy mit várhatunk a Steinmetz ellen, azt a papírforma nem is sejteti, mert nem tudni milyen játékerőt képvisel az isimét átszervezett pécsi csapat. A Vasasnál bíznak a pécsi döntetlenben. * V. MB ■ Ű. DÓZSA—DOROG 5:3 (3:3) Megyeri út, 15 000 néző. V.: Mohácsi. Góllövők: Bene (2). Nagy L, Tóth (11-esből). Horváth, illetve Peszeki (2) és Laczkó. első meglepetése. A Pécsi MSC színeiben versenyző Papp Gyula, Sütvény nevű lován újból nulla hibapontos lett, s időeredménye is egészen kiváló volt. Személyében köszönthettük a díjugratás első győztesét. Délután fokozódott érdeklődés mellett következett az ifjúsági díjugratás, majd a felnőttek szálltak nyeregbe. Ez utóbbiaknak már a 130 cm-es aka- dállyal kellett megküzdeniük. Az első versenynap eredményei: Könnyűosztályú díjlovaglás (10 induló )1 1. Kruzsicz József . (Mezőhegyes), Ulánus n. lován 207 pont 2. Skublics Imre (Sárvár), Fantázia n. 1. 203,5 pont 3. Füzessi Tamás (Gödöllői EAC), Konferanszié n. 1. 197,5 pont 4. Herczegfalvi Tibor (Gödöllői EAC), Rizikó n. 1. 187,5 pont 5. Salánki András (.Hódmezővásárhely), Zupás n. L 187 pont 6. Major (Hódmezővásárhely), Parafa n. 1, 181 pont Középosztályú díjlovaglás »B« feladat, lókizárás nélkül. (10 induló) 1. Bálint Mihály (Ű. Dózsa), Béla n. 1. 231,5 pont 2. Dallos Gyula (BEK), Flamand n. 1. 219 pont 3. Kruzsicz József (Mezőhegyes), Remek n. 1. 216,5 pont 4. Kruzsicz József (Mezőhegyes), Pasas n. .1 214 pont 5. Bálint Mihály (Ü. Dózsa), Bondi n. 1. 212,5 pont 6. Kövi András (Kaposvár), Dicső II. n. 1. . 210 pont Szentgyörgy-dlj (10 1. Bálint Mihály (Ü. Dózsa), Béla n. 1. 2. Kruzsicz József (Mezőhegyes), Pasas n. í. 3. Dallos Gyula (BLK), Flamand n. 1. 4. Kövi András (Kaposvár), Dicső II. n. 1. 5. Kruzsicz József Mezőhegyes), Remek n. 1. 6. Bálint Mihály (Ű. Dózsa), Bondi n. 1. induló) 882 pont 860 pont 857 pont 840 pont 829 pont 827 pont SZOMBAT Lovassport: Országos bajnokság, II. forduló. Kaposvár. Mezőgazdasági Főiskola .ov-aspalyája. 7.30 ó: Intermeliaire. 10 o: Nyeretlen lovak díjugratása • kategória. 130 cm. Junior díjugratás kategória. 13o cm. 14 o: Ifjúsági csapatverseny, 12o cm, egyéni értékeléssel. 17 o: Felnőtt csapatverseny, 140 cm, egyéni értékeléssel. Motorsport: Országos motocross bajnokság Kaposváron, a szarkavári cross- palyán. Edzés (melynek eredményei alapján határozzak meg az ndulási sorrendet), 14 6. Labdarúgás: NB II: K, Táncsics—Pécsi VS-K, Kaposvár, Cseri pálya, 16 ó (Somlai). NB III: Steinmetz SE—Kaposvári Vasas, Pécs, Honvéd-pálya, 16 ó (Sebestyén). Tenisz: NB II: Balatonboglári MEUOSZ —Pécsi Spartacus, Balatonboglár, 14 óra. Teke: Megyei paros-bajnoksag, Kaposvár, Spártaquö-pálya, 14.30 o. i VASÁRNAP Lovassport: Országos bajnokság, n.. forduló. Kaposvár, Mezőgazdasági Főiskola Sportműsor lovaspályája. 7.so ó: Díjlovaglás, iiagydíj. 9.30 ó: Vadászugratás, 110 cm. 10.30 ó: Junior csapatverseny, 130 cm, egyéni értékeléssel. 14 ó: Díjugratás, 100 cm. 13 o: Ifjúsági díjugratás, 13o cm. 16.30 ó: Kitar- tásos verseny. Motorsport: Országos motocross bajnokság. Kaposvár, szarkavári crosspálya, 9 óra. Kézilabda: Megyéi bajnokság: Siófoki Bányász—K. Vasas Izzó (női), Siófok, 9.30 ó. Siófoki Bányász—Barcsi SC, Siófok, 10.13 ó. Baiaton- szemes—Nagybajom (női), Bala- tonszemes, 9.30 ó. Balatonszemes —K. Gazdász, Balatonszemes, 10.30 ő. Kadarkút—Tab (női), Kadarkút li ó. Somogyi BSE—Taszár, Nagyatád, 9 ó. Nagyberki—Fonyód. Nagyberki, 9.30 ó. K. Vasas—Balatonboglár, Kaposvár, Vasas-pálya, 10 ó. Röplabda: NB II: Kaposvári Dózsa—Pécsi V. Meteor, Kaposvár, Dózsa-pá- lya, 11 ó. K. Vasas Izzó—Pécsi V. Meteor, Kaposvár, Dózsa-pálya, 10 óra. Labdarúgás: NB II: Szombathelyi Dózsa— Kaposvári Rákóczi, Szombathely, /lő ó (Sándor). NB Hl: Nagyatádi Kinizsi—Siófoki Bányász, Nagyatád, 16 o (Szőke). Mezöíalvai MEDOSZ— Barcsi SC, Mezőfalva, 16 f> CBar- lólrtj Megyei, bajnokság, I. osztály: Marcaii VM—Somogytarnöca, Mar- cali/16 ö (Zalából), K. V. Lobogó —Taszár. Kaposvár, Textiles pálya, 10.43 ó (Farkas). K. Gazdász —Kapoly, Kaposvár. Mezógazd. Főisk. sporttelep. 15.3o ó (Zsala- kó). Katád—Fonyód. Karad, 16 ú (Aumann). K. Vasutas—Babocsa, Kaposvár, Cseri palya, 14 o (Kardi). Csurgó—Lábod, Csurgó, 16 ó (Tóth Gy.). Balatonfenyves—M. Latinca, Bala topfenyves, 16 6 (Horváth I. L.). Lengyeltóti—Ba-- latonboglár, Lengyeltóti, 16 ó (Vajda). Területi bajnokság (kaftosväri csoport). Az elölálló csapatok a pályaválasztók, a hivatalos kezdési idő 16 óra. Juta—Tojponár (Rosies), Pusztakovácsi—Somogysárd (Mátés), Nagybajom—K. Rákóczi II. (Tengerdi), K. Táncsics II.— Szentgáloskér, 10 ó (Koller), Kadarkút—Gölle (Rab I.), zimány— Mesztegnyö, Orciban (Horváth IJ L.), Kutas—Mernye (Fálfi). Teke: Megyei páros-hajnoksag, Kaposvár, Volán-pálya, 14.30 ó. Autó: Eszék—Kaposvár—Pécs Rallye kaposvári ügyességi szakasza kb. 11 órától Kaposváron, a Berzsenyi* u. 1. sz. alatti rutinpályán (a linó klub udvarában). Innen a .versenyzők az abaligeh célba fut- >«ak. Kezdő lovak díjugratása, 120 cm: (24 induló) 1. Papp Gyula (Pécsi MSC), Sütvény. n. 1. 0 hp 47,1 mp 2. Hargitai János (BHSiEJ, Ragyogó n. 1. 0,4 hp 38 mp 3. Hargitai János (BHSE), Íródeák n. 1. 0,4 hp 41 mp 4. Balogh József (BHSE), Bogárzó n. 1. 0,8 hp 47 mp 5. Balogh József (BHSE), Ihajcsuhaj n. 1, 0 hp kizárva 6. Nemes Árpád (BLK), Szopóka n. 1. 4 hp 92 mp Junior díjugratás 120 cm. (48 induló) 1. Prutkay Zoltán (BHSE), Iniszurgens n. í. 0 hp. 37 mp 2. Gróf Lajos (Határőr Dózsa), Vosztok n. 1, 0 hp. 37,7 mp 3. Hargitai Janos . (BHSE), Igazgató n. 1. 0 hp. 39,5 mp 4. Gyalai Bálint (BHSE), Dohány n. 1. 0 hp. 42,2 mp 5. Gyalai Bálint '(BHSE), Hatalmas n. 1. ’0 hp, 46 mp 6. Mezei Miklós (Határőr Dózsa), Szenvedély n. 1. 0,4 hp. 36 mp Ifjúsági díjugratás 120 cm (41 induló) 1. Farkas József AUGUSZTUS 25 SZOMBAT Lajos Milyen lesz az időjárási » . J A várható időjárás ma estig: Változóan felhős, idő. Szórványos eső. Délnyugaton ,helyenként zivatar. Mérsékelt, napközben megélénkülő délkeleti szél. Mérsékelten meleg idő. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 23—27 fok között lesz. \ A Balaton vizének hőmérséklete tegnap 11 óra- kor Siófoknál 23 fok volt. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint Balliatonföldváron, a szabadtéri színpadon megtartott •lottósorsoláson a 34. játékhéten a következő számokat húzták ki: 4, 15, 23, 29, 51. A 34. játékhét szelvényeinek értékelése közben ötta- lálatos lottószelvényre akadtak. A szelvény száma: 9 052 128. Az értékelés még tart. (BHSE), Tiszasülj» n. 1. 0,4 hp 2. Karácsonyi István 34,6 mp (BHSE), Réka n. 1. 0,4 hp 39,5 mp 3. Berki Sándor (Mezőszilas), Sóhaj n. 1. 3 hp. 86,7 mp 4. Berki Sándor' (Mezőszilas), Abdul n. 1. 4 hp, 5.' Joó László 73,5 mp (BLK), Mese n, 1. 4 hp. 83 mp 6. Rajkai Sándor 0 (Határőr Dózsa), Gumi n. 1. 4 bp. 84,5 mp Díjugratás 130 cm (15 induló) 1. Hai-gitai János (BHSE), írisz n. 1. 4 hp. 80 mp 2. Koűács János (Mezőihegyes), Szenta n. u. 4. hp. 81.8 mp 3. Ákos Ajtony (BHSE), Bálvány n. 1. 4 hp. 96,8 mp 4. Sí el ezer Viktor (BLK), Edison n. 1. 4 hp. 100 mp 5. Ákos Ajtony (BHSE), Kemál n. 1. 4 hp. 100,2 mp 6. Ákos Ajtony (BHSE), Tériké n. 1. 4 hp. 101,3 mp — Eltemették Szita Lajost. Dombóváron több százan kísérték utolsó útjára az életének nyolcvanadik évében elhunyt Szita Lajos nyugdíjas nyomdászt, a kaposvári Munkásotthon és a nyomdász szakszervezet kaposvári csoportjának volt elnökét, aki >1910 óta volt párttag és' vett részit a munkásmozgalomban. — Ünnepélyes külsőségek között adták át pénteken délelőtt a Borsodnádasdi Lemezgyár új héjformázó acél- öntödéjét, amelynek építésére és felszerelésére 108 millió forintot 'költöttek. Az üzemavató ünnepségen megjelent dr. Horgos Gyűl a kohó- és gépipari miniszter. — Igazgatói és felügyelői értekezletet tartottak tegnap az új tanév feladatainak ismertetése végett Kaposváron. A megyei tanács művelődés- ügyi osztályának vezetője azokkal az oktatási es nevelési témákkal foglalkozott előadásában, amelyekkel a megye pedagógus társadalma jelentősen hozzájárulhat a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1972. évi június 15-i határozatának megvalósításához. — Vitorlásnapok kezdődtek a Mecsek legnagyobb mesterséges taván, a csaknem száz hektáros Pécsi tavon pénteken. A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság és a Baranya megyei , Vitorlás Szövetség hatodik alkalommal rendezte meg a látványos vízi parádét Vásárhelyi Pál, a nagy magyar vízügyi mérnök és kiváló hídrológus emlékezetére. — Tanév kezdődik szeptemberben a pécsi KISZ-ds- iskolán is. Somogyból, Baranyából, Tolnából és Zalából tanulnak ott jelenlegi vagy leendő KISZ-vezetők. Szeptemberben tizenhárom hivatali, lakóterületi és kereskedelemben dolgozó KISZ-tit- kár kezd tanulni megyénkből a pécsi iskolában. t — Csaknem négyezer forint értékű társadalmi munkát végzett a kaposvári Lak- berendező Ipari Szövetkezet Vörös Fény szocialista ’ brigádja. A hat bnigádtak a Szántó Imre utcai óvoda felújítási és belső szakipari munkáit végezte elr — A könnyező háza gombák az utóbbi öt esztendőben immár másodszor fenyegetik a zirci Reguly Antal emlékkönyvtárat. A több mint hatvanezer kötetes könyvtár megvédése érdekében gyorsan intézkedtek. Az Országos Széchenyi Könyvtár szakértői vizsgálatot rendeltek el, a zirci nagyközségi tanács pedig megrendelte a tetőfelújítást. — TIT nyelvtanfolyamok indulnak. Beiratkozás a TIT-székházban, 1973. augusztus 27-től szeptember S-ig. (188734) 25 évve ezelőtt. 1948. augusztus 25-én kezdődött meg a lengyelországi Wroc-* lawban — a béke és kultúra védelmére t- az értelmiségi világkongresszus, amelyen a magyar küldöttség vezetője Lukács György, a világhírű marxista tudós volt. Ha a nemzetközi békemozgalom útját, eredményeit próbálnánk összefoglalni, aligha találhatnánk jobb kiindulópontot a wrocla- wi világkongresszusnál. Negyvenöt országból csaknem négyszáz tudós, író, művész, haladó közéleti és egyházi személyiség gyűlt össze, hogy alig több mint három évvel a fasiszta hadseregek megsemmisítése után, fölemelje tiltakozó szavát az újjáéledő fasizmus, a béke elleni összeesküvés fenyegető veszedelme láttán. Lukács György felszólalásában korunk értelmiségének kötelességéről beszélt. A forró hangulatú értelmiségi világ- kongresszuson, amely az első jelentős állomása volt az azóta impozáns méretekben kibontakozó béke-világmozga- lomnak, több fontos határozat született, és nemzetközi békevédelmi iroda megszervezését is bejelentették. Az »állahdó iroda«, a nemzetközi bekemoz- galom, a későbbi Békc-világ- tanács vezérkarának tagja iett — többek között — Pablo Neruda, Ilja Ehrenburg, Paul Robeson, Louis Aragon, Martin Andersen Nexö. — Két somogyi állami gazdaságról is olvashatunk a Magyar Mezőgazdaság e heti számában. A Bala tonúj helyi Állami Gazdaság 1100 holdas kukoricása vegyszeres gyexm- irtásánaík eredményéről, a Balatonboglári Állami Gaz-t daság csemegeszőlő-szürete- ről, valamint a szocialista brigádok munkájáról tájékozódhatunk. — Felbocsátottá ötödik távközlési műholdját az Intersat szervezet csütörtökön a Kennedy-fokról. A műhold 35 880 kilométer magasban a Bermudák fölött állomásozik majd. Segítségével egy -időben 9000 telefonbeszélgetést lehet lebonyolítani/ és 12 színes tv-program sugározható. — Két elegánsan öltözött gengszter mintegy 100 000 dollár érjtékű ékszert rabolt el egy 'előkelő manhattani szállodából. Az előcsarnokban tartózkodó vendégeket és a személyzet tagjait megkötözték, majd feltörték a széfeket és zsákmányukkal tóvá bbálltak. — Üjszives életének ötödik születésnapját vasárnap készül megünnepelni a 48 éves Louis Russell, akinek mellkasába 1968. augusztus 24-én ültettek- idegen szívet. Ö a világ eddig legtovább élt újszívese. Egy esztendővel ezelőtt kétszázam jöttek el hozzá jókívánságaikkal. — A szójabab-termesztés sopiogyi tapasztalatairól írtunk a minap. Most arról adhatunk hírt, hogy új irányárat állapítottak meg az igen értékes fehérjét adó szójababra: a / mázsánkén ti 1100 forintos irányár 350 forinttal nagyobb az eddiginél. — Házasságtörésen kapta rajta férjét ’egy malgasi asz- szony. Azonnal késpárbajra hívta, kd fiatal vetélytársnő- jót. A párbajt egy eukalip- tus erdőben ejtették meg, a győztes a megcsalt asszony lett. Vetélytársa belehalt a késszúrásoklba. A párbajt végignézte a közömbös férj is, aki felváltva biztatta a vívó- kait. A »győztest« letartóztatták. — Újdonság! Most érkezett rövid és hosszú gyermek bői*- nadrág a Somogy megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat készruha-szaküzle- teílbe. (11592) /